Pesti Napló, 1891. január (42. évfolyam, 1-31. szám)

1891-01-01 / 1. szám

Budapest, 1891. Csütörtök, január 1. 42. évi­folyam. 1. szám. H­erkesztési iroda:­­Fererere, Athenaeu m-é­p fii A lap szellemi itlete minden közlemény s tetteségben intézendő. Bérmentetteik csak ismert kezektől fogiak «L­átok nem -adatnak viasza. Kiadó-h­ivatal: Fereere, A­­­ti­e­n­a­e­u m-é­p­i A­lap anyagi rész közlemények (előfizetési ráadás körüli panaszok, ínyek) a kiadó-hi­vatalkozelítők. Ara 4 kr/n 5 kr. (esti lappal es kr.) Politikai napilap. Havonként 1 írt 50 kr. — 3 hónapra 4 írt 50 kr. — 6 hónapra 9 írt. Ha az esti kiadás postai különküldése kívántatik, postabélyegre havonként 35 kr. évnegyedenként 1 forint felöl fizetendő. Hirdetések szintúgy mint előfizetések a »Pesti VSTapló« kiadó­hivatalába Budapest, Ferencziek­ tere, Athenaeum-épület, küldendők. Ára 4 kr. vidéken 5 kr. (esti lappal együtt 7 kr.) Küzdes­napok. Küzdés az é­xoldogságot úgy, ha siker koroc érzelmeit. Nem kivárt senkinek tunya téret, hanem a mia áldása legyen hm. A feladat,­gy nemzetünkre vár,így, hogy megve­téssel érhető csak zsenyét kívánja a szellemeknek a kankálatában min téren, s mert szónélkül nincs bobu­­lás az életben, a igot kövesse szn­­cse. S midőn előttünk egy nevtes évnek küszöbén, küzdelmeket vink és látunk magun óhajtjuk e kiel­meket, keresni faet azzal, hogy lek és hazafias nemesvés legyen butik. Bátran és jó remt indulunk mépzni, tudva, hogy ez sz és hogy jót­­lek­­szünk. A dolog tenen fekszik, gy a hosszú tespedés gyarországon, al­kotások kora izék. Ha na te­kintünk egyebe a konkrét politi­­kai czélokat, áttüzettek, jtt ez is elég arra, mindenki, akiben szellem és hazakik, élénk érdek­lődéssel viselte kérdések irát, me­lyek eldöntetni a legjobb hiteis meg­győződése szerin elvet minenki és foglaljon pártállenki és csiekedjék mindenki. Ezérkednünk ell pár­tokra osztva, méret nélkü szétfor­gácsolt erőkkel nem lehet, mi pedig dolgozni akarunk, s dologra kény­szeríteni másokakért harczolni, mert azok igazságárólunk gy­ődve s a hazáért való önlak teljes önzetlen­ségével fogunk hogy elveinket dia­dalra juttassuk,ok szerint tartjuk boldogithatónak a nemzetet. S mert e nemzet szabadigy még szabadabb legyen, s mert pra hivatott és Ma­gyarország kivetvében még sok­kal nagyobb, jelenben, vagy az utolsó századosan, tehát a -etnek mngaói—­au­ya­gának nie kell, hyarnak, lenni nem­­i büszkeség,mersmind nagy ké­­tség, oly ki mely cselekedete­­t kiván. Tebuzetnek magának bele kell a részt kell venni az alkotmányos­­ben, melyekkel ez uj év köszönt be nem bizhatja azo­kat az államférfipviselőkre. A nem­zet önmagában amaga gondolkoz­zék, s akaratát ővel érvényesítse: akkor fog birni a férfiakkal, kik a nemzetre támasmzeti pártot, nem­zeti politikát ésemzeti alapra emel­ni Magyarországam épületét nem lehet, ha magat lágy és inga­tag. Legyen­­ szilárd, s nem fognak neki iigen politikát oly miniszterek, kik ezet bizalmából és akaratából kormányoznak itt, hanem udvari kegyből felülről nyert utasításoknak enge­delmeskedve, a nemzetre való tekintet nélkül. Teszik ezt azért, mert a törvényhozás egyik tényezőjénél a koronánál van minden hata­lom, a­mi a legalkotmányosabb király alatt is baj, mert az állam anyaga a nemzet, s ha ebben