Pesti Napló, 1885. március (36. évfolyam, 59-89. szám)

1885-03-01 / 59. szám

59. szám. Szerkesztési Iroda: Ferencziek-tere, Athenaeu m-é p ü 1 • t. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez Intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak e. Kéziratok nem adatnak vissza. Kiadó­hi­vatal: Ferencziek-tere, Athenaeu­m-é­p­ü­l­e­t. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok, hirdetmények) kiadó-hivatalhoz intézendők. Egyes szám 4 kr. Budapest, 1885. Vasárnap, márczius 1. Reggeli kiadás. 36. évi folyam. Előfizetési feltételek: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti ki­adás együtt: 1 hónapra 2 frt. — 3 hónapra 6 frt. — 6 hónapra 12 frt. Az esti kiadás postai különk­ű­déséért felülfizetés havonként 85 kr.n évnegyedenként 1 forint. Hirdetések szintúgy mint előfizetések a »Festi Napló« kiadó­hivatalába Budapest, Ferencziek-tere, Athenaeum-épület, küldendők. Egyes szám 4 kr. Előfizetési felhívás PESTI NAPLÓ - Már­cz. 1-jével új előfizetést nyitunk lapunkra. A Pesti Napló előfizetői azon rendkívüli ked­vezményt élvezik, hogy féláron rendelhetik meg a ,,M­a­­gyar Bazár“ illusztrált nagy divat- és szépirodalmi lapot, munka- és szabásrajzokkal, színes párisi divat­képekkel, regény- és más mellékletekkel. Előfizetési ár a Pesti Naplóra (reggeli és esti kiadás s hétfő reggeli rendkívüli szám) évnegyedre 6 frt, egy hónapra 2 frt. Előfizetési ár a Pesti Naplóra és Magyar Ba­zárra : Évnegyedre 7­árt 25 kr. Az előfizetések­ Budapestre, a Pesti Napló kiadóhivatalába (Ferencziek­ tere, Athenaeum) minél­­előbb beküldendők, hogy a lap kézbesítésében fennaka­dás ne történjék.­ A Pesti Napló szerk. s kiadóhivatala. Budapest, február 28. Fordulat állott be a világeseményekben, ha Gladstone visszalépett. Hogy megbukott, senki kétségbe nem vonja. Az éjjel kapott bi­zalmatlansági szavazatok után állása tartha­tatlan s a saját lapja, a Daily News ma reg­gel már jelzi, hogy a kabinet beadja lemon­dását. »Komoly vereségnek« nevezi a Times a szavazást, s valóban úgy van. A lordok két­harmad többsége döntött ellene, a képviselők csekély számú többsége szavazott mellette. Saját pártja ketté szakadt s a legtekintélye­sebb whig politikusok az ellenzékkel szavaz­tak. Mily kelletlenül támogatták őt a saját hívei, csupán azért, hogy ne kerüljenek felül a konzervatívok. E bizalom nem volt bizalom, hanem csak bizalmatlanság a toryk iránt. S mily gyenge volt a kormány ezen vitában, hogyan kapkodott és nyilatkozott össze­vissza. A politikai konfúzió nem alkalmas a birodalom kormányzatára, midőn Anglia veszélyben forog. Ily módon a kormány nem tarthatta magát, hisz minden új nyilatkozatá­val képtelenebbnek tűnt fel és szavazatokat vesztett. Pártjának bomlását Gladstone túl nem élheti. Két csatát vesztett egy napon s vissza kell vonulnia. Mert 590 képviselő kö­zül 302 nem oly többség, melylyel Angliá­ban kormányozni lehet, s hol van a régi nagy majoritás? A­mi belőle megmaradt, elcsüggedt, elkedvetlenedett. S ha a közvéleményt veszszük a házon kívül, az még inkább ellene van a Gladstone­­politikának, mint a jól fegyelmezett li­berális párt az alsóházban, mely hűségé­nek évek óta annyi jelét adta. S e köz­vélemény Angliában nagyobb hatalom a parlamentnél is, mely nyomásának soha sem tudott ellentállni. E közvélemény buktatta meg Gladstonet. S Gladstonenak buknia kell, mert nem csupán pártja hasonlott meg és szakadt ketté, de sőt minisztériuma