Pesti Napló, 1882. március (33. évfolyam, 61-89. szám)

43 Fridényi bankja. — Regény két kötetben. — Irta: ACSÁDY IGNÁCZ. MÁSODIK KÖTET. A Muhbornya. Még a Lőwenkönig-konzorczium sem kételke­dett benne, hogy a Fridényi banké lesz a nagy csa­tornavállalat. Övé is lett volna, ha a banknak van ügyes dip­lomatája, a ki használni tudja az alkalmat s ügyesen, tapintatosan aknázza ki a helyzet kedvező esélyeit. De Fridényi nem volt diplomata. És nem dip­lomata egyik sem azok közül, kik a kormánynyal az alkudozást folytatták. Maga a herczeg, ki oly hévvel ragadta meg az ügyet, hallani sem akart többé tár­gyalásokról, csatornáról s más effélékről. Valami uj találmány ragadta meg figyelmét s most minden egyéb iránt a kiállhatatlanságig közönyös. Fridényi nem is igyekszik őt az ügynek újra megnyerni. Tudja mindenki, hogy hevessége, izgatott­sága csak ártana, elég ha a nevét ideadja ezégérül, személyére, képességeire semmi szükség. " Annál buzgóbban dolgozik maga a vezérigaz­gató. Már újra van valaki, van egy asszony, a­ki előre hajtja, bizgatja, tettre serkenti. De ez asszonyt nem a hideg ész, a számítás, ha­nem a szenvedély vezeti. Ez pedig üzleti dolgokban rossz tanácsadó. Fridényi nem jól fogta meg a dolgot s hamar elveszté hidegvérét. Nem kér, hanem követel. Kihívóan lép föl, öntudatosan hangoztatja, hogy a bank, hogy ő maga mentette meg a kor­mányt. Csakugyan azt hiszi, hogy Tárászyt ő vitte a O7nor»óíri*o V». Qfl+O tinin* ■' ‘ v»q '• eszköz, melylyel tetszése szerint bármikor megdönt­heti a kormányt. A nagy siker egészen elszédíté s a szép asszony szenvedélyes bátorítása csak fokozza önhittségét. Már nem kér, hanem követelni kezd. Nem al­kudozik, hanem diktálni akar. Ily irányba tereli őt új vezércsillaga, a fekete madonna, ki egészen hozzászegődött s vele, általa akarja magasröptű vágyait kielégíteni. A madonna már nem egyedül aranyról, bőség­ről, fényről, csillogásról ábrándozik. Most kevesebbet gondol Párisra, a gyönyörök városára. Ma ez a hit­vány Budapest is nyújt neki eleget. Sőt olyat is, mire ottan nem lehet reménye. Ott ül a politikai befolyás forrásainál. Dirigálja azt az embert, a­ki egy nagy bankcsoport köré sereg­lett politikai és társadalmi tényezők feje, a­kit a hű­béresek egész nagy, habár láthatatlan légiója követ. Minő szemkápráztató kilátások nyílnak immár előtte! Kiver fejéből minden mást, eltávolít magától mindenkit, egészen átengedi magát Fridényinek és egyedül neki, hogy annál korlátlanabbul uralkodhas­­sék rajta. És a hatalmas férfiú, a­kinek olyan szüksége van rá, hogy egy asszonyt uraljon, egészen rabszol­gája lett, vele taglalja terveit, tőle kölcsönöz esz­méket. A madonna pedig azt hiszi, hogy ilyen dolgok­ban is csak úgy kell eljárni, mint a szerelmi ármá­nyokban és egyre ismétli neki: — Üssük a vasat, a­míg meleg. Fridényi ezt a tanácsot követi; föllépése köve­telő, sőt kihívó. Ez pedig nem tetszik ő exoziájának, a­ki éles eszű, gyakorlati ember. Tudja, hogy kéz kezet mos, nem szűk marka hívei iránt. Ad önként busásan, de kierőszakolni nem enged magától semmit. Sokszor említi: — A kormányok minden időben jutalmat ad­tak híveiknek. Most sem megy ez máskép. Az embe­rek nem változtak, legfölebb a jutalmazás módja. Hajdan donáczió volt a forma, ma konc­esszió. De azért nem tűrte, hogy pisztolyt szegezzenek mellére, különösen nem a pénzemberektől. Erősen arisztokrata hajlamai és gazdag élettapasztalatai némi Felhasználta szolgálataikat, tudott is irántuk elismerő lenni. De egyebekben nem lelkesült érték­ ügyesen, tapintatosan meg lehetett volna tehát tőle szerezni a konc­essziót. De Fridényi olyan sür­getően követelte Tarászy beszédéért a készfizetést, a rögtöni jutalmat, hogy nem kapott mást szép szavak­nál, udvarias biztatásoknál s néhány apró enged­ménynél. Alig huszonnégy órával a parlamenti siker után Hartafalvy Edmund, mint elnök és Fridényi Oszkár, mint