Pesti Napló, 1878. szeptember (29. évfolyam, 211-236. szám)

1878-09-01 / 211. szám

211. szám. Szerkesztési Iroda: Barátok-tere, Athenaeum-épület. A Up szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséül«;* intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kéziratok nem adatnak vissza. Kiadó­hivatal: Barátok-tere, Athenaeum-épület. A Vp anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás köriül panaszok, hirdetmények) a kiadó-hivatalhoz intézendők. Budapest, vasárnap, September 1.1878. REGGELI KIADÁS. 29. évi folyam. ft? Xa kozetéül feltételek­« Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti ki­adás együtt: 1 hónapra 3 frt. — 3 hónapra 6 írt. — 8 hónapra 13 írt. Az­esti kisdia postai kadaküldéséért felülfizetés évnegyedenként 1 forint Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, de ennek ti­­fflelt napján történik ig, mindenkor a hé első napjától azonlttatik. Hirdetések , szintúgy mint előfizetések a IP­es­ti Napló kiadó-hivatalába Budapesti Barátok-tere, Athenaeum-épület, küldendők. Előfizetési felhívás PESTI NAPLÓ 1878-diki, 29-dik évfolyamára. Előfizetési árak: Egy hónapra ...... 2 hrt Évnegyedre ...... 6 „ Négy hónapra. ..... 8 „ Az esti kiadás postai különküldéseért felülfizetés év­­negyedenkb­.­ 1 forint. ” Az előfizetés postai utalványnyal Budapestre, a Pesti Napló kiadó­hivatalába (barátok­ tere, Athenaeum-épü­let) küldendő. A Pesti Napló szerk. s kiadóhivatala. Budapest, aug. 31. Nem kérdezték meg a nemzetet, elnémí­tották képviseletét, rendeletekkel ráparan­csoltak , így bevitték egy vérlázító háborúba. Tudták-e a miniszterek, vagy nem tud­ták, hogy Boszniában katonáinkra mi vára­kozik, hogy egész keleti politikájuk hová vezet, mi megmondani képesek nem vagyunk. Azt tudjuk, hogy a nemzetet ámították. Hí­­resztelték, hogy békés occupatiora megyünk; vitatták, hogy a törökkel­­egyetértésben cse­lekszünk ; állították, hogy a foglalás czélja oroszellenes és panszlávellenes; biztatták, hogy ez csak egy nagy activ kezdete; terjesz­tették, hogy ez fontos stratégiai és nemzeti állásfoglalás a keleten; reményt nyújtottak, hogy ez­által fogjuk sokban tartani Szerbiát és Montenegrót, s őket politikailag és gazda­ságilag monarchiánk kebelére vonni; még azt is merészelték beszélni, hogy Bosznia occu­­patiójából hazánknak haszna lesz, mert seny­vedő iparunk ott fog találni vásárt és vevőket. Csalás volt-e ez, vagy önámítás, bajos volna eldönteni. De hogy a magyar nép érzületé­nek félrevezetése czéloztatott, az kétségtelen. Ezzel szemben keserű elégtételül szolgál nekünk, hogy jobban tudtuk, Bosznia occu­­patiója mit jelent és hová vezet, mint a jól értesült kormány. S kezdettől végig a legha­tározottabban elleneztük ezen boldogtalan politikát. Veszélyeit és következményeit száz­szor megmondtuk előre s óva intettük a mi­nisztériumot, hogy ebbe a szerencsétlenségbe ne döntse hazánkat. Szavunk az országban elhangzott s a minisztérium nem vette sem­mibe ; bölcsebbnek hive magát mindenkinél, okosabbnak a közvéleménynél, jogosultabb­nak a nemzetnél. Cselekedett, a­mint jónak látta, rohant végzetes lejtőjén lefelé, egyen­gette a szláv politika útjait, csinálta az orosz szövetséget, háborúba kevert minket a török­kel, nemzetellenes czélokra feláldozta Ma­gyarország összes erejét s az eredmény az, hogy felcsúfoltuk a nemzetközi jogot, kom­­promittáltuk a monarchia hadseregének hír­nevét, nevetség tárgya lettünk