nincs önállóság és erély, úgy az állam­ban sem lesz erő s nádpálczává válik a király kezében a jogar. De nagyobb baj a nem­zetre, ha saját akarata nincs, mert a koroná­tól való függés alkotmányos ellensúly nél­kül üdvös nem lehet a törvényhozásban, s veszedelmes lehet a közszabadságra, ha egy nem alkotmányos érzésű uralkodó kö­vetkeznék. Tehát mindenesetre a nemzetnek magában kell bírnia azon erkölcsi garanc­iá­­kat, melyekkel az alkotmány felruházza, s tudnia kell gyakorolni a szabadságot. Ébred­jen fel tehát a magyar nemzet álmából egé­szen, hogy jogának és jelentőségének öntu­datával vegyen részt a politikában. Szívós kitartással lásson dologhoz és el fogja érni biztosan, a­mit óhajt. Küzdelem alatt nem értünk heves össze­tűzést, vagy személyes politikát, pártharczok alatt mi elvi harczokat értünk, nem pedig ár­mánykodást és gyűlölködést. Előttünk nem a hatalom kincsei, élvezete és hiúsága lebegnek mint czél, hanem a közjó eszköz­lése, hazánk megszilárdítása és megerősítése és a magyar nemzetnek terjedése, fejlődése s a czivilizáczióban előhaladása. Ezekért küz­dünk mi mindazok ellen, kik vagy ellensé­geink, vagy Magyarországot visszatartani akarják, hogy ne nőjjön nagyra, vagy tu­nyák és lelki szegények felfogni, hogy Ma­gyarország nem maradhat, alárendelt és el­hanyagolt állapotában, ha veszni nem akar. És birkózunk azokkal, kik maguknak foglal­ták el, mint hasznos bérletet, Magyarországot s a haza templomának szentélyét vásárrá változtatják. S nem önmagunkért, hanem csak azért ég lelkünk diadalmi vágytól, hogy Magyarország nagyságát megalapíthassuk. A­m­ket a kormány ígért, a törvényja­vaslatok­ra fognak terjesztetni, mert kell hogy beterjesztenének, Ítéletet ezek felett mondani ma nem tudunk, de annyi bizonyos, hogy oly törvények, melyek mó államot egész szervezetében és minden polgárához való vi­szonyában illetik, izgalom nélkül nem vihe­tők keresztül. Mert bárminek legyenek ama törvényjavaslatok, azok csak úgy felelhet­nek meg czéljuknak, ha gyökeres reformokat tartalmaznak. Ezek pedig maguk után von­ják az ellentétes elveknek összeütközé­sét. Személyek és pártok ez elvek kö­rül csoportosulnak, s a személyes vo­natkozások háttérbe szoríttatnak általuk. Ha pedig nem tartalmaznának a kormány­javaslatai mélyreható reformokat, úgy nem kisebb, hanem még nagyobb lenne az agitá­­czió, mert halaszthatatlan életérdekei a nem­zetnek követelik a reformokat. Kitérni azok elől sem a jelen kormánynak nem lehet, sem a következőnek, sem a kormánypártnak, sem az ellenzéknek. Oly pozitivitással jönnek ezen reformok, hogy az önálló gondolkozástól el­szoktatott szabadelvű pártiak is kell, hogy határozott állást foglaljanak. Az ellenzék pe­dig, mely egyedül a nemzetben, annak köz­véleményében találja létének jogosultságát, mert a nemzetből született és csak a nemzet támogatásával válhatik nagggyá , az ellenzék szükségképpen és belső ösztönének engedve, a nemzeti politika eszméit zászlajára fogja tűzni s lobogóit az országban körül fogja hordani, hogy egyetértése a nemzettel teljes legyen és kétségbevonhatatlan. Hadd tisztul­janak a nézetek s hadd legyen erős közvéle­mény Magyarországon. Csak oly kormány állhasson meg ha­zánkban, mely jó magyar politikát csinál. Ezt ha a jelen kormány