Pesti Napló, 1889. február (40. évfolyam, 32-47. szám)

1889-02-01 / 32. szám

32. szám. Budapest, 1889. Péntek, február 1. 40. évi folyam Szerkesztési iroda: Ferencziek­ tere, Athenaeu­m-é­p­ü­l­e­t. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak es Kéziratok nem adatnak vissza. Kiadó-hivatal: * Ferencziek­ tere, Athenaeu­m-é­p­ü­l­e­t.­ A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok, hirdetmények) a kiadó-hivatalhoz intézendők. Egyes szám helyben 4 kr, vidéken 5 kr.­­PESTI NAPLÓ Politikai napilap. Előfizetési feltételek: A reggeli és esti kiadás postán egyszerre küldve, vagy Budapest kétszer házhoz hordva: Havonként 1 frt 50 kr. — 3 hónapra 4 frt 50 kr. — 6 hónapra 9 fr. ha az esti kiadás postai kü­lönküldésn kívántatik, postahelyedre havonként 15 k évnegyedenként 1 forint feli­fizetendő* Hirdetések szintúgy mint előfizetések, a­­3 Pesti Naplót kiadó­ hivatalába Budapest, Ferencziek­ tere, Athenaeum-épü­let, küldendők. Egyes szám helyben 4 kr, vidéken 5 kr.. Mit vesztettünk a trónörökösben. A csapás, mely a magyar nemzetet Ru­dolf trónörökös halálával érte, nem akkor tűnt föl legnagyobbnak, mikor azt a nemzet meg­rendült szive, az első hírnek borzasztó várat­lanságával átérezte , hanem mióta e fájdalom­nak terhében a szívvel az ész is osztozni kezd, mióta a magyar nemzet az első kábultságból fölébredve elkezdett gondolkodni felette, azóta e csapás mind nagyobbnak, és ma már sok­kal nagyobbnak látszik, mint a rémület órá­jának első pillanatában. Rudolf trónörökös gyermekkora óta a magyar nemzet szeme láttára nőtt fel, s a magyar nemzet megszokta őt leendő királyá­nak tekinteni. A trónörökös születése éppen arra az évre esik, melyben Magyarországra nézve a legszomorubb korszak ért véget. Mikor gyermekjátékait elvégezte és a tanu­láshoz hozzákezdett, felséges atyját magyar királylyá koronázták, s így az első korszak, mely a serdülő és az eszmélő gyermekre a legmélyebb benyomást teszi, az alkotmányos­ságnak és a dualizmus fölépítésének korszaka volt. Ennek szellemében nyerte legelső ki­­képeztetését; ennek szellemében lett a gyer­mekből ifjú, s az ifjúból férfi. Ennek szelle­mében szaporodtak ismeretei, támadtak kép­zelődései és érlelődtek meggyőződéssé. Trón­örökösnek született, királynak neveltetett, és a megrendítő csapások, melyek a monarchiát érték egy téves politika miatt, ezek voltak tanárai mellett tanítói. És ebből következett, mert máskép nem is lehetett, hogy a trónörökös elsőbb Magyarországot és a ma­gyar nemzetet megismerte, aztán pedig megszerette. Nem csupán uralkodói köte­lesség, hanem szivének hajlamai is von­zották a magyar nemzet felé; és Magyaror­szágon, nemcsak országában, hanem hazájá­ban is érezte j­agát; s ha jött, nemcsak láto­gatóba jött, hanem haza jött s közöttünk itt­hon érezte magát. A magyar arisztokrácziá­­ban barátjai voltak, kikkel bizalmas viszony­ban állt; megengedte nekik, a barátság jogá­nál fogva az őszinte szót. Ifjú korától kezdve bele­élte magát abba a gondolatba, hogy a magyar nemzetnek királya lesz, s ehhez ké­pest ítélte meg a dolgokat, ehez képest gyűj­tötte a tapasztalásokat és ehez képest alkotta magának terveit, czéljait. A mellett, hogy ka­tona volt, szellemének ereje és gazdagsága kielégítést keresett az irodalmi tevékenység­ben is. Meg volt benne a legmagasabb ambí­­czió, hogy ne csak születése, hanem saját maga által is számot tegyen. Meg volt benne a legszebb büszkeség, hogy ne csupán a ko­ronától nyerjen fényt, hanem majdan a ko­rona is, melyet viselni fog, fényt nyerjen ő tőle. Mindezt a magyar nemzet tudta, látta