Pesti Napló, 1891. február (42. évfolyam, 32-58. szám)
1891-02-01 / 32. szám
32. szám. Budapest, 1891. Vasárnap, február 42. árfolyam. Szerkesztőség: Ferencziek-tere, Athenaeum-épület. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Kéziratok nem adatnak vissza. Kiadó-hivatal: Ferencziek-tere, Athenaeum-épület. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok, hirdetmények) a kiadóhivatalhoz intézendők. Ára 4 kr. vidéken 5 kr. (esti lappal együtt 7 kr.) Politikai napilap. Előfizetési feltételek: A reggeli és esti kiadás postán egyszerre küldve, vagy Budapesten kétszer házhoz hordva: Havonként 1 frt 50 kr. — 3 hónapra 4 frt 50 kr. — 6 hónapra 9 frt Ha az esti kiadás postai különküldése kívántatik, postattélvegre havonként5 kr., évnegyedenként 1 forint felülfizetendő. Hirdetések szintúgy mint előfizetések a »Pesti Napló« kiadóhivatalába Budapest, Ferencziek-tere, Athenaeum-épület, küldendők. Ára 4 kr, vidéken 5 kr. (esti lappal együtt 7 kr.) A vámháboru. A Szapáry-kormány enged-e az osztrákok jogtalan követeléseinek s feladja-e a magyar államvasutak új árudíjszabását vagy sem, ez a kérdés. Ezen fordul meg ma a politika Magyarországon s ezen fordul meg a Szapáry-kormány állása. A Szapáry-kormány feláldozhatja Magyarország jogát és érdekét, hogy az osztrákok rokonszenvét és a bécsi döntő körök támogatását megnyerje, de ezzel egyszersmind elvesztette jogosultságát Magyarországon s eljátszotta a nemzet bizalmát. Egészen tisztában vagyunk az iránt, hogy tetszetős dolgot mivel felfelé, ha Magyarországot a tarifaközösség igájába hajtja s kereskedelmi szabadságát szerződésileg leköti, mely szerződés, legyen bár ideiglenes, precedenst képez évtizedekre s bár módosítható lesz, feloldható többé nem lesz soha. Ezen az áron a miniszterelnök és némely társa kedves lehet az udvar előtt, és Ausztria államférfiainak bizalmából megtarthatja a magyar kormányt valameddig, de azonnal elvesztette jogosultságának alapját s a magyar nemzet előtt soha többé nem jelenhetik meg úgy, mint alkotmányos felelős minisztérium, mely igényt tarthat a honpolgárok összeségénél pártkülönbség nélkül a tiszteletnek azon mértékére, mely állásánál fogva őt megilleti s melyet egy alkotmányos minisztérium nem nélkülözhet. S mert ezt a miniszterelnök úr nagyon jól tudja, felteszszük róla és társairól, hogy nem egy könnyen fognak engedni oly kérdésben, melyben Magyarország osztatlan közvéleménye törvényes alapon állást foglal az osztrák követelések ellenében. Tudjuk, hogy a kormány helyzete nehéz. De hiszen az államférfii képesség nehéz helyzetekben válik be s a politikai képtelenség ilyenkor tűnik ki. Semmi sem könnyebb, mint engedményeket tenni. Deák Ferencz azzal vált nagygyá, hogy a jogi alapra állt s midőn minden koczkán forgott, elvétől nem tágított s hét esztendeig a legsanyarubb viszonyok között opponált, mig az osztrák államférfiakat reákényszerité, hogy adják meg Magyarországnak, a mi Magyarországé. Mi ehhez képest a tarifakérdés? Egy semmi, s a jog oly világosan a mi részünkön van, hogy nem tagadhatja senki, e fegyverrel kezében lehetetlen Szapárynak nem győzni, ha e fegyvert használni bátorsága van. Ellenben ha úgy tesz, mint Tisza Kálmán, ki 1876. májusában Magyarország anyagi érdekeit vetette áldozatul s lekötötte e mai napig Ausztriának, hogy a hatalmat megtarthassa , úgy hazánknak nem szerezhet erőt, hanem lejtőre lépett, melyen egymás után fognak tőle követeltetni a hasonló szolgálatok s minduntalan azon helyzetben lesz, hogy Magyarország rovására