Pesti Napló esti kiadás, 1889. március (40. évfolyam, 60-88. szám)
1889-03-01 / 60. szám
Budapest, 1889. A PESTI NAPLÓ ESTI LAPJA. Péntek, márczius 1. 60. szám. — Egyes szám helyben 2 kr, vidéken 3 kr. A 25. §. ellen. A párdányi (torontáli megyei) választókerület módosi szabadelvű párti intelligencziája levelet küldött képviselőjéhez, Csávossy Bélához, melyben felkéri, hogy a véderőjavaslatnak 14. és 25. §§ szaiban a haza és a magyar nyelv ellen intézett merényletet látvány rázza le a pártfegyelem bilincseit s a haza ügyét előbbre helyezvén a kormányelnök személyénél, szavazatával hasson oda, hogy a sérelmes §§-sok törvénybe ne iktathassanak. * A trencséni választókerületnek a szabadelvű párthoz tartozó választói nevében Simon Béla választási elnök az alábbi táviratot intézte Rakovszky Géza képviselőhöz: »Nagyságos Rakovszky Géza orsz. képviselő úrnak Budapesten. A felháborodás a beterjesztett véderőtörvényjavaslat ellen Trencsén városában és a kerületben általános. Utasítást nem adhatunk, de kérve kérjük Nagyságodat, hogy a magyar nyelv és a hazai ifjúság szent érdekében a javaslat sérelmes 25. §. ellen szavazni méltóztassék.« Elkeseredett választói nevében: Simon Béla takarékpénztári igazgató s választási elnök, Dohnányi Lajos ügyvéd, Schlesinger Béla kereskedő s városi tanácsnok, id. Melesiczky Miklós megyei főpénztárnok, Skarnitzl Ferencz könyvnyomdatulajdonos s városi tanácsnok, Thurzó Dániel gyámpénztári ellenőr, Hennel Jakab földbirtokos, Zárjeczky Alajos megyei házipénztári ellenőr, Schlesinger Gyula földbirtokos, Chudovszky Géza tervszéki jegyző, Czigler Gyula megyei főszámvevő, id. Schweriner Antal ügyvéd, Petras Károly megyei árvaszéki elnök, dr. Weisz Sándor ügyvéd, Brix Vincze kereskedő, Friml Ferencz magánzó és városi tanácsnok, Zsambokréthy Pál kereskedő, Policzer György körjegyző, Dr. Ambró Zoltán városi főorvos, Cselkó Béla megyei házi főpénztárnok, Dr. Motkó Géza ügyvéd, Bangya Gusztáv megyei főjegyző, Kubicza Bálint földbirtokos, Barényi Ferencz t.megyei főjegyző, Donáth Manó ügyvéd, Némák József megyei tisztviselő, Káiser Henrik kereskedő, Ocsnay Ernő Trencsén szab. kir. város polgármestere, Tersztyánszky Alajos földbirtokos, Frankl Henrik ügyvéd, Bánóczy Ádám földbirtokos, Miló Elek árvaszéki ülnök.« * Kalocsáról írják lapunknak tegnapi kelettel: Tévedés azt hinni, hogy a duna-pataji választókerület nem tudná hazafias kötelességét. Hisz már február 3-án tartott pártnélküli, nagy népgyűlést, melynek határozata figyelmeztette Gajáry Ödön országos képviselőt, hogy a 14. és 25. §. nem nekünk valók, és kérve kérték, hogy meg ne szavazza. De ugyanekkor már nagy titokban rebesgették a hozzá közelállók, hogy minek kellemetlenséget okozni a képviselőnek; ő tudni fogja kötelességét, mert maga fog megnyugtató határozati javaslatot benyújtani. Javaslata előttünk van, de ember nincs e kerületben, — belső embereit kivéve — ki annak örülne. (E tárgyban egyébiránt Kalocsa városa már február hónapo ikén rendkívüli közgyűlést tartott, melyben a 25. §. ellen létetett indítvány. Ez az indítvány azonban visszavonatott, mert maga a kalocsai érsek Haynald bíbornok vetette magát közbe indirekt után bár, de elég hatékonyan. Ennek daczára még sincs kizárva, hogy Kalocsán mozgalom fog megindulni.) ORSZÁGGYŰLÉS. A képviselőház ülése márczius 1-én. A képviselőház mai ülésén egy igen érdekes tapasztalat követelt megfigyelést. Az ülés elején Beöthy Ákos Tisza miniszterelnök tegnapi állításaival szemben két, reá vonatkozó állításnak abszolút valótlanságát mutatta ki és utasította vissza. Beöthy Ákos a szó legszorosabb értelmében rápirított a miniszterelnökre, és jellemezte azt a könnyelműséget (más kifejezést használni nem akarunk), melylyel a miniszterelnök úr ellenfeleivel szemben valótlan állításokat forgalomba hozni szokott. Az egész ellenzék nagy lelkesedéssel fogadta Beöthy Ákosnak jogos és méltányos felszólalását , és maga Tisza miniszterelnök kénytelen volt beismerni, hogy Beöthy Ákosnak igaza van. Mikor a miniszterelnök felállt, hogy e bűnbánó vallomásokat megtegye, az ellenzék zúgott és zajongott. Tehát volt ismét »parlamenti jelenet.