Pesti Napló, 1878. december (29. évfolyam, 291-316. szám)

1878-12-01 / 291. szám

291. szám. Szerkeszteni irodái: Barátok-tere, Athenaeum- épület. A lap szellemi részét illett, minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak es Kéziratok nem adatnak vissza. Kiadó­hivatal, Barátok-tere, Athenaeum-épület. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás Ml'Ml panaszok, hirdetmények) a kiadó-hivatalhoz intézendők. Budapest, vasárnap, deczember 1.1878. REGGELI KIADÁS. 29. évi folyam, Elo­zeté­­i feltételek­: l’tstán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti ki* adás együtt: 1 hónapra 2 f­rt. — 3 hónapra 6 frt. — 8 hónapra 12 frt. Az e*ti kiadás postai k­ülönk Oldáséért frltilfizeté* évnegyedenként 1 forint Az el­öfig.tiw* az év folytán minden hónapban meg­kezdhető, de ennek bér *nely napján történik, is, mindenkor a hó első napjától alám­u­tatik. Hirdetések szintúgy mint előfizetések a Festi Napló kiadó-h­ivatalába Budapest, Barátok­ tere, Athenaeum­-épület, küldendők. Budapest, november 30. Gróf Andrássy ma a delegáczió előtt állt , mentegetődzött. Nem büszke többé, hogy az apró népképviselőket semmibe vegye; büszkeségét megtörte a bosnyák hadjárat szerencsétlensége, a tudat, hogy engedelmes szófogadói helyett bírái ülnek vele szemben ; s hogyan lenne gőgös a miniszter, ki millió­kat elköltött a nép vagyonából s uj milliókat kér, hogy azokat is elkölthesse. Bizony gróf Andrássy nem lehet fennhéjázó! Áll egy magában s beszél gyötörve. Megkísérli, hogy igazolja a roppant tényeket, melyek vádként tornyosulnak felette. Ha megczáfolhatná a történetet, úgy bizonyíthat­ná be eljárásának helyességét. S mit látunk ? Andrássy gróf beszél az osztrák delegáczió­­nak s bizonyítékok elégtelensége miatt fel­­mentetését kéri. Mert egyebet védbeszédje nem tartalmaz. Enyhítő körülmények felso­rolása, a mivel bizonyítani vél. Sem állításai, sem adatai nem újak. A beszédnek ereje az okoskodás összeállításában rejlik, nem az ér­vek igazságában. Mint egy hamis mérleg­szám csoportosítása, úgy fedi el ezen beszéd a külügyi politika defic­itjét, s oly túlozva mutatja ki nyereségeit. Kevésbbé gyanakvó publikumra az exposé hathat, kritikus olva­sót meggyőzni nem fog. Sem politikájának alapjait, melyeken indul, sem czéljait, melyekre törekszik, fel nem fejti, s legkevésbbé igazolja eljárását a keleti bonyodalmak kezdetén s a keleti hábo­rú forduló­pontjainál. Az egész exposé csak Boszniáról szól, hogy a berlini szerződést és a bosnyák expedicziót kimagyarázza. A quod erat demonstrandum irányzatos okoskodása vonul végig az egész nyilatkozaton, s nagyon sok helyütt meglátszik, hogy utó­lagosan van feltalálva az argumentum, mely mint indító ok szerepel. Ügyes beszé­det mi gróf Andrássytól már sokat hal­lottunk, szellemes ötletet és elmés hasonla­tot még többet, de nekünk a külügyminisz­tertől jó politika kell, nem pedig ügyes szavak. S ha szónoklatot keresnénk, ab­ban is kitűnőbbet Andrássy akárhányszor mondott. A bevezetésben hiában kérkedik a kül­ügyminiszter azzal, hogy a háború alatt nem hoztunk áldozatokat. A mondás, hogy meg­tartottuk a békét, megvédettük érdekeinket s nem vesztettünk egy embert, nem költöttünk egy garast — jelszónak jó vala egykor, mikor a magyar ellenzék háborút követelt