Pesti Napló, esti kiadás, 1887. december (38. évfolyam, 330-359. szám)

1887-12-01 / 330. szám

330. szám. Budapest, 1887. Csütörtök, deczember 1. 38. évi folyam. Szerkentő íródik: Ferench­ek­ tare, i­b­i­m­ m­é­g 61 . t. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőségbe intézendő. Bérm­entetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kéziratok nem­ adatnak vissza. Kiadó-hivatal: Fareneziek-tere, Athenäen m-é p ü 1 e t. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás körBÜTU panaszok, hirdetmények­ a kiadó-hivatalhoz intézendők. Egyes szám 2 kr. Esti kiadás. Előfizetési feltételek: A reggeli és esti kiadás postán egyszerre küldve, vagy Budapesten kétszer házhoz hordva. Havonként 1 frt 50 kr. — 5 hónapra 4 frt 50 kr. — 6 hónapra • firt. Ha az afti kiadás postai különkü­ldése kívántatik, postabélyegre havonként 85 kr., •▼negyedenként 1 forint felk­lrltetendő. Hirdetések szintúgy mint előfizetések a »3 Pesti Napló­ kiadó­hivatalába Budapest, Ferencziek-tere, Atttenaeum-apllet, küldendők. Egyes szám 2 kr. A PESTI NAPLÓ TÁRCZÁJA. MARGERY. (Regény.) Irta : 7uid­ens. 11 Angolból: Eördögh András. VIII. Fejezet. Látván, hogy kezdem őt szeretni, örömet érzett, én pedig vonaglottam az ő öröme látására. Ő hitte, hogy lassan kint, ha majd »leküzdöttem«, jó barátok­ká leszünk. Némán szenvedtem s mosolyogtam; nem akartam siránkozó, elhagyott kisasszony lenni; meg­­kisérlettem erősnek s nagylelkűnek lenni s bánatomat magamba zárni. Rosszullétem alatt, mely körülbelül egy hétig tartott, John gyakran jött a kastélyba felőlem kérde­zősködni. A kedves, jólelkű kis Hillné szokott ilyenkor szobámba jönni, mondván: — Rachel, menj te le Hollingford úrhoz, a te szájadból akarja megtudni betegünk hogylétét. S ezalatt ő ma­radt nálam s ebeiről beszélt nekem, meg a me­gyebeli családokról. Rachel, midőn visszatért, mindig szívélyes üdvözleteket s üzeneteket hozott Johntól, s iparkodott azokat hűségesen átadni. Nekem mindig úgy tetszett, hogy arcza fel volt dúlva, s vagy sápadt, vagy hevült, midőn visszajött, egy ízben úgy látszott, mintha sírt volna; a­mint belépett, rögtön lebocsátá a függönyt s hátat fordított a világosságnak. — Margery, mondá nemsokára, Hollingfordné jó holnap téged meglátogatni. — Igen? mondám s szivem szorult. Nem mond­hattam, hogy »örvendek neki«, mert a kedves öreg asszony őszinte arcra állott előttem, drága kincsként, melyet elvesztettem, s visszadőlvén párnáim közé, el-­­ gondoltam, milyen jó volna, ha meghalhatnék. Másnap reggel Rachel nyughatatlan s szórako­zott vala. Kora délelőtt hirtelen kiment, s lovagló­ruhába öltözve tért vissza. — Kilovagolok, szívem, mondá hirtelen, nem jól érzem magamat, friss levegőre van szükségem. Hiszen pár óráig csak megleszesz nélkülem is. Volt valami viseletében, mi különösnek tetszett. Hallottam a lovak dobogását a kavicsolt udvaron, odavánszorogtam az ablakhoz, hogy lássam, várjon John részt vesz-e a kirándulásban, de nem volt ott, azután visszafeküdtem a pamlagra, s eszembe jutván Hollingfordné bejelentett látogatása, azon meggyőződésre jutottam, hogy Rachel csak azért ment el, hogy kikerülje őt. Eszembe jutott, hogy még soha sem találkoztak, s könnyen beláttam az okot, mely miatt Rachel jelenleg kerülte a szemeit. E gondolatok közepette érkezett az én kedves második anyám. Hillné vezette őt hozzám. Feltűnő­­ volt a különbség kettőjük között. Hillné alacsony volt,­­ kövér és egyszerű, s kevés hijja volt, hogy az anya­­természet reá nem nyomta a közönségesség bélyegét. Hollingfordné termetre magas volt és karcsú, arcza bár hervadt, de nemes vonása, s daczára az összes