Pesti Napló, 1888. január (39. évfolyam, 1-31. szám)

1888-01-01 / 1. szám

Budapest, 1888. Vasárnap, január 1.­39. évi folyam. 1. szám. Szerkesztési iroda: Ferencziek­ tere, Athenaeu­m-é­p­ül­e­t. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. • , Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kéziratok nem adatnak vissza. * ------- ! ■ IS "■'·'! •‘ 1 K itt›Irt­ ki válni: ;TMj Ferencziek-tere, Athenaeum-épü­l­et. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok, hirdetmények) a kiadó­hivatalhoz intézendők. Egyes szám helyben 4 kr, vidéken 5 kr. Reggeli kiadás. Előfizetési felítések: A reggeli és esti kiadás postán egyszerre küldve, vagy Budapes: -n kétszer házhoz hordva: Havonként 1 frt 50 kr. — 6 hónapra 4 frt 50 kr. — 6 hónapra 9 frt Ha az mS kiadás postai ki­­önkü­ldése kívántatik, postabélyegre havonként 66 kr., évnegyedenként 1 forint felülfizetendő. Hirdetések szintúgy mint előfizetések a „3 Pesti Napló­ kiadó-h­ivatalába Budapest, Ferencziek-tere, Athenaeum-épü­let, küldendők. Egyes szám helyben 4 kr, vidéken 5 kr. Előfizetési felhívás PESTI NAPLÓ 39-ik­ évi folyamára. A Pesti Napló ezentúl is két kiadásban — reggel és délután — fog megjelenni s előfizetési ára ugyanaz marad, mint eddigelé volt. A lapnak legpontosabb szétküldéséről gondoskodik és teljes biztosítékot nyújt az Athenaeum részv.­társulat, mely semmi áldozattól sem riad vissza, hogy a Pesti Naplót, mint árban a legolcsóbb nagy politikai la­pot, tartalomban is a leggazdagabbá tegye. Tolnai Lajos eredeti regényének közlését mai számunkban kezdjük el, Dosztojevszkij M. regényét pedig holnapi esti lapunkban. Előfizetési árak: (A reggeli és esti kiadásra.) Egész évre...................................... 18 frt. Fél évre .......................................... .frt. Évnegyedre..................................... 4 frt 50 kr. Egy hónapra................................... 1 frt 50 kr. ■V" Az előfizetések Budapestre, a Pesti Napló ki­­adóhivatalába (Ferencziek-tere, Athenaeum-épület) leg­­czélszerűbben postai uitatványnyal küldhetők. Ha az esti kiadás postai különküldése kívántatik, a bélyegre havonkint 85 kr., évnegyedenkint 1 frt felül­fizetendő. A Pesti Napló szerk. és kiadóhivatala. 18­8­8. Bizonytalan jövőnek repülő képzelettel nézünk elébe. Rosszat félve, sok jót remélve, kívánunk boldog új évet. Bízunk Istenben, hogy ki idáig megse­gített, nem hagy el ezentúl. Komoly időket élünk, de elszánt akarattal teljesítjük köteles­ségeinket. Ez ad erőt a küzdésben, s a tiszta öntudat nem ismer csüggedést. Senki sem tudja, hogy mi fog történni, de minden kö­rülmények közt megállja helyét az, kinek lelke az igazságot megérti, s cselekszik, a­mint lelkiismerete parancsolja, szem előtt tartva mindig a czélt, melyet életpályáján kitűzött. Szerencse kell a sikerhez, munka terem gyü­mölcsöt, érdemek szereznek dicsőséget, bol­dogsághoz egészség s szeretet szükséges, nagy­sághoz tehetség. Nagyságot, dicsőséget, sze­rencsét kiváló keveseknek juttat a sors, mun­kára s boldogfszerra mindenki »»«látott. Ezért, ki ép testben, bármi körülmények közt re­méljen. A nemzet, mely hazaszeretettől lángolva, századok viszontagságait legyőzte, a jövő meg­próbáltatásait sem féli. Aggódik, de bátor. Ma­gasztos nyugalommal tekint körül, hogy