Oroszor­­szág ellen : ma a mondás hamis, mert a bé­két nem tartottuk fenn, érdekeinket a ber­lini szerződésben meg nem óvtuk, húsz ezer embert vesztettünk csatákon, vagy kórságban s százmilliót költöttünk egy boldogtalan po­litikára. S mért hoztuk az áldozatokat? An­drássy dicsekszik vele, hogy világos czélból, hogy Boszniát és Herczegovinát a monarchia hatalmi körébe vontuk, mi annyit jelent, hogy annektálni fogjuk. Andrássynak ezen tény kedvezőnek tetszhetik, a múlt kormány­politikához hasonlítva, s nekünk e tény Andrássy ellen bizonyít, mert e két tarto­mány amibe került s még kerülni fog, az ál­dozatokat meg nem éri. Menjen le Andrássy Boszniába s győződjék meg az uj acquiziczió értékéről. S mintha magát akarná megczüsölni An­drássy gróf, tagadja, hogy kezdettől fogva a két tartomány annexiójára törekedett. Hát akkor mire törekedett ? Hát akkor volt-e egy­­átalán külpolitikája, ha igaz, hogy Andrássy­nak nem volt szándéka a bosnyák foglalás — s mig a reichstadti egyezményt nem köz­tik, hiában hivatkoznak Samarakoff misszió­jára, hogy nem Törökország felosztását, s Bosznia annexióját tervezték; — de ha mégis igaz, hogy Andrássy politikájának az okku­­páczió nem volt czélja, ezzel csak még ro­­szabbnak tűnik fel a külpolitikai vezetés, mert be lenne bizonyítva, hogy nem volt leg­kisebb előrelátása, nem volt terve, nem volt következetessége, hogy a dolgok fej­lődtek, amint mások akarták . Ausztria- Magyarország nagy hatalmassága utána sán­­tikált az eseményeknek s akarata ellenére bele tolatott a bosnyák háborúba, költségbe, bonyodalomba és annexióba. Ha Andrássy ily vallomást tesz saját politikájáról, a legna­gyobb kérdésben, mely a monarchiát s kivált Magyarországot illeti, vagy nem mondja el a teljes valót, s ezért nem érdemel bizodal­mat, vagy elmondja azt, s bizalmat nem érdemel azért, mert egyáltalán nem volt politikája. Valóban kínos látni, hogy mi­dőn Oroszország hűtlen ravaszsággal, de szívós következetességgel törekszik ismeretes czéljainak elérésére, s mikor Németország annyi észszel és előrelátással, furfanggal és erőszakkal kormányoztatik , addig egy pórul járt vállalat igazolására Tisza a világesemé­nyek fátumára hivatkozik, Andrássy pedig azt bizonyítja, hogy nem akarta cselekedni, a­mit megcselekedett, hanem csak úgy került Boszniába, mint Pilátus a krédóba. De hát miért ment Andrássy bele, mi­kor nem volt kénytelen? Nyilván azért, mert kívánkozott. Hanem a hiúság és nagyravá­­gyás hóbortjai nem alkalmasak szerepelni egy külügyminiszteri expozéban s kinek egy oka van, melyet elhallgat, talál az száz okot, melyet elbeszél. A miniszter úr elkerülhet­­lennek mondja az okkupácziót, s hogy ezt bebizonyítsa, azon fogással él, hogy a san­­stefanói szerződés álláspontjára áll. Ennek­­folytán Törökországot kitörli, azt mondja, hogy Boszniával valamit tenni kellett, az au­tonómiát, melyet maga ajánlott volt, többé nem hiszi jó megoldásnak; Szerbiának, Monte­negrónak odaadni nem akarja, Dalmácziának Hinterland kell, a bécsi kereskedésnek vasút Salonikibe, a monarchiának nem kell délszláv konföderáczió, ergo quod erat demonstran­dum, — nekünk kellett elfoglalni Boszniát. De a san-stefanói szerződést Andrássy politi­kája megítélésénél nem szabad kiindulási pontul venni, mert az