Pesti Napló, 1883. március (34. évfolyam, 59-88. szám)

1883-03-01 / 59. szám

59. szám. Budapest, 1883. csütörtök, márczius 1.­34. évi folyam. Szerkesztési Iroda, Barátok­ tere, Athenaeu­m-é­p­ü­l­e­t. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kéziratok nem adatnak vissza. Kiadó-hivatal: Barátok­ tere, Athenaeum-épü­l­et. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok, hirdetmények) kiadó-hivatalhoz intézendők. Előfizetési feltételek: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti ki­adás együtt: 1 hónapra 2 frt. — 3 hónapra 6 frt. — 6 hónapra 12 frt. Az esti kiadás postai kü­lönkü­ldéséért felülfizetés évnegyedenként 1 forint. Hirdetések szintúgy mint előfizetések a­z IPesti Napló* kiadó­hivatalába Budapest, Barátok­ tere, Athenaeum-épület, küldendők. Előfizetési felhívás PESTI NAPLÓ-TM­ eIV Márcz. 1-jével új előfizetést nyitunk lapunkra. A Pesti Napló megjelen naponkint két­szer, hétfőn reggel s ünnepnap után reggel rendkí­vüli számokat ad ki. Előfizetési árak: (Reggeli s esti lap s hétfői rendkívüli lap.) Fél évre.................................12 frt Évnegyedre...........................6» Egy hónapra...........................2 » Ha az esti kiadás postai különküldése kívánta­tik, a felülfizetés havonkint 35 kr, évnegyedenkint 1 forint. Az előfizetések Budapestre a Pesti Napló ki­adóhivatalába (Barátok­ tere Athenaeum-épület) in­tézendők. A Pesti Napló szerkesztősége és kiadóhivatala. Budapest, február 28. Sok komikuma volt a mai ülésnek, mely végződött a kormány győzelmével, olyképen azonban, hogy e győzelem jobban beillett a kormány vereségének. Mert elfogadtatott ugyan tárgyalásra a kormány által benyúj­tott törvényjavaslat, de ez által aligha az tör­tént, a­mit a kormány óhajtott volna. A több­séget, mely nem engedte, hogy a törvényja­vaslat levétessék a napirendről, nem a kor­mánypárt szolgáltatta, hanem az ellenzék. S a kisebbséget, mely már a tárgyalás előtt meg akarta buktatni a javaslatot, nem az ellenzék szolgáltatta, hanem a kormánypárt. S ebben rejlik a legfőbb komikum. S ezt minden ol­dalról szerencsésen fokozták a kormány tag­jainak és a kormánypárt szónokainak ma­nőverei. A kúria bíráskodásáról volt szó. Az 1874. évi választási törvény a választóké­pesség meghatározásánál legfőbb fórumnak a kúriát rendeli. Ezzel mintegy logikai össze­függésben áll, hogy a választások vitás kérdé­seiben is a kúria legyen az illetékes fórum. A parl­ament szuverénítása, semmit sem csorbul ez által. Mert a parliament sem szuverén ad­dig , míg a verifikáczión túl nem esett. S a verifikáczió semmi egyéb, mint fe­lelet arra a kérdésre, hogy várjon az egyes választások bírnak-e a törvényes kel­lékekkel? És e kérdésben, ha — mint ed­dig történt — maga a parliament dönt is, az sem járhat el másként, mint a létező törvé­nyek alapján. S miután nem parliamenti ha­talomnak, hanem a létező törvényeknek al­kalmazásáról van szó, a parliament­­szuve­­renitásak­ép úgy nem nyer, ha e kérdé­seket a parliament dönti el, mint nem csor­bul, ha azokat a Kúria intézi. Hanem igenis nyerhetnek vagy csorbulhatnak ez­által a parliament egyes pártjainak érdekei, me­lyek azonban a parliamenti szuverenitással össze nem zavarhatók. Sőt óhajtandó, hogy nyerjenek azok a parliamenti érdekek, melyek a hatalmi viszonyoknál fogva semmi jogvé­delemben nem részesülnek, s csorbuljanak azok az érdekek, melyek a parl­amenti hatal­mi viszonyokat rendszerint önző czélokra ak­názzák ki, így áll a kérdés. És ennek a kérdésnek eszmekörébe tartozott a mai törvényjavaslat: a kúriai bíráskodásról. Magánál az elvnél fogva, melyen