Pesti Napló, 1879. szeptember (30. évfolyam, 185-210. szám)

1879-08-01 / 185. szám

185. szám. Budapest, 1879. péntek, augusztus­­ 30. évi folyam. Szerkesztési iroda.: Barátok­ tere, Athenaeum-épület. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak es Kéziratok nem adatnak vissza. J Kiadó-hivatal* Barátok­ tere, Athenaeum-épü­let A lap anyagi részét ilető közlemények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok, hirdetmények) a kiadó-hivatalhoz intézendők.PESTI NAPLÓ ESTI KIADÁS. Kififizetési feltételek: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli es úti ki­adás együtt: 1 hónapra 2 frt. — 8 hónapra 6 írt. — 6 hónapra 12 írt. Az esti kiadás postai különk­ildéséért felülfizeté* évnegyedenként 1 fajnak Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, de eanik ki* mely napján történik is, mindenkor a hó első napjától rámu­tatik. Hirdetések szintúgy mint előfizetések a Pesti Napló kiadó­hivatalába Budapest, Barátok­ tere, Athenaeum-épület, küldendők. A Pesti Napló táviratai. Szeged, aug. 1. (D. É.) Noha az ideiglenes barakkokból jobbára megtörtént a kitelepítés, még mindig sok kitelepítés van hátra, így a Tisza udvar­ban a felső Tisza parton, a szib­eri töltésen, és itt-ott az iskolákban még mindig laknak menekültek. A kir. biztos felhívta a városi hatóságot hogy a Mórán (mező a kálvária mellett) újabban­­ holdat sajátítson ki állandó barakkokra. A belvizek levezetésére nézve, míg a töltések a szillőri részen megnyittatnak, — mire a királyi biztos a közelebről várt műszaki katonaságot fogja alkal­mazni — egyelőre megnyitják a sina-csatornát és a tápéi zsilipet, hol a víznek kellő esése lesz. A légszeszvilágítás újabb megkezdése közel ki­látásban van. Az igazgató reméli, hogy a gázt két nap alatt meggyújtathatja az utczákon. Jankovics Miklós tanácsos és kormánybiztos hosszú itt­léte után rövid idei szabadságra ment. A becslések folynak. Az alsóvárosban újabban az albizottság összesen 124 házat becsült fel, még körülbelül 300 ház van hátra s ezzel becslési felada­tát bevégezte. A felsővárosi albizottság 52 házat és 127 tételt, a belvárosi 28 házat és 84 tételt vett fel. London, augusztus 1. A felsőházban a külügyminiszter Marquis of Salisbury vála­szolván lord Stanhope interpellácziójára, kije­lenti , hogy az orosz csapatok Kelet-Rumé­­liát teljesen kiürítették és hogy az utolsó orosz katona e tartományból már kivonult. Konstantinápoly, aug. 1. A Neologosz és Thraki napilapokat a kormány felfüggesztette. Azt állítják, hogy a kabinetben változások fog­nak történni. Budapest, aug. 1. (A Zich­y-ü­g­y.) Ő Felsége a király Zichy- Ferraris Viktor gróf lemondását a Pest. Korr. értesülése szerint elfogadta. A Zichy utódjára vonatkozó több oldalról fölmerült hírekkel szemben a P. K. arról értesül, hogy a lemondás által meg­ürült belügyi államtitkári állomás egyelőre a Zichy­­ügy végleges elintézéséig betöltetlenül hagyatik. (A római kúria köréből.) Nina pápai államtitkár visszalépése, írja az Italic, még épen nem oly elhatározott dolog, mint a lapok jelentették. Az idézett római lap szerint a bíbornokot, ki a pápával minden kérdésre nézve teljes egyetértésben van, bi­zonyos diplomaták nem szeretik, kiknek nem akar kedvükben járni; ezenkívül az engesztelhetetlenek is nagy ellenségei, mert azt hiszik, ő hiúsítja meg ama szándékuk valósítását, hogy XIII. Leó pápát a féktelen reakc­ió útjára tereljék. A dolgok ez állapota — írja az Italic — olyan elkeseredést keltett, mint minden más pártkü­zdelem­­ben nyilatkozik. Mindeddig egy szó sem igaz azok­ból, miket a pápa ez ügyben már hozott határoza­tairól híresztelnek, de Nina bibornok, megunva a sok fecsegést, állítólag arra kérte a pápát, szabadítsa ki a kínos helyzetből s vessen véget az olyan