zárpont, a kiindulási pont a status quo ante bellum, s ha Andrássy engedte a dolgot fejlődni a san-stefanói bé­kéig, ennek reparáczióját a bosnyák okkupá­­czióban nem találhatjuk; ezt csak úgy repa­­rálhatta volna Andrássy,ha Anglia szövetségét elfogadja s Oroszországot kiveti Törökország­ból ; e helyett visszautasította Angliát, kom­promisszumot kötött Oroszországgal Berlin­ben, megosztozott vele a keleten s nekünk juttatta Boszniát. Előbbi okoskodásához a miniszter elfe­ledi hozzá­tenni, hogy miután a berlini szer­ződés mindama viszonyokat állandósítja, me­lyek szerinte az okkupáczióra vezettek, tehát ebből annexió lesz. Miért nem vallja ezt be? Még mindig ámítani akarják a népeket? S ha nem lesz annexió, mit ér a miniszter okos­kodása? De hát a miniszter úrnak még az az argumentuma is van, hogy mi Törökország érdekében vettük el Boszniát Törökországtól. Ugy­e különös? Pedig görbe okoskodással ezt is be lehet bizonyítani, mint a­hogy a külügyminiszter úr is magyarázza, hogy Boszniában zavar lett volna, ezért a békét keresztül vinni nem lehetett volna, s ennek folytán a törökök nemcsak Boszniát, de Kon­­stantinápolyt is elvesztették volna. Milyen fantasztikus okoskodások, mintha bizony a Bosporust mi védnék Boszniából, nem pedig az angol flotta, s mintha a bosnyák foglalás biztosítaná a berlini béke kivitelét, s gátat vetne az orosz terveknek Konstantinápolyra. Nagy szorultságban lehet Andrássy, hogy ily szofizmákhoz folyamodik. Harmadszor azt bizonyítja a miniszter úr, hogy az okkupáczió nem történhetett se előbb, se később. Ez nagyon fölösleges okos­kodás, mert megtörténhetett volna előbb, ha úgy, mint most, berontunk előbb, és megtör­ténhetett volna később, ha szükségesnek lát­juk később, mert Bosznia el nem szalad, s mi két oldalról megtámadhatjuk bármikor. A pénzügyi szemponttal Andrássy nem törődött, mikor neki ment a falnak, ma se sokat törődik. Elintézi azzal, hogy Románia többet költött s egy háború többe került volna. A mások pénzével könnyelmű diplo­mata édes keveset törődik azzal, hogy nem vagyunk képesek államkiadásainkat fedezni. Ez a mi bajunk, nem az övé. Igaz, egy nagy háború többe került volna, de nem igaz, hogy eredménye a berlini békekötés lett volna, mert bizony másként fordulnak a híres vi­lágesemények, ha nem Boszniába megyünk a török ellen, hanem Bulgáriába a muszka ellen. Igaz, hogy egy háború pénzválsága nagyobb, de győzelmi dija is nagyobb, mert egy háború Oroszország ellen, mely elkerül­hetetlen, kárpótlást is adhat, mig Bosznia csak költséget szerez s a nemzet életét biz­tosíthatja, miglen Bosznia csak fogyasztja erőinket. Ha Andrássy a berlini szerződésre hi­vatkozik, hogy abból ítéljék meg politikáját, elítélte önmagát. De téved, mert még az a szerződés sem ad mértéket politikájának ro­­szaságához, minthogy ama szerződés nem keresztülvihető most s ha keresztülvitetnék, nem áll meg később. Az csak a keleti hábo­rúnak folytatása, uj alap, uj bonyodalmakra. Ily exposéval Andrássy nem fogja visz­­szahóditani sem a magyar, sem az osztrák ro­­konszenveket. Vitatja, hogy politikája jó osz­trák és jó magyar hagyomány s nem restelli A Pesti Napló tárczája. A magyar emigratio a keleten. Irta : X. Y. (A. befejező rész.) 1860—67. Oláhországban. (Levelem Kossuthhoz. — Még néhány