és a legszebb­­ reményeket fűzte a trónörökös jövőjéhez. És ehez járult még a trónörökös házassága is, mely által a magyar nemzettől bálványozott József főherczeg családjával még szorosabb rokoni összeköttetésbe lépett. József nádorunk unokáját s a legalkotmá­nyosabb királynak leányát vette nőül s ez által a magyar nemzethez vonzódó stén­g ma­gyar eredetű Coburgokkal jutott sógorságba. Mindezek a legszebb kilátásokkal kecsegtet­ték a magyar nemzetet és pedig teljes jog­gal. Mert minden mozzanat, mely a trónörö­kös életében felmerült mind jobban, jobban bizonyította, hogy Ferencz József király, Európának legbölcsebb, legjobb és legna­gyobb uralkodója után, méltóbb utódra, mint Rudolf trónörökösre nem szállhat Szent­ István koronája. És most mindennek vége! A kegyetlen halál, mely a trónörököst elragadta, nemcsak a trónról ragadta el őt, melyen soha sincs üres hely, mert mindig van és lesz, aki oda üljön, hanem kitépte őt a magyar nemzet szívéből, mely száz sebből vérzik utána, és a melyben az ő helye, isten tudja meddig üre­sen fog maradni, és még ha az idő meg is fogja hozni a vigasztalást, de soha sem fogja eloszlatni a folyvást megújuló fájdalmakat, melyek a széttört és meg nem valósult remé­nyek álmaiban nemzedékről nemzedékre vissza fognak térni. Úgy van! mig csak éreztük, addig úgy­szólván kicsinynek tűnt fel a csapás ahoz ké­pest, amint annak nagysága folyvást­­ és folyvást növekszik, minél többet gondolko­dunk felette. És mint a hirtelen kialudt fény után, melyhez a szem hozzá szokott, fáj a sö­tétség : úgy fáj a magyar nemzetnek nemcsak az, hogy egy fény kialudt, melyre szemeit föggeszté, hanem a sötétség is, mely komor aggodalmakat borít a nemzet lelkére. Komor aggodalmakat, melyek hollószár­nyaikat sötéten emelgetik és a tavasz helyett a hidegedő őszt bejelentik. Meglehet, hogy ezek az aggodalmak a gondviselés jóvoltából nem fognak beteljesed­ni. De annyi kétségtelen, hogy a helyzet Ru­dolf trónörökös halálával lényegesen meg­változott. Kétségtelen, hogy felséges királyunk nem élhet többé abban a gondolatban, hogy hatalmas trónját saját magának ismétlődése, saját gyermeke fogja utána örökölni. Nagy és megrendítő hatást fog ez tenni a királyra, a­ki eddig azonkívül, hogy népes atyjának érezte magát, még a saját apai érzelmeiben is egy nagy ösztönt és mozgató erőt birt ural­kodásának czéljaiban. És most, ez a nagy ösz­tön mely mindenkor a legnagyobb sze­repet játsza a királyok elhatározásaiban, a halálra sebezve élettelenné vált. És csupán az uralkodásnak kötelességei és fel­adatai maradtak meg, az apai szívnek örö­mei és reményei nélkül. Nagy, igen nagy a változás, mely a trónörökös halálával nemzet és monarchia, de főként Magyaror­szág helyzetében beállt. Egészen új tényezők lépnek fel ,és új befolyások szálai kezdődnek szövődni. És maga az, hogy egy ismeretlen jövővel állunk szemben, maga az elég, hogy elkomolyodjunk, és az eddig érzett remény­kedésnek átengedése helyett, vizsgálódva te­kintsünk körül. És, ha eddig is ragaszkod­tunk jogainkhoz, mely ragaszkodást össze tud­tuk kötni trónörökösünk iránt táplált remé­nyeinkkel , úgy ma, midőn a szeretett trón­örökös a ravatalon fekszik, kétszerte inkább át kell éreznünk a ragaszkodást mindazon jo­gokhoz, melyekben a magyar nemzet jövőjé­nek biztosítékai rejlenek. Irtóztató intés volt a trónörökös halála mindazokra, akik a törvények garancziái he­lyett meg tudtak elégedni a halandó embe­rekbe fektetett garancziával! Irtóztató intés volt ez és lehetetlen, hogy a legsivárabb lelket is meg ne rázta volna. Lehetetlen, hogy a