Pesti Napló, esti kiadás, 1887. szeptember (38. évfolyam, 239-268. szám)

1887-09-01 / 239. szám

Budapest, 1887. Csütörtök, szept. 1. E 239. szám. Szerkeszté»i iroda: Ferencziek-tere, Athenaau m-é p ü 1 e t. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak es Kéziratok nem adatnak vissza. Kiadó-hivatal: Ferencziek-tere, Athenaeum-épü­l­et. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok, hirdetmények) a kiadó-hivatalhoz intézendők. Egyes szám 2 kr. Esti kiadás: 38. évi folyam. Előfizetési feltételek: A reggeli és esti kiadás postán egyszerre küldve, vagy Budapesten kétszer házhoz hordva. Havonként 1 frt 50 kr. — 3 hónapra 4 frt 50 kr. — 6 hónapra 9 frt. Ha az esti kiadás postai különküldése kívántatik, postabélyegre havonként 35 kr., évnegyedenként 1 forint felülfizetendő. Hirdetések szintúgy mint előfizetések a »3 Pesti Napló­ kiadó­ hivatalába Budapest, Ferencziek-tere, Athenaeum-épület, küldendők. Egyes szám 2 kr. Budapest, szept. 1. A bolgár minisztérium megalakításának hosszadalmas vajúdásai ma sincsenek befe­jezve. A legújabb hír, mely ez ügyben ma érkezett, ismét kevéssé biztatólag szól s Stam­­bulov és Mutkurov nem lesznek tagjai az új kormánynak. Ennek életrevalósága első­sor­ban függ kipróbált férfiak közreműködésétől s nem csoda, hogy Ferdinánd fejedelem a leg­nagyobb súlyt fekteti arra, hogy szilárd kor­mány alakuljon. Most Zsivkovval tesz próbát, mert csak ha olyan kormányt képes alakí­tani, mely legalább a belső nehézségekkel meg tud küzdeni s otthon föltétlen ura a helyzetnek, remélheti azt, hogy a komoly vi­szonyokkal meg fog küzdhetni. Egészben Ferdinánd fejedelemre igen előnyös az, hogy a porta határozottan vonakodik Bulgária ellen bárminemű erőszakos rendszabályt fogana­tosítani. A veszély, mely Olaszországot fenye­gette, hogy ugyanis Abissziniával háborúba keveredik, a legújabb hírek szerint csökkenő félben van. Rómában nagyban készültek ugyan a küzdelemre, de azért igazi harczkedv az olaszoknál nem igen volt észlelhető. Most hír szerint Abisszinia is hajlandó engedmé­nyekre s igy talán létre jön a kibékülés. Olaszországra ez azért is igen előnyös lenne, mert az európai helyzet bizonytalansága mel­lett mindenképen tartózkodnia kell egy afri­kai bonyodalomtól. A horvát tartománygyűlés ma tartotta első ülé­sét. A mai ülés az alakulásnak volt szentelve. Kor­elnökké még tegnap Vukotinovicsot jelölték ki. Ez­után a legfelsőbb királyi leirat felolvasása volt napi­rendre tűzve. A királyi leirat, mint Zágrábban teg­nap híresztelték, egész kormányprogrammot foglal magában. A képviselők holnap nyújtják be megbízó leveleiket, mire megtörténik az öt osztály tagjainak kisorsoása a kölcsönös igazolás czéljából. Tegnapig csak a zengi, károlyvárosi és vinkov­­czei képviselőválasztások ellen érkeztek be ellenzéki részről kérvények. Az ellenzék, hír szerint, kumulatív tiltakozást is akar emelni az eljárás ellen, melyet a kormány és pártja a választások alatt általánosságban követett. Bukarestből távírják, hogy a Beniből odaérkező bolgár emigránsok azt állítják, hogy az orosz kato­nai akc­ió Bulgária ellen legközelebb meg fog indulni. Belgrádi hírek. Mint Belgrádból tegnapi kelet­tel jelentik, az ottani semmitőszék megsemmisítette az első folyamodású törvényszék azon már végre is hajtott végzését, hogy Vukovics Petrovics volt pénz­ügyminiszter vagyona zár alá helyeztessék. A sem­mitőszék fölemlíté, hogy konstatálva van, hogy az első bíróság törvénytelenül és alkotmányellenesen járt el, mert a törvényszéki szünetek alatt, midőn ülések nem is tartottak, Vitrcs mostani pénzügyminiszter egyszerű felszólalására, minden objektív és szubjektív tényállás hiányában, kimondotta a zár alá helyezést. A semmitőszék végzése hangsúlyozza a bírák illetéktelenségét s azt, hogy Vukovics Petrovics vád alá sem helyezhető, mert annak idején a skupstinától alkotmányszerű módon megkapta hivataloskodásáért a felmentést. Vujes mostani pénzügyminiszter eljá­rása ez ügyben Szerbiában nagy visszatetszést kelt s kire is jár, hogy nem sokáig fog hivatalban maradni.