Pesti Napló, esti kiadás, 1876. december (27. évfolyam, 262-289. szám)
1876-11-02 / 262. szám
Szerkesztési iroda: Barátok-tere, Athenaeum-épület. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kéziratok nem adatnak vissza. Kiadóhivatal: barátok-tere, Athenaeum-épület. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok, hirdetmények) a kiadó-hivatalhoz intézendők. Budapest, Csütörtök, november 2.1876. 27. évfolyam. 262. szám. ESTI KIADÁS. Előfizetési föltételek: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 3 hónapra 6 frt — kr. — 6 hónapra 12 frt — kr. Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés évnegyedenként 1 forint Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, de ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától számíttatik. Hirdetések szintúgy mint előfizetések a Pesti ISTapló kiadóhivatalába Budapest, Barátok tere, Athenaeum-épület, küldendők. Budapest, november 2. Bécsből a következő levelet veszszük : * Bécs, november 1. Ma hírekkel nem, csak »benyomásokkal« szolgálhatok. A pénzvilág emberei, a politikusok, a journalisták még most sem tértek magukhoz megdöbbenésükből, mely a szentpétervári hivatalos lap jegyzékére fogta el őket. A pénz emberei leginkább sinlik a csapást. Tegnap délelőtt még rendületlenül hitték az »Agence Havas«-nak, hogy a fegyverszünet megkötése bevégzett tény, s e hír hatása alatt fölrúgtatták papírjaikat, míg ugyanekkor a berlini börze, mely a szentpétervári hivatalos lap közleményéről már tudomással bírt, hatalmas baissere adta a fejét. Csak 1 óra tájban tudták meg a Corrbureau útján azt, amit Berlinben már három órával azelőtt tudtak, s e késedelem — így mondják — egypár százezer forintjába kerül a börzének. A szerkesztőségekbe is későn szivárgott a hír, ámbár 24 óra sem lett volna elég tiszta képet szerezni a dolgok állásáról. A legelső s több oldalról fölmerülő versió az volt, hogy az ultimátum meghaladott álláspont s a fegyverszünetet tényleg megkötötték. Az orosz hivatalos lap közleménye — így magyarázták a dolgot — csak a szláv világnak szólt, hogy kilássák belőle: mily hatalmas védője a czár a szláv elemnek s mily mérvben számolhat a szlavismus Oroszország támogatására. E verzió annál valószínűbbnek látszott, minthogy a konstantinápolyi nagykövetek tegnapelőtt mind Berlinbe mind Bécsbe azt a tudósítást küldötték, hogy a fegyverszünet megkötése idestova bevégzett tény. Mind Zichy gróf, mind Werther báró erről tudósították kormányukat oct. 30-án. Az említett verzió azonban teljesen elvesztette valószínűségét, mikor az ultimátum dátumáról tegnap este tudomást szereztek. Ebből kiderült, hogy az ultimátumot ép aznap nyújtották át, mikor a fegyverszünetet meg kellett volna kötni. Még inkább hitelét vette a versiónak az itteni török követség ama kijelentése, hogy a fegyverszünet megkötéséről semminemű hivatalos tudomással nem bír, így álltak a dolgok s igy állnak még ma is, mert a helyzet még ma sem világosabb. Az ultimátum fenyegető jel gyanánt lángol a politika láthatárán. E fölött már nem lehet vitázni, nem okoskodni. Hogy a czárt a törökök újabb győzelme vagy valami más fontosabb ok bírta-e a határozatra, az másodrendű kérdéssé törpül a tény jelentősége mellett. Ma jár le a portának adott kegyelmes határidő , a jövő sorsa tehát ma dől el. Ez iránt komoly körökben nem élnek illusiókban. Hiszik ugyan, hogy a jelen válság is közvetlen catastropba nélkül fog lefolyni, hogy Törökország a fegyverszünetet concedálni fogja s ezáltal a háború egyelőre kiszorul az események sorából, de abban midenki egyetért a ki józan észszel vizsgálja a helyzetet, hogy a dolog vége mégis háború lesz. A politikai helyzet ismét a legkomolyabb