is. Egyik része Szudánt fel akarja adni, másik része nem. A minisz­terek a házban is így össze-vissza beszéltek. A bomlás teljes. Itt nincs többé közös poli­tika, mely az embereket összetarthatná, itt egyáltalán semmi politika nincs többé. A kabinet lemondásának hírét várjuk a távírótól. Következik a Salisbury-minisztérium, mondja a Daily News. Ha ez következik, akkor az egész politi­kai konstelláczió megváltozott. Anglia gyar­mati politikája más lesz és Anglia viszonya az európai hatalmakhoz is más lesz. A régi hagyományok újra felélednek s a régi rokon­­szenvek az új ellenszenvek helyébe lépnek, mely ellenszenveket Gladstone mindenütt gondosan ápolt, kivéve Oroszországot, melyet szeretett. De Gladstone bukásának nemcsak kül­­s­politikai jelentősége lehet, sajnos, ő a szabad­elvűséget képviselte. Ha úgy képviselte vol­na, mint Palmerston, Európa ma szabadabb és boldogabb s Anglia hatalmas lenne, a czi­­vilizált nemzetek élén és szimpathiáitól hor­dozva. Ki busul Gladstone után, ha ment? Senki, csak néhány pánszláv. Az új kabinetnek, mely angol hírek sze­rint vegyes lesz, konzervatív és mérsékelt szabadelvű, nagy feladat jutott Szudánban a mahdi, Egyiptomban Európa s Afganisztán­ban Oroszország ellen. Az angol oroszlán szedje össze minden erejét. A válságból, mely­be Angliát Gladstone taszítá, csak lemondás vagy nagy erőfeszítés árán menekülhet. Bukása után egész Európában nincs név­leges szabadelvű kormány több, csak egy: a Tiszáé. Mily szerencsés párhuzam Magyar­­országra, hol a liberális kormány oly szilár­dan áll. 7­6 szótöbbség támogatj­a. Holnapután jubilál. Bosznia sem ártott meg neki. Glad­stone öt évig kormányzott, Tisza tíz eszten­deig. Mennyivel nagyobb ember Tisza és mennyivel szilárdabb a magyar parlamenta­­rizmus. S ennek oka kétségkívül azon szilárd, következetes magatartás, melyet hazánk ve­­zérférfiaiban annyiszor csodálunk s melynek hiánya Gladstonet oly nagy mértékben jelle­mezte. Gladstone nem tudott uralkodni, mert folyton alkalmazkodott a viszonyokhoz s örökké változtatta nézeteit, csupa kompro­misszum volt az ő egész politikája belföldön, külföldön, mig ezek által végre magát is tel­jesen kompromittálta. Nem járja le magát az, ki lejár másokat, ki a viszonyokkal számol, de nem enged. A hithez hívei ragaszkodnak. Mig Gladstonet a parlament elejti, Tiszát A PESTI NAPLÓ TAHCIAJA. — Márczius 1. — Éber Nándor. Alulról küzdte magát magasra; szegény, isme­retlen család sarjából a szellemi és születési ariszto­­krácziának otthonosa lett, és magasból bukott a lép­csők aljára, s igy leve vége. Senki sem várta ezt a fordulatot, habár min­denki tudta, hogy révedező lépéseivel, gyakori tántor­­gásaival az élet végét járja. Az a betegség, mely az utóbbi évek alatt úrrá lett fölötte, gyógyulást nem ismer. Lassan szívja ki a szervezetből a vért, a cson­tokból a velőt, s csak mikor az utolsó csöppet is ki­szívta, csak akkor öl. Borzasztó, kegyetlen betegség az! Halálos ítélet, melynek siralomháza az­­ őrültek háza. S csak onnan a sir­ a ez Nándor még szerencsés volt a maga sze­rencsétlenségében. Az őrültek házát kikerülte. Nem kellett, hogy őrjöngő dühében fejét a ki­párnázott fa­lakhoz verje, s kényszerzubbonyban várja be a halált. Egy szédülés, fent a magasban, elvégzett mindent. Vastag téli kabátja párna gyanánt gyűrődött feje alá az esés közt, és attól is megóvta, hogy feje szétlocs­­csanjon. S a­kik még néhány óra előtt az emberi természet