igazgató, bankjuk nevében erősen sürgetni kezd­ték a kor­m­ánytól ama nagy csatorna építő és vízsza­­bályozó lankalatok átadását, melyekre még ideje­korán benyújtották ajánlataikat. A tárgyalások megkezdődtek, s ekkor kitűnt, hogy az ajánlat egészen hiányos, hogy a számítások és tervek elhamarkodottan, szakértelem nélkül készül­tek, s hogy ez alapon bajos a bankkal alkudozni. Fridényinek első gondja volt a hiányokat ki­egészíteni. Ezt meg is engedték neki. A­mint ez meg­történt, egyenrangú versenytárskép állt szemben a Lővenkönig-konzorcziummal. Többre még nem vihette. Hartafalvy egyelőre elégnek találta ezt is s váltig magyarázgatta Fridényinek, hogy jó lesz pi­hentetni a dolgot. Most már csak lesben kell állani, vigyázni a kövér falatra, hogy más el ne kaparintsa. — Különben­ is a miénk az már — mondá jó kedvvel. Fridényi tehát mérsékelte buzgalmát és egé­szen szerelmi boldogságának élt. Czélnál volt, fenékig akarta a kések poharát üríteni. Hajdan dolgozott eleget, van tehát joga egy kis szünidőre, bár üzleti érdekeiről végkép most sem feledkezett meg. Tarászy nem is sejtette, hogy azért küldik őt olyan sokat a klubba, hogy ott minél több jó embert szerezzen magának, vagy jobban mondva a banknak. Ő maga nem vett többé részt a kormánynyal folyt tárgyalásokban. — Tarászy — mondá Fridényi Edmund báró­nak — a mi nehéz ostromágyunk. Csak olykor-olykor szólaltatjuk meg. A döntő perezben maj­d előrántom , ha máskép nem megy, megbuktatom vele a kor­­ot. — Atyádat. Hartafalvy Péter báró ő exoziája az én jelöltem. Edmund elkaczagta magát. Tetszett neki az eszme, mely nem volt egészen uj. Atyja, a ki előkelő hivatalában kivül áll a napi politika sivár küzdel­mein, örökös miniszterelnök-jelölt minden válság idején. — Komolyan mondom — folytatta Fridényi olyan arc­c­al, mintha maga osztogatná a miniszteri tárczákat. Tarászyban varázshatalom van. A­ki bánni tud vele, csodát művelhet. Én fel tudom használni. — És ha nem akar szerszámod lenni ? — Ah! Mit — mondá dölyfösen Fridényi. — Eszik kenyerünkből, iszik borunkból, uralkodik a költségünkön. Ezzel felcsapott közénk. Azt kell ten­nie, a mit érdekünk kíván. Szavainak volt némi keserű, boszos mellékize. Mióta a szép Etel hálójába került, valami ellenszenv parázslott lelkében Tarászy iránt. Okáról maga sem igen adhatott számot. Talán irigyelte tőle a barátságot, melyet Elza mutatott iránta. Talán szónoki sikere és fényes neve volt szálka szemében. De kétségkívül benső rosszaka­ratot kezdett táplálni eddigi barátja iránt. Ezzel az összhang az igazgatóságban zavarodni készült. A viszály még fátyolozottan, burkoltan lappangott ugyan, de a véletlen szeszélye bármikor letépheti róla a takarót. Épen a napokban történt, hogy a Muhbornya szerkesztője a háromezer forintos váltó ügyében Fridényinél járt, ki azt mondá vendégének — Tarászy Imre az oka mindennek. Ő ellenzi a leszámítolást. Mióta felcsapott hires politikusnak, nem bírok vele. Megnőtt a szarva. Érti ? A Muhbornyu egyet röhögött s lakomicze azt felelte: — Megszapuljuk. Ezzel távozott dühösen, mérgesen­­ ' ^ farkas, a ki elesett a bizonyo® De alig ért le a lépe?" Ravasz ember vol hi~a'”'~* ia a rágalom ,amit a k­onyhár Hátha megpuhíthatjuk Tárászyt. Háromezer forint megérdemli a próbát. Jó lesz ennél az árát is bekopogtatni — gondolta magában Czékla Márta, a becsületes szerkesztő, ki minden becsületessége mel­lett is kitűnően értett a számvetéshez. Egy szép délután Tárászy szorgalmasan tanul­­mányozgatta az eléje terjesztett üzleti okiratokat, midőn nagy robajjal belép a szobába régi ismerősünk, az élelmes Lápóczy, a bank hivatalos újságírója. — Szervusz képviselő úr — mondá végig vetve magát egy karszékben. Zavarom ? Ugy­e sohasem zavarok. Engem szívesen látnak az exoziás urak is. Nem sokára önből is az lesz. Na, csak ne tagadja. Tu­dok én mindent. Én tudom, még mielőtt Ön sejtené. Tarászy épen