Pesti Napló, 1878. június (29. évfolyam, 132-157. szám)
1878-06-01 / 132. szám
132. szám. Budapest, szombat, junius 1.1878. 29. évi folyam, Szerkesztési iroda, Barátok tere, Athenaeum-épület. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bémentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kéziratok nem adatnak vissza. Eladó-Hivatal: barátok tere, Athenaeum-épület. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok, hirdetmények) a kiadó-hivatalhoz intézendők. REGGELI KIADÁS. Kifizetési feltételek : Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 3 hónapra 6 frt. — kr. — 6 hónapra 12 frt — kr. Az esti kiadás postai különkiedéséért felülfizetés évnegyedenként 1 forint. Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, de ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától számittatik. Hirdetések szintúgy mint előfizetések a Pesti VS Napló kiadó-hivatalába Budapest, Barátok tere, Athenaeum-épület, küldendők. Előfizetési felhívás PESTI NAPLÓ 1878-diki, 22-dik évfolyamára. Előfizetési árak: Évnegyedre......................................* Félévre................................................* Egy hónapra......................................■ ’ Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés év negyedenkint 1 forint. Az előfizetés postai utalványnyal Budapestre, a Pest Napló kiadó hivatalába (Barátok tere 7. szám Athenaeum-épület) küldendő. A Pesti Napló szerk. s kiadó hivatala. Budapest, május 31. Három esztendő óta egyszer sem mondott a kormány annyit, mint gróf Andrássy most. Szinte meg vagyunk lepetve, hogy nyilatkozataiban nem csak szellem, de tartalom is van. Elszoktunk attól, hogy parliamentáris testületeink külpolitikai felvilágosításokat kapnak, melyeknek testük van, melyet megfogni lehet és megtapogatni. Minek köszönhetjük e bőbeszédűséget ? Jutalom az a hatvan millióért, vagy hoszuállás az osztrák delegátió secaturái miatt? Bizonyos, hogy Andrássy semmit sem mondott, mi az európai diplomatia előtt titok lenne, és semmit, mi kezét lekötné a congressuson. Sőt sokkal kevesebbet mondott a magyar delegatiónak, mint amennyit diplomatiai után a hatalmasságokkal tudatott, és nem ten semmi oly nyilatkozatot, mely mint kifelé irányzott actio a helyzet változtatására befolyással lehetne. De beszélt a keleti kérdésről több irányban, magyarázó feleleteket adott valamennyi hozzáintézett kérdésre s annyiban jelezte politikáját, amennyiben a helyzet körülményei megengedik. A congressus előestéjén tőle többet méltányosan követelni nem lehet. Valamelyes tájékozást kapunk gróf Andrássy nyilatkozataiból, de megnyugvást keveset. Három főpont van, mely leginkább érdekli Magyarországot: mi történik Bulgáriával, mi lesz Boszniával, és kié lesznek a Duna-torkolatok. Bulgária a legnagyobb, legnépesebb és legtermékenyebb délszláv tartomány, európai Törökország szíve, Oroszország hódító vágyainak legfőbb tárgya, a háború indító oka, színhelye és czélja. Az orosz hatalmi terjeszkedés bevégzett tény, mihelyest az uj bolgár állam megalapittatott. Tisza Kálmán ismételt ígérete, hogy »a monarchia érdekeibe ütköző uj államalakulásokat a Balkán-félszigeten tűrni nem fog« — a megszegett ígéretek sorába igtatandó azon perczben, midőn az uj Bulgária megszületik. Hiába tagadná, hogy az nem ütközik érdekeinkbe, hogy az nem muszka satrapia, hogy az nem veszély jövőre Konstantinápolyra, Romániára és magunkra nézve, mert mindenki érzi, hogy Bulgária a valóságban orosz tartomány lesz, Szent-Pétervárról fog kormányoztatni úgy, mint Szerbia és Montenegro, vagy még inkább, és hogy Bulgária fogja vinni jövőre azon szerepet, melyet most Szerbia viselt. Szerbia ellenünk, Bulgária a maradék Törökország ellen fog agitálni. És mit mond Bulgáriáról gróf Andrássy ? Azt, hogy »azon kiterjedés, melyet a sanstefanoi békeelőzmények Bulgáriának szántak, alapos aggodalmakra ad okot.