Pesti Napló, 1884. július (35. évfolyam, 180-210. szám)

1884-07-01 / 180. szám

180. szám, Szerkesztési iroda: Feren­cziek-tere, Athenaeu­m-é­p­ü­l­e­t. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak és Kéziratok nem adatnak vissza. Kiadó­hivatal: Fer­encziek-tere, Ath­enaeu­m-é­p­ü­l­e­t. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok, hirdetmények) kiadó-hivatalhoz intézendők. Egyes számi 4 kr. Budapest, 1884. Kedd, julius 1, 35. évi folyam, PESTI EAPLIjjp Reggeli kiadás,­­ifktí­­m­­álfe . Előfizetési feltételek: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti ki­adás együtt: 1 hónapra 2 frt. — 3 hónapra 6 frt. — 6 hónapra 12 frt. Az esti kiadás postai különkü­ldéseért felfilfizetés "vnegy­ediaként 1 forint. Hirdetések szintúgy mint előfizetések Na »Pesti ISTapló« kiadó­ hivatalába Budapest, Ferencziek-tere, Athenaeum-épület, küldendők. Egyes szám 4 kr. ,„ Előfizetési felhívás PESTI NytPLÓTM I®’* Jul. l­sején uj évnegyed kezdődvén, figyelmez­tetjük azon t. olvasóinkat, kiknek megrendelése lejár, az előfizetés megújítására. Előfizetési árra,is. (A Pesti Napló reggeli és esti kiadására s a hétfő reggeli rend­kívüli számra.) Félévre........................ 12 frt Évnegyedre ............... 6 » Egy hónapra ............... 2 » gjBg- Az előfizetési árak magukban foglalják a lap díjtalan kézbesítését a postán, vagy Budapesten kétszer házhoz hordva. Az esti lap postai külön kül­déséért havonkint 30 kr fizetendő. gPlT-Az előfizetések Budapestre a Pesti Napló kiadóhivatalába (Barátok­ tere, Athenaeum-épület) küldendők. Vidéki megrendelésbre a postai utalvá­nyokat ajánljuk. A Pesti Napló sszk. s kiadóhivatala. Budapest, júni­s 30. Szünidők vannak, polikában, bírósá­goknál és iskolákban. Annál nagyobb mun­kaideje van a gazdának, ha tömését a víz el nem vitte, a rozsda meg nem­­te. Az aratás elkezdődött, de hogy milyen érmés lesz az országban, ma senki sem tudja oly különbö­zők a tudósítások, oly csodálat, az időjárás. Az ifjak, kik az iskolapadokból hazamentek, hogy a szülői háznál a családi ét jótékony hatását élvezzék, könyveik meatt az élet gyakorlati teendőit is megismerhet­i a mun­kában részt vehetnek, mely neki,most élve­zet, jövőre sokaknak hivatásuk. Ne dobják könyveiket félre ért, mert szünidő van : a műveit ember egy napig sem lehet el olvasmány nélkül. A terméettel való érintkezés, az otthon öröme és a teaság él­vezete nem teszik fölöslegessé a szlem táp­lálkozását. Akad a szünnapokon­­ egy-két óra, mikor árnyékban pihenve, egy­ könyv segít az unalmat elűzni. S a fiataloszomjas lelke ismereteinek szaporításában látja ki­elégítését. Oly gyarló korszakot élünk, így a je­lenleg uralkodó generáczióban ke­vesebb örömünket leljük. A magyar nemzetitünősé­­gekben régen volt oly szegény, min mosz. A híres öregek elhaltak, vagy kik élne nyuga­­lomba vonultak, kifáradva az eveklya és a viszonyok sanyarúsága alatt, átfedték a tért másoknak, náluknál gyengébbnek. A férfiak, kik jelenleg közéletünkben erepel­­nek, zseni és tanulmány híjában van. Több­kevesebb tehetséggel, egyik jól, más rosszul betölti helyét az életben, mert mind állásra aki, 1 ember, de nevezeteset produkt keve­sen tudnak. Miniszterek, képviselők,­­ mű­vészek, tudósok, hivatalnokok, gazd, ipa­rosok : minden téren rengeteg sok n­épsze­­rűség, sok a kontár és kevés a kiőség. Imitt-amott akad egyik-másik, ki­s sze­repre hivatott, de bizony sem tehetikben, sem képzettségben