e javaslat alapszik, szinte kép­telenségnek látszott, hogy a Tisza-kor­­m­á­n­y, melynek egész politikája ellenke­zik e javaslat alapeszméjével, benyújtsa ezt a képviselőháznak. De a­mily képtelen­ségnek tűnik vala ez föl, és oly ter­mészetes jelenség, hogy a többség legnagyobb idegességgel fogadja, s már a tárgyalás előtt buktatni akarja. Ezzel aztán, — a­mint ez megtörtént, — az előbbi, képte­lenségnek látszó valami is természetes meg­oldást nyert. Mert hisz, ha a kormány komo­lyan azt akarja, hogy a javaslatból törvény legyen, akkor azt a többség nem meri elle­nezni. Mihelyt pedig a többség ellenezni meri, rögtön tudvalevő, hogy a kormány csak szem­fényvesztésül terjeszté be a javaslatot, s maga is annak bukását óhajtja. A kortespolitika vizi szörnyetegének Andromédát dob áldoza­tul. Ez világos, mint a nap. Már most, ily körülmények közt, azok­nak, a­kik komolyan vették a kormány ja­vaslatába letett elveket, más feladatuk nem lehetett, mint leálcrázni a kormány kétszínű­ségét, s kényszeríteni, hogy ha már benyúj­totta a javaslatot, legalább tárgyaltassék. Mert a tárgyalás alatt sok helyes eszme és al­kotmányos elv jöhet diskusszióba, s a többség a kormánynyal együtt sokkal kényesebb helyzetbe jut, ha e javaslatot a tárgyalás után akarja elejteni, mint azzal, bar­ár a tárgyalás előtt megbuktatta azt. Érezte ezt maga a többség is, és azért gondolta ki azt, hogy egy egyszerű indítvány­­nyal, mely a napirendről való letételt java­solja, s mely tehát kizárja, sőt lehetetlenné teszi az érdemleges diskussziót, túlesik min­denen. Ezt az indítványt meg is tette Éles Henrik, bár szerencsétlenül. Mert az­­InttV is kénytelen volt beleszólni, az ellenzék pedig gyakran kac­agott. Éles indítványa ellen először is a füg­getlenségi párt rohant a síkra. G­y­ő­r­y Elek ügyesen kényszerítette nyilatkozatra az igaz­ságügyminisztert. P­a­u­­­e­r nem térhetett ki, de nyilatkozatában csak a törvényjavaslat történetét mondta el, s a kormány intenc­iói­­ból mindössze csak annyit árult el, hogy a kormány csak azért terjeszti be a javaslatot, mert arra a választási törvény kötelezi, egye­bekben pedig senkinek sem akar vele prejudikálni. Tessék elvetni vagy elfogadni. S mikor miniszter így beszél, már akkor a többség fel van hatalmazva az elvetésre. En­nél az esetnél pedig nemcsak felhatalmazva, hanem mintegy provokálva is. Mert hisz a többségnek számos tagja nem ülne a képvise­lőházban, ha a verifikác­iók vitás kérdéseiben már eddig is a Kúria döntött volna. Alig van a többség tagjai közt 50, kinek választása ellen jogos peticziót ne lehetett volna beadni. De az emberek nem peticzionáltak. Mert úgyis minek? A kauezió egy része füstbe megy s a választás mégis igazoltatik. Mert a kormánypárt ítél fölötte. A függetlenségi párt támadásai ellen Hegedűs Sándor vette védelmébe a kor­mánypártot s azt az elméletet állitotta föl, hogy a verifikáczió a parl­ament b­e­l­ü­g­y­e. Úgy beszélt, hogy mindenki azt hitte, Éles Henrik javaslatát védi. Most aztán felállt gróf Ap­­p­o­n­y­i Albert s egyenesen rámutatott a helyzet komikumára, s oly találóan érvelt, hogy a zajló többség lassan kint elcsendesült, s belátta, hogy az mégsem járna, ha minden érdemleges tárgyalás nélkül egyszerűen csak elvetnék a törvényjavaslatot. A hangulatnak e rögtöni megfordulását észrevette Tisza Kálmán miniszterelnök úr, s felállt, hogy szóljon. Mindenki nagy érdekkel várta nyilatkozatát, de a miniszterelnök úr sem mondott többet, mint az igazságügymi­niszter. Vagy igen! — Egyedüli érve az általa benyújtott javaslat mellett az volt, hogy ha a Kúria ítélne a választások