« Miért, talán az orosz hatalmi terjeszkedés miatt ? Korántsem , hanem mert »más jogosult elemek elnyomására« vezet. A törököt védi Andrássy, vagy a görögöt ? A görögöt, mert keresztény népekről beszél, s most Apponyi grófnak adott feleletében egyenesen kimondja, hogy a görögöket érti, pedig görög csak pár százezer kebeleztetett az új Bulgáriába, ellenben mohamedán két millió. Ezeket nem védelmezi a diplomatia, ezek kivándorolhatnak. De mégis Andrássy bevallása szerint »európai érdek az, hogy a béke után török kézben maradó birtok a független fennállás lehetőségétől ne legyen megfosztva.« Tehát Törökország fennmaradása mégis európai érdek. Sajnos, hogy oly későn jön a belátás. Plevna veszedelme előtt kellett volna ez igazságot felismerni. Magyarország régen mondja ezt s már a szerb háború idején követelte Törökország integritásának fenntartását. »A status quot védelmezni egyetlen állam sem érezte magát hivatva « feleli gróf Andrássy. De hát kinek volt e status quo inkább érdekében, mint nekünk? Törökország bukásának okai mi vagyunk, s a politika, mely a san stefanói békekötés után proclamálja Törökország fennmaradásának és függetlenségének szükségét, önmagát elítéli. De hogyan egyeztethető össze gyakorlati, észjárású, vagy az utolsó száz év históriáját ismerő államférfi előtt Törökország »független fennállása« és egy új bolgár állam alakítása ? Ezt nem lehet összeegyeztetni. A papíron igen, de az életben nem. Oly kevéssé, mint egy független Magyarország fennmaradását, ha Oroszországnak megengedtetett helyreállítani Szvatopluk királyságát Nyitra fővárossal. Is mégis ezen töri .Szükségesnek látjuk tehát — úgymond, -hogy az új Bolgárország határai ne terjedjenek ki annyira, hogy ez által a török birtok tarthatlanná váljék; hasonló szempont alá esik a szerződés nyolczadik pontja, mely a végleges béke keresztülvitelének módozataira vonatkozik. E pont értelmében a császári orosz hadsereg Bulgáriát a békekötés után is két évig megszállva tartaná.« Andrássy tehát és vele Tisza már concedálják az uj Bulgáriát s vele az érdekeinkbe ütköző uj délszláv államalakulást, s nekik a bolgár kérdés csak határkérdés. Nos e felett ki lehet egyezni Oroszországgal, mert neki meg főleg elvi és hatalmi kérdés. Neki az új satrapia, a Duna jobb partja, a fekete tengerpart, a Balkán és az orosz befolyás kellenek, nem pedig a mappa. A mappa legyen a congressusé, hisz Oroszországnak úgyis még egy nagy háborút kell viselni Konstantinápoly elfoglalására, addig Bulgária lehet kisebb, vagy nagyobb. És az occupatio lehet rövidebb vagy hoszabb, mikor egy vagy más alakban úgy is állandó fog lenni. Hogyan lehessünk hát megelégedve azzal, amit, hogy Tisza szavaival éljünk, »érdekeink védelméről a Balkán-félsziget keleti részén« a miniszter mondott? Igaz, kifogásolja a san stefanoi szerződést, de csak azért, hogy módosítsa. A háború sikere, az orosz prestige, az orosz befolyás, Törökország bukása, az új délszláv állam alakítása az al Dunánál — mindezek megmaradnak, sőt a congressuson, ha egyetértés jön létre, szentesittetni fognak. Ha egyetértés jön létre. Mert, hogy Andrássy gróf kifogásait a san stefanoi béke ellen Szent-Pétervárott respectálják is, az még koránt sincs eldöntve. Andrássy maga is bevallja, hogy Oroszországtól »olyan válasz, mely az elágazó nézeteket kiegyenlítette volna, még nem jött.