leg­nagyobb gőg és hatalmi elbizakodottság is, magába ne szállott volna! De nem folytatjuk tovább e gondolato­kat a drága halottnak ravatalánál, és csak fájdalmas könnyekkel siratjuk őt. Siratjuk őt, kiben legszebb reményeink költöznek a trón helyett, a sírba. És imádkozzunk, hogy a Mindenható isten adja vissza nekünk felséges királyunknak minél hosszabbra nyúló életé­ben azt, a­mit a gondviselés a trónörökös éle­tének oly rövid kiszabása által elvett tőlünk! A trónöröklés rendje. A magyar királyi korona praezumptiv közvet­len örököse ez idő szerint Károly Lajos főherczeg, ki az 1723. évi 2-ik törvényczikk 5. §-a értelmében az uralkodói jogokat Magyarország fölött a koronával együtt »jus haereditarium succedendi in Ungariae Regnum et Coronam« lesz hivatva egykor első­sor­ban örökölni, és pedig azzal a kötelezettséggel, me­lyet legutóbb az 1791. évi 3. törv.-czikk formulázott, hogy a mint e joga megnyílt, hat hó alatt megkoro­náztassa magát. Közjogunk szerint tehát ő épp úgy a trónnak, mint a koronának örököse, azzal a praezumptiv jog­gal, mely a közvetlen öröklési igényben nyilvánul s az esetleges trónralépésben ipso jure­ben foglalt azon kötelezettséggel, hogy a törvény által kijelölt határ­időben királylyá koronáztatja magát. Ebből folyik a magyar közjognak az a sajátos megkülönböztetése, hogy ismer »koronázandó« ural­kodót, lényegesen különböző felségjogkörrel és »meg­koronázott« királyt, az alkotmányos felségjogoknak teljességével. Amaz a törvényhozói jogokat még nem gyakorolhatja, emez már igen. Ez a megkülönböztetés egyúttal azt a feltételt is magában foglalja, melyhez Magyarországon a tör­vényes uralkodás kötve van. A koronának örököse, ha öröklési joga megnyílt is, ennek daczára sem gya­korolhatja az összes uralkodói jogokat, míg nem tel­jesíti a megkoronáztatás kötelességét; de viszont csak az koronázható meg, kit a korona öröklési jogon illet meg s kinek a joga már megnyílt. Így áll a kérdés az uralkodói jogok átszállása után az új uralkodót illetőleg. Magáról azonban a trónörökösről, a­ki mindig egyúttal a koronának örököse is, törvényeink nem tartalmaznak érdemleges intézkedéseket arra nézve, mi az ő közjogi állása akkor, midőn az uralkodói jogok még nem szállottak át reá. A gyakorlat és szokás azonban e tekintetben kivételes, tiszteleti jogokkal ruházta fel a korona­örököst nálunk is. Míg számos állam alkotmánytör­vényeiben ezek külön és tüzetesen vannak szabályozva. E tiszteleti jogok másutt sokkal nagyobb mér­vűek és szélesebb körre terjednek, ha az uralkodónak fia, vagy unokája a trónörökös, mintha oldalágon nem praezumptiv trónörökös. A német birodalmi alkotmány és a porosz tör­vény pl a Kronprinz czímét csak annak a trónörö­kösnek adja meg, a­ki az uralkodó fejedelemnek egye­nes leszármazója. Ha a trónörökös nem egyenes le­­származója az uralkodónak, akkor őt a porosz közjog szerint csak »kir. herczeg« czíme illeti meg, épp úgy, mint a királyi ház többi tagjait. Hasonló intézkedé­sek állanak fenn Angliában s léteztek a Bourbonok, később pedig a többi uralkodók alatt Francziaor­­szágban is. A mi közjogunk ezt a megkülönböztetést nem ismeri. A magyar korona ez időszerinti praezumptiv örökösének közjogi állása és oly kevéssé határozható meg tüzetesen, mint a boldogult trónörökösé nem volt igy meghatározható. De az a tudat örömmel tölti el e nemzetet, hogy Károly Lajos főherczeg meleg ro­­konszenvvel viseltetik hazánk iránt s fiait is ebben a szellemben neveli. Budapest, jan. 31. A szerb kormányválság. A »Times«-nek azt jelentik, hogy az uj szerb kabinet megalakítását az a