­­ A szerb katonai szervezet felülvizsgálására kikül­dött bizottság azt ajánlja, hogy a hadügyi budget 14 millió dinárról tízre szállíttassák le. A PESTI NAPLÓ TÁRCZÁJA. Kiábrándulva. (Regény.) Irta: 91. Castellane, 23 Francziából: Helvey Laura. NEGYEDIK RÉSZ. V. A nők nagy hadvezérek. A csata előestéjén megtalálják hidegvérűségüket. Jeannie igazi ólom ál­mot aludt. Midőn komornája fölkelte, alig tudta lelke elé idézni, hol van s hogy mi történt Villetteből el­utazása óta? A június forró napsugara a valóra ébresztő. Egy pillanat alatt fölkelt. Reggeli kilencz óra előtt már ott állott a Vatikán kapuja előtt. Az óriás kupola megpillantása, mely mintha az egész keresztény világ kupolájának látszanék, a legtöbb látogatót a csodálat érzetével tölti el. Robi­­nerie asszony ezt alig vette észre. A művészet betölti és fölemeli az üres sziveket, de a szerelemmel el­árasztott szivekkel szemben tehetetlen. Jeannet még a pápai háztartás sem lepte meg. Sebesen áthaladt a sárga és kék egyenruhás pápai svájcziak előtt, míg egy fiatal­abbé útját állotta, azt kérdezvén tőle, hogy mi járatban van. Robinerie asszony elmondá neki, hogy azért jött Rómába, hogy megsemmisíttesse há­zasságát. Az abbato megfordult sarkán és intett Robinerie asszonynak, hogy kövesse őt. Nehány pillanat múlva Robinerie asszony egy bibomok előtt állt. Jeanne megnevezte magát. A bibomok elővett egy h­at csomagot s azt meg­tekintvén, azt mondá, hogy Calmet Péternek a Ro­binerie bárói czimmel kitüntetése már folyamat­ban van. Szegény asszony ! Mily kin! Tehát Calmet Pé­ter itt is üldözi őt! A bibornok ismétlé szavait s azokat magyarázni kezdé. Jeanne már-már elveszté türelmét. Végre leküzdé felindulását, megmagyarázta a bibornoknak, hogy Calmet Péter kérelme őt a legke­vésbbé sem érdekli. »Ő csak azért jött Rómába, hogy­­ házasságának megsemmisítését kinyerje.« A bibornok iratcsomójában keresgélt, de nem talált semmit, a mi ez ügyre vonatkoznék. »Ez ügyben — mondá — vizsgálatot kell meg­­indittatni az illetékes egyházmegyei püspök által.« Jeanne bevallá, hogy vizsgálat még nem tarta­tott ez ügyben. »En allora, impossibile! Impossibile signora!« Akkor a dolog lehetetlen — lehetetlen — asszonyom! S a főpap az olasz élénkség minden jelé­vel ismételte a lehetetlen szót. Robinerie asszonyt mindez kihozta sodrából. Tehát mindenütt csupa formaság! Csupa formaság! Kevésbé múlt, hogy a főpapot is el nem halmozta mindazon szidalommal, melyekben Renault abbét részesité. De a főpap mindegyre csak a vizsgálatot is­mételte. »Majd a vizsgálat után — a vizsgálat után.« De a főpap mégis tudni akarta az indokot, melynek alapján a házasságot érvénytelennek tekin­teni akarja. — A félelem ? — Csak a félelem! ismétlé Jeanne. — Kár! — felelte a főpap, mig arczán mosoly vonult el. — Két indok jobb, mint egy. De a félelem indokából meg lehet semmisíteni a házasságot. — A pápát akarom látni, hozzá megyek! — kiálta Robinerie asszony és eltávozott. De a pápát nem lehet oly könnyen meglátni. A­midőn Jeanne a folyosókon végig haladt, az őrt álló svájcziak a telefon által már értesítve voltak, hogy vigyázzanak egy megháborodott franczia nőre, a­ki a folyosón arra megy. »A pápát akarom látni — a pápához megyek!