Pesti Napló, 1890. november (41. évfolyam, 301-329. szám)
1890-11-01 / 301. szám
SÖL szám. Budapest, 1890. Szombat, november 1. 4. évi folyam. taakwitMitVereMriek-tere, Athenaente-ép 11 ♦«. A kpuallMM részit minden közlemény a tzaefceateMMBtan intézendő. Ként retek nem adatnék vizese. ____ KM4-MT»tal: Ferencsiek-ter*, Athenaenm-ép Stet. , A tep fepyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadta fcörSM panaszok, hirdetmények) a kiadóhivatalhoz intézel) dák. Ara 4 kr. vidék an 5 tar. (esti lappal együtt 7 kr.) Politikai napilap, Előfizetési feltételek A reggeli és esti kiadás postán egyszerre kezdre, vagy aml építem kétszer házhoz hordva: Havonként 1 frt 50 kr. — 8 hónapra 4 frt 50 kr. — 6 hónapra I M. IhuMd kiadta joetal kaldakilMéne kívántatik, pontabélyafra remekéit M te. érnegz«danként 1 forint felölfietenéS. Hirdetések mint ugy .«interdflaeáéeek «, »3?esti Napló« kiadó Mv&tal&l» Budapest, Ferencziek-tere, Athenaeum-építlet, kövendő. Ara 4 kr. vidéken 5 kr. (esti lappal együtt 7 kr.) Forduló ponton. A nemzetek halhatatlanok. Az elhunyt nemzedékeket mindig követi az élő s a jelen mindig gondoskodik a jövőről. Folyton megújuló folyamata ez a históriának, mely ebben hasonlít a természethez, hol az ősz eltemeti az évet, letarolja és hóval fedi a földet pihentetőre, de csak hogy erősebb új élet sorjadózzék az elszórt magvakból, melyek friss reménynyel teljesítik hivatásukat, biztosítván az élet folytonosságát, így a nemzeteknél korszak korszakot követ, egyéneiben mindenik korszaknak megvan rendeltetése és önjogi szerepe, mely élvezet és haszon a nemzedéknek, mely azon korszakban él és uralkodik , de következik egy idő, midőn elvénül a nemzedék, megkorhad erejében, törekvései elavulnak, eszméi megérlelődtek s lehullanak mint öröksége a jövőnek. Az ifjabbak támadnak helyére, örökségüket átveszik apáktól és ősöktől, a mint az a nemzet intézményeiben és kultúrájában összegyűjtve találtatik; szabadon gazdálkodik az uj nemzedék ez örökséggel s a kegyelet sohasem tartóztatja viszsza, hogy ne tegye azt, mit az adott körülmények között magára nézve hasznosnak és jónak lát. Bár az ifjú társadalom ugyanazon fajtája mint a régi, s alapjaiban nem változik sem az ember, sem az állam , mégis a haladásnak ingere és az észnek és tudásnak fejlődése mindig előbbre viszik a nemzeteket, s ezért kell, hogy uj emberek jöjjenek, kik érzékkel és felfogással bírnak az emberi tudás és törekvés legújabb vívmányai iránt s az akarat bátorságával a cselekvésre. Ez az örökös harcz a vének és az ifjak között, melyben mindig az ifjak lesznek győztesek. Ezért nem esünk kétségbe soha a nemzet jövője felett, sem azért, ha nagyjaink az emberi végzet szerint elhunytak, nekünk csak az emlékezet koszorús ünnepeit hagyván nevükkel, sem azért, ha politikai válságokban befejezettnek látunk egy-egy korszakot s még nem látjuk virulni a másikat. Ám az elhunyt nagy férfiak, vagy megbukott hatalmasok helyébe jönni fognak mások, nagyok és hatalmasok, csakhogy ezek még nem nőttek meg, mivel a nagysághoz tehetség és érdem, a hatalomhoz állás és szerencse kell. Az idő meghozza ezeket, de egy kis pihenés kell a földnek, egy pauza szükséges a históriában épp úgy, mint a természetben, s most van e pauza, most csíráznak a jövő korszaknak