Pesti Napló, 1878. május (29. évfolyam, 106-131. szám)

1878-05-01 / 106. szám

106. szftm. Szerkesztési iroda­: Barátok-tere, Athenaeum-épület. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bér­mentetl­en levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kéziratok nem adatnak vissza. Kiadó-hivattal: Barátok-tere, Athenaeum-épület. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok, hirdetmények) a kiadó-hivatalhoz intézendők. Budapest, szerda, május­­ 1878. REGGELI KIADÁS. 29. évi folyam. Előfizetési feltételek: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti ki­adás együtt: 3 hónapra 6 frt — kr. — 6 hónapra 12 frt — kr. Az esti kiadás postai különkü­ldéséért felülfizetés évnegyedenként 1 forint. Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, de ennek bár­mely napján történik is, mindenkor a hó első napjától számíttatik. Hirdetések szintúgy mint előfizetések a 3 Pesti Napló kiadó-hivatalába Budapest, Barátok­ tere, Athenaeum-épület, küldendők. Előfizetési felhívás PESTI NAPLÓ 1878-diki, 29-dik évfolyamára, Előfizetési árak: Évnegyedre............................................6 frt Félévre...................................................12 » Egy hónapra....................... 2­1 Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés év­­negyedenkint 1 forint. 1’fÜT’ Az előfizetés postai utalványnyal Budapestre, a Pest Napló kiadó hivatalába (Barátok­ tere 7. szám Athe­naeura-épület) küldendő. A Pesti Napló szerk. s kiadó­ hivatala. Budapest, ápril 30. Európa központja P­á­r­i­s. Rómának pápája, Berlinnek császárja, Londonnak tőzs­déje van, melyek által uralkodnak a föld né­pei felett, Párisnak szelleme van. Legyen Francziaország respublica vagy monarchia, Páris a művelt világ fővárosa marad. Őt illeti a vezérszerep a társadalmi és politikai eszmék terén, ez a jó izlés elismerése, irodal­ma a nemzetekhez szól, drámákat mai nap csak a franczia tud írni, zenéje első composi­­tióban és kivitelben, képzőművészete a legki­tűnőbb és salonja a föld legelső képvásora. Ipara szépségben páratlan, leleményességben utólérhetlen. Az élet kényelmes, pompás és olcsó. Ki látni, élvezni, tanulni, tapasztalni akar, Párisba siet s Párisból el nem kívánko­zik senki. Ezért Páris két millió lakosával a legalkalmasabb város, hogy vendégül meg­hívja Európát és Amerikát s az idegenek özönét ellássa s mulattassa. És Páris közki­­állitást nyitott az öt világrész képviseletére, s felhalmozott egy térre mindent, mi uj, ér­dekes, nevezetes, mi verseny, haladás és tu­domány van a világon. És Francziaország jutalmazza az érdemet, tanul és tanít, hogy minden találmány közbirtokává váljék az emberiségnek. A majális, mely holnap Páriában tarta­­tik, a civilisatió ünnepe. Ész, izlés, tanul­mány és munka versenyeznek a pályabérért s az egész világról találkoznak a leg­képesebb erők egymással megmérkőzni. Olympi játé­kok ezek? Nem, Hellas népünnepei hősök gyermekjátékai valának, Páris közkiállítása a világ minden népei férfikorának komoly törekvése. A világháborúk korában, a világbéke ünnepe ez. Az államférfiaknak, kik a hábo­rúkat csinálják, nincs közük hozzá, a népek­nek van, melyek a háborúkat szenvedik s a békét szeretik. Királyok nem lesznek jelen a népünnepen, de a legkitűnőbb férfiak vala­mennyi országból Párisba sereglettek, hogy részt vegyenek a munka megdicsőítésében. A Trocaderon találkoznak a nemzetek lobogói és képviselői, hogy üdvözöljék egymást. Mind ott lesznek azok is, kik a keleten háborút vi­selnek egymás ellen, csak egy fog hiányozni,­­ egyetlen egy — Németország.