álla­potnak, mely a szent­szék méltóságát s az államtitkár egyéni tekintélyét egyaránt csorbítja. A pápa, kinek a dolog már fülébe jutott, több egyént magához ren­delt s elmondotta nekik véleményét az efféle híresz­telésekről, de ezzel csak uj gyűlöltséget keltett. Ennyi igaz a dologban, de teljesen hamis az, hogy egy bizalmi praelatus fog fölkéretni, vegye át a mos­tani államtitkár teendőit. (A bonapartisták­ táborában egyre folyik a czivakodás és a hírlapi polémia. Cassagnac Pál most kijelenti, hogy barátját Détroyat urat, az Estafette munkatársát nem akarta megsérteni, midőn meglehe­tős durva hangon mondta neki,hogy hagyja őt békében. Cuneo d’ Ornano viszont beszédet tartott, melyben kezességet vállal Jerome herczeg »vallásos« érzel­meiért. »Itt — mondja a Temps — megszűnik min­den ; ilyen biztosítással szemben le vagyunk fegyve­rezve. A nevetés elfojtja minden okoskodásunkat. Világos, hogy a bonapartisták, miután sok időn át gyászba borították az országot, most erőszakkal ka­­czajra akarják azt kényszeríteni.« (S i m 1­á b 61) írják julius 27-ről a Timesnek: A határon levő magasabb állású tisztviselő magánle- ES.P­ÜL. ■ — A Pesti Napló tárczája. Az alkalmatlan asszony. Regény. Droz Gusztávtól. Hogy a párisi szépség bájainak könnyebb vala megtántoritani e jóravaló derék fiút, mint másokat, azt érthetőnek találom. Hogy Duchemain Céline ki­tűnő körülmények közt tudva Corentint, a maga ré­széről nagy erőfeszítést tett, hogy neki tessék és nőül vétessék általa, az is lehetséges. De a zajt, mely Ker­­lawent betöltötte s a házasságot, melyet az elkerülhet­­len becsületmentés lépésének tüntettek fel, oly mély­ség választja még el, melyet én átlépni, annál kevésbé világosan megérteni nem bírok. Azt fogják mondani, hogy Kerroch Correntin hideg és és tartózkodó látszat alatt végtelenül érzel­gős kedélyt rejtett, hogy atyja a legrajongóbb költők korai olvasmányával megzavarta fejét, hogy el volt szigetelve minden szórakozástól, hogy nem ismerte a világot... És végre is a legjobb körülmények közt élt a világon arra, hogy egy szép napon valami nagy bolondot kövessen el. De hát eléggé okadatolva van-e ez által a bolond­ság elkövetése ? Ifjúságának bármely szakában te­kintsem ez ifjút, kötelességei rabját, az erkölcsök tisztelőjét látom benne. Gyermekéveiben, melyeket Kerlawenben töltött, mintaképül idézik. Később a corienti gyógyszerész-iskolában tudományszomja a legjobbak közé helyezte. És később, midőn atyját a pilulák sodoritása közben gutaütés érte, behunyta szemét és a gyön­géd fiú sürgősen Kerlawenbe utazott, mily bátran és komolyan fogott hozzá a gyógytár szervezetéhez!... Hát igy tesznek a hóbortosak? Igaz, hogy inkább áldozatnak, mint öntudatos cselekvőnek mondják jőt ez ügyben. De ezzel méltat­lanul az ostoba szerepével ruházzák fel, a­mi értel­miségével sehogy sem áll összhangban. S egyszer­smind Duchemain Célinet igazi infámia vádjával il­letnék. Lehet valaki szép és születhetett Batignolles­­ban, a­nélkül, hogy Putifár hajlamait kellene táplál­nia .... De hagyjuk ez előzményeket. Úgy állott a dolog, hogy a fiatal gyógyszerész, hála kedvező körülményeinek és jó magaviseletének, rég czélpontját képezte a házassági tervek egész ra­jának, és midőn Nantesba visszatérve, egyszerre ki­jelenté, hogy feltalálta álmainak eszményképét s azt legközelebb nőül veszi, egy csapással számos reményt tett semmivé. S ahelyett, hogy a gondviselés működé­sét látták volna ez eseményben, inkább szemrehányást tettek Kerrobnak, a képmutatás és vétkes könnyelmű­ség vádja alatt. Még ha némi magyarázó részletet mondott vol­na kalandjáról, ha, hogy úgy mondják, mentegette volna meggondolatlanságát! De nem, és hallgatása, nyugalma ajtót tártak mindenféle magyarázatoknak .... A méltatlankodás érzete nem bántotta Kerla­­wen józan kedélyét. S innét a megszólás, a sok ócsárló mende-monda, melyről fentebb szólottunk. És csodálatos, hogy e nagy harag mintegy va­rázsütésre eltűnt rögtön, mihelyt először meglátták a fiatal asszonyt, kinek látására a kérges szivekbe oly érzés lopódzott be, melyet inkább lelkesedésnek le­hetne nevezni. »Aki a kópé, ah!