megteszi s egyszer­smind a modern államfejlődés színvonalán áll, jó szolgálatokat tehet hazánknak tisztes­ségesen. Ettől teszszük függővé jövőjét. Maga lássa mit mivel, nem tanácsolunk neki. Az ellenzéknek más feladata van és más ambí­­cziója: birályi a kormányt, erősíteni a nem­zetet, új eszmékkel szolgálni és első­sorban ütközni a politikai fórumon a magyar nem­zet jogaiért és érdekei mellett. A nemzeti el­lenzék meg fog tudni felelni ezen feladatá­nak. Az átalakulás válságos hónapjai lesznek ezek s mi nem a válságoknak, hanem az át­alakulásnak örülünk. Tudjuk, hogy meg fog történni. Tudjuk, hogy dicső szerep várja a nemzeti pártot. Tudjuk, hogy a diadal a nemzeté és Magyarország boldogsága lesz küzdelmeink jutalma. Mai számun­ket van csatolva, A PESTI STÁRCZÁJA. RIMIS. A »Magyarrkesztősége Magyar­­ország kiválóbb fizikai vezéreihez for­dult, hogy nyilatliberalizmusról. A be­érkezett válaszok kiket az említett folyó­irat holnap megjell közölni — adjuk az alábbiakat: A »Magyar­kesztője felszólított: írjak pár sort lapjba és pedig a szabad­ehüségről. , Megígértem,á ld­om a dolgot, mit megtevén, arra haamat, hogy a szabad­­elvüségről nem ír. De hát miér Nem írok beszélnek arról eleget, ami igen szép, de­­ sokat ér. Tetteinket lese a szabadelvüség, úgy a társadalmi­­ politikában, ennek lesz valódi értéke. Én ehhez tar, Tisza Kálmán. Felhaásuk aniatt elkésve vettem és igy csak igen ríhatok; különben itt egyszerű az igazsáért körülírás több­nyire hamisítás. A liberalizm­­ tana, az állami lét mellőzhetetlen föltei között; lényege abban áll, hogy sz szabadságát váloga­tás nélkül - úgy ,adét. is Apponyi Albert. Azt kívánja­m, hogy a szabadel­­vűségről írjak vall Hogy ezt b­ocsátom, mit értek ezen fogalom alatt Szerintem az a gondolkozás- és cselekvésmód, mel szabadság és jog­­egyenlőség elveit a politikai, mint a tár­sadalmi életben,­­ viszonyok engedik, megvalósítani igye­n meghatárszabadelvűség, a jó­zan demokrácziáv­ radikálizmustól el­lenben, mely az esk­ülményekre való tekintet nélkül kiv különbözik. Ha ezen megírnás vizsgáljuk ha­­zánt újabb történetégiben vajmi kevés nyomra akadunkat, hogy 1825 óta_____ 1848-ig a haladás szabadelvű irányban folytonos volt s az utóbb említett évben egyszerre óriási lépést tett. Az akkor hozott törvények ismeretesek lévén, nem idézem azokat állításom igazolására, csupán azt említem, hogy a czímek, melyek addig általánosan szokásban voltak, mint varázsütésre eltűntek, a tiszt­viselőket, beleértve a minisztereket is, mindenki csak hivatali minőségük szerint szólította s a nemességről, habár el nem töröltetett, a lapok mégis csak mint »volt nemesség«-ről szólottak. Kihagyva az osztrák uralom alatti időt, 1867 után, a polgári és büntető törvényhozás terén a jog­­egyenlőség eszméje érvényesült ugyan, de részben po­litikai, kiváltképen pedig társadalmi tekintetben visszaesés történt. Politikai tekintetben, a­mennyiben 1874-ben a választói jog tetemesen megszoríttatott, az általános vallásszabadság, melyet pedig maga az 1868-iki tör­vény bevezetése közelebbi feladatul tűzött ki s a képviselőház 1869-ben s 1873-ban a polgári házas­sággal együtt elvben elfogadott, mai napig jámbor óhajtás maradt és ha a főrendiház rendezésénél a kormány nyert is