Ausztriának szivességeket tegyen. Eként a magyar kormányok Ausztriára támaszkodva megszűnnek magyarok lenni, mert hatalmuk alapja nem itt lesz, hanem a magyar felelős minisztérium tulajdonképen nem lesz semmi egyéb, mint parlamentáris mezbe öltöztetett helytartótanács. Nehéz a kormány helyzete, mert az osztrákok elszántan folytatják az általuk üzent háborút. A bécsi községtanács — nem lévén reichsrath — átvette a politikai agitáczió vezetését s mint testület lépett sorompóba az osztrák kormánynál Magyarország ellen. Az osztrák kereskedelmi miniszterhez deputácziók mennek kérni őt, hogy Magyarországtól követelje a magyar ipart pártoló tarifának viszszavonását. Az osztrák kereskedelmi miniszter szívesen fogadja ezen küldöttségeket, melyek őt Magyarország közjogába ütköző beavatkozásra szólítják fel s megígéri, hogy jegyzéket fog intézni a magyar kormányhoz. Azután az osztrák államférfiak szaladnak fel audiencziára ő Felségéhez besúgni, vádolni, panaszkodni s Baross miniszter állása ellen aknamunkát folytatnak az udvarnál. A király leküdldi Szögyényt közvetíteni s a magyar minisztérium órahosszat tanácskozik a kérdés felett s egyetértésre jutni nem képes. Az idők jele, hogy a belügyminisztériumtól függő főkapitány megtiltja a magyar egyetemi ifjúságnak egy gyűlés tartását a vigadóban, mely a magyar kormány egyik tagja mellett tüntetne. A kormány tehát meg van ijedve. Meg van ijedve akkor, midőn az egész nemzet háta mögött áll s a bizalomnak rendkívüli lelkesedése tör ki mindenfelé olyan körökben, melyek nem szoktak könynyen lelkesedni. Budapest kereskedelmi kamarája, iparegyesülete, kereskedelmi csarnoka, gazdasági egyesülete határozatokat hozott az uj árudijszabás mellett s az osztrák követelések ellen s bizalmi nyilatkozatokat küldött Baross kereskedelmi miniszterhez. Ilyen ez előtt nem történt ezen nyugodt vérmérsékletű testületekben. A kassai, miskolczi, kolozsvári, aradi, kecskeméti kereskedelmi kamarák és testületek hasonló nyilatkozatokat küldtek Barossnak, s mi több, Temesvár, Sopron, Brassó, sőt Zágráb kereskedelmi kamarái Ausztria támadása ellen a magyar kereskedelmi miniszternek fogták pártját. Kétséget nem szenvedhet tehát, hogy a legillett hovobb üzleti emberek átérezték a kérdések közgazdasági fontosságát, a magyar kormány álláspontjának jogosultságát, az osztrák támadás méltatlanságát s a veszélyt, mely ezen támadásból Baross Gábor miniszteri állását fenyegeti. Mert ne ámítsuk magunkat, a dolog úgy van, hogy az osztrákok meg akarják buktatni a magyar kereskedelmi minisztert s akarnak nekünk adni mást, olyant, ki nekik tetszik. Már e kísérlet is megalázó Magyarországra. De nem a személyről van szó, mert azzal keveset törődnének az osztrák urak, hanem az egész magyar kereskedelmi politikát kívánják megbuktatni Baross személyében s forgalmilag le akarják kötni Magyarországot még jobban, mint a hogy a vám- és kereskedelmi szerződésben már is le van kötve. Ez az, a mi ellen Magyarország közérzülete oly hevesen fellázad s a mi miatt még mások is Baross védelmére fognak kelni, nemcsak a parlament, hanem a képviselőházon kívül is mindazok, kiknek érdekei veszélyben forognak s ezek nemcsak a magyar kereskedők és iparosok, hanem a mezőgazdák is, kiknek termékei jelenleg olcsóbban szállíttatnak, mint azelőtt. Hiszen az állomáson minden gazda megkérdezheti, ha még nem tudja, hogy ezentúl egy nagyon búza, avagy egy szállítmány sertés vagy marha mennyivel olcsóbb, mint volt azelőtt. Ha az osztrákoknak sikerül Baross új