Pesti Napló, 1886. január (37. évfolyam, 1-31. szám)

1886-01-01 / 1. szám

1. szám. Szerkesztési iroda: Ferencziek-tere, Athenaeum-épü­l­et. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentett­ 11 levelek csak ismert kezektől fogadtatnak e 1. Kéziratok nem adatnak vissza. Kiadó­hivatal: Ferencziek-tere, Athenaeu­m-é­p­ü­l­e­t. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok, hirdetmények) a kiadó-hivatalhoz intézendők. Egyes szám 4 kr. Budapest, 1886. Péntek, január 1. 37. évi folyam. Előfizetési feltételek: A reggeli és esti kiadás postán egyszerre küldve, vagy Budapesten kétszer házhoz hordva: Havonként 1 frt 50 kr. — 3 hónapra 4 frt 50 kr. — 6 hónapra 9 frt. HA az esti kiadás postai különküldése kívántatik, postabélyegre távoliként 35 kr., évnegyedenként 1 forint felü fizetendő« Hirdetések szintúgy mint előfizetések a »3 Pesti Napló« kiadó-hivatalába­­ Budapest, Ferencziek-tere, Athenaeum-épület, küldendők. Egyes szám 4 kr. Előfizetési felhívás PESTI NAPLÓ 1886-ik, 37-ik évi folyamára. A Pesti Napló naponkint kétszer jelen meg; a Pesti Napló a legolcsóbb politikai nagy napilap. Ellenzéki politikát vallunk; a lap nagy tradí­cióihoz méltólag, egész buzgósággal előmozdítjuk az alkotmányos szabadság és a magyaroso­dás érdekeit. Munkatársaink körébe számítjuk a legkitű­nő­bb erőket; kiadónk összeköttetéseinél fogva a magyar lapok között egyedül mi közölhetjük Kossuth Lajos iratait. Tárczánk egyéb napi közleményeken kívül, foly­tonosan a legkitűnőbb regényeket közli; a jövő év elejére nagyobb műveket ígérhetünk Be­ni­c­z­k­y-Bajza Lenke és Malot Hektortól. Napi rovataink gazdagok és élénkek ; a háború alatt külön hadi tudósítóink voltak, gyors és hiteles eredeti táviratokat Európa minden nagyobb városából külön összeköttetések által biztosítottunk. Lapunk hétfőn reggel és ünnepnap után reggel is megjelen. Előfizetési feltételek : (A Pesti Napló megjelen naponkint kétszer, hét­főn reggel rendkívüli számot ad ki.) Egész évre.........................18 frt — kr. Félévre ................. ... 9 „ — „ Évnegyedre ............... 4 „ 50 „ Egy hónapra ................ 1 „ 50 „ Ha az esti kiadás postai különküldése kívánta­tik, postabélyegre havonkint 35 kr. évnegyedenkint 1 forint felülfizetendő. 99“ Az előfizetések Budapestre a Pesti Napló kiadóhivatalának (Ferencziek­ tere, Athenaeum-épület) küldendők. A Pesti Napló szerk. s kiadóhivatala. 18­8­6. A jövő titkát emberi ész hiába kutatja, a bölcs megnyugszik abban, hogy a sors is törvény. Semmi nem történik az ég alatt az erkölcsi és anyagi életben, Isten természetes rendjének ellenére; ebben meg kell nyugod­nunk. Részben ismerjük e törvények csodás bölcseségét, részben csak sejtjük, mindenkor kénytelenek vagyunk azoknak meghódolni. Bizalmunk a jövőben ezen alapszik; a föld pályafutása rejtélyes változásokat okoz for­^ AM, ^ —1—----é** országok életében, de csak a viszonyok vál­toznak, a törvények nem. Az emberiség sorsát konzervatív hatalom intézi s nem űz játékot az emberi nemmel, melyet gondoskodva ki­tüntetett. Hanem a boldogság szubjektív érzés, mely függ az egyéntől, függ a szerencsétől. Nem áll, hogy kiki saját szerencséjének ko­vácsa, a boldogságért mindenki küzd és igyek­szik, kevesen érnek ezért. Elhibázni lehet so­kat, belátás, vagy akarat hiányából, többet mások rontanak el versenyzésükkel. Lét lét ellen küzd, s ember teszi boldogtalanná az embert, s ha még