körülményeknek, egy régi, magas születésű urhölgy eszményképéül szolgálhatott. Midőn reá tekintettem, éreztem, hogy lehetetlen többé a majorba visszamennem. El szándékoztam neki mindent mondani, ha magunkra maradunk, s kérni, hogy engedjen innen egyenesen Londonba menni; majd onnan Krok Johnnak s felmentem őt. De Hillné jó ideig nálunk maradt, s ezalatt bátorságom elfogyott. S midőn magam maradtam vele szemtől szembe és senki más jelen, egy szót sem bírtam neki mondani. Elképzeltem magamnak megütközését, fel­háborodását, s féltem, mint legrosszabbtól, hogy sza­vaimnak nem fog hitelt adni. S haza érve, okvetlen beszélni fog Johnnal, s e gondolatra minden büszke­ségem fellázadt — s így az alkalmat elmulasz­tottam. Beszéltem neki Rachel jóságáról. Úgy láttam, hogy kissé sértette a fiatal hölgy távolléte, de nem volt szokása a figyelmetlenséget fürkészni, s az én nyilatkozatom a neheztelés legkisebb árnyékát is szétoszlatta. Később megtudtam, hogy a leánykák otthon megbotránkoztak »Miss Leonard« gőgjén; ők mást vártak tőle, s hősnőjükben csalódtak. Hillné ud­varias volt, Hill nyájas, de Miss Leonard kedves öreg mamájukat teljesen ignorálta. — így szokták a szerencsefiai, — mondá Jane s a hohó kis szivek fellázadtak. — Szólj, angyalom, kérdé Hollingfordné meg­ölelve, van valami közted s John között? — Mi lehetne köztünk, mondám, kezeit csó­kolva s tekintetét kerülve. Mióta ide jöttem, nem lát­tam őt, de szakadatlanul jött utánam tudakozódni. — Gondolkoztam erről, mielőtt eljöttél tőlünk, mondá szomorúan s napról-napra jobban tartok tőle. Ő is, de mindketten csodálatosan megváltoztatok. Nem oly finom ar ő, mint mások, kikkel talán találkozol, de soha sem találhatsz hozzá hasonlót. Elfordultam, nem szóltam semmit, mit is szól­hattam volna ! Szivem telve volt sok mindennel, mit ki nem mondhattam s azért hallgattam, így az alka­lom elmúlt. Hollingfordné keserű kételylyel szivében ment haza s az mind engem illetett. Midőn elment, Hillné jött, mellém ült s mulat­tatni próbált. Jó egy asszonyka volt, de pletykája s hétközna­pi ötletei untattak; örültem, midőn kötelessége többi vendégei iránt elszólitotta. Nehezen fogjátok megér­teni, gyermekeim, elbeszélésemből, hogy ez időben én egy szép vidéki kastélyban időztem, mely telve volt mulató vendégekkel. De az emberek nekem csak ár­nyaknak tetszettek s az idő egy talánynak, a­mit ma­gam sem értettem akkor, nem értethetek meg ve­letek. A délután esős volt és szeles s a lovaglók ko­rán visszatértek, kivéve Rachelt s egy másik nőt s urat; ezek később jöttek haza. Egyedül ültem a szo­bámban, a kandalló világánál, midőn Rachel nevet­ve lépett be, vizes lovagló ruhájában s kijelentette,­­ hogy megelégelte az időt. — Igen ? — mondom — kár volt elmenni. — Oh nem — felelte ő — azután hozzátette : Nem volt Hollingfordné itt ? — De igen — viszonzom. — Itt, e szobában, te veled ? — Igen, itt, ama karszékben, melletted. Vissza fordult, s oly különös tekintettel nézte a karszéket, melyet le nem lehet írni. Oda húzta a tűz­­hez, s beleült, hátradobván nedves szoknyáját s a tűz fölé hajolva. Ekkor láttam csak, hogy arcza halvány s kimerült, mint hogyha a lovaglás nem tett volna neki jót. — Szereted-e te Hollingfordnét, — kérdé csak­hamar. — Szivemből — felelém. — írd le őt nekem — mondá kérve. — Alakja magas és szép termetü — kezdém. — Igen, ezt már hallottam, — vágott közbe. . — Bizonyos előkelőség veszi körül, noha oly egyszerűen és szegényesen öltözik, akár egy apácza. Arcza kedves és szomorú, de tud szigorú is lenni. Haja ezüstös. — Nem, vágott hirtelen közbe, barna, úgy hal­lottam, hogy a legszebb gesztenyebarna. — Most