tarifarendszerét megbuktatni, az egész ország szenved alatta. Ez tehát nagy és általános érdek, melynek védelmére kél a nemzet s nem pusztán egy jogi tétel vagy egy ügyesnek bizonyult miniszter. Bizony, ha nekünk egy jó miniszterünk akad, az sem csekélység s az osztrákoknak őt kitúrni nem engedhetjük. Jogainkat sem adhatjuk fel könnyelműen, ha az osztrákoknak azok gyakorlata nem tetszik. De, hogy érdekeinket mindig alárendeljük kapzsi szomszédainknak, az tökéletes képtelenség s csak kényszer vagy gyávaság juttathatná Magyarországot oda, hogy ebben a kérdésben engedjünk. Nehéz a kormány helyzete, mert tudja, hogy e nemzet engedni nem akar és meg lesz sértve, ha a minisztérium enged. De nehéz azért is, mert igen is vannak ármányosok, kik Budapesten a kulisszák mögött az osztrák kormány dolgait végzik, vannak a szabadelvű körben, kik szorgalmasan ássák Baross lábai előtt a vermet s a minisztériumban vannak, kik csak névleg tartanak szolidaritást a kereskedelmi miniszterrel, tényleg pedig ellene mindent elkövetnek, nem gondolva azon nagy fontosságú érdekekkel, melyek a magyar vasúti áruszállítással kapcsolatosak. Vannak az osztrák forgalmi társulatoknak politikai ügynökei Budapesten, kiknek főtörekvésük megszabadulni Barosstól, hogy ez ne folytathassa a nyomasztó versenyt s ne kényszerithesse ezen szállító társulatokat a magyar kormány akaratát elfognani s díjtételeiket lejebb szállítani. Vannak kereskedők is némelyek, kik könnyen megijednek a bécsi lármától s képzeletükben már látják a represszáliákat. Mindezek felütötték fejüket s bénitólag hatnak a Szapáry-kormány elhatározásaira. Nem érdemelnek kíméletet az ilyenek. Meg vagyunk róla győződve, hogy ha a Szapáry-kormányban van ész, erély és határozottság, a magyar álláspontot, melyet a minisztérium önként elfoglalt, tökéletesen fentarthatja, ellenben minden meghátrálás bonyodalmakat hoz a kormányra és a monarchiára. Ma a magyar álláspont tiszta, ha azt elhagyjuk, bizonytalanba lépünk. A PESTI NAPLÓ TÁRCZÁJA Az uj intendáns. — Gróf Zichy Géza székfoglalása alkalmából. — A nemzeti színháznál és operánál uj korszak kezdődik e vasárnappal. gróf Zichy Géza lép február 1-jén mint intendánsa volt intendáns és volt kormánybiztos helyére. Az ünnepnap kedvező omen, annyit mindenesetre jelent, hogy véget ért a hétköznapi vesződség. Hogy gróf Zichy Géza vezetése mellett ez első műintézeteink tevékenysége szakadatlan legyen s hogy a siker ne legyen köznapi, ez az ő erőijétől, tapintatosságától s műszeretetétől függ; és mind a három tekintetben alrobb várakozással nézhetünk intendánsi vezetése elé. Mert itt kizárólag a nemzeti színházról szólva, kimutatjuk, hogy midőn ez intézet kezelése az új birtokosra száll, cum benefitio inventarii, azt a legjobb karban veszi át a régitől, a legrendezettebb anyagi állapotok és művészi viszonyok közt. A miből önként következik az elismerés Beniczky Ferencz volt kormánybiztos és az ő vezérelve iránt, kinek, mialatt szinházigazgatója Paulay Ede volt, mint már több átélt intendans-regime alatt, főelve a non interventio volt s a fővezetést teljesen Paulayra bízván, az ő intendánsi dicséretére s a nemzeti színház szerencséjére, programmját vaskövetkezetességgel és szent meggyőződéssel keresztülvitte, vagyis semmibe sem avatkozott bele. Beniczky ez érdemét fel fogja jegyezni a műtörténelem , s lehetetlen, hogy a válás érzékeny perczeiben ez elismerésnek a színház is kifejezést ne adjon hálátlanság gyanúja nélkül. Legföljebb azt kérdheti meg a színházjáró