jön-e ellenség? Maradjon otthon, nem bántunk mi senkit, hagyjon békén dolgozni, sok a teen­dőnk. Tudunk mi hasznosabb munkát a ve­rekedésnél. Czivilizáltabbak vagyunk, sem­­hogy az embertelen háborúkat szeressük, vadság állapotát, vad idők hagyományát. Sza­badabb nép vagyunk, hogysem hódításban és elnyomásban, rablásban s pusztításban gyönyörködhetnénk. Azonban őseink vitéz vére forr ereinkben s nem tűrünk megalázta­tást, nem hunyászkodunk meg, ha kihívnak bennünket, s ha verekedni kell, nem mi va­gyunk utolsók. Kerüljük a háborút, mig jo­gaink, érdekeink s becsületünk engedi, hogy kitérjünk előle, hanem ha vésznek jönni kell, királyunk számíthat a magyarok kardjára. Ez ama nagy gond, melylyel az új esz­tendőt egész Európa fogadja. Ez nyomja a kedélyeket és zavarja a családok nyugalmát, mert minden háznál van most katona. Apa, férj, fiú, testvér, vőlegény, mind elviszik csa­tába. Egynek sincs biztosítva élete a golyózá­porban s a tábori nyavalyáktól. Igaz, de sza­bad a jobbat remélni, hogy nem találja feke­te golyó, hisz minden háborúból a túlnyomó többség a békében hazatér övéihez, babérral süvegén, szivében szeretettel. Ha lesz is há­ború, diadalát tekintsük, hogy igy szabadul meg hazánk minden veszélytől s azután hosz­­szu béke áldását élvezve, lesz módunk gyara­podni s nagyot alkotni. A külügyi helyzet veszélyei közt a kor­mányt illeti a felelősség a politikáért, mert ő van titkaiba beavatva. A kormány élén Tisza Kálmán intézi Magyarország magatartását. Pártja az országban bizalmat helyez benne s az alkotmányos király szintén. Szavaira ügye­lünk, tetteire még inkább. Az ellenzék, ha nem is bízik meg benne s őt ellenőrizni köte­lessége, nem teheti, hogy őt gátolja tisztében akkor, midőn fenyegető ellenség tábora áll a kapuknál s a királynak a nemzet osztatlan tá­mogatása kell, hogy a hazát megmentse. Az ellenzék a viszonyok kényes nehéz­ségeit méltatva, bizalom nélkül is legális tud és fog lenni, az ország magasabb érdekeit te­kintve, melyeket nem téveszt szem elől soha. Tartózkodásának határa ott kezdődik, hol a kormánypolitika a nemzet érdekeit feladná s végződik, hol a kormánypolitikában a nem­zetre veszélyt lát. E határokon belül a Tisza­­minisztérium és a szabadelvű párt látni fogja, hogy az ellenzék vele hazafiságban és eszé­­lyességben versenyezni tud, nehogy a kormány akcziója gyöngittessék. A fele­lősség"fit. ».»nnban a politikáért, melyet a kormány csinál s melynek rugóit, czéljait és számításait maga tudja, melyről ő intézkedik s az eszközöket alkalmazza saját tetszése szerint: egészen a kormány­bs annak elnöke tartozik elvállalni s elviselni. Apponyi Albert gróf, a mérsékelt ellen­zék vezére, a nemzet közbirodalmának ré­szese, de nem részese a hatalomnak. A politi­kai sorsjáték napjaiban kiváló tehetségei is próbára lesznek téve. Teljes meggyőződéssel fejezzük ki abbeli reményünket, hogy Appo­nyi Albert grófban senki csalódni nem fog. Ha nagy feladatok hárulnának reá, azoknak épp úgy meg fog felelni, mint a parlamenti küzdés békés munkáinak, melyekben idáig kitűnhetett. Barátai országszerte nagy remé­nyeket fűznek az ő személyéhez, erkölcsei­hez, tehetségéhez, tudományához, szorgalmá­hoz és nemes törekvéséhez; ezen remények évenkint nőnek. A közhit jelöli gróf Appo­nyit, hogy a