Pesti Napló, 1886. július (37. évfolyam, 180-210. szám)

1886-07-01 / 180. szám

180. szám. Szerkesztési iroda: Ferencziek-tere, Athenäen m-é p 5 1 e t. A Up szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelük csak ismert kezektől fogadtatnak e. Kéziratok nem adatnak vissza. Kiadó­hivatal: Ferencziek-tere, Athenäen m-é p ft 1 e t. A Vp anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok, hirdetmények; a kiadó-hivatalhoz intézendők. Egyes szám 4 kr. Reggeli kiadás. Budapest, 1886. Csütörtök, julius 1. 37. évi folyam. Előfizetési feltételek: A reggeli és asti kiadás postán egyszerre küldve, vagy Budapestr*, kétszer házhoz hordva . Havonként 1 frt 50 kr. — 3 hónapra 4 frt 50 kr. — 6 hónapra 9 frt. Ha az Ulti kiadás postai kü­lönküldése kívántatik, postabályegrs havonként $5 kt­­évnegyedenként 1 forint felü­lí esetendő. Hirdetések szintúgy mint előfizetések a »Pesti Napló« kiadó­hivatalába Budapest, Ferencziek-tere, Athenaeum-épr­let, küldendők. Egyes szám 4 kr. Előfizetési felhívás a PESTI NAPLÓ— JUT A Július l-sején kezdődő új félév alkalmá­ból fölkérjük azon­t. előfizetőinket, kiknek megrendelése lejárt, annak minél előbbi megújítására,hogy a lapot fenn­akadás nélkül küldhessük. A Pesti Napló a legolcsóbb nagy politikai napilap. A Pesti Napló fürdőkbe, tetszés szerinti időre kül­detik meg az előfizetőnek ; a czímszalag változtatása díj­talanul történik. Előfizetési árak : (Reggelizi p esti kiadás s hétfő reggeli rendkívül kiadásért.) Egy hónapra ................ 1 frt 50 kr. Évnegyedre ................ 4 „ 50 „ Félévre ...................... 9 .. . „ Az előfizetés Budapestre, a Pesti Napló kiadóhivatalába (Ferencziek­ tere, Athenaeum-épület) leg­­czélszerűbben postautalványon küldendő. A Pesti Napló szerk. s kiadóhivatala. Horvát kilátások. Mikor fogja Tisza Kálmán a magyar közigazgatást purifikálni, mint Kimen gróf a horvát adminisztráczióval cselekszi ? Olykor minden háznál nagy tisztogatásnak van helye és előveszik a seprőt. A magyar közigazga­tásnak is el kellene, a­mi a horvátoknak szük­séges, hogy tisztességben, törvényességben és szorgalomban gyarapodjék. Mivel különbek némely főispánok a Dráván innen, a most nyugdíjazandó főispánoktól a Dráván túl ? Vagy talán azért adatott meg Tiszának a fő­­ispáni nyugdíjazási jog, hogy szép szerivel kirostálhassa közegeit? Nem ártana,de félünk a reformtól is, mert »es kommt selten was Besseres nach.« Hogy Horvátországban a közigazga­tás jó lesz-e, nem tudjuk, az új főispánokat nem ismerjük. Különben ez Horvátország dolga, autonóm jogkörébe illik, minket közvetve nem érdekel. Mert ha Horvátor­szágban a patrióták rosszul adminisztrálják a nép ügyeit, ezért testvéreink a magyarokat okozzák, ha pedig jól csinálnák dolgukat s a nép kevesebbet zúgolódnék, nem lehetne oly sikeresen szidalmazni Magyarországot. A­mi­ből nyilván az következik, hogy a Starcse­­vics-pártnak a jó közigazgatás nem kell, in­kább a haszontalan. De, hogy magyar állami szempontból a horvát adminisztrác­ió reformja hoz e válto­zást a viszonyokba, megválik később, a bán reméli s megkísérli, de mi már annyi«'"'a­lódtunk Horvátországban, hogy mi már csak tényeknek hiszünk, embereknek kötve. Mint politikai tény mindenesetre neve­zetes, hogy a fiatal