műbarát, vagy gondolkozó közönség: minek tehát akkor az intendáns, ha tisztét azzal tölti be legjobban, hogy mit sem csinál ? Hisz úgy mindenki »alkalmas« e diszes tisztségre, s kinevezhetnek bárkit. (Mert nálunk már azt hiszik, hogy intendánsnak lenni olyan könnyű, mint fuvolázni vagy hazudni, Hamlet szerint.) — Vagy ne nevezzenek ki senkit! Ámde hogy (főleg ha a nemzeti színház megkapná az udvari jelleget,) amily czélszerű, mint egészen az alkotmányos kormányforma utánzata, az igazgató felett egy intendáns, mely utóbbi uralkodjék, míg az előbbi kormányoz, most fejtegetésünk tárgya ne legyen. Örülünk rajta s nincs kétség, az egész nemzeti színházi vezetés és személyzet is velünk örül, hogy Zichy Gézának nemcsak a születés és jellem tekintetében megkívánt előnyei megvannak, hanem a valódi qualifikácziót képező szellemi képzettség és kiváló talentum is és hogy ily hivatottságú férfi lett az intendáns. S tőle reméljük, hogy tevékenység által fog igyekezni nevét megörökiteni, azaz segédkezet nyújt az igazgatónak a szinház azon reformjai keresztülvitelére, melyektől nemzeti műveltségünk e palládiumának jövő felvirágzása függ s melyhez a segédeszközökkel, a mennyiben anyagiak volnának is, bir már a színház. Már évek óta rendes maradványnyal zárták le a nemzeti színház számadásait, úgy hogy néhány éve bizonyos tartaléktőke is képződött. Kivált a múlt évi bérlet- és napi bevételi viszonyai oly kedvezően alakultak, hogy a jövedelem jelentékenyen növekedett s oly állandó közönség képződött a nemzeti színházban, mely jövőre is biztosítottnak látszik; mert eddig is akkora bérletösszeg folyt be tényleg, mely már az előirányzatot is túlhaladja s a minőről a múlt sanyarú viszonyaihoz képest előbb álmodni sem mertek. így megfelelhet az igazgatóság elsősorban azon törekvésnek, hogy a kiválóbb tagokat érdemeik szerint díjazza. Mert míg a művésznők szerződési feltételei, legalább a legelsőké, javíttattak, a ruhapénz hozzáadása által is , addig elsőrangú művészeink még távolról sem részesülnek kiváló feladatuk teljesítésével arányban álló jutalomban. De ez nem a méltánylat hiányán múlt eddig sem, legalább az igazgatóság részéről nem , s most az anyagi feltételek meglévén, nem kétkedünk, hogy a legjobb akaratú készség sem fog hiányozni a legfőbb vezetésben. Ha már színészeinknek várniok kell az »udvari« elnevezés kitüntetésére, megelégedve a nemzeti színházi tagság czímével: midőn testületük kezdettől a legfontosabb szolgálatot teljesítő nyelvünk és nemzeti szellemünk terjesztése körül s a művészet nyugat-európai magaslatát érték el, adjuk meg mindenesetre kitelhetőleg illő anyagi javadalmazásukat — a nemzet erejéből, a színházat szerető közönség támogatásából. Szükség ezenkívül, hogy az idők folyamán fölmerülő hiányok pótlásáról is gondoskodjék a színházi adminisztráció. A játszó személyzet folyvást kiegészíthető legyen; ez szervezeti kérdés, s a színház folytonos és egyenletes művészi működésképessége ettől függ. A succrescentiák évről-évre a színpadi keretbe legyenek illeszthetők, kell tartalékban lenni minden szakmára már kész művészeknek, vagy akik bevégzett készültségére bizonyos idő múlva már számíthat a színház. Előre való gondoskodás okvetlen szükséges, ad hoc talán felesleges tagokat is kell tartani, nemcsak a gárda kiegészítéséül, ha véletlen csorbát szenved, nemcsak a betegségek miatt, mik olykor az előadást majdnem lehetetlenné teszik, hanem egyáltalán véve csekély a nemzeti színház tagjainak létszáma, arányban ahhoz, hogy a várszínház