nemzetet boldogítani legyen szerencsés. Ha szétoszlanak a háború vészfelhői vi­har nélkül s a béke időt enged a kormány­nak belreformokra, úgy a Tisza minisztérium ígéretének beváltása előtt fog állani, hogy az államháztartásban az egyensúlyt helyrehozza. Ez lesz Tisza Kálmán miniszterelnök és pénzügyminiszter politikájának kritériuma. Ha beváltja szavát jó, akkor illetékes öt évig kormányozni, ha nem váltja be szavát, köte­lessége lemondani, akár van többsége, akár nincs, mert a nemzet és az állam érdeke kö­vetelik ezt tőle és a politikai tisztesség s ezek fontosabbak egynémely szavazásnál. Feltéve mindig a békét, a mérsékelt el­lenzék hivatása a budgettárgyalásnál s az azzal kapcsolatos törvényeknél lesz kitűnő, nem hogy a kormányt mindenáron buktassa, hanem hogy pénzügyi és gazdasági politiká­ját ellenőrizze és befolyásolja. E módon segít­sen az állam­ testén és a nemzet életén a rá­gódó sebet gyógyítani, vagy pedig gátolni az ártalmas kuruzslást oly tanácsosok által kik nem értik, a­mire vállalkoztak. Mindenesetre, békében is, a nemzetre terhes idők várnak. Politikai kilátásaink se­hogy sem jók. Annál szilárdabb legyen elha­tározásunk a nehézségeket leküzdeni, melyek hazánk felvirágzásának útját állják s ezt csak kitartással lehet. Jó termést kérünk az égtől, sok szeren­csét a sorstól, minden jót várunk az időtől , Isten áldásától függ minden. V áraszszon bol­dog új esztendőt mindnyájunkra! — decz. 31. Az uj évi gratulációk ez idő szerint csak a kor­mánypárt körében fognak összefű­ződni a politikával. Mert a mérsékelt ellenzék vezére, gróf Apponyi Albert, az új évet a fővárostól távol, családi körben tölti, a függetlenségi párt pedig nem azért üdvözli Irányi Dánielt, hogy ez üdvözlet egyszersmind politikai igényekkel legyen összekötve. Ellenben a kormánypárt üdvözlése a kormány elnökénél, még ha akarnák is, alig lehetne olyan, hogy azon alkalom­mal oly nyilatkozatok ne történjenek, melyektől a politikai magyarázatok el nem vál­­zthatók. S külö­nösen a jelenlegi időkben nem, midőn a háboú ve­­­­szélye lebeg egész Európa feje fölött. Valószínűnek tartjuk, hogy Tisza Kálmán új évi beszéde, melyet az üdvözlésre válaszul fog adni, a külpolitikai helyzetre is ki fog terjedni, s hangsúlyozni fogja a béketörekvéseket, a­nélkül azonban, hogy e törekvések a Keleten létező érdekeink ro­vására érvényesüljenek. Rendeletek és utasítások. A január 8-án életbe­léptetendő új dohányegyedárusítási tör­vény keresztülvitelére vonatkozó terjedelmes rende­letek és utasítások —- a­mint értesülünk — a pénz­ügyminisztérium kebelében már véglegesen meg van­nak állapítva és a legközelebbi hét folyamán fognak közzététetni. Szerb miniszterválság. Mint nekünk Be­lgr­á­d­ból sürgönyzik, ma délutánig bár még nem jött létre oly kabinet, melyben kizárólag a radikális A PESTI NAPLÓ TÁRCZÁJA.I — Január 1. — SZEGÉNY EMBEREK ÚTJA. (Regény.) (1) — Két kötetben. — Irta: TOLNAI LAJOS. ELSŐ FEJEZET. Határozz : vagy, vagy. Szüleim, kik néhány ü­nnepnapot kivéve, igazá­ban öt-hat év óta nem láttak már — mialatt nővé­reim nemcsak felnőttek, de jóformán meg is öreged­tek — most azt akarták, hogy okvetetlen pihenjem ki magamat igénytelen körükben«. Hamar rájöttem Lina néném leveléből, hogy egy özvegy ur­­mester kerül­gtti igen buzgón Klárikát, a