bán bele mert nyúlni a darázsfészekbe s elkezdte a horvát politikai hivatalnokokat rostálni. Ez dicsérendő benne, minden egyéb problematikus. Képzelhetni, mily harag és rettegés ural­­kodik a horvát tisztikarban, azoknál, kiknek lelkiismerete nyugtalankodik. Miket beszélne Starcsevics, ha most országgyűlés volna? Ha nem fog is majd beszélni őszszel, mert lesz anyag bőven. De nemcsak a közigazgatási reform ké­pezi a nagy kérdést, sok egyéb is koc­kán forog, miután Tisza Kálmán most egyezke­dik újra, vagyis alkudozik a horvátokkal. A regnikoláris küldöttségek csapják a vásárt. Mi csak azt szeretnők tudni — ha nekünk ezt a Nemzet megmagyarázná — hogy ugyan mit nyerünk a horvátoktól enged­ményeink fejében? Hogy mért léteznek az engedmé­nyek, azt Tisza magyarázza meg. Szükségét belátnók, ha Tisza megígérhetné, hogy ezek árán a horvátok hűségét és szeretetét bizto­sítjuk Magyarországnak és hogy így a hor­vát kérdés egyszer mindenkorra létezni meg­szűnt. De ki garantirozza ezt ? A horvát Star­csevics ? Ezzel szóba sem állunk, valamint Strossmayerrel sem s igy az uj kiegyezés a régi ellenségeket találja. És mit adunk? Pénzt nem adhatunk. Azaz, hogy a pénz­­ügyi kiegyezés kulcsán nem változtathatunk, mert az már meg van állapítva s oly előnyö­sen Horvátországra nézve, hogy annak reví­zióját maguk a horvátok sem fogják köve­telni, kivéve azokat, kik a teljes elválást sür­getik. Magyarország Horvátországnak szub­­vencziót fizet most és szubvenc­iót fizetend jövőre, míg az unió tart, de ha felbomlanék, nincs értelme, hogy tovább miért fizessünk mi a horvátok helyett ? Erre csakis az állam­­egység késztethet és kényszeríthet bennün­ket. Nagyobb kvótát azonban nem vállalha­tunk s méltányosan a horvátok se kíván­hatják, miután nekik nincs defic­itjük, ne­künk van. Pénzt azonban értékben is lehet adni, sőt szokás is, ha valaki szerelmi viszonyt tart fenn, mint Magyarország Horvátországgal. S ez még költségesebb lehet a rendes háztar­tásnál. A végvidéki államerdők fele egy ilyen milliomos ajándék volt. A zagoriai vasútnak adott privilégiumok, vagyis »szerződés« ha­sonlóképen. Egy szegény és hátramaradott országnak sok mindenféle kívánsága lehet, melyeket ha a kereskedelmi és közlekedési miniszterek megadnak, a pénzügyminiszter feje fájul meg bele. Tenni igenis Horvátországért is kell, épp úgy, mint az ország bármely más ré­széért, mindent, a­mit lehet. De töb­bet semmiesetre. Magunkat miatta meg ne rontsuk. Már a mi a nemzetiség--' 1' . M ránk né~___-w6kcueros Közönbös, miután ma­gyar nemzetiség Horvátországban nincs. Rá­­fogás, hogy mi a horvát nemzetiséget fenye­getjük. E tekintetben felhozott sérelmeik fel­fújt dolgok, minden szúnyogból elefántot csi­nálnak. Eszünk ágában sincs Horvátországot a magyar nemzetiségnek meghódítani. Csak kettőt követelünk: hogy a magyar ember Horvátországban, azaz saját hazájában, sze­mélyesen, nyelvében és nemzeti jelvényeiben legalább annyi szabadságot és jogbiztonságot élvezzen, mintha Zalaföldön járna, s e tekin­tetben a magyar kormány által jogvéde­lemben részesíttessék, ha megtámadtatik; másik az, hogy a közlekedés nagy érdekei, államvasút, posta, távirda ne szolgáltassanak ki a horvát nemzetiségi politikának, mert ezt az állam és a forgalom joga