jogot, hogy ötven tagot születésre és vallásra tekintet nélkül neveztethessen ki, a mág­nások ülési és szavazati joga, czenzushoz kötve, meg­maradt. Társadalmi szempontból pedig a czimzések, nemesi előnevek, a kamarási kulcs, nemesség és rend­jelek utáni sóvárgás megint előkerült a lomtárból s az osztályok szerinti elkülönítés hovatovább terjed. Ezen jelenség, mondjuk ki nyíltan, az embe­rek hiúságán kívül, a sajtó magatartásának is tud­ható be. Ha egyszer-másszor némely lap kikel is az emberek ezen gyöngesége ellen, rendesen s mintha csak önmagát megc­áfolni akarná, tömjénez a nagy uraknak, így mikor valamely nyilvános összejövetelről van szó, ha még oly érdemes más férfiak vagy nők voltak is jelen, a grófok, bárók stb. első helyen említettnek. Mikor valamely mágnás házasodik, nem érik be, hogy egyszerűen »esküvő«-nek nevezzék, »főúri esküvő« czím alatt említik ezt a tényt. S ennek min­tájára »főúri gyász«, »főúri vadászat«-ról stb. írnak, s a »nagybirtokos« szó is szokássá vált. Hogy alig nagykorúvá lett, vagy egyébként tudatlan és minden érdem nélküli mágnások egy­szerre főispánoknak neveztetnek ki, azt észrevétel nélkül hagyják a mi »szabadelvű« lapjaink, mintha csak maguk is egészen természetesnek találnák, hogy egy ily gazdag »urfi« más tapasztalt és érdemteljes férfiak felett előnyben részesüljön.. A­milyen helytelen lenne pedig csupán azért nem méltányolni a herczegek, grófok és bárok érde­meit, mivel azok­ épp oly nevetséges, sőt undorító, csak azért tömjénezni nekik, mivel ennyi meg ennyi ágú korona van czímerükben. De azért azok a hírlapírók szabadelvű embe­reknek, demokratáknak vallják és hiszik magukat, s nem is sejtik, hogy tömjénzésük által mintegy feljogo­sítják azokat a »nagy urakat«, hogy őket úgy, mint az egész polgári elemet semmibe se vegyék. A­ki mást pusztán születésénél fogva maga felett állónak tart, az ne csodálkozzék, ha az meg őt maga alatt le­vőnek hiszi. A szabadelvűség tehát sok tekintetben hanyat­lott nálunk. Ezt azzal mentegetik sokan, hogy a reakezió európaszerte lábra kapott s igy nem csoda, ha min­ket is érintett. Én azonban ezt a reakeziót, kivéve ta­lán Ausztriában, hiába keresem a nyugati államok­ban. Francziaország 1870-ben köztársasággá válto­zott át s az általános szavazati jog alapján fentartja és fejleszti a szabad intézményeket. Németország birodalmi gyűlése szintén az álta­lános szavazatjog mellett választozik, Anglia és Olasz­ország meg rendkívül széles alapra fektette újabb időben a választói jogosultságot. A vallásszabadság a polgári házassággal egye­temben mindezen államokban fennáll, valamint a sajtó-, gyülekezési és egyesületi szabadság. Miben nyilvánult tehát ezen országokban a reakc­ió ? Én csak azt látom, hogy előre mentek; azt, hogy hátráltak volna, nem bírom felfedezni. Magában Ausztriában is — habár a sajtósza­badság a közigazgatási hatóságok által korlátoztatik, a czenzus leszállittatott 5 írtra s legalább a szükség­beli polgári házasság fennáll mai napig. S van azon­kívül birodalmi és van közigazgatási legfőbb törvény­szék, melyek a polgárok politikai jogainak megóvá­sára s a közigazgatási sérelmek orvoslására rendel­­vék, holott nálunk ezen intézmények is még hiány­zanak. Ne takarózzunk tehá­t az európai reakcióval, hanem