legkisebb nővéremet, s hogyha én, mint okleveles tanár, (min­den pozitív állomás nélkül) hazamennék s néminemű ígéreteket is tennék s föltárnám, hogy mily fényes jövőre számítál: a kívánt házassági szövetségből na­gyon könnyen lehetne valami »komolyabb do­­­­o­g«. Egy ezüstbojtos kötött sapkát is küldtek , egy pár papucsot is de a­melyik fölötte kicsiny volt, be­csomagoltak a minden aprósággal, toll­törlővel, gyufatartóval, óravánkossal, könyvjelzővel megtö­mött ládikába sáp­ám is a szivemre kötötte egy ok­tató iratban, egy hálátlan népséggel, mert a mai világot ilyennek tartja, igen össze ne adjam magam ■— és siessek haa, mert azt is hallotta volna anyám, hogy köhögök,­ehát láttam, hogy kedves tanulmá­nyaimat egy idős félben kell hagynom és szüleim, nővéreim kéréséék engednem kell. — Hát te foly, mit csinálsz ? — lépett be hoz­zánk, már az első napokban, hogy haza érkeztem — Garas Albert, és szegény szücsmester fia, ki épp most végezte a jgót és haza jött, hogy uj ruháit, gyűrűit, arany órját és arany lánczán csüngő csecse­becséit bemutasssa városnak. — Úgy ug. Albert öcsém, csak feddje meg Józsit — szólott gyszerre apám is, anyám is, kiknek háta mögött nővreim integettek helyeslőleg a fe­jükkel. Mire való mind olvasni? Ki nem megy. — Hogy tette­ le a vizsgát? Kérdém elég meggon­dolatlanul vendégmet, ki gyenge tanuló volt örökké. — Hogy­h­a mindegy, a legsilányabb diploma is többet ér okosságal, mint a legszebb együgyüséggel. Mai Káinunkhoz fél iv melléklet van Ez a szó nem tetszett se szüleimnek, se test­véreimnek. — Ohó öcsém — rázta kezeit apám, én is első voltam a grádusomban örökké. Az bizony, pedig ki­­lenczvenen is voltunk egyszer-egyszer, a bizony! ■— No hát én megmutatom, Kardos bácsi, hogy alispán leszek, királyi tanácsos leszek. De nem akarok megállani a főispánságig. Nővéreim nagy kérdő szemekkel néztek reám, hogy hát én meddig röpülök ?­­— Szeretném látni, öcsém ! Jóska, mit szólasz erre? Hallod? Mit nem adtak volna szüleim és testvéreim, ha én ezt a henczegő és igen gyenge készültségű embert derekasan megszégyenítem és egész biztosan kinyilat­koztatom, hogy én még több leszek, mert hiszen ed­digi szorgalmam után ezt remélnem is kell. Azonban nem tekinthettem Garas Albert hányavetiségét egyébnek, mint ifjú tréfának, vagy üres elbizakodott­ságnak. Könnyű volt elhordoznom Garas Albert vag­­dalódzásait, mert meg voltam győződve, hogy az embe­rek sorsát és pályáját Isten vezérli. Nemsokára szüleim és testvéreim magunkra hagytak bennünket, de arczukon ült a fájdalom, hogy én oly gyengén viselem magamat. Nem azt várták tő­lem, hogy egy Garas Albertnek keményen meg ne tudjak felelni s ott rögtön le ne torkoljam, ki egy fejjel magasabb voltam, mint e kis vörös szeplős, lapos orrú, peczkes legényke. Hát mért voltam nagyobb, tanultabb, ha el tud­tam nézni, hogy egy Garas Albert alispán legyen, ki­rályi tanácsos, de sőt főispán. Nem sajnáltam öregeimet, hogy egy ilyen em­ber előttük tegyen engemet csekélyebbé, és nem gon­doltam meg, hogy nővéreim ezért nélkülöztek zúgoló­dás nélkül és maradtak itthon, egy-egy kínálkozó sze­gényebb szerencsét készséggel mellőzve, hogy majd a sors bennem pótoljon ki minden hiányokat ? De én olyan tisztán láttam jövőmet, hogy egy­általán ily hetvenkedés