Pesti Napló, 1879. szeptember (30. évfolyam, 211-235. szám)
1879-09-02 / 211. szám
211 szám, 30. évi folyam. Szerkesztési iroda : Barátok-tere, Athenaeum-épület. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kéziratok nem adatnak vissza. Kiadóhivatal: Barátok-tere, Athenaeum-épület. Budapest, 1879. kedd, szeptember 2. Alap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok, hirdetmények) a kiadó-hivatalhoz intézendők.PESTI NAPLÓ ESTI KIADÁS. Előfizetési feltételek Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 1 hónapra 2 frt. — 3 hónapra 6 frt. — 6 hónapra 12 frt. Az esti kiadás postai különkfildéséért felülfizetés évnegyedenként 1 forint Az előfizetés az év folytán piá idén hónapban megkezdhető, de éppuk bármely napján történik is, paipdenkor a hó első napjáról szavaitatik. Hirdetése le szintúgy mint előfizetések a Pesti IS Napló kiadó-hivatalába Budapest, Barátok-tere, Athenaeum-épület, küldendők. A Pesti Napló táviratai. Berlin, szept. 2. Vilmos császár és Auguszta császárné Babelsbergből Berlinbe érkeztek. A császár délután a klimai követet, Li-Fong-pot, fogadta, ki megbízó levelét nyújtotta át. A koronaherczegné ma délután Lipcsén és Münchenen át egy stájer fürdőbe utazott. Fetervár, szept. 2. A Turkumenek elleni hadjáratban küzdő orosz csapatok főparancsnoka, Lazareff tábornok, vérhasban meghalt. Berlin, szept. 2. A lapok, Manteuffel tábornagy küldetésének politikai jelentősége felőli tudósításai és azon közlései ellenében, hogy a küldetés Bismarck herczeg beleegyezésével jön elhatározva, mi végből a birodalmi kanczellár és a vezértábornagy között igen élénk eszmecsere folyt, — a Nordd. Alig. mrg kijelenti, hogy saját tudósításai szerint, ezen adatok nem felelnek meg a valóságnak. Madrid, szept. 2. A király hivatalosan tudatta házassági tervét minisztereivel. Trieszt, szept. 2. A montenegrói fejedelem, az »Andreas Hofer« hadihajón, éjfélkor ide érkezett, és a mai gyorsvonattal Bécsbe utazott. Budapest, szept. 2. (A zalai Deákünnepély és Széll Kálmán.) A mai Egyetértésben a következőket olvassuk : »Tegnapelőtt, a múlt hó 30-án Potyon Vasmegyében jöttek össze a vármegyének előkelőbb s egykor deákpárti notabilitásai, mint Széll Kálmán, Radó Kálmán, Széll Ignácz, s többen s innen a fővárosból is pár képviselő, s ott elhatározták, hogy az ünnepélyre épen azért nem mennek el, nehogy ezzel a néhány fővárosi lap által korportált híreknek valószínűségi látszatot kölcsönözzenek. Szél Ignáczot is, mint Vas megye alispánját a megyei szomszédság tekintetéből, mint a megye hivatalos képviselőjét látták jónak az ünnepélyen való megjelenésre felkérni. Ugyanitt Széll Kálmán kijelente barátai előtt, hogy az őszi ülésszak elején nem jön be Budapestre s nem foglalja el képviselő székét, hanem igen is majd a jövő év elején a költségvetés tárgyalásakor, a mikor nézeteit kifejezni s érvényre juttatni szándékozik.« E közleményre megjegyezhetjük, hogy Potyon, M. Gyula úr házánál múlt vasárnap barátságos ebéd tartatott, melyre Budapestről is több orsz. képviselő leutazott, de az ebéden, mint annak egyik résztvevőjétől halljuk, az Egyetértés által említett megállapodás nem létesült. Széll Kálmán és Kerkapoly igen közel voltak az ünnepély színhelyéhez, de egyáltalán nem volt szándékukban a megjelenés, s az erről közlött korábbi hír tévedésen alapszik. Ami Széll Kálmánnak Budapestre való feljövetelét illeti, közelebbi barátai úgy tudják, hogy Széli, ha előbb nem, a budgetvitánál mindenesetre elfoglalja képviselői helyét. (A