­­ Mi tartóztatta, hogy nem megy Párisba, lelkiismerete, vagy hiúsága. Győztes a harcz­­mezőn, nem akart lenni vesztes az ipar terén. De fogják-e észre venni azon a kiállításon, hogy Németország hiányzik ? Ott lesz Anglia, ott Amerika, ott Olaszország és ott mind a többi. És lesznek, legyen háború, vagy béke, a kiállít­ásnak rengeteg látogatói. Páris nem olyan, mint Bécs. Nagyobb a város kétszer, s beleözönlik egész Francziaország. Ez egyma­gában roppant mozgalom. És Anglia, mely minden nyáron át utazni megy, Párisba fog utazni. És Németország, mely tanulni vágyik, el fog menni, hogy lásson és tanuljon. És Svájc­, és Spanyolország és Olaszország cső­dülni fognak a kincses termekbe, a politikai válságtól érintetlen. Sok évi pangás közben készült, s nagy háború előestéjén nyílt meg a párisi közkiál­­lítás, s még sem kell félni attól, hogy megbu­kik. Oly nagy lett a világ, hogy háborúi sem akaszthatják többé előhaladását. Zavaró ha­tása lesz a háborúnak a párisi közkiállításra is, de a nagy vállalat fel nem akad miatta. Csak ha maga Francziaország rántana kardot, kellene becsukni a nemzetközi tem­plomot. De Francziaország még nem kezd harczot s gonddal kitér előle. Még egy esz­tendő kell neki, hogy kész legyen seregével, mely óriási fog lenni, mert minden franczia, ki ép­kéz-láb ember, köteles elmenni a revan­che háborúba. Ezért fél Bismarck Francziaországtól, s tekint mindig nyugatra. S ezért kívánta Fran­cziaország Angliától, hogy halaszsza háború­ját jövő tavaszra, akkor szövetséges lesz ő is. De Anglia csak addig ígérte meg a békét, míg a közkiállítás megnyittatott. Ez megtörténik holnap délután. Az események pedig útjukat veszik to­vább, mintha közkiállítás nem is volna. S a két nemzet, angol és franczia úgy jelenik meg egymás mellett a közkiállításon, mint két szövetkezeti óriás. Ezekhez képest, mellettök s velük szemben, a többi Európa letörpül. Ők képviselik a nyugati civilisatiót és ők rendelkeznek annak hatalma felett. Le­gyen bár most ököljog révén az úr Európá­ban az orosz és német, a szabadságot és a haladást nyugaton kell keresni. Keressük, menjünk. Kinek módjában van, ne restelje közülünk a fáradságot, mely jutalmazó. A nyugati műveltséget tanulva, ismérve s meghonosítva, haladjunk egy nyo­mon Európával, hogy az európai népcsalád­nak méltó, elismert és befogadott tagjai lehes­sünk magyarokul. Francziaország pedig érje el az erkölcsi vívmányt, melyet keres. Költött és dolgozott a közkiállításért, közelismerés illeti érette. Minden közkiállítás nagy dolog. Ez a hetedik. Minden előbbinek tapasztalatait ér­tékesíti. Ez lesz a legkülönb. Kívánjuk hasz­nát, óhajtjuk sikerét, s üdvözöljük érte Párisi s Francziaországot! A Pesti Napló tárczája. Párisi levél. (Hogy beszélnek a kiállításról. — Siker vagy bukás. — Visz­­szautasított csataképek. — Neuville Bourget-je. — Gervex Rollája. — A meztelen és a pongyola. — Garnier Thiers­e. — A phonograph és a telephon. — A »Rágalom« áriája. — Renan és Caliban. Ollivier Emil. — Méry levele Ollivierről és Ollivierhez. — ápril 26. A párisi nép, mely a színházak bolondja, úgy