balszerencse is hozzájárul, tűz, viz, vagy döghalál s a csapások ezer ne­me : az ember a tehertől összeroskad. Nem babona hát s nem üres szokás bol­dog új évet kívánni, mikor kezdődik: az esz­tendőknek megvan bizonyos karakterük, hogy általában véve vagy jók, vagy rosszak ? Mi teszi őket ilyenné, vagy olyanná ? Sok mindenféle ok, mely általános ha­tású. Jó termés, béke, rendes forgalom, kor­mányok atyai intézkedése, népek iparkodása, nagy szellemi áramlatok, politikai s anyagi siker a társadalmat oly helyzetbe hozhatják, hogy a legtöbben boldogulnak s megelégedve éltek örömeit élvezhetik. Háború, ínség, el­nyomás ellenben sokak létét tönkreteszi s a beteg társadalomban csak keveseknek kedvez s parazitáknak a mosolygó szerencse. Az em­beri társaság szolidaritása tűnik ki ebből:sok boldog ember sokakat boldogít, sok szeren­csétlen sokakat tesz szerencsétlenné. Mint a levegő mindenütt összefügg az egész földön, úgy az emberiség. A csillagász a légkört méri s a szerint időt jósol. A politikus hasonlót cselekszik, ke­vesebb biztonsággal. Összeveti a népek hely­zetét és következtet. Nyugaton a franczia köztársaságot vál­ságban látjuk, Keleten a népek lázadni ké­szülnek és hadakozni. Lehet Európa békés és boldog? Lehet Magyarország nyugodt? Képes-e a három császár szövetsége a békét biztosítani s akarja-e? A francziákra e szövet­ség nem bír hatással, Kelet népei szófogadat­­lanok lettek. Félünk Párisban forradalomtól, Konstantinápolyban háborútól, félünk, hogy a tavasz nem nyílik csupán pacsirtaszóra, hanem meg lehet inkább ágyúszóra hallgat. Félünk attól is, hogy mit Isten ad, a termést nem veszik az emberek, s a mezőgaz­dák minden örömét elapasztja a gond. Mert nem látjuk sehol a javulás csiráit a mezőgaz­dasági nehéz válságban. S mi jót fog hozni nemzetünknek a kor­mány ? A­mit tudunk, az rossz: defic­ites, uj 2*"-l­soluti, javulatlan kiegyezést Ausztriával horvát zavarokat és főispánok kényura­ságát. Mit az országgyűlés ? Lemondást. De mit fog tenni maga a nemzet ? Elfe­ledte volna, hogy a szabadság itten hordozá véres zászlóit ? Ne tudná erejét s ne törne nagyra ? A nemzet tűr és szenved. De meg nem törve, hisz és remél. Áldoz és dolgozik. Min­den nap újra millió ész és kar fárad s cselek­ A PESTI NAPIÓ TARCZAJA. Uj év napján. Az uj évi üdvözletek megváltása óta az a bizo­nyos négy betű kiment a divatból. A jótékony egyesü­letek irtó hadjáratot indítottak a négy ártatlan betű ellen, melyekről már-már azt hihette az ember, hogy örökre ki fo­gnak törültetni az abc harminc­két ka­tonájából. És ha a jótékony egyesületek e nemes czél­­jukat nem is érték el, annyit mégis kivívtak, hogy megszűnt az ingyenes gratuláczió. Ma már csak azok gratulálnak, akik pénzt várnak érte. S ha mégis ezt a négy gyűlölt betűt választottuk czikkünk tárgyául,nem azért teszszük, mintha az új esztendő napján régészetre adnánk magunkat, vagy mintha már a négy betű alá egy kinyújtott kar sóvár markát akarnék pingálni, hanem egyszerűen azért, mert mi nem váltottuk meg az újévi üdvözleteket, s igy jogunk van­­. olvasóin­kat ezzel a négy betűvel köszönteni az új évben: b. u. e. k. Nem váltottuk meg, mert azt hiszszük, kevesebb terhet rótt a társadalomra e négy betű leírása, mint a négy szó meghallgatása. Legalább én sohasem adtam annyi pénzt levélbélyegre és billet-doux-ra, mint a­mennyi borravalót elfizetek a levélhordónak, pinctér­­nek, virágáruslánynak, színlapkihordónak, mosónénak, házmesternek