és érdekei tilt­ják. De még az, hogy magyar királyi hivata­lokban a magyar nyelv tiltott legyen, képte­lenség és inzultus. Mi nem magyarosítjuk a horvátokat, de kiutasíttatni Horvátországból nem akarunk. Végül Fiumét oda nem adjuk. És e kér­déssel jó lesz végezni egyszer­ mindenkorra. Egyébként őszintén kívánunk Horvát­országnak minden jókat. Semmi szenvedély nincs lelkünkben, csak kétely sok. De ezt el­hallgattatjuk s átengedjük a­zért az ifjú bán­nak, hogy iparkodjék jóvátenni, mit 1873 óta a magyar kormányok gyöngesége Horvát­országban rontott. Húzza ki a magyar állam testéből ezen szálkát, s a Tisza-kormányt is örök hálára kötelezte. A király ő Felsége, ki julius 4-én érkezik Gas­te­i­n­b­a, onnan rövid tartózkodásra I­s­c­il­b­e utazik, a­honnan ő Felsége julius hó második felében Vil­mos császár látogatására ismét visz­­szautazik Gasteinba. — Gr. K­á­­­n­o­k­y kö­zös külügyminiszter a nyár folyamában minden való­színűség szerint találkozni fog bg. Bismarck kanczellárral, még pedig valószínűleg Kissingben. Tisza Kálmán miniszterelnök a Janszki-ügy el­intézése után most fogadtatott először ő Felsége által s értekezett a hadügyminiszterrel. A Bud. Korr. erről a következőket jelenti: Tisza Kálmán miniszterelnök a király ő Fel­sége által tegnap délelőtt 11-kor egy óráig tartó ki­hallgatáson fogadtatott. A kihallgatást követőleg a miniszterelnök gr. K­á­l­n­o­k­y külügyminiszterrel, később pedig gr. B­y­r­a­n­d­t közös hadügyminiszter­rel konferált. Délután 2-től 3 óráig gr. T­a­a­f­f­e osz­trák miniszterelnökkel, azután pedig Szögyényi külügyminiszteri osztályfőnökkel értekezett a minisz­terelnök. Tisza miniszterelnök gr. K­á­­­n­o­k­y kül­ügyminiszter hosszab látogatását fogadta. Azon körülménynél fogva, hogy Ausztriában most új kereskedelmi minisztert neveztek ki, a­ki az ügyek vezetését csak ma fogja átvenni, az osztrák kor­mánynak a vámtárgyalások megújítására vonatkozó átirata csak későbbre várható. — A tárgyalások ezen átirat megérkezte után valószínűleg előbb írásbeli úton fognak megindíttatni, a konferencziák pedig augusztus közepén vétetnek fel. — Tisza Kálmán mi­niszterelnök az este Bécsből A PESTI NAPLÓ TÁRC­ÁJA. A Buchholz-familia. (Julius Sünde: „Die Familie Buchh o 1 z.“) Aratási ünnep. Hadd beszéljek magával megint, még pedig most az egyszer igazán jó kedvvel. Ön gyakran meg­védett a vigasztalás esernyőjével, ha a bánat felhői záport ontottak reám és enyéimre s most hadd legyen ön az első, kivel családi életem időjárásának kedvezőre fordultát közlöm. Tehát a kilátások következők: Betti lehangolt­­sága a Bergfeldték Emilje miatt szű­nőfélben, dr. Frenzében érdeklődése Emmi iránt most már maga­san a zérus felett, én és Károlyom mindig derültek, Fritz bátya pedig határozatlan. Elmondom önnek apróra, hogy alakultak a viszonyok ilyenformán. Mukinak tehát kitettük a szűrét, az almáriomot jól kisoroltattuk, a Kozmoszt pedig visszaküldtük, mert nem volt időnk az olvasásra s másrészt az iga­zat megvallva, nem igen bántuk, akármilyen magasak a mexikói hegyek. Ehelyett azonban kutató sétákat tettünk a tegeli erdőben, hol gyönyörű helyekre akadtunk. Egy kies zugot elneveztünk Yilma-ligetnek, egy másikat pedig Betti erdei szalonjának, mert körben emelkedő fái árnyas