novi-bazári expedícióról.) A szombat óta novi-bazári területen időző kémszemlebizottság, szerajevói hírek szerint hétfőig sehol semminemű ellenséges tünetet nem látott. A hét végére a bizottságot már visszavárják. Magáról az okkupáczióról írják: A bevonulás szeptember 8-án megtörténik, ha váratlan elemi csapások nem állanak be. A megszállásra kitűzött pontok tárgyában a dispozíciók legutóbb változást szenvedtek, mert a legdélibb pontot, Bjelopoljét most nem fogjuk okkupálni. A kémszemle-bizottság feladata megjelölni, melyik pontot szállják meg a csapatok Bjelopolje helyett. Már előbb Nova várost vették kilátásba s lehetséges, hogy most ezt a helyet fogják megszállani. Biztosnak tekinthető Plevnye (Taslidza) okkupácziója is. A csapatok ide valószínűleg Kardirán át, míg a Lim melletti Pribojba Ratián át fognak vonulni. A taslidzai vonalon s a határtól Pribojig is ki van zárva az ellenállás lehetősége. Ellenben azt hiszik, hogy fegyveres bandák, melyek most Monentir mellett csavarognak, kísérletet tesznek a Banjska-Brdo hegység czélba vett okkupáczióját megakadályozni. Meglepetések kikerülésére az előnyomulás a két megjelölt vonalon csak lassan fog történni s az egyes napi menetek lehetőleg rövidek lesznek. E körülménynek tulajdonítható, hogy az okkupáczió keresztülvitelére kéthárom heti idő van kilátásba véve. (Don Carlos igényei) A párisi Union következő, hozzá beküldött kommünikét közöl: »Több lap, így például a France s a Figaro, ez utóbbi teljes tartalékkal, híreket hozott VII. Károlynak csaknem bizonyos lemondásáról a spanyol koronára való jogairól. Hogy a híreket plauzibilisebbekké tegyék, hozzátették, hogy Európa több udvara, legelöl az orosz, e terv szerencsés és azonnali valósítását sürgeti. Mi e hírekből azt látjuk, hogy a dán Alfonz és Krisztina főherczegnő közti házasság közvetítői nagyon iparkodtak rajta, hogy a főherczegnő házassági ajándékai közé tehessék az annyira óhajtott lemondást, s hogy közbenjárók, valamint kormányok érezik, hogy a kiválólag katholikus Spanyolország jövője csak a legitim királyságé lehet. Fel vagyunk hatalmazva kijelenteni, hogy VII. Károly, jogairól, melyeket négy éven át karddal kezében 80.000 önkénytes élén védett lemondani nem akar, de nem is szabadirólok lemondania. Ami Spanyolország Bourbonjai két ágának kiengesztelését illeti, senki azt jobban nem óhajtja, mint ő, de a szaliai törvény alapján, amint ezt V. Fülöp, egyetértve a kortessel, megállapította.« (Görög-török alkudozások.) Konstantinápolyban a görög-török megbízottak tegnapelőtt értekezletet tartottak. Savfet pasa előterjesztette a porta válaszát a görög deklaráczióra. Ez utóbbiban az athéni meghatalmazottak azt kérdezték, hajlandó-e a porta a berlini szerződés ismert határozatát a tárgyalások alapjául elfogadni, illetőleg Epirusban a Kalamasvölgye, Thesszáliában a Paneusvölgye átengedésébe beleegyezni? Saviet pasa kissé rezervált válaszában azt mondja, hogy a porta, noha ez irányban lekötve nincs, önként teljesíti a hatalmak óhajait s kész uj tárgyalásokba bocsátkozni. A legközelebbi értekezlet szept. 4-én lesz. (Sándor bolgár fejedelem) szept. 