elvégezte a munkát és derült han­gulatban fordult Lápóczyhoz. — Na, nem mozognak még ? — folytatta be­szédét az elnémíthatatlan. — Mért nincs valami új üzlet ? Szeretnék már egy kis keresetet, mert bizony elég régen nem korrumpáltak önök engem. Pedig már rám férne. Na, de sebaj. Tudok én várni. Önből mégis minisztert csinálunk. De előbb tartson még egy nagy beszédet. Mikor, azt majd megmondom én. Lápóczy nem folytathatta tovább. Inas lépett a szobába s névjegyet nyújtott át Tárászynak. — Czékla Márton — mondá Imre, — nem is­merem. Jaj,hova meneküljek? — kiáltott Sápóczy sá­padtan. Végem van, ha itt talál. Kérem, bocsásson ki a külön ajtón. Tárászy bámulva tekintett Sápóczyra. Ez az első eset, hogy a rettegett szerkesztőt zavarban látta. Kiváncsi volt okára. Utasította a szolgát, hogy Czék­la urat törtesse egy keveset. — Mi lelte önt ? — mondá Sápóczynak. Mért ijedt meg? Ki ez^ég­­? — A Mr’^ i /^nem ismeri? v* / ^ S czímü lapról í ónban már . / rí*szerkesztője. vV­P . félelmes ? Mért hökkent azzunk. Osztozkodni akar . Vésőié. Melléklet a Pesti Napió miliczius 1.60-dik száméhoz. Országgyűlés. A képviselőhöz ülése fe­br. 28-án. I. A közlekedési budget tárgyalását a mai napon is leginkább a Rohonczy inditványa foglalta le. A szónokok a ház figyelmét csak akkor kelthették fel, ha pro vagy contra, ezen indítványnyal foglalkoztak. Új momentumok azonban nem merültek föl. Kivéve, hogy a függetlenségi párt köréből Pázmándy Dénes részéről a Rohonczyéhoz hasonló értelmű, de más körű bizottság kiküldését czélozó indít­vány adatott be; Baross Gábor pedig a kor­mánypárt részéről nyújtott be ellenindít­­ványt, mely a tegnapi klubhatározat értel­mében a kormánynak bizalmat, a kérdésben pedig a napirendretérést indítványozza. A bizalmi kérdés tehát fel van állítva in optima forma. S a dilemma ép oly kikerül­hetetlen Rohonczyra, mint magára Hiero­­nymire nézve. Rohonczyra azért, mert ő a bizalmatlansági indítvány benyújtója, s Hieronymire azért, mivel ő már e bizalmat­lansági indítvány elfogadása mellett nyi­latkozott. A vitának különben még nincs vége, és szólásra még több szónok van följegyezve. Köztük gróf Dessewffy Aurél és gróf A­p­p­o­n­y­i Albert. S Rohonczyt magát is zárszó illeti meg, a­ki valószínűleg a zárszó­ban fog reflektálni ama kérdésekre, melyeket ma O­r­d­ó­d­y miniszter intézett hozzá, s me­lyeket ma Rohonczy válasz nélkül hagyott. Ordódy ugyanis részletezte a Rohonczy álta­lános vádjait, s megkérdezte, hogy az egyes eseteket kikre értette ? Ili — Folytatás esti lapunkhoz. — A közmunka és közlekedésügy. Verhovay Gyula megjegyzi, hogy parlamenti bizottság kiküldése és birói eljárás között egy vád felmerülése folytán óriás különbség van. (ügy van­ a szélső­baloldalon.) A fenforgó vádak egyik része, a­mi magát, a bírói eljárást illeti, a bíróság előtt meg­fordult. Épen kezemben van — így szól — az adat, mely szerint a törvényszék előtt vádat emelt egy egyén .— nem tudom igaz-e, helyes-e a vád, azt se bizonyí­tani, se adatokkal támogatni a magam részéről nem tudom — és a bíróság végzésileg tényálladék hiányá­ból beszüntette az eljárást. Az illető felebbezést je­lentett be, és a felebbezésben indokolta a vizsgálat megindításának szükségét következőleg: először Hans Samu, mint Deutsch Lajos képviselője, a minisztérium által kiküldött vizsgálónak a IV. sz. hajó helyett egy uj hajót mutatott,mely csak 1880. év tavaszán épült; — történt pedig e vizsgálat 1880. ápril végén, — s melyen köveket nem szállítottak sohasem, de a szám­lák szerint a kincstár ezen hajón állítólagosan szállí­tott kövekért 3000 frtot fizetett. (Mozgás. Egy hang: Hát ez nem adat ?) Másodszor a »N­« nevű hajó helyett Haynald­­nak csak deszkákat mutattak. Harmadszor: Böszörményi József s Szántó Jó­zsef tanuk vallomása szerint csak a »II.«, »II.«, »VI.« hajók szállítottak köveket, nem pedig ama tíz hajó, melyekért Deutsch Lajosnak fizettek, név sze­rint: az »I.