« — ismételte Robinerie asszony a folyosókon. Egy testőrtiszt útját állotta. Nagy nehezen megértette a signorával, hogy a pápához nem lehet oly könnyedén bejutni. A pápánál kihallgatást kell kérni, melyet megkaphat két hét alatt, hogy ha ajánló levelet hoz a franczia követségtől. A testőrök eléje összetették alabárdjukat, annak jeléül, hogy az út el van zárva s Robinerie asszonynak távoznia kellett a Vatikánból. Egész estig az utczákon járt, a harag egy nemé­vel tekintve a paloták szögleteiben elhelyezett Mária­­képekre és bambinókra. Dühe az Istenkáromlásig fo­kozódott. A véletlen az Appia-útra vezette. A­mint végig­­­ment e hosszú halotti után, tekintete elmélyedt az itt levő monumentális kriptákon, halotti emlékeken, me­ ’­lyek mintegy emlékeztetőig merednek az erre járká­­lóra. Leült egy síremlék szélére. »Az ő élete egy sír­ral kezdődött és egy sírral fog véget érni. Calmet Pé­ter! Fournier Pál!« Szeretett volna itt meghalni, itt eltemetve lenni, mint a régi rómaiak. »Legalább itt a patricziusokkal jó társaságban lenne.« Csodálkozott, hogy a halál nem jelent meg az ő első hívására. »Ta­lán a halálnál is kihallgatást kell kérni két héttel azelőtt ?« És szeme továbbra is elmerengett e sírem­lékeken, melyek úgy néztek ki, mintha kényeznének. Eltűnt dicsőség! Elmúlt szer-­emnek ! Mindenütt csak csalódás és kiábrándulás! Ő meg fog halni,az bizonyos , miért várat magára oly soká a halál ? Másnap Jeannenak csak egy eszméje volt: »Meghalni — de meghalni Fournier Pál karjai között!« Ezért utána kellett menni és őt megtalálni. Érezte, hogy a halál vágya most teljesen győzedel­meskedett az ő szivében. A minél előbbi halált, mint legutolsó kegyelmet, kérte az Istentől. Fourrier Pál észak felé utazott. »Bizonyára Florenczbe ment, hogy ott szép műtárgyakat vásárol­jon.« Jeanne Florenczbe utazott. Florenczben senki sem ismerte Fourrier Pált. Egy vendéglő idegen­ névsorában sem találhatta meg Pálnak nevét. Egy héten át bolyongott városról-városra, csak a szerelem fejthet ki ily makacs kitartást. Florencz­­ből Bolognába ment, Bolognából Lorettoba, innen Assisibe. I­smét visszatért Florenczbe. S tovább bo­lyongott... tovább szünetlenül... Öreg komornája látta, hogy a láz mint emészti úrnőjét. Már arra gon­dolt, hogy Robinerie urat értesíti »a báróné asszony« egészségének hanyatlásáról. A szegény fiatal asszony utolsó erőlködésre ké­szült. »Meglehet, hogy Pál Florenczből elment Ge­­nuába.« Jeanne elutazott Genuába. VI. A vendéglő, a­melybe szállott, néhány száz mé­ternyire, oldalvást volt a tengertől. Ez egy kicsi pa­lota volt, régente egy herczeg székhelye. Márványfa­lai csillámlottak a napsugárban. Az ablakokból látni lehetett a kikötőt, hajóival, bárkáival. Köröskörül a Corniche hegy tetői, megkoszorúzva narancsfákkal. A­­ távolabbi utczákon a járókelők sokasága, különösen­­ sok nő, homlokukon fehér kendővel, csinosak és örven­dettek az életnek. Genua igen bájos város. Jeanne rögtön megérkezése után hozzáfogott a kutatáshoz. Fölkereste az összes vendéglőket, min­­­­denütt azt kérdezve : Ismeri-e valaki Fournier Pált ? Senki sem ismerte. »Semmi remény ! Ók a halál, miért nem jön az ő segélyére ?« Úgy bolyongott, mint Rómában. Már nem gon­dolt, már nem látott semmit. De düh szállotta meg­­ amaz örvendő és éneklő sokaság iránt, mely az utczákon hemzsegett. A természet és az emberek öröme fellázítja a sziveket, melyek szenvednek. Robinerie asszony, követve a lefelé menő utat, a kikötőbe ment. »Itt ment-e vagy másutt, az mind­egy ; ő mindenáron csak járni akart.« A­mint a kikötőhöz ért, hirtelen megállt. A távolban, a tengeren, melyre a leáldozó nap összes fényét vetette, egy nagy gőzös egész erővel Génua felé tartott. A kémény füstje nagy határt vont az ég és a tenger között, melyek eddig egyesülteknek látszottak. Jeanne a füstöt nézte, a gőzös közelgett. Csakhamar látni lehetett egész alakját. Egy postahajó volt, ama nagy gőzösök egyike, melyek Nápolyból Marseillebe járnak, útközben megálla­podva az olasz kikötőkben. — »Ki tudja ? Hátha Pál itt van ?