stb. Az volna az okos gondolat, ha a jótékony nő­egyletek derék hölgyei nemcsak az ingyenes gratulálok ellen indítanának harczot, hanem síkra kelnének minden borravalóra sóvárgó kiterjesztett marok ellen. Csakhogy persze ez nehezebb munka, az ingyenes gratulálók keztyűbe szorított puha kezével könnyebb elbánni, mint a suszterinasok és szabólegények kérges tenyerével. De Isten ments, hogy háborút prédikáljak újév napján! A világért sem. Hisz a szerkesztő,mikor tegnap este végigjárta az asztalokat, azt az ukázt adta ki, hogy — új­év napja lévén — csupa alkalmi czikket kell írni. A vezérczikk író, aki egész esztendőben vereke­dett bolgárral, szerbbel, béküljön ki a világgal, a tár­­sadalmász (így szokták nevezni a társadalmi czikkírót, mert rendesen rászokott mászni a társadalomra) hívja fel a közönség figyelmét népkonyhák alapítására, az újdonságíró gyömöszölje hosszú hasábokba az újévi üdvözletek és ünnepélyességek lefolyását, s a tárczabra nyikorgassa el az ujesztendei frázisok megszokott verklijét. Beszéljen a szeretet megkapó nyilatkozá­sairól, a jótékonyság áldozatkészségéről, a borra valót élvezők öröméről, ráadásul vigasztalja meg a meg­­koppasztott emberiséget ezzel a négy betűvel, hogy b. u. é. k. Az igaz, hogy ezt már megénekelték vagy százezerszer, de az nem tesz semmit, most elolvassa mindenki, mert alkalomszerű. Az ajándék mindig kedves, legalább arra nézve, aki kapja. Kivételt csak a használhatatlan ajándék képezhet. Fogkefével meglepni azt a nagymamát, akinek nincs foga, pattogós ostorral azt a végzett földesurat, akinek tegnap árverezték el a lovait, ken­dermaggal azt a bájos kisasszonyt, akinek a napok­ban költözött el a kanári madara az élők sorából, legalább is baklövés újév napjá­i. Ilyen baklövés volna tőlem, ha a kikoppasztott emberiséget olyan tárczával ajándékoznám meg újév napjára, mely nemcsak hogy borra való fizetésre nem alkalmas, mert üres, hanem még ezen felül a borra valót iga­zolja is. Nem ! Soha! Történjék akármi, de én ezt a tárczát tele­tömöm egy csomó modern átokkal a borra való ellen. Azt tudom, hogy hálás lesz érte az embe­riségnek legalább is a fele része. — Már t. i. nem az, aki kap, hanem az, aki ad. Milyen szép ünnep volna ez az új esztendő, milyen nyugodtan pödörhetné a tárczab­a a sablon frázisok megszokott szólamait, ha nem állana előtte a keserű való. De üdvözölni, megdicsérni az új esztendőt, hozsannát zengeni érke­zésének, reményekkel hinteni be bölcsőjét, és hozzá még meg is fizetni, keserűbb a keserű mandulánál. Sokszor gondolkodtam rajta, s nem tudom megérteni, miért löki el az ember olyan örömmel Szilv­szter es­téjén az ó esztendőt, s miért üdvözli olyan lelkesedés­sel az újat, mikor az ó évért már oly rég lefizette a váltságdíjat, hogy el is felejtette, az új évért pedig még nem adózott és borsódzik tőle a háta. úgy vagyunk az új esztendővel is, mint az olyan ruhával, amelynek nem fizettük ki az árát. Csak a szabónk előtt restel­lünk parádézni benne. Különben meglehetős bölcsen van az berendez­ve, hogy a szegény emberiség új év napján fog a kabá­tosok megkoppasztásához. Mert újév napján, a remény ez ünnepén, annyira el vagyunk telve a jövővel, oly rózsásnak festjük képét, s annyira bízunk benne, mintha biztosan tudnék, hogy a borra valóért kárpó­tolni fog. És évek óta rajzoljuk, festjük rózsásra, s nem fáradunk bele, ha százszor befeketítl