szálljunk magunkba s igyekezzünk kipótolni, a­mit elmulasztottunk. Jusson eszünkbe, mily összeforrasztó hatással birt a nemzettestre az 1848-iki szabadelvű törvényho­zás, mely nélkül aligha állhattunk volna ellen a bécsi fondorlatoknak s a reá következett nyílt támadásnak. A felszabadult jobbágy csak oly híven harczolt a hazáért, mint a nemes, a ki előjogairól lemondott. Ha a lengyel nemeség idejekorán úgy cselekszik vala, talán ma is állana Lengyelország. Ne hallgassunk tehát az önzők, a félénkek kis seregére, hanem tartsuk szemünk előtt a nép mil­lióinak érdekét. Ne féljünk a szabadságtól, ne a jogegyenlőségtől, uraim, a­kiknek azt megadjuk, azok ha kell, meg is védik azt. S ne ruházzuk fel a haladás mezével az állami közigazgatást, a­mely voltaképen csak a hatalomnak lenne eszköze; a sza­badelvűség nem kívánja, hogy a régit mind ujjal fel­cseréljük, nem különösen, hogy a­mi a szabadság biz­tosítékául szolgált, azt, rövidlátó utánzási vágyból, leromboljuk. Lám Anglia is kivette a kinevezett békebirák kezéből a megyei közigazgatást s választott megyei tanácsokra bízta. S mi eldobnék magunktól azt a kipróbált intézményt, mely századokon keresz­tül védbástyája volt az alkotmánynak, s a mely, ha megtisztítjuk kinövéseitől, a reánk váró második év­ezredben is a renddel párosult szabadság fellegvára lesz. Irányi Dániel: * Bizonyos körökben, újabb időben ismét divattá lett a liberalizmust szidni, a világ minden baját annak nyakába varrni és kiadni a jelzőt: delendum esse! Ezen az erőlködésen csak mosolyogni lehet, mert a­kik ilyesmin törik a fejüket, nem is ismerik azt, a­mi ellen küzdenek, különben ezen kilátás nélküli küz­delmet meg sem indítanák. Mert a liberalizmus nem valami elmélet, a­mit egy vagy több ember tetszés szerint kigondolt, és a­mivel aztán más emberek ismét más elméletet állíthatnak szembe, vagy valamely politikai rendszer, mely bizonyos programm­pontokba foglalható össze, hanem egyszerű elismerése annak, hogy minden embernek különbség nélkül, vele szüle­tett joga van a szabadság azon mértékére, mely az ő boldogságára szükséges és azon törekvés, minden embernek ezen jogosult igényét, a­mennyire ez a társa­dalom és állam fennállásának veszélyeztetése nél­kül lehetséges, kielégíteni és elhárítani mindazt, a­mi ennek útjában áll. A liberalizmus tehát mindig létezett, a­mióta emberi társadalom létezik, habár különböző helyeken és különböző időkben más-más alakban nyilvánult, más-más konkrét czélokat tűzött ki maga elé. A középkor liberalizmusa pozitív köve­teléseire nézve más volt, mint a mai és a mienk ma is más, mint az orosz vagy törökországi. A valódi ész­szerű liberalizmus mindig a kor szellemének megfe­lelő utakon és az illető nép egyénisége által megsza­bott tempóban vezeti előre az embereket, de előre, mindig előre, mindig a nagyobb szabadság elé, a­ho­vá már természetszerűen is törekszenek. És én az összes világtörténelemben nem tudok példát arra, hogy valamely nép­szabadság dolgában valamikor hátra ment volna. Voltak korszakok, a­midőn úgy látszott, mintha hátramenetel,, vagy leg­alább megállapodás történt volna; pedig sem az egyiknek, sem a másiknak nem volt helye, hanem a pillanatra medrében visszaszorított ár a föld alatt már utat fúrt magának és