« Jeanne izgatottan nézte mind az utasokat, mind a matrózokat, kik megjelentek a hajó fedélze­­tén. Az alkonyatban nem láthatta világosan a dolgo­kat, inkább csak sejté és gyanítá azokat. Végül a gőzös elérte a kikötőt. Egyszere a lám­pák egyikénél megjelent egy nagy szőke fiatal ember, mosolylyal ajkán, arcra boldognak és megelégedettnek látszott — Ez Pál volt! Jeanne megtörte szemét. Látta őt: Ez Pál! Az ő szeretett Pálja! Jeanne futott, mint az őrült. A szerelemnek szárnya van. A szegény nő lélekszakadva futott a ki­kötő hídjához. Majdnem egy időben ért oda a gőzös­sel. Az utasok kiszállottak, minden országból való turisták, azután papok, „gyermekek, dadák, narancs­árusok. »Hol van Pál? Ő nem száll ki!« Jeanne sóvár tekintettel vette szemügyre a hajót. Hirtelen éles felkiáltást hallatott... kimeredt s szemmel, összeszoritott ajkkal — előre kinyújtott uj­­j jal valamire mutatott. Pál ott volt a hajó fedélzetén egy nő mellett. Átkarolva tartotta a nőt s villogó szemmel tekintett reá . . . Je­ane mintha oda szegez­ve lett volna helyén, nem bírt kiáltani, nem birt meg­mozdulni . . . Pál nem látta meg őt. Egészen elmerülve szőke hölgyének tekintetébe, ha meg is látja Jeannet, bizo­nyára összetéveszti a koldusnőkkel, kik Olaszországban oly nagy zajban árasztják el a házakat és a hajókat. A gőzös ismét megindult. Jeanne még mindig ott állt a parton, némán, megmerevedve, haldokolva. Ő elutazott és vele a szegény szerető nő utolsó kiábrándulása. Arra sem volt ereje, hogy előre menve, a vízbe ugorjék. Komornája, ki utána ment, két ember segít­ségével őt beszállító vendéglőjükbe. VII. Ott volt három napig, félig nyitott szemmel, eszméletlenül. Mintha szívverése megállt volna. Nem szenvedett, mert nem érzett már semmit. A­ fájdalom, a maga bensőségével, megölte az értelmét. Midőn Jeanne föleszmélt, látta, hogy komor­nája őrködik ágya mellett. Az öreg komorna sirt, mire Jeanne őt vigasztalta: »Miért sir ? Hisz Mari boldog, mert nem sze­retett soha sem! Úrnője is nemsokára boldog lesz, mert meghal és nem fog érezni semmit sem!« Mindezt szakadozva, szótagokként, oly vértódu­­lások között mondta, melyek előre sejtették lényé­nek isméti közelebbi megzavarodását. Most el volt határozva, hogy rögtön visszautazik Villettebe. »Ott akar meghalni, szerelmének nyomai között.« Komor­­nájának meghagyta, hogy ravatalára fehér szegfüvet hintsen. Az ágyához hívott orvos súlyos betegséget álla­pított meg. »Jeanne érezte, a mint a halál megérinti vál­lait. A halál lelépett hozzá a hajóról, melyen Fournier Pál elutazott. Pál küldötte azt hozzá, hogy megsza­badítsa. Ez Pálnak utolsó ajándéka volt.« Jeanne most már egészen szabadon beszélt Pál­ról mindenki előtt. Az orvos ellenzi Jeanne elutazását. »Az ő be­tegségére az olasz éghajlat alatt inkább várható a gyógyulás, mint Francziaországban.« (Folyt. köv.) in iiwwi'ii'ii '"in­­­ iurjgepasqgra;-?­.. A német katholikusok. A német katholikusok közgyűlése Trierben az idén gyöngébben volt látogatva, mint azelőtt; legalább a Köln. mtg ezeket írja: »Levonva a papságot, mely­ben a belgák nagy számmal voltak képviselve, és a katholikus tanuló­szövetkezeteket, az aug. 28-án tar­tott fogadó­estén alig volt 300 résztvevő s e között is legalább 200 volt a benfentes.