koronájukkal összehajol­va, valósággal egy nagy, boltozatos termet alkottak. Az erdő előtti rétet Humboldt nyomán a Muhi sza­bad pázsitjának kereszteltük, az erdei halmot pedig, honnan kilátás nyílt az egész végtelen tengerre, fér­jem tiszteletére Károly-halmának neveztük el. Fel­tettem magamban, hogy ezen a helyen valamikor egy kis pikniket rendezek. Minthogy nem igen tudjuk, hogy mit kezdjünk a kiakólbólitott tengeri nyúllal, odaajándékoztuk a kis Krausenak azon feltétel alatt, hogy nem fogja kínozni. Krause úr megígérte, hogy vigyázni fog a kis állatra, s minthogy ő tagja az állatvédőegyletnek, bíztunk szavában. Mikor Edus eljött, hogy Mukit magával vigye, elkísértem a temetőn át. »Ide temetik az embereket — szóltam, — mit gondolsz, ha azt a kis gyermeket is ide kellett volna hozni, ki a múltkor a vízbe esett ?« Nem felelt, csak a nyulacskával babrált. »Ha megfalt volna ?« Folytattam. »Hiszen kiúszhatott volna« — — felelé az érzéketlen teremtés. — »ügy ? Azt hi­szed? De ugy­e csak véletlenségből taszítottad bele?« — »Magától esett le« — szólt daczosan. — »S ha én nem hiszem el neked, Edus ? — »Mama azt mondja, hogy az az idegen fiú veszekedni kezdett velem.« — »Az a gyönge,szelíd gyermek? Edus, azt nem tudom el­hinni.« — »De igaz, a mama is látta.« — »Meglehet, mondom —hát csak viseld gondját Mukinak.« Elfutott, mint a nyíl. Engem egészen kihozott sodromból ennek a fiúnak haszontalansága. Mi lesz belőle ? Hová vezet­het az ilyen nevelés ? Félek, hogy az az anya vérkönye­­ket fog még hullatni, ha majd késő lesz. — Késő! legiszonyúbb szó, melyet önnön bűne dörg az ember fülébe. S ez ellen nem használ, ha be is dugja füleit. Ha a levegő és a fürdés nem használtak volna láthatólag Bettinek, szívesen ott hagytam volna Te­­gelt, mert féltem, hogy véletlenül összetalálkozhatom Krausenéval. Minthogy azonban az aratás már végé­re járt, s az aratási ünnep küszöbön volt, elhatároz­tam, hogy maradok, mert így alkalmam nyílt nyári lakásomba néhány vendéget meghívni. Tanácskozni kezdtünk hát Bettivel. — Mi volna, ha Schmidt Felix urat és barátait meghívnék ? — mondom, mintha csak úgy véletlenül jutott volna eszembe. »Nem tartanám tapintatosnak, hogy őket egyenesen meghívjuk.« — szólt Betti. — »De hiszen, mikor elbúcsúztak, megígérték, hogy meg fognak bennünket látogatni.« — »Ha véletlenül ki­jönnének, nagyon örvendenék, de hogyha direkte meg­hívod, akkor én a magam részéről hazamegyek Ber­linbe.« — »De hát mit csinálnál a városban? Hiszen apád meg Emmi kijönnek, s Fritz bátya szintén.« — »Azért én bemennék.« — »Betti, te oktalan vagy!« Betti már készen volt a felelettel, de mielőtt szóhoz juthatott volna, kimentem a szobából s meglehetős erővel csaptam be az ajtót. Ha nem előztem volna meg, akkor ő csapja be végre. Most legalább megtud­hatta, hogy milyen csúnya dolog az. Semmivel sem lehet olyan könnyen nevelni, mint példákkal. Délután a városba kocsiztam, még pedig egye­dül, mert Betti szeszélyeskedett. Útközben átenged- t­tem magam gondolataimnak. Nekem úgy tetszett, hogy Felix urat egyenesen a Betti számára teremtette az Isten. Hogy a szive helyén van, bebizonyította, s hogy rendes, szolid ember, azt láttam ruháiból és mo­dorából. Kereskedő, Károly is lent kezdte.... mért