Pesti Napló, 1885. május (36. évfolyam, 119-148. szám)

1885-05-01 / 119. szám

119. szám. ............................................hillimini Szerkesztési iroda: Ferencziek­ tere, Athenaeum-épület. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kéziratok nem adatnak vissza. Kiadás-hivatal: Ferencziek­ tere, Athenaen m­é­lylét. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok, hirdetmények) kiadó-hivatalhoz intézendők. Egyes szám 4 kr. Budapest, 1885. Péntek, május 1. Reggeli kiadás: 36. évi folyam. Előfizetési feltételek: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti ki­adás együtt: 1 hónapra 2 frt. — 3 hónapra 6 frt. — 6 hónapra 12 frt. Az esti kiadás postai kü­lönküldéséért felülfizetés havonként 35 kr., évnegyedenként 1 forint. Hirdetések szintúgy mint előfizetések a »Pesti Napló« kiadó­hivatalába Budapest, Ferencziek-tere, Athenaeum-épület, küldendők. Egyes szám 4 kr. Előfizetési felhivás PESTI NAPLÓ - pBT" A kiállítás és a háborús viszo­nyok iránti tekintetből fölkérjük azon t. olvasóinkat, kiknek megrendelése ápril végén lejárt, az előfizetés minél előbbi megújítására, hogy a lap megküldésében fennakadás ne történjék. 9. A Pesti Napló előfizetői azon rendkívüli ked­vezményt élvezik, hogy a minden háztartásban majdnem nélkülözhetlen „Magyar Bazár“ nagy illusztrált di­vatlapot, számos és gazdag munkalapjai, színes divat­képei, szabásrajzai s más nagybecsű mellékleteivel fél­­áron rendelhetik meg. Előfizetési árak: PESTI NAPLÓ-ra (reggeli és esti lap s hétfő reggeli rendkívüli szám) Egy hóra ...................... 2 frt. Évnegyedre ............... 6 frt. Pesti Napló és Magyar Bazárra. Évnegyedre ......... 7 frt 25 kr. pJF* Az előfizetés vidékről legczélszerűbben posta utalvánnyal történik, mely Budapestre, a Pesti Napló kiadóhivatalába (Ferencziek­ tere, Athenaeum-épület) kül­dendő. Ofi- Az esti lap külön postai megküldéséért, év­negyedenként 1 frt fizetendő. Pesti Napló szerk. s kiadóhivatala. Budapest, ápril 30. Nemzeti ünnepet ülünk, a munka dicső­ségének győzelmi ünnepét s örvendünk, hogy ez ünnepet ő Felsége a király nyitja meg. Meg akarjuk mutatni, hogy a magyar nép tud dolgozni. A munkáskérdés az, hogy dol­gozhassunk. Akarunk dolgozni. Tanulunk dolgozni. Értjük a munka modern feladatait. Haladunk és haladni kívánunk. Lássa Magyarország, mire képes? Győződ­jék meg, hogy a mely nemzet a legkedvezőt­lenebb viszonyok közt, erőlködve, küzködve, daczczal és áldozattal annyira haladt iparban, gazdaságban, művészetben és kultúrában, mint a magyar: az életrevaló nép és jobb sorsra érdemes, mint hogy igyekezete vissza­fej­tessék s gazdaságilag szolgaságra legyen kárhoztatva. A király bizonyára örvendeni fog a nemzeti erők fejlődésének, a magyar ipar képzettségének, mely hogy virágozzék, tőle függ, fejedelmi akaratától és példájától. Arra kérjük a királyt, pártolja a ma­gyar ipart, szerezze meg számára a fejlődés hiányzó feltételeit, adjon Magyarországnak gazdasági önállóságot. A király látni fogja hazáját, Magyaror­szágot, egy szép kiállítás keretében. Gyönyör­ködni fog az ízlés és tudás remekeiben s meg­győződést fog szerezni, hogy Magyarország emanczipáczióját feltartóztatni örökre nem lehet. Nem vagyunk senkinek ellenségei, leg­­kevésbbé örökös szövetséges társunknak, Ausz­triának, hanem a munkára való jogát Ma­gyarországnak vitatjuk. Ez ránk nézve élet­kérdés. Iparosaink vannak, iparunk is kell hogy legyen. Azaz kell, hogy az ipari termelés feltéte­lei Magyarországnak megadassanak, hogy ipa­rosaink, kik