szívem békességét távolról sem zavarhatta meg. Sorsomat úgy hittem, kezemben tartom, szárnyaim, sikereim, és jogom a szerencse elérésében: fényes diplomám. Garas Albert úgy ült, hogy egy székre fektette a lábait. — Mit szólasz a czipőimhez ? — mutatta csil­logó laktopánjait. Vadásznál varrattam Pesten. Ta­pintsd meg ezt a szövetet. Láttál valaha ennél fino­mabb nadrágot ? Ilyen­ben keresik ám a szerencsét­­ csatolva: pajtás. Lám, nyakkendőm — nézd, ebben a tűben gyé­mánt van. És kabátomat egy gróf elviselhetné. Hol szereztem ? azt senki se keresi. Tudtam, hogy egy öreg trafikáns asszony látja el pénzekkel. De sérteni nem akartam, hogy azt mondjam: inkább mezítláb járok. — Pályáztál-e már valami állásra? — fordí­tott egyet a beszéden. — Tanáraim ígérték, hogy fel fognak keresni, ha nyílás lesz. — Itt ? és durván nevetett. Majd folytatta csú­­fondáros mozdulattal: — Valamelyik leányának tettél házassági ígéretet ? — Hogy akarsz rólam ilyet föltenni ? utasítot­tam vissza élezelődéseit. — Vagy viszonyban vagy valamelyiknek a fe­leségével ? — Kérlek. . . — Mit erkölcsösködöl ? Talán te magad vagy a ki gazság után jutott becsülethez ? Csak hintón járj, liberiás szolga kövessen, adj pompás ebédeket, estélye­ket : az egész világ leveszi előtted a süvegét. A megye kineveztet díszpolgárnak, és a város tányéron viszi hozzád minden sallangját. Meg fogod látni, milyen pályát teremtek én magamnak és hogy ? Hallgass ide, mi a szegény emberek útja. Szerettem volna odább taszítani, de oly ügyes­­séggel húzódott előlem majd ez, majd ama sarokba, s akkora lármával adta elő bitangságait is, hogy nem akartam botrányt csinálni. — Most elmegyek a vén báróhoz, viszek neki egy pár ritka bogarat, forradalmi proklamácziót, csa­tot, gombot, vén kalendáriumot; felmutatom neki azt a pár vidéki levelet, a­mit róla írtam­, hogy ő a legna­gyobb ember, pedig a legkutyább német volt, muszka­vezető , hogy a keze a bőség szaruja, holott egy kraj­­czárért az édes­apját hóhér kezébe játszná, hogy élete, családi világa minta, holott a nevelt leányával él s a mostoha­testvére leányaival, azon kívül jelzem előtte, hogy valami elnökséget készítünk a számára, s oda nyomom asztalára folyamodványomat, hogy neveztes­sen ki tiszteletbeli megyei főjegyzőnek. Most az egy­szer csak ennyit. Ha ez meg van, beajánltatom ma­gamat Zofahl Karihoz s annak a hatvan esztendős német bárónénak mennyre-földre teszem a szépet, a közben elcsábítom a bárónét; házassági ígéretet téte­tek az egyik Róbert-leánynak s az első erélyes lépés meg van az alispánsághoz. Kérlek, még nem végez­­tem. Pénz nélkül ezt a vásárt ember meg nem járja. Kártyáznom kell a hangadó urakkal, s hagynom, hogy pár száz forintom uszszék közöttük; valami buta ga­vallérral összeveszem, párbajra hívom; titkon elfoga­tom, meghurczoltatom magamat a legjobb lapokban s bent vagyok a kaszinó szivében. Ott kezembe veszem a bálrendezéseket, néhány skandalumot provokálok, valamely vén leányt elszöktetek s mire visszakerülök ------Ez a szegény ifjak útja. Nos ? Indulatom elragadt s a szeme közé vágtam: — Tudod ki beszél igy ? — Nos, hogy ne tudnám ? egy ember, a­ki tisz­tességes karriert akar csinálni. És fog is. Kezemben vannak a legerősebb szálak. — Egy — gaz — — Józsi, tedd a szádra a kezed, — ne akarj