« Ebből az következik, hogy vagy Oroszország fog engedni, vagy Ausztria-Magyarország. És ha Bulgáriában roppant engedményeket tettünk máris az orosz álláspontnak, ebből nem következik, hogy Bessarábiában ne tegyünk hasonló concessiókat Romániára nézve. A bessarábiai kérdésben Andrássy sem nyilatkozott, csak »a Duna szabadságát« hangsúlyozta. A Duna szabadságát a papíron, vagy a valóságban ? Ez a bessarábiai kérdés. És még egy más: Románia területi épségének és szövetségének kérdése. Ha Ausztria-Magyarország a Duna-torkolatok és Bessarábia kérdésében cserben hagyja Romániát, ennek nem marad más választása, mint a czár lábaihoz borulni és Oroszország karjaiba vetni magát. Ezen kérdésre nézve nem nyertünk felvilágosításokat, tehát nem is lehetünk megnyugtatva Andrássy nyilatkozataiból. Boszniába pedig bemegyünk. Ezt nem mondja ugyan Andrássy, de sejteti. »Bosznia sorsát a congressus dönti el«, úgymond Apponyinak. De hát mire kell a pénz? kérdezi Szivák. »A congressus a függő kérdéseket mindenesetre csak a papíron fogja megoldani — feleli Andrássy — mi semmikép sem zárja ki azt, hogy épen a határozatok végrehajtása, különösen szomszédságunkban komoly nehézségekbe ütközhetnek.« Lehet e kétség, hogy Boszniára céloz? Nem lehet többé, mert Bánhidy interpellátiójára azt válaszolja, hogy : »Szerbia és Montenegro területi nagyobbodása ellen általában ezúttal sem szándékozunk kifogást tenni, ellenben kívánnunk kell, h°gy e nagyobbodás ne oly irányban és ne oly mértékben létesüljön, hogy ez által kereskedelmünk és a kelettel való természetes összeköttetésünk útjai elzárassanak és hogy tartós állapot helyett oly helyzet keletkezzék, mely uj bonyodalmak csiráit rejtené magában.« A kedves Montenegro és a kedves Szerbia tehát gyarapodjanak szépen, de ne igen nagyon. Boszniát és Herczegovinát pedig hagyják nekünk és a szabad utat Saloniki felé. Ezt persze tenni nem hajlandók. Ezért ütközhetünk szomszédságunkban komoly nehézségekbe. Ezért kell a hatvan millió. De majd a congressus elintézi a dolgot, s mi békén annectálhatunk. Majd a congressus. Minden a congressustól függ. Igen a congressustól. Ennek eredménye pedig az angol-orosz egyezménytől. Tőlünk is egy kicsit, de csak nagyon keveset. Hanem ha a congressusnak sem sikerül az ellentétes érdekeket kiegyeztetni, mi lesz akkor ? A Pesti Napló tárczája. A socialismus. (»A jelenkori socialiemuaról.« Irta Eisenstädter Lukács. Kiadja Ráth Mór. Ára 80 kr.) Újabb időben nálunk is sokat beszélnek e thémáról. A socialisták Budapesten üléseznek, congressust tartottak az általános választási jog érdekében, és pünkösd napjára is terveztek ily gyülekezetet, a socialismus érdekeinek előmozdítása tárgyában. Szóval a munkás-agitátorok a fővárosban is szeretnének föltűnni, szeretnék a közfigyelem egy részét magukra vonni, égbekiáltó terveiket megismertetni és — bizonyára — dicsőségszomjas törekvéseiknek egy kis érvényt szerezni. A Hödel golyója is nemrég hagyta el csövét és ezóta szerte foglalkoznak a socialismussal. Épen ipropos jött tehát nálunk is Eisenstädter Lukácsnak a »Budapesti Szemlé«-ben megjelent tanulmánya, melynek külön kiadása e napokban hagyta el a sajtót. Az előttünk fekvő tanulmány azonban nemcsak korszerűségénél, de alapos és szakszerű kidolgozásánál fogva is megérdemli a közfigyelmet és azt, hogy a lapok behatóbban foglalkozzanak vele. E kérdéssel hazai irodalmunkban alig foglalkoztak még a nemzetgazdasági írók. Szakfolyóiratokban ugyan találkoztunk már egyes, többé-kevésbbé jó vagy részességekkel, behatóbban azonban még nem ismertette magyar mű ezen, az újabb korban nagy zajt ütött mozgalmakat. Eisenstädter Lukács, ki alig egy év óta több szakszerű czikkével vonta magára a nemzetgazdasági irodalom kedvelőinek figyelmét, az említett thémát — bár rövid, 68 nyolcadrét lapra terjedő füzetkében — bonczolgatja, annak minden fázisával, minden elméletével megismertet bennünket, és az azzal foglalkozó írók egész seregét mutatja be. Természetesen legtöbb tért szentelt azon íróknak, kik a socialismus terjedésében — úgyszólván — korszakot alkottak, s kiknek művei méltó föltünést keltettek az irodalomban. Műve négy részre oszlik. Az első részben a nemzetgazdaság két különböző