legyőzhetetlen szatírájával mosolyogtak rémes grimaszain és groteszk mozdulatain, melyek a haldoklóból is bohóczot csinálnak, elkomolyodva vet­ték körül, s egyszerre eltűnt előlük, a­mi benne szá­­nandóan nevetséges volt, s csak az maradt meg belőle, a­mi maradandó. Mint ő maga mindig sovány és kimagasló volt, h úgy életrajzi adatai is, kimagaslók bár, de eléggé soványak. Külföldön szerezte hírnevét, itthon csak elköl­tötte. A olasz háborúban részt vett s már akkor is a Times tudósítója volt. Mint ilyen nyert tábornoki rangot Garibalditól. S mint ilyen maradt meg a Ti­mes tudósítója egészen haláláig. Nagy poziczió volt ez mindig, s különösen addig, mig Andrássy Gyula volt a magyar miniszterelnök, s külügyminiszter akart lenni. Ez fejti meg azt a nagy intimitást, mely kifejlődött Andrássy Gyula és Éber Nándor között, s mely Éber Nándort annak idején oly fontos egyéni­séggé tette a politikában. Éber Nándor kétségtelenül első rangú politikai tehetség volt. Már csak annyiban is, hogy sohasem tett olyat, ami impolitikus lett volna. Működésének folytonos anonimitása fonta körűlé azt az érdekes rej­­télyessé­get, mely nevét ismertté tette. A hiúság nem bántotta, hogy nagy dicsőségeket arasson , de nem is hívta ki soha a kritikát önmaga ellen. El volt fogadva mint tényező , s ezt a pozíczióját meg tudta őrizni utolsó ideig. Amit a szalonokban hódított, azt a pro­fán közvélemény nem tudta elvenni tőle. Mert, mióta itthon volt, úgyszólván egész élete a szalonokban, a nemzeti kaszinóban, színházakban folyt le. Tizennyolc­ év alatt talán egy este sem múlt el, hogy operai előadáson ne lett volna. A zenének volt bolondja mindig , de a zenét gyakran különös módon élvezte. A legzajosabb jelenetek mellett el­aludt, s ilyenkor az egész közönség egy alvó ember­ben gyönyörködött, kinek neve Éber. Ez a szokása tette tipikussá a nagy közönség előtt, mely másként talán keveset tudott volna róla. De ez az angol flegma felkelte a kíváncsiságot, s a kíváncsiság meghozta a többit. Mindenki mulatságos­nak találta nála ezt a rendes operai alvást, pedig ebben már akkor benne lappangott az a betegség, mely az utóbbi évek alatt nyomorulttá tette. Szerencséje, mely állandóan a legmagasb kö­rökben biztosított neki helyet, nem kapta el őt soha. Élezes, szelíd kedélyű volt és nemes szivü. Sok jót tett, de működése ezen a téren is anonim volt, és ez nagy diszére válik. Élete a regényírónak hálásabb tárgy, mint a politikusnak vagy történetírónak. De múltjában, melynek sok részlete ma is ismeretlen, nem volt semmi kivetni való. Egyszer egy képviselő, mende­mondák után ítélve, gyanúsítólag szólt Éber Nándor keleti élményeiről, de Éber Nándor doku­mentumokkal állott elő, s az illető képviselő nyilvá­nosan, a képviselőház színe előtt kért tőle bocsánatot. Mióta csak visszatért Magyarországba, mindig helye volt a képviselőházban. Erdélynek két kerüle­tét képviselte, ámbár nem mindig ismerte azokat, a­kik megválasztották. Mert mindig a kormány választotta meg s minden kormány súlyt helyezett arra, hogy Éber Nándor tagja legyen a képviselőház­nak, jobban mondva a kormánypártnak. Katonai kér­désekben tartották kapac­itásnak , és az is volt. Egyet­len irodalmi műve, mely tőle magyar nyelven megje­lent, a honvédségi szervezésre vonatkozott. Mint szó­nok egészen az angol modort követte. Száraz tárgyias­­sággal szólott, de sohasem érdektelenül. Egyetlen egyszer merült bele a konjekturális politikába, de