beszél a legkomolyabb dolgokról is, mintha valami színdarabról vagy kiadatlan regényről lenne szó. Két hét óta mindenfelé ezt az egy kérdést hallhatod: — Mit gondol ? Lesz sikere vagy nem lesz ? Igazán szólva azt kellene hinni, hogy Thomas Psychéjét emlegetik, mely most kerül újabb elő­adásra, vagy a »Czipős cziczát«, mely valami nagyszerű látványosság lesz Párisnak egyik negyed­­rangú színpadán. Pedig hát nem erről, hanem a vi­lágkiállításról foly a szó. Ezt a nagy nemzet­közi tényt némely ember épen csak úgy tekinti, mint­ha arról beszélnének előtte, hogy legközelebb egy új operettet vagy bohózatot fognak szintehozni. Ez is csak a «p­r­e­m­i­é­r­e«, mint a többi, a párisi saison­­darabok hosszú lajstromán. Siker vagy bu­kás, — mai napság minden emberi dolgot e két categória valamelyikébe kell beszorítani. — Ugyanegy kifejezés jellemzi a politikai szó­nokot és a chanson-énekest, a festő remekét és a divatos szabó legújabb szabású ruháját, azt, a­ki fel­találta a phonographot s azt, a ki kötélen tánczol. Siker vagy bukás, ezt a két szót mindenre rá fogják illeszteni, a kicsi­ pic­i növendékre, ki most került ki a conservatoriumból és a hadvezérre, ki heroikus harczban utolsó kartácsait lövöldözi el. Mióta a világ világ, ez mindig így volt, de ennyire még sohasem zavarodtak-keveredtek össze »szemé­lyek és állapotok«. A világkiállítás megnyitása tehát olyan lesz, mint egy grandiózus színdarab kezdete. A főpróba épen most foly, lázas sietséggel állítják föl az utolsó decoratiókat s a rendező készen áll a hármas felütésre. Az igazgatóság, mint mondani szokás, bízik a si­kerben és a közönség türelemmel várja az elő­adást, mely hosszú-hosszú hónapokig fog tartani. A jelen kormánynyal rész lábon álló pártok már előre becsmérlik a kiállítást: bazárnak s caravan-derailnak nevezik; mellesleg legyen mondva, nincs a világon ország, hol a politikai gyű­lölködés odáig menne, hogy bukását óhajtsák — párt­szempontból — oly vállalatnak, mely a nemzet becsületét emeli. Az elégedetlenkedők különben na­gyon ügyetlenek s minduntalan előkandikáltatják a lólábakat. Én részemről csak egy pár embert tudok, a­kik joggal neheztelhetnének a kiállításra: a csataképek festészeit értem. A franczia-porosz had­járat episodjait megörökítő festményeket egytől­­egyig visszautasították. Ne akadj fönn rajta! Na­gyon természetes, hogy háborús képeket nem akasz­tanak föl­ abban a csarnokban, mely a béke ma­­gasztalására készült. Detaille, de Neuville, Berne- Bellecour, Dupray stb. máshol is találhatnak arra való helyet, hogy festményeiket bemutassák. N­euville némi joggal panaszoskodhatik. Eddigi képeinél terjedelemben sokkal nagyobb, ér­tékben sokkal becsesebb festményt küldött a s­a-­­­ónnak. A bourgeti harcz végét tünteti föl, mely talán legdrámaibb episodja volt Páris ostro­mának. Bourget utolsó védői, egy csapat ember (fia­tal újonczok és veteránok együtt) végre megadják magukat, miután egész a templom oltáráig vívták a véres, egyenetlen harczot. A bourgeti nagy­ utczán és a templom környékén feketén tolong a német csa­patok tömege, szuronyaik fényesen villognak. Össze­vissza szurdalt franczia tisztek, vérző közkato­nák lépnek ki a templomból s a németek meg­állnak, mintha meglepné őket a védők maroknyi száma. Széttört fegyverek s tépett egyenruhák fosz­lányai hevernek szerte­szét