felett, akkor a népámítók izgatásait és hazugsá­gait is üldözni lehetne majd, a­mi pedig így nem történhetik meg. S ez az érv magyarán annyit tett: mit lelkesedtek oly nagyon e ja­vaslatért, ti ellenzékiek? — hisz ennek ti is megadhatjátok az árát! A miniszterelnök úrnak e szíves figyel­meztetésére Szilágyi Dezső sietett megfe­lelni. S míg egyrészről teljesen leleplezte az őszinteség hiányát, mely e kérdésben a kor­mány és többség eljárását kiséri,­ más rész­ről hangsúlyozta, hogy a hivatalos ha­talommal való visszaélések sokkal inkább megkívánják a kúriai bíráskodást, mint az el­lenzéki izgatások. Ezek voltak a vita főmomentumai, s ezek­nek hatása alatt történt meg a név szerinti szavazás, mely Éles Henrik indítványát elve­tette. De hogy ez által a törvényjavaslat sorsa el volna döntve, azt senki sem állíthatja. Az eredmény mindössze is az, hogy a kormány által elélyezett helyzet Komistunaban s a többség kedélyes kétszínűségében még több napon lesz alkalmunk gyönyörködni. Budapest, febr. 28. A római bomba-merénylet. A bomba-merénylet, mely tegnap este az olasz főváros három különböző helyén egyszerre történt, úgy látszik, utánzása akart lenni az orosz nihilisták által a pétervári téli palota ellen intézett nagy attentátumnak. Az olasz bomba­hősök azonban nem juthattak be magukba az épüle­tekbe ; az osztrák-magyar nagykövetségi palotának előcsarnokában s két szabad téren helyezték el gyil­kos eszközeiket. A robbanás nem csekély zavart és ijedelmet keltett a békésen sétáló közönségben. Egyéb baj nem történt. Az ügy aligha is fog más bajt okoz­ni, mint egy kis dolgot az olasz rendőrségnek s a ró­mai bíróságoknak. Hivatalosan ezzel el lesz intézve minden. De nem hivatalosan, mint tünet, mint az olasz nép hangulatának újabb jele figyelmet érdemel az. A­­ trieszti és trienti menekültek újabb csinyjével állunk szemben, mely azonban nem sikerülhetne vagy leg­alább nem ismétlődhetnék oly gyakran,ha az olasz köz­vélemény rokonszenve nem támogatná a rendezőket. Egész erejével támogatja, a­mint az Oberbank-ünne­­pélyeknél is láttuk, hol nemcsak a csőcselék tüntetett, hanem az intelligens osztályok szerepeltek, sőt azon alsóbb hivatalnoki körök is, melyek ezt állásuk kom­promittál­ása nélkül tehették. Az olasz nép ma épen úgy a hazafiság vértanúinak tekinti a triesztieket, mint egykor a lombard-velenczei menekülteket. Ötven éven át megszokta, hogy Ausztria üldözi a hazafias és szabadelvű eszmék minden barátját s ma már azt hiszi mindenkiről, a­kit Ausztria üldöz, hogy a nemzeti ügy mártírja. Ez a hit szaporítja minden újabb merénylet daczára az irredentista mozgalmak híveit, ez okozza, hogy ma a mozgalommal mint komoly politikai tényezővel kell számolnunk. Az olasz nép valódi érzései nyilatkoznak benne.Ez érzések ma sem egészen marad­nak visszahatás nélkül az olasz kormánypolitikára. Az olasz nép nem barátunk, az olasz állammal csak el­vagyunk valahogy, ámbár ez a viszony is meglehető­sen hideg. Igaz ugyan, hogy a kormány egész erejé­vel igyekszik a tüntetések rendezőit megfenyíteni s ezt ma kevesebb képmutatással és több komolyság­gal teszi, mint annak idején a piemonti minisztériu­mok tették. De magát a társadalmi és politikai ellen­téteket mindez legföljebb csak eltakarja, de ki nem egyenlíti. A merénylőket el nem ijeszti a büntetés ; a foglyok és elítéltek helyére mások lépnek s folytatják a bujtogatás művét, mert tudják, hogy eszméik vissz­hangot keltenek a nemzet szivében. És a közvélemény e hangulata, az erős áramlat, mely a társadalomban nyilatkozik, válságos pillanatban könnyen magával sodorhatja a