ak­kor sem volt szerencsés. •­ 1877-ben, az orosz-török háború alatt, az oroszok váratlanul gyors előnyomu­lásakor, kifejtette, hogy a törökök helyzete tartha­tatlan, s hogy csak rövid hetek kérdése az, hogy Muk­­tár feladja Kis-Ázsiát, mint Ozmán feladta a Dunát.. És alig hogy Éber ezeket kifejtette, kevés időre rá Muktár megverte Lorisz Melikoffot, Ozmán pedig megkezdte a plevnai győzelmek sorát. Éber Nándorban a közéletnek egy olyan meg­szokott alakja dőlt ki, a­kit nélkülözni nehezen esik. Olyan volt ő, mint az olyan ember, a­kiről azt szok­ták mondani, hogy nélküle nem teljes a kompánia. De istenem! — az utóbbi évtized alatt oly sokan dől­tek már ki ezekből, hogy mindenkivel, a­ki innen el­költözik, mind teljesebbé lesz az a kompánia, a­melybe mindnyájan eljutunk. Nyugodjék békével szegény Éber Nándor! — Olyan fokú izgatottság, a­milyen őt évek óta gyötörte, megérdemli az örök nyugodalmat. ..— Mai számunkhoz egy iv melléklet van csatolva, ünnepli, s mig Angliában miniszterválság dúl, Magyarország azon van, hogy élethosz­­sziglan biztosítsa a Tisza-kormány uralkodá­sát. Ha Gladstone a felsőházat reformálta volna s nem az alsót, meg nem buknék. Ha Gladstonenak vannak főispánjai, neki is gra­tulálnak 1890-ben. Jobb hát miniszterelnök­nek lenni Magyarországon, mint Angliában, mert ott nagy többséggel is megbukhatik a miniszter, Magyarországon soha. Budapest, február 28. A horvát ügy. Mihelyt a képviselőház a főrendi­ház reformjáról szóló törvényjavaslat tárgyalását be­fejezte, a miniszterelnök a képviselőházban indítványt fog tenni egy regnikoláris bizottság kikül­dése ügyében. E bizottság, melybe 8 tagot a képvi­selőház és 4 tagot a főrendiház választ, a horvát tar­­tománygyűlés által kiküldött hasonló bizottsággal együtt május vagy június hóban tárgyalná a horvát részről netán felvetendő kérdéseket. Előbb a bizott­ságok alig fogják megkezdhetni tárgyalásaikat. A főispánok szónoka Tisza Kálmán miniszter­­elnöknél a márcz. 2-dikn­ubiláris tisztelgésnél b. Maj­­thényi, a honti főispán lesz. Az általános magánjogi törvénykönyv tervezeté­nek megvitatása czéljából összehívott értekezlet ma délután P­a­u­­­e­r igazságügyminiszter elnöklete alatt ülést tartott, és az öröklési jog tervezeté­ben az V. czim 1. fejezetét, mely az örökség meg­szerzéséről szól, vette tárgyalás alá. A Hóra Kloska-napot, febr. 28-át, a románok Erdély több helyén megünnepelték. Mint Brassóból táviratilag értesülünk, ott ma ez alkalomból ünnepé­lyes misét tartottak. Az afrikai értekezlet. A múlt évi nov. hó 15-én délután két órakor nyittatott meg Berlinben a nyu­gat-afrikai értekezlet. A franczia kormánynyal tör­tént előzetes megállapodás alapján a német kabinet küldte szét a meghívókat s a német birodalmi kanc­el­­lária nagy termében a megnyitáskor következő államok voltak képviselve: Anglia, Ausztria-Magyarország, az amerikai Egyesült­ Államok, Belgium, Dánia, Fran­­cziaország, Németország, Németalföld, Olaszország, Oroszország, Portugál, Spanyolország, Svédország és Törökország. Az értekezlet tevékenysége a következő három főpontra volt irányozva: A kereskedelmi szabadság behozatala a Kongó torkolatain és me­­denczéjén; a bécsi kongresszus által több nem­zetközi folyamra alkalmazott s a hajózás szabadsá­gára vonatkozó elvek átvitele a Kongó és Niger folyókra ; végül azon formaságok megállapítása, me­lyeket a hatalmaknak Afrika partjain teendő uj fog­lalások esetén követniük