szó a légióról. — Az oláhok és a veszély a szlávok részéről. — Oláhországban.) Midőn a Villa-frankai béke után a legénységet átadtuk az osztrákoknak, az utolsó vacsoránál, me­lyen a volt magyar seregecske tisztjeinek nagyobb ré­szével, élükön Klapka tábornok, gr. Teleki László és Sándor, Kiss Miklós, Ihász és gr. Bethlen Gergely ezredesekkel búcsú­pohárt ülitünk, közénk jött Fa­rmi, akkor modenai miniszter s megkínált azon kis állam újra szervezendő hadseregében ugyanazon ranggal, melyet a légiónál bírtunk A fentebb említett előkelőkön s a Törökországból jött aspettativába tett Tüköry, Kiss József és Eberhárdon kívül csak Mo­­gyoródy és én valók , kik azonnal határozott n­e­m­mel feleltünk a meghívásra. — Kérdem Mogyoródyt, miért megy el és hová ? s ő tré­fásan azt mondá, hogy már azzal is eléggé degra­dálva érezte magát, hogy a nagy Magyarország hí­res honvéd seregéből a kis Piemont szolgálatába lépett, különben is — úgymond — megcsaltak bennünket. Magyarország felszabadításáról, a dalmát partra va­ló kiszállásról beszéltek, s midőn némi kilátás nyílt volna erre, akkor megbékéltek. Még annyi hasznot sem hajtottunk a hazának, hogy Napóleon legalább megemlítette volna a magyart mint jogokkal bíró nemzetet. Inkább vissza­megyek Angliába, úgymond,­­ elődöm dolgozva, a­hogy lehet, mintsem bolondja le­gyek ezen hazudozóknak. Ez a csalatkozás érzete minden légióval álta­lában, minden bomlásnak indult sereggel közös. Hisz az emberek java bizony nem azért szegődik idegen zászló alá, hogy épen megéljen, vagy kardot csörtet­hessen, hanem egy nemesebb, magasabb czél vezeti. Minket hazánk ügyének szolgálata tartott eddig is a külföldön, e végett álltunk sorba most is, s az emigrá­­czió vezérei: Kossuth, Klapka és Teleki ezen érzel­meinket annyira tudták, hogy zászló alá is azon fel­szólítással hívtak, hogy a haza felszabadításá­ra tegyük meg kötelességünket. Volt is azután ve­lünk elég bajuk, mikor az olaszok minket lé­giónak neveztek. Sehogy sem akartunk belenyugodni az előttünk felette gyűlöletes légió névbe. Szabad le­gyen ennek megvilágosításául mindjárt alakulási va­júdásaink kezdetén Kossuthhoz írott levelem néhány sorát ide igtatni : "A tegnap jött 75 magyar feletti parancs­nokság átvétele végett Ihásznak s általa Mogyo­­ródynak és nekem kiadott, Klapka Ilek és Teleki igazgató tag által aláirt rendeletben mi immár nyíltan magyar légiónak neveztetünk. Minthogy pedig e szó légió oly csapatot jelent, mely beszegődik harczolni azon hatalom érdekéért, a­mely őt fizeti: nem látom át, mi ezért érhetünk el mi magyarok ez által ? A hazát felszabadítani e pár száz — vagy pár ezer emberrel nem fogjuk, hanem ürügyet szol­gáltathatunk a németnek, szegény hazánk ellen még kegyetlenebb elnyomó rendszabályokat alkalmazni. A­mi magát a légió embereit illeti, ezeknek szokásos rendeltetése Kanonnenfutter a harczban és szélnek eresztetés a háború után. Az is rendkívül leverő hír reánk nézve, hogy K.