« — De ekkor Tisza miniszterelnök eltávozott az ülésteremből és többé az egész ülés folyamán nem is tért oda vissza. Es imen parlamenti rend és nyugalom teljesen helyre volt állítva. Az elnöknek egyetlen egyszer sem kellett csöndet kérnie, pedig nemcsak a 25 ikm. ellen mondattak beszédek, hanem mondattak mellette is. Jónás Ödön és Kara János szólaltak fel a javaslat védelmére, és az ellenzék nyugodtan kihallgatta őket, s ha egyes állítások ellen jogosan tiltakozott is, ámde ez sem a parlamenti rend, sem a parlamenti nyugalom rovására nem történt. Nevetséges ráfogás tehát azt állítani, hogy a parlamentarizmusban veszély van. Nem is volt és nem is lesz. A mai ülés elég bizonyság volt erre. Ami a mai vitát illeti, annak kimagasló mozzanatát képezi báró Prónay Dezőnek remek szónoklata. E beszéd, melyben a hazafias hév nem kisebb, mint a legmélyebb államférfim gondolkozás) méltán nevezhető első rangú politikai eseménynek. De nem csak a beszéd tartalma és előadása, hanem a szónok kiváló egyénisége is nagy súlyt kölcsönöz e felszólalásnak. Báró Prónay Dezső egyik párt kötelékébe sem tartozik, de mint a protestáns ágostai egyház főfelügyelője egyénileg igen nagy erkölcsi súlyt képviselt. Báró Prónay Dezső a germanizáczió történetéből vont analógiát a 25-dik §-ra s beszédjének e része oly magas színvonalon állt, mint Macaulay essayei báró Prónay politikai érvei a legfrappánsabb történeti igazságok keretében jelentek meg. S bár ő maga az önálló magyar hadsereget tűzi ki czélul, de kijelenté, hogy ma a legnagyobb súlyt az 1867-iki közjogi vívmányok megőrzésére kell fektetni. S e tekintetben igen nagy elismeréssel szólt gróf Apponyi Albertnek határozati javaslatáról. A vitát Thaly Kálmán beszéde fejezte be ma. E beszéd a legkitűnőbb támadó beszédek egyike volt, telve adatokkal és szellemes konklúzókkal. A ház valódi élvezettel hallgatta Thaly Kálmánt, az ellenzék pedig folytonos és zajos tetszésnyilatkozatokkal , adózott neki. Thaly Kálmán számos epizódot vegyí tett beszédébe a német nyelv hatáskörének jellemzésére. Mindegyik egyformán hatott és jóízűen megnemi vettető a házat. De nem kevésbbé hatottak Thaly Kálmán komoly érvei is, s különösen az a kijelentése, hogy sohasem itthon, sem a külföldön nem szégyelte, ha német beszédéből ráismertek benne a magyarra. Megjegyezzük még, hogy az ellenzék báró Prónay beszéde után perczekig tartó ovácziókban ünnepelte a szónokot és hogy a kormánypárt soraiból is többen jöttek át gratulálni Prónay Dezsőnek. Elnök: Péchy Tamás. Jegy zők : Joszipovich Géza, Szathmáry György, Nagy István. A kormány részéről jelen vannak: Tisza Kálmán, dr. Fejérváry Géza, Fabiny Theofil, Baross Gábor, gr. Széchenyi Pál. A múlt ülés jegyzőkönyve felolvastatván, hitelesíttetik. Elnök jelenti, hogy Ábrányi Emil Pest Pilis-Solt-Kiskun megye keczeli választókerületben megválasztott képviselő megválasztatása óta a szabályszerű 30 nap eltelvén, a nélkül, hogy választása ellen kérvény adatott volna be s igy Ábrányi Emil a végleg igazolt képviselők jegyzékébe iktattatik. Bemutatja a földmivelés, ipar és kereskedelemügyi miniszter átiratát, melynek kapcsában megküldi az 1888. évben foganatosított gyárvizsgálatokról szóló jelentés 413. példányát. A jelentés példányai ki fognak osztatni a ház tagjai között. Bemutatja továbbá Sopron vármegye közönségének feliratát, melyben a véderőről szóló törvényjavaslat 25. §-ában foglalt intézkedéseket meg nem szavazni, az állam nyelvének a közös hadseregben való elismerését s annak Magyarországon a tisztképzésnél való alkalmazását kivívni s törvényileg biztosítani kéri. Végül bemutatja a debreczeni törvényszék és járásbíróság biráinak Körösi Sándor, a kecskeméti törvényszék és járásbíróság biráinak Ugron