a küzdelem füstös, vér­párás terén. E festmény nem a gyűlöletet, hanem a hősiséget és a teljesített kötelességet állítja elénk. Valószínű, hogy a falon elnézőbb lesz a kiállításnál, s ad neki egy zugot, hol fölhívhatja a közönség bá­mulatát, melyre érdemes. Nem minden festő­művész hordja türelemmel a jury ítéletét. Vannak, a­kik föllázadnak ellene s egyenesen a közönségre appellálnak. Ilyen pl. Henri Gervex. A nagyobb tehetségek közé tartozó fiatal festő legújabb képét (»Rollát«) a jury visszauta­sította. Gervex elvitte képét a chaussée d’Antinre és egy ottani képárusnál közszemlére állította. Az eset meglehetős zajt csapott, s rendkívül fölinge­relte a közönség kíváncsiságát. Nagy csoportokban vándorolnak a chaussée d’Antin festménye elé; töb­ben nézik, mintha a salonban állították volna ki. Gervexet Musset Alfréd Rollája lelkesítette föl, az a négy sor, melyben a költő lefesti a függö­­nyös ágyán mezetlenül szunnyadó Mariont: »Est-ce sur de la neige, ou sur une statue Que cette lampe d’or, dana l’ombre suspendue, Fait onduler l’azur de ce rideau tremblant ? Non, la neige est plug pale et le marbre est moins blanc.« Gervex alvó Marionja ép ilyen, hosszú szőke haja kibontva, a bal láb lelankad az ágyról, a jobb behajtva. A függő lámpa, mely a hajnal sugaraival küzd, gyér és halavány világot szór a fiatal testre. A kék függönyös ágy mögött, az ablaknál, melyre a pirkadó hajnal rózsás fényt sugároz, kibontott ing­gel, sáppadtan áll R­o 11 a s merengve nézi a szuny­­nyadó leányt: -----------és Holla nézte búsan A széles ágyán szunnyadó leányt, Szép Mariont.« Nem tudom, Musset fölismerné-e a »sovány Ro 11 át« abban a bajuszos, katonás alakban, a­kit Gervex vásznára állított. A­mi Mariont illeti, ebben a festő teljesen megtestesítette a költő alakját. A naturalisták, vagy az impressionisták — a­mint tetszik — azzal állnak elő, hogy az a fiatal leány nem elég reális. »Iskolai termék, nympha, hamadryade!« hal­lottam valamelyiktől. Nekik csak a kép staffage-a tetszik : Rolla botja és kalapja Marion ingválla és szoknyája mellett. Nos, uraim, én meg azt tartom, hogy épen a Staffage rontja el a képet. Nem kell hosszasan fejtegetni, magyarázni, mi a különbség a meztelen fapongyola közt. A meztelenségben van valami szűzies, a pongyolának oly mellékize van, melylyel a művészet soha sem számol. A m­i­­­ó­i Vénus márványtisztaságában egészen szűzies. Húzz a lábaira czipőket és meglátod, mi lesz belőle. Egy modele áll az atelier talapzatán : m­ű­­v­é­s­z festő másolja le s a mű szűzies lesz. Ugyane modele­ t fényképezze a photograph, s biztosít­­ják, hogy fényképein nem fog ott lebegni a szűziesség, mert a festő nudítása nála eruditássá vált. E fölött nem kell vitatkozni. Ezt megérti minden em­ber. A bot és az ingváll, a czipő, a triviális élet, odavetve bravourból a kép egyik zugába, e­miatt hangzott a jury ítélete elutasítólag. Ettől eltekintve a kép oly sikerült, hogy megérdemli a feltűnést, melyben a közönség részesíti. Egy zaklatott, "de szerencsés festőről kell még említést tennem­­.Garnierről, ki a franczia nem­zetgyűlésnek azt a híres ülését örökítette meg, me­lyen Fourtou, a volt belügyminiszter sértő czélzással illette Thierst, mire az összes ellenzék mint egy em­ber fölemelkedett s a »terület fölszabadító­­ját« háromszoros élj­enkiáltással