külföldön, érzékeny veszteségeket szenvedtünk Bosz­niában, lekötöttük haderőnk egyharmadát, megrontottuk pénzügyeinket s most nem tudunk Boszniával mit csinálni, nem tud­juk, kössünk-e Törökországgal conventiót vagy sem, minő jogc­ímen uralkodjunk az idegen földön, hogyan csináljunk ott rendet, kivel szövetkezzünk az ottani néposz­tályok közül, micsoda reformokat kísértsünk meg és minő államformába öntsük ama fel­dúlt tartományokat? Mi közönséges halandók tudtuk, hogy Bosznia vad ország, hogy erdők és sziklák állnak a seregeknek útjában, hogy közleke­dési eszközök ott nincsenek, hogy a tarto­mány szegény és ki van élve, hogy három évi felkelés s a nagy török-orosz háború fel­emésztették, a­mi kevés vagyon az országban volt; tudtuk, hogy népe harczias, művelet­len, fanatikus és hogy ellenségünk; láttuk, hogy a herczegovinai háborúkban mily ke­gyetlenséggel küzdenek a felkelők, hogy les­ből harczolnak, ha lehet, hogy foglyaikat leölik, mert nem tudnak velők a hegyekben mit csinálni, hogy a sebesülteket legyilkol­ják s a holttesteket megcsonkítják, mint kö­zépkori népfajok, s fegyelmezetlen népfelke­léshez illik, tudjuk tehát, hogy hadsere­günk, midőn Boszniába és Herczegovinába küldetik, Törökország két legridegebb és leg­elmaradottabb tartományába tör be, hol reá mindennemű nélkülözés és fáradság vár, s vele szemben kérlelhetetlen ellenség­, nem rendes hadseregek, de nekidühödt népfelke­lés, mely minden zugban és minden rejtek­­ben ott lehet, s halállal fenyegeti. Mi tehát a Boszniában történtek felett nem csodálkozunk, s csak azt tartjuk bámu­latosnak, hogy a kormány mindezeket nem tudta, s azok iránt nem gondoskodott. De a bosnyák események felett igenis, mélyen el vagyunk szomorodva. Nemcsak politikailag érezzük az elkövetett hiba egész súlyát, nemzeti és erkölcsi érzeteink is fel vannak háborodva. Nem tagadjuk, hogy fáj, hogy csapa­taink jogtalan betörése fegyvert nyomott a mohamedán bosnyákok kezébe, s kétségbe­esett harczra ösztönözte őket azon hadsereg ellen, melyben oly nagy számban küzdenek magyarok. Egyikünknek sem fekszik ér­dekében , hogy midőn mindkettőnket az oroszok és délszlávok támadó politikája fenyeget, akkor mi ellenséges gyűlöletet tápláljunk egymással szemben. Ez pedig kimaradhatlan következménye annak, hogy mi ellenségül betörtünk országukba, pusztít­juk földjeiket, házaikat s leöljük a fegyvert viselő férfiakat. S elkerülhetetlen, hogy ne támadjon gyű­lölség csapatainkban is, s az harczosaink leveleiből ne hasson vissza né­pünkre, midőn civilizáltabb és fegyelemhez szoktatott katonáink guerilla harczban álla­nak egy fanatikus néppel, melynek minden eszköz jó, hogy őket megrontsa, mely vérért vért kíván, golyóért golyót vált s gyűlöleté­nek féktelenségében minden kegyetlenségre vetemedik. Hanem az igazság megköveteli bevalla­­nunk, hogy ezen háborúnak mi vagyunk okai, mert mi vagyunk a támadók és pedig minden igaz ok nélkül; — ők pedig a betörő ellenséggel szemben védik magukat és hazá­jukat, a­hogyan tudják. Mit szólnánk magunk, ha Oroszország gárdája és dzsidásai megjelenvén Erdély ha­tárán, Gymes és Ojtoz szorosaiban a székely fölkelők által úgy fogadtatnának, mint csapa­taink Maglaj és Tuzlánál. Ha az orosz tábort Háromszékben úgy ostromolnák a felfegy­verzett népek, mint a mohamedánok ostro­molják Dobojnál Szapáryt; mit éreznénk szi­vünkben, ha Maros-Vásárhely úgy védel­mezné magát, mint Szerajevo s lakosai ezer­számra