­ Úgy látszik, hogy de Ny­s,­trieri főpolgármester ez estén igen kihívó beszé­det tartott. A klerikális lapok tudósításaikban csak néhány üdvözlő szót közölnek belőle; tartalmára azon­ban következtetni lehet dr. Windhorst néhány meg­jegyzéséből, kinek beszédéből ezeket jelentik: Nekem jutott a feladat, hogy a barátságos üd­vözletekre válaszoljak, mert valószínűleg én vagyok a legidősebb a gyülekezetben. Az üdvözlet és szívélyes fogadtatás Trierben mélyen meghatott és felette meg­örvendeztetett Az egész gyülekezetet megörvendez­tették azok a férfias szavak, melyeket a főpolgármes­ter úr is hangoztatott. Ez a nyílt és szabad beszéd jól esett nekem. Tiszetelet az oly férfiú­nak, kinek ily időben van bátorsága így beszélni. Oly férfiú beszéde volt ez, a­ki szigorúan interpretálta a csá­szárnak azt a mon­dását, hogy a népnek meg kell őrizni vallását. Tisztelet a császárnak, ki ezt mondotta, de tisztelet annak a férfiúnak is, ki e szavakat ily megfelelő módon vette szívére. Nagy fontosságú tény az, hogy ma az egyházi és világi tekintélyek találkoznak. Gyü­lekezetünk újabb bizonyítéka egyetértésünknek. Sza­bad férfiak vagyunk, akik jogaikat megvédelmezik s engedelmeskednek ott, hol a törvény úgy kívánja, de mi nem koldulunk. De nem akarom ezt to­vább bolygatni, csak azt akarom mondani, hogy saját­ságos lehellet az, mely e szőlőhegyekről felénk leng, valami pezsgő­ mámor, mely engem huszonöt évessé tett. Ha tehát az öröm mámorában túlmennénk a határon, a főpolgármester úr jóindulatába ajánljuk magunkat. Sz­ónok ezután választókerületének üdvöz­letét adja át s azoknak sajnálatát f­jezi ki, kik a gyűlésen meg nem jelenhettek. Majd visszatér beszé­dének alapgondolatára, hogy az egyházi képviselet s a világi hatóság orgánumai oly egyetértőleg nyilat­koztak. Csak kívánatos lehet, hogy ez egyetértés min­denütt meglegyen s az előbbi ujjongás eléggé bizo­nyította, hogy milyen élénken óhajtja mindenki a két hatalomnak egyetértését. E gondolatot nem fejezhet­jük ki világosabban, mintha viharosan éltetjük Leo pápát és Vilmos császárt. (Viharos éljenzés és lelke­sült tetszés.) A pápa világi uralmát illetőleg Löwenstein her­­czeg és elvtársai a következő indítványt terjesztették a közgyűlés elé: A német katholikusok hálásan ismerik el azt a nagy gondot, melylyel a pápa azon volt, hogy a rég óhajtott egyházi békét helyreállítsa. Gyermeki biza­lommal helyezik legszentebb érdekeiket továbbra is a pápa kezébe s örömmel üdvözlik a pápát megillető s részben már visszaadott világi állást. Ehhez azonban megkivántatik a római pápának világi szuverenitása is s minden világi hatalomnak a saját érdekében tá­mogatnia kellene a pápa jogos kívánalmait. Az ir nemzeti liga, London, aug. 29. Annak a két napi vitának, mely Gladstone javaslata felett folyt, hogy t. i. felirat intéztessék a királynőhöz, vonassa vissza az ir nemzeti ligának proklamálását, többé-kevésbbé akadémikus jellege volt, akármily pompás beszédben is kikeltek a liga ellen: Sir George Trevelyan, az agg exminiszterelnök és Sir W. Harcourt. Előre is tudták, hogy a kormány nem tudja e lépését bizonyítékokkal igazolni, már hogy a liga tényleg bűntényekre felbujtat. Az a néhány tory-szónok, kik a vitában részt­­vettek, annak a kimutatására szorítkozott, hogy annak előtte a liberálisok is és különösen Sir W. Har­court buzgóan pártolták a liga elnyomását. A kabinet el is szánta magát, hogy a kényszertörvényt teljes­séggel kihasználja és megkezdi a nehéz harcrot az írországiak kiterjedt szövetsége ellen. Korlátoltságuk­ban a toryk nem látják be, hogy a nemzeti liga a legjobb biztosíték arra, hogy a mozgalom bizonyos törvényes korlátok között maradjon.­­ A nemzeti liga­­természetesen nem kizárólagos politikai szervezetű. Öt határozottan körülírt czélra törekszik: Nemzeti önkormányzat; a parlamentáris­­ és munic­ipális szavazati jog kiterjesztése; a földbir-­t­­oktörvények reformja; helyi közigazgatás; Izland­­ ipari érdekeinek fejlesztése és támogatása. Elolvasva a nemzeti liga által kitűzött Pro­gramm részletesen kifejtett czéljait, arra a belátásra kell jutni, hogy Gladstone Home-ruleja és múlt évi földbirtok-bilije némely pontban még túl is mennek a nemzeti liga által tett követelményeken. Azonban a szövetkezetnek agrárius jellege keseríti el a Salis­­bury-kabinetet a liga ellen. A­ liga