nem építhetnének ők ketten is fészket, elől egy kis bolttal s egy berlini szobácskával, fenn pedig a lakás. . . ? De hogy kerítsem ki Tegelbe ? Nem tagadom, van gondviselés. Ha Felix úrral véletlenül találkozom — gondolom — a­kkor találko­zásunk az Isten ujja lesz.S minthogy az embernek érde­kében áll néha, hogy a gondviselés útját egy kicsit egyengesse, feltettem magamban, hogy a Király-utczán megyek végig, hátha megláthatnám véletlenül üzleté­ben. De nem volt ott, mikor arra mentem, hanem­ ott ta­láltam nálunk, a mint éppen egy rend pamutharisnya felett alkudozott az én Károlyommal, hogy megvegye főnöke számára. — »Ez az Isten ujja!« gondolom s bevártam, mig készen voltak s menni készült. Kö­szöntem neki s úgy odavetőleg megjegyeztem: »Va­sárnap Tegelben aratási ünnep lesz !« — »Ki szán­dékozom menni, ha jó időnk lesz,« felelé és elpirult. »Tán csak nem fél az esővíztől ?« mondám vidáman s eltávozott. — »Ha vasárnap szép idő lesz — számí­tottam magamban — akkor az már a harmadik jel s eszem ágában sincs, hogy elvágjam útját a gondvise­lésnek.« Mikor Károlynak elmondtam, hogy milyen szépen viselte magát ez a fiatal ember, azt mondta, hogy okos ember is, mert rá tudta venni főnökét, hogy velünk összeköttetésbe lépjen s ettől Károly jó eredményt várt. — »Károly — mondám — látod mégis igaz az, hogy jóért jót várj. Ha akkor gondját nem viselem, ki tudja, túladhattál volna-e oly köny­­nyen azokon a harisnyákon ? S úgy látom, Betti ér­deklődik iránta...« Erre Károly felfortyant. »Né­hány rend harisnyáért még nem eladó a lányom. Nem elégelted még meg a te házasságszerző sikerei­det ?« — »Károly — mondom csöndes méltósággal — a­mi az égben el van határozva, a földön teljesül. A fiatal ember a te szakmádban dolgozik. Csak két leányunk van . . . s milyen szép volna, ha valamikor azt irhatnák ki: Buchholz és fia pamutárukereske­­dése en gros« ... Károly egy ideig gondolkozott. »Ha­­ megígéred, hogy nem ártod magad a dologba, bele­egyezem« - mondá azután. — Megígérem — felelem, de vasárnapra már úgy félig-meddig beinvitáltam. — »Látod, látod — szólt Károly — te javíthatatlan vagy. De annyit mon­dok, hogy nyitva fogom tartani a szememet.« Bepakkoltam egyetmást, a mire szükségünk lesz, aztán elmentem Fritz bátyához s megparancsol­tam neki, hogy jöjjön ki néhány barátjával. Ezt azért tettem, hogy Betti előtt kifogásom lehessen a kések, villák stb. kiviteléért. Vasárnapra pompás időnk volt. Férjem már szombaton este kijött. Másnap délután megérkezett Fritz bátya és Kleines úr is. Emmi a szomszédasszony Milájával később fog meg­jönni. Egy ideig vártunk reá, de hiába , Felix úr sem mutatta magát, úgy, hogy nem volt mit tennünk, mint nélkülök bemenni a faluba, hogy a felkoszorú­­zott arató­kocsit, az aratókat s ünnepi körmenetüket lássuk. A menet ügyesen volt rendezve, de engem nem mulattatott, mert bánkódtam, hogy Emmi, Felix úr és barátai még nem jöttek. Végre megjött Emmi, de egyedül. — Hol van Mila ? — kérdem. — »A ruhája nincs készen.« — »Ostobaság! Hol maradtál olyan sokáig ?« — »Én... én előbb még megnéztem, hogy hogy rakják a franczia után a lóvasúti síneket.« — »Emmi, mi dolgod volt neked a franczia után ? Mi közöd neked a lóvasúthoz ?« — »Oh mama, hisz olyan érdekes.