7-én Nisbe érkezik s két napig Milán fejedelem vendége lesz. (Nikita fejedelem Bécsben.) A Pol. Korr. levelezője Nikita fejedelem bécsi látogatásának nagy politikai fontosságot tulajdonít. A nagy háború után — írja levelező — a fejedelem most először távozik hazájából s nem Pétervárra, hanem Bécsbe megy. S ami fő dolog, Bécs képezi útja egyetlen végczélját. Nikita már rég érzi szükségét, hogy személyesen megköszönje Ferencz József ő Felségének a szives jóakaratot, melyet a bécsi politika részéről évek óta tapasztal. Most végre alkalma nyílt, rég táplált óhaját teljesiteni s a montenegrói hivatalos világ ez utazásnak igen nagy jelentőséget tulajdonit. (Manteuffel tábornagy küldetése.) Manteuffel tábornagy, mint már jeleztük, Sándor czárnak Vilmos császár sajátkezű levelét adta át. E levélben a császár biztosítja a czárt, hogy ő személyesen sohasem szűnt meg a legnagyobb súlyt fektetni az orosz-német viszonyok bensőségére s azért a hármas szövetséget tekinti a legnagyobb politikai eseménynek, mely 1872. óta fölmerült. Tudvalevő dolog, — írják Berlinből — hogy a kongresszuson nyilatkozott először a Bismarck és Gorcsakoff közti —rég óta lappangó személyes ellentét. Fokozta a neheztelést egy más esemény. Németország katonai képviselőjétől Pétervártt bizonyos iratokat loptak el s a tett elkövetésének módjából kitűnt, hogy a tolvajt nem nyerészkedési, hanem tisztán politikai indokok vezették. Nem értékpapírokat, hanem egy jelentést lopott el, melyben a katonai attadhé elmondotta véleményét Oroszország katonai viszonyairól. A jelentés egészen feltétlenül, olyan nyílt őszinteséggel készült, minő szokásban van azon iratoknál, melyek a legdiskrétebb használatra szánvák. A jelentés tehát az orosz körökben, melyekre nem volt számítva, nagy visszatetszést keltett. A meghatalmazott feljelentette a lopást, a német kormány is sürgette a tolvaj elfogatását, de a tettest soha sem nyomozták ki. Kétségkívül nem közönséges gazember volt, mert akkor sok értékes tárgyat elvihetett volna, de nem bántott semmit, csak a kéziratot lopta el. E lopási eset óta a két kormány közt igen meghidegült a viszony s most Manteuffel tábor A PESTI NAPLÓ TÁRCZÁJA. Egy elhibázott eset. Regény, irta: Bentzon. (Francziából.) I. Sajátszerű, kínos egy érzet az; úgy tetszik, mintha zárdában születtem volna. Első tényleges emlékeim a kolostor komorságára emlékeztetnek, s azokat, melyek megelőzték ez emlékeket, az álom tétovasága takarja. Talán, mielőtt e világra jöttem, valamely mosolygó bolygón volt hazám, hol boldog arczok környezék bölcsőmet, hol a család örömeit élvezem és ifjúságom aranykorát ? Meglehet. Lelkemben egy jobb létnek élt tudata , és merő képzelgés-e, vagy komoly valóság, midőn bizonyos megmagyarázhatlan visszaemlékezések uralma alatt elhitetem magammal, hogy mindegyikünk több ízben születik újra e földön ? De történt légyen bármiként, anyám akkor még fiatal volt és szomorú fekete ruhája nem az özvegység állapotát nyilvánitá a szokott formában; azezvonásai többet fejeztek ki a köznapi fájdalomnál s a rideg mogorvaságnál. Egy nemes megjelenésű, szép férfiú szokott sétára vezetni; ez a férfiú volt az én atyám. S itt megfoghatatlanul szakitá meg visszaemlékezésem folytonosságát. Az égiek minő boszuja folytán taszíttattam oly hirtelen az örömtelen magányba, hol ifjúságom első virágzását szomorú elhagyatottságban kelle töltenem ? Soha sem tudtam megfejteni e rejtélyt, és soha sem hagyta el lelkemet a borongó fájdalom érzete, mely bukott angyaloknak szokott osztályrészül esni. Anyámat bizonyosan több ok, az egészséges levegő, a nyugalom, de mindenekfelett az olcsó élet bírta reá, hogy állandó lakhelyéül Sainte-Odilet válaszsza. Mintegy tizenkét százada lehet, hogy a hohenbourgi kastélyt Ettichon elzászi herczeg zárdává alakította át, melynek fejedelemasszonya az alapító leánya, szent Odile len. Azóta az apátság gazdagsága a