hivatalos Olaszországot is. Képzel­hető-e, hogy az a hadsereg, mely ilyen társadalomból ujoncrozza magát, egy nagy katasztrófában a mi ol­dalunkon harczoljon ? Az irredentista mozgalom köz­vetve már­is visszahat diplomácziai viszonyainkra Olaszországgal; mint sötét árnyék áll a két ország közt s lehetetlenné teszi a benső, szívélyes érintke­zést. Ha pedig majdan Ausztria-Magyarország ko­moly veszélyek közé jut, az olasz társadalom mélyé­ben működő érzések százszoros erővel fognak nyilat­kozni, s alig képzelhető olasz kormány, mely hatá­suknak ellenállhatna. A sokat emlegetett olasz szö­vetségi az idő ^ - AH-i ~ ^ len ollat, melynek valósulására számítani nem szabad. Az alkotmányos Ausztria-Magyarország még nem tudta eloszlatni az előítéletet és gyűlöletet, mely fél évszázad alatt az olaszokban a zsarnoki Ausztria ellen keletkezett. Ezt bizonyítják a régibb és leg­újabb olasz tüntetések és merényletek. Az osztrák-magyar vámkonferenczia tárgyalásai a szeszadó ügyében meghiúsultak. A Nemzet szerint az osztrákok a szeszkiviteli prémiumot szigorúan 10°/0- ban kívánják megállapíttatni, a­mi a mostani pré­miumot egy­harmadra, sőt némely esetben egy tizedre redukálná, a­mit a magyar kormány képviselői el nem fogadtak. A közlemény így nem egészen érthető. Bi­zonyosan azt érti a Nemzet, mit az osztrák enquete ajánlott, hogy a termény­adó alkalmazásánál a ter­melt szesz csak 7­5 fokkal vétessék adó alá s a kivi­telnél a valóságos szesziok szerint téríttessék meg az adó, hozzáadva még 10°/0-os prémiumot. Azonban a bécsi kereskedelmi minisztérium meghitt közlönye ma épen azt jelenti, hogy az osztrák enquete javaslatá­nak ezen második részét, t. i. a 10°/0-os bonifikácziót a kormány nem fogadja el. Egy dolog különben bizo­nyos és ez az, hogy az osztrák kormány a ma­gyar részről ajánlott adóvisszatérítési módot, a­mely a terményadó mellett egyedül megadja a lehetőséget szeszexportunk fentartására, el nem fogadta.­­ Ebből, nézetünk szerint, az követke­zik, hogy a terményadót nem lehet alkalmazni, s miután egyetértés a két kormány közt el nem érhető, álljon a magyar pénzügyminiszter az önálló fo­gyasztási adópolitika terére s ha ragasz­kodik ahhoz, hogy a magyar kincstár a pálinkából még húzhat néhány milliót, akkor alkalmazza az ál­talányrendszer fentartása mellett a szeszadóra azt a módot, melyet a c­ukor- és a sör­adóra nézve önál­lóan megállapítottunk. Ne engedje magát a pénzügy­­miniszter az osztrák kormány által oly lépésre szo­­ríttatni, mely a magyar szeszexportnak és ezzel a ha­zai mezőgazdaságnak csak kárára lehet, hanem te­gye a magyar fogyasztási adót, a­mennyire csak lehet, függetlenné Ausztriától. A kamatozó állampénztári jegyek kamatja hol­naptól fogva 5 helyett 41/2 százalékkal van megálla­pítva. A forgalomban levő 5°/0-osok megtartják a kamatlábat a lejáratig, és csak az újonnan kibocsá­­tandók fognak 41/a°/0-kal járni. Egyelőre azonban nem fognak kamatozó pénztári jegyek kibocsáttatni s a közelebb lejárókért nem adatnak kisebb kamatú új jegyek, hanem készpénzzel fognak beváltatni. Ez a művelet összefüggésben áll a költségvetési törvényben foglalt azon rendelkezéssel, hogy 4 millió forintnyi pénztári jegy a forgalomból kivonassák. Mai nap a forgalom kerek számban 19.300.000 frt volt. Az országgyűlési függetlenségi párt mai napon tartott értekezletén a kúriai bíráskodásról szóló tör­vény részletei tárgyaltattak s az igazságügyi bizott­ság által benyújtott szövegezésben fogadtattak el. Felvettetett azután a kérdés, hogy ha az eredeti miniszteri szövegezés állíttatnék vissza, miután az nem felel meg a kivánalmaknak, a