gazdagok nem vagyunk. Annál többen vannak, kik mindenre vállal­koznak. Csak így magyarázható meg a szellemi, erkölcsi és anyagi pangás, mely hazánkban sok téren tapasztalható. A középszerűségek közös tulajdona az eredetiség hiánya és a me­részebb haladástól való rettegés: haladnak mint az ökrös szekér az országúton. Ha még tudományuk lenne, legalább jó munkások volnának, kik kötelességüket az életben tisz­tesen elvégzik, de ha az is hiányos, tengőd­nek ők és teng a nemzet. A jövő nemzedéktől, mely tíz-húsz év múlva kitolja a mostanit, többet várunk. S kell, hogy felvigyék Magyarország sorsát, ha nem akarják veszni engedni. Mert a külföld köröskörül siet előre, s a­mely nemzet nem tud lépést tartani, az elbukik. Mennyi tehetség van a fiatal nemzedék­ben, mely most került ki vagy most jár az iskolákban s még nem mérkőzött az élet fel­adataival, nem tudhatjuk, de reméljük, lesz bennük ész és vér, tehetség és tanulmány. Mai világban képzettség nélkül a lángész is tönkre megy. Senki sem okosabb, mint az emberiség, mely a tudományokban összegyűj­tött kincsét birja a világzseninek. Az alapok meg vannak vetve, elsajátítani a tudományt, azt fejleszteni és alkalmazni minden nevelés feladata, minden kiváló törekvés czélja. — S mindig nehezebb lesz a verseny a képzett emberek és a képtelenek között, úgy hogy ki keveset tanult, a saját életpályáján meg se fog tudni élni. Sokan, kik örökségben és pro­­tekc­ióban bizakodva, nem tanulnak, így mennek tönkre. Versenyképtelenek és el­maradnak. Várjon iskoláink megfelelnek-e felada­tuknak a nemzeti nevelés terén ? Nem mer­nénk feltétlenül igent mondani. Sok történt a tanítás javítására két évtized óta, de nem egy­formán és nem mindenütt sikeresen. A közép­iskolai törvény hiánya igen érezhető volt. Most ez is megvan s a kormány első év­ben vett részt hivatalos kiküldöttei által a vizsgákon. Tapasztalatai érdekesek lehetnek, hol milyen tanítást s mekkora előmenetelt talált? Lesz-e haszna a kormány­felügyelet gyakorlásának? Fog-e a minisztérium szigor­ral ügyelni, hogy a középiskolai törvény sza­bályai megtartassanak és fog-e segíteni a kor­mány, a­hol segítségére van szükség ? A jövő tanévre a minisztériumnak már értékesítenie és alkalmaznia kell tapasztalatait s a tanulságokat, melyeket a vizsgákon merí­tett. Nincs vesztegetni való időnk, legkevésbbé a közoktatási reformok terén. Nekünk a jó tanítás fontosabb, mint a képviselőválasztás: meg kell mentenünk a jövendőt. Tanuljanak hát ifjaink szépen, szorgal­masan, de csak ne legyenek fiatal pecsovicsok. Ideálok nélkül, számító okossággal, fiatalok, kik nem a hazáért lelkesülni, hanem a hazafi­­ságból élni szeretnének, nemes ambiczió nélkül: ily ránczos képű, vén fiatalok nekünk nem tetszhetnek, pedig sokan vannak. Ezek­ből soha se válnak jeles, nagy emberek. A PESTI NAPLÓ TÁRCZÁJA — Julius 1. — Miss Harriet. a Elb­eszélés. Irta: Guy de Maupassant. II. az ő hittérítő kis röpiratait, a­melyeket kétség kívül egyenest a paradicsomból kapott. Én oly szívélyes őszinteséggel bántam vele, mint egy régi barátnővel. De csakhamar azt vettem észre, hogy modora kissé megváltozott. Kezdetben erre alig voltam tekintettel. Midőn akár völgyecském bensejében, akár vala­mely más félreeső helyen dolgoztam, ő olykor hirte­len előtűnt s úgy ki volt fáradva, mintha szaladt vol­na, vagy mintha valamely benső felindulás bántaná. Igen piros volt, olyan angolosan piros, a minőhöz ha­sonlót