bebizonyították az osztrák iparo­sokkal egyenlő képzettségüket, azokkal a mi hazánkban legalább versenyezhessenek. Le­gyen hitelük is egyforma, ha a bank közös, vagy ne legyen a bank közös és engedtessék meg, hogy az ország iparosainak olcsó hitelt szerezzen. A vámközösség ne foszsza meg a magyar iparost a védelemtől s a közös kor­mány a magyar kvótát ne adja osztrák szállits­tóknak. Hisz van magyar ipar és lehetne vi­rágzó, ha önálló lehetne és ha oly pártolás­ban részesülne, a mint méltán megilletné. Más országokban is az ipart az udvar és az állam protegálták, mig megerősödött. Bécs­­ben, Ausztriában is az udvar és állam az osztrák ipart pártolják. Legyen a király és udvara nálunk hasonlóképen, így gyorsabban érnénk e­zért. Hogy Magyarország erős legyen a mű­veltségben s hogy el ne maradjon a világtól, nemzeti és dinasztikus érdek. Ezt tudva, érez­zük becsét a király lejövetelének és a dinasztia látogatásának. A trónörökös, a magyar kiállí­tás protektora, a honi ipar jövő nagy jelentő­ségének legyen előmozdítója és szószólója. A főherczegek és főherczegnék közül többen itt vannak, s mint magyar királyi herczege­­ket üdvözöljük őket az ünnepen. Legyenek igaz magyar hazafiak. Rokonszenveiket akar­juk megnyerni a kiállításon, hogy fiaikat magyarokul neveltessék, mert érdemes lenni magyarnak. A nemzetiszín zászlókhoz szokjanak, ezek az ő színeik is. A magyar czimer egyszer­smind Habsburg-czimer. A magyarok sivalgó éljenei a királynak szólnak és a magyar di­nasztiának. A király, a trónörökös, a főherczegek, az udvar példája, hogy ezentúl pártfogásukba veszik a magyar gazdaságot és ipart, melyre figyelmesekké lettek inkább mint eddig, szol­gáljon bátorításul a kilenczezer kiállítónak, hogy jobb idők következnek ezután. De szol­gáljon buzdításul a magyar arisztokrácziá­­nak, hogy ezentúl inkább rendeljen itthon szépet, mint vásároljon külföldről hitványsá­got. Magyar ember Magyarországon megél­het, ha akar, mert kényeztetett ízlését is ki­elégítheti. S itt élni és itt dolgoztatni hazafiai kötelesség. Dámáink is meggyőződhetnek erről az országos kiállításon. S legyen a kiállítás eredménye: új köz­­gazdasági politika, mely a hazai munkát, ipart és gazdaságot ápolja s felkarolja. S ebben értsenek egyet kormány és társadalom, király és nemzet, így lesz Magyarország újra meg­alapítva. A PESTI NAPLÓ TÁRCZÁJA. — Május 1. — Vámbéry Oroszországról. Vámbéry múlt vasárnap Angliába érkezett, hétfőn Sheffield nagy vasipari városba ment, és az nap ott az Albert-csarnokban felolvasást tartott. A hallgatóság lelkesen fogadta s a sheffieldi polgármes­ter úgy mutatta be Vámbéryt, mint Anglia hű, ki­tartó barátját és mint bátor, szívós utazót. Vámbéry hálásan elismeri a jóindulatot és ne­­meslelküséget, melyet az angol­ nemzet mindenütt, nem egyedül ő irányában, hanem az egész magyar nemzet iránt tanúsított, a mely testestől lelkestől Angliával tart, midőn most ugyanazon zsarnok támadja meg, a mely Magyarország függetlenségét letiporta. (Tet­szés.) Oroszország nem népismei, hanem politikai fogalom. Ha eredetét tekintjük, Oroszország tulaj­donképen részben szláv, részben tatár magból kelet­kezett és gyorsan terjeszkedett a korábbi fejedelmek alatt, kik közül többen mohón tekintettek Khivára, mint ahol aranyat találni véltek. Mikor Vámbéry közép-ázsiai utazásából visszatért, alkalma volt lord Palmerstonnal találkozni, a­ki szokott élénk modo­rában azt mondta neki: »Uram, ön csinos sétát tett Közép-Ázsián át (Derültség), nagyon érdekes ka­landja volt.