üdvözölte. Thiers a kép központja; halványan ül székén, körülötte tö­mérdek képviselő, senator, journalista s a­ki csak — neves ember — belefért a roppant keretbe. Four­tou falfehér, keze görcsösen szorítja a papírt; Grévy áll, fehér nyakkendősen; Gambetta ismert széles mozdulatával mutatja Fourtounak a mozdulatlan Thierst. Broglie félig az agg államférfiú felé fordul, kit az ellenzék riadozva tapsol. A festő itt valóban rend­kívüli munkát végzett, illetőleg csak fog végezni, mert a befejezés még hátra van. A szerencsés szerencsétlen már alig lesz a lábán állani. Két hónap óta folyvást özönlenek Carnot utczai műtermébe a minták és a látogatók. Néha elkövette azt a bravourt, hogy 24 óra alatt tizenhét arczképet készített el. Néha megesett, hogy reggeltől estig dolgozott, étlen, szom­­jan. Nem volt szabadulása. Minduntalan csöngettek az ajtón. Most Gambetta, majd Rémusat, majd Lockroy lépett be hozzá. Vásznán mennyi arczkép ! És mily érdekes documentum lesz ez a késő nemze­dékekre nézve! Máris elnevezték: »olajba fes­tett Vaperea­u-d­ictionariumnak.« * * * A phonograph nagy szerepet fog játszani a világkiállításon. Elison úr készülékének pár nap óta egész Páris csodájára jár. — A remek gép feltalálója — harmincz vagy harminczegy éves fiatal ember — jelenleg útban van Francziaorossz felé s képzelhető, mily ovatiókkal kívánják fogadni a tudósok. Már a telephen is, melylyel mértföldnyi messzeségekre küldheted hangodat, csodálatos talál­mány volt, de a phonograph, mely a szavakat és dalokat becsomagolja, elteszi, minden képzeletet fölülmúl. S a gép szerkezete olyan egyszerű, hogy az ember esze szinte megáll rajta. Egy lemezke vibrál a hang működése alatt; a hanghullámok egy ércz­­lapra rajzolódnak vagy inkább vésődnek s ime a szó, a hangsúly, a dal minden egyes része oda van — hogy úgy mondjam — photographicozva. A minap mutattak egy piczinyke érczlapot, mely imitt-amott meg volt szurdalva,metszve s a champagnei dugó ón­bevonatához hasonlított. Kérdeztem, mi az ? — Ez, uram, — volt a válasz a Rágalom áriája a Sevillai borbélyból! — Ez? — Igen, ez! Van ebben valami boszorkányság! Ez a kis érczlap talán századokig megmarad, s századok múlva eljátsza, elénekli Rossini zenéjét! Elison úr a világkiállításra egy tökélyesbített phonographot hoz magával. Graham Bell a te­lephon föltalálója pedig hangversenyt fog adni a Mars mezőn, de úgy, hogy a közreműködők Saint- Germainben vagy Versaillesban lesznek elhelyezve. Ez korántsem tréfa, uraim és hölgyeim. Önök kezükbe veszik a telephon-készüléket a Troca­­dero valamelyik termében, fülükhöz nyomják a le­mezt s szépecskén végig hallgatják, a­mit Talazac vagy Verguez a IV. Henrik pavilonjában énekelnek. így tűnik el minden határ a földön! Ma már nincs távolság. Ma hihetetlen dolgokat végzünk. Hol­nap talán megvalósítjuk magát a lehetetlent Valljuk be őszintén, hogy a tudománynak meg van a maga költészete. Renan Ernő Arielje azt kérdezi, mi marad ezentúl az álmok emberének: a hullám mormolása, a felhő, az alkony rózsa­köde ! De van-e szebb álom , mint a lehetet­lennek e megvalósítása ! Ariel sóhajai külön­ben nagyobb feltűnést keltettek, mint a­mennyire Renan számított. Az egész dráma élénk eszmecsere tárgyát képezi, különösen C­a­­­i­b­a­n alakja, melybe a közönség phantasiája egyet-mást beleképzel. Pedig a mű távol áll