is a sors durva keze. A­hol elhagytuk tavaly, ott veszszük fel az idén, s a reménység fonalát ki nem eresztjük ke­zünkből. Futunk, rohanunk vele, kergetjük egymást, legyűrjük azokat, akik utunkba állnak, eltiporjuk, a­ki nem tud versenyt haladni velünk, hajunkat deresre festi az idő, arczunkra ránézet vés a csalódás, de azért a Szilveszter halála,csak arra való, hogy újra megszü­lessék a remény. És újra kezdődik a harcz, újra a küzdés, s az ábránd szétfoszlása, a szenvedés kínja csak arra való, hogy a csalódás romján újra felépítse szívünkben a reményt. Ezért a reményért adózunk tehát ingyen és pénzért újév napján. Talán örömünk nem is volna teljes, ha olcsóbban juthatnánk hozzá. Csak a nehe­zen kivívott babérnak van becse, arra amit a főzelék­be belevet a szakácsné, nem szoktunk büszkék lenni. És ez igazolja a borra való jogosultságát, ez a meg­­lapított erszények poézisa. Szóval a borravalót könnyű igazolni itt az Író­asztal mellett, Szilveszter estéjén, de nem könnyű ki­fizetni újév napján. Szép a sok újévi ajándék, de biz az sok pénzbe kerül. Mennyi hasznos társadalmi in­tézményt lehetne létesíteni azokból az elfecsérlett százezerekből, a­melyekkel a szülők gyermekeiknek, a férj a hitvesnek, a szerető a szeretőnek örömöt sze­reznek. A babaruhára szánt tali, gaze, csipke, crépe, bársony, selyem stb. árán jóllakhatna egy ország minden szegény embere. A kiadott borra valók össze­gén, mely rendesen a mosóné, szakácsné kezéből füsre és tunikára jut, a napszámos, bordáros, postaszolga és távi­rat kihordó kezéből pedig a pálinkás pu­tikba vándorol : fel lehetne­­ ruházni egy egész meztelen oláh czigány országot. És még jobban is kikelnék a borra­való ellen,ha nem félnék a keresztény önsegély­ző és fogyasztó társaságtól, melynek érdekei a borra­valóadással azonosak. Miből fogyasztana a szegény nép, ha nem kapna a gazdagoktól borra­valót ? * És van. A szomszédban húzza a czigány, s a mulató társadalom vig­­ort ül a haldokló esztendő fölött. A borravaló reményében mulatnak a szegé­nyek, benépesülnek a lebujok, megtelnek a putikok. A fa­szer szobalányokat ránczigálják a piros sapkás bordárosok és a deli lakájok. A nyomda is kiürül, a szedők is eltűnnek, s én is letehetném a tollat, ha nem félnék a borravalót váró tömeg boszujától. Ma nem léphetek ki az utczára. De hopp! Kopogtatnak. Meg vagyok mentve. Két Andris bácsi köszönt be , szépen kifényesített csákóban. Ragyogó kardjuk csörömpöl a sima par­ketten. Ezek bizonyosan védelmüket ajánlják föl a merénylők ellen. Már előre köszönetemet akarom rebegni, mikor megszólal pálinkás torkuk trombitáján jókívánságuk fuvola danája, lírai érzelmeiket két kinyújtott vörös kézzel illusztrálva : — Boldog uj évet kívánunk! Szent Isten hát ezek is! — Hát maguk is boldog ujéveznek és hozzá Szilveszterkor. — Sietünk kérem alásan, hogy ne mondhassák rólunk: Mihasznák vagyunk. Csakugyan ők nem mihasznák. De ez a czikk mihaszna íródott a borra való és az újévi ajándék el­len. Remélem, a­ki e czikket elolvassa, annak ez után elmegy a kedve legalább az ilyes újévi ajándékoktól. Relle Iván: Mai számunkhoz fél iv melléklet van csatolva. szik. A nemzet szereti s lelkesedik a hazáért. Magyarságáért bőn buzog és buzdít. Bízunk a nemzetben, hogy erős lélekkel megállja az idő viszontagságát, s az uj évben is épit templomán. Bízunk a nagy magyar társadalomban, hogy virágozni s gyümölcsözni fog tetterős