irányát ismerteti általánosságban, röviden : az oeconomisták és a socialisták irányát. Az előbbinek czélja intensív küzdelmet kifejteni újabb politikai és társadalmi formákért, vagyis czélja: a szabadság, az idealismus. Az utóbbinak czélja az egyenlőség , a materialismus. Az előbbi az egyéni szabadság kifejlődésével kívánja az egyén boldogulását előmozdítani és az egyén jólétének fokozása által az államot is erősíteni. Az utóbbi irány, a socialisták szerint, nem az egyén által boldogul a társadalom, hanem megfordítva. Az előttünk fekvő mű ezen irány lényegét a következőkben adja: »Legyen bár a természetben minden különböző, legyen bár az ember testi, mint szellemi létében ellentétes, az ember csak azért van, hogy egy egésznek kiegészítő részét képezze, s hogy magát minden sajátságaival az egyenlőség nivellátora alá hajlittassa. Az ember rendeltetése a földi gyönyörökben úszni; mivel pedig egyik embernek annyi joga van azon gyönyörök élvezésére, mint a másiknak, tekintet nélkül sajátszerű fejlődésére, mindenkinek egyenlően kell részesülni mindazon élvezeti javakban, melyeket a természet fukar markából az emberiség ki tud csikarni. Az ember rendeltetése az élv. Míg tehát az eszményi irány az embert a szabadság által az erkölcsi és szellemi tökély legmagasabb általa elérhető fokára akarja fejleszteni, a materialistikus irány nem ígérhet neki egyebet, mint anyagi elvet, mint kenyeret egyenlő nagyságú adagokban.« És ezen két, egymástól eltérő irányban az oeconomisták meg akarják őrizni az állam hagyományos formáját habár reformálva is; az államban pedig a szabad munka, szabad termelés, szabad kereskedés és szabad kormányforma elvei mellett az egyéni tulajdonjog és az örökösödési jog alapján fenntartani a társadalmat. A socialisták halomra akarják dönteni mindezen intézményeket, hogy azután a régi társadalom romjain az együttes működés elvei mellett az »egyenlőség«-nek oltárt emelhessenek. (Az előbbi irány a társadalom három felsőbb rendjén nyugszik, a socialista rendszer pedig a proletárok evangéliuma, s a negyedik rend harczát hirdeti a három felsőbb rend ellen. Ez az első bevezető rész tájékoztató foglalatja. A második rész, vagyis az első fejezet a gyáripar fejlődését, a munkásosztályok keletkezését ecseteli, amint azok közös érdekeiket felismerve, maguk között kifejtették az osztályszellemet, mely harczra készülni látszik az úgynevezett »tőkepénzes« rend ellen. A munkások, a negyedik rend, nem kecsegtetik magukat azzal, miként a kézműiparosok segédei, hogy valaha önállók lehessenek. A gépmunka által a munka és tőke között oly ellentét keletkezett, mely a tőketulajdonosok és a munkások között erős válaszfalat emelt, mely mögött munkás és tőkepénzes merevebben állanak egymással szemben, mint a feudális korszak nemessége és polgári osztálya. Behatóan foglalkozik azután e fejezet a munka- és munkás viszonyokkal, megkapó színekkel ecseteli azok nyomorát, ezek ziláltságát, amiből természetesen az elégedetlenség folyik. Hosszasabban foglalkozik szerző azon okokkal, melyek a munkásmozgalmak alapjait képezik és avatottan ismerteti azon törvényeket és intézkedéseket, melyeket Angol-, Francziaországban s másutt a munkások helyzetének javítása érdekében az állam és a társadalom foganatba vett. Természetesen kijut itt azon állandó harcz ismertetésének is, mely munkás és gyárosok között évek óta folyt és azokat egymástól mindinkább eltávolította. Azon törekvések, melyeket a munkások saját kényelmük és jólétük elérhetése érdekében, kifejtettek, magasra emelték közöttük a socialismus zászlóját, melyet időről-időre hivatott vezérek fönnen lobogtattak ; egészen új korszak kezdődött azonban ezen elvekre nézve Marx Károly fölléptével. Marx működésével szerző, mivel kivált az újabb és jelenkori socialismus megismertetését tűzte