« Palmerston kiváló figyelemmel hallgatta a­ felvilágosításokat, melyeket Vámbéry neki Közép- Ázsiáról adott, de mikor figyelmét azon tényre for­dította, hogy az oroszok szívósan és csöndesen Tas­­kend felé tartanak, Palmerston azt feleji: »Amit ön az oroszok elhaladásáról Közép-Ázsiában mond és­­ azon veszélyről, mely bennünket ott fenyeget, nemze­­­­dékek fognak elmúlni, mielőtt ezek a dolgok bekövet­kezhetnek.« Látni való ebből, hogy az államférfiak, még a legjelesebbek is, éppen nem csalatkozhatlanok. (Halljuk!) Még egy nemzedék sem múlt el és ezek az ese­mények reá nehezedtek Angliára. Alig 21 éve, hogy Palmerston ezeket mondotta, s íme nemcsak Tas­­kend, hanem egyéb területek is orosz hatalom alatt vannak. Ez az előrehatolás Nagybritanniában nem keltett nagy nyugtalanságot, de annál nagyobb ér­deklődést idézett föl más országokban. Vámbéry föl­hozza, hogy mikor Párisba ment és Napóleon császár őt fogadta, ez nagy érdeklődést tanúsított az ügy iránt. A császár kérdezte őt, hogy az oroszok csak­ugyan fenyegetik-e Indiát. Az oroszok akkoriban se­­hogysem akarták elismerni, hogy ők fenyegetnék In­diát. Gorcsakoff herczeg akkor diplomácziai jegyzé­ket bocsátott ki, a­melyben szavát lekötötte, hogy az oroszok szegény, ártatlan, nyugodt emberek (Derült­ség) és hogy más népek kényszerítik Oroszországot hódításra. (Hosszas derültség.) Gorcsakoff herczeg azon emlékezetes jegyzék­ben azt irta az európai kabinetekhez: »Birtokunkban vannak a sivatagok és nem tud­juk ott megvetni a lábunkat, művelhető földre van szükségünk, hogy lábunkat megvethessük, akkor az­után a fékezhetlen kirgizeket majd rendben fogjuk tartani.« Némely európai státusférfi elhitte ezt. Sajná­lattal meg kell jegyezni, hogy voltak államférfiak, kik Gorcsakoff szavait szentírásnak vették. Azt hit­ték az emberek, hogy az oroszok Taskendben meg­maradnak és nem mennek előre , de sokan ezt nem hitték el és ez utóbbiaknak lett igazuk. Oroszország elfoglalta Khokandot. Egészben csak 2000 embert használt e végre, csakhogy megjegy­zendő, hogy más dolog Közép-Ázsiában, mint Indiában harczolni. Egy orosz katona lever 100 tatárt. Az orosznak jó, modern lőfegyvere­s jó puskapora volt, a tatárnak régi, rozsdás ágyúja volt, mely egy faállvá­nyon nyugodt. Mikor lőni akart, magasabb pontot keresett, hol a villaszerű faállványt lerakta, az ágyút rá­emelte, az egyik végén levő lyukba betette a durva lőport. Ekkor kovával tüzet gyújtott, és a gyutac­csal vagy öt perczig babrált a puskapor körül. (Nevetés.) egyszer csak elsült az ágyú, összedőlt az állvány és az isten tudja, hova szállt a golyó. (Derültség.) Ilyen ellenséggel megküzdeni nem volt nagy virtus és kár volt dicsekedni a győzelemmel. Oroszország elfoglalta a Jaxartes völgyét és 1868-ban azzal zárta be hódí­tásait, hogy megszállta Tamerlán hajdani városát, Szamarkandot, mostani néven Timurt. 1868 után Anglia tovább is szokott közönynyel nézte ama hódításokat. Vámbéry levelet intézett a Timeshoz, a melyet akkor kinevettek. Nagy alármis­­tának nevezték s azt mondták, kár ilyenekre szót és erőt pazarolni. Micsoda veszedelem származhatik — azt kérdezték akkor­­ Oroszországtól ? Ez a hata­lom, biztatva a balga elnézés által, elfoglalta Khivát, a­melylyel úgy bánt, mint Bokharával, azután Kho­­kand többi részére fordítá figyelmét. Tíz év alatt Oroszország az Oxus jobb partján levő egész Közép- Ázsiát és a balpartinak is egy részét elfoglalta. Ekkor az angol államférfiak kezdték nem jó szemmel nézni a dolgot és kérdezték magukban: mi lesz, ha