igyekezettel és gazdag sikerrel. Ha az állam­ban nem bizhatunk, a társadalom haladást tehet előre, önkényt, egyletekben, iroda­lomban. Bizunk a családfők kötelességében és az egyének erényében, melyet ki nem irthat semmi korrupczió. A milliókat nem lehet megvesztegetni, az emberi kebelből a lelki­ismeretet nem lehet kitépni. Bizunk Istenben, ki Magyarországot meg­oltalmazta. S kívánunk minden jót e derék népnek, e szép hazának, hogy legyen az új esztendő­ben áldva minden fia, minden röge. Elég volt már a szenvedés, jöjjön hát a szerencse s hozzon boldog új évet! Temesvár városa. A múlt év utolsó napja kel­lemes meglepetést hozott az ellenzéknek. Mint táv­irataink jelentik, Temesvár városának törvényható­sági bizottsága szilveszternapi közgyűlésén azon ha­tározatot hozta, hogy a közigazgatási törvényjavas­latban a főispáni hatalomnak tervezett kiterjesztése ellen, melyben a bírói függetlenség elleni támadást s a városi autonómia megszorítását látja, az országgyű­léshez felterjesztést intéz s ennek támogatására Hor­vát Boldizsárt, a város képviselőjét kéri föl. Temesvár határozata annál nagyobb jelentőséggel bír, mert ez az első törvényhatóság, mely ez ügyben felszólal s különös örömre szolgáltathat okot, hogy e nagyfon­­tosságú, emlékezetes lépéssel az ország egyik legjelen­tékenyebb és kiváló intelligenc­iát magában foglaló városa az ellenzék pártjára állott. Lehetetlen, hogy Temesvár város e határozata a legélénkebb viszhan­­got ne keltse fel országszerte s hogy e példán felbuz­dulva, összes törvényhatóságaink meg ne emlékezze­nek róla, hogy ők mindenkor a szabadság bástyái voltak, melyeket ritka alkalommal fenyegetett még oly nagy veszély, min­t e törvényjavaslat foglal ma­gában. El­kékezzenek meg n­uniczipiumaink történeti **fjr B&terjokrtl és ha ’víven követik azt, megva­gyunk győződve, hogy megmentik az országot ama nagy megalázta vastól, mely­ly­el Tisza Kálmán tör­vényjavaslata fenyegeti. A nemzetközi gazdakongresszus elnökeiül tud­valevőleg megválasztottak: gr. Károlyi Sándor, gr. Dessewffy Emil, gr. Zedwitz (Prága), Wedell-Mal­­choff (Berlin) s gr. Fouchar de Careil (Páris). Ez el­nököknek a kongresszus által feladatul tétetett oly végrehajtóbizottság szervezése, mely a kongresszus azon határozatát foganatosítsa, hogy differenc­iális vámokon alapuló közép-európai vám­figyezmény léte­süljön, a terményverseny által megtámadott államok között, mely ha egyszerre nem létesülhetne egészben, két állam között is volna szorgalmazandó, feltéve, hogy ezzel más államoknak utólagos hozzájárulása nem gátoltatnék. E végrehajtó bizottság megalkotása most czé­­loztatik, s ha — mint a berlini lapok jelentik — gr. Károlyi Sándor Berlinbe váratik, az ő oda utazá­sának nem lehet más czélja, mint hogy elnöktársával, Wedell-Malchoff úrral, ki a német gazdasági egyesü­let elnöke, az említett végrehajtó bizottság ügyében értekezzék. Gr. A­p­p­o­n­y­i Albert, mint egy korábbi közlésünket kell helyreigazítanunk, nem is szándéko­­kozik Berlinbe utazni. A Németországban tervezett pálinkamonopólium jelentőségéről a félhivatalos Béri. Pol. Nadir. a kö­vetkező czikket közli: Mindaz, a­mi eddig a pálinka­adó tervezett reformjáról nyilvánosságra jutott, a legszélesebb körben a legnagyobb megelégedést kel­tette, mert kitűnik abból, hogy a reform az erkölcsi, egészségi és gazdasági szempontból egyaránt veszélyes pálinkapestis legyőzését tűzte ki czélul. Ha