a föld más népe nem mutathat fel, majd meg hirtelen halavány lett, s majdnem összeesett. Azután fokonként ismét visszanyerte rendes arczszínét és el­kezdett beszélni. Máskor meg a mondat közepén megakadt, hir­telen felugrott és elszaladt, oly gyorsan és oly különö­sen, hogy én a felett tűnődtem, várjon nem tettem-e olyasmit, a­mi neki visszatetszik vagy a mi őt meg­sértené ? Végre azt gondoltam, hogy az az ő rendes mo­dora, melyet is­m­­etségünk kezdetén az én tisztele­temre változtatott meg. • Sokszor órákon át járkált a szélben a tenger­parton és hosszú haja iszonyúan össze volt kuszálva. Régebben ez éppen nem feszélyezte, és igen borzasan jött az ebédhez. Most azonban előbb szobájába ment és úgy összerendezte magát, a mint csak teheté. Mi­dőn oly bizalmas udvariassággal, melyen mindig meg­­botránkozott, igy szóltam hozzá: »Ön ma, miss Har­riet, oly szép, mint egy csillag,« a vér arczába szökött, az ifjú leány vére, mintha tizenöt éves volna. Később hirtelen vad lett és nem jött el többé munkámhoz. Azt gondoltam, ez holmi szeszély, majd elmúlik. De nem múlt el. Midőn most szóltam hozzá, majd tettetett közönynyel, majd pedig mély felindu­lással válaszolt. Igen türelmetlen, igen ideges volt. Én elvezettem őt a Petit-Valba, ahol e­gy tanulmányt kezdtem. Hátam mögé állott, s egész odaadó ügyfél kísérte minden mozdulatomat. Majd hirtelen, mintha attól félne, hogán­­kámban zavar, felállott, így szólott . Köszönő rg­­tön elrohant. De néhány nap múlva sokkal barátság lett s rendesen elkisért, látható gyönyörrel. ^ vitte hóna alatt tábori székét, semmikép sem an megengedni, hogy azt én vigyem, s azután in ült, így órákon át maradt, mozdulatlanul és ^ kisérve tekintetével ecsetem minden vonását,­­ a színezés által egy váratlan merész hatást éri az öröm és csodálat naiv felkiáltását hallatta. A­ majdnem vallásos tisztelettel viseltetett képeim és ez emberi reprodukcziókat az istenség munka részecskéjéül tekinté. Tanulmányaim bizonyos jég jellegével bírtak előtte, és sokszor beszélt­­ az Istenről, arra igyekezvén, hogy engem megtér Oh, az ő jó Istene, az egy nagyon jámbor volt, olyan falusi bölcsészforma, minden batari segély nélküli, mert azt képzelé, hogy az ő s minduntalan kétségbe esik azon igazságtalani felett, melyek az ő szeme előtt történnek s mer, nem bir megakadályozni. ______ _ _________ _ Különben igen jó és bizalmas viszonyban Csakis az étkezésnél láttam és alig beszéltünk együtt, az ő Istenével, ismerte elhatározásait és titkait. Valóban azt gondoltam, hogy valamivel megsértettem, den így szólt: »Isten akarja ezt«, vagy »Isten és egy este ezt kérdeztem tőle: »Miss Harriet, miért akarja ezt«, oly han­gon beszélt, mint a káplár nem olyan most is hozzám, mint ezelőtt? Mivel bán­­yjon azokhoz: »Az ezredes úr ezt rendelé«, toltam,,meg ? Ön nagy fájdalmat okoz nekem.« Szivéből mélyen fájlalta tudatlanságomat, a­z igen hangosan és a szokottnál is idegensze­­megakadályozta, hogy lelkemben felkeltse az álljabb kiejtéssel így felelt: »Én most is olyan vagyok, czélzott isteni intencziókat, és én minden nap ott mint azelőtt. A­mit ön mond, az nem igaz, az nem láttam zsebeimben, kalapomban, midőn azt földre gaz­d s ezzel elfutott szobájába, melyet maga után tém, vagy a tisztításra az ajtó elé kitett czipőimbezárt. Olykor igen különös tekintettel nézett reám. Azon idő óta sokszor azt mondom magamban, hogy igy nézhetnek a halálra ítéltek, midőn azt adják tud­­tukra, hogy utolsó órájuk elérkezett. Szemében bizonyos őrjöngés, misztikus őrjöngés tükröződött le, és még más valami, a láz, a kétségbeesett vágy, a valósíthatatlannak türelmetlen és tehetetlen vágya. Úgy tetszett nekem, mintha lelkében harcz dúlna, mintha szive ismeretlen erővel küszködnék, melyet el akart nyomni, és meglehet, hogy még más dolog. . . mit tudom azt én, mit tudom azt én ? (Folyt, köv.) Egy leány története. 