párt mily állás­pontot foglaljon el a harmadszori megszavazásnál ? E tekintetben majd adandó alkalommal külön határ­­rozat fog hozatni. Erre az értekezlet véget ért. D­­ képviselőház igazságügyi bizottsága ma d. u. ülésében folytatta a pén­züg­y­i közigazgatási bíróságról szóló törvényjavaslat részletes tárgya­lását, míg a zárszámadási bizottság a belügyminiszte­ri költségvetést tárgyalta. A Kaminszki-ügy megvizsgálására kiküldött osztrák parlamenti bizottság tegnapelőtt ülést tar­tott. A bizottság tagjai számos kérdést intéztek a ke­reskedelmi miniszter képviselőjéhez a galicziai transz­­verzál-pálya építése tárgyában. Végül elhatározta a bizottság, hogy a legközelebbi ülésben ki fogja hall­­gatni Kaminszkit is. A PESTI NAPLÓ TÁIUMJA. 1 — Márczius 1. — Mai számunkhoz fél év melléklet van csatolva. T­anulmány­ok: Báró Nyáry Jenő :Az aggteleki barlang mint őskori temető« czimű munkája felett. Kossuth­ Lajostól. (Lásd a Pesti Napló 55., 56. és 57. reggeli számát.) VIII. A bevándorlás nem népvándorlás. — Krono­lógia. Hanem azt is kétségbe vonom, hogy annak a czivilizácziónak Európába hatolása népvándorlás, te­hát egy emberfajnak más faj által kiszorítását fel­tételezné. A­kik a történelmi időkből a történelem előtti időkre szeretnek következtetni, figyelembe vehetnék, hogy népvándorlások soha sem vittek magukkal czi­­vilizácziót. — Soha! E szó: »népvándorlás«, határozott értelem­mel bír. A franczia protestánsok azon ezrei, kik a nan­­tesi ediktum eltörlése folytán Poroszországba mene­kültek, nem voltak népvándorlás. Tökéletesen ily jellegű volt az indus czivilizá­cziónak átültetése Hellasba s általa Európába. A­mióta Wilson úttörő búvárkodásai nyomán a tudós orientalisták India őstörténelmének rejtel­meiről a fátyolt lelebbentették, megállapított dolog­nak vehető , hogy az ókori indus áttelepülések azon vallásháborúkra vezethetők vissza, melyek­kel a bramánok és buddhisták versengése Indiát szá­zadokon át zaklatta, s melyek a kuru­khetui karezté­­ren vívott nagy ütközetben (mahabharata) az előb­biek győzelmével végződtek. E hosszú harczoknak változatos viszontagságai több rendbeli kimenekü­lést, kibujdosást vontak maguk után, melyeknek utol­sójára nézve kronológiai számítást is merényelhetünk, minthogy a Visnu Puranának Wilson által megis­mertetett adatai szerint amaz eldöntő nagy ütközet (mahabharata) a XV-dik századra esik Krisztus előtt. Indiából tehát nem népvándorlással jött a czi­­vilizáczió Európába. A­mi pedig Fönicziát illeti, annak czivilizáló befolyását Európára egyenesen csak is a ma vállal­kozó hajós nép kereskedelmi ösztönére lehet s kell visszavezetni S e részben is vannak adataink, melyek némi hozzávetőleges kronológiai számítást engednek. Konstatált tény ugyanis, hogy a fönicziai tengerészek a mostani poláris csillagot (a kis medve csillagzat al­fáját) használták iránypontul, a­­mi a csillagászat ma­­thematikai biztossága számítása szerint a keresztény időszámítás előtt 2000 évnél hátrább nem történhetett. Nem is hiszem, hogy az ázsiai czivilizácziónak Európába nyomulását ennél régebbre visszavezetni lehessen. Igaz ugyan, hogy Ázsia távol keletén és Egyiptomban az őskori czivilizáczió a maga írástudá­sával, csillagászati ismereteivel, építészetével, művé­szetével régebbre is nyomozható, a­mennyiben a gi­­zehi piramisokban s Kbina csilla­gászati évkönyvei­ben már azon időből is leírunk történelmi értékű adatokat, midőn félgömbünk poláris csillaga még a sárkány csillagzat alfája volt; ez azonban mind­össze csak egytől hét századig viheti vissza a kro­nológiai számítást, mert földünk