alakot öltötte. Az OrOSZ ultimátum, melynek elküldését az oct. 31-ei orosz hivatalos lap olyan nagy hanggal hirdette, nemcsak egész Európát, hanem úgy látszik, magát Ignatieff tábornokot is rendkívül nagy mértékben meglepte. Mint tegnapi keletű hiteles táviratok kiemelik, a török fővárosban a helyzet a legutóbbi negyvennyolc óra alatt lényegesen roszabbra fordult. Előbbi táviratainkból tudják olvasóink, hogy a porta odt. 29—30-ka közti éjjel elhatározta a két havi fegyverszünet engedélyezését, mely fegyverszünet esetleg kétszer meg lett volna hosszabbítható. Ignatieff tábornok vasárnap elfogadta a porta ezen ajánlatát. Ez már megtörtént, midőn Livádiából egyszerre azon parancsot vette, hogy ultimátumot nyújtson át a török kormánynak. Ignatieff egy ideig azt hitte, hogy az ultimátum az események által már túl van haladva, azonnal visszatáviratozott kormányának, ismételve tudatta vele a létesült megállapodásokat s azok jóváhagyását kérte. Az orosz kormány azonban egyszerűen azt felelte neki, hogy fenntartja az ultimátumot s azonnali átadására utasította a nagykövetet. A czári kormány egyszersmind megjelölte a porta és Ignatieff közötti megállapodás azon pontjait, melyeket elfogadhatatlanoknak tart, különösen visszautasította azt, hogy a fegyverszünet a lázadó tartományokra ki ne terjesztessék. Oroszország az ultimátumban az ellenségeskedések azonnali és feltétlen megszüntetését követeli a portától minden további tárgyalás s minden kikötés nélkül. Mindezt későbbi alkudozásoknak akarja Oroszország fenntartani s először is a fegyverszünetet követeli. A porta hangsúlyozta, hogy a garantia-hatalmaktól mindenekelőtt megnyugtatást kell nyernie az iránt, megszünteti-e Szerbia és Montenegro is az ellenségeskedést. De ez érvre Ignatieff nem hallgatott , utasításához ragaszkodva, átnyújtotta az ultimátumot. E fontos esemény oct. 31-én esti nyolc 7 órakor történt. A portának negyvennyolcz óra alatt kell válaszolnia; e határidő ma nov. 2-án este nyolcz órakor jár le. Ha addig a porta föltétlenül el nem fogadja az orosz kívánságokat. Ignatieff és a követségi személyzet azonnal távozik a török fővárosból, s Oroszország hadüzenete közvetlenül küszöbön áll. A porta tegnap vette tárgyalás alá az ultimátumot. A nagy nemzeti tanács ült öszsze, hogy e történeti jelentőségű eseményről határozzon. Minő határozatokat hozott, azt még ez ideig nem tudjuk. De talán nem egészen valószínűtlen, hogy a por- 1ta ezúttal is meghajlik az orosz parancsszó előtt. Az összes nagyhatalmak békés szellemben érvényesítik befolyásukat s a többek közt , arra utalnak, hogy Szerbia és Montenegro részéről úgy sem lehet kétséges a fegyverszünet elfogadása. Főleg az angol nagykövet működik ez értelemben s azt mondja, hogy bizonyítsa be a porta ünnepélyesen a világ előtt, hogy mindent elkövetett az orosz háború kikerülésére. Csakhogy Konstantinápolyban a legnagyobb izgatottság uralkodik s a török közvélemény azt követeli, hogy inkább legyen háború, semhogy a porta újólag csorbát üssön tekintélyén Oroszország akaratának teljesítése által. Így tehát a helyzet nemcsak fölötte válságosnak mutatkozik, hanem a hadüzenet akármely pillanatban be is következhetik. Sándor orosz czár harczias elhatározásának s az orosz kormány kihívó fellépésének oka kizárólag a törökök legújabb és nagyszerű diadalaiban keresendő. Livádiában attól tartanak, hogy a török csapatok elárasztják Szerbiát s pár nap múlva Belgrádban lesznek. A szerb kormány maga is ezt hitte s oct. 30-án éjjel Kartoff belgrádi orosz főconsul Livádiába táviratot küldött, melyben Milán nevében arra kérte a czárt, hogy vagy hat heti fegyverszünetet eszközöljön ki, vagy fegyveres erővel segítse