a nagybirtokosok és az ezek által kiszipolyozott bérlők közé állt és nyomásával kieszközölte a bérösszegek leszállítását. Ezt a sikert pedig a landlordok sohasem felejthetik el. A liga központi választmánya Dublinban székel és 48 tagból áll. 32-őt a grófsági konventek és tizen­hatot a parlamenti párt választ. A központi választ­mány beleegyezése nélkül egy községben, vagy egy városi kerületben nem szabad több, mint egy fiókot létesíteni. E fiókegyesületeket egy-egy választmány vezeti, mely évenként titkos szavazás útján újból vá­­lasztatik. A tagilletmény a birtok becsértékének min­den öt font sterlingje után egy shilling és nem halad­hatja meg az egy fontot. Ez illetmények het­­enöt szá­zalékát a központi választmánynak küldik be, mely azonkívül havonként jelentéseket kap a fiókegyesüle­tek állásáról. A központi választmány ama kerületekben, a­hol az éjjeli zavargások a legsűrűbben ismétlődtek, alig talált módot fiókegyesületek felállítására. A liga veszedelmes szövetkezetté való prokla­­málása által a kormány jogot nyert arra, hogy 400.000—500.000 tagjával szemben törvényszékileg eljárhasson, mert a kényszertörvény értelmében már maga a tagság is vétséget képez. Ama tagok száma, kik szomszédaik megfélemlítése által vétettek a kény­szertörvény ellen, 40.000-re rúg és eddig csak egy eset került a törvényszék elé, még­pedig Dublin vá­rosában. Hogy azonban a nemzeti liga-tagság miatt eljár­hassanak, szükséges a kormánynak a hozzátartozást bi­zonyítania. E mellett kizárólagosan denuncziánsok val­lomásaira van a kormány utalva. Fog-e a kormány elég ilyen denuncziánst találni? Azonkívül kételkednek abban is, hogy a kormány a rendőrökben elég enge­delmes eszközöket fog találni a határozatok fogana­tosítására. Az ír nemzet közel van ahhoz, hogy ön­­kormányzatot nyerjen. Az ír parlamenti párt közreműködése az angol radikálisokkal a legjobb biztosíték arra, hogy az ír­országiak politikai törekvései nemsokára sikert aratnak. Kényszertörvények minden kormányt népsze­rűtlenné tesznek, de ilyenek alkalmazása egyenlő az alkotmányos jogok és szabadságok megvetésével, mely kell, hogy a közreműködők bukását maga után vonja. KÜLÖNFÉLÉK. — A hir. lapból. Bene József bpesti illetőségű bé­csi lakos családnevét magyar nemességének épségben tartása mellett Benejáryra változtatta. Igazságügyi magyar miniszterem előterjesztésére, kúri­ámhoz rendes birákká: Szentiványi Gyula maros-vásárhelyi Ítélő táblai tanácselnököt, Szegifert Ede budapesti főügyészi helyettest és Bömb­es Gyula maros­vásárhelyi ítélő táblai bí­rót ; számfeletti birákká pedig : Oeffner Ferencz és Losonczy Ödön budapesti ítélő táblai bírákat nevezem ki. Kelt Bécsben, 1887. évi augusztus hó 24-én. Ferencz József, s k. Fabiny Teo­­fil, s. k. Az igazságüg­yminiszter, segédtelekkönyvvezetővé, a mura­szombati járásbírósághoz , Kotsis Tamás sárvári járásbi­­rósági írnokot nevezte ki. A vallás- és kürokt. miniszter, Fejes Kálmán csurgói ál­lami tanítóképezdei tornatanítót és Kertész János turócz-szt.­­mártoni állami polgári fiú és leányiskolái rendes réjztanu­tót jelen állásában végleg megerősítette. A honvédelmi miniszter, Tabakovits Miklós végzett jo­gászt fizetés nélküli fogalmazó gyakornokká nevezte ki. A kecskeméti törvényszék elnöke, a félegyházi járásbíró­­sághoz , Csabay Antal végzett jogászt díjas jog­gyakornokká nevezte ki. A székes­fehérvári törvényszék elnöke, Losonczy Árpád végzett jogászt a vezetése alatti törvényszékhez díjas joggya­kornokká nevezte ki. A fehértemplomi törvényszék helyettes elnöke, Szu­­nyogh András végzett jogászt a fehértemplomi törvényszék­hez díjtalan joggyakornokká, Theil Vilmos végzett jogászt a fehértemplomi törvényszékhez díjtalan joggyakornokká ne­vezte ki. — Kossuth Lajos szabadkai díszpolgárrá való