­a hamis, ki rejtegette elő­lünk kincsét!« — mondák mindenütt. Valóban Céline igéző volt. Kicsike az igaz, de a kifejezésteljes és a természet által oly gyöngédséggel­­ formálva, mely telve volt pajzán tetszvágygyal. Üde mint a rózsa, gömbölyű mint a fürj, elragadó szép kebellel, ragyogó szemekkel, mosolygó ajkakkal s oly karcsú kis derékkal, hogy az ember két kezével át­foghatta volna. S e mellett víg mint a pintyőke, fürge, örökösen izgő-mozgó, a félénkség árnyalata nélkül, a lényén elomló fitymáló malicziával ! Megzavarodtak az emberek , ördögöt vártak, s az a­ki közéjük érke­zett, a legbájosabb legellenállhatlanabb angyal volt. Nem volt mulatságosabb a meglepetéseknél ! Ők egy bűnöst vártak, s ime egy biró jelent meg he­lyette, egy biró rózsától illatos, jóakarattal és vidor­­sággal teljes, de végre is biró, azt belátták. Szem­mel látható volt, hogy e szép gyermeknek csepp ked­ve és hajlama sem volt az áldozat szerepére s arra, hogy nyakára hagyjon nőni valakit. Az emberek lassanként a csábos formák alatt aczélozott tulajdonságokat láttak, s tekintetében oly átható valamit, a­mi előtt, nem tudni, miért, nem áll­hatták meg. Érkezése tehát, mint már szerencsém volt je­lezni, valóságos diadalmenet volt. Szinte érezte az ember, hogy jöttével a párisi előkelőség illata járja át Kerlawent, s vele együtt érkezett a bő, fény, a czi­­vilizáczió, hogy együttes működéssel újjáalakítsák a várost. Igéző, elragadó volt rajta minden. Öltözékei­nek szeszélyes merészsége, pongyolájának sajátszerű­sége, a modor előkelősége és elegancziája tekinteté­ben felülmúlhatlan­ volt. Utánozták bizarr kimért mozdulatait, melyek­kel beszédjét kisérte; elsajátították tőle kecsesen selypítő beszédmodorát, mely bár párisias volt, élén­ken Batignollesra vallott, és megtanultak tőle egy rakás új szót és kifejezést, melynek létezéséről ez ideig semmiféle szótárból sem merítettek tudomást Kerlawen lakosai. Céline a neki tulajdon­névvel azonnal egészen felforgatta férje házát, bevonatta fehér-arany kárpit­tal az első emeleti nagy termet, s átalakította az ősi fészket, melyet a Kerrochok nemzetsége több mint egy évszázadon át kegyeletes gonddal őrizett, s félre kerül­vén minden átalakítást. Bearanyoztatta a czímert, és a ház homlokzatát egészen bevonatta világos veres festékkel... A­helyett, hogy kifakadtak volna szentségtelen cselekedete fölött, inkább jó ízlését magasztalták. Legalább lesz egy boltjuk igazi párisi mintára. Egy hét múlva az egész város meghódolt neki. A jó öreg lelkész »kedves szép kicsikém«-nek nevezte és a fel­­támadás-egyletbeli hölgyek szintúgy a Sainte Claude zárda szüzei, váltig erősítették, hogy a fiatal asszony ép oly jó, mint szép. A mi Kerroch urat illató, ő a tündöklő me­teor oldala mellett fénytelen, bús szerepre volt kár­hoztatva. A boldogság kinyomata volt ez, s az álmélko­­dásé, melyet a reá nézve új helyzet ébresztett ? Nem lehetett tudni az okát, de egyénisége mintha egy­szerre elmosódott, lelki bátorsága meghunyászkodott volna. Félénk és ingerült, kerüli az emberek társasá­gát, alighogy válaszol a kérdésekre s azt is oly han­gon, mely titokszerű és suttogó. Miglen Céline egyéni kellemeivel elbájolta a látogatók és kliensek tömegét, mely a boltot gyakran egészen megtöltötte, férje kuszált hajjal s kezében a gyógyszerész mozsárral koronkint meg megjelent a Teremben, élénken hasonlítva ama színházi