aztán egyszerre elementá­ris erővel tört ki, jóval előbbre eső ponton,­­ meg­tette tehát útját, csakhogy nem szokott medrében, hanem alattomosan, feldúlva a talajt és többnyire azoknak területét pusztítva, a­kik rendes folyását gátolhatni vélték. Csak két példát nézzünk! Ott van Spanyolország és Anglia, amott a reakczió politikai és egyházi téren valóságos orgiákat ült és ime a haj­dan oly hatalmas állam meggyengült és elszegénye­dett, újból megerősítvén azon régi tapasztalást, hogy »egy állam élete olyan, mint a folyam; csak akkor szép, nagyszerű, áldásos, ha mindig előre mozog, mi­helyt megáll, vagy jéggé lesz, vagy posványnyá.« De azért szabadság dolgában a spanyol nép nem ment hátra, hanem nagyon is gyors léptekkel előre, úgy hogy — és ez nagyon jellemző — ma ott oly erős republikánus párt van, hogy csakis a királyné rokon­szenves személyisége tartja fenn még a monarchiát. Anglia pedig — Macaulay szavai szerint — »Anglia mindig nagy és boldog volt, mert az ő története nem egyéb, mint a kellő időben életbelépte­tett reformok sorozatának története.« Magyar­­ország is igy tette: a magyar nemzet is mindenkor érvényre tudta juttatni politikai, egyházi és társadal­mi intézményeiben a szabadságnak azon mértékét, melyet nemzeti egyénisége és miveltségi foka igényelt, így lesz ez ezentúl is és — ez erős meggyőződésem — a túlnyomó többség a jövőben is mindenkor a liberális táborban lesz található. Azért nem kell megijedni egy reakczionális lármától; a szokottnál valamivel za­josabb dongása ez néhány — nem nagy számú — éji pillangónak, mely időről-időre egy kis szárnypróbálga­tást visz véghez a szabadelvűség lángja körül. Ha­nem ezek a pillangók rendkívül okos állatok és a legrövidebb idő múlva szép csendesen fognak ismét visszavonulni, mihelyt látják, hogy szárnyaikat meg­égethetik ugyan, ha éppenséggel kedvük telik benne, hogy azonban a lángot eloltani, vagy akárcsak per­­ezekre is elhomályosítani egyáltalában nem ké­pesek. Dr. Fáik Miksa: * Mi magyarok a szabadelvüséget az elnyomás iskolájában tanultuk, s olyan jól megtanultuk,­­hogy még a szabadság korában sem felejtettük el. " .1 Jókai Mór. Budapest, decz. 31. Szögyény-Marich László főrendiházi taggá való kineveztetését a hivatalos lap holnapi száma fogja jelenteni, közölvén az alábbi királyi kéziratot: »A főrendiház szervezetének módosításáról szóló 1885. VII. t.-cz. 5. §-a alapján magyar mi­nisztertanácsom előterjesztésére ifjabb Szögyény- Marich Lászlót, személyem körüli magyar minisz­teremet élethossziglan a főrendiház tagjává ezennel kinevezem. Kelt Bécsben, 1890. évi decz. hó 29. Ferencz József, 3. k. Gr. S­z­a­p­á­r­y Gyula, s. k. A pénzügyminisztérium is beosztása. A pénz­ügyminisztériumban holnaptól fogva — mint már je­lentettük — új ügybeosztás lép életbe. Ez uj beosztás a következő: Az elnöki osztály vezetője dr. Schmidt József oszt. tan. lesz, ez osztály többi eddigi tagjai ezentúl is megmaradnak. Az I. főosztály vezetője Lukács László min. tan., ez alá tartozik az 1. ügy­osztály (pénztár, ügyek) előadója Enyedy Lukács oszt. tan. és a 2. ügyosztály (hitel és vasúti ügyek), előadó Márffy Albin oszt. tan. — A II. főosztály vezetője Gombos Gusztáv min. tan., ide tartoznak: a 3. ügyosztály (adóhivata­lok), előadó