37 Jenkins Edward-tól. II. kötet Angolból fordította: PEKÁR GYULA. Viktor nagyon sápadtan nézett ki, mikor kö­vette őt, hanem azért semmit sem szólt azalatt, mialatt a szegény asszony háza felé mentünk. Algy a csoma­got lóbálva, az út közepén tartott, mintegy lehetőleg távol tartva magát Viktortól, s néha egy pár megjegy­zést kiáltott át hozzám, így érkeztünk meg az ajtóhoz. Algy megállott. Viktor kinyitva az ajtót, bement s nem is gondolt többet Algyval. — Isten önnel, Miss Bellamy, monda az utóbbi, ki miután ujjatlan prémkeztyüjét lehúzta, kezemet ha­talmas öklébe zárta. Ön bátor hölgy, s adja Isten, hogy anyám imája beteljesüljön s az Úr önt megtartsa. Mindennap reggel tíz órakor és délután öt órakor itt leszek, hogy megtudjam, mint van. Ön majd kinéz, hogyha kopogok az ablakon. Tudja, ez jól fog esni anyámnak és nővéremnek. Algy gondolata nyilvánvaló volt, de én azért nem kevésbbé szerettem őt, bár tudtam, hogy a szegény ficzkó hiába pazarolta érzelmeit az én szerencsétlen énemre. Úgy látszik, hogy mindenüvé, a­hová csak mentem, bajt és szomorúságot vittem. Azt találtam, hogy komoly dolgot vállaltam magamra. Az asszony baja igen veszedelmes volt, s a szobák kicsinyek valának s fojtó levegővel telvék, hanem én éreztem, hogy valami jó szellem uralt, mely a kötelesség teljesítésére ösztönzött s fentartott, mi­alatt teljesítem azt. Mattey Viktor annyiszor eljött, a­mennyiszer csak tehette és mindennap felváltott egy pár órára, hogy kissé kinyugodhassam magamat Min­den alkalommal kisértetiesebbnek tűnt fel és ha va­lami érzelem közre is játszott volna az én választá­somnál erre a munkára, az mind az ő, mind az én ré­szemről elenyészett a betegség borzasztó valósága előtt. Hanem én vidáman munkálkodtam, és szívbeli­­leg soha boldogabb nem voltam, mint akkor, midőn ezen szegény asszony ágya mellett őrködtem. Mun­kánknak lett is eredménye. Három hét múltán az or­vos kijelentette, hogy szépen gyógyul, s igen komolyan kért engemet, hogy menjek haza. Valóban sápadt és sovány voltam ugyan, hanem azért nem szenvedtem ezen első nagy áldozatomnak semmi rossz következmé­nyétől. ígéretéhez képest Algy mindennap eljött s min­dig hozott valami kis nyalánkságot s mindig mondott egy pár vidámitó szót. Határozottan megszerettem egyszerű, becsületes arczát és kék szemeit látni. Hanem Algy szomorúan kegyvesztett lett. Miss Mattey szólni sem akart hozzá , általános meghide­­tlegülés állott be a családok között, és nagyon is nyilvánvaló volt, hogy a zavarnak én valók a szeren­csétlen okozója; mindkét oldalról kijutott a részem a hideg szélből. — Algy és Viktor mégis viaskodott, hogy megmutassák, melyik tud szívesebb lenni hozzám. A dolgok ezen állapota alig tarthatott volna sokáig, s én a körülmények hatása alatt kénytelen lettem volna megváltoztatni otthonomat, a­midőn még egyszer meg kellett tudnom, hogy a Krisztus val­lását milyen furcsán magyarázzák és adják elő mo­dern tanítványai. Talán nem is lehet csodálkozni ezen, mivel azok, a­kik