már csaknem fehér — mondom. Rachel ismét hallgatott néhány perc­ig, felé nézvén, meglepetve láttam, hogy arcza rángatódzik s nagy könycseppek hullanak gyors egymásutánban ölébe. — Ne törődj velem, mondá; egy szegény leány­kát, ki halálán van, voltam látogatni a birtokon; az anyját ágyánál találtam. Azt mondta, hogy a leánya egész életében sohasem szomoritotta meg. — S ez hangolt le annyira ? — kérdem, gon­dolván, hogy mily irigylendő volt ama leányka helyzete. — Igen, úgy lehangolt, hogy ki sem mondhatom. — Egy ideig hallgattunk s azután ismét szólott. — Ama csapás idő előtt, kell, hogy megöregí­­tette őt. — Hollingfordnét érted ? kérdem. — Igen, mondá, a bánat, a szégyen, a gyalázat. — Az ártatlanra nem kell hullania szégyennek, vagy gyalázatnak, mondám. — Hej, a világ nem igy gondolkozik, mondá Rachel, s arczát mind komorabb bánat tölté el. — A világ­­ kiáltám megvetőleg. Rachel szemeit a tűzről reám veté. — Igen, tu­dom, hogy te egy derék, bátor lelkű kis teremtés vagy, mondá. Felelj nekem őszintén egy kérdésre. Nem érezted árnyékát sem a sajnálatnak vagy habozásnak, midőn Hollingford Johnnak eljegyezted magadat ? — Nem én, árnyékát sem, viszonzom keserű­séggel. Olyannak fogadtam őt, mint a milyennek én tartottam, s nem mint a minek a világ tartja. — Bár az Isten engemet is ilyennek teremtett volna, mint tégedet, mondá ünnepélyes hangon, s fel­kelvén, arczán a vadságig szomorú kifejezéssel, szó nélkül elhagyott, nedves ruháját is elfeledvén fel­emelni, maga után húzta a földön. Távozása után is ülve maradtam, boszosan, bámulva s beteg szívvel. Láttam, hogy­­jól mondta volt Johnnak, »gyenge vagyok s önző.« Én sohasem említettem volt neki menyasszonyságomat s ő pirulás nélkül beszélt róla. Csak saját áldozatára gondolva, az én sérelmemet s fájdalmamat elfeledve. Képes volt Johnt szeretni s engemet szerencsétlenné tenni, de nem tudott megelégedett lenni a világ tetszése nélkül. A fiatal gazdász érdemes volt a szerelemre, de nem volt eléggé gazdag, sem eléggé előkelő, sem be­mocskolt neve nem illett a gazdagság elkényeztetett gyermekéhez. Képes volt elorozni az én kincsemet, a nélkül, hogy önmaga gazdagodnék, — képes volt két ember lelki békéjét feldúlni, a nélkül, hogy ennek roncsaiból önmagának a legcsekélyebb megelégedett­séget alkotta volna. — Szegény John, gondolom, a te boldogságod reményei sem jobbak az enyémeknél, bár te becstelen árt fizettél érettük. S ettől fogva gyűlöltem Rachelt, (Folyt. köv.) amwttfwitinaiM»w^ rarnnmi iimn r n r< w n n innir ■iinin—i iwn—Tr^nHr-Bnaaraír<YtMfi Budapest, dec». 1. A franczia törvényhozás mindkét házá­ban ma olvassák fel Grévy üzenetét, melyben bejelenti lemondását. Az üzenetet még a Rou­­vier-kormány terjeszti elő, mely okból a hi­vatalos lap ma közölte, hogy a kabinet visz­­szavonta lemondását. A kongresszus holnap ül össze. A válság élénk mozgalmat kelt s a szélső elemek tegnap is különböző gyűlése­ket tartottak, melyekben mára nagy tünteté­seket helyeztek kilátásba. Azt hiszik azonban, hogy komolyabb arányú mozgalomtól félni nem lehet, bármilyen lesz is a holnapi válasz­tás eredménye. Erre nézve a köztársaságiak még min­dig nem tudtak közös jelöltben megállapodni s nem is valószínű, hogy ez holnap sikerülni fogna. Az agitácziók éle kizárólag Jules Ferry jelöltsége ellen irányul s úgy látszik, nem egészen sikertelenül. Hir szerint az opportunisták közül többen csakugyan nem tartják czélszerűnek az ő jelöltségét támo­gatni. De azért hiveinek száma még mindig elég tekintélyes. Második komoly jelölt Frey­­dinet. Hogy a kettő ellenében nem egy har­madik fog-e diadalmaskodni, azt még mindig nem