Borosnyay Oszkár oszt. tan., 4. ügy­osztály (adókivetés) előadó dr. Fellegi Viktor oszt. tan. és az 5. ügyosztály (adóbehajtás), előadó Zubkovics Arzén oszt. tan. A ül. főosztály vezetője T­o­e­p­k­e Alfréd min. tan., alája tartoznak a 6. ügyosztály (eddigi 6/b. ügyoszt., bélyegjövedék), előadó Lász Károly oszt. tan. és a 7. ügyosztály (jogilletékek), előadó U­r­b­á­n Géza oszt. tan. A IV. főosztály vezetője Ludwigh János minisz­teri tanácsos, ide tartoznak a 8-ik (eddigi 6/a.) ügyosztály (pénzügyi hatóságok), előadó V­ö­r­ö­s­s Sándor oszt. tan., 9. (eddigi 8 a) ügyosztály (szesz­adó, czukor, sörtermelési és ásványolaj adó) előadó R­á­c­z Gerő oszt. tan., 10. (eddigi 8 b) ügyosztály (bor, hus, sörfogyasztási adó, italmérési jövedék) elő­adó Kovács Gyula oszt. tan. és a 11. ügyosz­tály (újonnan létesítve) (pénzügyőrség) előadó dr. Hiersch Károly min. titkár. Az V. főosztály vezetője báró Andreánszky István miniszteri tanácsos, ide tartozik a 12. (eddigi 9.) ügyosz­tály (vámügyek) előadó dr. Szitányi Ödön osztály tanácsos és a 13. (eddigi 10.) ügyosz­tály (dohányügyek), előadó I­v­á­d­y Gyula oszt. tan. A VI. főosztály vezetője Belházy János min. tan., ki alá tartoznak a 14. (eddigi 11.) ügyosztály (bánya-ügyek) előadó Szathmáry Béla oszt. tan., a 15. (eddigi 11 /bh.) ügyosztály (bányahatóságok), előadó T­i­r­s­c­h­e­r Géza bányakapitány, a 16. (eddigi 1l/v.) ügyosztály (vasművek), előadó Kerpely Antal min. tan. és a 17. (eddig 12.) ügyosz­tály (sólövedék), előadó Haracsek László min. titkár. A VII. főosztály vezetője Buttykay Emil oszt. tan., ide tartoznak a 18. (eddigi 13.) ügyosztály (államjószágok eladása), előadó Mó­ricz Vincze oszt. tan., 19. (eddig 14.) ügy­osztály (államjószágok kezelése), előadó dr. Cser­­n­o­v­i­c­s Diodor min. titkár, és a 20. (eddig 15.) ügyosztály (jogügyek), előadó dr. Perleberg Arthur oszt. tan. A VIII. főosztály vezetője Kupé­cz Ödön min. tan., ide tartoznak a 21. (eddig 16.) ügyosztály (állandó kataszter) előadó Sár­tor­y Antal oszt. tan., a 22. (eddigi 17.) ügyosztály (földadónyilvántartás) előadó báró Amelin Viktor oszt. tan. és a 23. (eddigi 18.) ügyosztály­ (horvát-szlavon ügyek), előadó K­u­g­­­e­r Miklós min. titkár. — Azon ügyek, melyek az italmérési jog kártalanitására vonatkoznak, addig, mig ezen tárgya­lások végleg befejeztetni nem fognak, külön XXIV. ügyosztályi szám alatt kezelendők és azoknak ellátá­sával — az I. főosztály vezetőjének felülvizsgálása mellett — báró Amelin Viktor osztálytanácsos bizatik meg. A főváros 1890-ben. A főváros tanácsa és törvényhatósági bizottsága az 1890. évben számot­tevő mun­kásságot fejtett ki,­­ habár nem egy nagy­­fontosságú kérdés vár még rendezésre, a­me­lyeknek megoldása sürgős szükséget képez, mégis annak, a­ki igazságos kritikát kíván a főváros törvényhatóságának működése felett gyakorolni, el kell ismernie, hogy úgy a fő­város szépítése, rendezése, valamint a kultu­rális, közegészségi és közgazdasági érdekek kielégítése érdekében számos üdvös intézke­dés történt, a megoldásra váró kérdések elő­készítése pedig nem egy irányban haladt előre. A fővárosi törvényhatóság ez évi műkö­désének eredményét főbb vonásaiban a kö­vetkezőkben ismertetjük: Jóllehet a főváros pénzügyei eddig is teljesen rendezettek