vele voltak, oly tökéletlenül értették meg őt. XII. FEJEZET. Keresztyéni könyörületesség. Mattey úr New-Yorkban járt, hogy jelen legyen a vallásosságot terjesztő papság gyűlésén. Nincs bi­zonyítékom rá, hanem nem kétlem, miszerint Matteyné és leánya unszolták, hogy tudakozódjék utánam. Miss Vanderteufelt oly jól ismerték és tisztelték maguk kö­zött, hogy az ő állításán túl soha eszükbe nem jutott volna utánam tudakozódni, hanem most a kíváncsiság élét bizonyára csak köszörülte azon kívánság, hogy engem félretegyenek az útból Egy napon, kevéssel megérkezése után, Mattey úr meglátogatott s kért, hogy velem egyedül lehessen. Modora fagyos és különös volt Arcza komoly vala. Mikor beszélt, szemeit félreforditotta. — Beszélhetek önnel, asszonyom, kérdés egy komoly ügy felől, mely New-Yorkban tudomásomra jutott? — Oh, mindenesetre, Mattey úr. Kérem, üljön le. Tudtam, hogy mi fog jönni. — Mikor ön, kedves asszonyom, az én new-yorki érdemes Ridley barátom egy oly kedves és bizalmas barátnője, mint Miss Vanderteufel ajánlatára idejött, — mint mondá, azért, hogy a világtól visszavonuljon és egy nagy bajból kiépüljön, — ön természetesen úgy az én, mint a Mrs. Mattey és leányom szivében mély részvétet és sajnálatot keltett. — Azon baj ter­mészete, mely önt érte, nem mondatott meg nekünk, hanem megjelenése, modora azt mutatta, hogy valami borzasztó hajón ment keresztül, és a mi szivünk vonzó­dott önhöz; — azonfelül viselete példányszerű volt: éreztük, hogy önben egy testvérünk van az Urban, egy, ki osztotta meggyőződéseinket s igyekezett velünk követni a szentség útját. Az ön érintkezése nőmmel, leányommal és fiammal teljesen szabad volt, — hm! — — Mattey úr, — mondom, — sohasem fogom elfelejteni az önök szívességét. Életemnek néhány legboldogabb s legjobb napját itt töltöttem. — Igen — hm — hm, mi is, persze méltá­nyoltuk a — hm — hm — kellemes érintkezésün­ket önnel, asszonyom, s nagyon méltányoltuk azon segítséget is, melyet ön időről-időre áldott munkánk­ban nekünk nyújtott. — Az Ur fizesse vissza önnek, asszonyom, mondom, az Ur fizesse vissza önnek ; ké­rem, hogy tegye meg! Kivette zsebke­ndését s megtörülte izzadt ar­czát. Oly dolgot vállalt fel, mely természete ellen volt. Természeti szívessége és gyöngédsége vissza­riadt azon szükségtől, melyet a vallásos és társadalmi kötelesség érzéke szabott rá. Én semmit sem szóltam, hogy segítsek neki. — Nagyon meg valók sértve modora hidegsége és szigo­rúsága által; ez a hidegség és szigorúság oly ritka dolog volt nála. (Folyt. kör.) A magyar szabadság az ifjúság szabad­­ságszeretetén, a nemzeti haladás a fiatalok ideális czélokért lelkesedésén csügg. Pecsovi­csok és materialisták nem teszik Magyaror­szágot nagggyá, boldoggá. Budapest, jun. 30. Párisból írják jun. 27-től: Francziaország el­esett néhány szenátor szónoklatától, Egyiptomnak azonban mégis az lesz a sorsa, melyet Európa diktál­ni fog reá. Ferry gyöngélkedése folytán Gavardie in­­terpellácziója, mely egyébiránt a legutóbbi nyilatkoza­tok után tárgytalanná is vált, az értekezlet befejeztéig elhalasztatott. Ferry számadást ígért a kamráknak. A Justice örömmel üdvözli a »nemzetközi Egyiptom«­­ot, vagyis az olyan Egyiptomot, melyben­­ a franczia gyarmat s az emlékezés a halhatatlan tettekre,melyeket Francziaország fiai a Nílus mellett végeztek, játszszák a vezérszerepet. És igaz is, hogy a francziák Bona­parte tábornok hadjárata óta sok érdemet szereztek