Gábor, a soproni törvényszék és járásbíróság biráinak Hannibál József, a hajdúböszörményi járásbíróság biráinak Papp Elek képviselők által beadott kérvényeit, melyekben javadalmazásuknak kellő mértékre való felemeltetését kérik. Elnök felolvastatja elnöki jelentését a februárban beterjesztett indítványok és interpellácziók mikénti elintézéséről. Tudomásul szolgál. Napirend előtt felszólal Beöthy Ákos: T. ház! (Halljuk ! Halljuk!) A tegnapi napon a miniszterelnök úr szíves volt múltkori beszédemmel foglalkozni épen akkor, mikor én véletlenül a házban nem voltam jelen. A miniszterelnök úr beszédében — azt hiszem minden czélzat és szándék nélkül — beszédem több részét alaposan félreértette és félremagyarázta; azonkívül pedig az én rovásomra felhozott egy oly ténykörülményt, mely a tényleges valóságnak egyszerűen nem felel meg. Szalay Imre : Régi szokás. Beöthy Ákos: Méltóztassék ennélfogva nékem a t. ház megengedni, hogy mindezeket rektifikáljam. (Halljuk! Halljuk!) Előre kijelentem, hogy annak, amit mondok semmi személyes éle nincs és a legszigorúbban tárgyilagos leszek, de egy kis időre szükségem lesz és azért kérem a t. házat, méltóztassék pár perczig kegyesen türelmével engem megajándékozni. (Halljuk ! Halljuk !) Elnök : Azt hiszem, a t. ház méltóztatik ebbe beleegyezni. Beöthy Ákos : A t. miniszterelnök úr azt mondta, hogy én — bizonyos rezervákkal ugyan — a hadsereg kettéválasztását akarom. Én egész határozottan kijelentettem, hogy a katonai szétválasztást nem akarom , de igenis akarom azt, hogy a hadseregnek magyar állami és közjogi jellege megóvassék. (Helyeslés a bal- és szélsőbaloldalon.) Felhoztam példa gyanánt Németország hadseregét, ezen hadsereg egyes kontingensének viszonyát s azt, hogy azok »formell juristisch« külön közjogi állással bírnak. A t. miniszterelnök úr erre azt kérdezte, hogy voltaképpen mit akarok ezzel bizonyítani ? Igen egyszerűen azt akartam és akarom bizonyítani, hogyha a magyar hadseregnek magyar állami karaktere a közös hadsereg keretében kiemeltetik, ennek a konzekvenciája az, hogy az a hadsereg a magyar állam iránt azon kötelezettséggel bír," hogy tartozik a magyar állameszmét propagálni, (Helyeslés a bal- és szélsőbaloldalon,) tartozik elismerni a magyar alkotmány fenhatóságát, (ügy van a bal- és szélsőbaloldalon,) és azonkívül következik ebből az, hogy akkor abban a hadseregben a magyar állam nyelvének is helyt kell foglalni. (Helyeslés a bal- és szélsőbaloldalon.) Éppen így félreértette a t, miniszterelnök úr, amit én a fejedelem személyének közösségére, a felségjogokra és a vétóra nézve mondtam. A miniszterelnök úr figyelmeztetett engem arra, hogy a fejedelem személye közös, míg ellenben Németországban külön dinasztiák és külön fejedelmek vannak. Az én egész érvelésem abban kulminált, hogy kiemeltem, hogy a fejedelem fizikai személyének közössége mellett két közjogi személy van, két suveren van, két korona van, hogy tehát a magyar király az osztrák császártól közjogilag éppen úgy különbözik, mint a német fejedelmek különböznek egymástól. (Helyeslés a bal és szélső baloldalon.) Ebben a tekintetben tehát különbség nincs. De van különbség másutt, jelesen van ott, hogy a német fejedelmek a német birodalom fenhatósága alatt állanak; annak rendeleteit effektuálni tartoznak, mert ha nem effektuálják, rájuk küldik a »Bundes Exekucziót«; a magyar király pedig nem áll az osztrák császár fenhatósága alatt. (Úgy van a bal és szélsőbaloldalon.) Azokat a történeti példákat és történeti dedukciókat, melyeket én a felségjogok korlátozását illetőleg felhoztam, a miniszterelnök úr aképpen magyarázta és interpretálta, hogy Magyarországon a felségjogok korlátozása mindig csakis nagy válságok után történt. Ennek, t. ház, éppen ellenkezője történt. Nagy alkotmányos válságok után a felségjogok sohasem korlátozottak, hanem inkább bővíttettek. Így volt az 1687-ben I. Lipót uralkodása alatt, igy volt 1867-ben. A példákat akkor