is ez anyaintézethez tartozik, s hogy ennek hetenkint nem hét, de kilencz előadásnak kell szereplőit előállítani. Azonkívül a szerepkörök magukban is változnak, megürülnek, átmennek a színészek egyikből a másikba. Hogy mindig fejlődésképes, magát reorganizálni bíró szervezete legyen színházunknak, a személyzet ezen pótlása sürgős kérdés, de jelentékeny feladat is. S ez okból,úgy tudjuk,minthogy nem kezdők, hanem kész színészek nyeréséről van szó, már több vendégszereplést is kilátásba helyezett az igazgatóság. E szükségletek fedezésére pedig a színház nem kér külön segélyt, hanem saját gyümölcsözőségével pótolja. Az utolsó epochában egyedül a nyugdíjintézet volt az, melyet majdnem a bukásba sodort terhelő visszaélése azon közösségnek, melyben az operaszínházzal van s melynek tagjait oly tömegesen nyugdíjazták, hogy az alaptőke képtelen volt fedezésére. A nagylelkű királyi adomány, melynek megnyerése gr. Szapáry Gyula meleg érdeklődését is mutatja a nemzeti művészet iránt, e 42.000 forintnyi összeg lehetővé tette a nyugdíjalap rendezését is és így anyagi kérdések elháríthatlan felhői nem függnek a színház fölött. Annál kizárólagosabb törekvés illeti meg tehát művészi irányban, minél előbbre s minél magasabbra, az új intendaturát és a régi igazgatóságot. Paulay alatt vágott ki az internaczionális színpad elavult külföldieskedéséből, s lett műsorában is valóban nemzeti. Fokonként ment ez, helyes tapintattal, nemhogy elriadjon a közönség, hanem hogy jobban érdeklődjék saját színirodalma iránt, s megszokja bizonyos becsvágyat érezni a mienknek haladásán, majd gyönyörködjék sikereiben még a külföld modern remekeivel összehasonlítva is, amit különben voltakép a franczia iskola képvisel. Az idén már majdnem kizárólag magyar drámákat adtak elő, s még több van műsoron, több a legszebb sikert aratta közülök, s nem volt egynek színrehozatala sem érdemetlen. A »premiére-közönség« ostromolta a bérlethelyekért az első előadásokra a pénztárt. S a mi idegen színművek még szerepet játsztak: a klasszikus irodalom remekei voltak ; Gőthe, Racine és Szophokles alkotásai támadtak föl színpadunkon, s legfényesebb diadallal más színpadokat megelőzve, s azok által bizonyosan követve, a közönség nem szűnő rajongása mellett, a legrégibb felejtés porával fedett, leghalhatatlanabb »Elektra !« A szinkrók és színészek ambicziózus törekvése már a nyugati kultúra mérlegelését kibírja, s éppen nem billen föl üres könnyűséggel. Sőt talán csak sajátunknak more patria meg nem becsülése és megszokott kicsinylése sőt becsmérlése az oka, hogy az elért drámai művészeti fejlődöttséggel nem vagyunk elég nagyra, amíg a külföld nem veszi észre és nem szíveskedik appróbálni. De mig a jelen vezetés alatt a szinház mindig élvezetes és sokszor magas műbecsü estéivel, melyekhez állandóan a nemzeti irány van fűzve, a közönség meg van elégedve, viszont a szinház is meg lehet a közönséggel, mely a legjobban támogatja. A rossz színház teremti a rossz publikumot. Most már a kölcsönös szemrehányásnak: »Pártolj közönség és mi haladunk !