ki feladatául, a legbehatóbban foglalkozik. Marx elveinek ismertetése nyitja meg a mű harmadik részét, mely a kis füzetnek legsikerültebb és nagybecsű részét képezi. Nagy olvasottságot tanúsított szakszerűséggel ismerteti és bonczolgatja szerző Marx alaptételeit. Marx elmélete mindenütt mellőzi a nemzeti és az általános emberi szempontot foglalja el. Tanának alapja, az áru és érték fogalmai. Az áru oly dolog,mely tulajdonsága által alkalmas bármily emberi szükséglet kielégítésére szolgálni. Ha az áruanyagok használati értékét nem tekintjük, csupán egy tulajdonságuk marad fenn, hogy munkaeredmények. Azon tárgyak, melyek munkaeredmények, csak azt tüntetik föl, hogy termelésükre munkaerő fordíttatott, hogy bennök emberi munka van felhalmozva; azok tehát, mint a bennök közösen rejlő társadalmi anyag jegeczet — értékek. Az érték tehát azon közös valami, mely az áruk egymás közti csereviszonyaiban nyilvánul. Tehát azért bír egy használati értéknek értékével, mivel abban emberi munka vált anyaggá. Mint értékek tehát az áruk csak megdermedt munkaidőmennyiségek. Az áru értékének nagysága tehát közvetlen változik a benne megdermedt munkamennyiség arányában, megfordítva pedig a benne fekvő munka termelőképessége arányához. E tételek a modern socialismus sarkkövei. Aki azokat elfogadja, elismeri, hogy a társadalomban más jogcíme a tulajdonnak nem lehet, mint a személyes munka. E tan kiindulási pontja azonban a communismus. De Marx ezen állításaiban Eisenstädter téves ellentétbe hozását látja a csereértéknek a használati értékkel, és szerinte az nem állhat, hogy csereérték és használati érték ellentétek; nem állhat mindaz, mit Marx ebből következtet. Nem állhat, hogy a munka volna az érték lényege, annak egyedüli teremtője ; a használati érték megvan függetlenül a csereérték előtt, mielőtt az emberi munka ahhoz járult; a csereértékben pedig a használati érték mellett a főszerep a termelési költségeket illeti, melyekben lehet főtényező az emberi munka, azonban a csereérték az említett két főtényezőt fölülmúlhatja, vagy mögötte maradhat. A csereértékre az igény sürgőssége, az egyéni szenvedélyek, vágyak, stb. oly befolyást gyakorolnak, mely se a termelési költségekben, se a munkamértékben nem találna indokolást, és így abban se nem fejezhető ki, se nem vezethető arra vissza. — A csereérték és használati érték ellentétessége elestével elesik az is, hogy a munka tekintendő az érték anyagának, hogy az érték nem egyéb, mint »munkaerő jegecze«. — Ezen elmélet talán akkor felelne meg a valóságnak — E. szerint, — ha a tökéletes társadalmi egyenlőség az egyének közt a versenyt, a szükségletek intenzívebb érvényesülését, az érték mérését pénzben, az egyéni termelést stb. már megsemmisítette volna. Eisenstädter így ítéli el Marx elméletét: »Mi, kik nem tartozunk azok közé, kik a jelenkori művelődés nagyszerű eredményeivel tabula rasat csinálni óhajtanak, hogy annak helyébe a — legkedvezőbb föltevés mellett — kétes jövőjű társadalmi egyenlőség elméleteit ültessük, azon elméletet, mint magában valótlant és tévest, de azonfölül mint a társadalomra veszélyest, az egyéni szabadságot kizáró irányt elvetjük«. Szerző ezután bonczolgatja azon következményeket, melyeket Marx az értékelméletből levon és hoszszasabban foglalkozik a »munkaértéktöbblet« fogalmával. »A tőke — írja Marx — elhalt munka, mely csak élő munka vámpírszerű beszivása által éled újra, és annál többet él, mentől többet szíhat abból magába.