lehet biztosan előre meghatározni. A Pulszky-ügy. A nemzeti múzeum régiségtárá­nak és az Esterházy-képtárnak átvizsgálására Tre­­fort miniszter — mint reggeli lapunkban már emlí­tettük — tegnap bizottságot küldött. A bizottság ma délben kezdte meg munkásságát a nemzeti múzeum­ban. Pulszky Ferencz igazgatónak múzeumi lakása mellett levő irodában gyűltek össze a bizottság tagjai,nevezetesen: Berzeviczy Albert államtitkár mint elnök, Lipthay Béla báró, Henszlmann Imre tanár, Ráth György kúriai tanácselnök, Grünwald Béla mérsékelt ellenzéki és Irányi Dániel függetlenségi párti országgyűlési képviselők, továbbá Lippik köz­oktatás-minisztériumi fogalmazó, mint jegyző. Berze­viczy Albert elnök tizenkét órakor megnyitván a tár­gyalást, a vizsgálat sorrendjére nézve abban állapo­dott meg a bizottság, hogy mielőtt hozzáfogna a vizs­gálathoz, nyilatkozattételre szólítja fel Polónyi Géza és Komlóssy Ferencz országgyűlési képviselőket, kik tudvalevőleg a képviselőház tegnapi ülésén e tárgyban interpelláltak. A nevezett képviselők a bi­zottság felszólításának készséggel engedve, nyomban átjöttek a képviselőházból a nemzeti múzeumba. Első­sorban Komlóssy Ferencz képviselőt hallgatta meg a bizottság, azután Polónyi Gézát. Egyebet a bizottság ma nem végzett. A tárgyalást, mely délután két óra­kor ért véget, holnap, pénteken, folytatják és csak a régiségtár megvizsgálása után fognak majd hozzá az Esterházy-képtár megvizsgálásához. ORSZÁGGYŰLÉS. A képviselőház ülése decz. 1-én. I. A képviselőház mai ülésében elintézte az indemnity-javaslatot és a dohányjövedéki­ ja­­vaslat részletes tárgyalásában a 15. §-ig ha­ladt elő. II. Elnök: Péchy Tamás. Jegyzők: Balogh Géza, Tibád Antal, Josi­­povics Géza. A kormány részéről jelen vannak: Tisza Kál­mán, Baross Gábor, Trefort Ágoston, Széchenyi Pál. Az ülés kezdete 10 óra 30 perczkor. A múlt ülés jegyzőkönyve felolvastatván, hite­­esíttetik. 1. Bejelentések. Elnök bemutatja Münnich Aurél képviselőnek, mint kiküldött vizsgáló biztosnak, jelentését Szabó Lajos dunaszerdahelyi képviselő választása tárgyában elrendelt vizsgálat foganatosításáról. A bemutatott jelentés a 8-ik bíráló bizottságnak adatik ki azzal, hogy további eljárásánál felhasznál­hassa és figyelembe vegye. Bemutatja továbbá Magyar- és Német-Fakert, Zimándköz és Zimándfalu községek lakosainak Witt­­mann János képviselő által beadott kérvényét, mely­ben oly intézkedés megtételéért esedeznek, hogy a kincstártól haszonbérbe birt s 1880. óta megvett földjeik után részletenkint befizetett összegek a régi haszonbéri tartozás rovatából a vételi dijak rovatába vezettessenek át s egyúttal a haszonbéri hátralékok, per- és bélyegköltségek, leírásba hozassanak. Kiadatik a kérvényi bizottságnak tárgyalás és jelentéstétel végett. Az indemnity. Következett a pénzügyi bizottságnak 44. számú jelentése »az 1888. év első negyedében viselendő közterhekről és fedezendő állami kiadásokról« szóló törvényjavaslat tárgyában. Hegedűs Sándor, mint a pénzügyi bizottság elő­adója, néhány szóval elfogadásra ajánlja a javaslatot, minthogy arra gondolni sem lehet, hogy a költségve­tés, mely jelenleg a pénzügyi bizottságnál van, újévig törvénynyé vállhatnék. Apponyi Albert gróf röviden csak annak kije­lentésére szorítkozik, hogy miután a szőnyegen forgó javaslat bizalmat involvál, a jelenlegi kormány pedig bizalmat nem érdemel, ő és pártja nem fogadhatják el a javaslatot. Madarász József a negyvennyolc­as és füg­getlenségi párt részéről tagadja meg a felhatal­mazást. Tisza Kálmán miniszterelnök úgy véli, hogy bármily politikai nézeten is legyen valaki, vagy egy egész párt, e javaslattal