körülmény hátráltatja, hogy Taujanovics, a radikáli­sok egyik vezére, a belügyminiszteri tárczát kívánja a maga részére; ezt azonban a király vonakodik neki átadni, mert Tausanovics egyike a legve­szedelmesebb izgatóknak. Ő volt az, ki az 1883 -iki tajcsári lázadást szítani igyekezett s ezért börtönre is ítéltetett, de később kegyelmet kapott. A király válóperében a legszenvedélyesebben a király ellen foglalt állást, s ezért rendőri felügyelet alá helyeztetett. Nemrég Belgrádban nem akartak neki a külföldre útlevelet kiszolgáltatni, mert azt tételez­ték fel róla, hogy lázadást akar előkészíteni. Nem csoda, ha a király vonakodik ily politikust a belügy­minisztérium élére állítani, de Tausanovics a nagy szkupstina elnöke volt s igy igénye van valamely fontos miniszteri tárczára. Ugyancsak a »Times« szerint Mijatovics külügyminisztert nagyon meglepte az a körülmény, hogy az orosz külügyminiszter őt értesítette a czár ama válaszáról, melyet a Pétervárott élő szerb tanulóknak a borkii vasúti katasztrófa alkalmából a czárhoz intézett hódolati feliratára adott. A czár e válaszban a szerb és az orosz nép közötti szolidaritásra u­t­a­­­s nagyon különösen hatott a szerb külügyminiszterre, hogy ezt a czár éppen a szerb kormány útján hozatja nyilvánosságra. Az országgyűlési mérsékelt ellenzék február elsejére tervezett értekezletét bizonytalan időn elha­lasztotta. Gyász és politika. Bánatban a király, gyászban a nemzet Rudolf trónörökös halála felett. Bú és rémü­lettől dermedten, felhagyott a politikával mindenki s fegyverszünet állott be a pártok harcsában. Nem a pártokéban, a nemzetében, a kormány és 267 szavazó híve ellen. E szü­net a kegyeletnek természetes adója; igaz és mély érzés az ellenzéki pártokban, a dinasztia és király iránt, kit nagy szerencsétlenségé­ben vigasztalni akarunk részvétünkkel s ke­rülni minden zajt, fiák­ak ravatala körül. Tartozunk ezzel Rudolf trónörökös édes em­lékének, ki szerette Magyarországot, mint ha­záját, a magyarokat, mint honfitársait s a szabadságot az alkotmányban. Nekünk leg­nagyobb veszteség az ő halála, kik az alkot­mányt féltjük, nem azoknak, kik azt felál­dozni hajlandók. A nemzet gyönyörűen viseli magát. Szó nélkül, intés nélkül. Az a nép, melyet cső­cseléknek szidalmazott a gőg, azonnal, mi­dőn hírét hallotta a királyfi halálának, elbu­­sulta magát és gyászt öltött, s beszüntette a h­arczot a kormány fegyveres serege ellen. Ez az igazi lojalitás: a népnek fakadó érzé­se, ösztöne és lemondása hazafias szenvedé­lyéről egy perez alatt, nehogy a halott álma megzavartassék, s hogy a király és királyné néma csöndben sírhassanak. A kormány pe­dig akkor is még, midőn a nép ily nemes pél­dát mutatott, szuronyait villogtatta a magyar fővárosban a késő éjben. Ma is még őrjára­tokkal ingerelte a lakosságot. Ne féljen a kormány, míg az a drága halott nincs eltemetve, a magyar nemzet csön­des lesz. De ne bízza el magát a kormány, hogy azután tehet vele a­mit akar. Ha tanácsolhatunk a kormánynak s a szabadelvű kör képviselőinek, a következőket mondjuk : Szünet van. Csend és béke mindenütt. Bú és gyász az egész országban. Ezzel időt nyert a kormány, hogy politikai hibáit jóvá tegye. Módjában lesz, hogy ha akarja, a véd­­erőjav­aslat 14. és 25. §-ait kijavítsa. Ha ezt teszi, megszűnik az országos izgalomnak oka, s tehát nem fog megújulni az izgalom maga. Tegye ezt meg, míg nem késő. Jaj azoknak a makacs államférfiaknak, kik a merevségben keresik az erőt és a daczban a bátorságot, s kiknek oda mondja a történelem, mikor már engednének, e szót: »késő!