«, »II.«, »III.«, »IV.«, »V.«, »Erzsébet«, »9«, »Rósa«, »Werbőczy« és »Szt. János« hajók, és igy tovább. (Felkiáltások a szélső baloldalon : íme, itt vannak az adatok! Zaj.) A kir. tábla a felebbezésre elhatározta, hogy igen­is a vizsgálatot meg kell indítani. (Helyes­lés a szélső baloldalon.) Már most ha a törvény­szék vizsgáló­bírája ezek alapján a vizsgálatot megindítja, a tanukat kihallgatja, az egész mi­nisztérium ellen indítja meg ezen vizsgálatot. Ha azonban a törvényszék előbbi eljárásához, előbbi végzéséhez ragaszkodik, a­mint hogy a tövény­­székek rendesen ragaszkodni szoktak, megint ki fog sülni, hogy a vizsgálatot tényálladék hiányában meg kell szüntetni. Egész máskép van­­, képvi­selőház egy parlamenti bizottság kiküldésével. (ügy van­­ a szélsőbalon.) És én igen csodálom, hogy a köz­lekedési minisztérium tagjai egyenként és összesen maguk nem követelik a kormánytól, hogy vizsgáló bi­zottságot küldjön ki. (Ügy van! a szélsőbaloldalon.) Azt hiszi, hogy a gyanút csak a vizsgáló bizottság eljárása által háríthatják el maguktól. Ennélfogva a parlamenti bizottságra szavaz. (Élénk helyeslés a szélső­balon.) Ordódy Pál közmunka és közlekedésügyi minisz­ter Széll György beszédére megjegyzi, hogy a toron­­tálmegyei szorulatok egy részét a Pallavicini urada­lom már megszüntette s ez a másik résznél is nem­so­kára meg fog történni. Azt azonban, hogy egyszerre és rövid idő alatt azon egész töltés­vonal belebbez­­tessék, nemcsak azért nem lehet követelni, mert ab­ban az időben, midőn a felső töltésszakasz belebbezése történt, még e töltés vonalát nem lehetett teljes biz­tonsággal megállapítani, mert az átelleni mindszenti töltés vonala nem volt még megállapítva, de másrészt méltányosságból sem lehetett az uradalmat kénysze­ríteni, hogy ilyen százezrekre menő munkát ugyan­azon egy évben teljesítsen. A Csongrád feletti szorulatokra nézve is meg vannak téve a műszaki felvételek, ezek alapján a ter­vek és költségvetések elkészültek, és most a műszaki tanácsnál vannak megbírálás végett, a­mint felterjesz­tésnek, a képviselőháznak tett ígéretéhez képest, köte­lességének fogja tartani összehívni az érdekeltséget, hogy azok felett nyilatkozzék. A múlt évi 52. t. sz. megbízta a közlekedési mi­nisztert, hogy a Tisza-völgy adminisztratív szervezése iránt tegyen javaslatot. Ezen javaslat készen van és a tiszai központi bizottság véleményének meghallga­tása után az a háznak beterjesztetik. (Helyeslés a jobboldalon.) Széll György határozati javaslatára térvén át, így folytatja. A­mi a határozati javaslatot illeti, ré­szemről te­hát, nem vagyok azon helyzetben, hogy ah­hoz hozzá­járulhassak. A minisztérium még 1880-ban benyújtotta terjedelmes jelentését a Tiszaszabályozás­­ról, melyben részletesen elő vannak adva az egész Tiszaszabályozásnál előforduló hiányok, munkák, iga­zítások. Ennek alapján áll ma is a minisztérium, és én azt hiszem, nem küldöttségek, nem vizsgálatok szüksé­gesek ma, hanem tenni kell. És merem állítani, hogy azon szemrehányást, hogy a minisztérium egész erő­vel és teljes odaadással kötelességét nem teljesítette volna, azt a szemrehányást nem teheti a t. képvi­selő úr. Simonyi Iván t. képviselő úr szíves volt a Duna­­szabályozás kérdését előhozni. Nem tagadhatom, hogy a tárgyalás alkalmával teljes joggal hozta fel a t. képviselő úr ezt a kérdést is. Engedje meg, hogy pár szóval reflektálva előadására, megmondhassam, miben van a tényállás. Épen a Dunaszabályozás kérdése volt az, melyet hivatalba lépésemkor úgy­szólván első gondjaim közé számítottam. Megindítottam azonnal a felvételeket Dévénytől Harcsásig, ezek alapján elké­szült a szabályozási terv és költségvetés és a műsza­ki tanács által már tárgyaltatott is. Lesz szerencsém közelebbről a törvényhozásnak a végzettekről jelentésemet megtenni, hogy teljes tájékozást nyújtsak ez ügyben. Azt