ki Szerbiát szerencsétlen helyzetéből. Erre történt a czár személyes beavatkozása s az ultimátum. Ennek híre a szerb nép hangulatát, mely az újabb vereségek folytán igen lehangolt volt, ismét fölélénkítette. A kormány falragaszok útján tudatta ezt a belgrádi lakossággal; a falragaszok azt is állítják, hogy a semlegességi vonal az oct. 27-ki statusquo alapján fog létesülni. Ez azonban Risztics részéről kétségkívül csak ámítás. A porta hadai Ale- Ivináczot és Kruseváczot, melyeket 27-ke óta hatalmukba kerítettek, nem fogják elhagyni. És ezt annál kevésbé tehetik, mert Abdul Kerim pasa és az összes tábornokok már akkor, midőn a porta vasárnap tudatta velük, hogy fegyverszünet készül, kijelentették, hogy elhagyják a hadsereget, ha a háború legalább addig nem folytattatik, míg Kruzsevácz, Deligrád és Alexinácz el nem foglaltatnak, mert ezek nélkül a hadsereget nem lehet, jó téli szállásokba elhelyezni. Most midőn e két hely elveszett a szerbekre, a törökök a béke végleges megkötése nélkül nem fogják azokat elhagyni. Ha ezenkívül tekintetbe veszszük, hogy az orosz kormány tegi napra a birodalom nagyobb városaiban a háború javára tömeges tüntetéseket rendeztetett, úgy vajmi kevés reményt táplálhatunk a béke fenntartása iránt. A Csatatér eseményeiről is érdekes híreket veszünk. Minden azt mutatja, hogy Csernojeff serege nem létezik többé. Horvatovics 30 —35.000 embere teljesen megsemmisittetett s Kruzsevácz az ellenség birtokába jutott. Alexinácz szintén a törököké s ennek helyőrsége 8000 ember részint leöletett, részint elfogatott. Csernajeff Deligrádban van vagy 20.000 emberrel. De minthogy a török lovasság már 30-án Razaniig nyomult előre s igy hátban fenyegette őt, Csernajeff teljesen be van kerítve s ha fegyverszünet nem létesülne, akkor a török hadak egy hét alatt Belgrádban fogják Szerbiától a békét kierőszakolni. előtt mondtam az itteni orosz consulnak: »Emlékszem reá, hogy Mária Therézia csak igen nehéz szívvel és nagy ellenzés után egyezett bele Lengyelország felosztásába. Könnyes szemmel írta alá a nagy emlékű szegény fejedelemnő a szerződést. Keserű könnyeket hullatott, de mégis elfogadott egy részt. így történhetik ez most is. Fájdalommal áldozhatnak fel most bennünket, de mégis feláldoznak. »Ily körülmények között Romániára nézve csak az lehet correct eljárás, ha semleges marad és bízik a nagyhatalmak védelmében. E védelem előnyöket biztosít nekünk, de kötelességeket is szab ránk Élveztük az előnyöket, most teljesítenünk kell a kötelmeket is. Ha valamely hadsereg megsértené a mi határainkat, mi védeni fogjuk magunkat, s egyúttal utasítást kérünk a nagyhatalmaktól s a szerint járunk el. Meglehet, hogy a túlerő elnyom bennünket de ez esetben azon öntudattal bukunk el, hogy teljesítettük kötelességünket.« A »Presse« levelezője erre megjegyzi, hogy a közvélemény egészen másként gondolkodik Romániáról. »Higgyen nekem, — viszonzá a miniszter, — a diplomatia nagyon jól tudja, mit tartson felőlünk, ha a lapok tévednek is. Azt nagyon jól tudják, hogy mi nem fogunk kalandokat hajhászni. Mit nyerhetnénk háború esetén. Semmit, csak veszítenünk lehet. Hiszen nekünk semmi okunk sincs nagyobb szláv államok képződését előmozdítani, mert ezáltal Románia befolyása megggyengíttetnék, vagy épen megsemmisülne. Valóságos Don Quichotti eljárás volna, ha mi a bosnyákok és szerbek érdekében háborút viselnénk. Vannak hatalmasabb államok is, mint mi, melyek lovagiasságot gyakorolhatnak. Nekünk erre sem kedvünk, sem pénzük. Mi a kis államok jogosult önzésére szorítkozunk. Legjobban szerettük volna, ha a keresztény tartományokat maga Törökország emancipálta volna. Valahányszor kormányon voltam, — így különösen 1867-1868- ban, midőn azzal vádoltak, hogy hadat akarok üzenni Törökországnak, folyton arra törekedtem, — mást nem tehettem, — hogy a reformok tényleg végrehajtassanak. Ez volt az egyetlen útja annak, hogy Törökország megmeneküljön azon catastróphától, mely most a törököket fenyegeti.