« Kíméljék meg a nemzetet az elkeserede­­dett újabb harczoktól. Engeszteljék ki a nem­zetet. Mély gyászában e nemzet az engeszte­­lésre fogékony. Ez lenne a legszebb koszorú, mit a kormány és pártja Rudolf trónörökös ravatalánál letehet. Nagy csalódás volna a kormánytól és kormánypárttól, ha a helyzetet nem így fogná fel; ha azt hinné, hogy a 14. és 25. §-okat immár könnyebben keresztül viheti, vagy többségével kierőszakolhatja; vagy ha csak azt is hinné, hogy azután módosíthatja vala­mikor. Ha akarja módosítani, az érdemleges tanácskozások elején jelentse ki szándékát őszintén, hogy az országgyűlés vitái rendes mederbe tereltessenek. Ha nem teszi, elvesz­tette a nemzeti gyász parancsolta fegyverszü­netnek rá nézve becses idejét. A gyászoló ellenzék tartozik a király­nak azzal, hogy az országban csak a halotti harangok kongjanak. Vészharangokat nem fogunk húzni, de tartozik a nemzetnek is azzal, hogy táborba gyűjti az alkotmány vé­delmére. S mit tévő legyen a nemzet ? Mert ennek is vannak a fegyverszünetben kötelességei. A nemzet, a­hol gyűlést tart e napok­ban, mindenütt első kötelességének tartja sze­retetteljes részvéttel kifejezést adni gyászá­nak és a királyhoz való ragaszkodásának. Mindenütt, hol az összejövetel megtarta­­tik, a nyugalom megőriztessék. Sehol a leg­kisebb tüntetés ne legyen. Abból álljon a tüntetés, hogy a polgárok kijelentsék hűségü­ket az alkotmányhoz, és tiltakozásukat a sé­relmes törvényszakaszok ellen. Felesleges volna most a kormány ellen hozni határoza­tokat, mert ez már tüntetésnek magyaráztat­nék, s a nemzeti gyászszal harmóniába hoz­ható nem lenne. De hol a népgyűlések elhalasztatnak, megtartathatnak később. Azért nem kell pihenni. Teheti mindenki. Teheti minden ma­gántársaság azt, hogy körében megbeszéli, hogy mi módon lehetne legczélszerűbben a vidéket összehozni. Ez iránt az ellenzéki pár­tokhoz írhatnak leveleket és jelentéseket; kérhetnek tanácsot és képviselőket, kik an­nak idején a kerületbe leutazzanak; a talajt egész csöndben jól eligazíthatják, hogy azután a munka könnyen és hamar menjen. Tehetik továbbá azt, hogy mint eddig, úgy folytatólag levelekben és táviratokban a kormánypárti képviselőket figyelmeztethetik választóik és kerületeik közvéleményére s megmondhatják nekik, hogy elvárják tőlük a 14. és 25. szakaszoknál azt, hogy mint haza­fiak és magyarok, azoknak törvénybe iktatá­sát ellenezzék. Ily magánlevelezések legke­­vésbbé sem ütköznek a nemzeti gyászba, an­nak illendő megtartásába. • Ezeket kívántuk elmondani a kettős ün­nepnapok előtt olvasóközönségünknek s hozzá teszszük, mint legfőbbet és első kötelességet, még azt, hogy e valódi gyászban, midőn a nemzetnek annyi oka van búsulni, mert si­ratja trónörökösét, félti alkotmányát, és látja a kormány katonai abszolutizmu­sát , a­mint a parlamentet körülveszi , tehát ezen igazán gyászos időkben, me­lyekhez hasonlókat, szomorúbb napokat év­tizedek óta Magyarország nem látott , hát tartsunk trónörökösünk koporsójánál gyász­istentiszteletet mindenfelé s járjunk templom­ba. Hogy Isten áldja meg királyunkat, koro­nás I. Ferencz Józsefet, a szerencsétlen atyát vigasztalással és lelkierővel, kiállani és el­viselni a végtelen nagy szenvedést, mit aka­rata rámért , hogy bölcseségében és szivjósá­­gában fordítsa felénk prczáját, szegény ma­gyar nemzetre s hallgassa meg a mi kérel­meinket, lássa dobogó szivünket, mely érette ver; és bizzék bennünk, mint a hogy mi benne bizunk; és találjon megnyugvást a mi boldogításunkban, kik mindnyájan Magyar­­ország atyjának fiai vagyunk. A főváros gyásza. Annyi gyászlobogót, mint