engednék magukat legyilkoltatni in­kább, semhogy a muszkáknak meghódolja­nak ; mit tartanánk arról a muszka generális­ról, ki valamennyi fegyverrel elfogott székelyt főbelövetne s a főváros védőinek vezetőjét felakasztatná; hajlandók lennénk-e őt barát­nak nézni, szabaditóként fogadni, civilisá­­tornak­ tekinteni s hadainak meghódolni; — ha ezt nem tennék s ha gyűlöletre fakadnánk a betörők ellen, ha tisztelnők a bátorságot, mely a túlhatalomnak ellenszegül s a halált megveti, ha a nők és gyermekek harczát hő­­siségnek tartanók, mint annak ítéltük Eger ostrománál és 49-ben Losonczban, úgy fojt­suk el lelkünkben az igazságtalan gyűlöletet azon elvadult, felizgatott és szerencsétlen mohamedánok ellen, kik háborúba hurczolt katonáinkkal oly szenvedélyesen küzdenek, s méltányoljuk az ellenséget, ha saját kato­náink bátorságát, kitartását, fegyelmét és harczi edzettségét dicsőítjük. Igenis, átkosabb ezen háború, mint más, mert lelkiismeretünk ellen kell azt végig harczolni. Tehetünk szemrehányást az ellenségnek, mert hisz az nem lovagias ellenség, se nem civilizált harczmodor, a­melyet folytat, de nagyobb szemrehányást kar tennünk azok­nak, kik minket ezen háboúba sodortak. És miként tették? Úgy, hogy nem is gondoskod­tak a hadseregről, melyet egy puszta ország­ba s egy vad ellenséggel sínbe küldöttek. Harcz és halál nem a legjobbb, mit egy bá­tor sereg kiállóért ezekre el van készülve, de éhezni hétről-hétre, nem kapni kenyeret senk, s penészes kétszersültön tengődni, fá­radni éllen, szomjan, hőben s hidegben, s csata után nem kapni eledelt, s koplaló gyo­morral feküdni nedves gyepre; nem bírni el­szállítani a sebesülteket, mert nincs gondos­kodva a hely­színen egészségi szolgálatról: ez a legkeservesebb sors, mely hadseregün­ket immár egy hónap óta gyötri, melyről minden érkező levél tanúbizonyságot tesz, s ez a legkeményebb vád a hadügyi kormány­zat s egyátalán a bosnyák expeditió készítői ellen. A rendetlenség oly nagy, hogy mikor sebesültjeink és betegeink már visszaérkez­tek a határra, még ott sem kapnak rendes eledelt. S most visznek le ezredet ezredre, új tömegeket abba az országba, a­hol nincs mit enni; hogyan lesz ezekről gondoskodva ? Egy néhány literánsra van bízva a se­reg ellátása, kik vagy nem tudnak eleget tenni a szükségletnek, vagy azon régi elvet követik »man wird nicht vom Liefern, son­dern vom Nicht-Liefern reich.« S ha ez így van most, hogyan lesz té­len, mikor az esők megindulnak, az utak megromlanak, hó és fagy elborítják? Akkor­ra az occupatió épen teljes lesz, azaz hadsere­günk messze Szerajevón túl behatolt az or­szágba, minden város, minden falu helyőr­séggel fog birni s minden ilyen helyőrséget Broodból, Grradiskából kell ellátni hússal, borral, kenyérrel, ruhával, lőszerrel. Hogy fog az menni? Valóban aggodalommal gon­dolunk a bosnyák expeditióra és katonáink sorsára a jövő télen. Majd akkor fogják csak látni, mit mű­veltek, kik a nemzet egész világát oda leküld­ték. Olyan politika ez, mely minél tovább tart s következményei mentül tovább fejlőd­nek , annál károsabb, annál végzetesebb. Számon fogjuk kérni ezen politikát An­­drássytól és Tisza Kálmántól, mint a hogy Caesar Augustus visszakövetelte Varro-tól légióit, melyeket az bevezetett a teutoburgi erdőbe. A Pesti Napló tározója. A magyar emigratio a keleten. Irta : X. Y. 1­8­5­8. A­then. (Távozás Konstantinápolyból. — A Márványtenger és a Dar­danellák. — A szigettenger. — Piraeus. — Athen. — Görög nemzeti étterem. Az új és a régi Athen. — Minerva és The­­saeus temploma.