lotharingiai herczegeket, a Bourguignonokat, Mansfeld bandáit, s a harmincz éves háború alatt a svédeket, később pedig (1674-ben) a brandenburgi portyázókat ejtette egymásután kísértetbe, s amit érintetlen hagyott az emberek szentségtörő keze, őrjöngő dühe, azt az ég tüze pusztította el. A többször újjáépített Hohenbourg idő múltával a jámbor apáczaszüzek kezeiből a premontrei szerzetre szállott át örökségül. A forradalom alatt bezárultak a szent csarnokok. Később egy strassburgi püspök magántulajdonába ment át e kolostor s új tulajdonosának felügyelete alatt helyreállítva, ma is ott emelkedik büszkén, komoran a vosgesi hegység egyik legmagasabb csúcsán, és mi sem árulja el hajdani nagyságát. Távolról ugyan még mindig erős várnak látszik, a sziklafalu erősségnek, királyok és császárok menhelyének, de közelről nézve egyszerű szállodának, vagy magánlaknak tartanak. A touristák, kik Elzászban bolyongnak; a szomszéd városok lakói, kiket az erdőtakarta hegyek szépsége szabadba csal, kik gyönyörködni akarnak az egymástól rövid távolokban égnek meredő feudális romokban, idővel daczoló büszke ormaikban, a bucsujárók, kik valamely csodahatásu forrás látogatására zarándokolnak. Sainte-Odilban néhány órát vagy néhány napot szoktak tölteni. Egyszerű, szívélyes vendégszeretet fogadja itt a vendéget, kiben nem tesznek különbséget. A szent menedékben végre kis száma a bennlakó nőknek, agg szüzek vagy özvegyek, töltik hátralevő napjaikat, menekülve az ínségtől, vagy a lelket sorvasztó bánattól. Ayám az utóbbiak közé tartozott... Örökké leverten, nyilaló fájdalommal szivében, később megtudtam, hogy gyógyíthatatlan betegségben szenvedett; itt élt anyám egy szobába bezárkózva, mely kissé nagyobb és jobban bútorzott vala a zárda többi kamráinál, és miként az enyém, a kopár sziklafalra nyújtott kilátást. Az épülettelep négyszöget képezett: a tömör falu, erősen megviselt homlokzatú templom, mely a fennsík koronkint rendkívüli szélviharainak állott kitéve védtelenül, a kápolna, és végül egy földszintes épület, mely az egész telepet körülfogta, s annak mintegy keretül szolgált. Mi a keleti szárnyban laktunk. Ablakaink alatt mély szakadás tátongott, mely szünetlenül változtatta képet, évszakról-évszakra, sőt néha óráról-órára. Szép nyári reggeleken a felkelő nap bíborral és aranynyal árasztotta el; alkonyatkor úgy tetszett, mintha az alvilág lángjai gyúlnának ki oda lenn a mélységben; majd meg elhalványodott e titokzatos fény, és átható kék szín lebegett a szakadás felett, mintha feneketlen tavat nyelt volna el a föld telhetetlen szomja s annak tükrén jelennék meg az ég boltozata, melyre egyre sűrűbben borulnak az est árnyai. A cserjék és lombok, melyekkel a gránitfal többé kevésbé sűrűen be volt nőve, számtalan madárfészeknek adott hajlékot és midőn hajnal hasadtával felhangzott a mélységből a kis énekesek vígcsiripelése, eszembe jutottak a dajkamesék a tündérkutakról, melyek dallal ébrednek. Télen a mosolygó tájat sűrű párák takarták, rideg elhagyatottság váltotta fel az életet, és a tető fagyos, zúzmarás tengerré lett, elszigetelve az élővilágtól. Ilyenkor lakásunk minden báját elvesztő. Szánakoznom kellett volna anyámon, ki hoszszú karos székében hátradőlve, semmi szórakozást nem ismert a világon, e sivár, vigasztalan látványon kívül, de a gyermekek önzők és a szánakozás érzetével inkább a magam személyét vettem körül. Tudtam, hogy anyám, ha levette szemét az elhomályosodott ablakról, telve önlemondással, egy könyv olvasásába merült, mely