« — »Máskor nem gondolkoztál így?« — »De ha valaki megmagyaráz mindent, akkor na­gyon érdekes.« — »Hát ki magyarázza neked a ló­­vasutat? Beszélj!« — »Dr. Vrenzchen!« — felelé félénken. — »Hogyan?« — »Most az ő lakása előtt is elmegy a ló­vasút.« — »Honnan tudod ?« — »A múltkor találkoztam vele a lóvasúton.« — »Kivel?« — Dr. Vrenzchennel, de csak véletlenül.« — »S ma is csak véletlenül?« — »Nem, eljött értem.« — »Hogy a lóvasúti síneket megnézzétek?« — »Igen s aztán felültünk a kocsira s lementünk egészen a haiti ka­puig, meg vissza.«—­ »Hát felkért?« — »Igen, de én fizettem magamért, ő soha sem fizet értem, ha ló­vasúton megyünk.««— »Ah, hát ti randevúkat ado­gattok egymásnak ? Hát elfelejtetted, hogy milyen durván viselkedett velem szemben ?« — »Mama,­­ félreismered őt, hidd el, ő nagyon jó.« — »Majd erre még beszélünk. Hogy engedheted meg annak az em­bernek, a ki téged a legjobb formában kikosarazol hogy közeledjék hozzád s még hozzá a lóvasúton Jobb lesz, ha téged is magamhoz veszlek ide­­ Tegelbe.« Már most igazodjék el az ember ezen a dokto­ron. Én a legpompásabb borjúpecsenyével traktálo­ s a fülét sem mozgatja, de alig fordítok hátat, ma ott settenkedik s be akarja fonni az én ártatla leányomat. Hál’ Istennek, a lóvasúton legalább fel­ügyelet alatt vannak. Az urak előre mentek, én pedig leányaimmá követtem őket a parkvendéglőbe. Az ünnep már ja­vában folyt s ott végre előkerült Felix ur is Miks barátjával. Köszöntünk egymásnak, aztán egész ott honosan lefoglaltunk egy asztalt. Fritz bátya felszólította a fiatalokat, hogy ren­dezzenek egy kis tánczot. Felix ur Bettit szólított fel, Kleines ur pedig Emmit, de ez azt mondta, hog nem tánczol . Kleines ur megnyúlt orral tűnt el. »D Emmi, hogy lehetsz ilyen neveletlen ?« — »Ob mami te nem ismered ezt az embert. A múltkor a Frigyes utczában, a vasútnál hozzám csatlakozott s olyan te lakodó és szemtelen volt, hogy alig tudtam lerázni nyakamról. Ha véletlenül dr. Vrenzbhen nem jó, . azt se tudom, mit csináltam volna!« — »Mit beszélj itt össze-vissza ? Hát mit csináltál te a Frigyes-utczá­ban?« — »A lóvasúton mentem.« — »S a doktó hogy került oda ?« — »Czukrot vett nekem, tudó azoktól a finom franczia bonbonokból.« — »És Kleim úr?« — »Akkor szólított meg, mikor a bolt élőt vártam a doktorra.« — »No Emmi, ez már több, min könnyelműség!« — »Oh nem, mama, mikor Kleine urat kellően elutasította s én egész testemben rész­kettem, a doktor azt mondta. . . « — »Mit mondott ? — »Hogy jobb lesz a lóvasutra ülnünk!« — »Csal ennyit?« — »Igen!« — »Kleines úr nem ismer rád?« — »Alig hiszem, mert jól le voltam fátyoloz­va.« — »Emmi, hát illik az ilyen telozzád? Hogy megint igy ne járj, megtiltom neked, hogy a doktor­ral bármikor is érintkezzél. Kleines hír ~­eg, majd beszélek én.