gondolom, hogy ma az, hogy a mosonyi ág hajózhatóvá tétessék-e vagy nem, nem lehet tárgya a képviselőház tanács­kozásainak, és kérem a t. képviselő urat, méltóztas­­sék bevárni azon időt, míg ezen jelentés a képviselő­ház asztalára letétetett, a­mikor lesz alkalma a t. képviselő úrnak azon munkálat felett véleményét nyilvánítani. Simonyi Iván: Bocsánatot kérek, mikor fog a jelentés beterjesztetni ? Ordódy Pál, közmunka és közlekedési minisz­ter . Azt most nem tudom megmondani. Biztosítom a képviselő urat, hogy közelebb beterjesztetik; ma úgy sem vehetné tanácskozás alá a t. ház, mert a költségvetés van előtte. T. ház! Szalay Imre képviselő úr a költségve­tést, úgy látszik, leginkább a kormánybiztosok szem­pontjából diffikultálta. Nem tudom micsoda részre­hajlást, vagy pártfogolást vetett nekem szememre, a­miben valójában nincs igaza. Hogy ha nem nevez­tem ki szakembereket kormánybiztosokká, ezt azért tettem, mert sok esetben nem ép a műszaki kép­zettséget, hanem a jogi képzettséget tartottam szük­ségesnek ; tettem pedig ezt, mert minden kormány­­biztos mellett ott van a műszaki tanácsadó, a­ki mű­szaki kérdésekben felvilágosítást ad. Kimaradt képviselőket én nem neveztem ki. Szalay Imre : Hát Jankovich Miklóst? Ordódy Pál, közmunka- és közlekedésügyi minisz­ter , Jankovich Miklós nem kormánybiztos. A­kiket én kineveztem, vagy főispánok, vagy egy megyének fő­jegyzője, vagy független önálló férfiak, a­kik engem azzal szerencséltettek, hogy az én kérésemre a kine­vezést elfogadták, mert higyye meg te­hát, hogy a kormánybiztosság, ha azt valaki jól akarja vinni, nem oly dolog, melyet könnyen és úgy szólva vállhegyről lehetne teljesíteni és én mindig örülök, ha függet­len férfiakat találok, kik e terhes kiküldetéseket el­fogadják. T. hát! A­mennyire értettem és hallhattam a t. képviselő urak kifogásait, azokra bátor voltam felelni. Hátra van, hogy visszatérjek a tegnapi napon történtekre (Halljuk!) és szóljak egy pár szót Ro­honczy Gedeon beszédjére és határozati javaslatára. (Halljuk!) T. képviselőház! Megvallom, nem tagadhatom el, hogy reám a képviselő úr beszéde igen kínos be­nyomás tett. Nem saját személyem miatt, mert azzal nem foglalkozott, hanem azért, mert oly vádakat ho­zott fel itt e házban, a­melyeket nem akart, vagy nem tudott bebizonyítani, hogy oly vádakkal illetett egyéneket, melyekre azok nem is felelhetnek, és hogy a képviselő úr állásának immunitását használta fel, hogy vádakat hozzon fel, melyeket nem képes bizo­nyítani. Maga mondta a t. képviselő úr, hogy a mi­nisztériumhoz nem kíván fordulni, mert nincs bizal­ma azon tisztviselőkben, akiket a minisztérium kikül­­dene, maga mondta, hogy a bírósághoz nem fordul, mert nem olyanok bizonyítékai, hogy azok a bíróság előtt érvényesek legyenek. De, te­hát, ha hibát követ el a képviselő úr azzal, hogy vádakat hoz fel a­nélkül, hogy azokat bebizonyítaná, érzékenyen megsérti azo­kat, a­kiket vádol, mert ha vádjai alaptalanoknak bi­zonyulnának is be, nem képes soha jóvá tenni azt, a­mit alaptalan vádjai által elkövetett. De a képviselő úr nem volt méltányos, mert a­miket felhozott, nem is annyira vádak, mint inszinuá­­cziók. Például hozza fel, hogy egy bizonyos töltés azért nem vágatott át, mert az illető — nem tudom micsoda főhivatalnoknak 200 darab aranyat adott; ismét például hozza fel, hogy egy tisztességes vál­lalkozó, a­ki keresetét nem kapta még ki, egy főhiva­talnoknak 2000 frtot adott volna, csakhogy azt meg­kaphassa. Hát azt kérdem a t. képviselő úrtól, mikor történt mindez, kivel történt, ki az, aki ezen összeget adta, és kinek adta azt ? (Felkiáltások a szélsőbalon: Majd megmondja!) Azt hiszem, jogom van ezt kér­dezni, mert engem, mint minisztert illet meg az első vizsgálat. Ha a t. képviselő úr szíves lesz konkrét eseteket felhozni, legyen meggyőződve, hogy én hiva­talos hatáskörömben teljes szigorúsággal