kell. Az értekezlet összesen tizennégy hétig volt együtt s ez időben a zárülésén, február 26-án kívül tiz plenáris ülést tartott és pedig: nov. 15-én Bismarck herczeg, nov. 19-én s 27-én és decz. 1-én Hatzfeld gróf, decz. 18. és 22., jan. 7. és 31. s február 23-án Busch államtitkár elnöklete alatt. Ez ülésekkel párhuzamosan folyton folytak a bizott­sági tárgyalások Courcel báró, s az albizottsági tárgya­lások Kusserow követségi tanácsos elnöklete alatt, me­lyekről Lambermont b.,a belga meghatalmazott szokott Kónyi Manó. A háborús évek a katonának duplán számíta­nak. Kónyi Manónak is az országgyűlés nem egé­szen húsz évi szolgálatát duplán számította, mert tel­jes nyugdíjjal, azonfelül a megválásnak igaz fájdal­mával mentette fel őt eddig viselt hadi szolgálata alól. S most már mehet Abazziába, hallgatni a ten­ger zúgását, a hajszak visítását és a csüllők hányko­­lódásait, (mennyivel szelidebbek ezek némely parla­menti összeütközésnél!) s nem fogja élvezetét soha megzavarni az a veszély, hogy a­mit hall, azt le is kell sztenografálnia. Ezentúl nem fogja őt semmi sem korlátozni abban, hogy irhat l­a­s­s­a­n is, ha neki tet­szik , és ezentúl módjában fog állani, csak olyat ol­vasni mindig, a­minek értelme van, és jogá­ban lesz a saját munkáját a saját­ neve alatt bo­­csátni napvilágra. Csaknem húsz esztendeig volt ő mindezektől megfosztva, elzárva. Az országgyűlési naplóknak szá­zakra menő kötetei, a nagy zajban nem hallott beszé­dek és a soha sem hallott zajos tetszések és élénk helyeslések mind erről tesznek tanúbizonyságot. Kónyi Manó látta,vagy igazabban szólva, hallotta ritkulni s kidőlni a 48-diki gárdát, s hallotta kifej­lődni hallatlan középszerűségeit a nagyok epigonjai­­nak. Látott és hallott minisztereket és államtitkáro­kat, a­kik sem beszélni nem tudtak, sem írni, és annyi fület és annyi farkat nem kreált még maga a mindenható sem, mint Kónyi Manó száz és száz olyan beszédbe, melynek nem volt se füle, se farka. Hány választókerület bámulta meg a maga képvi­selőjét, olvasott beszédje után, míg Kónyi Manó volt a gyorsirodai főnök! Hány választókerület vonta kétségbe annak a példabeszédnek igazságát, hogy az ökröt, ha Bécsbe hajtják, ott is ökör ma­rad, — mig Kónyi Manó volt a hajtsár! — A Roth­schild családnak hagyományos jelvénye egy arany szamár, mely abban különbözik az arany borjútól, hogy nem bálványt jelent, mint ez, hanem a szeren­csés embereket példázza. Kónyi Manónak is, ha (a­mit nagyon megérdemelne) hosszas szolgálataiért megad­nák a magyar nemességet, bizonyára bent volna czime­­rében egy nagy fésű, és a mellett egy nagy szamár. A­mi azt jelentené, hogy senki annyi boglyas szamarat még nem fésült tisztára, mint Kónyi Manó, a­mi min­denesetre nemesebb foglalkozás, mint számos olyan meddő szervitus, a­mi sok embert emelt már jelenté­keny polezra, holott ha életének eredményeit össze­adnák, csak parti zéró jönne ki belőle, a­mit a magyar szójárás kutyafésülésnek keresztelt el. Hogy izgett-mozgott Kónyi Manó csaknem húsz évig abban a gőzös, légvonatos házban, melynek or­szágház a neve. Szénfekete,baj­a és szakálla közt azóta ezüst szálak ütötték föl magukat, de minden ezüst­szálhoz a tevékenység érdemeinek arany kalásza van kötve. Hányszor futotta meg azt a csigalépcsőt a buffet mellett, mely abba a műhelybe vezet, mely — ha kellett — hasonlított a géphez, melybe csak bele kellett dobnia a téglát meg a maltert, és egy három­­emeletes