a régi Egyiptom körül, de megfelelően meg is fizet­tették magukat, ellenben Francziaország törekvései a modern Egyiptom körül csaknem mindig kedvezőt­len eredménynyel voltak a nílusi országra. Emlékezzünk Mehemed Alinak a francziák su­gallta 1840 ki terveire s a franczia befolyásra Izmail pasa őrült pazarlásaiban, valamint a franczia pénz­emberek szérleteire, melyek a kondominiumra ve­zettek, a­mi azután, minthogy a francziák mindig az első szerepet akarták játszani, abba a zűrzavarba so­dorta az országot, melyből Európa most akarja ki­szabadítani, ha ugyan tudja. A franczia dhauvinosko­­dással szemben Ferrynek nehéz lesz a helyzete, de ha okosan viseli magát, a parlamentben bizonyára le fog­ja győzni a nehézségeket. A házassági elválásról szóló javaslat, melyet a szenátus második olvasásban elfogadott, újra a kép­viselőház elé kerül, mert a szenátus a következő főbb módosításokat tette rajta: 1. megengedte az elválást kölcsönös beleegyezés esetén; 2. megtiltotta a tudósí­tások közlését a válópörökről; 3. szaporította a for­malitásokat azon eljárás körül, melylyel az ágy­asztal­tól történt elválasztás végleges válássá alakíttatik át. A mostani törvény parliamentáris kezdeményezésből származott. A képviselőház a revizió-vita befejeztével fogja a házassági törvényt véglegesen elintézni. A tonkingi viszály. Párisból Írják jún. 27-ről: Jules Ferry komolyan megbetegedett (kholerinféle baja volt, de azóta már jobban van. Szerk.) s azért nem jelent meg a szenátus mai ülésén. A folytonos izgatottság következtében már a tegnapi ülés előtt rosszul érezte magát s a nagy boszúság, melyet a miatt érzett, hogy a kamra csak feltételesen szavazott neki bizalmat, annyira kedvezőtlenné tette állapotát, hogy ülés után ágyba kellett feküdnie. A m. Ferryt különösen felizgatta, az a tonkingi bonyodalmak meg­újulása, ámbár őt e tekintetben semmi felelősség sem éri, hanem egyes egyedül a tonkingi csapatok parancs­nokát, Miliőt tábornokot. Miliőt kiadta a parancsot, hogy szállják meg Langsont, melyet a khinaiaknak a franczia szerződés értelmében ki kellett volna ürí­­teniök. De a­helyett, hogy bizonyságot szerzett volna, végrehajtották-e a khinaiak a szerződést és kiürítet­­ték-e Langsont, egyszerűen 700 embert küldött oda, hogy szállják meg a helyet. Minthogy semmiről sem volt tájékozva, legalább nagyobb csapatot küldött volna oda, mely minden eshetőségnek szembenézhe­tett volna. Még nincs megállapítva, várjon azon 10.000 khinai, kikkel a kis franczia csapat megvívott, rendes katona-, s nem fekete-lobogós és khinai szö­kevény. Millet tábornok távirataiban most tisztára igyekszik magát mosni, de itten fentartással fogad­ják tudósításait. A művészi tulajdon tárgyában Bardoux volt mi­niszter által beterjesztett törvényjavaslatot f. hó 28 ki ülésében vette tárgyalás alá a franczia szenátus. Az 1-ső §-nál, mely szerint »a művészeti tulajdon a re­produkálás, előadás vagy szintebázis''kizárólagos jo­gából áll s független a mű tulajdonától«, Bozém­an kérdi, mi értendő e szavak alatt: »művészi tulajdon«. Bardoux azt válaszolja, hogy a művészi tulajdon nem a materiális műnek, hanem az előadás, reprodukálás vagy utánzás jogának a tulajdona. A ház további vita nélkül elfogadta a §-t. A 2-ik § nál, mely szerint­­senki sem reprodukálhatja s nem adathatja elő rész­ben vagy egészben valamely művész alkotását, annak a beleegyezése nélkül, bármilyen legyen is a reprodu­kálás vagy