suhan­czokhoz, kik történésén kibukannak a színre és­ meg­zavarodva a­ ragyogó látványtól, hirtelen visszahúzód­nak a díszletek mögé. — Kerroch úr ! kiáltja Céline kaczagva, ne tessék, már meg eltűnt. Istenem, milyen furcsa egy férjem van nekem! Kerroch úr ne feledkezzék meg a két booc­ról. . — Igen, kedves barátnőm, válaszolt egy hang a távolból. — Igen, kedves barátnőm, igen kedves barát­nőm !... s aztán a tapaszról sem a zárda számára, ön tudja, hogy ágyam fölött tizennégy orvosságos bödöny hever, remélem, nem szándékozik ott hagyni azokat. Végre hozza rendbe az isten szerelméért du­gaszait, hozza rendbe minél előbb. Mindenütt csak dugasz, uram, egész a leveses tálig. Illik ez ? 5 — A dugaszok ? Igen, kedves barátnőm. — Irgalmas isten, igen már no! Kerroch úr, az igaz, jeles tulajdonságokkal van megáldva, asszo­nyom , nem iszik, nem játszik, rendezett viszonyok közt él, igen gyöngéd és mind efféle, de különben ab­­la­kat, kihoz türelmemből. Olyan, mint egy do­rong fa. Örökösen ingerült és el van foglalva. Azt hiszi az ember, hogy a mozsártörőt forgatja, pedig alszik. Törés közben megfeledkezik magáról, asszo­nyom. Láthatja őt, mint a nyílvesszőt tovairamodni, hóna alatt rengeteg kenőcs­fazékkal; azt hiszi ön, hogy sürgős az útja, hogy várják a műhelyben ? Szó sincs róla, ön nem ismeri őt e tekintetben, egysze­rűen megsétáltatja a fazekat. Egy óra múlva is úgy fogja őt találni, hóna alatt ugyanazon fazékkal, foly­ton mozogva, folyton elfoglalva. Asszonyom ez igy megy végesvégig. (Folyt. köv.)( vele azt mondja, hogy a Khyber-szorosban teljes nyu­galom uralkodik, s hogy a törzseket elszánt és okos bánásmóddal erőszak­­ fegyver nélkül féken lehet tar­tani. A levél írója hozzá teszi, hogy a mohamedá­nokat általában meglepi és kielégíti a jó bánásmód, melyben Jakub khán részesült. A zendülés Pumpá­ban komolyabb alakot ölt. A lázadók lőttek a Sham­rock gőzyachton levő rendőrségre, mely más hajóra menekült, mire a lázadók a Shamrockot hatalmukba kerítették, s kirabolták. Madrasból jelentékeny erős­­bítést küldöttek a hely­színére. Rammel ezredes, a kerület parancsnoka, most mintegy 900 emberrel és két hét fontos ágyúval rendelkezik. A maczedoniai lázadás, P. K. Szófiába naponként várják a szultán for­mánjának megérkezését, mely a maczedoniai lázadás­ban részt vett felkelőknek teljes amnesztiát ad. Na­gyon valószínű, hogy, ha az amnesztia tényleg meg­adatik, a különben is végéhez közeledő felkelés teljesen megszűnik s a hegyekbe menekült felkelők leteszik a fegyvert. Hogy a lázadás ily fiaskóval végződött, annak oka leginkább a bolgár agitáczionális bizottság eljá­rásában fekszik. A bizottsági tagok a Bulgáriából s az odesszai, nikolajevi, moszkvai, pétervári, tagan­­rogi, bredjanszki, galaczi, bradai, bukaresti, jassii, marseilli és londoni bolgár kolóniákból érkezett te­kintélyes összeggel — azt mondják a befolyt összeg két millió frankot meghalad, — nagyon könnyedén bántak. E pénznek csak igen kis része jutott az orchidai forradalmi bizottság kezei közé, a többi el­párolgott, senki sem tudja hova. A felkelők között négy hónap óta nagy szük­ség volt élelmi­szerekben és fegyverekben. Az egyes felkelővezérek ismételve azzal fenyegetőztek, hogy embereiket elbocsátják s junius elején Georgevits és Ivanoff bandáikat tényleg el is bocsátották. Nem kevésbbé hatott bénitólag a felkelésre a megváltozott politikai helyzet. Ugyanazon oldalról, melyről a felkelést szították s ugyanazt terjesztették, az utolsó hetekben oda működtek, hogy a felkelés minél előbb véget érjen. Igen befolyásos helyről a felkelés vezéreihez irat intéztetett, mely egyebek között ezeket tartalmazza: Győzelmeitekben nem lesz semmi haszon, vereségeitek pedig komolyan veszé­lyeztetik ügyeteket. Segélyt