eszményi tengelye azon csillagra 2700 évnél régebben Kr. előtt nem mutathatott. Aztán Khina és Egyiptom Európa őskori czi­­vilizácziójára befolyást nem gyakorolhatott. Annak teljességgel semmi nyoma sincs, hogy Khina kultú­rája Európába hatott volna, a­mi, tekintve a távol­ságot, Khina földrajzi fekvését s társadalmi és poli­tikai szervezetét, természetes is, miként is lehetné­nek ily nyomok a történelem előtti időkből, mikor még a történelmi korban is Európának magának ön­­állólag kellett az iránytűt, betűnyomdászatot s pus­kaport feltalálnia, ámbár a kliinaiak ezeket már szá­zadokkal előbb ismerték. Egyiptomra pedig Európa őskori czivilizáczió­­jának azon része, mely más világrészből szivárgott ide, azért nem vihető vissza, mert tudvalevő dolog, hogy ott a tudományt is kirekesztőleg monopolizáló királyok s papok önző féltékeny politikája a népet minden külkereskedési s hajózási vállalattól és ide­genekkel érintkezéstől igen sokáig szigorúan visz­­szatartotta úgy, hogy Egyiptomot még a szomszéd görögöknek is csak Pszammitikus (26-ik dinasz­tia) nyitotta meg a VII. században Krisztus előtt. (Ez — úgy gondolom — megállapított történelmi tény, miért is csak mint kósza híreken alapulót, diskréczió­­val kell vennünk azt, a­mi a Pszammitikusnál több mint egy századdal régiebbnek tartott Homér Iliá­­sában Egyiptomról s különösen Thébe városáról ol­vasható, melynek az Iliás szerint oly száz kapuja volt, hogy annak mindegyikén két-kétszáz karóz­­szekér vonulhatott ki, természeten egy széltében, mert egymás után akármennyi elvonulhat egy ren­des méretű kapun is. — ez a két-kétszáz sze­kérszéles száz kapu még a kolosszális Thébéről is sok!) Az említett kényszerű elzárkózásból megma­gyarázható, hogy a Földközi tenger partjai az indus bujdosók által polgárosított helleneknek s Föniczia vállalkozó népének jutottak czivilizáló befolyása alá. Ezeknél fogva nem gondolom, hogy azon kul­túrát, mely az európai őslakosság közé más világrész­ből hozatott be, az indus vallásháborúknál s Fö­niczia virágzásának koránál hátrább lehessen visz­­szavinni, s hajlandó vagyok hinni, hogy ezen beho­zatal azon korra esik, melyet az archeológusok a broncz-korba való átmenetnek neveznek. Az ember első feltűnésének kora a kiszámit­­hatlan régiség homályában vész el, de az emberiség őskori kultúrájának menete Európában nem annyira­­ nyomtalan, hogy beszármazásának eredetéről s utjá-­­ ról indokolt nézetre nem juthatnánk, s hipothetikus­­ népvándorlások feltevéséhez kellene folyamodnunk. — Indokoltnak tartom azon nézetemet, hogy a mi kultúra Ázsiából hozatott be az őskorban Európába, az nem Magyarország felé vette útját, nem népván­dorlások által hozatott be, s behozatala az indus val­lásháborúk s fönicziai hajózás koránál régebbre vissza nem vihető. De mert régebbre vissza nem vihető, annak pedig minden új kutatással szaporodó bizonyítványait leírjuk, hogy Európa őslakossága nemcsak az új­kő­korban aránylag immár szervezett társadalmi viszo­nyokban élt, vallásos fogalmakkal, iparral, kezdetle­ges művészettel bírt s földmivelést is gyakorolt, de némi kultúrának nyomai még a paleolith-korszakból is napfényre kerültek, melyet pedig a neolithtól, az interglacziális enyhülések által meg-megszaggatott jégár-korszak ki nem számítható századainak hosszú cziklusa választ el: tudományilag merőben indokolat­lannak tartom azon elméletet, mely Európa őskorának minden kultúráját keletről történt bevándorlásokra viszi vissza, mintha bizony az európai őslakosság önállólag, függetlenül fejlődött kultúrával is nem bír­hatott volna, ép úgy, mint Afrika, Amerika, Ausz­trália s az óczeániai szigetek vad népei bírnak, me­lyek az európai ősleletekhez hasonló czölöpépítésre, kőfegyverek és szerszámok készítésére, némelyek a réznek fegyverré idomítására, sőt a vaskohászat egy sajátságos nemére is önállólag eljutottak.