szemben nem szabadna állást foglalnia, mert a felhatalmazásra okvetlenül szükség van, hogy az államháztartásban fennakadás ne tör­ténjék. Ajánlja a javaslatot elfogadásra. Helfy Ignácz, a miniszterelnök megjegyzésére reflektálva, megjegyzi, hogy az adminisztrác­ió abban az esetben sem akadna meg, ha a kormány leszavaz­tatnék, mert bármely ellenzék jutna is kormányra, azonnal folytatná az adminisztrác­iót. Ezután az indemnity-javaslat úgy általánosság­ban, mint részleteiben elfogadtatott. Következett a napirend. A dohányjövedéki törvények és törvényesített szabályok némely intézkedéseinek módosításáról szóló törvényjavaslat részletes tárgyalásánál, az 1. §-nál felszólal Domahidy István, azt a módosítást ajánlván, hogy addig is, míg a százdohány a tőzsdékben is árul­tatni fog, a termelőknek legyen meg a visszaváltás joga 10—20 kilogramm erejéig. Polonyi Géza furcsának találja azt a módot, hogy az előtte szóló képviselő módosításának elfoga­dását nem a képviselőháztól, hanem a pénzügymi­nisztertől kérte. Domahidy István a gyorsírói jegyzetekre hivat­kozik, hogy a képviselőháztól kérte módosításának elfogadását. Tisza Kálmán miniszterelnök nem fogadja el a módosítást, mert az a javaslatot éppen abban a rendelkezésében bénítaná meg, mely a csempészet korlátozását czélozza. Ajánlja az eredeti szöveget. Almássy Sándor néhány kérdésére Wekerle Sándor államtitkár megjegyzi, hogy a dohánybeváltási ár egyetlen beváltási hivatalnál sin­csen fixírozva, de ez a fixírozás, mint azt minden beavatott ember tudhatja, nem is lehetséges. A­mi pedig a termelők felvilágosítását illeti, e czélból léte­sítettek a vándortanári állomások. Kéri e szakasz változatlan elfogadását. A szakasz változatlanul elfogadtatik. A második szakasz előtt Elnök bejelenti a háznak, hogy esetleg felvilá­gosítások adására Granzenstein Béla pénzügyminisz­teri osztálytanácsos berendeltetett. A második szakasznál Neppel Ferencz kéri, hogy e szakasz, mely több fontos intézkedést tartalmaz , részenkint tárgyaltas­­sék. (Helyeslés.) Elnök kijelenti, hogy a szakasz részenkint fog tárgyaltatni. Neppel Ferencz a szakasz első bekezdésénél módosítást ajánl. A termelési területet ne csak tér­képpel, de másként is lehessen igazolni; ha ez nem volna lehető, a termelésnek ne »szabályos alakú,« de »könnyen fölmérhető« területen kelljen történnie s végre, hogy bizottság határozza meg a talaj mi­nőségét. Tisza miniszterelnök hozzájárul e módosításhoz. A módosítás elfogadtatik. A szakasz második bekezdésénél Neppel Ferencz módosítást ajánl, mely szerint új termelőknek engedély adassék akkor is, ha anyagi garanc­iát tudnak nyújtani arra nézve, hogy simító­­házat állítanak fel. Lipthay Károly, mint maga is tapasztalt do­hánytermelő, azt mondhatja, hogy a simítóházak nem­csak feleslegesek, de károsak is. A miniszterelnök kijelentésére, hogy — ha száz holdas termelők lemondanak a termelésről, ezer holdas termelők fognak új engedélyt kérni és örülni fognak — azt válaszolja, hogy ez nem arra ma­gyarázandó, mintha a dohánytermelés még az új tör­vény rendelkezései után is jövedelmező volna, hanem az általános közgazdasági mizériára. Olyan jelenség ez a gazdaság terén, mint a társadalomban az, midőn egy rosszul javadalmazott dijnoki állásra százan is reflektálnak. Kéri a házat, hogy a simítóházak felállí­tásának kötelező volta ne mondassák ki. Almássy Sándor azt a módosítást ajánlja, hogy azokra a termelőkre, kik dohányföldjeiket maguk mű­velik, vagy pedig egy holdas termelők, ne mondassák ki kötelezőnek a simító házak építése. Grecsák Károly a »simitó-ház« szó helyett, »si­­mitó helyiséget« ajánl. Domahidy