most sehonnan sem vár­hattok. Az, a­ki jólétetekről folytonosan gondoskodott s tényleg is bebizonyította, hogy mily nagy áldoza­tokra kész, az nem tehet most egyebet, mint hogy azt tanácsolja, hogy a békére gondoljatok. A­ki pedig még most is segélyt és védelmet igér, az csak a ve­szedelembe dönt titeket s el fog hagyni vérezni, a nélkül, hogy ujját billentené. Azért legyetek eszélye­­sek és előrelátók és az ekeszarv mellett várjátok be azon időt, midőn sikerrel lehet működni. Minél na­gyobb lesz türelmetek, annál jobb lesz az eredmény. E szózat a szívből jön s e szív melegen dobog a buz­gárokért és a sokat szenvedett Maczedoniáért. Ezen­­ hasonló nyilatkozatok, melyeknek ere­detét mindenki jól tudja, természetesen nem tévesz­tik el hatásukat. Végre a felkelés legkiválóbb vezérei Szófiából közvetlenül azon felszólítást vették, hogy a felkelésnek véget vessenek. Mindez megbénította az akcziót s végre a vezérek nem tehettek mást, mint­hogy a kapituláczió feltételei iránt a portával alku­dozásokba bocsátkoztak. A feltételek nem épen rosszak, hanem úgy lát­szik, még azokon is alul maradtak, melyeket a porta rövid idő előtt hasztalanul ajánlott fel. Teljes am­nesztia, az utolsó évi adók elengedése, a lázadás alatt elfogottaknak szabadon bocsátása és oly reformok behozatala, melyek a ráják sorsát tetemesen ja­vítják. Most a felkelők mindenekelőtt amnesztiát kí­vánnak, hogy akadálytalanul visszatérhessenek fal­vaikba, s csupán a múlt évi adóhátralék elengedését kérik. A porta azonban még ezen feltételeket sem volt hajlandó most már megadni és Savfet pasa, a szaloniki vilajet kormányzója közbelépésének kö­szönhető, hogy a porta engedékenyebb lett. Egy 580 főből álló banda már elhagyta a he­gyeket s Derbend Hannál foglalt állást, hogy itt az ottomán hatóságnak kijelentse a fegyverletételt. Két más csapat, Zukoff és Aristakoff vezetése alatt, a seressi parancsnoknak adta meg magát. A hegyekben ezeken kívül bujdosó felkelők oly csekély számmal vannak, hogy további rendzavarás­tól nem kell tartani. (A Pol. Korr. szaloniki tudósi­ Dunaszabályozás. Azon egyesült bizottság,­­melyet Pozsony szab. kir. város, Pozsonymegye és a pozsonyi kereskedelmi kamara a Dunaszabályozás ügyében kiküldött, a kö­vetkező előterjesztést tette a közlekedési miniszté­riumnak : Pozsony megye törvényhatósági bizottsága folyó évi június hó 23-án 7819. szám alatt, továbbá a po­­zsonykerületi ipar- és kereskedelmi kamara június 28-án, végre szab. kir. Pozsony városa törvényható­sági bizottsága július 7-én 9165. sz. alatt kelt hatá­rozatával mindegyik egy egy öt tagú bizottságot kül­dött ki a maga kebeléből, oly megbízással, hogy ezek közös tanácskozás után azon lépéseket és eszközöket javaslatba hozzák, melyek a Dunaszabályozás siette­­tetésére alkalmasak. Ezen megbízáshoz képest a három bizottság mai napon közös testületté alakult és elhatározta, hogy ezen közös testület nevében a nagyméltóságú közmunka- és közlekedési minisztériumhoz a követ­kező alázatos előterjesztést intézi. A borzasztó tiszai katasztrófa kényszerítő ha­talommal közmeggyőződéssé érlelte azon nézetet, hogy, ha nem akarjuk, hogy hazánk vagyonában, jó­létében és anyagi kifejlődésében folyton a legérzéke­nyebb károsodásnak legyen kitéve, a folyamok sza­bályozásának ezentúl nem szabad csekélyebb szerepet és jelentőséget tulajdonítanunk, mint a vasúti ügy­nek. És oly szükségesnek mutatkozik az is, hogy a vízi utaknak gondozása szintoly rendszeres és az egészre kiterjedő legyen, a­mint ez a többi közleke­dési eszközöknél is megkívántatik. Magyarország folyamai egymással szoros egy­­befüggésben állanak és egymásra kölcsönös, élénk behatást gyakorolnak; az olyan szabályozást tehát, mely valamely folyamnak csak egyes részeit, avagy csak