elvetett magvai. Soha se félünk mi attól, hogy visszajön a múlt, soha se bánkódunk azon, hogy még nem jött el a jövő , mert el fog jönni. Panaszkodnak némelyek, hogy közéletünk oly kopár és sivár, hogy a pártok mind megunták exisztencziájukat s a nemzetre ráfogják, hogy nincs benne lelki erő s komoly törekvés. Momentán ítéletek ezek, melyek alaptalanul fogják fel a helyzetet és a nemzetet is. Mint hogyha valaki feltekintve a beborult égre s a ködös őszi napon hidegtől dideregve azt mondaná: pusztulni látok magam körül mindent s ez igy lesz mindig, nem érdemes élni, hát haljunk meg. Nem politikus, ki így gondolkozik, mert félreismeri elkerülhetetlenségét annak, hogy egy nagy válság után, mely egy korszakot lezár, igen sok hervadásnak indult exisztenczia, van; számtalan érdek, mely tényező volt, megszűnik tényező lenni; sok politikai nézet és megszokás, mely általánosan el volt fogadva s mint jelszó, vagy dogma uralkodott a közvéleményen, egyszerre elvesztette értékét, mint a bankó, mely többé nem jár, — mindezek elégületlenek és siránkoznak. A nyugalmazott öregek dicsérik és visszakivánják ifjúságukat s irigyen kritizálják a fiatalságot, mely helyüket elfoglalta. Sokan nemcsak fészkelődnek, de küzdenek is, hogy állásaikat és befolyásuk előnyeit megtarthassák, mindezek a válság után a nemzeti gyászt képviselik. Ellenben a nemzeti örömet még nem élvezik azok, kik reményeikkel még csak kezdetén vannak az uj korszaknak s még sokat kell tűrniök és tenniök addig, hogy saját egyéniségeiket érvényesíthessék és eszméiket megvalósíthassák. Ők is tehát kényelmetlenül érzik magukat s könnyen desperálnak, mint a szerelmes ifjak. Mindazonáltal az idő egy perczre sem állapodik meg s benne a történelem napról-napra halad előre és kényszeríti a nemzetet cselekvésre. Így állunk ma Magyarországon, egy nagy kor kezdetén, melyben a jövőnek bizonytalansága ne aggaszszon. Mert semmi sem bizonyosabb annál, hogy Magyarország fejlődésében oda jutott, ahol sem a régi politikai szervezet nem elégséges többé, hogy az állam feladatait végezze, hanem a nemzet a nagyra nőtt állami feladatokhoz mérten új szervezetet alkot magának; sem társadalmilag a magyar nemzet nem többé azon kevéssé művelt és igénytelen, helyhez kötött, földhöz tapadt osztályokba sorozott népegyveleg, mely volt ezelőtt és idáig, hanem egy öntudatra kelt, jobban iskolázott, munkára nevelt, gazdaságilag és politikailag összekötött, európai versenyre induló nemzetegész, mely egységre és magas nemzeti műveltségre törekszik, s ezt jogi intézményeiben megvalósítani eltökélt szándéka. Itt tehát nagy a különbség a közt, ami volt és még van és a között, a mi lesz. S mert ennek lennie kell, a régi emberek és a régi pártok nem felelnek meg a szituácziónak, s kényelmetlenül érzik magukat a nagy feladattal szemben, melyre hogy vállalkozzanak, ész és kötelesség parancsolják. A nemzetben az erőtényezők megvannak a regeneráczióra s a feladat nagysága meg fogja találni eszközeit az emberekben. Amely államférfiú e feladatnak megfelelni nem képes, azt az áramlat elsodorja, aki pedig a regeneráczió feladatait megérti, kitűzi és keresztül viszi, azt fogja követni a magyar nemzet. Kishitűség, megalkuvás, a momentán előnyöknek túlbecsülése, az udvar kegyeinek keresése, a nemzet iránti bizalmatlanság, nem alkalmatosak az uj korszakot megteremteni s a nemzetet nagggyá és boldoggá tenni. Az opportunizmus megfelel ugyan az átmeneti helyzetnek, de nem bir jogosultsággal, hogy a jövőt magának követelje. A jövő azé, aki az életből meríti terveit és törekvéseit, és a kitűzött czél felé halad merészen, kia fene fátumok mozdíthatatlan zárait átüti.