Oroszor­szág átlépi az Oxust és Afghanisztánba hatol ? Néhány államférfi­ szükségesnek mondotta egy semleges terü­let, mint elválasztó határ kijelölését, amely, mint két vasúti kocsi közt, ütközőül szolgáljon. Ez lenne Afghanisztán. De a­ki úgy ismeri, mint az értekező, ezt az országot, nem tarthatja ruganyosság és ellen­állási képesség hiányában ily ütköző szerepére alkal­masnak , és ezt ő meg is mondotta. De hát mit tegyen egy író nagy államférfiakkal szemben ? Anglia Afgha­­nisztánt ilyen ütközőnek mondotta ki nagy ünnepé­lyesen és Oroszország elfogadta ezt. Oroszország azonban nem bírta szavát megtartani. A birodalmá­val szomszédos népek egyre vágyódtak az orosz ura­lom alá s folyton szólították: Jer, jer, hódíts meg bennünket! (Derültség.) Így kénytelen volt Orosz­ország Khivából a turkománok felé fordulni s soha kegyetlenebb hadat nem viseltek, mint ezen szegény nép ellen. Az oroszok vágyaik czélját elérték. Bokhara meghódítása után dél felé menni szándékoztak ugyan Afghanisztán felé, de észrevették, hogy hibát követtek el. Turkesztánon túl sivatag van, melyet 6—8 héten alul nem lehet áthatolni. Belátta tehát Oroszország, hogy nem ezen után kell Afghanisztán meghódításához fogni; nyugatnak fordult, hogy Merv és Herát irányá­ban rohanja meg Indiát. Angliában vajmi keveset tud­tak meg arról, hogy az oroszok mit mivelnek a világ ezen részében. Újság azon országokban nem jelen meg; parlament, a­melyben a minisztereket megkérdezik, nincsen. Az oroszok előrehatolása légmentesen el volt pecsételve s az angol államférfiak teljesen elhanyagol­ták, hogy megbízható értesülést­­szerezzenek arról, hogy mit tesznek ott az oroszok. (Élénk tetszés.) Leírja ezután Vámbéry a további fejleményt.­­ Határ­szabály­zó bizottságot küldtek ki; az angolok egyenesen, az oroszok megbizhatlanul jártak el. Csakhamar orosz biztos helyett orosz kozák ütötte föl fejét két napi járásra Heráttól. Ezen a tetőponton a bé- i­ke vagy háború kérdése kell, hogy fölvettessék. Érte­kező, ki gyermekkorától fogva mindenka szerette (Él­jenzés) és sírjáig szeretni fogja Angliát, nem tehette, hogy el ne jöjjön és megmagyarázza az angoloknak a kérdés nagy fontosságát. (Éljenzés.) Herátot India kulcsának tekinti. Kimutatja, hogy ezt a jelentőségét I . Nagy Sándor, Dzsengiszkhán, Tamerlan és mások is f­elismerték, a­mennyiben Herát nélkül nem hitték Indiát meghódíthatni. Ha Oroszország elfoglalja He­rátot, akkor oly erős állást szerez, a­melyből többé ki nem lehet űzni. (Halljuk!) Azt kérdezhetnék tehát, hogy mi a teendő, hogy a háború Oroszországgal elkerültessék ? Az egyetlen mód férfias erélyt és szilárd jellemet tanúsí­tani. (Tetszés.) Oroszországot az angol elnézés báto­rította fel elmenni addig, a­meddig különben nem ment volna. Ez bűnös elnézés volt. (Helyeslés.) Ne­vetségesnek tartja azt az eszmét, hogy Anglia és Oroszország osztozzanak meg Afghanisztánon. Anglia nem keres új területet, Oroszország pedig Indiára tör. Oroszország 80 millió szeri­ fontot költött, hogy Közép Ázsia északi részébe eljusson és nem fog nyu­godni addig, míg Indiát hatalmába nem keríti. Azon kérdés: hajlandó-e Anglia kiszolgáltatni Indiát olyan embereknek, a­kik a czivilizáczió mun­kájára s Clive­s Hastings dicső hagyományának vég­rehajtására képtelenek ? (Felkiáltások: Nem!) Maga sem hiszi.