egy folyót szemel ki tárgyává, az abbeli érde­kek helyes ápolásának nem tekinthetjük. Magyaror­szág egész folyamvidéke egyöntetű, rendszeres és gyö­keres gondviselést kíván. Ezen, a nemzet kebelében is már hatalmasan elterjedt meggyőződésének nagy nyomatékú megerő­sítését találja a tisztelettel alulírt együttes értekezlet azon tényben, hogy azon külföldi szakférfiak, kik a Tisza szabályozásának kérdésében hivattak meg, szükségesnek látták a Dunát is bejárni. Ugyancsak a mondott szempontból tanácsos­nak és szükségesnek látná az elől megnevezett két törvényhatóság és további kilencz­ávhatóság közgaz­dasági képviseletét képező ipar- és keresk­­kamara küldöttségének közös értekezlete, hogy az említett külföldi szaktekintélyek szemléjüket és véleményü­ket a felső Duna vidékére is kiterjeszszék. Hiszen a Felső-Duna is évről évre nagy károkat okoz hazánk földjében és egyéb fekvő javaiban. Pozsony megyé­­nek a különféle minisztériumoknál fekvő ismé­telt felterjesztései megdöbbentő adatokat szol­gáltatnak e tekintetben; a jeges árvizek veszé­lye évről-évre növekszik; és a mi nemzetgazdasá­gi tekintetből még fontosabb: a Felső-Duna szabá­lyozásának hiánya miatt mezőgazdaságunk, me­lyet anyagi állásunk létalapjának kell ismernünk, el­veszti a legolcsóbb s ennélfogva a külföld irányában legfontosabb szállítási eszközét, a mit különösen Ame­rikának naponkint nyomasztóbbá fejlődő versenyével szemben valóban nemzeti bűnül kell magunknak fel­rónunk. Dunánknak Szécheny dicső kora óta napja­inkig folyton szem elé állított és bennünket már-már tehetetlenséggel vádoló sajnos állapotát ama szét­szórt védművek, melyeket államköltségen évenként emelünk, nem javítják, sőt tettleg rosszabbá változ­tatták, mint volt azelőtt. Ezen állapot tehát Felső- Dunánknál ép úgy megköveteli a szakértők javasla­tát és az alapos orvoslást, mint hazánknak többi fo­lyamvidékeinél. Ezen oknál fogva és áthatva azon meggyőződés által, hogy a m. t. közmunka- és közlekedési minisz­térium maga is már ezen nézeteknek hódol és csupán a közvetlen külső alkalomra vár még, hogy e tekin­tetben is megtegye a lépéseket, bátorkodik az egye­sült értekezlet azon kérelmét előterjeszteni. Kegyeskedjék a m. t. közmunka- és közleke­dési minisztérium akként intézkedni, hogy a vizek sza­bályozása ügyében hazánkban időző külföldi szakte­kintélyek mostani ittlétük ideje alatt a Dunának Dé­vény- Gönyő közti vonalát, mint a­mely a Vaskapun kívül a Dunának legbajosabb részét képezi, szintén megtekintsék és véleményüket ezen irányban is meg­adják. Kedvező elintézésnek bizalommal nézvén eléje, a Pozsonymegye és Pozsony városa törvényhatósága és a pozsonyi ipar- és a kereskedelmi kamara által kiküldött együttes értekezlet nevében maradunk a Nagyméltóságu m. kir. közmunka- és közle­kedési minisztériumnak Pozsonyban, 1879. évi jul. hó 21-én, készséges szolgái: Edl Tivadar, Záborszky József, Bacsák Pál, Koller Károly.­tójának ezen levelére megjegyzi, hogy a török kor­mánykörökből érkezett tudósítások szerint a mac­e­doniai lázadók még annál is szomorúbb helyzetben vannak, mint a levélben előadatik. Felkelő csapatok Mac­edóniában a török kormányzó jelentése szerint, többé nem léteznek, ha csak a legfölebb 4—5 em­berből álló egyes csoportokat nem nevezik azoknak s ezeket is a török katonák folytonosan üldözik, úgy hogy a nyugalom Mac­edoniában általában helyreál­lítottnak tekinthető.) A mérnöki oklevél. (Levél a szerkesztőhöz.) A Pesti Napló júl. 23-iki esti lapjában egy köz­lemény jelent meg A. aláírással s a mérnöki ok­levél s a p­r­a­xi­s czimmel; a 24-iki reggeli lap­ban pedig e közleményre vonatkozólag K. Béla tesz megjegyzéseket. Engedje meg, hogy ezen reánk nézve oly fontos kérdésben észrevételeimet röviden elmond­hassam, azon