« Abban a helyzetben, amelyben a nemzet ma van, nem maradhat. Abból a helyzetből azok, akik ezt csinálták, ki nem menthetik. A reformok szükségét elismerik, mert meg nem tagadhatják. E reformokban egy nagyszabású politikának kell foglaltatni, s nagy politikát apró eszközökkel csinálni nem lehet. Semmi nagy politikát nem lehet csinálni a nemzet nélkül, annál kevésbbé a nemzet ellenére. Csak a nemzettel, csak a nemzet által s csak a nemzetért lehet bárki nagy államférfiú. Budapest, okt. 31. Monarchiánk és az angol-portugál viszály. A portugál kormány tudvalevőleg felkérte az angol kabinetet, egyezzék bele, hogy a dél-afrikai viszály ügyében újabb diplomáciai tárgyalások indíttassanak. Ugyanakkor a nagyhatalmakhoz azon kéréssel fordult, hogy nem hivatalos alakban támogassák törekvéseit Salisbury lordnál. Londoni hírek szerint eddig Ausztria-Magyarország és Németország teljesítették a portugál kormány e kérését. Az osztrákmagyar ügyvivő az utóbbi napokban több ízben kifejezte kabinete azon óhaját, hogy Anglia, tekintve a veszélyeket, melyek a monarchikus eszmét Portugáliában fenyegetik, ne vigye túlzásig a dolgot s tegye lehetővé a méltányos kiegyezést. Úgy látszik, hogy Hatzfeld gróf német nagykövet, ki a héten szintén volt Salisburynál, ott hasonló óhajoknak adott kifejezést. Valószínüleg volt is a két nagyhatalom közbelépésének gyakorlati sikere, mert Anglia tényleg beleegyezett az új tárgyalásokba s felkérte a portugál kormányt, hogy határozottan formulázva terjeszsze elő kívánságait. Mindazonáltal nem hiszik, hogy Anglia, bármi előzékeny is a formában, a lényeget illetőleg komoly engedményeket fogna tenni. Delyannisz politikája. Egy franczia lap athéni levelezője előtt Delyannisz a jövendőbeli miniszterelnök hosszasabban nyilatkozott ama politikáról, melyet követni óhajt, ha a hatalom élére kerül. Visszapillantáson kezdte s elmondotta, hogy Trikupisz mennyire feláldozta a görög érdekeket a török birodalom minden részében, de főleg Kréta szigetén, s hogy az eddigi kormány az oka, hogy a szigetet ismét megszállták a török csapatok. A maga czéljaira térve át, a panhellenizmust merő agyrémnek nyilvánította, ami örvendetes kijózanodás jele, mert ez agyrémnek eddig éppen Delyannisz volt egyik főapostola. Elmondta továbbá, hogy Görögország nem veszélyezteti az európai békét, ellenben Bulgária igényei Delyannisz úr szerint valóban nyugtalanítók. Eszerint Delyannisz egyelőre nem akarja Európát lángba borítani, ami kétségkívül szép tőle, hanem csak a bolgár igények ellen készül állást foglalni. Ez kissé nagyon orosz szellemre vall s azt sejteti, mintha jövőre Mai számunkhoz fél iv melléklet van csatolva. A PESTI NAPLÓ TÁRCZÁJA. Sírfeliratok. E nap a halottaké ! Kivándorlunk a sírok csöndes birodalmába s elmélázva betürgetjük a sírfeliratokat ; azt a nehány szót, amelyeknek feladatuk az, hogy hosszú életünkről hírt adjanak a