(Tetszés.) Az emberiségre nézve a legnagyobb szerencsétlenség lenne, ha Anglia ezen nemes örök­séget a barbár oroszoknak szolgáltatná ki. Erre különös súlyt helyez, mert a kontinensen az a né­zet terjed el, hogy Anglia ama szerepéről lemond. Nem hiheti el ezt a lemondást. Mondják, hogy An­glia Németalföld módjára másodrangú hatalommá fog sülyedni, hogy elveszti Indiát, elveszti gazdagságát. Németország elfoglalja egyik felét a kereskedelemnek, másikát Oroszország, hogy szét fog hullani Nagy- Britannia, így beszélik a kontinensen; ő nem hiszi, de fáj a szívének, mikor ezeket hallja. Hosszas éljenzés kisérte Vámbéry ezen előadá­sát és végül köszönetet szavaztak neki. Pénteken Lon­donban fog előadást tartani az Exeter-csarnokban. Budapest, ápril 30. A bűnvádi eljárási tervezet tárgyalására egybe­hívott bizottság ma ülést tartott. Az igazságügymi­nisztert betegsége folytán az elnöklésben P­e­r­c­z­e­l Béla, a kúria elnöke helyettesítette. Tárgyalás alá vétetett azon kérdés, váljon kö­telező, vagy fakultatív vádhatározat hozassék-e ? Berczelly a kötelező vádhatározat ellen szólal fel. Az ügyészi vádindítvány közöltessék a ter­helttel s csak ha ez kifogásokat emel, akkor határoz­zon az első folyamodású bíró. Schnierer egyetemi tanár szintén a köte­lező vádhatározat ellen szól. A maga részéről az osz­trák törvényt ajánlja elfogadásra, mely szerint­­a bíróság csak akkor hoz határozatot, ha a terhelt ki­fogást tesz az ügyészi vádindítvány ellen, mely eset­ben a másodfokú bíróság határoz, vájjon hely adas­­sék-e a vádnak vagy nem. C­s­e­m­e­g­i hangsúlyozza, hogy e kérdés a garancziák kérdése. Mindenütt a vádhatáro­zatnál megkívánják, hogy komoly garancziákat nyújtson. Az ügyész is csak fél, azért szüksé­ges, hogy az ő indítványa meghiváltassék a bíró­ság által. Ő ugyan azt hiszi, hogy a fakultatív vád alá helyezési rendszer a tervezet szervezetébe beil­leszthető és a maga részéről ezen rendszer­­ elfogadá­sát nem tartaná veszélyesnek, azonban a kifogások felett ne a másod-, hanem az elsőfokú bíróság hatá­rozzon, ennek határozata ellen pedig jogorvoslatnak ne legyen helye. Németh János fölöslegesnek tartja a vádha­tározatot úgy a vádlott, mint a gyors igazságszol­gáltatás érdekében. Különösen ajánlja a skót eljá­rásban elfogadott rendszert. Sárkány a fakultatív vád alá helyezés mel­lett nyilatkozik, mely úgy a terhelt, mint az állam ér­dekének legjobban megfelel. F­a­b­­­n­y­i szintén a fakultatív vád alá helye­zés mellett szólal fel és a bíróság határozatát csak akkor provokálná, ha a terhelt a vádindítvány ellen kifogást tett. Ez esetben a kifogások felett a másod­fokú bíróság határozzon. Németh Péter kiemeli, hogy az előnyomozás befejezése után, a főtárgyalás alapjának előkészítése czéljából szükséges a kiderített anyag összegezése. Ezt a vádper elveinek megfelelően legjobban lehet a királyi ügyészre bízni. Nehogy azonban ez zaklatá­sokra vezessen, megadná a terheltnek a jogot, hogy az ügyészi vádindítvány ellen kifogásokat tehessen, mely esetben a vád megengedése felett a másodfokú bíróság határozzon. Andrásovics megegyezőleg az előző fel­szólalókkal szintén az osztrák rendszert ajánlja. Friedmann a fakultatív vádhatározat mel­lett szólal fel, de a terhelt kifogásai felett az elsőfokú bíróság felebbezés kizárásával határozzon. Suhaj szintén az osztrák rendszert ajánlja el­fogadásra. K­o­z­m­a a jelenlegi eljárást mindenesetre meg­szüntetendőnek tartja és ha el nem fogadtatik az, hogy az ügyészi vádindítvány elegendő legyen a végtár­gyalás megtartására, akkor ő is a fakultatív vádhatá­rozat mellett nyilatkozik. Ezután a tárgyalás folytatása a jövő ülésre halasztatott. Gladstone beszéde, London, ápril 27. Az angol képviselőház ma esti ülése