« Angliára térvén át a beszélgetés, Bratiano így nyilatkozott: »Anglia csak most veszi észre, hogy keleten nemcsak törökök vannak. Ha ezt Anglia korábban belátta volna, sok csalódástól kímélte volna meg magát. Törökország Anglia támogatása mellett fennhéjázó és haszonleső lett; nem lehetett vele beszélni. Még azon méltóságot is levetheté, mely a törököket nagyságuk idejében jellemzé. Ma Törökország örvény szélén áll. Háború esetén a törökök veresége még akkor is bizonyosnak tekinthető, ha Anglia segíti őket. A törökök sokat dicsért hősiessége nem fog sikert aratni a szláv népek dühével szemben. Ezért azt hiszem, hogy Törökország, ha lassan is, engedékenynek fogja mutatni magát. E pillanatban kaptam Konstantinápolyból azon távirati értesítést, hogy a porta elfogadta a hat heti fegyverszünetet, de nem az orosz feltételeket. A törököknek végre is engedniük kell. A levelező végül monarchiánk román alattvalóinak viszonyát Romániához hozta szóba : »A magyarok — így szólt Bratiano — büszke nemzet; az egész nemzet mintha »grand seigneur«-ökből állana. Ez sok tekintetben előnyükre szolgál, de másrészt hiba is. Könnyen szem elől tévesztik a gyakorlati szempontokat, s nagyon szeretnek nagyszerű, de valószínűtlen tervekkel foglalkozni. Így azt hiszik, hogy a jelenlegi viszonyok között, ők, az 5 millióból álló faj, tíz millió szláv és román fölött uralkodhatnak. Ha a magyarok valóban bírnának politikai érzékkel, akkor a különböző fajokat külön csoportosítani, azokat közös culturérdekek által egymáshoz kapcsolni iparkodnának s egyszersmind tiszteletben tartanák nyelvüket és autonomiájokat.« Bratiano ismételve áttért a török reformokra és sajnálatát fejezte ki a fölött, hogy a krími háború után a nagyhatalmak nem intézkedtek arról, hogy a reformok tényleg végre is hajtassanak. Ez által lehetővé tették, hogy Oroszország igen szép és rokonszenves szerepet játszhasson s ma mint a szlávok megszabaditója szerepelhessen, mig a krimi háború alatt Oroszország mint hóditó volt kénytelen fellépni .Van egy hatalom — mondá Bratiano, — mely egyenesen arra lett volna hivatva, hogy a reformok végrehajtása fölött őrködjék és a ráják ügyét a magáévá tegye. E hatalom Ausztria volt.« »L’Autriche aurait du faire cela!« kiáltott fel a miniszter s izgatottan ütött kezével a karszékére. A levelező erre elhagyta Bratianot, kérdezvén tőle, megengedi- e, hogy a társalgás lényegesebb mozzanatait közzé tegye ? Bratiano ezt igen szívesen megengedte, csak arra intette, hogy az ő nevét óvatosságból ne említse, mert utóvégre azt mondanák, hogy megvásároltatott. Erre elbeszélte, hogy a napokban két franczia hírlapíró látogatta meg, kik közül az egyik nyíltan arról vádolta az ő jelenlétében a másikat, hogy az orosz nagykövet által megvásároltatott, kivel hosszabb ideig társalgott. A levelező végül megjegyzi, hogy utólag igen megbízható forrásokból oly adatoknak jutott birtokába, melyek a román miniszterelnök nyilatkozataival nem épen állanak összhangzásban. Másával, nem hajtják a dolgot végletekig, s megelégednek azzal,hogy Szerbia előbbeni állásába visszahelyeztetik, Montenegro Antivár birtokába jut, s a többi tartomány a zsarnokság és vérengző kegyetlenség igája alól megmenekül. Ausztria, — ha nem occupálja Boszniát és Herczegovinát, amit meg sem tehetne — nyugodtan el fogja nézni, hogy a pacifikált tartományok továbbra is a porta birtokát képezzék, föltéve, hogy a porta nem fog zsarnokoskodni fölöttük ; ami Bulgáriát illeti, több mint valószínű, hogy kormányzója Nubar pasa lesz, ki európai műveltségű ember s teljesen képes arra, hogy a török részről ígért reformoknak érvényt szerezzen. Ha a conferentia nem jö létre, Oroszország a fegyverszünet alatt okvetlenül keresni fogja a békés megoldást; ha létre jó, akkor is be fogja látni, hogy absolut föltételeiből engednie kell s engedékenyebb lesz a hatalmak béketárgyalásain.