előadás módja«,előadja Bardoux,hogy eddig a reprodukálás joga el volt adva némely jogtudósok sze­rint magának a műtárgynak eladásával együttesen. Ezt akarta szóló megakadályozni indítványa által a művészetnek s a művésznek érdekében, a­ki, ha csak az ellenkező nincs kikötve, mindig meg fogja tartani a reprodukálás jogát. Hosszabb vita támadt a fölött, vájjon a művész mindig meggátolhatja-e a művének re­produkálását, vagy csak akkor, ha ez pénzszerzés czéljá­­ból történik. — A ház végre is függőben hagyta s újabb átvizsgálás czéljából a bizottsághoz utasította vissza a kérdéses szakaszt. A Times a konferencziáról. Az egyiptomi kérdésben egybehívott konferenczia még meg sem fogja kezdeni az érdemleges tárgyalásokat, midőn az angol parlamentben azon kérdés lesz napirenden, váljon megérdemli-e a kormány a nemzet bizalmát s nem játszotta-e el azt teljesen az egyiptomi ügyben követett politikája által. A parlamenti és diplomácziai tanácsko­zások e szokatlan egyidejűsége kétségtelenül annál nagyobb érdeket fog a konferenczia tárgyalásainak adni, minél nyilvánvalóbb lesz az, hogy az angol nemzet nagy része nem helyesli azon politikát, melyet a Gladstone­­kormány a konferencziával elfogadtatni akar. A ma este érkezett Times élénk színek­kel festi e visszás helyzetet, melynek megvilá­gítására érdekesnek tartjuk a Times czikkét a következőkben közölni: Kétségtelenül Gladstone ügyes kezére vall, — így szól a Times, — hogy a konferenczia tárgyalásai­nak kezdetén fog az angol parlament a kormány ellen indítványozott bizalmatlansági szavazat fölött tanácskozni. Az ellenzék belement a tőrbe, melyet neki Gladstone vetett és felvetette a bizalmi kérdést, a­mi a lehető legügyetlenebb lépés, mely e pillanat­ban képzelhető. Az ellenzék természetesen azt kívánja, hogy a kormány megbukjék, sőt a vérmesebbek várják is, hogy ez hamar meg fog történni. De a lehető legsze­rencsétlenebbül választotta az időpontot a kormány megtámadására, mert azon képviselők, kik bizonyára megszavazták volna a bizalmatlansági indítványt a konferenczia összeülése előtt és megszavazták volna azt a konferenczia tárgyalásainak befejezése után, midőn az eredmény már ismeretes, most vissza fog­nak riadni attól, hogy oly indítványra szavazzanak, mely csak gyengítheti Anglia megbízottainak állását a konferenczián, kik igen kényes kérdésekben tanács­koznak a többi hatalmakkal. A konzervatívok parliamenti bukása ennélfogva kétségtelen, és a bajt még tetézi az, hogy elvesztik egyúttal azon képviselők rokonszenvét is, kikre egyéb­ként számíthattak volna, hogy segíteni fognak a kor­mányt megbuktatni. Mi távol vagyunk attól, hog­y helyeseljük azon politikát, melyet a kormány az egyiptomi kérdésben követett, de azt nem helyeselhetjük, hogy oly politi­kusok, kiknek érezniök kellene a felelősséget, melylyel eljárásukért tartoznak, minden áron megnehezíteni törekszenek azt, hogy Anglia a konferenczián bizto­sítsa azon előnyöket, melyek részére kínálkoznak. Ha figyelemre méltatjuk a pénzügyi javaslatokat, nem lehet tagadni, hogy azok Anglia részére némi elő­nyöket biztosítanak, bár másrészről mi nagyon messze menő és veszedelmes engedményeket teszünk. De ha a franczia sajtó és közvélemény magatartását nézzük, meg fogunk győződni, hogy ezen előnyöket csak akkor fogjuk a magunk számára biztosítani, ha azokhoz erélylyel és szilárdul ragaszkodunk. A kormány tehát kötve van saját pénzügyi ja­vaslataihoz, melyek