rendkívül látogatott volt, mert hire terjedt, hogy a miniszterelnök fontos nyilatkozatokat tesz az orosz kérdésre vonatkozólag, a kért hitelre vonatkozó bili tárgyalása folyamában. Benn a teremben valamennyi ülés el volt foglalva s a karzatokon zsúfolva ült a közön­ség. Alig ütötte el az öt órát, a peerek házá­ból tömegesen jöttek át annak tagjai s elfog­lalták a számukra fentartott karzatot. Tíz perc­c­el öt óra után Gladstone fel­állott helyéről s azt indítványozta, hogy a ház alakuljon át bizottsággá a hitel­bili tár­gyalása czéljából. Ezt megelőzőleg azonban hosszabb vita folyt le a szudáni kérdésben, de e vita inkább csak az eljárásra vonatko­zott. Mind­e mellett annyi időt vett igénybe, hogy Gladstone csak tíz perc­c­el hét óra előtt kezdhette el beszédét, melyet nagy izga­tottsággal vártak a parlamenti körök. Gladstone hangja erősen fátyolozott volt, s beszéde kezdetén bocsánatot kért a háztól, hogy legyen elnéző iránta, mert hal­kabban kénytelen beszélni. Beszéde kezdetén tiltakozott az ellen, hogy a kormány politikája hitel-hillel kapcsolatban tétessék vita tárgyává, s e nézete mellett számos prec­edens esetet idézett. Midőn ez iránti érveit csoportosította, lord Churchill félbeszakíto őt s arra figyelmeztette, hogy 1878-ban lord Hartington, midőn az ezelőtti kormány a hat milliós hitel iránti bilit bocsátotta tárgyalás alá, javaslatot terjesztett elő, mely a volt kormány politikája ellen volt irányozva, s e fölött hosszú vita keletkezett. Gladstone rögtön felelt e közbeszólásra, bár az teljesen megszakította argumentácziójának fonalát s nagy zajt idézett elő a kormánypárt körében. Utalt arra, hogy midőn az akkori konzervatív­ kormány a hitel-bilit előterjesztette, az európai nemzetek diplo­­mácziai képviselői a berlini kongresszusra voltak éppen összegyülekezendők, mely kongresszusnak békés czél­­jai voltak, s a konzervatív­ párt időszerűnek tartotta harczias beszédeket tartani. Akkor a szabadelvű­ párt a konzervatívok egész politikai akc­iója ellen kívánt síkra szállani, a­mi jelenleg nem forog fenn; legalább Gladstone azon nézetének adott kifejezést, hogy ez­úttal a konzervatív­ párt a kormány politikájának egy és más részét helyesli. A beszéd ezen részét a konzervatív képviselők padjairól több közbeszólás szakította meg, a­minek folytán Gladstone hangosabban és izgatottabban kezdett beszélni, de hangja annyira elakadt pillana­­tonként, hogy pártja attól félt, hogy nem lesz képes tovább beszélni. A közbeszólások csak akkor kezdtek némileg szűnni, midőn Gladstone ingerülten azt mondá a konzervatívok felé fordulva, hogy a beleszó­lásoknak ily modora nem egyeztethető meg a parla­menti tárgyalási illemmel, a­mely megjegyzést a sza­­badelvű párt zajos tetszésnyilatkozatokkal kísért. Ettől kezdve a miniszterelnök nyugodtabban folytathatta beszédét. Ezután áttért azon megjegyzésekre, melyek az előzetes vitában tétettek s kijelenté, hogy a kormány ötödfél milliónyi hitelt kért Szudánra, melyre szük­sége van. Igen részletesen nyilatkozott e közben a szudáni expedíczióról és Khartum elestéről A beszéd­nek ezen része körülbelül kétharmadát képezi a minisz­terelnök egész beszédének. Az utolsó harmadrésze tisz­tán az orosz és afghán kérdésre vonatkozik. E részét a beszédnek következőkben közöljük: A kérdés, mely előttünk áll, rendkívül egyszerű és szűk körre van szorítva. Jelenleg az előkészületek stádiumában vagyunk. Nézzük csak a tényeket, min­den elfogultság nélkül, a­mint azok jelentkeznek. Ne beszéljünk sem Oroszországnak, sem bárki