a pálinka­pestis káros hatásának oka egyrészről az ital túlságos élvezetében, másrészről egészségtelen voltában rejlik, úgy a szándékolt intézkedésektől mindkét irányban a baj legalaposabb orvoslását várhatni. A magánforga­lomnak, az ipari czélokra felhasználandó mennyiségen kívül az állam részéről csak teljesen tiszta ivópálinka fog átengedtetni. A meglevő pálinkamérések száma a kelleténél túl nem fog korlátoztatni és a monopóli­um által a korcsmárosok, vendéglősök, kávésok, czukrászok, kik melléküzlet gyanánt foglalkoznak pálinkaeladással, nem fognak terheltetni. Sőt ellenkezőleg, az utóbbiakra nem ter­jedne ki az az intézkedés, mely az elárusítók ré­szére korlátolt árakat szab meg; e mellett biztosak lehetnek a­felől, hogy tiszta gyártmányt kapnak és hogy külön adó nem vettetik ki reájuk. Az ivó pálin­ka árának felemelése minden esetre várható és ez első­sorban lesz befolyással a pálinkapestis csökkenté­sére, ha mindjárt a fogyasztásban csökkenés is áll be, miáltal a pálinkamérő fog kárt szenvedni, mindegy azonban, várjon a pálinka drágulása vagy a megadóz­tatás más formája által szenvedi a kárt. Azok az ér­dekek, melyek a pálinka nagy mérvű fogyasztásával vannak összeforrva, éppen nem egyeztethetők össze az erkölcsi, egészségi és gazdasági szempontból kívá­natos eredménynyel, hogy t. i. a pálinkafogyasztás csökkentessék. A­ki komolyan akarja ezt a czélt el­érni, az nemcsak a pálinkamérők érdekét fogja szem előtt tartani. Azok a fogyasztók, kik lényegükben ugyanazo­­nosat Esz.'i.k-T^ émí’t­rs/écr n?,‘jyt&«‘jofielTrin és jómódú népességével, egészséges italt fognak kapni és ez által kiegyenlítődik a magasabb ár, melyet a ki­csinyben fogyasztóknak fizetni kell és egyszersmind a túlságos pálinkaélvezés is korlátoztatik. A pálinka, mely tiszta vagy majdnem egészen tiszta nethylalko­­holból készül, épp oly kevéssé árt az egészségnek, mint a sör vagy a bor. Tiszta alkoholt tartalmazó pálinka mérsékelt élvezete, tekintve Észak-Németország la­kosainak éghajlati, gazdasági és táplálkozási viszo­nyait, szükséges az egészség és a munkaerő fentar­­tása érdekében. Annál fontosabb tehát, hogy vége vettessék a mérgezett pálinka elárusításának. Hogy mily áldást hozó, ha az egészséges ital Az edinburghi tőkerészt. Skóczia fővárosa soha el nem enyésző emléket hagy annak lelkében, a­ki egyszer meglátogatta. Nincs város a világon, mely vetekedhetnék vele bizarr különösségben. A három hegygerincz, m­elyeken fek­szik, a közeli tenger, a hegycsúcsok egész lánczolata, mely környezi, a szomszédos szigetek változatos cso­portja s ama mély hegyhasadékok, melyek a város egyes részeit elválasztják, oly benyomást gyakorolnak az ember kedélyére, melyet nem gyengit meg többé s nem mos el semmiféle más turistái élvezet. Nem is szólok történelmi emlékeiről. Pedig a­ki itt járt, az megnézte a Hoolgrood-ot, a skót kirá­lyok és a szerencsétlen Stuart Mária palotáját, me­lyen még ma is meglátszanak Cromwell csapatainak pusztításai. A palota régibb szárnyában mindenkinek, a ki látni akarja, megmutatják Mária királynő szo­báját, mely akkori alakjában és berendezésével tar­tatott fenn. A szobában hímzéseket őriznek, melye­ken a boldogtalan királynő szép ujjai dolgoztak s a közelfekvő keskeny hálószobában mutogatják a he­lyet, a­hol Rizziot, a kegyenczet, Dumley barátai a királynő jelenlétében agyonszúrták. Walter Scott gyönyörű leírása, költői eszményi­­ségben