voltam bátor előhozni. Különben azon kérdésre nézve, melyet én felvetettem, nem ez képezi a határozó momentumot, hanem az és ez adja meg az én előadásomnak a valódi érelmét, hogy Magyarország alkotmánya történeti fejlődésű alkotmány, hogy itt a hatalmi viszonyok folytonosan változtak, hogy a hatalmi súlypontok folytonosan változnak és ennek következtében a legnormálisabb időben is — én a békés reformok idejét normális időnek nevezem — megtörténik az, hogy a felségi jogok esetleg korlátoztatnak vagy bővíttetnek. És, tehát, ezután különösen kiemeltem azt, hogy mivel a mostani időben, a védelem eszközei oly módon foganatosíttatnak, hogy az alkotmányos kontroll rovására szertelen hatalom adatik a koronának és a kormánynak, más oldalról szükségesnek tartom, hogy alkotmányos biztosítékaink erősíttessenek. (Helyeslés! Úgy van a bal- és szélsőbaloldalon.) A t. miniszterelnök úr azután azt is mondta, hogy a »vető« jogról beszélni csak úgy van értelme, hogyha az ember a régi kancelláriai és 47-ki rendszert akarja visszaállítani, és hogy ez nem tartozik a parlamentáris rendszer keretébe. Már, hogy egy félkegyelmű ember legyen az országban, aki a 47-ei állapotokat akarja visszaállítani, azt én igazán nem hiszem. Az ilyen információ ellen nem is védem magam. De tagadom azt, hogy a »vétó« jogának gyakorlása ellentétben állana a parlamentáris rendszerrel. Mert én azt hiszem, hogy a parlamentáris rendszer következtében a korona egyetlen egy felségjogtól sincsen megfosztva, azokat éppen úgy mint előbb, tetszése szerint gyakorolhatja. (Úgy van balfelől.) És én merem állítani, hogy ebben az adott esetben is, az az egyedüli parlamentáris eljárás, amit én felhoztam. (Úgy van balfelől.) Mert ha az történik, hogy az én indítványom elfogadtatik és a főrendiház ahhoz hozzájárul és a fejedelem azt találja, hogy az felségjogaiba ütközik, azt nem szankcionálja és ennek indokait velünk egy kegyelmes királyi leiratban tudatja; ezt a miniszterelnök úr ellenjegyzi, ő ellene pedig nekünk mindig van alkalmunk procedálni. Ha pedig ennek ellenkezője történik , ha az történik, hogy Gajáry Ödön t. képviselő úr indítványa fogadtatik el, akkor az a kérdés, hogy miképpen állunk a felségjogokkal szemben, még tisztázva nincsen és miután még tisztázva nincsen, mi a miniszterelnök ellen egyáltalán nem procedálhatunk, mert ennek alapja nincsen, (ügy van balfelől.) Ezt kívántam, tehát, szavaim félreértése következtében elmondani. És most áttérek a tényleges rektifikáczióra. (Halljuk! Halljuk!) A miniszterelnök úr, mikor megtámadtam nézetváltoztatásáért, azt állította, hogy én is megváltoztattam nézetemet, és akkor a következőket mondotta: (Olvassa) »Hanem t. hát, anélkül, hogy azon kemény szavakat legtávolabb is viszonozni akarnám t. képviselőtársamra, mégis tán szabad lesz nekem is elmondanom, hogy ugyancsak 1875-ben a választások után, midőn itt e házban a legelső viták folytak, az én t. barátom« — már t. i. én (Derültség a bal és szélsőbalon) — »aki ma minden áron, bizonyos rezervával ugyan, de a hadsereg tényleges kettéválasztásának akar kezére szolgálni, mint tagja e csekély számú, általam külömben személyileg igen t. tagokból álló pártnak »Halljuk«-szó és »helyeslő nagy tehetségeit legelőször is akkor próbálgatta, midőn azon párt egykori vezérszónoka még a honvédség eltörlését is indítványozta.« Mindkét állításból egy betű sem igaz, t. ház. (Élénk derültség a bal- és szélsőbalon.) A Sennyey pártnak programmját általán nem képezte a honvédség eltörlése. Azon ismeretes, úgynevezett »zempléni 12 pontban,« mely a Sennyey-párt programmját tartalmazza, a 8. pont így hangzott: (olvassa) »A monarchia védképessége feltétlenül fenntartandó. Mi tiszteljük a közös hadsereget, melyben fiaink szolgálnak, és azt erősnek akarjuk. A honvédség nemzeti intézményét is fenn akarjuk tartani. A véderő elviselhetetlen költségeit úgy lehet kevesíteni, ha behozatik a területi rendszer és ha a honvédség