sérteni. — Egy gazember — beszélhetne csak igy. — Senki se hallotta. Akarod, hogy elfelejt­sem ? Jó ? — A­mit mondtam, mondtam, s ha így gon­dolkozol. .. Hátra dőlt a szaknalóczán és egy dalt dudorá­­szott valamelyik operából. De láttam, hogy hol pirul, hol sáppad. — Meghívsz, reménytem, ma ebédre, már be is jelentettem. A bort s szivarokat én adom. Látod, hogy szeretlek — szegény, szegény Józsi. — Mit értesz ez alatt, hogy szegény ? ha azt, hogy szüleim vagyontalanok. . — Ne okoskodjál. — Hogy rajtam nincs drága ruha. — Ilyes módon, fiacskám, tudd meg, hogy nem is lesz. — Hogy ékszerek — — Nesze, adok egy gyűrűt, de ismerd be, hogy szegény vagy, és nevetséges könyvmoly, a­kit föl fognak használni és kellő időben a szemétre dobni. Tanuld meg, hogy mi a szegény emberek útja. Egy­ügyű jó fiú. — Figyelmeztetlek, hogy szavaidat válo­gasd meg. — A legválogatottabb szavakat rakom reád, szegény Józsi. — ügyetlen vagy; élhetetlen vagy; hasznavehetlen vagy; nem fogsz megmaradni sehol; senkinek nem kellesz; nem lesz egyetlen egy barátod. Hanem majd én, mikor lefityeg rólad a rongy, mikor fakó képed elárulja, hogy három nap óta nem ettél, és véres szemeid hangosan hirdetik, hogy innen is el­utasítottak, és ott sem eresztettek be: a füledbe ki­áltom, hogy: szegény Józsi, ülj le oda az asztal sar­kára, egyél, és jusson eszedbe, hogy egyszer mit jö­vendöltem. És most, barátom, hogy időt engedjek arra, hogy végig­gondolj ostobaságaidon, kevélységeden, szívtelen önzéseden, visszalököm az ebédedet. Ebé­delni fogok ma a bárónál, annál a dölyfös, fukar vén uzsorásnál, ha hazudom, a piaczon megkorbácsolhatsz. Ide húzott a bolond jó szívem hozzád, mert azt gondol­tam, hogy egy régi jó barátom előtt föltárhatom bel­sőmet , terveket készítünk a jövőre; véd és dacz-szövet­­séget kötünk; nem bánom, te légy híres tudós, uton­­útfélen magasztallak; a hírlapokban reklámokat csi­nálok a javadra; elveszed valamelyik egyetemi tanár leánykáját, bejutsz az akadémiába, engemet pedig az asszonyokhoz segítesz; a te csinos pofáddal, herkulesi termeteddel kinyitod az ajtót, s majd én besuhanok. Mikor harmincz-negyven esztendős korunkban elér­tük a czélt, ünnepélyesen kikiáltjuk, Isten veled sze­génység, fekete kenyér, megaláztatás, s mint a költő írta, mi is elmondjuk: »Már nem vagyok fiad!« Hanem te ma én velem csúful bántál, a kitűnő diplo­mád elragadott. Tégedet az Isten emelt ingyen aján­dékával, majd én megindulok a magam lábán. Rossz, dölyfös ember vagy, pajtás. Pedig ha a gazdádat (az Istent értette) egyszer magadra haragítod, úgy el­dob, hogy a szeméten kaparásznak össze. Megállj, ne szólj. Kérlek, hozass egy pohár vizet. Fölkeltem, nyitva hagytam íróasztalom fiókját, nem gondoltam arra, hogy bele­tekinthet leveleimbe, jegyzeteimbe, s magam mentem, hogy egy pohár vizet hozzak. Megbánta-e hevességét, vagy megszégyenlette illetlen tanácsait, alázatosabb hangon folytatta terveit. — Nos, akarsz-e követni? — fordult velem szembe, holott eddig kerülte tekintetemet. Gép ne légy, ha vezér lehetsz, fiacskám, mi szegények va­­gyünk, az én apámnak körülbelül semmije, s nem, sokkal többje van a te öregednek sem. Te csinos le­gény vagy, Isten pompásan kistafírozott, előtted az út, én csak eszet nyertem többet, de szívesen megosztom veled, Jóska, mert szeretlek. Határozz: vagy, vagy? Arról pedig, hogy kettőnk közül ki a nagyobb gazem­ber, én-e ? vagy te ? ne beszélj. Én, egy cseppel sem vagyok gazabb legény, mint te. Érted? »Ismerlek,, szép maszk.