­urnák a nyíltan fel­lépés meg nem engedtetik, hisz ez más szóval annyit tesz, hogy ügyünk nemzeties voltának elismerése megtagadtatik, stb. Három hónappal e levél kelte után, ime ott voltunk, hol előre megjövendölöm: a hazának nem használtunk semmit és bennünket szélnek eresztettek. Volt is nekem ezért és egy pár hasonló szellemű bús­lakodó levelemért némi kellemetlenségem, és most annyi évek után elismerem, hogy Klapkának igaza volt, midőn megleczkéztetett, azt mondván, hogy kato­nának rezonirozni nem szabad; látom hogy 48-ban is az volt legfőbb bajunk, hogy minden generális raisoni­­rozott, noha a különbség az, hogy én nekem eszem ágá­ban sem volt valamely kapott rendelet ellen okoskodni, inkább magamban töprenkedtem. Mind­az által ezen természetem sugallatának engedtem akkor, midőn a Farini fölhívására gondolkozás nélkül azzal feleltem, hogy idegen államot nem szolgálok. Modenába ment egykori tiszttársaim ne vegyék tőlem rósz néven, ha azt mondom, hogy n­agyrészt azért maradtak ott, mert a megélhetési kilátások közt ez látszott legtűrhetőbbnek. A­mi engem illet én éreztem, hogy immár tudok annyit, hogy közön­séges mérnöki munkákban fenn nem akadok, és hogy az Oláhországba menetelre szántam el magamat, an­nak bizony nem az oláhok iránti rokonszenv volt oka, hisz Erdélyben harczolván,láttam vandál kegyet­lenségeiket, láttam a köznép iszonyú durva mive­­letlenségét, embertelen alattomos czinyemintye jellemét, aztán lőttük, vágtuk, akasztottuk egymást, hozzá még nyelvüket sem értettem, s mindezek nem igen hangolnak szimpathiára, hanem elgondoltam, hogy országukat a párisi béke autonóm állammá tette, hallottam brusszai oláh emigráns ismerőseim­től, hogy hazájuk tejjel-mézzel folyó Kanadán, minő hazánk a teljes czivilizálás nagy boldogsága előtt volt, láttam ezen néhány jószívű emberről, hogy nem oly fekete az ördög, mint a­milyennek festik, óhaj­tottam közelről megismerkedni azon nemzettel, mely geográfiai helyzeténél, termékeny síkjai nagy kiterje­désénél, históriai múltjánál, hazánk pár milliónyi ruminjaival való vér-, nyelv- és vallás azonosságánál fogva mindenka nagy befolyást gyakorolni van hi­vatva nemzetünk sorsára. Mindenekelőtt iparkodtam letenni azon gyűlö­letet, melyet a háború iszonyatosságai keltöttek volt fel lelkemben irántuk, mert hisz azon embernek élete, ki cseh beamter módjára ellenséges érzelmekkel fész­­kelődik be egy nemzet fiai közé, ő magára nézve gye­hennái gyötrelem; eddig a török, később angol és olasz nép iránt, melyek közé a körülmények sodortak, irántunk tanúsított jóságaik és sok kitűnő jeles tu­lajdonaik folytán valódi ragaszkodást érzettem ; igye­keztem azért az oláhok közé legalább elfogulatlan egykedvűséggel jönni, hogy tanulmányozhassam e nép jellemét, s ne láttassa velem az ellenszenv azt is feketének, a­mi dicséretes. Tíz esztendőt, az életnek legszebb korszakát el­veszítettük a politika miatt, állásunk által mindenki mintegy fölhiva érezte magát velünk politizálni, ez a sok magunk közötti diskusszió,a sok­féle minden rangú és nyelvű emberekkel való érintkezés rég megtanított az ellenkező nézeteket, még a nemzetünket legsér­tőbb kifakadásokat is nyugodtan végig hallgatni, a Törökországban töltött élet meggyőzött bennünket a pánszláv alattomos működés ijesztő elterjedtségé­ről , eszközeinek rettenetes voltáról, szorongva tekin­­ténk nemzetünk jövendőjére s ekkor fájdalommal és szánakozással tekinténk a dunai fejedelemségekre, melyek a töröktől rég szenvedett sanyargatások miatt elvakulva nem látják át, hogy a veszedelem nem dél­ről, nem a letiport magyaroktól, hanem