István stiláris módosítást ajánl. Tisza Kálmán miniszterelnök a Neppel módo­sításához járul. Neppel módosítása ezután a Domahidy által javasolt stiláris változtatásokkal elfogadtatott. A második szakasz harmadik bekezdése válto­zatlanul elfogadtatott. A negyedik bekezdésnél Neppel Ferencz ismét módosítást ajánl, mely elfogadtatott. Az utolsó bekezdésben Neppel Ferencz indítvá­nyára s Wekerle és Petrich hozzájárulásával a do­­hánykiültetés végső határidejéül június 15-ike he­lyett június 30-ika létetett. A 3. szakasznál Neppel Ferencz, Polonyi Géza, Bujanovich Sándor és Gulner Gyula kisebb-nagyobb módosításaival szemben Tisza Kálmán miniszterelnök a következő formulázást ajánlja: Azon termelők, a­kik ezen szakasz határozmányait megszegik, valamint azok is, kik a dohány között oly veteményeket termel­nek, melyek a szabályzatban tiltva vannak, kik a do­hányt szabályellenesen kezelik, kik a növényügyi plántáknak megsemmisítését július hó 5-éig elmu­lasztják, első ízben bírságra ítéltetnek, a­kik pedig a dohányt a jövedék kárára csalással csomózzák és há­lózzák és kik tartalom nélküli, gyártásra előnynyel nem használható anyagot termelnek, a dohányterme­léstől kizárandók. E módosítvány, miután a többiek visszavonat­tak, elfogadtatott. A 4. szakasz Neppel Ferencz stiláris módosí­tásával fogadtatott el. Az 5. szakasznál Petrich Ferencz stiláris mó­dosítása Hegedűs felvilágosítása után tárgytalanná vált. A szakasz Gulner Gyula stiláris módosításával fogadtatott el. A 6. szakasz változatlanul elfogadtatott. A 7. szakasz Varasdy Károly stiláris módosítá­sával fogadtatott el. A 8. 9. és 10. szakasz változatlanul fogad­tatnak el. Az ülés további folyamáról reggeli lapunkban. Gulner Gyula beszéde a képviselőház november 30-iki ülésében. (Vége.) T. hát! Kifogásolták azon ellenvetésemet, hogy én azt állítottam ezen törvényjavaslatról, hogy az végrehajthatatlan lesz némely intézkedéseiben, és gon­dolom, a t­ államtitkár úr mondta, hogy hiszen végre­hajtható Francziaországban, Ausztriában, Galicziá­­ban is. Erre nézve legyen szabad megjegyeznem, hogy én bővebben informálva nem vagyok, de erősen meg vagyok arról győződve, hogy úgy Francziaországban, mint Galicziában, mint Ausztriában és Tirolban, mindenütt, a­hol dohány termeltetik, csempészet volt, van és lesz, csak a csempészet mérveinek összehason­lításából tűnik aztán ki, hogy váljon azon intézkedé­sek, melyek javaslatba hozatnak, szükségesek-e vagy nem és a csempészet mérveinek megállapítása hatá­rozza meg az egyes országoknak állapotát e tekin­tetben. S e részben mi, kik a határozati javaslatot alá­­írtuk, azon súlyos ellenvetéssel találkoztunk — és ebben osztozott a t. miniszterelnök úr t, barátommal, az államtitkár úrral , hogy nem akarjuk a lazának mondott adminisztrác­iót megszüntetni, hanem azt mondjuk, hogy ez kivihetetlen. Ez, t. hát, egy óriási félreértés. Egész álláspontunkat, mely határozati ja­vaslatunkban le van fektetve, félre méltóztatnak ér­teni, ha azt gondolják, hogy mi az ellenőrzés szigorí­tását nem tartjuk szükségesnek és óhajtandónak. Nekünk nincs kifogásunk a törvényjavaslat azon diszpozíc­iói ellen, melyek az ellenőrzés szigorí­tását czélozzák, mint pl. az adminisztratív közegek­nek bevonása ellen, bár, megjegyzem, a magam részé­ről feltétlenül szükségesnek ezt sem tartom, mert úgy hiszem, ez úgyis kötelessége minden adminisztratív közegnek, de nem ellenzem, hogy bele­jöjjön a tör­vénybe. Ne méltóztassék tehát rólunk feltenni és ben­nünket azon szemrehányással illetni, hogy mi nem akarjuk az ellenőrzés szigorítását, hanem a mostani laza adminisztráczió fentartását. (Helyeslés