« Budapest, november 2. (Bratiano monarchiánkról.) A »Presse« egyik munkatársa a napokban meglátogatta Bratianut, a romániai miniszterelnököt, ki társalgás közben monarchiánkról következőleg nyilatkozott : »A miniszter mindenekelőtt a bécsi és a párisi lapok egy részének túlzásai miatt panaszkodott, melyeket azoknál Romániára nézve tapasztalhatni s kiemelte azon makacsságot, melylyel e lapok a romániai kormánynak a legkülönfélébb terveket tulajdonítják. Egyebek között mesének nyilvánította az Oroszország és Románia között fennálló szövetségről szóló híreket s azt, hogy Románia Erdélyt meg akarná hódítani, vagy annectálni. »Hogyan tulajdoníthatnak nekünk ily terveket !« szólt Bratiano. »Ausztria-Magyarország természetesen jószántából nem adná ide Erdélyt, le kellene tehát mindenekelőtt győznünk hadseregét, ez pedig a lehetetlenségek közé tartozik. Egyetlen egy kabinet kivételével a többiben ez idő szerint a legnagyobb zavar uralkodik. A helyzetnek váratlan roszabbra fordulása mindenütt aggodalmat s igy a szomszédok elleni bizalmatlanságot szült. Innen származnak a gyanúsítások.« »Aggodalmakról szóltam — folytatá a miniszter, — de roszul fejeztem ki magamat. Mi nemcsak aggódunk, de félünk. Nem tudjuk, mi vár reánk és mily könnyen megtörténhetnek, hogy mi iszszuk meg mindennek a levét. Bécsben nagyon is közönyösen nézik az orosz törekvéseket. Ez a közönyösség előttünk épen nem látszik igazoltnak s azért azt hiszszük, hogy ez nem is egészen őszinte. Önkénytelenül is azon kérdést intézzük magunkhoz, vájjon nem léteznek-e bizonyos megállapodások valakinek rovására s ez a valaki nagyon mi lehetünk. Jól tudom, hogy Oroszország a legtisztább szándékkal viseltetik Románia iránt; tudom, hogy Oroszország Románia létének szükségét ismételve hangsúlyozta, de ki tekinthet a jövőbe s kitudhatja ama elhatározásokat, melyek a viszonyok súlya alatt keletkeznek. Csak néhány nap (Az ultimátum előtti helyzetről) a »Times« párisi levelezője a következőket írja: »Oroszországnak a rögtöni fegyverszünetre nagy szüksége van. A szerbeket megverték s ha gyors segély nem jó támogatásukra, semmivé vannak téve; ha a fegyverszünetet haladéktalanul meg nem kötik, Oroszország csak kettő közt választhat: vagy ott hagyja a szerbeket a faképnél (ami lehetetlen) vagy maga áll ki a síkra helyettük. Világos, hogy Oroszország helyzete napról napra nehezebb. Hogy kérjen engedményekeket Szerbiának, ha fél Szerbia a győző törökök kezében van ? Nagyon természetes, hogy Oroszországnak most engedni kell. — A conferentiára nézve Ausztria gördít akadályokat, mely a bonyodalom kezdete óta ellensége volt a conferentia eszméjének. Ausztria oppositiójának nagy része van Oroszország megszelidülésében, mert ha a conferentia eszméje haladéktalanul nem fogadtatik el, Oroszország mást nem tehet, mint hogy közvetlenül alkudozik Törökországgal, s ezt csak akkor teheti sikerrel, ha engedékenyebbnek mutatja magát, vagyis ha feltételei nagy részétől eláll. Remélhető, hogy a czár és tanácsadói beérik a hat heti fegyverszünet elfogadta A pénzügyi bizottságból — nov. 2. A képviselőház pénzügyi bizottsága tegnapi ülésében folytatta a pénzügyi tárca előirányzatának tárgyalását. A határvám kiadási