másnak helytelen eljárásáról, mint előre feltételezett dologról, ne hozzunk mindjárt ítéletet, hanem tekintsük a hely­zetet eszélyesen. A tények köztudomásúak. A­mi köztudomású, az elégséges arra, hogy lássuk a helyzetet és azzal szemben állást foglaljunk. És ha tőlem bővebb felvi­lágosítás kéretik, kénytelen vagyok azt mondani, hogy lehetetlen reánk nézve teljes informác­ióval szolgálni. E pillanatban nem tehetjük közzé a váltott jegy­zékeket, mely jegyzékváltás tényleg folyamatban is van. Nem közölhetjük a minden oldalról érkezett és nem eléggé tisztázott informác­iókat és híreket, me­lyekről értesültünk. Nem terjeszthetjük önök elé a kérdést egész teljességében, hogy lehetségessé tegyük az ítélethozatalt a fölött, egyszerűen azért nem, mert a kérdés még nem érett meg az ítélethozatalra. A bizonyítékok és adatok nem teljesek. A kér­dés fejlődése egyre tart. A­mily joggal azt mondha­tom, hogy nem kell túl vérmes reményeket táplálnunk a kedvező eredmény iránt, épp úgy mondhatom azt is, hogy nem szabad kétségbeesnünk a fölött, hogy az eszély és igazságérzet mindkét részen túl fog tenni a szenvedély sugallatain. Nem adhatjuk meg mindazon informác­iót, melylyel bírunk. Ha meg is adnák, az nem tenné ké­pessé önöket arra, hogy végleges ítéletet formálhassa­nak. Ha ezen informác­ióknak csak egy részével is­­mertetnők meg önöket, akkor félrevezetnők a közvé­leményt. Azért csupán arra utalhatunk, a­mi köztudo­mású, a­mi nyilvánosságra került és joggal mondhat­juk azt, hogy ezen nyilvános és köztudomású tények­ben elég indok van arra, hogy kellőleg elkészülve le­gyünk. A jelen esetben egyike a főbb szempontoknak, meggyőződésünk szerint, a mi becsületbeli kötelezett­ségünk az afghán emírrel szemben. A mi kötelezett­ségeink e irányában korántsem abszolút természe­tűek. Mi nem vagyunk kötelezve pl., — és adja Isten, hogy erre ne hivassunk fel, — hogy megvédj­ük őt, vagy bárki mást, ha saját alattvalóival szemben zsarnoki önkényre ragadtatná magát. Mi nem vagyunk kötelezve, — sőt vétenénk kötelessé­günk ellen,­­ támogatni őt valamely eszte­­lenségben. De igenis köteleztük magunkat, hogy tá­mogatni és segíteni fogjuk őt, s azt hiszem, hogy ezen kötelességünk teljesítésében mindenki oldalunk mel­lett fog állani, ha azt, amiben támogatásunkra szo­rul, mi becsülettel helyeselhetjük. Már a múlt alkalommal volt szerencsém emlí­teni és részletesen előadni, hogy az alkirály és az emír között minden pontra nézve teljes megállapodás történt. És amit az alkirály akkor mondott és azon elvek, melyeket akkor nyilvánított, mind olyanok, hogy teljesen feljogosítják őt arra, hogy bennünket segélyére hívjon, hogy vele egyetértőleg és az ő ta­nácsa szerint is fellépjünk ő érette és amennyire tehetjük, cselekedjünk is érette, hogy megvédjük őt az ő igaz jogaiban. Áttért ezután az afghán határszabályozási kér­désre és konstatálta, hogy az, a­mi eddig turkomán területnek tekintetett, annak egy része hirtelen orosz területté lett az orosz csapatok előnyomulása követ­keztében. A határszabályozási kérdés tárgyalásának el­húzódása — így folytatta — egészen más szempont esik és külön bírálandó meg. Nem akarok most erre nézve véleményt mondani, és nem is akarok bár­mely oldalra vádat emelni, csak azt kívánom kiemel­ni, hogy ez rendkívül kellemetlen tényleges követ­kezményekkel járt, mert katonai előnyomulásra veze­tett oly területen, melyre nézve tárgyalások voltak még folyamatban, a­mi nagy mértékben veszedelmes dolog, veszedelmes a békére, veszedelmes a jóakaratú