azon minimumot képezik, mely­nél tovább Anglia nem mehet. De éppen ezért köte­lessége ellenezni minden oly törekvést, mely arra c­éloz, hogy más megoldási módokat kíséreltessék meg. A konferenczia tárgyalási köre csak arra szo­rítkozik, vájjon helybenhagyja-e azon pénzügyi ren­dezést, melyet mi javaslunk, vagy nem. Mi magunk is igen rendezhetnék Egyiptom pénzügyeit és annak kormányzatát, a­nélkül, hogy nagyobb áldozatokra volna szükség, mint a melyeket Gladstone felajánlott. Igen könnyen adhatunk a ma­gunk zsebéből nyolcz millió fontot Egyiptomnak s nem is kívánunk egyebet, mint megfelelő biztosítékot ezen összeg visszafizetésére. Ha tehát a konferenczia nem hagyja jóvá az előterjesztett tervet, a mi megha­talmazottjaink, kik igen jó üzletet ajánlanak fel Euró­pának, azonnal kötelesek kijelenteni, hogy e kérdés felett minden további tanácskozást megszakítanak. Beszélik, hogy a franczia kormánynak Bligni­­eres, ki szintén részt fog venni a konferenczián, egy igen részletesen kidolgozott tervet nyújtott át, mely szerint Egyiptom budgetje rendezhető lenne minden kamatredukc­ió nélkül. Ha Francziaország azt tette volna, a­mit mi tettünk, költött volna Egyiptomra pénzt, katonáit feláldozta volna az egyiptomi csatate­reken, Egyiptom jóléte és békéje tekintetében nagy felelősséget vállalt volna magára, mint mi, akkor ez a terv elfogadható lenne. De minthogy Anglia tette mindezt, kétségtelen, hogy az angol tervvel kell a konferencziának foglalkoznia, hogy Anglia állását Egyiptomban kell a konferencziának tekintetbe vennie. Ehhez képest azon it, melyen Angliának ha­ladnia kell, igen tisztán áll előttünk. Anglia pénz­ügyi rendezést ajánl és engedményeket tesz, melyek a mi nézetünk szerint­ sokkal messzebb mennek, mint azt a szükség kivánja és mint az hazánk érdekeivel megegyeztethető volna. Ezen engedmények olyanok, hogy azok nélkül mi magunk is tudtuk volna ren­dezni Egyiptomot. De ha már megtettük ezen aján­latot, ellenszegülnünk kell minden oly kisérletnek, mely azt veszélyeztethetné. A lordok házában a bizalmatlansági indítvány egészen más körülmények közt fog tárgyaltatni, mint az alsóházban. Ha a lordok háza esetleg bizalmatlan­ságot szavazna a kormánynak, ezen szavazatnak ha­tását nagyon csökkenteni fogja az, ha a lordok visz­­szavetik a választási törvényt, a­mivel a kormányt lord Salisbury oly gyakran és oly tüntetőleg megfe­nyegette. Pedig éppen ő fogja a bizalmatlansági sza­vazatot is indokolni. Az ellenzék állása tehát minden tekintetben gyenge, és a­mi legfőbb, maga fogja a küszöbön álló vita által eltompítani azon fegyver élét, melyet kü­lönben, jobban megválasztva a körülményeket, siker­rel használhatott volna a kormány leverésére. Apponyi Albert gróf beszéde. (Aradon, junius 28-án.) Tisztelt polgártársak és elvbarátok! Az, aminek ma itt szemlélője vagyok, az a le­folyt választási küzdelemnek legörvendetesebb tünetei közé tartozik. Mert elveink harczosaira nézve beállt most az az idő, mely tetterejüket a harcznál is kemé­nyebb próbára teszi: a tétlen nyugalom és béke ideje, az az idő, melynek hatása ellen minden hadseregnek a legválogatottabb eszközökkel küzdenie kell, hogy a katonai szellem el ne veszszen. Önök egy győzelmes harcz után sem engedik át magukat a pihenésnek; első gondjuk csapataik szervezetét véglegessé tenni és biztosítani; ezen bölcs és előrelátó intézkedés által biztosítják zászlóink diadalát a jövőre is, melyet im-

Next