« Felkereste Elei'4-' 1 A tárgyalások Romániával. Azon hírek, mintha a kormány felelevenítette volna a szerződési tárgyalá­soknak monarchiánkkal való újból felvételét, mint a Bud. Korr. állítja, teljesen légből kapottak. Ausztria és Magyarország kormányai ezt mostanra nem is vár­ják, minthogy Románia csak a betakarított aratás után fogja a vámháború következményeit egész sú­lyukban érezni. Boulanger tábornok, a franczia hadügyminiszter az utóbbi időkben sok megjegyzésre ad okot a köztár­sasági körökben is eljárása által. A mérsékeltebb köztársasági képviselők régóta rossz szemmel nézik, hogy a hadügyminiszter koraiakat tesz az országban, hogy ünnepeltesse magát. Most pedig az a rendelete, melyben Pária parancsnokával, Saussier tábornokkal szemben rosszulását fejezte ki, a minisztérium kebe­k L*V*’ r­­ében is kínos feltűnést keltett. Tudvá van, hogy egy reakczionárius lap azon hízt hozta, hogy a hadügymi­niszter a párisi katonai parancsnokságban változást akart behozni s ezzel kapcsolatban e lap megtámadta a parancsnokság több főtisztjét, a mi ellen Saussier tábornok e laphoz intézett levélben tiltakozott s alatt­valóit védelme alá vette, a­nélkül azonban, hogy a hadügyminiszternek előre jelentést tett volna arról, hogy e hírlapban támadás folytán levelet akar közzé­tenni. Ezért fejezte ki a hadügyminiszter rosszulását Saussier tábornokkal szemben, és ez egyúttal a lapok útján rögtön nyilvánosságra is hozatott, a­mi általá­nos megbotránkozást keltett a katonai körökben. A Journal des Débats egyenesen kimondta ezen alkalomból, hogy a hadügyminiszter helytelenül cselekedett s hozzátette, hogy csak minisztertársai akadályozták meg azon ostobaság elkövetésében, me­lyet tervezett, a­mennyiben Saussier tábornokot meg akartam fosztani parancsnoki állásától. A hadügy­miniszter ama minisztertanácsban, melyben ezen ügy szóba került, e lap szerint így nyilatkozott azon észre­vétel­re, hogy Saussier jó köztársasági érzelmű ka­tona: »Ha nekem eszembe jutna, hogy önöket a Marasba küldjem fogságba, biztosítok mindenkit, hogy ebben Saussier tábornok sem tudna megaka­dályozni«. E nyilatkozatot a hadügyminiszter tréfá­san tette, de a Journal des Débats arra figyelmeztet, hogy ugyanez a hadügyminiszter egy időben nagyon hizelgett Aumale herczegnek s általában olyan em­ber, a­ki veszedelmessé válhatik. A többi mérsékelt köztársasági lapok is azon aggodalmaknak adnak kifejezést, hogy Boulanger tábornok fékezhetlen becs­vágya által egyszer még veszedelmessé lehet a köz­társaságra nézve. (Lásd táviratainkat.) Az anami rablás. A párisi Évenement-nak kü­lönben már legnagyobb részt megczáfolt közlése a franczia csapatok állítólagos rablásáról következően hangzik: »Ha emlékezetem nem csal, Courcy tábor­noknak egy akkor (1885 jul. 6.) kelt távirata kirül adta, hogy az államkincstárban lévő 15 milliónyi összeget eltüntették, de tudtommal sohasem emléke­zett meg az ostoba, gyalázatos és czivilizált nemzet­hez nem illő fosztogatásról. Nem elégedtek meg a 65 milliónyi összeggel — hová lett, senki sem tudja — de az anyacsászárné palotájából gyé­mántokat, gyöngyöket, ékszereket és drágaköveket raboltak el. A temetői kápol­nából minden elvihetőt elc­ipeltek : koronákat, szala­gokat, ünnepi ruhákat, és ezer meg ezer értékes tár­gyat, mi lett e tárgyakból ? Ez az, a­mit meg szeret­nénk tudni. Ilyen eseményeket tisztába kell hozni. MM^é’c'kiíleté forog kóczban es­ addlig, míg ez kide­rítve nincs, meg sem érthető, hogy barátai hadtest­­parancsnoknak ajánlották őt. A tábornoknak tudo­mással kell bírnia a keringő hírekről. Adósságokat, elodázhatlan kötelezettségeket emlegetnek. Ezt annyi­ra méltatlannak tartom rá nézve, hogy inkább feléje kiáltok, semmint hogy halkan suttognám.