kegyeletes utókornak minél rövidebben. Érdekes olvasmány esik a temetőben. Egy anthologia, érczlapokon arany betűkkel megírva. E kegyeletes napon foglalkozzunk vele. A nagy költők, irók, művészek sírfeliratainak s nagy költők által írott sírfeliratoknak egész lexikonát lehetne ide jegyezni. Jacobi Kretschmar, Waldmann, Ostfelder és más írók gyűjteményeiben lapozhat, akit e márványba, vasba, gránitba vésett, aranybetűs poezis érdekel. A görög anthologia gyöngyét képezi Simonides epigrammja a »Thermopylaei hősök«-ről igy hangzik: Ohadjad Lakedaemonnak tudtára, vidéki, Hogy törvényéhez híven m ahol feküszünk ! (Szabó István ford.) Székács József ugyane gyűjteményből az Euripidész emlékének szentelt, gyönyörű disztichont fordította le : Nem tied, Euripidész, ezen emléke te az övé vagy, A te dicsőséged hire fuvalja körül ! Vergil maga írja meg sírversét s annak tömörsége, jellemzetessége csakugyan páratlan a maga nemében, így hangzik magyarul : Mantua szült, aztán Calabria rabolt el, a sírom Partenopé, dalaim — pásztor, ugar, daliák ! Shakespearet gyönyörűn jellemzi az »ember, vedd akármi részben« mondása. Sírja felett a következő latin felirat olvasható : Judicio Phyllum, genio Socratem, atge Maronem Terra regit, populus moeret, Olympus habet. Később J o n 8 o n , mások szerint Dr iden irtjjj sírverset, mely a Greguss Ágost fordításában igy hangzik: Megállj vándor, megállj, ne távozz sietve, Irigy halál Shakespearet zárta ez üregbe, Kinek puszta neve nagyobb dísz e háznak, Mint ékességei az egész világnak , Kinél csak az észnek szolgált a művészet, kivel együtt meghalt az egész természet. Amint látjuk, az utolsó sor nagy bombaszt, a megelőző pedig kommentálásra szorul. A budapesti kerepesi temető valóságos anthologiája a szebbnél-szebb, megható feliratoknak. Az Arany János, Vörösmarthy Mihály, Szerdahelyi Kálmán, Kövér Lajos, Táncsics Mihály sírjain nincs felirat; a név maga egy dicsőítő óda. A Deák Ferencz sírján alkalmas idézeteket olvasunk, míg a gróf Batthyány Lajos, Magyarország vértanú-halált halt első miniszterelnökének sírján, kiváló költő tollából e sorok olvashatók: Nagy küzdés volt egész élte, Sokak által félreértve, Oh de oly szent volt halála — Életét megmagyarázta. Az öngyilkos Balázs Sándor sirirata idézőjelekben tünteti fel az elhunyt utolsó levelének két jelentőségteljes szavát: »Fáradt« volt, »pihenni« akart! Tóth Kálmán sírkövén jelezve van, hogy az »emeltetett közadakozásból.« Pauler Tivadarnak özvegye emeltet sirkövet s azon e klasszikus nyugasztaló szók olvashatók: »Molliter ossa cubant, sit tibi terra levis !« S utána: »Az örök világosság fényeskedjék néki!« Tasner Antal, Széchenyi egykori titkára, akadémiai tag, maga jelzi siriratában, hogy emlékénk gondolatainak s érzelmeinek kedves tárgyait kívánja feljegyezve látni. Erre félkörben következnek a következő szók: »Isten. Természet. Tudomány. Emberiség. Haza. Család. Széchényi. Sina s barátaim.« — Megyeri sírjának klasszikus becsű felirata közismeretü a Vörösmarthy Mihály műveiből; kaczaj, derültség van a síri világban, mert az árnyak közt a — Megyeri szelleme jár! A Kisfaludy Károly síremlékéről is elég az első sort idézni: »Kisfaludyt ne keressd e keskeny sírban oh! honfi...