megvizsgá­lom, de, hogy egy példaképen hozassanak fel vádak, a­nélkül, hogy az idő, a személy, a hely és alkalom megneveztessék és ez­által lehetetlenné tétessék arra a felelet, az ellen tiltakozom. Azután azt mondja a képviselő úr, szintén csak mintegy például, hogy van egy tisztességes mérnök, a­ki nem akarta a felülvizsgálatot teljesíteni, a­mint azt neki a minisztériumban megparancsolták, mert lelkiismeretével megegyeztethetőnek nem tartotta. Itt is azt kell kérdenem, ki az a tisztességes mérnök ? Méltóztassék megmondani, mikor történt ? Történhetett két év előtt, történhetett tegnap, de nincs módom intézkedni benne, ha nem tudom, kivel és mikor történt. Méltóztassék tehát megmondani, ki az ? Én előre is biztosítom, hogy a­mennyiben alapo­sak lesznek a vádak, mindenesetre szigorúan fogok eljárni. Ily előadásra, melyben sem egyén, sem tény, sem idő, sem hely és körülmény nem jelöltetik meg, kénytelen vagyok kijelenteni, hogy ily alapon a vizs­gálat el nem rendelhető. Azután azt mondja a képviselő úr, hát ha még a parlamenti vizsgálat előtt kideríthetné, hogy miké­pen taníttatik ki az egyszerű napszámos, hogy miké­pen húzza meg a kötelet a mélységméréseknél. Hát az, hogy megvan az akarat sok vállalkozónál a felül­vizsgálat alkalmával a maga részére kedvezőbb tény­állást tüntetni ki, az nem újság. Ezt mérnökeink épen olyan jól tudják, mint más. Épen ily esetre figyelmeztetett a szegedi folyam­mérnök és elmondá, hogy ily esetekben mennyire kell vigyázni. Hogy tudják az illetők, hogy mire kell vi­gyázni, legjobb biztosítéka annak, hogy meg is fogják tenni. De nincsenek is annyira magukra hagyva az egyes mérnökök, mert fölöttük a felülvizsgálat van, de sőt időközben is történtek mérések. A felülvizsgá­lat pedig egy bizottság által történik. Már most,­­ meglehet, bár így a priort nem ismerhetem el, de nem is tagadom, hogy lehetnek egyes elszigetelt esetek, melyekben a működő mérnök eljárása kifogás alá es­­hetik, de ez nem átalános jelenség és az nem történ­hetik meg, hogy a felülvizsgálatnál oly visszaélések forduljanak elő, milyeneket a képviselő úr előhozott. Itt sem mondhatok tehát egyebet, mint azt, hogy méltóztassék konkrét esetet előadni, kötelessé­gemnek fogom tartani megvizsgálni és egész szigor­ral eljárni. Azt mondja továbbá a képviselő úr : »Vagy talán arra is azt felelnék, hogy nem tudják, hogy a Deutsch és Haas-czég tulajdonképen egy, azaz Haas a feje azon czégnek, ugyanazon em­ber, ki a Bach-korszak alatt csalás miatt elítéltetett, becsukatott és a kinek meg volt tiltva a kormánytól munkát kapni ? Azt nem fogják eltagadhatni, mert véletlenségből egy-két esztendővel előbb a pénzügy­minisztérium által le lett foglalva azon Haas-czégnek könyve, a­mely a Deutsch és sógorai közti viszonyra vonatkozott és ez át lett téve a közlekedési miniszté­riumhoz. Azonban ott ezt a dolgot elhalasztották. Én utána jártam, meddig ment a dolog és tudok is két osztálytanácsost, a többit kideríteni majd a vizs­gálatnak lesz feladata.­ Én megvallom, te­hát, hogy én ezen esetről sem­mit sem hallottam. Kérdeztem az államtitkár urat, tud-e felőle, az sem tud felőle. Itt szintén nem tehe­tek mást, mint hogy felszólítsam a t. képviselő urat, méltóztassék a két osztálytanácsost megnevezni, a­ki tud erről a dologról. Azon osztálytanácsosok egyébként, a­kik tudnak felőle, és nekem jelentést arról nem tettek,d— e tárgy még függőben van,­­ nagyon hibáztak. De mind­a mellett akár hibáztak, akár nem, miután felhozatott, nekik kötelességük volna előttem a dolgot felfedezni, hogy tisztába hozassák. Első­sorban nekem, mint felelős miniszternek kötelességem, hogy ha feladás történik, én rendeljem el a vizsgálatot. A többi aztán a bíróság dolga. Al­kotmányos és adminisztratív szempontból a miniszter el nem kerülhető ily dolgokban, annak nem csak tu­domással kell felőle bírni, hanem neki kell az első vizsgálatot