északról a szláv elemtől jön, melyek közepette velünk egy minden oldalról ostromlott szigetet képez­nek : el voltam azért készülve végig hallgatni türel­mesen a nemzetem elleni megtámadásokat és viszon­zásul rámutatni az igazi , mindkettőnket egyaránt fenyegető veszedelemre. Elmondtam már a múlt fejezetben, mint utaz­tam ide; minő volt 1859-ben ezen országnak kultu­rális állapota, földmivelése, kereskedelme, iskolai közigazgatása, közintézetei és minő ma arról e könyv keretében nem szólhatok, messze elütne azon czéltól, melyet a könyv czime elém szab. Most tehát még csak azt mondom el, a­mi egyenest az emigráczió életével közvetlen összefüggésben áll, s a­mi más nemű elfoglaltatásaim közben jó­részt akaratom elle­nére tudomásomra jutott. Azért mondom, hogy jó­részt akaratom ellen jutott tudomásomra, mert rám ugyan semmi politikai terv vagy működés kivitelét nem bízta soha senki, a Mack és Gál Sándor-féle üzelmeket már Konstantinápolyban kárhoztattam, mert meggyőződésem szerint a magyar csak törvé­nyei védelmére kész ontani vérét, de carbonari, vagy hetek­ óta lenni nem tud. Törökországban azonban legalább ott létem nagyobb részét a fővárosban, az emigráczió tömegének közepette töltvén, közvetlenül láttam mind­azt, mit eddig ide írtam; de Romániá­ban az első telet szobámba zárkózva Várady Ádám és Hámory Edével együtt a román nyelv megtanulá­sával töltöm, már 1860. márcz. elején kimentem tri­­angulálni s méregetni falura s ettől fogva máig össze­vissza működve Szeverintöl Jassziig,inkább csak ven­dég voltam Bukarestben, mint állandó lakos s igy a a mit még elmondandok, leginkább Buda Sándor, Seres Lajos s mások elbeszélései és részben hírlapok útján tudtam meg. Mai számunkhoz féliv melléklet van csatolva, párhuzamba állani Savoyai Jenővel és Hu­­nyady Jánossal. A szerénytelenséget megbo­­csátanák neki, ha valót mondana. De Savoyai herczeg és Hunyady, midőn a török ellen harczoltak, védelmezték hazájukat a támadó hatalom ellen; Andrássy pedig paktált a tá­madó hatalommal, s feladta hazájának honvé­delmi érdekeit. Avagy nem-e áll muszka se­reg Erdély határain s tartja megszállva a Duna várait ? Savoyai Jenő és Hunyady szö­vetkeztek a gyöngékkel, s oltalmazták őket a hatalmas ellen. Andrássy szövetkezett a hatalmasokkal, hogy a gyöngéket spoliálja. Savoyai Jenő és Hunyady a monarchia és Magyarország keleti hivatását egész nagysá­gában érezték és átértették, s nagyszabású politikát vittek diadalmas hadjáratokban. Andrássy félénken vonult félre, midőn a né­pek keleten csatáztak s esetről-esetre foly­tatott politikával beleszorult Boszniába. S ki nem tudott cselekedni, midőn cse­lekvés ideje volt, s nem tudott nyugton ma­radni, midőn mások háborújának vége volt, a kicsiny felfogás és kisszerű eszközök állam­­férfia dicséri önmagát, miután nem dicséri senki többé. Követeli a bizalmat, hogy az ál­lam­ügyeket ő vezethesse tovább. De a let­tekből a bizalom kihalt, nagy tapasztalások tépték ki a szívekből. Szavakkal azt feltá­masztani nem lehet! Budapest, nov. 30. (A vámtárgyalások Berlinben) mo­narchiánk képviselőivel legközelebb megkezdetnek. A magyar kormány képviselője, Matlekovics ta­nácsos ma utazott el Berlinbe. (Az osztrá­k-magyar bank) magyar al­kormányzói helyére a kormány, mint a B. C. jelenti, Feszt