balfelől.) Ha mi az adminisztráczió szigorúsága tekinte­tében ellenkező álláspontot foglaltunk volna el a törvényjavaslattal szemben, mert azt implic­ite nem említettük sem határozati javaslatunkban, sem fel­szólalásainkban egyetlen szóval sem, ha azt szükség­telennek vagy túlságosnak tartanók, akkor méltóz­­tassanak meggyőződve lenni, hogy a 6. pont után egy hetedik nagyon elfért volna, ha e véleményben let­tünk volna. De mi az adminisztrác­ió javítását, éber­ségét, kiigazítását magunk is óhajtjuk, és ezt azért nem vettük be határozati javaslatunkba, mert olyan pontot, a­melyre nézve a módosítást nem tartjuk szükségesnek, nem akartunk a határozati javaslatba bevenni. Ugyancsak a t. miniszterelnök úr és a t. ál­lamtitkár úr mondták több helyütt beszédeikben, hogy mi túlhajtjuk a törvényjavaslat intenczióit, mi­dőn azt mondjuk, hogy a kimunkálás alatt levő do­hányból nem szabad élvezni semmit. Mi ezt joggal állítottuk és most is joggal állítom, mert a törvény­­javaslatban ez benne van. Méltóztassék a törvényja­vaslatnak 15. §-át elolvasni és abból a konzekven­­cziákat úgy levonni, hogy az minden körülmények közt egyformán legyen alkalmazható a t. miniszter úr, a t. államtitkár úr, de a vidéken levő pénzügyőri közegek által is. Mit mond a 15. § ? Ezt mondja : »A termelő dohányterméséből senkinek bármely czi­­men, bármely csekély mennyiséget sem engedhet át.« T. képviselőház! Nem teszem fel sem a t. miniszter úrról, se a t. államtitkár úrról, hogy ha esetleg panaszként jönne elő, hogy ezt tilthatják és vexácziókra aknázzák ki a vidéki pénzügyőri köze­gek, hogy akkor esetleg nem fognak elégtételt szol­gáltatni a termelőnek. (Felkiáltások a szélsőbalolda­lon : Dehogy fognak!) Én abban a hitben vagyok, hogy fognak elégtételt szolgáltatni, de ne feledjük el azt az egyet, t. képviselőház, hogy a magyar ember már annyira meg van puhítva, hogy csak a legvég­sőbb esetben fordul a felsőbb hatósághoz panaszra. (Ugy van! ugy van! balfelől.) Csekélynek látszó vexá­­czióért az ország túlsó végéről nem fog senki bélyeges papíron felfolyamodni, ügyvédet vallani, vagy Buda­pestre felutazni. (Úgy van­ balfelől.) De hát mit akarok én azzal a határozati javas­lattal, melyet benyújtottam és mit fejeztem ki tegnap­előtti beszédemben ? Azt,­ hogy legyen a törvényja­vaslat szigorú a csempészettel szemben és legyenek az ellenőrzés szabályai félreérthetlenek, de azután le­gyen a törvényjavaslat tiszta és világos, melyet az akadémia elnökétől az utolsó finánczig egyaránt meg­értsen mindenki, mert e törvény sok tekintetben olya­nokra fog alkalmaztatni, a­kik bizony azzal a kualifi­­kác­ióval és azzal az ügyességgel, a­melylyel ügyes­bajaikat — így vagy amúgy eligazítni egyik, vagy másiknak sikerül, nem bírnak s legtöbb esetben sze­gény emberek, apró kisbirtokosok és egyszerű földmive­­lők azok, kik e törvényjavaslat által érintettek és mindezek szintén egy ily homályos, hézagos, hogy úgymondjam félreérthető kifejezése által a törvény­nek, számtalan vexácziónak és zaklatásnak lehetnének kitéve. Ez az, t. ház, a­mire én már első felszólalásom­ban reá mutatni bátor voltam s mit most csak ismé­telni vagyok kénytelen. Az mondatott, hogy ez nem teszi azt, hogy akkor, a­mikor a dohány kimunkálás alatt van, az illető dohányából nem élvezhet semmit. És azt mél­­tóztatott mondani a t. miniszterelnök és a t. állam­titkár úr, hogy nem is értik e szakaszt úgy, hogy addig, míg az illető a dohánynyal foglalkozik, azt meg ne ízlelhesse és azt ne szívhassa. Nagyon köszö­nöm a t. miniszterelnök úrnak és a t. államtitkár úrnak ezt a kijelentését, mert ez a törvénynek túlszi­­gorát