neki a világosság kutforrása volt, míg én számba sem vettem azt. Én nem szerettem e könyvet, Jézus Krisztus utánzatát, anélkül, hogy ismertem volna, éreztem, hogy abból meríti anyám lemondással határos türelmét, a tétlen megnyugvást sorsában, melynek osztályosává tett engemet is, az erőt belemerülni ez elhagyatott lét sivárságába, hova én nem tudtam őt követni. Vágyaink különbözők voltak: ő már csak a sír nyugalmát óhajtotta, én a mozgást, a vigságot, az erélyes vállalkozásokat, a győzelemmel koszorúzott harczokat, s én hittem ezekben. A fensik legészakibb, legmeredekebb ormán, csaknem a levegőben függve, ott állott egy kis kápolna, mely szent Odile beszélgetését az angyalokkal örökítette meg. A búcsujárók, kik e helyet fölkeresik, többnyire fiatal leányok, kik meg akarják tudni, várjon férjhez mennek-e még ez évben, felkúsznak a meredek sziklafalon és megkerülik e kis épületet, életük kockáztatásával. Hányszor kívánkoztam, a veszélyes orom szélén állva, háttal a természetadta bástyára támaszkodva, mely ezen oldalról sasfészkünket megközelithetlenné tette, és némán hallgatva a távoli, összefüggéstelen morajt, melytől viszhangzik a mérhetlen síkság Niedermünstertől a fekete erdőig, tele hintve városokkal, falvakkal, —hányszor kívánkoztam el innen, messze, messze! Rám nézve nem e fenyő koronázta gömbök, az ódon tornyokban végződő tetők, nem a számos patakok, melyek keresztülkasul hasítják a sziklát és csörgedezve siklanak tova sötétzöld lombok alatt, nem a termékeny Rajnavölgy, melyen ragyogó mozaikhoz hasonlóan arany kalász, mosolygó szőlő, virághímes mezők, zöld rét és buja vetés váltakoznak, és nem is e széles ezüst szalag, melyet Európa legszebb folyójának hallottam nevezni — képezték a világot. Nem, szemeim, a természet pompájához szoktak és e látvány nem elégített ki többé. Az én világom volt a pezsgő élet, mindaz, ami túlteszi magát a szabály korlátain, az egyhangúságon, a megszokottságon, mindama fényes diadalok, melyeket az ember kezének isten műve fölött kivívni sikerült. Más magyarázat nagyon meglepett és lehangolt volna engemet. Hisz oly keveset hallottam róla, s azt is oly unottsággal! De czéljukat nem érték el, nem utáltam meg a világot, ettől nagyon távol állottam. Soha foglyot nagyobb türelmetlenséggel nem töltött el a szabadság utáni vágy. Ezt a nevet adtam az ismeretlennek, mert hisz szabad, az eléggé voltam, sőt talán szabadabb a megengedhetőnél. Nem volt oly pontja a szeszélyes sziklatömbnek, hova tilos lett volna mennem; szép időben futkoshattam a széles bástyán, ahogy nekem tetszett; esős időben pedig rendelkezésemre állott az udvar, melynek hosszúsága, ha jól tudom, a hatvan métert is meghaladta; a kert tisztása gyakran részesült látogatásom szerencséjében, s ha a pogány falig, a hegyet körülvevő hatalmas bástyáig nem mertem hatolni, ezt csak azon szívszorongató félelemből tettem, hogy hátha találkozom holmi rémmel, ki élesre fent áldozat-kését magasan villogtatja kezében, és meglepően hasonlít az ördöghöz, a mint azt gyermek mesékben ábrázolni szokták. (Folyt, köv.) nagy ügyességére bízatott, hogy a félreértéseket eloszlassa s a két kabinet érintkezését újra szívélyesebbé tegye. Budapest, szept. 2. A holt idény túlhaladottnak tekinthető , a politikai események egész özönnel köszöntenek be. A mai nap különösen gazdag politikai hírekben. A magyar-osztrák-szerb vasúti konvencziónak a szerb fejedelem általi ratifikácziója, a montenegrói fejedelem Bécsbe utazása s a novi-bazári expediczió megkezdésének szept. 