választását akarta kieszközölni Szalay László odavaló városi bizottsági tag. A tanács ez ügyet az augusztus havi közgyűlésnek 21-ik pontjaképp tűzette ki, azzal a javaslattal, hogy térjenek napirendr­e felette. Kállay Albert főispán elnökölt a közgyűlésen, ki, miután Szalay László élesen kikelt a tanács javaslata ellen, szavazást rendelt el és felállással leszavaztatta a jelen voltakat, a minek az lett az eredményre, hogy tényleg napirendre tértek az indítvány felett. —■ A budapesti királyi magyar tudomány­egyetem 1887-88. tanévi rektora és tanácsának beiktatása al­kalmából, ma délelőtt 10 órakor a Lipót­ utczai új városház termében, ünnepi közgyűlést tartott. Az ünnepiességen T­r­e­f­o­r­t Ágoston vallás és közokta­tásügyi miniszter is jelen volt; az egyetemi tanárok közül sokan jöttek el, az ifjúság azonban, mivel a tan­év még csak ezután kezdődik, csekély számban volt képviselve. K­orányi Frigyes dr.­­-lépő rektor az 1886—87. egyetemi tanév történetét adta elő. E jelen­tésben megemlékezik a tanárok, tanulók számáról, a kiosztott jutalmakról, a segélyző egyesületekről, olvasó körről stb. Fölemlíti ezután a volt rektor, hogy az egyete­mi ifjak gyülekezési joga szabályoztatott a­míg öröm­mel jelenti,hogy a tanulók egy nagy csoportja a minden tekintetben való előre­haladásnak adta jelét, más­részt sajnos tapasztalatként jelzi, hogy egy szintén te­kintélyes számú csoport nem felelt meg az iránta támasztott igényeknek, általában azonban az erköl­csi eredmény kielégítő. Szólt még az újabb adomá­nyokról, jutalmazások és segélyezésekről. Hangsú­lyozza azt az óhajtást, hogy a központi egyetemi épület helyébe, a­mely már rozzant s a czélnak meg nem felelő, it építtessék. Végül annak elismerése mellett, hogy az egyetemi élet minden részében hala­dás tapasztalható, köszönetet mond Trefort Ágoston miniszternek s tanácsosainak, tanártársainak, az ifjú­ságnak stb. Bevégezvén beszédét, éljenzés közben adta át a rektori jelvényeket Hunfalvy János dr.-nak, a tudományegyetem ez idei rektorának, a­ki elfoglal­ván helyét, megtartotta székfoglaló beszédét. A beszéd a mai társadalommal s különösen ennek nagy hibáival foglalkozik. Erős, sőt éles hangon festi társadalmunk romlottságát, a­mely, míg egyfelől hajlik a pazarlás felé, másfelől imádja az aranyborjút s érte összes czéljának a pénzgyűjtést tekinti. Az erkölcsi önfe­gyelmezésnek — úgymond — a tudomány egyetem­ből kell kiindulni. Az egyetemnek az igaz eszméjét kell ápolnia. Szükség tehát, hogy az erkölcsiesség és kötelességtudás hassa át az egyetemi ifjúságot. Be­szédét a következőkép végezte : Én a tudomány egye­temet szent csarnoknak tekintem, a mely az igaz, jó és szép eszméinek kultusza számára állíttatott föl; igazi templom­nak tartom, a melyben a val­lásosságnak, a tiszta erkölcsnek, a kötelesség szigorú és lelkiismeretes teljesítésének, az igazság útján való buzgó és fáradhatatlan törekvésnek, a becsületes mun­kálkodásnak kell honolnia. Ebből a szent csarnokból, a tudományok és eszmék ezen templomából ki kell űzni mindazokat, a­kik­­benne árulnak és vásárolnak, a pénzváltókat és galambárusokat.« Ha az egyetemet, ha hivatásunkat így fogják fel mindnyájan, a­kik mint tanárok, vagy tanulók az egyetem tagjai és polgárai vagyunk , akkor bizton remélhetjük, hogy az egyetem, társadalmunk regen­er­ácziójának egyik főtényezője lesz s hogy hazánk és nemzetünk fölvirágzását h­atha­­tósan elő fogja mozdítani. Az ünnepiesség az uj rektor zajos éljeneztetésével ért véget. — Kérelem. Megkerestettünk e sorok közlésére­­• A bányai ág. ev. kerületnek azon nagytiszt. egyházai, melyek az elszerencsétlenült kissemlaki egyház kegyes felsegélyezésére a főesp­ urok által megkerestettek, ezennel tiszteletteljesen kéretnek: szíveskednének fil­léreiket a nevezett kis, de