« Lehetetlen a kerepesi uti síremlékek eszmegazdagságáról kimerítőbben adni számot. Ez is kötetet tenne ki. Még csak azt említjük fel, hogy a Jókai Mórné síremlékére a gyászoló férj — megható egyszerűséggel s minden ragyogó eszménél bensőbb hatást keltve — az Isten akaratában megbízó népies formulát vésette fel: »Itt nyugszik az urban...« A történelmi sírversek, melyek királyok, államférfiak, hadvezérek és más inkább életükben, mint halálukban siratott egyének epitáfiumai mi egyebek, mint hazugságok, a melyeken annyi évszázad kaczag, a hány olvassa ! De nincs szabály kivétel nélkül, mert másoknak a jövendő kor újra megaranyozza sirirataikat. A régi magyar sirversek érdekes gyűjteményét bocsátják közre Csornai Csergheő Géza és Soma. (»Alte Denkmäler aus Ungarn.« 1890.) Többnyire latin feliratok, német csupán az ősszepességi családokból származott egyének síremlékein található. Mellesleg utalunk Jókai Mór »A lőcsei fehér aszszony« czimű regényére, mely ragyogó s a mint értesülünk, ha leírást közöl a lőcsei patricziusok síremlékeiről. A Csergheő-féle műből Dobó István, a hőshalált halt egri hős sírfeliratát iktatjuk ide : Hoc tumulo Stephany clauserit fata Dobone, Qui quondam Turcas a vestris agria muris Reppulit , insigneg teres et hoste triumphum Extremo Hungarisclade proculeget aboris. Az aradi vértanuk sírfelirata ismeretes, a budapestieké (Csernyus, Szacsvay, Noszlopy és a többieké) ugyancsak követeli a büntető igazság ítéletét, mert utal arra is, hogy : Van bíró a felhők felett, Van még villámos ég ! Franklin ferirata egyszerű, tömör és impozáns : Erripuit coelo faimen, sceptrumque Tyrannis ! A jó öreg Mészáros Lázár, az 1848/49-iki szabadságharcz tábornoka és hadügyminisztere, amint tudjuk, Anglia Eywood nevű községében hunyt el 1858. nov. 15-én, mint menekült tartózkodott pártfogója, a nemes Lady Langdale kastélyában. A lady Mészárost Titleysfaluban temettette el s a sírra felmetszette latinul és magyarul az elhunyt által készített epitafiumot, mely az öreg ur nemes lelkületűről tanúskodik : Intus qui est, fuit Lazarus, Pauper, sicuti patrotus, Hungarus Mészáros uatus, Honestus a suis vocatus, Sed tamen semes mortuus, Resurgat melior alius. Magyar szöveg: Ki itt alatt fekszik, volt Mészáros Lázár, a holt, Ő mi sem volt életében, Mint becsületes lény nemében. Pátrónusaként szegény, Ébredjen mint jobb legény, A büszke obeliszk angol felirata azonban büszkén hirdeti, mije volt ő hazájának. A gráczi Szent Lénárd temetőben azonban ott egy magas obeliszk, a melyet (amint a fölirat mutatja) »Julius Freiherr von Haynau, Feldzeugmeister« emlékének szentelt — leánya. A gyermeki szív kegyeletével nem ereszkedhetünk vitába, midőn e sírra e szókat vésett: »Die Geschichte mag der Nachwelt die Thaten erzählen, die er auf den Schlachtfeldern Deutschlachs, Italiens und Ungarns vollbracht hat.« I. Napoleon hamvai a »Palais des Invalides« templomának kupolája alatt vannak elhelyezve. A sírbolt ajtaja felett a nagy korz végrendeletének e sorai olvashatók: »Óhajtom, hogy hamvaimat a Szajna partjain temessék el, ama nép kebelében, melyet annyira szerettem!