« A bolgárok és Oroszország. Ugyanakkor, midőn a törvényhozásilag egyesült Bulgária képviselete ünnepélyesen fejezi ki hódolatát az orosz czár iránt, a pé­­tervári félhivatalos sajtó kegyetlen szenve­déllyel dobja mérges nyilait Sándor bolgár fejedelemre. Az ő számára nincs bűnbocsánat; soha sem fogja többé feledtetni Oroszország­gal azt a rettenetes bűnét, hogy a czár tudta s előre kikért jóváhagyása nélkül teremtette meg a bolgár uniót. Bulgáriának gyámság alatt kellett volna maradnia s habár Sándó fejedelem csak azt alkotta meg, a mai­­ orosz politika kezdettől fogva munkálkodót még­is örökre elvesztette a czár bajlan mert művét a bolgár nép önerejével h létre. Sem a babérok, melyeket a harezmező szerzett, sem a tapintat és mérséklet, melyi a béke visszaállítása után tanúsít, nem birta a péterváriak haragját megengesztelni. Éi dúlnak reá mennykövek minduntalan s nem múlik el nap, hogy valamelyik pétervá kormánylap bűneinek hosszú lajstromát is nem elevenítené. De ma immár nem csupán Sándor feje­delmet sújtja a zivatar. Az ő révén már Oroszország a szultánnal is össze akar tűzn Az orosz politika egy ideig csupa barátság­ból minduntalan figyelmeztette a portát azo sérelmekre, melyeket a fejedelem a szulta felségjogain ejt. Konstantinápolyban azonba nem akarták e figyelmeztetéseket megértei s váltig ismételték, hogy nekik Sándor erre nincs kifogásuk s nem látják azokat az állító­lagos sérelmeket, melyek bolgár részről porta érdekein ejtetnek. Mióta Pétervár észrevették, hogy ily után nem érnek ezért a szultáni vazallusával összeveszíteni nem képesek, egészen új taktikához folyamodtak Azt állítják, hogy a szultán és a fejedelei tudatosan összejátszanak Európa érdekeinél a nemzetközi szerződések tekintélyének csőr­bitása végett. Már nem egyedül Sándor feje­delem, hanem Törökország is olyan maga­tartást követ, mely az orosz lapok állítás szerint komoly aggodalmakra ad okot a Kelet békéjét veszélyezteti. Mindez csak arra vall, hogy Oroszorszá nem ejtette el azon régi kedvencz eszméje hogy fegyveresen okkupálja Bulgáriát s éj kozákjaival csinálhasson rendet, e szó oros értelmében. Egy ideig még azzal biztatta a gát, hogy Törökország segélyével fogja ter­vét valósítani s a szultán lesz az, ki a lázong vazallus ellen a muszka hadak segélyét­­ fogja kérni. E föltevése azonban tévesnek bi­zonyult, mert a porta jó barátságban van Sándor fejedelemmel. Most tehát Pétervárot más húrokat pengetnek; az orosz sajtó a feje­delmet és a szultánt együtt domincljá. 111 . ? O«, titkos összeesküvés létezik közöttük a nem­zetközi szerződések megdöntésére. E szerződések védelmét hirdeti főczél­jául Oroszország; fenn akarja őket tartan nem csupán Sándor fejedelem, hanem Török­ország ellenében is. Más szóval az orosz fizika valósítani akarja Bulgária okkupát­ját a szultán akarata ellen és beleegyezés nélkül is. Ez okozza, hogy az orosz félhivata­los sajtó legutóbbi kifakadásai Európaszert feltűnést, Konstantinápolyban pedig igazi ré­mületet keltettek. Ha valahol, úgy a parti köreiben óhajtják őszintén a békét, a­min ezt a múlt ősz óta ismételve bebizonyítottá. De érezik, tudják azt is, hogy a béke vagy háború kérdésének eldöntésénél a szultán akarata egyáltalán nem jön többé tekintetbe

Next