ezzel kapcsolatba hozatik. Ez volt, a programm; az indítvány pedig, melyet Ürményi Miksa képviselő ezen párt nevében 1875. évi deczember hó - án benyújtott, így hangzott : A képviselőház felhívja a honvédelmi minisztert, hogy a múlt évben keresztül vitt ujonczozások tényleges eredményeit öszeállitsa s ezen kimutatását a parancsnokoknak s kereteknek, az ennek alapján megállapítandó tervével együtt a képviselőháznak oly időben mutassa be, hogy az 1877. évi költségvetés már e szerint lenne tárgyalható. Ez volt az indítvány czélja s indoka ez volt. Rövid szóval tehát, azt hiszem, hogy a honvédséghez a közvetlen újonczozás eszméjét el kell ejteni, és ezt azon módon mint Poroszország Landwehrjeivel csinálja: a közös hadseregben 8 — 9 évig szolgált katonákból kellene formálni.« Ez volt az egész. És hogy az a képviselő — mert tartozom reputácziójának, miután itt a házban jelen nincs: Ürményi Miksa, — mily hazafias érzelmeket táplált erre nézve, még egy rövid paszust fogok beszédéből felolvasni. (Habjuk! Halljuk ! olvassa): »De még tovább is kell menni. Ez bocsánatot kérek, egy személyes kedvencz eszme, hanem én már rég azt találom, hogy egy katonai növelde a bécsújhelyinek mintájára Budapesten vagy annak környékén mint a közös hadsereg intézménye, de magyar tannyelvvel, miután magyar fiuk számára lenne szánva, igen hasznos lenne ! (Felkiáltások a bal- és szélsőbaloldalon : Magyar nyelven!) Hát, t. hát, igy indítványoztatott a honvédség eltörlése. Ami pedig engem illet én igen egyszerűen azért nem támogattam az indítványt, mert 1875-ben a képviselőháznak tagja nem is voltam. (Élénk derültség a bal- és szélsőbaloldalon.) Én tehát, t. hát, nézeteimet ebben a kérdésben nem változtatom meg, hanem igenis, megváltoztattam más irányban, abban, hogy amikor mint deákpárti ember a politikai pályára léptem, nem láttam szükségét annak, hogy a magyar államiság feltételeit és biztosítékait erősítsük, ma azonban ennek szükségét látom. Ennyiben van nézetváltozás, ha ezzel elégtételt adhatok a t. miniszterelnök úrnak, igen örülök rajta, de többet csakugyan nem szolgálhatok. Köszönöm a t. háznak, hogy megengedte, hogy szíves türelmét igénybe vegyem. (Élénk éljenzés és helyeslés bal- és szélsőbalfelől.) Tisza Kálmán miniszterelnök: T. ház! (Felkiáltások a szélsőbaloldalon: Hoch! Hoch ! Halljuk ! Halljuk! jobbfelől.) Én nem fogok újra vitatkozásba bocsátkozni, bár azt hiszem, hogy épp úgy kérhetném a t. házat, hogy azt megengedje, (Halljuk! Halljuk!) és épp úgy élhetnék ez engedélylyel, mint Beöthy Ákos t. képviselő úr, azonban két megjegyzést mindenesetre tennem kell. (Halljuk ! Halljuk!) Az első az, hogy én kerestem tegnapi beszédemben, de nem akadtam hirtelen rá, különben akárki elolvashatja, hogy én azt mondtam, hogy az, amit a t. képviselő úr akar, ha nem akarva is, de oda vezet, hogy a hadsereg kétfelé oszlassák. Én tehát őt azzal az intenczióval nem vádoltam. Ez az egyik. Ami a másikat illeti, abban, megvallom tévedhettem. Tudtam, hogy a képviselő úr annak a pártnak tagja volt, ahhoz számította magát ; azt hittem, hogy képviselő is volt. — Meglehet, — el kell hinnem, hogy ebben tévedtem. De bocsánatot kérek, maga a képviselő úr szíves volt igen helyesen felolvasni az indítványt; várjon — méltóztassanak meggondolni — az az indítvány, amely azt mondja, hogy az ujonczozás által a honvédség ne egészítessék ki, hanem csak a 10 évig, a közös hadseregben szolgáltak helyeztessenek át a honvédséghez, a honvédségnek azon alakban, melyben az ma fennáll, s melyben azt a nemzet szerette, nem határozott megsemmisítése-e ? (Élénk helyeslés jobbfelől.) A honvédségnek határozott megsemmisítette ez Minden ember úgy fogta fel akkor, és minden ember, a ki a honvédséget azon szemmel tekinti, a melylyel az 1868-ban tekintetett és most tekintetik, úgy fogja felfogni. Ebben tehát állításomat határozottan fentartom. (Helyeslés jobbfelől: Ziros felkiáltások szélsőbalfelől : Hoch! Hoch!) Következik a 24-dik és 25-dik §. tárgyalása. Jónás Ödön nem zárkózik el az aggodalmaktól, melyeket benne a 25. §. kelt. A határozati javaslatban, melyet Gajáry nyújtott be, meg van mondva, hogy a vizsgálaton a magyar nyelvet használhatják az egyéves önkéntesek minden megszorítás nélkül. (Helyeslés jobbfelől.) Nincs tehát kötve sem egyes tantárgyakhoz, sem pedig egyes tantárgyak részleteihez, amint az a véderőbizottság határozati javaslatában van kifejezve. (Felkiáltások balfelől: Csak az van a vizsga folyamán !) Természetesen, mert az előtt, azon kívül használni még sem lehet. E szakasz szigorító rendszabályaival szemben aggályokat kelt az, hogy az eddigi gyakorlat szerint azok a tiszti kurzusok és előadások igen gyenge lábon állottak, és általában nem voltak úgy szervezve és úgy tartva, hogy azokból azon ifjú, ki törte a nyelvet és kinek szüksége volt segélyt nyújtó magyarázatra, azokban megtalálhatta volna a pótló eszközt. Legelső helyen meg kell jegyeznem, hogy ezekre a tiszti kurzusokra kirendelt ezredbeli katonatisztek rendesen a legfiatalabbak voltak és pedig azért, mert tekintve a nagy tehert, melylyel az előadások járnak, a komoditás tekintetéből, az idősb tisztek jobbnak látták az elől kitérni. Egy másik baj az volt, hogy azon tiszteket évei,kint felcserélték éppen a megterheltetés szempontjából ; tehát megosztva, minden évben mások tartották az előadásokat, s így e tanerők nem tudtak egyáltalában olyan oktató képességre szert tenni, melyet tőlük méltán megkövetelni kell. De másrészt, hiányzott azon előadásokból még azon póteszköz is, mely a különben rossz előadást helyettesíthetné, azaz a jó tankönyvek. De most szóló meg van nyugtatva az erre vonatkozó miniszteri kijelentés által. Aggodaldalmat kelt szólóban a szegény államköltséges önkéntesek sorsa, de a miniszter erre vonatkozó kijelentése szintén megnyugtatja. Továbbá kifejezést ad szóló még annak az aggálynak is, mely arra az esetre vonatkozik, ha valaki egy véletlen esély folytán csak egy-két tantárgyból bukik el, vagy ha a vizsgaterminust valami körülmény folytán be nem tarthatja. (Halljuk !) A t. miniszter úr szives volt beszédében erre czélozni s kijelentette, hogy a tiszti képesség megítélésében az általános benyomás lesz mérvadó. Szóló őszintén megvallja, hogy ez a válasz nem elégíti ki teljesen. (Halljuk ! Halljuk !) Azért nem elégíti ki, mert nagyon is az egyéni felfogás dolga, mi az az általános benyomás. S végül még egy aggályra akar rámutatni s ez az, mely a gyakorlati vizsgával áll kapcsolatban. Tudvalevőleg a legtöbb buktatás ezen a gyakorlati vizsgán történik. Ennek természetes oka abban rejlik, hogy nem nyertek kellő kiképzést a gyakorlati téren s hogy az eddigi gyakorlat szerint nem volt megadva az egyéves önkénteseknek az alkalom ezen routin és katonai magatartás elsajátítására. Ha a gyakorlati kiképzés úgy lesz berendezve a közös hadseregnél, mint van pl. berendezve a honvédségnél, hogy már kezdettől fogva erre az önállóságra szoktatják az önkéntest, ahhoz szóló a gyakorlati vizsgától sem fél (Helyeslés jobbfelől) s azért kéri a minisztert, hogy lépéseket tegyen aziránt. Kijelenti, hogy nagy súlyt helyeza miniszter által nyújtott e biztosítékokra azért, mert először nem tételezheti fel, hogy egy miniszter az ország színe előtt félrevezessen bennünket (Úgy van! jobbfelől) és hogy valótlanságokat mondjon. (Helyeslés jobbfelől.) Elfogadja tehát ezen biztosítékokat és megnyugszik bennök, kijelentve azt, hogy a szakaszt Gajáry határozati javaslatával elfogadja. Báró Fejérváry Géza Jónás szavaira reflektálva elismeri, hogy itt-ott fordultak elő dolgok, mikről jobb lett volna, ha elő nem fordultak volna Hogy a tiszti vizsgánál az általános összbenyomás lesz mérvadó, arra vonatkozólag szóló megjegyzi, hogy a képviselők ne tessenek szavaihoz ragaszkodni, hanem az irányhoz, szellemhez, (Közbekiáltások :Osztrák szellem!) mely szerint az »Utasítás« megállapittatni