attól, hogy politikai vita­irat legyen; egyszerű költői álmodozás az, melyben egy Budapest, april 30. (A bécsi tárgyalásokról) az Ellenőr a következőket jelenti: »A kiegyezés ügye nem áll oly roszul, mint a tegnapi táviratokból következtetni kel­lett. Úgy látszik, hogy a megállapodásoknak csak vég­leges formulázása van még hátra, s a vitás pontok kö­zül talán csak egy (a bank-alkormányzók kérdése) van, melyre nézve közeledés nem történt az ellentétes álláspontok között. Az osztrák kormány a végleges megállapodások előtt valószínűleg még érintkezni akar a reichsratbeli fractiókkal. Ami a delegatio összejöve­telét illeti, ez alkalmasint a jövő hét derekán fog meg­történni. Addig tisztába kell jönni a javaslatokkal, melyek a delegációk elé lesznek terjesztendők.Azt hisz­­szük, hogy egy hosszabb, az év végéig terjedő indem­­nitásról lesz szó, mert­­ a quota-kérdés függőben lé­te miatt a közös költségvetést véglegesen megállapí­tani nem lehetvén — csak egy ilyen indemnitás alap­ján lehetne a közös költségeket a magyar állami bud­­getbe felvenni, hogy így legalább az állami budget végleges megállapítása és szentesítése lehetővé té­tessék.« (A Szent István napj­ának megün­neplésére­ vonatkozó kormányrendelet tárgyában Molnár Aladár, mint halljuk, interpelláte fog intézni a képviselőház holnapi ülésében a vallás- és közoktatási miniszterhez. (Egyszersmind fölemlítjük hogy a hír, mely szerint e tárgyban »magyarázó« rendelet bocsáttatott ki, alaptalan. (A törvé­nyjavaslat­ a szőlőbirtok után járt, és az 1868. XXIX. törvényczikk által megszün­tetett tartozások bejelentési határidejéről igy hang­zik: 1. §. A szőlőbirtok után járt, és az 1868. XXIX. törvényczikk által megszüntetett tartozások váltságdí­jára nézve a jogosítottak igényeinek az idézett tör­vény alapján kiadott rendelet értelmében leendő be­jelentésére egy évi záros határidő tűzetik ki. 2. §. Az egy évi határidő a jelen törvény kihirdetésének napjától számíttatik. 3. §. Az 1. §. intézkedése alól kivételnek: a) azon szőlőbirtokok, melyek állománya, vagy a melyek után járt tartozások minőségének meghatározása czéljából az 1868. XXIX. törvény­czikk hatályba lépte előtt, vagy az annak 26. §-ában foglalt intézkedés alapján per tétetett folyamatba, mely a jelen törvény kihirdetéséig még be nem fejez­tetett. A mennyiben ilyen per a volt földes ur javá­ra döntetnék el, az a tartozások váltságdíjára nézve igényét a per befejeztétől számítandó egy év alatt köteles bejelenteni; kivétetnek továbbá: b) azon sző­­lőbirtokok,melyek a tulajdonos által az 1868. XXIX. törvényczikk 32. §-ában említett szerződés mel­lett oly feltétel alatt adattak ki, hogy azok bizo­nyos évek múlva, vagy bizonyos határidőben ő reá visszaszálljanak, ha a szerződésben kikötött határidő,­­ illetve a szőlőbirtokhoz a vissza­váltási jog érvényesítésére ugyancsak az 1868. XXIX. törvényczikk 32. §-ában meghatározott egy évi idő még le nem járt. Ez esetben, ha a kérdéses szőlőbirtokra nézve visszaváltási jogát a tulajdonos nem érvényesíti, a szőlőbirtokos által fizetendő vált­ságdíjra nézve igényét, a szőlőbirtok visszaváltására meghatározott határidő lejártától számítandó egy év alatt köteles bejelenteni. 