nézetből indulva ki, hogy mindenesetre itt lévén ideje, ha a mérnöki kar valahára öntudatra ébred, az ébredés csakis egyeseknek az ügy iránti ér­deklődéséből tűnhetik ki. Tagadhatatlan, hogy a magyar mérnöki kar mostani helyzete tarthatatlan, s a testület hivatásá­nak csak gyökeres kora után felelhet meg. Hogy je­lenleg a mérnöki oklevélnek majdnem semmi az ér­téke, arra úgy­szólván semmi esetben nincs szükség, azt, kik mint magán­mérnökök működnek, a legjob­ban tudják. De hát akkor érdemes-e öt évet a mű­egyetemen tölteni, érdemes-e a diploma megszerzése után fáradozni, ha annak, hogy valaki mérnök le­hessen, van kényelmesebb, gyorsabb, s nem oly költ­séges útja és módja is. Azt hiszem, nem lesz érdekte­len a laikusra nézve, a szakférfiak úgy is nagyon jól tudják — ha ez itt- és móddal megismerkedik, hogy a be nem avatott is láthassa, mily óriási visszaélés űzetik a mérnöki névvel, mennyire tűrhetetlen ez ál­lapotnak továbbra is fentartása. A fiatal­ember, miután középiskoláit végezte, — sőt 10 évvel előbb ezt sem kellett tennie — fel­megy az egyetemre, s rettenetesen unalmasnak ta­lálja, hogy ő egész nap most is iskolában üljön, ho­lott neki más, rózsásabb színben tűnt fel az egyetemi élet, midőn még a megunt középtanodában arról áb­rándozott. Egy-két, néha három év múlva aztán el­hagyja a gyűlölt padokat, egy kis protekc­ióval be­jut valamely mérnöki vállalathoz, hol némi gyakor­lati ismereteket elsajátítva, már a tulaj­don képenn mérnöki dolgokhoz is hozzá mer szólani. Tárgy van mindig, hallgatóság még inkább, a nagy hang pótolja a szakértelmet, s rövid időn kész a mérnök. Pár év alatt ezután tovább haladva, mint elismert szakértő bátran pályázhatik bármi vállalatra, vagy hivatalra; neki bizonyosan előnye van egykori tanulótársa fö­lött, ki elvégezte a mérnöki kurzust, mert neki már egynéhány évvel több praxisa van , mint annak. Igaz ugyan , hogy rendesen annyit ért a reá bízott dologhoz, mint hajdú a harangöntés­hez, de hát nincs is arra szükség, majd elvégzi a »se­géd.« Némi ügyességgel bármely pályán is lehet mint látszólagos szakértő szerepelni, így a mérnökin is. Idővel már nemcsak az eddigi szűk , de sokkal tá­gasabb körben is mint szakértő szerepel s tényleg be­foly nagy horderejű — sőt országos érdekű — kér­dések eldöntésébe is, a nélkül, hogy sok évi praxisa mellett is több joggal lehetne a mérnöki czímet rá­ruházni, — jobban meg tudna annak felelni, mint a pálya kezdetén. — Mert theória nélkül gondolni sem lehet, hogy valaki mérnöki munkát jól, öntuda­tosan végezhessen. Ki adja aztán meg árát a sötét­ségben való tapogatódzásnak ? rendesen nem a mér­nök, hanem a jóhiszemű érdeklettek. Ha ily után is lehet — és­pedig mint számtalan példa mutatja, na­gyon is lehet — a társadalomban oly állást elfoglalni, melyre csakis arra képesített egyénnek volna joga, akkor épen ne csodálkozzunk rajta, ha a műegyetemi hallgatók nem igen fognak törekedni az oklevél el­nyerése után,­­ ha nem leszünk képesek a tudományt előbbre vivő vagy azzal csak lépést is tartó mérnöki kart felmutatni, mert ignoti nulla cupido. K. Béla úr fent említett levele után ugyan azon nézetben lehetne a közönség, hogy a mérnöki képe­sítés elnyerése oly rendkívüli elmetöredelemmel jár, melyre csak a különös talentummal megáldottak re­flektálhatnak, mert »harminczkilencz kötelezett tan­tárgyból kell a leendő mérnöknek öt évi egyetemi lá­togatás alatt vizsgát tenni.