elrendelni. A t. képviselő úr általában szót emelt a Tisza­­szabályozás dolgában, és úgy látszik, a szabályozás kezdetétől fogva mindenért, a­mi történt, a közleke­dési minisztériumot okolja. Méltóztatnak tudni, hogy a Tisza-szabályozás mikor kezdetett meg, hogy az abszolút kormány alatt mikér folytattatott, s mikor vette át a magyar kormány. Azt hiszem, hogy azokért, mik ez előtt történtek, nem fogja a t. ház a közleke­dési minisztériumot okolni. Bátor vagyok a t. házat figyelmeztetni ezenkívül arra, hogy a Tisza-szabályo­­zásnál volt egy közeg: a királyi biztosság, mely az egész tiszaszabályozási ügy vezetésével meg volt bíz­va. Ha hibák történtek, azokért első­sorban a kir. biztosság felelős. A t. képviselő úr határozati javaslatot is adott be. Megvallom, nem vagyok képes azon határozati javaslathoz hozzájárulni. Én azon határozati javas­latban minden alkotmányos elvnek fölforgatását látom: egyrészt elvonni azt, a­kit vádolunk, a maga törvényes tárájától, másrészt megtagadni a vádlottól azon formákat, a­melyeket a törvény előírt, megta­gadni a vádlottól azt, hogy tudja, ki az ő vádlója, és így egy velenczei tizek tanácsát alakítani, ehhez nem járulhatok. Nem a jogállam eszméje csupán, de Ma­gyarország jogelvei századok óta azok voltak, hogy senki törvényes bírájától el nem vonathatik, senki máskép el nem ítéltethetik, mint a törvények és a törvényes formák szerint. Minthogy pedig ezen hatá­rozati javaslatban mindezt tagadva látom, ily hatá­rozati javaslathoz én nem járulhatok. (Helyeslés jobbfelől.) Pázmándy Dénes képviselő úr is adott be egy határozati javaslatot, melyben egy parlamenti vizs­gáló bizottság kiküldését kéri. Én ehhez sem járul­hatok, mert nem tartom megfelelőnek sem a parla­­mentarizmussal, sem pedig az adminisztrác­ió köve­telményeivel. Ha a miniszter ellen adatnak be vádak, a képviselőház intézkedhetik, bizottságot küldhet ki. Ez jogában áll, így is kell tennie, de egyes miniszte­riális és a miniszternek alárendelt tisztviselők ellen emelt vádak miatt parlamenti vizsgáló bizottság nem küldhető ki, mert első­sorban a miniszter, azután pedig a bíróság illetékes. (Helyeslés jobbfelől.) E határozati javaslatot sem fogadhatom el, hanem pár­tolom Baross Gábor határozati javaslatát. (Élénk helyeslés jobbfelől.) A napirend. Elnök: A holnap d. e. 10 órakor tartandó ülés­nek napirendjére nézve leszek most bátor előterjesz­tést tenni s remélem, azt a t.­hát méltóztatik elfo­gadni (Halljuk! Halljuk!) A holnapi ülés első tárgya leend a tisztviselők minősítéséről szóló törvényjavas­lat tárgyalására kiküldött bizottságba hiányzó két tag­nak és a véderő bizottságba hiányzó egy tagnak meg­választása, ezután következik a ma be nem fejezett vita folytatása és végre — remélem, hogy a t. ház időt szakít arra is — hogy a szombati ülés napi­rendjéről lemaradt interpellácziót Almássy Sándor képviselő úr megtehesse. Az ülést bezárom. (Az ülés végződik d. u. 1 óra 50 perc­kor). A PESTI NAPLÓ TÁRCZÁJA. — Márczius 1. — Az országos régészeti és embertani társulat ma délután 5 órakor a magyar tud.­akadémia kister­mében Pulszky Ferencz elnöklete alatt nyilvános ülést tartott, nagyszámú hölgyközönség jelenlétében. Az első felolvasó Radvánszky Béla b. volt, ki jellemezvén őseink fényűzését, különösen a pohár­székeken tartott ivóeszközöket ismertette. Ezekből ugyan kevés maradt fenn korunkig, minek oka részint abban keresendő, hogy a divat változtával azokat be­cserélték, részint abban, hogy a lefoglalt főúri ezüst­ös aranyjavakat pénzzé verték. Ezen ivóedények leg­inkább ezüstből készültek, melyek csak belü megaranyozva, kívül pedig zománczozottak . Tiszta aranypoharak ritkán fordultak elő. Ismerteti ezután az úgynevezett fortély­­csaló poharakat, a gömbölyű fenekű barát­o­kat, melyek kézről-kézre jártak s melyeket meg nem lehetett letenni. Majd a fedeles, talpas rákról szól s a verítékes