a­mennyi ma lengett fővárosszerte, még nem láttak a fővárosban. Nemcsak a középületekről, templomokról lengtek fekete lobo­gók, de számos magánházról is. Gyászlobogók leg­sűrűbben a Belváros utczáin, s különösen a Váczi­­utczán voltak láthatók, hol alig van ház fekete zászló nélkül. Az üzletek kirakataiban is számos helyen fekete szalagú koszorúk voltak láthatók. A gyász e külső kifejezése csak visszatükrözte a lakosság mély részvétét. Más beszédtárgy nem volt ma a fővárosban, mint a szeretett trónörökös váratlan halála s ma nem kisebb izgalommal kapdosták az esti lapokat, mint tegnap. Mintha csak mindenki újból és újból meggyőződni akart volna arról, hogy a lesújtó gyász­eset csakugyan megtörtént. Daczára a hivatalos je­lentéseknek, egész nap a legkülönbözőbb verziók jár­tak szájról szájra. Jellemző a mély szeretetre, mely­­lyel népünk a trónörökös iránt viseltetett, hogy a főváros képkereskedéseiben ma elkeltek az összes olajnyomatú képek és metszetek, melyek a trónörö­köst és családját ábrázolják, úgy hogy délután ily képek a kereskedésekben nem voltak találhatók. Az utczákon a népies irodalom legújabb termékét, Ru­dolf trónörökös rímekbe szedett életrajzát árusítot­ták s ezrivel akadt vevő. Hogy a mély részvét a mai nap folyamán még csak nagyobbodott, mutatja az is, hogy a távíróhivatalok alig győzték a Bécsből érkező és Bécsbe küldött sürgönyöket elintézni. * A főváros törvényhatósági bizottsága ma dél­után R­á­t­h Károly főpolgármester elnöklete alatt rendkívüli közgyűlést tartott, a­­melyen a bizottsági tagok mindnyájan fekete öltözetben jelentek meg s állva hallgatták végig az elnök következő beszédét Mélyen tisztelt közgyűlés! Egy megrendítő, egy váratlan gyászeset, egy iszonyú csapás, mely az osztrák-magyar monarchia összes népeit a legmélyebb fájdalommal sújtotta, szolgáltatott szomorú okot a mai rendkívüli köz­gyűlés kivételes egybehivására és megtartására. Ő cs. és kir. fensége Rudolf trónörökös gyár haza szeme fénye és reménye, a magya korona közszeretetben állott s legfényesebb­ségekkel és erényekkel megáldott örököse,­­­séges Urunk és királyunk egyetlen fia, regn előtt Baden melletti meyerlingi vadászká­ban meghalt. E váratlan és iszonyú gyászeset tette­ kötelességemmé a mai rendkívüli közgyűlés nal­ megtartását, mert ismerve a főváros ke­zének őseitől öröklött alattvalói kegyelettel, dolatérzelmeit, melyekkel felséges urunk és más királyunk irányában örömben és bab mindenkor viseltetik, ismerve azon hódolatteli mélyebb tiszteletet s hűséges ragaszkodást, mi főváros közönsége . Felségeik és a felséget kodó ház iránt kebelében táplál, csak az ált gyászhangulatnak felelek meg, ha őszinte iro­dalmunk és részvétünk kifejezésére a törvén­sági közgyűlésen ünnepélyes alkalmat szolgál Ez érzelmek sugallatát követjük, midőn­yes urunkat királyunkat és felséges királyné valamint a felséges uralkodóházat és az egész archiát ért iszonyú csapás és szomorúság alki női legmélyebb fájdalmunknak adunk mély­­­zést. És éppen azért hiszem, hogy a főváros­­ sége és a közgyűlés gyászérzelmeinek felelek midőn következő javaslatokat, illetőleg indítvá­nát bátorkodom előterjeszteni: 1. Méltóztassék ő cs. kir. fensége, Rudolf örö­kös váratlan halála alkalmából Budapest fél legmélyebb fájdalmának és részvétének, úgy közgyűlési jegyzőkönyvben, valamint az ő fe­­hez legkegyelmesebb urunk és királyunkhoz, mélyen sújtott trónörökösné Stefánia ő fenlé­­intézendő legalázatosabb feliratban méltó kifejt adni. 2. Méltóztassék elhatározni, hogy Magyr­szág fővárosa a Bécsben tartandó temetési új ünnepélyen küldöttségileg képviseltessék és én folytán kimondani, hogy a tanács és törvénybi­sági bizottság néhány tagjából alakult küldött saját vezetésem alatt a főváros képviseletében temetési szertartásban részt vegyen. 