ház jött ki belőle. Hány embert össze­ölelt a folyosókon, akik a Kónyi munkája után, a saját nevük alatt öleltették­­ magukat a vá­lasztóik által, otthon. Kónyi nem mondta nekik, hogy vigyen el titeket az ördög! — hanem még biztatta őket, hogy csak tovább! az első siker már meg­van. És sok olyan ember él még most is, aki szentül meg van győződve, hogy mindazt, ami az országgyű­lési naplóban meg van örökítve, szóról szóra ő mondta el a­­ képviselőházban. Mert Kónyi Manó nemcsak tuc­atszámra csinálta a beszédeket másoknak,­­s nem semmiből, mint Isten a világot, mert ez könnyű dolog ahhoz képest, mikor valakinek az ostobaságokból kell okos dolgokat csinálni,­ hanem még el is tudta hitetni velük, hogy mind az ab origine az ő szüleményük. Soha még Kónyi Manónál önzetlenebb és szeretetre­méltóbb k­a­k­u­k nem született a világon. A­mi pe­dig a parlamenti szüzekkel való eredményes fárado­zásokat illeti, ebben még a mesebéli sárkány sem ver­senyezhetett vele. És bár a parlamenten kívül­ mindig voltak Kó­­nyinak erős politikai elvei és meggyőződései,,de bent "a parlamentben, hivatalos működése alatt, ezek soha­sem befolyásolták, sohasem uralkodtak rajta. Mily előnyösen különbözik Kónyi Manó ebben is sok más embertől, aki csak bent a parlamentben árulja el meggyőződéseit, és a parlamenten kívül még csak nyoma sincs rajta annak, mintha csak,egy szemernyi meggyőződés is szorult volna beléje. És bár mindig voltak erős szimpathiái és kedvenczei, de azért épp oly kedves és szolgálatkész volt azok irányában is, akik sem kedvenczei nem voltak, sem szimpathiáit nem bírták. És ha valakihez egyszer lelke mélyéből ragaszkodott, sem idő, sem körülmény azon nem tu­dott változtatni többé. Életének Deák Ferencz volt legmagasabb ideálja, s rajongásának tárgya gróf Andrássy Gyula volt és most is az. Deákért nem szenvedett soha, mert Deákot nem bántották soha, de Andrássyért nagyon sokat szenvedett, mert And­­rássyt gyakran bántották politikai ellenfelei. S hiába mondta neki Andrássy: nevessen, barátom, mint én nevetem! — nem használt! Kónyi csak kesergett. Kónyi Manónak lehet köszönni azt is, hogy a parlamenti csatatérnek sohasem voltak halottjai. Mert ő fel tudta támasztani még a duplán lőtt bako­kat is. A Lister-kötéseket még doktor Farkas László sem tudja úgy alkalmazni a tátongó sebekre, mint Kónyi Manó tudta, vagy a­hol kellett, a­hogy az amputáczióhoz értett, ha vérmérgezéstől kellett tartania. Műszaki törzstiszt, katonaorvos, tábori pap, minden volt egy személyben. Az ő négy órája, a­mit naponkint eltöltött a házban, úgy viszonylott a más ember négy órájához, mint a rendes íráshoz a szteno­­gráfia. S nem csoda, ha húsz év alatt bele­fáradt, bele­betegedett. Húsz év, mely a sztenográfia gyorsaságá­val hajtja az agyvelőt és az idegeket, csak nagyon fe­lületes mathematikával számítható dupla húsz eszten­dőnek. De hát végre is, meg kell állapodni valamely mennyiségben, mert különben az arányt nem is le­hetne kiszámítani. És Kónyi Manónak nem volt elég az az agy- és idegfárasztó munka, mely neki oly bőven kijutott az országgyűlésen, hanem még azt is a fejébe vette, hogy nem elég Deák Ferencznek szobrot emelni, ha­nem olvasni kell rég mondott beszédeit is. Mert csak igy lesz abból a szoborból beszélő szobor, és csak igy nem lesz meghalva Deák Ferencz. — Fejébe vette ezt, és a­mire nem akadt vállalkozó azok közt, a­kik Deák Ferencznek, a­míg élt, annyit hízelegtek, arra ő