8-dikára való kitűzése, egy-egy fontos eseményt tudat, s mindhárom mintha csak arra lenne számítva, hogy brilliáns világítással mutassa be gr. Andrássy külügyminiszter búcsú felléptét. Ez események közül elismerésre csak egy tarthat számot: a szerb vasúti konvenczió. Magyarország egyik régi óhaja teljesedik ezzel, de nem kell e dologban sem nagyon elbizakodni. Az osztrák állami vasúttársulat fogja építeni a szerb vasutakat, s még igen kérdéses, hogy Magyarország s e társulat érdekeit mint sikerül majd összeegyeztetni? A kérdés annál jogosultabb, mert e társulatban hatalmas tényezővel van dolgunk, s a múltból tudjuk, hogy az e társulattal fennforgó ügyekben nem mindig az szokott történni, ami a mit érdekeink követelnek. Ami a montenegrói fejedelem bécsi utazását s a novibazári kalandot illeti: minkettő illusztrálja ugyan gr. Andrássy politikáját, de mindkettőnél ijedezve kérdhetjük, hogy mi lesz az ára? A montenegrói fejedelem nem hiába fárad Bécsbe ; a fekete hegyek ura két malomban őröl. Míg ő Bécsbe megy, a montenegrói min. elnök, Bozo Petrovics, a fejedelem unokatestvére Odessába érkezett,hogy Nikita sajátkezű levelét adja át azárnak. Már e tény is azt mutatja, hogy mily hiábavaló a félhivatalosak azon deklamácziója, hogy Montenegró kibontakozott az orosz karokból s Ausztria-Magyarország keblére borult. Montenegró határai megnagyobbitására törekszik, nevezetesen a gusinjei s novai kerületeket kéri, melyeket a berlini szerződés Montenegrónak juttatott, de a porta nem akar átengedni. íme, a montenegrói fejedelem utazásának egyik ára, mennyi lesz még a be nem vallott ? Manteuffel misziója a czárhoz is nagy figyelmet kelt. A londoni Standard e miszióval öszefüggésben azt tudatja, hogy Bismarck s Andrássy nagy fontosságú, még eldöntendő kérdéseket tárgyaltak, s bizonyára nem czéltalanul történik, hogy a német császár s az orosz czár között és most közeledés van folyamatban. Az eldöntendő kérdések alig vonatkozhatnak másra, mint újabb osztozkodásra a keleten. A linczi pártgyűlés az osztrák ellenzéki lapok feltétlen helyeslésével találkozik. A kormánypárti lapok a létesült határozatnak azzal akarják elvenni az élét, hogy a maguk részéről is az ehhez való csatlakozást tudatják. Ez taktikának megjárja, de kevés benne a komolyság. Az alkotmányos párt ép azért lett udvarképtelen, mert a hadsereg leszállítását követeli. Taaffe s a vele szövetkezett érdekes nemzetiségek pedig azért udvarképesek, mert megszavazzák a hadsereg mai létszámát. Ez viz és tűz, amit összeegyeztetni nem lehet. A magy. orvosok és természetvizsgálók XX-ik nagygyűlésének zárülése. — sept. 2. Az uj városház nagytermében ma d. e. 10 órakor tartott zárülést aránylag gyéren látogatták, s a karzaton is csak kevés hölgy jelent meg. Az elnöki emelvényen magyar díszruhában foglaltak helyet dr. Kovács József elnök, Lenhossék József elnök, továbbá Friewaldszky József alelnök, Ráth Károly főpolgármester és Gerlóczy Károly alpolgármester, Jedlik Ányos alelnök pedig a benézések rendruhájában jelent meg. Elnök megnyitván az ülést, közli, miszerint a szabályok értelmében a megnyitó ülés jegyzőkönyvét a nagygyűlés választmánya hitelesítette, a pénztárnoki számadást átvizsgálván, azt rendben találta, s Szupa György pénztárnoknak a felmentést s fáradságáért köszönetét kifejezni indítványozta. Elfogadták. Jegyző felolvasta a nagygyűlés választmánya és a központi választmány által a szakülések által beadott indítványokra tett javaslatokat. A XX-ik nagygyűlésnek emlékére