­ A­mint egyszer átláttam, hogy a kereskedelmi után sem boldogulok, nem vola többé nyugtom kele­ten. Sem életkorom, hisz már 28 éves valék, sem va­­gyonom nem engede sokáig gondolkozni. Asztalfyval elvégeztem, hogy havonkint 200 franknyi részletek­ben fizetendi le adósságait, magamhoz vettem 500 frankot, és azon czéllal, hogy Párisban valamelyik mérnöki iskolába lépek, felültem a Messageries Im­­perialesra. Három-négy jó barátom felkísért a hajóra, s a­midőn a horgony felhúzás csattogó kerepelése figyelmeztetett, hogy ütött az indulás órája, ne­héz szívvel váltunk el egymástól — nem tudva, nem nyolszor szok­tunk-e baráti kezet ez életben ? Noha nem is volt sok barátom, nem tudtam az embereknek hízelegni, hibáikat magasztalni és igy nem tudtam sok barátot, sok jóakaró ismerőst sze­rezni, noha átláttam, hogy ez volna az út — rendkí­vüli talentum nélkül — az életben magasra emelked­ni. Hanem az embernek születni kell erre is, vagy legalább neveltetni. De Debreczen és főiskolája tud­valevőleg épen nem az a hely, hol a társadalmi sima­ságot és a másoknak kétszínűleg hízelegni tudást ta­nítanak, a­miért a sok tudomány mellett feltűnőleg kevés előkelő ember is kerül ki azokból, kik azt ta­nulták. Ott laktam az egy millió lakossal bíró városban 5 évig, jóformán vezetője voltam az ottani magyar­ságnak, és nem volt 10-nél több azoknak száma, kik­től búcsút vettem, az igaz, hogy ezek legalább igazi jó barátok voltak. — Ott álltam sokáig a pompás hajó fedélzetén, néztem a csalnak után, mely mind elvitte azokat, kiket e modern Babylonban szeret­tem ; — a végtelen város többi lakóit, a vizen hem­zsegő tarka-barka népet egyenkint nem ismertem, mégis valami különös bánat ült szivemre, midőn ez ismeretes helyektől meg kelle válnom, majdnem úgy tetszett, mintha most másodszor hagynám el hazámat. Az út még a második helyen is sokba került volna az én gyenge erszényemnek. Azért csak har­madikat vettem, egy kormányos azonban átengedő háló kamráját 12 frankért, ebédre pedig a második hely asztalához jártam szintén mérsékelt fizetésért, mit, gondolom, zsebre dugnak a felügyelettel megbi­­zottt hivatalnokok s igy féláron körülbelül ép annyi kényelmem volt, mint a többieknek. Nagyon féltem a tengeri betegségtől, e borzasz­tó émelygős kórtól, mely annyiszor megátkoztatta velem a tengert feketetengeri utaimban, hát még most, midőn a legjobb esetben sem számíthattunk 8 nap előtt Marseillebe érkezhetni ? De szerencsésen épen nem lettem beteg, ha csak telhetetlen étvágya­mat nem nevezhetem betegségnek. A szép Márványtengert most nem láthattam, reggel észrevévén a kibocsátott robogó gőzről, hogy hajónk megállott lehorgonyozás nélkül, azonnal fel­futók a fedélzetre, hogy a Bosporus vetélytársa, a Dar­danellák szépségeit élvezhessem. Mily nagy­­ön csa­­latkozásom! Nem kellett volna előbb a Bosporust lát­nom sötét kék vizével, s száz meg száz haj­óival, virágos partjai s fantasztikus palotáival! Itt minden egyhangú és rideg! A viz nagyon széles, néhol 3—4 annyi,mint a Bosporus; a partok kivált Európa felől je­lentéktelenek s a paloták és kertek helyét silányul pó­tolják az egyes őrházak és vad bokrok, hiányzanak a sürgő-forgó csolnakok és gőzösök, csak itt-ott daga­dozik egy-egy vitorla s a vidor élet helyett egyes fegy­veres őrök lépdelnek egykedvűen az