varázsolják az olvasó szeme elé a Hoolyrood termeit és azok történetét. Károly Eduárd, a preten­­dens, a jakobiták félistene, Stuart Mária szobáját fog­lalta el s abban lakott a cullodeni csata előtt, hogy azután a cumberlandi herczegnek adjon ott helyet. Azóta kevés gondot fordítottak a palotára, mely nap­jainkban csak akkor szokott megélénkülni, midőn "Viktória királynő száll­ott meg őszi utazásai közben, melyeket a hegyek között évenként rendesen tenni szokott. A lefolyt évben két emlékezetes esemény kel­tette fel az érdeklődést Edinburgh iránt még az an­golok körében is, kik az utóbbi évtizedek alatt egész a midlothiani választási küzdelmek idejéig, mert Lon­don vetélytársát látták közművelődési és tudományos tekintetben az ős-skót városban, nem nagy örömmel nézték Edinburgh bámulatos fejlődését s csak Glad­stone midlothiayi sikerei után kezdtek több rokon­­szenvvel a szép fővárosról megemlékezni. Ez események egyike az edinburghi kőkereszt restaurálása, másika Coppée Ferencz csak az imént színre került új drámája volt, melyben a jakobiták küzdelmeit vitte a színpadra és Edinburghot szere­peltető. A dráma második felvonása Edinburghban ját­szik. Károly Eduárd, a pretendens, majdnem kard­csapás nélkül elfoglalta Skóczia fővárosát, a Stuartok ősi fészkét, 1745 szeptember 17-ikén s a prestonpansi csatában megverte az angolokat. Edinburghban s a mellette levő táborban az öröm zaja hangzott heteken át a skót katonák között s a daliás szép nők, kik a déli pretendens oldalán harczoltak Beköltöztek a Hoolyroodba. Ez volt a katasztrófa kezdete. A her­­czeg, kit az edinburghi nagy piaczon, az ott álló ha­talmas kőkereszt mellett kiáltottak ki kürt- és trom­bita-hang mellett a három egykirályság urává, el­merült az élvezetekben, melyek önként kínálkoztak neki, és néhány hónappa később elvesztette a cullo­deni csatát, mely száműzötté és szerencsétlenné tette, s végleg megpecsételte a Stuartok bukását. Az edinlarghi kőkereszt körül tartottak akkor azon éjjeli ngalmak, melyekben a herczeg és barát­női a kapukkal együtt részt vettek. E kőkereszt kö­­zelében­­ állott az a ház, melyben a pretendens talál­káit adta. Itt játszik Coppée drámájának második felvonása, melyben a szép koldusleány, ki esetleg jön ide, hogy a herczeget az angolok hadmozdulatairól értesítse. Károly Eduárdot a csábitó Lady Fingall társaságában találja s midőn ennek férje, ki a pre­tendens leghűbb tábornoka, berohan az ajtón, hogy nejét és a kéjelgő herczeget megbüntesse, a koldus­leány áll eléje s szégyenprrral arczán,mely kigyult ez emberfeletti önmegalázás alatt, magát vallja a her­­czeg kedvesének s megmenti Lady Fingallt és a pre­­tendenst lord Fingall boszóló kardjától. Itt folyik le a dráma egyik legszebb jelenete, midőn a koldusleány apja, a hazája szabadságáért lángoló Angus, átokra nyújtja ki lánya fölött kezét. Lord Fingall est parti; Pére, je ne suis pás coupable, j’ai menti. Pardon, pére, pardon! C’était pour la patrie ! A kőkeresztet, mely a piacz közepén állva, ta­núja volt a jámbor és istenfélő skótok borzalmára az akkori éjjeli mulatságoknak, nemsokára ezután le­rombolták. A­kik az utóbbi évtizedekben látogatták meg Edinburghot, csak romokat, nehéz alapkövet láttak azon helyen, a­hol egykor a kereszt emelkedett. A középső hegyháton, melyen egykor a skót nemesek büszke palotái állottak, ma Edinburgh legszegényebb néposztálya lakik. A sz. Giles Cathedral