készítendő emléktábláról az intézkedést a központi bizottságra ruházták. A kiadandó évkönyvbe az elhunyt dr. Kovács- Sebestyén Endre és dr. Kátay Gábor arczképe és emlékrajza vétetik fel. Szily Kálmán indítványát a nagygyűlések új szervezése ügyében mellőzték, valamint Hirschler Mór azon indítványát is, hogy a budai keserű vizek vegyi elemzésére 100 db arany pályadíj hrassék ki. Szabó Józsefnek indítványát, hogy a nagygyűlések működési terve megállapíttassék, nem fogadták el. Szontágh Tamás előterjesztését, hogy a salgótarjáni bazalt sziklák fenntartása végett intézkedés történjék, elfogadták s a központi bizottság erre felhívja a kormány figyelmét. Dr. Staub Mór azon indokból, hogy a középtanodai tankok is részt vehessenek a nagygyűléseken indítványozta, miszerint azok szeptembert megelőző napokban tartassanak. Az indítványt pártolták s felhívták a központi választmányt, hogy a nagygyűlések határidejének kitűzésénél erre figyelemmel legyenek. Dr. Arányi Lajos javaslatát, Vajda Hunyad várának fenntartása ügyében, további intézkedés végett a központi választmányhoz utasították, valamint Roposnak javaslatát is a lelenczházak tárgyában. Lederer Ábrahám javaslatát, hogy az egyetemeken a közművelődés előmozdítása czéljából anthropológiai tanszék szerveztessék, közhelyesléssel elfogadták. Montedegoi Albert ez alkalommal felhozta, hogy egyúttal a csillagászat számára is emeltessék tanszék, azonban ezen eszme nem ment át a nagy választmány retormáján s igy a szabályok értelmében a nagygyűlés ez ügyben nem határozhatott. Emieh Gusztáv indítványa a Fiuméban felállítandó állattani állomás ügyében, továbbá biológiai szakosztály felállítása, valamint dr. Kelen azon javaslata, hogy a tartandó nagygyűlések szakosztályai számára az előadók, valamint a megvitatandó kérdések is előre tűzessenek ki; — a központi választmányhoz lettek utasítva. Patrubány Gerő javaslatát, hogy a nagygyűlések jövőben csak minden 3-dik évben tartassanak, elejtették. Végre dr. Glück Ignácz azon indítványát, hogy új kimerítő s a tudomány jelen állásának megfelelő orvos-törvényszéki mű készítésére pályázat irassék ki, pártolták s a központi választmány utján az igazságügyi minisztert felkérik ezen ügy felkarolására. A XXI-ik nagygyűlés helyéül Szombathely tűzetett ki s megválasztatott elnökül: Szabó Imre szombathelyi püspök, alelnökül: Hollán Ernő tábornok, Szabó József tanár és Szabadffy János szombathelyi főorvos, titkárul: dr. Kunze gymnáziumi igazgató, dr. Müller Kálmán Budapestről és dr. Zeízy Dániel debreczeni gyakorló orvos. Dr. Borbás azon indokból, hogy Hollán katonái nem rendelkezhetik idejével sőt majdan a hadi gyakorlatok gátolni fogják az elnökségi tisztségben, helyébe Radó Kálmánt ajánlotta, de a nagy többség felállás által Hollán mellett nyilatkozott. Szabó József vonakodott az elnökség elvállalásától, mert a szervezésre vonatkozó indítványa nem fogadtatott el, s így nem remél eredményt elnöki működésében. Dr. Halász Géza figyelmeztette az előtte szólót, hogy nincs oly szabály, mely az alelnököt és a nagygyűlés tisztviselőit eljárásukban akadályozná, ők egészen szabadon mozoghatnak a nagygyűlés előkészítésében. A tudomány érdekében kéri a tanár urat, hogy az alelnökséget elfogadná. Elnök szintén ily értelemben nyilatkozott s kijelenté, hogy a választást fenn kell tartani, mert meggyőződése, hogy alelnöki működési tere nem lesz oly kedvezőtlen, mint azt Szabó tanár úr látja. (Felkiáltások: maradjon.) Ezen kitérés után felszólalt dr. Siklóssy