« Oly hangon s oly módon adtam tudtára vála­szomat, hogy nem kereste, merre van a kapu. Kiro­hant a méhesből, a hol e jelenet lefolyt, s a kert gye­pűjén egy szökéssel által vetette magát — s a szom­széd gyümölcsösében eltűnt. (Folyt, köv.) párt lenne képviselve, de semmi esetre sincs kizárva annak lehetősége, hogy a legközelebbi napokban csakugyan ki fog neveztetni egy radikális kabinet és ennek folytán nem lesz­ükséges a skupstina feloszlatása. — Tévedés, a radikális pártot pan­­szlavisztikusnak tekinteni. A radikálisok inkább leg­határozottabb ellenségei a panrasszizmusnak, — ha­nem természetesen igen energikusan — egy nagy szerb birodalom eszméjét hangoztatják, mely program, igaz, az osztrák-magyar monarchiához való barátsá­gos viszonynyal nehezen egyeztethető össze. A radi­kális párt irányadó személyiségei azonban a király­­lyal szemben is ismételten és a leghatározottabban kijelentették, hogy programmjuk keresztülviteléhez erőszakos eszközökre sohasem gondoltak, és hogy első­sorban Szerbia belső megszilárdítására és a közigaz­gatás és a pénzügy rendezésére törekszenek, mely feladatok keresztülviteléhez nem kevés idő szük­séges. (B. C.) Aumale herczeg tiszteletére a franczia akadé­mia azon nagyszerű ajándék emlékére, melylyel az akadémiát a herczeg meglepte, mint ez már említve volt,­­ az ismert Chantilly-i emlékérmet verette. Ezen érmet e hét közepén adta át Brüsszelben Aumale herczegnek az Institut küldöttsége, melynek tagjai Jules Simon, Bénán és Ducet voltak. A Jour­nal des Débats ezen alkalomból azt sürgeti, hogy a herczeggel szemben a száműzetési rendelet vonassék vissza s ezt azzal indokolja, hogy Aumale­hg mint tábornok száműzetett és pedig azon levél miatt, me­lyet akkor, midőn Boulanger által tábornoki rangjá­tól megfosztatott, Grévy elnökhöz intézett; a herczeg pedig éppen nem vett részt a royalista­ tüntetésekben s száműzetését azzal boszulta meg, hogy a gazdag Chantilly-uradalmat az Institutnak ajándékozta. A franczia kormány — írja az idézett lap — csak saját magát becsülné meg azzal, ha megnyitná ismét Fran­­cziaország területét a hős katona előtt, ki vitézül szolgálta hazáját karddal s kinek irodalmi működése is fényt árasztott Francziaországra. Tarifaügyi pályamunka. Baross közmunka­miniszter 100 darab aranyból álló pályadijat tűzött volt ki egy oly népszerű munka megírására, mely a nagy közönséget a vasúti s viziszállitás tarifa-ügyébe beavassa. A pályázatra öt munka érkezett be még 1886. végén, közöttük kettő igen terjedelmes. Egy bíráló bizottság gondosan megvizsgálta a dolgozato­kat és jelentést tett a miniszternek, a­ki is a minisz­tériumban működő tarifa-bizottság múlt ülésében a jelentést felolvastatta. E szerint a »Non scholae, séd vitae« jeligés munka, mint abszolút becsű, egyhangú­lag a dijra méltónak, a »Haladjunk« jeligés dicsé­retre érdemesnek nyilváníttatott. Felbontatván a le­velek, kitűnt, hogy a Non scholae, séd vitae jeligés munka szerzője Csetneki Jelenik Elek, magyar kir. államvasuti hivatalnok, a »Haladjunk« jeligés munka szerzője pedig Schiller