4. §. A­mennyiben a kir. igazságügyminiszter által az 1868: XXIX. törvény­czikk 18. §-ának intézkedéséhez képest kirendelt jog­biztosok állásaiktól már felmentettek volna, a jogo­sítottak váltságigényeiket a kir. igazságügyi minisz­ternél kötelesek az 1. és 2. §-ban meghatározott ha­táridő alatt bejelenteni. 5. §. Mindazon igény, mely az 1. és 3-ik §-ban meghatározott idő alatt be nem jelentetett, megszűntnek tekintendő, és ebből kifo­lyólag a szőlőtartozások megváltására nézve az 1868. XXIX. törvényczikk intézkedésében a szőlőbirto­kosra rótt kötelezettség szintén megszűnik. Jelen törvény végrehajtásával a bel-, igazság-, pénzügyi- és földmivelési miniszterek bízatnak meg. Széll Kál­mán s. k. (Bukarestből.) Egy bukaresti lap, a Tim­­pul nemrég azt írta volt, hogy Andrássy gróf Bala­­ceano román ügynök előtt azon óhaját fejezte ki, hogy a román csapatok ürítsék ki Viddin várát, hogy azon­ban a gróf később, midőn Bratiano nála járt, tagadta, hogy a kiürítést óhajtaná. A Timpul e közlését Bala­­ceano úr már régebben resz tréfának nyilvání­totta. A dolog teljes felderítésére most a román hir­­lap, a Monitorul következő communiquet közöl: »A miniszterelnök úr külföldi utazása közben néhány bukaresti hirlap egy állítólagos beszélgetést közöl, mely Bratiano és Andrássy gr. közt Bécsben Viddin kiü­rítése és azon indokok tárgyában folyt volna, melyek a kiürítést előidézték. E lapok adatai alapján az Ag. Havas is közölt távirataiban resumét a beszélgetés­ről. A kormány a közlést a legformálisabban demontálni kénytelen. A miniszterelnök úr­nak nem volt Andrássy gróffal ilyesféle beszélgetése. A román hadsereg Viddint s a többi helyeket a Du­­naparton nem azért szállotta meg, hogy hódításokat tegyen, hanem csak azért, hogy azon időre, melyen át a törökök Bulgáriában maradnak, határainkat megvédje. Minthogy a tartományt a törökök immár kiürítették, occupatiónknak nincs többé indoka s a kormány a kamrák óhajainak megfelelve visszahívta a Dunán túlról a román hadsereget.« B. Sennyey Pál. — april 30. A magyar képviselőház egy fényes név­vel szegényebb; b. Sennyei Pál képv. man­dátumáról lemondott. A lemondást a báró megrongált egészségi viszonyaival indokolta, de a jó kivonatokban, melyeknek e részben b. Sim­onyi Lajos adott kifejezést, oly politikai motívumok is közrejátszanak, melyek általá­nos figyelemre méltók. A tény külsőségeiről még csak azt jegyezzük fel, hogy b. Seny­­n­y­e­y egy nyílt levélben búcsúzik el válasz­tóitól, melyet a holnapi Kelet Népe közöl s mely levélben Sennyey azon reménynek is ad kifejezést, hogy felgyógyulva nem sokára résztvehessen a politikai élet küzdelmeiben. A visszavonulás ténye felett csak mély sajnálatunkat fejezhetjük ki. A visszavonulás motívumai nem képezhetik discussio tár­gyát. B. Sennyey idegzete — fájdalom — jelenleg nem áll arányban sem a kitűnő ál­lamférfiú lelki erejével, sem azon feladatokkal, melyeket a parl­amenti élet mindenütt s kü­lönösen nálunk azokra ró, kik a fórumon vezérszerepre hivatvák. A parliamenti élet s az ezzel járó küzdelmek és támadások erős, edzett idegzetet kívánnak ; adja Isten, hogy enyhe éghajlat, pihenés, a politikai izgalmak­tól való tartózkodás, s a boldog családi élet csöndes idilljei meghozzák minél előbb a ki­tűnő államférfin számára az erőt, mely őt a reá váró állomás minél előbbi elfoglalására képesítse. Mi legalább ma sem mondunk le arról, hogy K. Sennyey re missio vár, de más eszközökben keressük azt, mint a­melyekkel