« — ideje elmúlt. A színház és közönség ez egymáshoz ragaszkodásának eredményéül pedig csak a minél nemesebb irányú művészi tökélyesbülés várható, és remélhető Zichy Géza intendatúrájától. Bartók Lajos: Mai számunkhoz fél év melléklet van csatolva. A kormány helyzete nehéz, mert a kereskedelmi szerződést Németországgal óhajtjuk, s azt II. Vilmos császár és Ferencz József is óhajtják, Ausztria pedig Németország háta mögé bújva támad bennünket. Nem hiszszük, hogy azon előnyök mellett, melyek a vámszerződésből Németországgal háromolnak, a magyar vasúti árutarifák összeegyeztethetlenek lennének s azoknak osztrák értelemben megváltoztatása a szerződés sine qua non-jának tekintessék. De ha mégis így lenne, úgy ránk nézve belső kereskedésünk és forgalmunk Ausztriával fontosabb, mint a német kereskedelmi alkudozások gyors és könynyű sikere. A magyar kormány különben is hiába kötne Németországgal oly egyességet, amelynek a magyar parlament által való elfogadásáról biztos nem lehet. Mi igen szívesen kötünk Németországgal hasznos kereskedelmi szerződést, de olyat, mely gazdasági önállóságunkat és jövőnket tönkretenné, puszta szívességből elfogadni hajlandók nem vagyunk. S ezt a németek be fogják látni s túlzó követelésekkel Magyarországot zaklatni Ausztria kedvéért nem fogják. Hanem a németek félre vannak vezetve az osztrákok által s meg kell nekik magyarázni, hogy Ausztriának nincs igaza, hogy olyat követ el, amihez nincs joga, el akarja tiltani nekünk, amit ő maga is tesz ellenünk. Ha felvilágosítjuk Németországot, ez nem fog ragaszkodni ahoz, hogy Magyarország magát gazdaságilag Ausztria rabjává tegye. Mert mi haszna van ebből Németországnak ? Semmi. Kereskedése velünk annál többet ér, minél virágzóbb állam vagyunk. Mi nem bántottuk Ausztriát. Mi az osztrák árut is olcsóbban szállítjuk most, mint újév előtt. Mi piacza vagyunk az osztrák kereskedésnek, melyet el nem veszíthet. Vigyázzon tehát magára s ne feszítse túl a húrokat, mert elpattanhatnak. Gondolja meg, hogy a vám- és kereskedelmi szövetség nem Magyarország kívánságára és érdekében, hanem Ausztria javára és óhajtására köttetett meg és tartatik fenn Elégedjék meg azzal, hogy évről évre kimutatható az iparczikkek nagyobb behozatala Magyarországba, de ne követeljen magának monopóliumot. Nekünk magyaroknak i© ****?*.***•£rakat alapitani, vasutakat építeni s olcsón szállítani s ezt az osztrákok meg nem tilthatják, mert különben nem élhetünk meg együtt. Budapest, jan. 31. A szerb miniszterválság. A legújabb belgrádi jelentések szerint a szerb régensség mindent elkövet, hogy a Grucs-kormányt maradásra birja. Különösen Risztics dolgozik ez irányban s nagyon rossz néven veszi a radikálisok szélső töredékeitől, hogy mindenképen kezébe akarja keríteni a kormányhatalmat. Bármi megoldást nyer különben a válság, annyi bizonyos, hogy egyszerű bekövetkezete a külföldön kedvezőtlen benyomást tett. Pasics esetleges miniszterelnöksége iránt sehol sem mutatkozik bizalom s egyes előkelő lapok azt is hangsúlyozzák, hogy a mostani válság több figyelmet érdemel, mint rendesen, mert újabb tünete annak, minő buzgalommal dolgoznak azon, hogy Szerbiát az orosz Balkán-politika középpontjává tegyék s hogy azon szálakat, melyek eddig Hitrovo urnái Bukarestben folytak össze, Persiani úr ügyesebb kezeibe összpontositsák. A Crispi-kabinet bukása. Villám módjára, mely derült égből csap e, azt jelenti egy késő éjjel érkezett táviratuk, hogy a Crispi-kabinet megbukott. A behozatali vámok és a szeszgyártásra kivetett illetékek ideiglenes felemeléséről szóló törvényjavaslatnak a képviselőházban való mai tárgyalására élesen megtámadták a kormánynak egész pénzügyi politikáját, melynek igazolására úgy Grimaldi pénzügyminiszter, mint Crispi miniszterelnök kifejtették egész elokvencziájukat, de hiába: azt a határozati javaslatot, melyet kormánypárti részről a kormány hozzájárulásával előterjesztettek, nem nyerte meg a többséget. Pedig e határozati javaslatban