alacsony, fehér lőréses falakon. Csak azt a pár mozsarat szerettem volna lát­ni, melylyel hajdan Byzanczot 600 fontos kőgolyók­kal ostromolták, melyek egyike még 1828-ban, midőn az angol flotta erővel áttört, a Viktória fregattot egyet­len lövéssel elsülyesztette. De bit azért nem állott meg hajónk, hanem Gallipolit megérintve rohanva vitt a görög szigetes tengerre. Ha a Dardanelláknál csalatkoztunk, itt bezzeg kárpótolva lettünk érette! Ez talán a világnak leg­szebb tengere. — Akár­merre tekint a szem, minde­nütt majd egyes hegyes csúcsokat, majd nagyon ter­jedelmes szigeteket lát kiemelkedni — egyik sötét fekete szikla, másik meszes kopár omlatag, vagy fákkal, bokrokkal benőtt kies hegy, egyik félelmes közelségben meredez, másik távoli égalji fellegként összevegyül a sima lazur kék láthatárral s a közöket itt-ott kis halászhajók vagy három árboczos gályák dagadt vitorlái elevenítik meg, mig a hajót — mint fecskék az alföldi szekeret — fürge delfin csoportok futkározzák körül. November 10-én reggel érkeztünk a apyraeusi kikötőbe, s azonnal tudtunkra adták, hogy a hajó itt marad estig azért, hogy Athénbe mehessünk, s azt hiszem, alig is maradt 10 utas, ki a napot fel nem használta volna. Maga Pyraeus egy félig európai, félig görög ízlésű városka, azonban kikötője pompás, s a régen keleten lakónak nagyon feltűnő a parti élénk mozgás, s különösen az utasokra váró bérkocsik, me­lyeket Konstantinápolyban a hely hegyes-völgyes volta miatt nélkülözni kellett. Én egy angollal azonnal partra szálltam, még pedig minden pakk nélkül, még csak egy botom sem volt, — angolom egy piaidét vitt s oldalán egy re­volvert, mégis vagy 10—15 hordár rohant ránk, erő­vel akarták pakkjainkat czipelni. Hanem az angol­nak egy pár boxja megszabadított tőlük, most a ciceronek kínálkoztak — okulván a hordároknak adott leczkén — csak 3 lépésnyi távolból, de nem kevesebb tolakodással. A ciceronek után következtek a bérkocsisok, ezek elkezdték egymásra átrejteni a vitelbért, kezdték volt 40 drachmán és a­nélkül, hogy mi egyetlen szót is szóltunk volna, leverték maguk között 5 frankig. A­melyik aztán az 5 frankot ki­mondta, annak kocsijába dobtuk magunkat és az igen jó karban levő országúton háromnegyed óra alatt Athénben voltunk. Itt előbb reggelizni­­akarván valamit, betér­tünk egy nemzeti görög étterembe. A főpinczér étlap helyett ledarálta eledelei névsorát, és a­midőn látta, hogy nem értjük nyelvét, oda vitt a hosszú katlanhoz, melyen 5—6 nagy réz-tál gyönge tűz felett párolgott, felnyitogatta a réz fedőket, hogy válaszszunk, melyik tetszik ? Angolom az olaj büzü eledelekre nagyon fintorgatta az orrát, szinte megbántam, hogy én vet­tem rá, hogy ha már utazunk, nézzük meg mindenütt azt, a­mi ott nemzeti. Ezen nemzeti görög étterem asztalkái kétes tisztaságú pamuk abroszokkal valá­­nak beterítve, a székek igen durva szalma szövetűek, a terem falai sárga szennyes színűek, a durva palló színe nem látszik a piszoktól, az asztalon álló só­­tartó és olaj készletek hasonló mozsolátlan állapot­ban mindenre ingerelnek inkább, mint evésre. Angolom egy szót se tudott más nyelven, mint angolul. Én is csak a legszükségesebbeket birtam valahogy kisütni görögül — mert ámbár hajdan vagy három esztendeig gyötröttek vele s adtak ex lingva graeca eminens calculust, azzal ugyan itt maga Péczeli uram se menne semmire, — még is valahogy csak kisütöm, hogy adjon friss halat sülve. Azon­nal