« Ez a fejezet lenne a leghosszabb; néhány szemelvénynyel kell megelégednünk. Vannak kegyetlenül büntető oiriratok. Megcsúfolják a vallás ígéretét, mely bocsánatot, békét hirdet a sir után. Horváth Mihály »Magyarország története« czímű művének feljegyzése szerint Zrínyi és Frangepán neustadti sírját a következő bántó sirirat szentségteleníti meg: »... Qui, quia coecus coecum duxit,ambo in foveam cecidere.« (Kik, mivel vak vezetett világtalant, mindketten a verembe hulltak.) Tovább ismét: Discite mortales, casu discite nostro, Observare fidem Regibus, atque Deo ! Itt a megalázkodó mondás a két vértanú szájába adatik: a mi példánkon tanuljátok, halandók, a királyok és Isten iránti hűséget! Mily össze nem illő két szó egy temetőben a Rex és a »Deus?« E vértanuk bizonyára másként szólanának hozzánk méltatlan sirvermeikből. — Még kegyetlenebb epitáfiumok vasvesszejével verték meg a kenyur sírját, ki testét a fényes családi sírboltban temettette el, de szivét ajándékba küldte el szülővárosának. A sírboltra ezt írták : »Itt nyugszik egy szívtelen ember.« A szivet rejtő hamvvederre pedig ezt : »Itt nyugszik egy embertelen szív.« — Herodot feljegyezte a Semiramis siriratát, mely igy hangzott: »A mely uralkodónak pénz kell, nyissa fel síromat s vegyen magának!« Dárius ki is nyitotta, de pénz helyett a következő szókat találta: »Ha akasztani való, fukar nem volnál, a holtak hamvainak békét hagytál volna.« A hírneves emberek síremlékeit többnyire kiválóbb elmék, vagy hivatalos kezek készítik el. A »de mortura nil nisi bene«, vagy az — ortográfia ellen aligha lesz azokban vétség. Legfeljebb az olasz közmondás igazságát ismerjük el: »Imgiardo piu d’un epitáfio!« (Hazudik, mint egy sirvers.) Szép hangokban ad kifejezést bubánatának közönséges ember is, ha — keresett bivalgás helyett egyszerű szavakkal, jól választott idézettel, vagy egy-egy megható jelszóval ad kifejezést. Szent Dodor síremlékén e szó olvasható: »Acarus.« (Féreg.) A bivogató »Ave,« a »Requiescat in pace,« »Sit tibi terraevis«, a megdöbbentő »Memensco Mari«,vagy a magyar »Nyugodjék békében«, »Találkozunk«, »A viszontlátásig« stb., úgyszintén a nagy költő által megénekelt, városligeti magános sír »Fűit« szava épp oly meghatóak, mint az öngyilkos család sírboltjára felírt: »Et ne nos inducas in tentationem !« (És ne vigy minket a kisértetbe.) Ez már a szent írásból vett idézet, valamint az is, mely az ember életét hasonlónak mondja a rét virágához, amelyet érint a hervasztó szél és nincs nyoma többé. A szerencsétlen véget ért báró Vecsera Mária egyszerű síremlékén a szentírás e helye olvasható: »Der Mensch spriest auf, wie eine Blume, und wird gebrochen.« Egy gróf Bánffy a következő gyönyörű verset íratta a kolozsvári árkertben nyugvó, szép, ifjú hitvesének síremlékére: Zord sziklák közt, bérezek ormán fenevaddal harczra keltem, S egy szelíd galamb halálán Megtört mégis szivem, lelkem... E megható verssorokat pedig a debreczeni temetőben olvastuk: Gyermek, ki elmúltál, mint hajnali álom, Mint remegő harmat tavaszi virágon, Mint gyönge madárnak utolsó éneke, Pehely, melyet elvisz szellő lehellete: Szállj vissza az emlék puha hattyú-szárnyán S ha elhagytad Anyád összetörtén, árván, Hozz magaddal onnan egy kicsiny égi fényt, A viszontlátásról szóló égi reményt! A kerepesi uti temetőben — a magyar »Pére la Chaise «-ban van Asszonyfai Ostffy síremléke, a Berzsenyi idézetével: Az erős nem fél az idők mohától, A koporsóból kitör és eget