pohárról, melynek olt­köny vagy esőcsepp volt kiverve. Czápa poh­art nevezték, melynek külső része czápabör­me volt pontozva. Őseink maguk is találtak fel­­ mintákat, nemcsak ötvöseik, melyeket vág, állat- vagy a növényvilágból vettek, az úr mintájára készültek a legszebb ivóeszközök, az almá-­s körteféle poharak, vagy a két szőlő alakú pohár, mely úgy nézett ki, mint a lőfürt. Ezután két leányforma poharat mutt be, melyeket folyadékkal szintén nem lehetett lett voltak még malom, gálya, gondola alakú poha Használatban valának továbbá az elefántcsont habár igen ritkán, gyöngyházból, strucztojásból, gyakran ludtojással helyettesítettek, szerecsendió készült s aranyozott ezüstbe foglalt poharak. A­­ czellán vagy kristály pohár, mely szintén ezüstbe­­ foglalva, csak a 17. században jött használatba. Ezután az Erdélyben elterjedt kupákat ism­­eti s a kétfülü és egyfülü csészéket, melyek gyümöl­tartásra szolgáltak. Végül a 16. és 17. századbeli mosdómedence és azokhoz való korsókról szól. Érdekességében e adása sokat nyert az által, hogy a nemzeti múzei gazdag kincstárában levő régi magyar ezüst edény­­ét bemutatta. Pulszky Ferencz a 12—16 században M­gyarországon irt és díszített kéziratokról értekez. Értekezésének tárgyául a könyvkiállításra beküldő régi könyvekben előforduló képeket s inicziálékat v­­asztotta, melyeket a közönségnek be is mutatott. Is a Pray ködeiben előforduló s 1227-ben készült 5 tol rajzot; a gyulafehérvári könyvtár kincsét képező 1377-ben irt misekönyvet, az egri érseki könyvtár ét 1394-ben Miskolczi László által irt misszálét s rész­ben a nemz. muzeum, részben a pozsonyi társas káp­talán birtokában levő misszálékból több képet. Bemutatott ezután 1406-ból körmöczi és sel­meczi jegyzőkönyveket, melyeknek díszítésein határo­zottan a burgundi befolyás észlelhető. Legérdekesebb volt azonban a két antifonálé, melyek közül az egyik az esztergomi székesegyház tulajdona, s amely­ről biztosan nem tudjuk, itt készült- e, csak lapszél díszítményeiről sejtjük; de a másik, a győri, a­ határozottan magyar kéz műve, s ennek kötése­i egyike az eddig ismert legremekebb kötéseknél! Mindkettőn szintén a burgundi befolyás észlelhető míg ellenben az 1529-ből való Kriza-kódexen már hatá­rozottan az olasz befolyás látszik. Felolvasását elméi megjegyzésekkel kisérte, melyek a közönséget derül hangulatba hozták. Ezután zárt ülés tartatott, melyet a folyó ügyek lőnek elintézve. A regálék megváltása. Az 1882-ik költségvetés előterjesztése alkalmá­val megpendítette a pénzügyminiszter úr a regálés­jog megváltásának kérdését is. Azóta komolyan foglalkozik ezen tárgygyal a magyar közönség, foglalkoznak különösen a dolognál közelebbről érdekeltek. A miniszter úr fényes beszédéből nem, lehet ugyan határozottan megérteni, minő alapokra kiválna a megváltást fektetni, — de a mondottakból kettetve, gyanítani mégis lehet, — hogy a re­got a községekre szándékolja átruházni, a­mely állami kincstár által a jogosultaknak fizetendő jogot, — az államnak kamatostul megtéríteni L.­ toznának. Tekintettel arra, hogy az italmérési jog meg­váltásának czélja a szabad ipar fejlődése s igy a nemzetgazdászati szempontokból indokoltnak je­lentkezik, — alig fog akadni jogosult, a ki e magasz­tos eszmét ne üdvözölné,­­ ám de a kiviteli mód sok nehézségekbe ütközhetnék s azért félhető, hogy ennek helyes alkalmazása nélkül nem fogjuk elérni, amit elérni szándékolnak. Legyen tehát szabad ez irányban némely meg­jegyzéseket koc­káztatnom. Az ország érdeke úgy, mint az egyeseké azt hozza magával, hogy a regálék megváltásának kérdé­se egyszer mindenkorra úgy oldassék meg, hogy en­­nek még csak utónyomai se maradjanak. Ez pedig nézetem szerint nem fog, ha a kormány azon nem épen szerencsésen taga­dó módozatot ajánlaná a törvényhozó testet hogy a regálejog a községekre átruháztatnék, ezek által viselendő megváltási teher árán.

Next