nyolczszög­­letű tornyával komoran néz le itt a szürke kőházak által szegélyzett térre, melyen a kereszt állott. Nem messze tőle van a parlamenti épület, mely előtt II. Károly lovag szobra áll, rég múlt idők viharainak emlékét hordva szürke falain. Ez az óváros, mely Edinburgh történeti nevezetességű emlékeit foglalja komor keretei közé. De bár a kereszt romba dőlt, a nép száján apá­ról fiúra szállott annak története, mert a Market Cross of Edinburgh emléke a skót történelem majd minden nevezetesebb lapján nyomot hagyott. Midőn IV. Jakab Edinburghba hozta fiatal ne­jét, e kereszt körüli téren nagy népünnepet adott, melyről feljegyezték az egykorú írók, hogy maga a kő­kereszt is claret­et ivott széles jó kedvében a királyi kiszorítja a mérgezettet, bizonyítja Svédország pél­dája, a­hol, a­mióta megjelent a mérgezett pálinka elárusítását eltiltó rendelet, bár az ellenőrzés nem szigorú, a krónikus alkoholizmus pusztításai lényege­sen csökkentek. De különben az ártalmas ital kimé­rését hathatósabban nem is lehet megakadályozni, mintha a forgalomba csak oly pálinka kerül, mely a kormány gyáraiban, részegítő, egészségtelen alkatré­szeitől megtisztíttatik. Ily után minden esetre korlá­tot lehet vetni a pálinkapestis terjedésének. A­ki tehát az iszákosság, a túlságos és az egészségtelen pálinka élvezetének két fő forrását el akarja zárni, csak a legélénkebb rokonszenvvel üdvözölheti a ter­vezett pálinkaadó-reformot. Közgazdaságunk 1885-ben. A tespedés éve az, melyet ime bezárunk. Az országos kiállítás, igaz, összes gazdasági és szellemi törekvéseinket, itt-ott szépítve, de mindenesetre kedvezőleg bemutatta, emléke­zetessé teszi mindenha az elmúlt évet, egyéb­ként akár mezőgazdaságunk, akár iparunk, közhitelünk és forgalmunk alakulását tekint­sük, figyelemre méltó haladást nem róhatunk fel ezen év számára. A termés a jobbak közé tartozik, jobb volt az előző két évinél, habár jóval hátra­maradt az 1882-diki eredmény mögött. Ez utóbbi évben a búzatermés 37 millió hekto­literre ment, mig 1885-ben 31 milliót tett; a rozs 1882-ben 15­2, tavaly 12x/s milló hekto­liter termést adott; mig az árpa jóval köze­lebb érte az 1882-diki mennyiséget, mely 13 millió volt, a­mennyiben a tavalyi jó minőség a 12,2 millió hektolitert érte el. Csakhogy az árak folyton apadtak és a két utóbbi évhez képest nagyobb termés az ár tetemes csökke­nését nem bírta helyreütni, így a búza ára Budapesten az év végén volt 9 frt 80 kr 1883-ban, most pedig 8 frt 25 kr; a rozs ára 1883 végén 7 frt 94, most 6 frt 15 kr; az árpa ára két évvel ezelőtt 7 frt 37 kr, most 6 frt 20 kr; a kukoricza ára 1883 végén 6 frt 70, mostanában 5 frt 10 stb. Az árcsökkenés tartós kalamitását, a túltermelésen kívül, a külállamok vámügyi és vasúti rendszabályai egyre fokozták. Né­met- és Francziaország jelentékenyen emel­ték a nyerstermények vámtételeit; vasutaink igyekeztek a szállítási dijak mérséklése által az expültképességet fentartani. És Habár a tisztán magyar és a közös vasutak bruttó be­vételei s szállítmányai az 1884-kseknél na­gyobbak, a tiszta üzleti eredmény még­is kedvezőtlenebb lesz. A vasutak azért a kar­­tellügy revíziójával foglalkoznak és ha a ta­rifaemelés a rossz kiviteli viszonyok mellett veszedelmes kísérletét nem fogják is koc­káz­­tatni, igyekezniük kell mindenesetre az álla­mi s társulati vasutaknak minden irányban megtakarításokat elérni. Ez a tendencia fog

Next