Imre kineveztetését ajánlá a koronának, a menekülteknek kilátásba helyeztetett, hogy házaik felépítésére, földművelési eszközök és vető­mag be­szerzésére előleget fognak kapni. A tél folytán a me­nekültek között előreláthatólag nagy nyomor lesz, s nagyon tartani lehet attól, hogy a városok proletarius elemét szaporítják s a közbiztonságot fogják veszé­lyeztetni. (Örményország) ismét anarchikus állapo­tok színhelye lett. Midőn az oroszok kivonultak az erzerumi vilajetből, a kurdok megint megtámadták a keresztény lakosságot és — mint a Pol. Corr. erze­­rumi levelezője jelenti — minden elképzelhető mó­don bántalmazni kezdték. A gyilkosságok és rablá­sok napirenden vannak. Sared és Teblisz kereskedő városok közt az Abmakli, Tauli, Rediko és Seluki törzsek lázongnak, rabolnak,fosztogatnak,jól felsze­relt, kellőleg szervezett csapatokban betörnek na­gyobb helységekbe is; holttestek, romhalmazok jelö­lik nyomaikat. Tebliszben állítólag 100 embert megöltek, 60 házat felgyújtottak, elhajtottak 4000 teherhordó állatot, 11000 db szarvasmarhát és elra­boltak 52 leányt. Hasonló rémhírek érkeznek Sivaszból. E város környékén számos virágzó örmény falu fekszik. A hónap elején három rablóbanda Béni Ali vezetése alatt betört e falvakba, kettőt felgyújtottak, elhaj­tottak 20.000 barmot és legyilkoltak 400 férfit, as­­­szonyt és gyermeket A szivaszi kormányzó nem bírt a szerencsétleneknek segélyt nyújtani; csak két szá­zad redif katonasága volt, és ez se megbízható, mert anatóliai származású nép. A szerencsétlen tartományt még nagyobb csa­pások fenyegetik; a porta már tudatta az ös­zes ana­tóliai hatóságokkal, hogy 60.000, Bolgárországból kiutasított cserkeszt­­ményországba telepít.Szá­mos notabilitás Erzerumba gyűlt és távirati uton kö­­nyörgött a portának, hárítsa el tőlük e szerencsétlen­séget, de a nagyvezér tagadólag felelt. Az örmény lakosság most tömegesen Orosz- Örményországba vándorol; a levelező szerint e kiván­dorlók száma 200.000-re rúg, hanem ezek a legiszo­nyúbb nyomornak vannak kitéve, százával éhen hal­nak, megfagynak. Erzerum várát a törökök most, angol tisztek segélyével nagy ágyukkal szerelik fel és az Eufrát völgyet 6 mfdnyi kiterjedésben megerősítik. (Az osztrák delegáczió­ pénzügyi bi­zottságának tegnapi ülésén, melyről a hiv. tudósítás igen röviden szólt, hosszú vita folyt a megelőző ülés jegyzőkönyvének hitelesítése felet. Gr. Andrássy a jegyzőkönyv több kifejezését helyteleníté, a bizott­ság azonban hitelesíti a kifogásolt passusokat. Ezen alkalommal a külügyminiszter azt jelentette ki, hogy szerinte is a reichsrathot megilleti a jog, hogy a berlini szerződés előterjesztését követelje,­­ de tiltakozik az ellen, hogy a reichsrath a berlini szerződés érvénye felett ítéletet mondhasson. (A bosnyák menekültek­ hazaszállítása tudvalevőleg november 9-én kezdetett meg s azóta szakadatlanul tart. A menekültek száma 101.300. Ezek közül 83.000 az úgynevezett polgári és katonai Horvátországban, a többi Dalmáczia északi részeiben volt elhelyezve. A menekültek, kiknek legnagyobb része a bihácsi kerületből származik, november végéig teljesen elláttattak. A gyengébbek, az öregek és a gyermekek kocsikon szállíttattak el. A határon Sze­­rajevóból küldött közigazgatási hivatalnokok vették át