s bevételi előirányzata változatlanul megszavaztatott. A bélyeg előirányzatánál Muzsay figyelmezteti a minisztert a sok kellemetlenségre és nehézségre, melyet a marhalevelek kezelése a gazdaközönnek okoz. A legtöbb bajt az idézi elő, hogy minden egyes marha után külön levelet kell kiállítani. A bizottság több tagja is ily értelemben nyilatkozik. — Széli miniszter ígéri, hogy a gyakorlati életet lehetőleg tekintetbe véve, segíteni fog e bajon. — Zsédényi lehetetlennek tartja, hogy a kártyabélyegnél nagy bélyegcsonkítások ne legyenek, mert különben többnek kellene bejönni 128 ezer írtnál. — Horváth L. megjegyzi, hogy a vadászatjogy-űrlapok bevétele mindinkább csökkenni fog, ha semmi felügyelet nem lesz ezen űrlapokra. Itt gyökeres intézkedések volnának szükségesek. Széli miniszter szerint ennek ellenőrzése a közigazgatási orgánumoknak képezné feladatát, s fog is e tekintetben rendeletet kibocsátni a közigazgatási bizottságokhoz. S o m s s i c h szeretné, ha egyszer mindenkorra meg lehetne váltani a vadászjegyet. — Simonyi a jegyek drágaságában látja annak okát, hogy kevesen váltanak jegyet. A hirdetmény-bélyeg aránylag igen keveset jövedelmez, mert senki sem néz pontosan utána a lapok hirdetéseinek. — Széll miniszter utána fog annak nézni, hogy a hirdetményi díjak pontosan beszedessenek. Az előirányzat tételei változatlanul megszavaztattak. A jogilletékek és díjaknál Lukács megjegyzi, hogy a zárszámadások nem tesznek bizonyságot az illeték-kiszabási hivatalok előnyös működéséről. A Széll miniszter megjegyzi, hogy a zárszámadások által kimutatott hátralék nem bizonyít e hivatalok ellen, mert ezek kiszabták az illetéket, de a behajtás nem az ő feladatuk. Hiszi, hogy az illeték-kiszabás ezután helyesebben történik, mint eddig, de épen ezért kissé lassabban dolgoznak e hivatalok. — Zsedényi különösnek találja, hogy ezen új hivatalok s a közjegyzőségek felállítása után még apadt a jogilletékek bevétele. —■ Széli miniszter válaszolja, hogy az illetékek befolyására igen nyomasztólag hatnak a rész anyagi viszonyok. Az administrate reformja egyébiránt itt is fog segítni. Ott hol a hagyatékok átadatnak a közjegyzőnek, ott befolyással van e körülmény az illetékek befolyásának gyorsítására, de ez nem mindenütt történik meg, s a hagyatékok átadása a közjegyzőknek imperative volna kimondandó. Z ichy gr. a jogilletékek folytonos csökkenésében a forgalom pangásának szomorú jelét látja. A zárszámadási eredményeknél többet nem tart itt megszavazhatónak, ha csak a folyó év eddigi részében nem mutatkozott kedvezőbb eredmény. Széli miniszter jelenti, hogy a folyó év első felében az illetékek és dijak hanyatlottak mintegy 700.000 írttal s ezért le is szállitá 1 *2 millióval az előző évi praeliminaret. De a 18 milliónyi hátralék nagy része esedékes a jövő év folytán s valószínűleg tetemes összeg be is lesz hajtható. Nem ellenzi azt sem, ha az előirányzatból pár százezerért még levonatik. — Már itt a jövedelem csökkenésének fő okát abban látja, hogy az illetékek felemeltettek, ami által szinte minden forgalom meg lett szüntetve. A legnagyobb visszaélés az, hogy az átruházási illetékekre itt a fővárosban községi pótlékot is vetnek ki. Lukács is megjegyzi, hogy a házak s jószágok adásvevési forgalmára nézve nagy akadályt képez a magas illeték. Az illetékhátralékok behajtására nézve oly intézkedéseket kíván, aminek az egyenes adóhátralékoknál tétettek. A szigor itt még jogosultabb, mint az adóknál. Itt legalább egy milliónyi leszámítás teend szükséges. — Horváth L. az előirányzatban harmadfélszázezer forintot mindenesetre törlendőnek tart. — Wahrmann szerint a tényleges eredmények szerint a jogilletékeknél nagy csökkenés