elintézésre és veszedelmes a kérdés jövőbeli kielégítő rendezésére nézve. Teljes tudatában vagyunk a veszélyeknek s e tudatban iparkodtunk azon, hogy az orosz kormány­nyal oly megegyezésre jussunk, mely e veszélyeket el­mellőzte. Ezen megegyezés márczius 16-ikán létre­jött. El­mondja ezután az ismert megállapodást, mely­ben tudvalevőleg az orosz csapatokra nézve az mon­datott, hogy azok nem fognak előnyomulni, ha csak valamely rendkívüli eset nem áll be, a­milyennek az tekintetnék, ha Pendzsehben lázadás ütne ki. A magunk részére nem kötöttünk ki — így szól — ily rezervátot. Oroszország azt kikötötte ma­gának, s a mi kötelességünk volt azt a becsület és jóhiszeműség szempontjából tekinteni. Nem bántam meg, hogy így állapodtunk meg. Nem lehet azt mon­dani, hogy e szövegezés rossznak bizonyult. Bármi következzék be, nem fogom megbánni ezen megálla­podást (tetszés a kormánypárt körében), mert meg vagyok győződve, hogy teljes joggal állhattunk ezen elv alapjára. Ama két nemzet fiai között, kik egymással szemben állottak ott, nagy és fontos érdekek forognak szóban, és mi azt hittük és reméltük, hogy e feltétel úgy tekintetik, mint a legszentebb feltételek egyike, melyek valaha két nagy nemzet között kiköttettek, mely a legszigorúbb hűséggel meg fog tartatni, és ha valamely szerencsétlen eset közbejötte e feltételtől eltérést parancsolna, a két hatalom egymással lova­­giasan vetekedve keresné az eltérés indokát, és ipar­kodnék kimutatni a világnak, hogy miként történt ezen eltérés, és ki vagy kik azok, kiket ezen eltérésért a felelősség terhel. Elmondván ezután az ismert eseményeket, ki­jelenti, hogy a kormány kötelességének tartotta ezen esetre vonatkozólag a valódi tényállás kiderítése iránt intézkedni. A­mi az informác­iókat illeti — így szól — melyeket ezen irányban nyertünk, és azon tények, melyekről tudomást nyertünk, oly benyomást keltenek bennünk, mely kedvezőtlen azokra nézve, kik a másik félen a tárgyalásokat vezették. Nem akarok igazság­talan lenni és nem akarom anticzipálni a vizsgálat végeredményét, melyet folytatni fogunk és akarunk. Lehet, hogy e szerencsétlen esemény oka bizonyta­lan. De a­mi bizonyos, az az, hogy a támadás az oro­szok részéről történt. Tudjuk, hogy az afghánok vereséget szen­vedtek, hogy megtámadtatott a mi szövetségesünk, megtámadtatott tekintélyében, noha nem bántott senkit. Amit mondhatok, az az, hogy a dolgok jelen­legi állásában nem csukhatjuk be a könyvet, hanem abba tovább is bele fogunk tekinteni. Mindent meg fogunk tenni, hogy elmondhassuk, hogy jól jártunk el. Beszédét, mint távirataink közölték, azzal végzi, hogy a kormány e kérdésben az igazság és becsület tekinteteit fogja szem előtt tartani és ezen tekintetek szempontjából törekedni fog a béke fentartására mű­ködni. Az országos kiállítás, Matlekovics államtitkár vezetése mellett K­o­h­u­r­g Fülöp herczeg ma körutat tett a kiállítás területén, a­mely, bár az a kiállításnak egy részére terjedt ki, mégis három órát vett igénybe. Ő fen­sége különösen hosszabb ideig időzött a herczegi ura­dalmak felette érdekes kiállításánál — a­mely az erdészeti pavilion erkélyzetén van — és a podorellói herczegi hámorok kiállításánál a bányászati csarnok­ban. Koburg herczeg ismételten kifejezést adott a leghízelgőbb módon a kiállítás gazdagsága és szép­sége feletti örömének.­­ Gróf Széchenyi kereske­delmi miniszter kíséretében Hohenlohe herczeg ma délután meglátogatta a kiállítást, de a másfél óráig tartó időzés alatt annak csakis kis részét tekint­hette meg.

Next