vállalkozott, a ki talán Deáknak legkevesebbet hí­zelkedett. És ez a munka, mert a legaprólékosabb gonddal kutatta át az összes naplókat, hírlapokat és folyóiratokat, melyekből Deáknak régi beszédeit ösz­­szeszedte — ez a munka ártott meg neki legjobban. Megártott neki, mert úgy beleélte magát Deák Fe­­renczbe, hogy nem tudta többé beleélni magát a képviselőházi szónokokba. Szédülést kapott, s mint mondani szokás, megrokkant. S most nyugdíjba ment, s elvonult, mint tündérei közül Prospero a vihar után. De távozása szép volt, s rá nézve fényes elég­tétel. S egyike ő azon ritka halandóknak, a­kik a legtisztább alakban élvezhetik a kiérdemelt hálát. S nem ronthatja meg ennek élvezetét a gyanú, hogy talán e hálának rugója érdek vagy önpás. Nem ront­hatja meg, mert hiszen Szilágyi Dezső volt az, a­ki a ház nevében Kónyi Manó érdemeinek szép és meleg szavakban adott kifejezést. Tehát egy olyan szónok, a­ki helyett Kónyi Manó soha sem csinált beszédet, s a­kinek beszédeit soha sem kellett javí­tani. És talán én is, a­ki e sorokban veszek búcsút tőle, mint a gyorsiroda főnökétől, talán én sem jöhe­tek ebbe a gyanúba, s ha jönnék, Fenyvessy Adolf barátom, az ő főnöktársa, bizonyára jót fog állni értem. Azért, úgy hiszem, e sorok sem ronthat­ják le előtte a hála élvezetét. Tartsa meg jó kedvét a munka után kiérdemelt nyugalomnak éveiben is, és kárpótlásul az elhagyott sztenográfiáért, írja meg las­san, de minél hosszasabban, emlékiratait. Mert senki e lefolyt húsz év történetének érdekes és jellemző rész­leteit oly jól nem ismerheti, mint ő. Ifj. Ábrányi Kornél, a plenáris ülések elé jelentést terjeszteni. Az értekezlet működése a fent említett pontokat illetőleg teljes meg­egyezésre vezetett. Egyik legnagyobb eredménye azonban az értekez­letnek a Kongó-állam megalkotása és szervezése. Két és fél milliónyi □ km. területű ez állam, mely ötször oly nagy, mint Franczia-vagy Németország és nyolc­­­vanszor oly nagy, mint Belgium, nagyszerű hajózási utakkal, kitűnő kikötőkkel, termékeny talajjal, nagy számú lakossal és részben kedvező égaljjal. Ez a nagy terület most megnyittatott a polgárosodásnak, a ha­ladásnak, a világ kereskedelmének és forgalmának. Ez olyan esemény, mely az emberiség kulturéletében mindig emlékezetes jelentőségű fog maradni. Az új vámemelések. — febr. 28. Nehéz eligazodni a fölött, hogy mi a tendencziája a tervezett vámemeléseknek. A rendszabályt Franczia é­s Németország vám­­fokozásai provokálták. Ha ez az ok és alka­lom, akkor a javasolt magasabb vámtételek­nek vagy retorzionális vagy egyenlősítő c­él­­zattal kell bírniok. Ez legalább az uralkodó felfogás. Az alternatíva utóbbi része különben nem is bír igazi jogosultsággal. Mert ha Né­metország rászorul gabonavámokra, még nem következik, hogy nekünk is ily vámokra s ugyanoly magasságban van szükségünk. Ha Francziaország marhatenyésztését fokozott vámokkal védelmezi, még nem következik, hogy Németország vagy monarchiánk éppen olyan magas tételekkel nehezítse a marhaim­portot. Egyes czikkekben kisebb vám is meg­teszi hatását, másnál magasabb is elégtelen, a fiskális tekintet pedig másutt keresi a mér­téket, mint az egyes czikkek fejlettségi fokán. Mind­a mellett, hogy ezek elismert igaz­ságok és kétségtelen az is, hogy Németország­nak például pamutszövő ipara azzal nem nyer exportképességében felénk, a monarchiába, ha emelik a német textilvámokat, mégis az osztrák iparosok azt várják, hogy emeljék