voltak, mert a költségvetések egyensúlylyal, a zárszámadások pedig rendszerint fe­lesleggel voltak megállapíthatók, mégis a háztartás egyensúlyának a legközelebbi évekre való biztosítása érdekében nemcsak czélszerű, hanem szükséges intéz­kedés volt a régibb, magasabb kamatú kölcsönöknek ez évben végrehajtott konverziója s e czélra, valamint a legközelebb kivitelre kerülő nagyobb közmunkák költségeire 25 millió frtnyi kölcsönnek a felvétele. E 41/1 százalékos kölcsön felvételének elhatározása által a főváros kettős czélt ért el; egyrészről hogy a régibb kölcsönök tőke- és kamattörlesztési részletei czímén legalább néhány éven át jelentékeny összeget megta­karít s azt hasznos beruházásokra fordíthatja; s más­részről, hogy a nagyobb közmunkák költségeire a leg­közelebbi években szükséges pénzösszeget a maga ré­szére a mai viszonyok között kedvezőknek mondható feltételek mellett biztosította. A t­a­n­ü­g­y érdekében a főváros ez évben is nagymérvű áldozatokat hozott. A tanév elején kimon­dotta, hogy a tandíj meg nem fizetése nem szolgálhat okul arra, hogy az elemi iskolákba való felvétel bár­kitől is megtagadtassék; ez év november havában, a jövő évi költségelőirányzat tárgyalása alkalmával pe­dig kimondotta, hogy jövőre az elemi iskolákban a tandíj fizetése alól mindazok felmentessenek, akik annak fizetésére magukat képtelennek jelentik ki. E határozatával a főváros nagy lépést tett az elemi iskolai ingyenes oktatás behoza­tala felé. Azonkívül a főváros új iskolaépületek épí­tésére mintegy 600.000 irtot szavazott meg, elrendel­vén a II. ker. polgári leányiskola, a Rottenbiller­­utczai elemi iskola és az iparrajziskola részére új iskolaházak építését és a külső váczi­ úti elemi iskola kibővítését. Alig csalódunk, ha azt állítjuk, hogy a fő­vá­ros mint kegyur az egész országban az első helyet foglalja el. Messzemenő áldozatokat hoz egy­házi és vallási czélokra. Ez évben is a lipótvárosi bazilika építésére 206,562 forintot fordított s egy­úttal a templomépítési alap részülta 500,000 frtos kölcsön engedélyezése lehetővé tette azt, hogy a bazilika külön építése rövid idő alatt befejezhető le­gyen. A belvárosi plébánia-templomot 100,000 frtot meghaladó költséggel stílszerűen restauráltatta, a tabáni plébánia-templomot helyreállíttatta s azonkí­vül a józsefvárosi plébánia­templom jövő évben leen­dő helyreállítására 90,000 frtot engedélyezett, Kő­bányán pedig egy uj róm. kath. templom építésére 200,000 frtot szavazott meg. A közjótékonyság terén is jó példával jár elő a főváros. A »Mayer«-fiárvaházban a növen­dékek számát 50-ről 75-re emelte fel, a »József«­­fiárvaházat pedig 30.000 frt költséggel kibővítette. A jótékony intézetek és egyletek segélyezésére a költ­ségvetésben előirányzott 26.000 frton felül a követ­kező segélyezéseket szavazta meg: a poliklinikai egye­sület részére 1000 frtot; a hajléktalanok menhely­­egyesülete részére 34 évre évi 2500 frtot; a »Mária Dorottya« egylet részére tíz évre évi 1200 frtot; a »Gyermekbarát« egyesület részére 2000 frtot; az orsz. nőiparegylet részére 22 évre évi 1250 frtot; az első budapesti szegénygyermekkert-egylet részére 1500 frtot; a mentőegyesület részére 10.000 frtot, az orsz. tanító egyesület részére 1000 frtot; az országút

Next