kér ! A szentirás után legtöbb sírfeliratot Horácziusból idéznek: »Integer vitae, scelerisquepurus«, »Justum ac tenacem propositi virum« sat. Néha azonban a fejfák megunják az egyhangú őrszolgálatot. Nagyokat kaczagnak s adomákat beszélnek egymásnak. A fenségestől a nevetségesig csakugyan nincs több egy lépésnél. A néphumor, vagy önkéntelen naivitás érdekes tanulságai fogadnak a komikus siriratok nagy tömegében. Weber »Demokritosz«-a sorol fel sok ilyen tréfát, kitől többeket vesz át »Szellemi Omnibusz«ában Aszalayka-Görögország Bulgáriával szemben még ellenségesebb lábra akarna helyezkedni, mint eddig. Nagy veszedelem azonban ebben sem rejlik, mert Bulgária bizonyos görög törekvések ellen épp úgy megvédi majd magát, mint az oroszok és pánszlávok ismételt roham támadásai ellen tette. Nincs mit félteni tehát a fejedelemséget Delyannisz úr fenyegetéseitől. Mihelyt kormányon lesz, be fogja látni, hogy ez irányban is mérsékelnie kell magát, ha hazáját végzetes válságoktól meg akarja kímélni. Belpolitikájáról Delyannisz azt mondotta, hogy javítani akarja a megrontott belügyi helyzetet, rendezni a pénzügyeket és újjászervezni a hadsereget. Itt a valóban szép és hazafias programm, melynek valósítása minden igazi államférfiú dicsvágyának méltó tárgyát képezheti. A különös a dologban csak az, hogy mikor négy évvel ezelőtt harczias politikája következtében Delyannisz megbukott, éppen őt vádolták s valóban nem ok nélkül mindenfelől, hogy a belügyi és pénzügyi helyzetet alapjában megrontotta s ugyanakkor, midőn háborút akart a portának üzenni, a legszánalmasabb helyzetbe juttatta a hadsereget. Trikupisz ez irányban a négy év alatt sok bajt okozok, de most attól lehet tartani, hogy minden nagyhangú ígérete daczára Delyannisz ott kezdi majd a munkát, ahol négy évvel ezelőtt elhagyta, miből haszon most ép oly kevéssé hárulhat, mint akkor nem hárult a kis Görögországra. Török cselszövények. A török pénzügyminiszternek, Agop pasának, nagyon sok baja van, és pedig nemcsak a pénzügyekkel, melyek a török birodalomban tudvalevőleg nagyon siralmasan állanak, hanem kivált ellenségeivel, kiknek száma nagy. Agop pasa örmény ember s e miatt sok kellemetlensége van minisztertársai részéről is, kik már néhányszor ki akartak ugratni a minisztériumból, de az udvar körében tartották a pasát, mert ha pénzre volt a szultánnak szüksége, a pénzügyminiszter valamikép elő tudta azt teremteni. Hasztalan volt minden Cselszövény ellene, Agop pasa megmaradt állásában. Úgy látszik azonban, hogy most egy újabb csínyt követtek el vele szemben, melynek az a czélja, hogy a szultán előtt őt gyanússá tegyék. Az örmény lázadóknál tartott rendőri vizsgálat ugyanis, melyet a belügyminisztérium vezetett, fényképeknek jutott birtokába, melyek Agop pasát ábrázolják, ezzel az aláírással: »Agop, Arménia fejedelme.