« Ebből az is következik Marx szerint, hogy ha a munkás pl. 12 órai munkaidőt dolgozik, ebből hat órai munka a tőketulajdonosnak ingyenbe marad, míg igazság szerint a munkást illetné meg egész munkája eredménye. Eszerencsétlen viszony oka abban rejlik, hogy a munkás eladja munkáját csereértéke árán, míg a tőketulajdonos kizsákmányolhatja annak használati értékét. Amint azonban Eisenstädter igen helyesen kifejti, az értéknek nemcsak a munka, de sok más tényező is a teremtője. Az érték rejlik a természet által adott használhatóságok fölötti ítéletünkben, továbbá azon hatalomban, melyet a természeti erők elleni harcban az emberi ész és erő azok fölött szerzett, de rejlik még egy más fontos tényezőben, a tulajdonjogban, így tehát mivel Marx elméletének kiindulási pontja el nem fogadható, sokkal kevésbbé állhatnak meg az alapelméletekből vont következmények. Nem fogadható el az egyéni tulajdon a társadalmi tulajdon helyett, habár Marx azt igen könnyűnek képzeli : »eddig — úgymond — a nagy néptömegek expropriáltattak néhány bitorló által, míg majd csak néhány bitorlót kell kisajátítani a népnek ?« És mikép képzeli Marx a socialistikus állam képét ? Szerinte mentől egyenlőbben van a munka fölosztva a társadalom munkaképes tagjai között, mentől kevésbbé képes egy osztály a munka természeti szükségességét magától elhárítani és azt mások vállaira nehezíteni — annál rövidebb lesz a társadalmilag szükséges munkanap és annál hosszabb lesz azon idő, mely az egyénnek szabad szellemi és társadalmi foglalkozására kivivatott. A munkanap rövidítésének absolut határa tehát a munkának általánossá tételében található. A capitalistikus társadat Budapest, május 31. (Szerbia és Ada-Kaleh.) Új-Orsova megszállása alkalmából a szerb kormány — mint a Timesban olvassuk — utasította bécsi ügyvivőjét, hogy ez iránt a bécsi kabinettől kérjen felvilágosítást. Zukics úr azon választ kapta, hogy az occupatiót a török kormány kérte, mely gondoskodni kívánt a mohamedán lakosságról addigra is, míg a végleges béke alkalmával meg fog állapíttatni, hogy jövőben kié lesz a sziget. A szerb ügyvivőt — jegyzi meg a levelező — hihetőleg szintén értesítették, hogy az osztrák-magyar kormány ellenzi ugyan a Törökország feldarabolására célzó politikát és elsősorban oly állapotot törekedett a határos török tartományokban létesíteni, mely kezességet nyújt a biztonságra és rendre, hanem Ad a-Kaeh azon pont, mely ha török kézben nem marad, csak osztrák-magyar terület lehet. Végül arra utal a levelező, hogy Uj-Orsova a paszarovitzi béke előtt osztrák kézben volt és a sziget sokkal közelebb fekszik a magyar, mint a szerb párthoz. (Londonból.) A Köln Zeitung legutóbbi számában egy igen élesen írt levél jelent meg monarchiánk külpolitikája ellen. A levél tartalma lényegben a következő: »Ausztriáról az itteni lapokban nincs szó. Valószínűleg azt hiszik, hogy ha Suvaloff megállapodásra jut Angliával, Andrássy nem fog sok bajt csinálni. Ez a végeredményre nézve igaz lehet, de pillanatnyilag csakugyan csinált nehézséget, amennyiben Bosznia és Herczegovina birtoka iránt előzetesen akarja magát biztosítani, s általában úgy beszél, mintha tudja ég, mit tett volna eddig. Erre vonatkozólag Beust grófnak csak a napokban mondták szemébe a leplezetlen igazságot, miről Beust bizonyára el nem mulasztott jelentést tenni Bécsbe. Bécsben, hol az európai érdekekért mindeddig csak annyit tettek, hogy fegyverrel a lábnál várták, míg Anglia kikaparja a gesztenyét a tűzből. Bécsben, hol azt hitték, hogy nagyon ravaszul járnak el, ha egy irányban sem kötik meg kezöket, most ezért a semmittevésért egy darab földet akarnának jutalmul. Minthogy ez nem igen illik azon álláshoz, melyet Anglia a keleti kérdésben eddig elfoglalt, az itteni kormány körében nagy lehangoltság tapasztalható az osztrák kabinettel szemben. Ezt mondták meg, mint említettük, Beustnek, s Andrássy bizonyára be fogja látni, hogy a kinyitott marok politikája nem csak magában véve nem méltóságos, hanem nem is üdvös. Egyébként sem Suvaloff, sem Salisbury nem igen aggódnak monarchiánk magatartásán. Majd behúzza ez csakhamar tüskéit, talán már meg is tette. Addig, míg