fog. Most az utasítás nincs is készen. (Zaj, közbekiáltások balfelől.) Hogy a t. képviselő urak itt (balra mutat) nem lesznek megelégedve, úgy is tudja. Bolgár szavaira reflektálva megjegyzi, hogy Bolgár új felfedezést tett, mégpedig azt, hogy a kormány takarja czéljait s nem a tisztek, hanem az altisztek szaporítása a czél. Ha más mondta volna, nem csodálkoznék rajta, de hogy volt katona mondja, azon csodálkozik. Ha volna altisztekben hiány, annak az volna-e módja, hogy teljesen tapasztalatlan fiatal embereket állítsanak oda a második évben altiszteknek. Hisz azok a második évben még tanulnak. Nagy István fejtegetéseire megjegyzi, hogy igen nagy szorgalommal állította össze adatait, de statisztikai adatokat kiki kénye-kedve szerint csoportosíthat. (Zaj, derültség.) Föltéve, de meg nem engedve, hogy elég tiszta van is, mint Nagy István kifejti, de szükség van sok segédmunkásra, szükség van háború idején a támadt hézagok betöltése czéljából számos tisztre és szükség van a népfelkelés számára igen sok tisztre. Irányi Dániel azon kérdésére nézve, hogy a hadsereg harczképessége csökken-e az által, ha az önkéntesek csakis magyar nyelven teszik le a vizsgát, azt feleli, hogy nem csökken, de igenis csökken az által, ha németül nem tudnak . Ha az önkéntesek előre tudják, hogy magyarul le lehet tenni a tiszti vizsgát, még kevesebbet tanulnának németül, mint így. (Zaj a baloldalon. Kiáltások: Jobb is volna!) A német nyelvre pedig a hadseregnek szüksége van. (Felkiáltás balról: A honvédségnél is ?) Igen a honvédségnél is elő fogjuk adatni és bizonyos, meg fogjuk követelni a németet. Újra kérik a képviselőket, hogy a múltkor kijelentett szavaihoz ne ragaszkodjék, hanem az irányt és szellemet tartsa szem előtt. Báró Prónay Dezső nagyhatású beszédét reggeli lapunkban közöljük. Öt percznyi szünet után Kazy János panaszkodik, hogy a házból a szenvedély kiűzte a higgadtságot. Elfogadta a javaslatot s a 14-ik szakaszt is, mert nem látott abban alkotmánysértést, de azért mégis örült, hogy a szakaszt megváltoztatták. Elfogadja a 25-ik szakaszt is, bár tudja, hogy sok hátrányt tartalmaz. Nem tekinti büntetésnek a második szolgálati évet. Nagyobb büntetésnek tekinti azt, hogy ha az egyéves önkéntes, ki az első év végén nem teszi le a tiszti vizsgát, mint közlegény vagy káplár tartozik szolgálni behívás esetén. A nyelvi kérdésre nézve a 25. szakaszban nem lát sérelmet. Eddig a német nyelv volt a gyakorlatban a tiszti vizsga nyelve, most a határozati javaslat a magyar nyelvnek is érvényt szerez a vizsgán,hami kétségkívül vívmány. Csodálkozik, hogy sokan felháborodni tudtak a 25. szakasz fölött. A tüntetések tárgytalanok és érthetetlenek. Czéljuk nem lehetett más, mint a szenvedélyeket felkorbácsolni a kormánypártot megfélemlíteni. De ez nem sikerült Az ellenzék magatartása csak a kormánypárt félrevezetését czélozza. (Zajos »Hoch, Hoch«-kiáltások) A Csáky-féle rendeletre áttérve, megjegyzi, hogy szerencsétlen időben látott napvilágot, de benne sérelem nincs. Elfogadja a 25-ik szakaszt. (Helyeslés a jobboldalon.) Thaly Kálmán reflektál az előtte szóló ama szavaira, hogy a Csáky-féle nyelvrendelet szerencsétlen epochában látott napvilágot. Ebben igaza van, mert a Tisza-epochában látott napvilágot, (Zajos derültség a baloldalon,) ez pedig épp oly szerencsétlen epocha, mint a Kolonits-, Bach- és Schmerling-féle idők voltak. (Helyeslés a baloldalon.) Azt mondta továbbá az előtte szóló, hogy meg van győződve — valószínűleg »szentül« — hogy azt a rendeletet nem annyira, vagy nem éppen vagy éppen nem katonai szempontból, hanem magasabb szempontból hozatott. Igen, magasabb szempontból: ezt a magasabb szempontot az előtte szóló bizonyára a germán kultúrában látja, melyet a Fekete-tenger felé terjeszteni akarnak a Schulverein példájára. A 25. szakasznál az előtte szóló félreértésről és félrevezetésről beszélt. A félrevezetés a túloldal ereje, a baloldal még ujoncz benne