« Hogy ez a felfedezés minő hatást gyakorol a szultán palotájában, arról még nem szól a hír, de minden arra mutat, hogy Agop pasa ellenségei arra számítanak, hogy a vizsgálat e felfedezése által a gyűlölt pénzügyminisztertől végre meg fognak szabadulni. A »Pesti Napló« szerkesztőjéhez: Tisztelt barátom! A »Pesti Napló« október 29-iki számának vezérczikke a nemzetiségi kérdéssel és csekély személyemmel foglalkozik. Eddig falun tartózkodván, csak most olvastam. Kimondtatlanul jól esett látnom, hogy akad végre valahára ízó és lap, mely komolyan, behatólag és higgadtan tárgyalja az életkérdést; nem is volna hőbb vágyam, mint e minden tekintetben jelentékeny felszólalást a tárgy bővebb megvilágítására kihasználni. Ámde előttem a nemzetiségi kérdés vitatására nézve a hirlapirodalom tere zárva van, röpiratokkal venni igénybe a közönség figyelmét, czélhoz nem vezet, mert az ilynemű felszólalások rendszeresen agyonhallgattatnak s írójuk ellen intézett invektívákkal abszolváltalak. Azonban lapodnak vezérczikke nehány egyenes és szabatos kérdést intéz hozzám, melyet felelet nélkül hagynom a publiczisztikai illem s az ügy érdekeinek sérelme nélkül nem lehet; ezért érzem magamat azon kérelemre indíttatva, légy szives megengedni, hogy saját lapodban adjam meg a választ a hozzám intézett formaszerű kérdésekre, röviden és szabatosan; jól tudom, hogy bővebb fejtegetésekkel nézeteim mellett való propaganda csinálására egy más nézeteket valló közlönyt igénybe nem vehetek. Az első kérdés így szól : »Megadhatóknak véli-e Mocsáry a románok kívánságait, vagy sem?« Erre feleletem az, hogy : nem. Ha a czikkíró különösen azon kívánságukat érti, melyek a románok által már régebben az úgynevezett nagyszebeni programaiban formuláztattak, melyben egyebek közt az erdélyi unió felbontása is foglaltatik , azok ellen én határozottan állást foglaltam minden eddig tett nyilatkozatomban, soha sem ajánlottam egyebet a nemzetiségekkel való modus vivendi megállapítására, mint az 1868-diki nemzetiségi törvényt, de igenis úgy, hogy az betűjében és szellemében becsületesen megtartassák. A második kérdés így hangzik : »hiszi e (Mocsáry), hogy a románok kevesebbel beérnék, avagy nem-e hihető inkább, hogy többet követelnének, ha ezek megadatnának nektek?« Erre feleletem az, hogy: igen, igenis hiszem, hogy beérnék kevesebbel is. És ez nem puszta hit, vagy önámítás, mert e hitnek indokolására megcáfolhatlan bizonyítékkal szolgálhatok. A bizonyíték az én karánsebesi mandátumom. Engem ezen mandátummal az egész hazai román intelligencia hozzájárulásával tiszteltek meg a karánsebesi kerület választópolgárai. És ki vagyok én és micsoda nézeteket vallottam magaméinak a nemzetiségi kérdésben? Én magyar ember vagyok, csak olyan, mint bárki más, és sohasem ajánlottam fel egyebet, mint az 1868-iki nemzetiségi törvényt, mely nagyon messze áll innen a nagyszebeni programmon. Mit jelent hát az én mandátumom és az elismerésnek csekély törekvéseim viszonzásaként tapasztalt egyéb nyilvánulásai? Azt jelenti, hogy van valami, ami a románok lelkében felette áll a programmpontozatoknak s a kívánságok időleges formulázásának, és ez azon óhajtás, hogy velünk kibéküljenek. Én igenis hiszem és vallom, hogy ha mi megadjuk nekik azt, ami az ő nemzetiségi individualitásuk fentartására szükséges, ők is megadják azt, ami az ország állami konzisztenciájának épségben fenmaradására nélkülözhette. A kibékülési kísérlet tehát nem lesz haszontalan. Ennyit akartam mondani feleletül a hozzám intézett két rendbeli egészen szabatosan tett kérdésre. Annyit legyen szabad még megjegyeznem, hogy mind abban, mi a mostani nagyszebeni értekezleten történt, semmi cáfolatot az én nézeteimre nem láthatok. Midőn