szaladt a görög és előhozott egy kis teknőt tele szép halakkal, miből mi két darabot egy-egy arasznyi nagyságú szkumbriót (egy ott egészen kö­zönséges tengeri hal, magyarul azonban nem tudom a nevét) kiválasztottunk, s miután rostélyon megsü­tötte, egy-egy fél czit­rommal megettük, elköltvén mellette egy meszelynyi igen közönséges görög bort. Ennél már csak képzelni sem lehet egyszerűbb reggelit — hanem azért fizettünk értte 10, mondd tíz frankot! Mérgelődtem én is, az angol még job­ban, de nem használt semmit, meg kellett fizetni. De én megérdemlettem a leczkét, mert tudhattam volna, hogy göröggel van dolgom, miért nem alkudtam ki vele előre ? Hamarjában bejártuk előbb a modern Athént,­­ hanem bír azon nincs mit nézni, maga a királyi palota is inkább valami kaszárnyához hasonlít, mint palotához. Európaias épületek, vegyítve görög vagy török faházikókkal, épen úgy, mint az utczán hem­zsegő népség, hol bajor egyenruhás katonát és tisz­tet s köcsögkalapos franczia öltözetet együtt látni a bő bugyogós konya feszű görög, vagy a fehér szok­nyás, vörös dolmányos ar­autákkal. Még az utczai járda is Konstantinápolyra emlékeztet s az egész különbség csak az, hogy ez kisebbszerű­; többet be­szélnek valamivel görögül, mint ott, és ha lehet, még rondább, piszkosabb minden, mint ott. Van mégis egy, a­mi egészen ellenkező : Kon­stantinápolyban valami búskomolyság, csendes ki­mértség s jámbor egykedvűség főjellege a tömegnek, míg itt elgázolással fenyegető, kapzsi tolakodókkal, ravasz, kancsal szemekkel, vagy pöffeszkedő paraszt­gőggel találkozunk. Fogadtunk azután 6­­frankért egy olaszul tudó ciceronet s ez felvezetett a Parthe­­nonba, miután előbb alant a Theseus templomát s Eolus tornyát, feljebb a Philopaphus romjait és Socrates tömlöczét megtekintők. Épen építésben volt a felfelé vezető csinált ut, mely igen érdekes amiatt hogy oldal védfalai mind régi kövekből vannak össze rakva, melyeknek minden darabja magán hordja a véső nyomait s a rajzok itt-ott tisztán kivehető be­tűk, szobor tagok, arabeskek, virágok mutatják haj­dani büszkébb rendeltetésöket. Ez itt egy nagy, 4 erős oszlopon álló, diadal­ív szerű kapuhoz a Porpilé kapujához vezet, melyen be­lépve előttünk áll felséges nagyszerűségében a Mi­nerva temploma. Épen nem szándékom építészeti ismertetését adni e két remek­műnek — Theseus és Minerva templomainak — csak annyit említek meg röviden, hogy mindenik doriai, még pedig a régi dóriai stylben épült s az első pillanatban azt hinné az ember, hogy egy és ugyanazon terv után s az összehasonlítás pusztaszemmel annyival nehezebb és csalékonyabb, mert az épületek különböző nagyságúak s még hozzá a kisebbiket tetszés szerinti lát távol­ból vizsgálhatom, mig a nagyobb előtt hiányzik. Budapest, aug. 31. (A deficitről.) Nagyon elevenére tapin­tottunk a kormány financzpolitikájának, midőn a folyó évi deficit ijesztő nagyságát kimutattuk, mert Hon és Ellenőr nagy zavarban vannak s minden módon iparkodnak a deficit nagyságát takargatni. De hiába­, mert nem lehet. Nem is merik eltagadni, hogy év végéig a deficit lehet hatvan millió, vagy több is, csak kétségbe vonják az összeget, ami annál könnyebb, mivel előre bizton tudni semmit sem lehet. Hanem hát majd meglátjuk, kinek lesz igaza, mikor a financzminiszter követeléseivel előáll s még inkább, mikor a kérlelhetlen zárszámadások beszélni fognak. * Azonban a kormánypárti logika úgy okosko­­dik­ tovább, hogy a