fog bekövetkezni. Az 1872—73-diki év erisisének utóhatása alatt még a múlt évben is sok kényszerített adás-vevés történt, amelyek jogilletékeket eredményeznek. Ez azonban már a jövő évek folytán elmarad, s így nem lehet a múlt évi eredménynél többet előirányozni. Egy millió az előirányzatból szerinte is törlendő. A forgalom csökkenésére annyi tényező hatott, hogy nem lehet meghatározni, mi befolyása volt erre az átruházási illetékek emelésének. Bizonyos tekintetben nem oszthatja azt, hogy az ingatlanok átruházása szerfelett megkönnyíttessék. Simonyi helytelennek tartja azt, hogy különösen a főváros a törvényhozás minden meghatalmazása nélkül mindenféle községi pótlékot vet ki. A jogilletéket czélszerűbb volna nem a vevőtől, hanem az eladótól venni be. — Hegedűs 250.000 frt levonással megszavazza az előirányzatot, a jövő évben több eredményt remélvén az illetékkiszabási hivatalok működéséből. Szintén megrója azon rendkívüli gondatlanságot, melylyel főleg a főváros a községi pótlékok ügyét kezeli, s ezt a bizottság jelentésében is felemlítendőnek tartja. — Muzslay szerint ezen administratív után is segítni lehetne, mert az illetékek után községi pótadó kivethetésére egy törvény se jogosítja fel a várost. — Horváth L. megjegyzi, hogy a főváros és más városok a törvényhatóság rendezéséről szóló törvény alapján veti ki — a kormány engedélyével s ellenőrzése mellett — a pótlékokat, s e tekintetben a ház előtt semmiféle pozitív javaslat tétele nem szükséges. Elég garanciát lát a kormány felügyeleti jogában. — Somssich szerint is ha vannak visszaélések, azok orvoslása iránt a kormányhoz kell fordulni. Az előirányzatba elégnek tartja 15 millió felvételét. — Zichy gr. szerint nem vehető fel több 14.200.000 írtnál. — Széli miniszter legjobban közvetítve látja a felmerült nézeteket, ha kerek számban 15 millió vétetik fel. A bizottság 695.000 frt törlésével 15 milliót szavaz meg, felvevén jelentésébe a miniszter azon nyilatkozatát, hogy az illetékszabási törvény reformja tárgyában előmunkálatokat tesz. A fémjelzés, s az út-, híd- és védvám szükséglete vita nélkül megszavaztatott. Az állam jószágigazgatóságoknál Széll miniszter jelenti, hogy azok számát lehetőleg apasztó, tavaly 3-at megszüntetett, most csak hat van, s ezek száma tovább nem apasztható. A költségvetés e megtakarítások folytán az előző évieknek felére apadt le. Az előirányzat megszavaztatik. Az állam jószágoknál Széll miniszter megjegyzi, hogy a kiadások legnagyobb része adó és közteher, s az összes kezelési kiadásokra alig marad 200.000 frt. A múlt évi megtakarítás egészen fenntartatott, s még azonfelül 18.000 frt megtakarítás praelimináltatik. A bevételi előirányzatnál az idei gazdasági csapások tettek szükségessé némi leszállítást. Az idei bevétel eddigi részében sokkal roszabb ugyan, de az év hátralevő része lesz e tekintetben mérvadó. — Simonyi magasnak találja a bevételi előirányzatot. — Széll miniszter megjegyzi, hogy itt absolut határozottsággal nem lehet számokat felvenni, nem ellenzi egyébiránt, ha itt is levonatik pár százezer forint. A bevételi előirányzat 254.957 frt törlésével 5 millióban megszavaztatott. Az államerdőknél Széll miniszter előadja, hogy a kiadások már az előző években milliókkal leszállíttattak, s a jelen előirányzatban is megtakarítások által 200.000 frt leszállítást tett. A bevételi praeliminare tényleg alantabb áll az 1875-iki eredménynél, hogy egészen biztos legyen az előirányzat. — Zsedényi megjegyzi, hogy a bevételi összegek nagy része nem jó készpénzben az állampénztárba. — Széll miniszter válaszolja, hogy a tényleg készpénzben bejött összegnél is kevesebbet vett fel előirányzatába. Hegedűs fölemlíti, hogy