3. Méltóztassék az ő Felségéhez intézett , alázatosabb feliratnak a megállapítandó módó helyen a főváros nevében leendő átnyújtására vezetésem alatti küldöttséget szintén megbízni. Ezen indítványokat azon kérelemmel vág bátor mély tisztelettel előterjeszteni, miszerint e kát elfogadni és határozattá emelni méltóztass. A közgyűlés az indítványokat elfogadta. * A fővárost a temetésen képviselő küldött következőleg alakíttatott meg. R­á­t­h főpolgára Kamermayer Károly polgármester és Gé­c­z­y Károly alpolgármester, Bogisich , Ország Sándor, Mérő János, T­a­r­c­s­a­y J­ai Forgó István, Schweiger Márton, Radoc János bizottsági tagok. A trónörökös közgazdasági törekvései. A tudásvágyban és ismeretekben egyaránt gi­dag trónörökös gondos és széleskörű közgazdász neveltetésben is részesült. Együtt haladván­a­­ nagy arányú mozgalmaival, kiváló előszeretettel fo­lalkozott a szocziális kérdéssel, a mely felé nemes, alapos készültsége, hanem ama súly is vonzotta, me­lyet a munkástársadalom ügyének tulajdonított. T­nulmánya tárgyává tette a szocziális irodalom term­­eit és mind nagyobb mértékben fejlődött ki nem a szegényebb néposztályok sorsa iránt való érdeklődő Egész neveltetése előkészítette a szocziális ta­nulmányokra. Két éven át szentelte magát a nem­zetgazdasági tudományoknak és pedig nem puszi kedvtelésből, mert hetenkint tizennégy órán fogla­kozott ez ismeretekkel. Oktatása annak idején a leg­szabadelvűbb szellemben történt és kiterjedt a n­e­m­zetgazdasági elméletre, a közgazdasá­gi politikára, a pénzügytanra és a sta­tisztikára. E tudományszakokban tett tanulmá­nyaiból ismerte meg azokat a gazdasági törvényeket a melyek a világot pénzügyileg igazgatják, szabályoz­zák és vezérlik. Stúdiuma közepett kiválóan az á­l­lami pénzügyek tana ragadta meg s nagy ér­deklődéssel kutatta az állami költségvetésnek a köz­jólétre gyakorolt hatását. Határozott gazdasági rend­szerhez nem csatlakozott, de kutató figyelemmel ki­sérte a szegényebb néposztályok sorsát és így gazda­sági világnézetének kiválóan modern társadal­­m­i jellege volt. Még alig volt tizenhét esztendős, midőn elmé­leti stúdiuma benne önálló gazdasági véleményeket keltvén. Írott munkákban, fejtegetésekben, értekezé­sekben örökítette meg eszméit. És nevezetes, hogy ki­válóan a napirenden levő gyakorlati kérdéseket vonta munkássága körébe. Értekezést irt az erdőirtás­­ról, az erdészeti törvénynek a vadá­szati törvénynyel való összefüggésé­ről, a bortermelés javításáról, a mező­­gazdaság helyzetéről és reformjairól stb, melyek megannyian praktikus kérdésekkel fogla­latoskodnak és a korán elhunyt trónörökös szék­ére** nek sokoldalúságáról kétségbevonhatatlanul kodnak. — Megszerezvén a kellő elméleti alap, útra kelt a jelentősebb mezőgazdasági és ipari tele­pek, városok és államok megtekintése végett. Kitűnő anyaga volt a tanulásra mindjárt Albrecht főherczeg sziléziai birtokaiban, a­melyeken valóságos mintagaz­­daság folyik. És a trónörökös gyakorlati megfigyelé­seit e gazdaságban éppen akkor tette, midőn a tenge­rentúli verseny hatása alatt, ott a magtermelésről ép­pen az állattenyésztésre tértek. Alkalma volt tehát megismerni az új agrikultúra legújabb irányát és leg­nagyobb szükségét. Az osztrák ipari viszonyok tanulmányozása után a pénz és kereskedelem világába, Angliába ment. Megismerte a hatalmas angol bankot forgat-

Next