a német kormány a békés megoldás érdekében működik, — pedig ezt teszi folyton és becsületesen Münszter gr. által, addig Ausztriának minden utólagos fegyvercsörtetését itt hallgatag megvetéshez hasonló egykedvűséggel veszik. (A román vasúti csatlakozások.) Bukarestből jelentik a Timesnak : Sturdza úr viszszajött Bécsből, de az orsova-verciorovai és brassóplojesti vasút tárgyában folyó alkudozások nem tettek nevezetes haladást. A román kormány azt kívánta, hogy az orsova-verciorovai vonal azonnal megnyittassék és a brassó-plojesti vonal kiépítésének határideje egy évvel megtoldassék, de az osztrákmagyar kormány garantiákat kér a román kormánytól, hogy a halasztás megadása esetére a kikötött idő alatt csakugyan kiépíti a vasutat. Bécsben és Budapesten így állván a dolog, a közönségnek sokszor kell boszankodnia, mert nincs kellő összeköttetés Verciorova és Orsova közt, az utasok és málhák néha 24 óráig késedelmeskednek. Míg ezen alkudozások folyamatban vannak, a brassó-plojesti vasút kiépítésére használható legkedvezőbb időszak gyorsan eltelik, és ha a munkát nagyon rövid idő múlva meg nem kezdik, akkor a román kormány még az általa kért egy évi határidőre sem lesz képes a brassó-plojesti vonalat kiépíteni. A magyar delegátióból. — május 31. Ma este veszszük a deleg.bizottsági jelentéseket a közös pénzügyminiszteri és a külügyi költségvetésekről. Politikai mozzanatot egy sem tartalmaz; a pénzügyminiszteri költségvetésről szóló jelentést mellőzhetni hiszszük. A külügyi bizottsági jelentés bevezetése így hangzik: »Miután az országos bizottság jelenlegi ülésszaka csakis befejezését képezi a múlt évi deczemberben megindult és ez évi mártiusban folytatott tanácskozásoknak, melyeknek folyama alatt a t. orsz. bizottság ismételten — nevezetesen a 60 milliónyi rendkívüli hitel tárgyaltatása alkalmával — a külügyi minisztérium politikájáról általában és annak keleti politikájáról különösen is nyilatkozott, azóta pedig az események határozott fordulata és a helyzet lényeges változása nem volt észlelhető, az albizottság nem érezhette magát indíttatva az általános politikai discussió megújításának kezdeményezésére, hanem kizárólag saját képein feladatára — a külügyminisztérium 1878. évi költségvetésének tárgyalására — szorítkozott. Ami ezen — a külügyminisztérium átal az országos bizottság elé terjesztett 1878-ra szóló költségvetési előirányzat külalakját illeti, az teljesen megegyező a múlt évi költségvetéssel, végeredményében pedig — úgy a mint az az országos bizottság előtt fekszik és eltekintve az albizottság részéről e jelentés folyamában indítványozandó módosításoktól — a múlt évinél kedvezőtlenebb. Ugyanis a közös külügyminisztériumnak 1878- ra előirányzott bruttó szükséglete teszen: a rendes kiadások 4.945.380 frtot, rendkívüli kiadások 62.800 frtot, összes bruttó szükséglet 5,008 180 frt, 1877-re megszavaztatott ezen czélra 4,1137,980 frt, és így az 1878-ra előirányzott bruttó szükséglet az 1877 re megszavazottal szemben nagyobb 670,200 forttal. A fedezet a közös külügyminisztérium 1878. évi költségvetése szerint tenne 511.600 frtot, az 1877. évi költségvetésben a fedezet tett 1,157.500 ftot és igy az 1878-ra előirányzott fedezet az 1877-nél kisebb 675.900 írttal. Az 1878-ra előirányzott bruttó szükségletből, 5.008.180 frtból levonva az előirányzott fedezetet 511.600 frtot, maradna a minisztérium előirányzata szerint még fedezendő nettó szükséglet 4,496.580 forint, mely az 1877-iki fedezetlen szükségletnél 3,180.480 írtnál nagyobb volna 1,316.100 forinttal. A bizottsági jelentés ezután a költségvetés egyes czímeire terjed át s előadja azon indítványokat, melyek a bizottsági tárgyalásokról szóló tudósításokból ismeretesek. Még csak azon pontot iktatjuk ide, mely a rendelkezési alapról szól s a következőleg hangzik»