Erdélyben a túlságos termelés folytán az erdők nagyon elpusztittattak s a készlet rothadása sok kárt okozott a kincstárnak. Kerkapoly szerint aránylag jóval kevesebb termeltetett, mint amennyi az erdélyi erdőkben pusztítás nélkül termelhető, s erdőpusztítás sehol sem merült fel. Széli miniszter is megjegyzi, hogy a múlt évek termelése nagy volt ugyan a kelendőségi viszonyokhoz képest, de az évi vágás soha sem érte el az erdők termelési képességét. A maga részéről lehetőleg arra törekszik, hogy a fának exportját idézze elő, s e tekintetben történtek is sikeres lépések. Az anglo-magyar bankkal fennállott szerződés a kincstár kára nélkül bontatott fel, mert ugyanazon erdők, melyek az anglo-banknak voltak kiadva, tisztességes feltételek mellett még azon évben ismét kiadattak, s a bank cautiója s befektetései a kincstárnak maradtak. Az előirányzatot változatlanul megszavazta a bizottság. A bányászat és pénzverésnél Széll miniszter előadja, hogy az 1875-diki eredményekhez képest lényegesen leszállitá mind a bevételek, mind a kiadások előirányzatát. A termelést a rosz üzleti viszonyok folytán a legszűkebbre szobta. A diósgyőri vasművek üzleti költségeit legnagyobb részben kihagyta, s az e vasművek bérbeadása iránti szerződést — ha addig létrejö — még a budgettárgyalás előtt leteszi a ház asztalára. — Kerkápoly kérdi, hogy a szerződési tervbe be van-e vonva az ottani kőszéntermelés, s az aczélsingyártásra való átmenetel a bérleti idő elején fog-e megtörténni. — Széll miniszter válaszolja, hogy a kőszéntermelés nincs bevonva, s az átmenetei a bérleti idő elején fogva történni. — Simonyi a budget cooreetsége szempontjából azt hiszi, nem kellene kihagyni a tételt, mig a szerződés meg nincs kötve. — Széll miniszter az eredményre nézve ezt közönyösnek tartja, mert ha nem jö létre a szerződés, a ház visszateheti a budgetbe a kérdéses öszszeget. — Zichy az 1875-iki eredményekhez képest még mindig igen nagynak tartja a bevételi előirányzatot. Széll miniszter azon intézkedésből, hogy vasutaink ezentúl az állam vasgyáraiból szerzik be sin-szükségleteiket, a jövő évre az előző évinél valamivel több bevételt vár, nem ellenezvén egyébiránt itt sem pár százezerért törlését. — Lukács megjegyzi, hogy nem ártana a bányaigazgatóságoknál a fizetéseket rendszeresítni, mert pl. a selmeczi bányagróf igen nagy fizetést húz. — Az előirányzat változatlanul megszavaztatott. Az államnyomdánál Széll miniszter kiemeli, hogy a bevételi eredmények e nyomdánál most valamivel kedvezőbbek. — Hegedűs szerint óhajtandó volna, hogy az állam minden nyomtatványa e nyomdában állíttassák ki. — Kerkapoly megjegyzi, hogy pár év előtt a pénzügyi bizottságban épen ellenkezőleg azon irány jelöltetett ki, hogy az egyszerű nyomtatványok lehetőleg a magániparnak adandók át. — Hegedűs kérdi, hogy a szükséges papír e nyomdába a magyar gyárakból szállittatik-e ? — Széll miniszter válaszolja, hogy a víznyomatú papírok kivételével igen. — Az előirányzat, — valamint az államépületeké is — változatlanul megszavaztatott. Az ingó államvagyon, a különféle kiadások és bevételek, a nyugdíjak s átmeneti kiadások előirányzata vita nélkül megszavaztatván, az ülés véget ért. Az állambevételek és kiadások. I. Kimutatás a magyar koronához tartozó állampénztáraknál 1876. évi julius 1-től September végéig előfordult bruttó állambevételekről, összehasonlítva azokat az 1875. évi eredményekkel, kerek számokban. Tényleges eredmény Bevételek 1876. 1875. évi 111-dik negyedben Egyenes adók 23,005.906 18,795.098 Fogyasztási adók 2,925.110 3,092.994 Vámkezelési átalányból 139.984 130.476 Bélyeg 1,935.738 1,828.566 Jogilletékek 3,526.596 3,507.358 Dijak; 126.249 96,189