« S így menthető, ha so­kan a rájuk nézve úgyis elérhetetlen oklevél meg­szerzése után nem törekednek. Igaz, hogy egy jó technikusnak nem sok ideje marad a boldog semmit­tevésre, de hogy szorgalommal középszerű tehetség is képes ö­t é­v alatt a harminczkilencz — szorosabban véve csak huszonhét — tantárgyból vizsgát tenni, azt bizonyosan K. Béla úr sem fogja mint tényt tagad­ni. Az 1864—67. években például átlag csak 4°/0 az elégtelen sikerrel vizsgázottak száma, mig vizsgálatot 33°/0 nem tett. Az 1875—77. években pedig átlag 65°/0 tett sikerrel vizsgát s a 35°/0-ból csak jelenték­telen részt képez a rossz sikerrel vizsgázottak száma, a többi a nem vizsgázókra esik. Ha nem is könnyű feladat tehát valakinek mérnökké kiképezni magát, de bizony nem is herkulesi munka. Hogy az A. által felhozott bajok és visszaélé­sek orvoslását a kormány az illető közegeknek ki­adott utasítás által eszközölhetné, csak némi részben áll.Kétségtelenül legtöbbet s legbiztosabban az építész­­mérnöki kamara tehetne, az volna azon fórum, mely egyfelől a mérnöki kar tekintélyét, másfelől a közön­ség érdekét megóvni leginkább képes s erre legin­kább hivatva van; ez gyakorolná az ellenőrzést úgy a városi s különböző társulati választások, mint a magán mérnöki vállalatoknál, így bizonyára a mér­nöki testület azon morális magaslatra fog emelkedni, melyre emelkednie kell, mely nélkül hivatásának meg nem felelhet. A kormány dolga mindenesetre kezébe venni az ügyet, de másfelől a mérnökök köte­lessége annak kivitelét előmozdítani, karöltve a sajtó­val, mely, mint minden közérdekű ügyet, úgy ezt is bizonyára szívesen felkarolja. K. I. Különfélék. — aug. 1. (A hív. lapból.) Dr. Krzan Antal zágrábi kano­kot, a zágrábi nemes konviktus vezetésétől fölmentvén, dr. Ivekovics Ferenczet, a Nevemet viselő zágrábi egyetem hittu­dományi kara tanárát, az érintett konviktus igazgatójává és a zágrábi székesegyházi káptalanhoz tiszteletbeli kanonokká nevezem ki. Kelt Ischlben, 1879. évi julius hó 25-én Ferencz József, s. k. Bedekovich Kálmán, s.sk. Mazuranics Iván, s. k. A vallás- és közoktatásügyi m. kir. minister, Szászi Sándor dij­­nokot, a pécsváradi közalapítványi számtartósághoz írnokká nevezte ki. A közalapítványi királyi ügyigazgató, az ügyigaz­­tóságnál üresedésbe jött harmadik írnokv­álomásra, Hegedűs Béla eddigi dijnokot nevezte ki. A beszterczebányai magyar k. pénzügyigaz­gatóság Fercsák Ferencz dunaszerdahelyi Vl-od oszt. adótisztet, hason minőségben a balassa­gyarmati adó­hivatalhoz helyezte át,Martinovich Ferencz kebelbeli számgya­­kornokot pedig a körmöczbányai adóhivatalhoz ideiglenes minőségben Vl-od oszt. adótisztté nevezte ki. A debreczeni pénzügyigazgatóság Nádler Károly irodagyakornokot a ten­­kei adóhivatalhoz VT-od­oszt. adótisztté nevezte ki. Szedlák Endre tettleges állományú honvéd-főhadnagy »Patakiéra, Weinberger János orosházi lakos »Szőllősi«-re változtatták nevüket. (A zir­czi apát.) A mai hir.­lap a követke­zőt közli: Vallás- és közoktatásügyi magyar mi­­miniszterem előterjesztésére, Supka Jeromos czisz­­terczi rendű áldozárt és előszállási lelkészt, a zircz­­pilis-pásztó- és szent-gotthárdi egyesített apátságok valóságos apátjává kinevezem. Kelt Ischlben, 1879. évi julius hó 27-én. Ferencz József, s. k. Trefort Ágoston, s. k. (Türr István tábornok) és neje Buda­pestre érkezett. Türr a nyár hátralevő részét valószí­nűleg Tátrafüreden tölti. (Székesfehérvár és Várpalota) kö­zött közlekedő Kariol-posta kocsisa már két ízben azon rémhírrel állt be a várpalotai postamesterhez, hogy Osoór község határában éjjel rablók által űzőbe vétetett és csak gyors hajtással menekült meg. Ezen hír Fehér megye hatóságát figyelmessé tette és egy ügyes csendbiztos közvetítése mellett sikerült rá­jönni a kocsis gazságára, ki e koholmányt oly czél­­ból gondolta ki és terjesztette, hogy ilykép gazdá­jától magasabb fizetést csikarjon. A kocsis, ki tet­tét bevallotta, már fogva van, a rablók pedig nem léte­znek. (Hymen.) Telegdy Roth Lajos m. k. osztálygeolog e hó 28-án jegyezte el Pillér Márta­­kisasszonyt Kismartonból.

Next