ná­lunk a pamutszövetek eddigi vámját. Egy szóval, az már nem is kérdés, hogy ha emelik a német ipari vámokat, vagy ha azok külön­ben is magasabbak a mi tarifánk tételeinél, akkor emelni kell ezeket a német tételek ma­gasságáig. És ezt, úgy látszik, oly czikkekre is kí­vánják a Lajthán túl, a­melyekben a külső import az osztrák textiliparnak nem okoz ér­zékeny versenyt. Már­pedig itt a fokozást csak azért, mert a gabona­­s lisztvámokat emelni kell, éppenséggel nem látjuk indokolt­nak. Mi nem utasítjuk vissza minden indusz­­triális vám fokozását, mert igazságosan ki nem vonhatjuk magunkat addig, a­míg fenn­áll, a közös vámterület súlyos következményei alól. Ha az osztrákok hozzájárulása nélkül az agrárvámok emelése meg nem történhetik és némely ipari vámok emelése szintén sürgősen szükséges , meg kell egyeznünk ezekben is. Szenvedni fogunk alatta, kivált ha általános fogyasztási czikkek drágulnak meg e miatt. Az ország meg fogja érezni ezt a drágulást és okulni fog talán a maga kárán, mire a vám­szövetség felbontásának órája elérkezett. A vámok egyenlősítése a német tételek­kel nem bír tehát belső jogosultsággal; a félhivatalos nyilatkozatok pedig tiltakoznak az ellen, mintha a tervezett nagyobb vámok a retorzió jellegével bírnának. Isten ments! Mer is a mi monarchiánk represszáriakkal akár Német-, akár Francziaország ellenében föl­lépni ! A gabona­­s lisztvámok emelése semmi­esetre sem lehet retorzió ezen két állam egyike ellen sem. Inkább fordul Oroszország és Amerika, mint nyugati országok ellen. Vagy ha a német tételek magasságáig fölemel­tetnek az említett czikkek, de különö­sen a liszt vámja: Cseh- és Morvaország malomipara veszi leginkább hasznát a vé­delemnek. Lehet, hogy a vámok által ki­szorított külföldi gabona s liszt helyét a ma­gyar termény fogja elfoglalni s a külföldre való exportunk csorbáját­ valami kevéssel itt kipótolni; de árjavulást gabonánk és lisz­tünk után azért nem várhatunk. A magyar produkc­ió annyira túlmegy az egész monar­chia szükségletén, hogy a kínálat még mindig túlságos lesz és a világpiac­ok maradnak ná­lunk a magasabb vámok mellett is az ársza­bályzók. A különbség tehát a tervezett vámeme­léseknél abból áll, hogy a mezőgazdasági vá­mok fokozása ezen terményeket nem drágít­­hatja s legfölebb nagyobb piaczot biztosít a belföldi nyersterményeknek a monarchia te­rületén; míg az ipari czikkek vámjának eme­lése az áruk drágítását vonja maga után, te­hát az osztrák indusztriát részben a magyar fogyasztók rovására is újabban növeli s fölé­nyét a magyar iparviszonyok fölött csak fokozza. Egy szóval az új vámemelések való­színűleg csak élesíteni fogják a vámközösség­nek eddigi visszásságait. Az aradi szobor. A váratlan csapás, mely művészetünket Huszár Adolf elhunytával érte, már magában foglalá a kér­dést, mint közérdekű nemzeti ügy, ki alkossa meg az aradi 13 vértanuk szobrát, mely szobornak készülő­ben lévő főalakján kívül csak vázlatai maradtak az elhunyt művész hagyatékában. E kérdéssel szemben igen tapintatosan s helyesen járt el a szoborbizottság, midőn — művész-egyletünk hiányozván, az egyedül illetékes közeg — az országos képzőművészeti társu­lathoz fordult, kérdve: kit tart képesnek s kit ajánl a szobor elkészítésére. Köztudomású dolog, hogy a képző­művészeti társulat választmánya Zala György szobrászt egyhangúlag ajánlotta a szobor­bizottságnak, mint olyant, kit ifjú kora daczára teljesen képesnek tart egy

Next