őket. Haza­szállításuk kevés akadályba ütközik , Zavaljennél azonban három asszony és hét gyermek hózivatar áldozata lett. A menekültek további elhe­lyezésével és az azok fölötti gondoskodással külön helyi hatóságok vannak megbízva, s a hivatalnokok arra törekszenek, hogy a menekültek ismét a régi viszonyba lépjenek földesurakkal s e tekintetben je­lentik, hogy a bégek igen előzékenyeknek mutatkoz­nak. Mindemellett még jó ideig gondoskodnia kell a közös kormánynak a menekültek eltartásáról. Egy­előre a munkaképtelenek 6­ért kapnak naponként, s Az állampénztári kimutatások. — nov. 30. Csak két hónappal az évnegyed lezárta után közli a pénzügyminisztérium a III. év­negyedről az állampénztárak kezelési ered­ményét ; más államokban az ily kimutatások az illető időszak befejezte után néhány nap múlva szoktak közzététetni. De az ideiglenes pénzügyminiszternek, Tisza Almánnak volt elég oka, hogy e publikáczióval ne nagyon siessen. Miután azonban a közlést tovább nem késleltetheti, rendkívüli bőbeszédűséget fejt ki most azon magyarázatokban, melyeket a rész­eredmény szépítésére a kimutatáshoz mellékelt. Nem bocsátkozunk most részletekbe, csak azon fő eredményre akarunk ezúttal rá­mutatni, hogy a bevételek a múlt évi III. negyedhez képest 1 millióval kisebbek, a kiadások pedig kerek számban 21/1 millióval nagyobbak, ennél fogva az idei III. negyed 3­­ millióval kedvezőtlenebb, mint a tavalyi. Az idei II. negyedben, minthogy a ki­adások 74.5, a bevételek pedig csak 55,9 mil­liót értek el, a kezelési defic­it 18,7 milliót tesz; úgy­hogy ha tekintetbe veszszük a két előbbi évnegyed kezelési hiányát, másfelől pedig azt, hogy az év utolsó három hónapjá­tól bevételi javulást alig, ellenben az akku- Andrássy Gyula gr. Andrássy Gyula gr. arczképét közli a Vas­ Új­ság mai száma. A képhez írt életrajzból a következő­ket idézzük: Honfitársai közt Európa udvaraival, fejedelmé­vel és államférfiaival senki sincs oly közeli ismeret­ségben, mint Andrássy; — de az ő büszkeségének is tetemes részét e szerencséje képezi. Királyának fénye nyolcz év óta sugárzik át reá is. Elkísérte királyát Párisba, Szent-Pétervárra és Egyptomba. Jelen volt a gasteini, salzburgi, berlini és reichstadti császári találkozásnál. R­észt vett a berlini kongresszuson, mely a bécsi kongresszus óta tán a legfontosabb volt Európa sorsának fordulatai közt. Volt alkalma kezet csókolni a világ leghatalmasabb uralkodónőinek s megölelni Európa legnagyobb államférfiait. Bírni lát­szik Bismarck barátságát s önérzettel emlékezhetik vissza, hogy egykor Berlinben 1872-ik évi szeptem­ber 6-án Bismarckkal és Gorcsakoffal együtt irány­adóig határoztak az európai szárazföld sorsa fölött egy kis asztal mellett, hol csak hárman ültek s hol az óriás termetű Bismarck bekönyökölt az asztal kö­zepére, úgy hogy kopasz feje egy borban állott Gor­­csakofféval és Andrássy­­val, kik pedig egymással szem­közt ültének, s hol Bismarck ily helyzetben vette he­lyeslő tudomásul gr. Andrássy azon kijelentését, hogy ő a Németország és Francziaország közti újabb pár­baj esetén semleges marad ugyan, de ha Gorcsakoff szövetkezik az egyikkel, ő mindenesetre szövetkezni fog a másikkal. Bírja az összes európai uralkodók minden rend­jelét. Az orosz Alexandre Newski, a török gyémánt

Next