Károly, szintén magyar kir. államvasuti hivatalnok. A miniszter ki­jelenti, hogy magáévá teszi a bíráló bizottság véle­ményét, hogy Jelenik Eleknek a 100 aranyat, Schil­ler Károlynak a dicséretet kijuttatni fogja s egyúttal gondoskodik arról, hogy a két munka — az előbbi némi rövidítéssel — minél előbb kiadassák és erre, miután a két könyv az irodalomra nyereség és nagy körben gyakorlati szükséget pótol, a m. tud. akadé­mia s az orsz. gazdasági egyesület anyagi támogatá­sát fogja kikérni. Küzdelmes év. — decz. 31. Változatos volt az 1887-iki év politikai s gazdasági súlyos eseményekben : kínálkoz­tak örvendetes fordulatok is, de csakhamar komor jelenségek köszöntöttek be. Jó kilátá­sokkal nyílt meg, aggasztó tünetek közt zá­ródik. Tartós békét ígért a kezdete, háború­val fenyeget a vége; a hitel elején aránylag kedvező volt, csakhamar megrántott és most szerfölött rossz. Ez az ellentét nemcsak kez­dete s vége közt jelentkezik, hanem ismétlő­dött az év folyamán és nemcsak a hitel és forgalom, hanem a termény-, nevezetesen a gabnaárakban is érzékenyen beköszöntött. A dús termés áldását megrontották más álla­mok károsító vámrendszabályai, leszállítot­ták forgalmi nehézségek. Az év egész folyama gazdag volt itthon törvényhozói s kormány­zati rendszabályokban, melyek főleg a gaz­dasági életre éveken át hatással lesznek. Ide sorozhatjuk mindjárt a számos szer­ződést, melyet Ausztriával egy évtizedre kö­töttünk és részint közös ügyekre, a milyen a kvótakulcs, részint közös érdekű viszonyokra terjednek ki, a milyen a vámügy és a bank­ügy és egyéb ezekkel összefüggő feladatok­kal együtt. Ide sorozhatjuk továbbá azon köz­­gazdasági egyezményeket, melyeket Ausztriá­val egyetemben külállamokkal, mint Bel­giummal, Görögországgal, de mindenekfölött Olaszországgal és a német birodalommal a kereskedelem dolgában kötöttünk. Ezek rész­ben igen messzeható egyezmények és bár sokat végzett ezen nemzetközi s Ausztriával közös ügyekben a törvényhozás, nyitva ma­radt több efféle megoldás; elég itt a czukor- és szeszadót említeni, mely pénzügy­eink javítása körül nagy eredményt ígér. Mert gazdasági téren különben elég pro­duktív volt a törvényhozás és kormányzat. A közlekedési hálózat kiegészítése nem szü­netelt a vic­inális vasutak építése s engedé­lyezése terén és a legtöbbnyire helyesléssel fogadott javaslat a helyi érdekű vonalak köny­­nyebb kivitele érdekében haladást biztosít, ha a pénzeszközök teremtésére meg lesz könnyít­ve a mód. Meglehet, hogy a Frankfurtban létesült vasúti járadékbank, mely vic­inális vasúti elsőbbségek finanszírozását tekinti fel­adatának és ilynemű magyar czimletek érté­kesítésével kezdte tevékenységét, sokat kon­­tribuál az új törvény keresztülviteléhez. Az államvasutak kihasználása körül erélyes in­tézkedéseket követ a kormány úgy kezelési, mint tarifális tekintetben és éles figyelemmel kíséri a keleten épp most fejlődő új vasúti ala­kulásokat. A gazdasági törvények közt hatást ígér az imént megalkotott állategészségügyi törvény. Az államháztartás javítására számos ja­vaslattal foglalkozott a törvényhozás. Új ter­hek keletkeztek, új fedezetről kellett gondos­kodni; a katonai rendkívüli költekezések állandóan új adóssági kamatot vontak maguk után. Tisza Kálmán mint pénzügyminiszter

Next