semmegyéb sem volt, mint az, hogy a ház a kormány nyilatkozatait egyszerűen tudomásul veszi. Hatvanhárom szavazattal maradt a kormány kisebbségben e határozati javaslat felett való szavazásánál és az egész kabinet e vereségből természetesen nyomban levonta a konzekvenciát, benyújtotta lemondását. A Crispi-kormány bukásának rendkívül nagy politikai horderejét e pillanatban kellőképp méltatnunk nem lehet. Csak arra kell utalnunk, hogy a hármas szövetség, ha nem megint Crispi lesz az, ki az új kabinet alakítására kap megbízást, egyik legszilárdabb oszlopát veszíti el. Crispi mindenkor rendületlen sziklaként állott a szélső elemek folytonos támadása közt a hármas szövetség talaján és addig míg ő volt az olasz kormány élén, nem volt ok Olaszországot attól félteni, hogy szövetségét monarchiánkkal és Olaszországgal nem veszi épp oly legálisan, mint a vele szerződött államok. Crispi bukása után ? A rend-KIVUX izgatott UICHIOI, LUOly a CUIupi-Kuiuianyt, lemondásra kényszeritette, a következő táviratokat kaptuk: Róma, jan. 31. (A Pesti Napló távirata.) A »N. Fr. Presse« jelentése: Nagyon komolyan tartanak attól, hogy a kamarában ma tartandó szavazás a Crispi-kabinet bukását fogja okozni. Róma, jan. 31. A képviselőház mai ülésén tárgyalás alá vette a behozatali vámok és a szeszgyártásra kivetett illeték ideiglenes felemeléséről szóló törvényjavaslatot, melyet a pénzügyminiszter már expozéjában jelzett. Az ülés izgatott volt. A karzatok zsúfolva voltak. Jelen volt az ülésen vala Szathmáryné. A nemzeti színházban az öröm és a fájdalom kényei folytak. Az örömé, hogy Szathmáryné a régi művészgárda ez az örökifjú kedélyű tagja a testi, szellemi és művészi erő teljes birtokában ülhette meg a mai négyszeres ünnepet és a fájdalomé, hogy a mai est hivatalos bucsúzást is jelent. No de a bánat keserűségét enyhíti az a tudat, hogy a »visszavonuló« művésznő, a »tiszteletbeli tagságot«, melylyel kitüntették, nem fogja pihenésre fordítani, hanem valahányszor a nemzeti színháznak az ő zsörtölődő vagy együgyü, gőgös vagy jóságos, csacska vagy zsarnok, de mindig élethiven alakított mamáira szükség van, fel fog lépni azokon a deszkákon, melyeknek annyi fényt és tekintélyt kölcsönzött. Négyszeres ünnepről beszéltem, szükséges tehát, hogy azt is elmondjam, miből állnak azok. Először is ma töltötte be Szathmáryné a hetvenharmadik életévét. Oh, a mi jó mamánk nem titkolózik a korával, sőt bizonyos kaczérkodással hivalkodik is vele, hogy 1818. február 1-én született Rimaszombatban. Atyja »a szép Farkas János« hős és szerelmes színész volt, de már kicsi korában árván hagyta! (Igye korán kezdődnek ama nőnek a megpróbáltatásai, aki annyi víg órát szerzett a közönségnek?) Már mint három éves kisbaba lépett a színpadra Metartasio »Ábel halála« czidű darabjában. Angyalt kellett személyesítenie és mindössze ennyire való mondókája volt: — »Vedd észt a füvet, főszd med titta viszben, add be Ádámnak és ő meddődül.« Ezért az egy pár szóért kapta az első tapsot, ettől számíthat színi pályája, mert azóta folyton szerepeltették és igy a mai est második ünnepe a művésznő hetven éves jubileuma. Persze, hogy gázsit még nem kapott a kis Lujzácska és igy hivatalosan csak kilencz év múlva, 1830-ban kezdődik pályája, a mennyiben Kilényi, a kolozsvári színigazgató ekkor szerződtette gyermekszerepekre a tizenkét éves leánykát. Farkas Lujza szépen fejlődött, külsőben és tehetségben egyaránt s így könnyen érthető, hogy 15 éves korában már a kolozsvári színház elsőrendű szendéje lett.