boszniai kiadások rendkívülisége ellen legkevésbbé tehetnek kifogást azok, kik tavaly az oroszok ellen kívántak háborút, mi sokkal na­gyobb kiadással járt volna. Igaz, csakhogy amaz orosz háború nem fog elmaradni, amiért tavaly el­kerültük, sőt félő, hogy sokkal véresebb és drá­gább leend, mint lett volna a múlt nyáron. Maga az Ellenőr is kénytelen elismerni, hogy a nagy orosz háború a kelet miatt csak idő kérdése, s ha ta­valy a törökkel szövetségben sikerül Oroszországot legyőzni, vér és pénz áldozatainkért Oroszországtól kárpótlást kapunk és veszünk. Ellenben a bosnyák kaland se politikailag, se pénzügyileg ki nem fizeti magát, hanem flustjéon új áldozatokat követel. A ket­tőt tehát összehamasítani nem lehet; a delegátió is egy orosz háború!» szavazta meg a hatvan milliót és a­ mozgósítást, neki Boszniára; s ha egy nagy háború öt-, hatszáz millióba kerül, a bosnyák politika idők folytán nem sokkal kevesebbe fog kerülni. A nevetségesig együgyű a kormánylapok ama másik állítása, hogy a hatvan millió deficit voltaké­­pen nem deficit, hanem csak új adósság, melynek csupán kamatját szabad a deficitbe­­beszámítani. Ez aztán fináncz tudomány! így egy deficit se deficit, mert azt valamennyit uj adóssággal szoktuk fedez­ni s a jövőre csupán annak kamatja szerepel a költ­ségvetésben. Végre minden argumentumokból kifogyván, neki állnak szidni a 73-iki és 74-iki nagy deficiteket, hogy igy szebb színben tüntessék föl a folyó évi óriási hiányt. Nem feladatunk nekünk a múlt hibáit védel­mezni ; Kerkapoly és Ghyczy voltak a pénzügymi­niszterek, Csengery Antal a pénzügyi bizottság el­nöke, Széll Kálmán a pénzügyi előadó s a bizottság tagjai jobbára ugyanazok, kik most. De nem hagy­hatjuk megemlítés nélkül, hogy 1873-ban egyedül a közi. min. a Duna szabályozásra, Margithidra, állam vasutakra s egyéb középitkezésekre kiutalványozott 23.672.000 frtot. A jövő 1874-ik évben pedig a vám­házra, Ferencz-csatornára, összekötő hidra, fiumei és gömöri vasutakra stb. kiutalványozott 11.743.000 frtot, nem számítva sok rendkívüli kiadást, honvéd fegyverzetre etc., melyet a harminczöt millió rend­kívüli kiadásból beruházásnak nem tekinthetünk. Ellenben a folyó 1878-iki évben a huszonegy millióra előirányzott, de tényleg hatvan millióra menő deficitből csak 5,800,000 neveztetik a minisz­térium által átmeneti kiadásnak és beruházásnak s mely összegből voltaképen csak két millió a be­fektetés, így bizonyítanak a zárszámadások mellettünk s a kormány politikája ellen. De hogy financializer a kormány bosnyák poli­­kája mit jelent, azt nem csak a deficit mutatja. Jelenti az államhitelünk megrontását, hogy a 6 perczentet aranyban, adómentesen jövedelmező új magyar rente, papírban 86 frtért árultatik a tőzs­dén ; e szerint tessék tehát a deficitet számítani. És­­ a beváltás alatt levő 153 milliós kölcsön még vissza­­ nem vásárolt roppant milliós árkeret szerint 112 fo­rinton papírban jegyeztetnek a lejárat közelsége miatt; s minthogy a beváltást azon pénzen kell eszközöl­nünk, mely a magyar rente eladásából befolyt, min­den 100 forint beváltásánál az árfolyam kü­­lönbözetét 26 forinttal kell megfizetni. Ezen külön­bözet nagysága és terhe az utolsó hetekben te­temesen emelkedett, a­mióta ugyanis a bosnyák expe­ditió az egész osztrák és magyar papír piac­ot de­­rontírozta, mióta a pénzvilág tudja, hogy államfinan­­cziáink ismét megromlottak, hogy a rente kölcsön nemcsak a 153 