s az is kíván maradni. (Derültség a baloldalon) Félreértést is emlegetett a t. képviselő úr, nem tudja megérteni, honnan keletkeztek e félreértések. Hát itt nincs szó félreértésről. Azt mondja, nincs szó a szakaszban a magyar nyelvről. Hiszen épp az a sérelem. A honvédelmi miniszter a bizottságban az ő ékes germán magyarságával felolvasta a javaslatot s a magyar nyelv említve volt a »Muttersprache«-k sorában s ki volt mondva, hogy a vizsgáló bizottság tagjai kötelesek lesznek tekintettel lenni a »Muttersprache«kra. Itt van sérelem. A magyar nyelv egy sorba van állítva a szlovén, ruthén stb. nyelvvel. Kell-e fejtegetni, hogy mi különbség van a magyar államnyelv és az ily aprócseprő »Muttersprachek« közt? Ezer éves múltúnk megkövetelheti, hogy a honvédelmi miniszter ne sorozza a magyar államnyelvet holmi kétes exisztencziáju »Muttersprachek« sorába. Ez a szégyen pírját kergeti a magyar ember arczába. Ez az oka az általános felháborodásnak, melyet semmi szakasz köpenyével eltakarni nem lehet. Fenyvessy Ferencz: Kilátszik a lóláb. Thaly Kálmán : A felségjogokra áttérve, hangoztatja, hogy Irányi Dániel, Beöthy Ákos és báró Prónay Dezső eléggé utasították vissza a hamis tanokat. Csak annyit akar megjegyezni, hogy a régi időkben, még Mária Terézia idejében is a parancsnokok maguk intézkedtek a vezénylet nyelvét illetőleg, s magyar volt a vezényleti nyelv. Később a német nyelvet a hadseregbe becsempészték. Mária Terézia és Ildik József uralkodása idejében 26 éven át nem volt országgyűlés s akkor titokban germanizálták a hadsereget. Szóló ezután érdekesen ismerteti a hadseregnek Mária Terézia kora alatti germanizálását. Később vérbe és börtönökbe fojtották a törekvést, hogy a magyar nyelv legyen ismét a szolgálati és vezényleti nyelv. Tagadja, hogy a hadsereg nyelve a felségjogok közé tartozik. Arra vonatkozólag, hogy mily érvénye van a magyarságnak külföldön, elmond egy esetet keleti útjából. Konstantinápolyban az osztrák-magyar konzulátus úgy állította ki útlevelét, hogy »Hazája : Ausztria, alattvaló: osztrák, vallása: róm. katholikus.« (Zajos derültség.) Ezt az utóbbit nem veszi dehonesztácziónak, de hát nem igaz. Végére járt a dolognak s megtudta, hogy a konstantinápolyi nagykövetségnél minden magyar embert úgy írnak be, hogy hazája Ausztria, osztrák alattvaló és vallásra nézve mind valamennyi összevéve róm. katholikus. íme igy vagyunk a diplomácziával. Közjogunk sarkpontjai igy vannak elismerve. Gajáry az ő százliliom illatú beszédében a német nyelvet csak érintkezési nyelvnek nevezte. De fájdalom nem csak érintkezési nyelv, hanem hivatalos nyelv. Mikép germanizál a hadsereg, arra vonatkozólag elmond egy esetet a katonai életből, midőn egy huszárezred-parancsnok megmondta tisztjeinek, hogy magyarul ne társalogjanak. Polonyi Géza: Debreczenben honvéd mondott német toasztot. Fejérváry báró: Itt meg »Hoch«-ol a szélsőbal. Thaly Kálmán: íme még a társalgási nyelvnek sem engedik meg a magyart a hadseregben. Elmond egy daliás magyar fiatal emberről egy esetet s felolvas egy katonai bizonyítványt, mely így hangzik: »Wegen ungenügender Kenntniss der deutschen Sprache zum Offizier nicht geeignet, — zum Feldwebel geeignet.« Pedig ez a fiatal ember teljes erejével feküdt neki a német nyelv tanulmányozásának. Folytonos derültség közt kijelenti a szóló, hogy bár maga is tanulmányozta a németet, mégsem tudja — még pedig elvből nem akarja tudni — a der-die-das-t, hogy még akkor is, ha németül beszél, megismerjék rajta, hogy nem német. — Majd kimutatja, hogy a hadsereg rendszeresen germanizál s garancziát a németesítés ellen más nem nyújt, mint a törvény. Ha az az »Utasítás” ki is fog adatni az »Armee Verordnungsblatt«-ban, ez mit sem ér, mert vannak az ily általános utasítások mellett időleges, titkos utasítások, melyekben meghagyatik a parancsnokoknak, hogy mily mértékben kövessék a nyílt utasításokat Pártolja Bolgár különvéleményét. Ülés vége 2 órakor.