mégis bizonyos tekintetben enyhíteni képes, de akkor ajánlom a t. miniszterelnök úrnak és a t. ál­lamtitkár úrnak megfigyelésébe azt, hogy a csempé­szet leginkább azokban a hónapokban űzetik nagy­mértékben, mikor a dohány még kimunkálás alatt künn van. Ezt nekem nem kell bizonyítanom, mert maga a t. pénzügyminiszter úr saját indokolásában azt mondja, hogy évek óta tapasztaltatik, miszerint a jö­vedéki gyártmányok a nyári hónapokban a legna­gyobb kelendőségnek örvendenek, mindaddig, míg a dohánylevelek érni kezdenek, ezen időponttól kezdve azonban az eladás folytonosan csökken, úgy hogy pl. januárban már felét képezi a júniusi fogyasztásnak. Most ezzel kapcsolatban azt mondja a t. mi­niszterelnök úr, hogy az az egy pár kiló, a­mit az illető elfogyaszt, nem számít. Én is abban a vélemény­ben vagyok, hogy ez nem számít, hanem úgy kell megakadályozni, hogy az illető azon czímen, hogy lic­encziája van 5—10 kiló dohány elhasználására, ennél sokkal nagyobb mennyiséget el ne csempész­hessen. Hogyan fogja ezt a t. miniszterelnök úr ellen­őriztetni közegei által akkor, éppen azon hónapok­ban, mikor a csempészet a dolog természeténél fogva legjobban űzetik, vagyis mikor a dohány kimunkálás alatt van ? Ekkor nem kell lic­enczia ahhoz, hogy a termelő, vagy a dohányos, a­kinek a kezén van a do­hány, nem 5 kilót, hanem 10—30 mázsát kezeljen, illetőleg tartson, mert hiszen még a termés beadva nincs. Ekkor hiába megy oda a pénzügyőri közeg s kérdi, hogy van-e lic­enczia. Azt feleli,hogy nincs. Hol a dohány? Itt van 25 mázsa, azt beadom januárius­­ban. Ekkor űzetik leginkább a csempészet. Ezt pe­dig, ha az illető csakugyan csempészkedni akar, a li­­c­encziának megléte vagy hiánya meg nem akadályoz­hatja, hanem csakis az ellenőrzés. Maga a miniszteri indokolás elismeri azt, hogy épen azon időben törté­nik a legnagyobb visszaélés, midőn a dohány még beadva nincs, midőn még a termelők és kertészek közt forog. Nagyon természetes, mert akkor köny­­nyebben hozzájutnak. T. hát ! Legyen szabad megjegyzést tennem a t. miniszter úrnak a tegnapi napon tett felszólalása folytán azon látszólagos vádra, melylyel t. képviselő társamat, Dessewffy Aurél grófot illette. A t. minisz­terelnök ur ugyanis bizonyos inkonzequencziákat látszott felfedezni gróf Dessewffy t. képviselőtársam eljárásában, midőn azt állította a t. miniszterelnök ur, hogy most t. képviselőtársam ezen törvényjavas­latot a bizottsághoz akarja visszautasítani, volt pedig egy szaktanácskozmány, mely az ő elnöklete alatt tartatott és ezen szaktanácskozmány a törvényjavas­latot elfogadta. Erre nézve felolvasom, ha méltózta­­tik megengedni. .. Tisza Kálmán: Nem szükséges! Jól tudom, hogy mit mondtam! Gulner Gyula. Hogy Dessewffy Aurél gr. t. képviselőtársam állítólag inkonzequencziába esett vol­na, arra nézve legyen szabad megjegyeznem, hogy a t. miniszterelnök úr, hosszas parlamenti gyakorlata folytán bizonyára jobban tudja, mint közülünk bárki is, hogy nagy különbség van egy képviselőnek, vagy egy pártnak álláspontja közt, melyet egy törvényja­vaslattal szemben elfoglal, midőn azt visszautasítja és nem fogadja el, vagy pedig azt módosítás és kiegé­szítés végett bizottságba kívánja utasíttatni. És ha a a miniszterelnök úr esetleg következetlenséget lát, hogy míg azon szaktanácskozás, melynek Dessewffy Aurél gr. volt elnöke, a törvényjavaslatot állító­lag elfogadta, ma t. képviselőtársam a törvényja­vaslatot bizottsághoz akarja visszautasítani, ak­kor csak annyit vagyok bátor rektifikác­ióként elmondani, hogy a szaktanácskozmány ezen törvény­­javaslatot, melyet a t. miniszterelnök úr, mint olyat

Next