a fényes nevű államférfin, a látszat szerint, eddig kereste, s ideiglenes viszavonulásának moz­a­­nata tán kívánt alkalom arra, hogy ismét elmondjunk már rég elmondott igazságokat. B. Sennyey egy nagy feladatra vállal­kozott: ő meg akarta alkotni a magyar con­­servatív pártot. A kísérlet nemes lelkek, nagy elmék fáradozására méltó; ha meddő volt, az talán a viszonyoknak csak annyira hibája,­­ mint a kezdeményezőké, a­kik a vállalatho­z hozzá fogtak. A magyar conservatív szárnypróbálga­tásoknak egy nagy szerencsétlensége van,­­ a múlt, mely méltán népszerűtlenné tette a nemzet előtt az e czím alatt szerepelt törek­véseket. Az öregebbek gyülölséggel emlékez­nek az »aulikusok« viselt dolgaira, az ifjabbak az irodalomból s főleg Horváth Mihálynak közkézen forgó könyvéből ismerik a megyék harczait, a reform-működés sok akadályát, és Sennyey Pál újabb politikai szereplésének kezdete nélkülözte azt a külszínt, mely őt mindjárt actiója elején nem a gyűlölt emlékű reactionárius párt, hanem gr. Széchenyi István politikai örökösének tüntesse fel. Va­lóban úgy látszott, mintha e kiváló államfér­fiú önmaga arra a szerepre kárhoztatná ma­gát, hogy legyen valaki, a­kivel Tisza Kál­mán ijeszthesse a nemzetet, s legyen valaki, a­kivel szemben Tisza hangoztathassa pat­togó, de üresnek bizonyult liberális frázisait. Sennyey minden lépése félénk, bátorta­lan és sok tekintetben — kétértelmű volt. Mintha még nem szokott volna hozzá a par­l­amenti élet légköréhez. Inkább fölfelé nézett, mint lefelé, mint ellenzék is inkább az udvari körök, mint a nép ő Felsége mi­niszterének látszott. Ily ellenzékkel szemben a tekintet nélküli Tisza-párt könnyen zsák­mányolhatta ki positiója minden előnyeit, s ki is zsákmányolta körömszakadtáig. De nagy csalódások is érték Sennyeyt mindjárt működése kezdetén. Elfoglalt kü­lön állása, melyre Tisza által szorittatott, reá nézve a gyöngeség forrása jön. Birt személyes tisztelőkkel, de nem birt párttal. A nagy va­gyon képviselői, melyek a conservativ esz­mék természetes párthive­l játszanak, részint a kormánypárt szolgálatában állanak, részint csak is a sport terén szerepelnek, részint tel­jesen visszavonultak. Sennyey sokáig egyedül állott, s elhagyatottsága tán azt a tudatot keltette fel benne, hogy nem érkezett el még az ő ideje. A politikai viszonyok valóban ezt látszot­tak mondani. Nem a conservativ és liberális eszmék ural­nak közéletünkön, hanem az Ausztriával való viszony részletei, s ezek­nek erőteljes, kíméletet nem ismerő, elhatáro­­zottan a jogot védő rendezéséhez tán kevéssé alkalmas a conservativ lobogó, mely alatt nemzeti jogok még soha sem vivattak ki. A conservativ párt színeit bevitte ugyan az egyesült ellenzékbe, de ott azok nem az egy­edül uralkodók. Erős népies, a nemzet­hez közelebb álló nuanceot nyertek azok a füg­getlen szabadelvűektől s csak fájlalhatjuk, hogy b. Sennyeyt egészségi állapota eltiltja at­tól, hogy egyelőre az egyesült ellenzék küzdel­meiben részt vegyen. E küzdelmek megterem­hették volna számára azt, a­minek hiánya szerencsétlenségét képezi : teljesen fölment­hették volna egy baljóslatú múlt traditióitól s megszerezték volna számára a népies, hogy úgy mondjuk, nemzeti elemet, a­melyet par­l­amenti férfiú, ha sikerrel akar működni, nem nélkülözhet soha sem. De Sennyey visszavonul. Egészsége pa­

Next