*) Azonban vannak, kik az európai őskornak nem­csak minden kultúráját, hanem még magát őslakos­ságát is Ázsiából származtatják. E minden tudomá­nyos alapot nélkülöző spekuláczió azon misztikus *) Mintegy ötven éve, hogy egy még mind­ezeknél is meglepőbb bizonyságát lírjuk a vadnépek kulturális feltaláló tehetségének. Bukere, egy dél-afrikai vad négertörzs (vei) tagja, egészen önállólag fonetikus szótag­irást (szik­adáriumot) talált fel a vei nyelv számára, melyet a néptörzs el is foga­dott. Annál nevezetesebb feltalálás, minthogy egész Afrikában­­ nem tudunk néger nyelvet, melynek saját írása lenne. A felta­lálás önálló eredetiségét nem lehet kétségbe vonni, minthogy I a szillabárium egyes írásjegyei szótagot fejeznek ki s nem | betűt, mint az európai és legtöbb ázsiai nyelvekben ; nem is | színezetű hiedelemből került ki, hogy az úgyneve­zett »kelet« volt az emberi nem bölcsője. Vilá­gos, hogy e hiedelem fenekén ott gubbaszkodik a Mózes-félének nevezett genezis manója. Nem gondo­lom, hogy ez oly szövetnek, mely az ember őstörténel­mének rejtelmeire megbízható világot vethet. A gon­dolkozó embernek nem lehet ugyan igazat nem adni Humboldt Sándor ama szavainak, hogy: »die geografi­schen Forschungen über die sogenannte Wiege des Menschengeschlechtes haben einen rein mythischen Charakter,« de azt gondolom, hogy ha a tudomány mai állásában az emberiség bölcsőjének helyét nem hatá­rozhatjuk is meg, okokat hozhatunk fel úgy csillagá­szati, mint földtani alapon, melyek arra mutatnak, hogy ha monogenizmusi szempontból vizsgálódunk, az a bölcsőhely Ázsia nem lehetett; ha pedig a poli­­genizmus nézetéből indulunk ki, az ember (fejlődési) teremtésének egyik góczpontja Európa is lehe­tett, s figyelembe véve a régi történetírók által fel­jegyzett őskori néphagyományokat is, lehetetlen igazat nem adnunk Gérard (Histoire des races pri­mitives de l’Europe) azon mondatának, hogy »az előrehaladó ethnológia nem térhet ki azon kérdés elől, hogy vájjon az őskori Európát nem lakták-e bennszülöttek a bevándorolt népek előtt ?« Az eszme­társulásnál fogva helyét látnám itt előadni az eszmé­ket, melyeket e kérdések agyamban felkeltenek; de nehogy nagyon is messze elbarangoljak a tárgytól, melynek tanulmányozásával foglalkozom, jobbnak látom azt egy külön függelékre halasztani, s itt báró Nyáry jeles munkájának tanulmányozásában a har­radlai leletek régiségének kérdésére térni. (Folyt, köv.) eszmét, mint a khinai írásjegyek, vagy az általános nyelv megállapítására eddig tett kísérletek (melyeknél kiindulási pontul az immár pár ezerre menő szám csillagászati, m­ath­e­­matikai, földirati, füvésztani, mineralógiai, vegytani, mérnöki, bányászati, kereskedelmi jegyek szolgáltak, miket minden mi­­velt nemzet azonos értelemben használ, s kiki a maga nyelvén olvas), a vei szillabárium nem is amolyan mnemonisztikus kép­letjegy, minőt az amerikai indusok aláírásul használnak, ha­nem valóságos fonetikus írás. Eötvös egy gondolata. — febr. 28. Eötvös József b. nagy kulturális alkotásai kö­zött helyet foglal a magyar rabbiképző in­tézet, melynek mai ünnepélyéről esti lapunkban szóltunk. Eötvös, a nagy idealista, a zsidókérdést igen gyakorlatilag kívánta megoldani. A zsidó­ alap egy részéből felállíttatá a rabbiképző-intézetet, az egyetlen ily intézetet Magyarországon, hogy legyen hely és

Next