millió beváltására, de hadi czélokra is árultatik, s mióta hire jár, hogy őszre ugyancsak Bosznia miatt egy nagyobb kölcsön terveztetik. Számítsák ki a kormány­lapok, hogy csak 100 millió kincstári utalvány beváltásánál a magyar ren­te árcsökkenése mennyi kárt okoz. Hát ez nem deficit ? S mondhatunk a kormány­lapoknak egy újsá­got, ha ugyan nem tudják. A magyar közlekedési minisztérium és az osztrák állam­vasút között a pancsovai csatlakozás megadása fejében egy előnyös szerződés terveztetett, hogy t. i. az osztrák államvasut összes magyarországi vonalait az osztrák vonalaktól elkülönözze, külön igazgatóság alá helyezze s magyar közlekedési politikát folytasson tarifáiban és keze­lésében. Mióta a bécsi pénzügyi körök megtudták, hogy Magyarország Bosznia miatt új kölcsönre szo­rul, az osztrák államvasut a tárgyalásokat félbesza­kította, mert jól tudja, hogy concessiók nélkül fog a pancsovai csatlakozás birtokába jutni, mert a Rot­­schild consortium, mint ezelőtt a temesvár-orvosai vonalat, úgy most a kikindapancsova-belgrádit a kölcsön megadásának feltételéül fogja fűzni Igaz, hogy ez nem deficit, de ez is hozzá tar­tozik a bosnyák politikához. De már a bosnyák administrativ, melynek évi költségeit 5 millióra­­becsülik, mely összegből mint­egy másfél millió reál le fog esni, mint rendes kiadás a rendes deficitbe lesz sorosíttiidó. Ugyancsak ezer defertbe fog esni a berlini szerződés értelmébenSíi^fiftíy*kimondja, hogy az el­szakított terület arányában a török államadósság egy része is átveendő — amaz 1.750.000 forint kamat, melynek fejében az angol hitelezőknek épen a bos­­nyákországi tizedek vannak zálogba vetve. A­meny­nyiben pedig Bosznia jelenleg és még sok ideig nem jövedelmez, ezen tartozást qupta-arányban rajtunk fogják követelni. Mindezt tegnapelőtti czikkünkben a folyó évi 60 millió deficitbe be nem számítottuk, de most, mert Hon és Ellenőr nem akarják belátni, mily ir­tózatos financziális kár Magyarországra a miniszté­rium bosnyák politikája, hát felhozzuk, hogy lás­sák, miszerint ezt a politikát igazolni semmiképen nem lehet. De nekik védeni lehet s a kormánypárt által megszavaztatni szintén lehet. (Csehország feudális főnemessége) az országgyűlési választások alkalmából választói felhívást tett közzé. Arra bátorítja benne az elvtár­sakat, hogy a választások alkalmával ne mondjanak le a reményről, hogy Csehország szava meghallgat­tatok, s az államjogi bonyodalmak kiegyezés útján megoldatnak, mihelyt a nemzet hangulata az ország­gyűlés által megfelelő kifejezést nyer. A felhívás rá­­szallja a direct választásokat, s a kiegyezést Magyar­­országgal, s a párt híveit sept. 23-kára előértekezletre hívja meg. A párt jelöltjeinek névsorát is közli a felhívás. (Midhat pasa hazahívása.) Londoni hírek szerint Safvet pasa f. hó 23-án kelt sürgöny­nyel értesítette Midhat pasát, hogy a szultán tekintve hosszas távollétét s nagy jóakaratának jeleképen,meg­engedi neki a visszatérést Konstantinápolyba. A szul­tán fenntarja magának a pasa további alkalmazásáról határozni. Ugyane táviratot kapta Musurus pasa, ki Midhatot már hivatalosan látogatta és ebédre hívta meg. Midhat elfogadta a szultán meghívását s úgy ehhez, mint Safvethez hosszú levelet intézett. De mi­előtt Midhat hazatér, feleletet vár e levelekre, melyekben nem szabott feltételeket ugyan, hanem nézetét őszintén előadja a helyzetről. Egyelőre Mid­hat pasa jövő héten Párisba megy.

Next