Károly, sajnálatát fejezvén ki, hogy a jövő nagygyűlés helyéül nem Korytniczát fogadták el, reméli azonban, hogy a XXII-ik nagygyűlést ott fogják tartani. Ennek köszönetét fejezi ki a korytniczai fürdőigazgatóságnak a meghívásért, azt fenntartja s reméli, hogy Szombathely után Korytniczára kerül a sor. Ennek köszönetét fejezi ki a kiállítás elnökének dr. Rózsay József kir. tanácsosnak, a rendezőknek és a kiállítás létrehozóinak, a közlekedési és a szállodai vállalatoknak az árak kedvezményért. Dr. Halász indítványára a nagygyűlés köszönetet szavazott a kirándulások rendezőinek Földváry Mihály alispánnak, gróf Ráday Pál szolgabirónak, Wallenfeld Károly kőbánya-tulajdonosnak és dr. Bakody Tivadarnak. A középponti választmányba beválasztottak: dr. Kovács József, dr. Lenhossék József, Ráth Károly főpolgármester, Gerlóczy Károly alpolgármester, Királyi Pál, Stoczek József, Sehay Mór, Bódogh Albert, dr. Antal Géza, Szily Kálmán, Oszváth Albert, Réczey Imre, Hochbalt Károly, Báron Jónás, Müller Kálmán, Patrubány Gerő, Emich Gusztáv, Krisch János, Paszlanszky József, Bernát József és Staub Mór. Az ügyrend kilévén merítve Jedlik Ányos alelnök következő beszéddel zárta be a XX-ik nagy ülést: Mélyen tisztelt nagygyűlés! A főváros törvényhatósága által kiküldött bizottság a magyar orvosok és természetvizsgálók XX-ik nagygyűlésének tisztviselőivel és az állandó központi választmány képviselőivel abban állapodott meg, hogy ezen XX-dik nagygyűlés nyilvános munkálkodása az augusztus hó 27-én tartandó első közgyűléssel vegye kezdetét, szeptember 2-án a második közgyűléssel zárassék be, a közbeeső napok közül pedig három a szakgyűlések tartására, és egy a kirándulásokra fordíttassék. Minthogy ezen határozat egyes pontjaihoz mindenben, a mai közgyűlést sem véve ki, szigorúan alkalmazkodtunk, s azonfölül a mai, mint bezáró közgyűlésre kitűzött tárgyak teljesen kimerítve vannak, nincs egyéb hátra, mint hogy a nagytekintetű gyülekezet nyilvános munkálatainak bevégezse után szétoszoljék nem mindenkorra, hanem erős szándékkal és biztos reménynyel a jövő évi Szombathelyen tartandó XXI-dik nagygyűlés alkalmával az örvendetes viszontlátásra. A XX-dik nagygyűlés nyilvános munkálkodásának bevégeztével, nehéz volna megállani, hogy annak munkálataira vissza ne tekintsünk, s ne kívánjuk tudni: vájjon megfeleltek-e azok a méltányos várakozásnak, vagy legalább mennyire közelítették meg a magyar orvosok és természetvizsgálók nagygyűlésének kitűzött czélját ? Ezen czél az orvosi és természettudományi ismeretek közlésén és terjesztésén kívül a személyes ismeretségek keletkezésének eszközléséből és a nagygyűlések helyének változtatásával a hazai vidékek helyi ismertetéséből áll. Mindenekelőtt a nagygyűlés tudományos foglalkozásának eredményeit illeti leginkább a figyelem, mert azok teszik a nagygyűlés kitűzött czéljának főtárgyát. Erre vonatkozólag, miután nem volt lehetséges, hogy a nagygyűlés tagjai az ugyanazon időben tartott szakosztályi ülések mindegyikében jelen lehettek volna, jelenleg a nagygyűlés tudományos foglalkozásainak legközelebbi eredményéről csak a szakosztályokban tartott ülések jegyzőkönyveikből lehet tudomást szereznünk. Miután pedig az egyes szakosztályi ülések jegyzőkönyveiknek általános jelentései szerint, az egyes értekezők által választott tárgyak érdekesek valának, s hatásos előadással tárgyalva, a jelen volt szakbeliek által lelkesedéssel fogadtattak, következik, hogy a nagygyűlés tudományos munkálkodásainak legközelebbi eredménye