áldozatra kész egyházköz­ségnek elküldeni. Szegénységünket növeli a májusban volt kétszeri nagymérvű árviz s augusztus 18 án dü­höngött, háromizbeli zivatar és jégeső, amaz búza ve­téseinket, emez tengeri term­ésünket egészen tönkre tévén. Hitrokoni tisztelettel Kis-Semlak via Gat­­taja Temesmegye, aug. 31-én. Nyác­sik Endre, lelkész. — Déli vaspályatársaság. Bécs-Abbázia és Bu­dapest (déli vaspálya) Abbázia. F. évi október hó 15- éig bezár. Bécs (d. v.) és Budapest (d. v. Buda.) ál­lomásokon Abbázia látogatása és az ottani tengeri fürdő használatnak könnyebbitése czéljából II. osz­tályú menettérti jegyek Bécsből illetve Budapestről (d. v.) Mattuglie-Abbáziába és vissza­szóló utazásra valamennyi menetterv szerinti vonatra való érvényes­séggel kerülnek kiadásra, melyek ára, ideértve a szen­­zionális ellátást is, teljes két napon át a déli vasút abbáziai szállodáiban 70 frt o. é. bj. Ezen menettérti jegyek kilencz napi érvényességi tartammal bírnak és az oda, valamint visszautazásnál 25 klgr.-nyi szabad podgyászra jogosítanak. A megszakítás a közbeeső állomásokon nem engedhetik meg. Ha az ilyen jegy­gyel ellátott utas abbaziai tartózkodását meghossz­­szabbítani óhajtja, a jegy érvényessége a visszautazásra megfelelően meghosszabbítható. Az illető utasok ma­gától érthetően a kiszabott hét napon túl terjedő ellá­tásért külön fizetni tartoznak, azonban kivételes árak­ban részesíthetnek. Visszatérítések ki nem használt je­gyek után semmi esetre sem teljesíthetnek. Szállás és ellátás iránti bővebb felvilágosítást ad az abbáziai szálloda-igazgatóság.­­­ Letartóztatott katonaszabadító. Linzben teg­nap letartóztatták Kirchm­aier Jánost, odavaló ismert polgárt és lapszerkesztőt, miután előbb lakásán ház­motozást tartottak. Óriási mérvű, katonaszabadítási szédelgésekkel vádolják, melyeket már évtizedek óta űzött. A házmotozás alkalmával öt levelet találtak, melyek Kirchmaier bűnös voltát kétségtelennek bizo­nyítják. Kirchmaier a szédelgő spekulánsok törzsalak­jai közé tartozik. A legkülönfélébb életpályákon pró­bált már szerencsét, mielőtt a Linzer Sontagblatt szerkesztője lett és mint ilyen, bizonyos tekintélyre tett szert. Letartóztatása, mely Linzben nagy feltűnést keltett, valószínűleg kapcsolatban áll a nemrég Salz­burgban és Linzben tartott katonaszabaditási pe­rekkel Helyi hírek. — Tűz. Bünkfeld Adolf, üvegkereskedő, Kerepesi­­út 70. sz. alatti pinczeraktárában tegnap este tűz ütött ki. A helyszínére sietett tűzoltóknak csakhamar sikerült a tüzet, eloltani. — Öngyilkossági krónika. Tegnap a Margit­­hidról egy ismeretlen fára ,. Danába ugrott. Az Árpád gőzhajó kapitánya utána evezett, de már csak halva húz­hatta ki a habokból. — A képiró-utczai Garniszállóban Cseke Rebeka, 19 éves cselédleány, tegnap gyufaoldatot ivott és súlyosan megsérült. Tettének oka szülei nyomora. — Balettező-ház. A király-utczai Szerencsé­len­­ség óta szakadatlanul érkeznek jelentések a rendőrséghez düledező épületekről, így tegnap Gáspár Antal, czipész, jelentette, hogy Singer testvérek háza, mely a Retet­­utcza 73. szám alatt van, roskadozik s minden perezben összeomlással fenyeget. A házat ma reggel megvizsgálták s azonnal kiürítették. Eljegyzések és esküvők. Dr. Atzél Károly szeptember hó 3-án, d. e. 101­ 8 órakor vezeti oltárhoz a budapesti krisztinavá­rosi templomban Loeffler Anny kisasszonyt. Halálozások. Özvegy dömötöri Németh Jánosné, született kisgeszényi Szabó Krisztina megtört szívvel jelenti maga, úgy dömötöri N ‘uie’h Bői bála, dömötöri Né­meth Ignácz és dömöt­ri Németh György, még­is az összes rokonság nevében forrón szeretett férje­, test­vérük, illetőleg rokonuknak dömötöri Németh Já­nosnak, a budapesti kir.­i élő tábla nyugalmazott tú­rájának, élte 58-ik, boldog házasságának 17-ik évében

Next