Pesti Napló esti kiadás, 1891. augusztus (42. évfolyam, 209-238. szám)

1891-08-01 / 209. szám

Budapest, 1801.Szombat, augusztus 1­209 szám. — Ára 3 kr. vidéken 4 kr. (reggeli lappal együtt 7 kr.) Budapest, augusztus 1. A belga alkotmányrevizió. Mióta a belga mun­kások mozgalmai elvesztették közvetlenül veszé­lyes jellegüket, a belga képviselőh­áz ismét pihen­teti az alkotmányrevízió sokat emlegetett ügyét. Előbb a ház bizottsága, melyhez a kérdés utasítva volt, pihentette azt. Most pedig maga a ház nem akarja elintézés tárgyává tenni a revíziót, noha már a kormány is állást foglalt, sőt a különböző pártok közt, legalább a főelvekre nézve megegye­zés jött létre. A mostani halasztás leginkább on­nan ered, hogy a bizottság előadója de Smit még mindig nem terjesztette elő jelentését, noha már a múlt hó végére ígérte elkészítését. De ígéretét még nem váltotta be s igy a bizottság sem foglalkozhatott vele, minél fogva már ma bi­zonyos, hogy a képviselőház ez ülésszakában, mely augusztus közepén véget ér, nem fogja többé az alkotmányrevíziót tárgyalhatni. Ez a húzás-ha­lasztás a belga nép körében igen élénk elégedet­lenséget kelt, mely különböző módon és egyre zajosabban nyilvánul, így például a brüsszeli sza­badelvű egylet — association liberale — a képvi­­selőházhoz kérvényt intézett, melyben elmondja, hogy a ház bizottsága minő botrányos hanyagságot fejt ki oly ügyben, melynek fontosságát a nemzet minden pártja, minden rétege elismerte s melynek főelveire nézve megegyezés is létezik. Mindezek daczára hetek, hónapok telnek el a­nélkül, hogy az ügy a megoldáshoz közelebb jutna. A ház maga pedig meg nem sürgeti a bizottságot, hanem je­lentéktelen ügyekkel foglalkozik, míg a belga ál­lampolgárok nagy többsége politikai jogaitól megfosztva, türelmetlenül várja a közintézmények módosítását. Ennek folytán a kérvény a legerélye­­sebb szavakban sürgeti a házat, hogy siettesse az ügy gyors elintézését. Viszont a munkások a ház iránti elégedetlenségüknek azzal adtak kifejezést, hogy Brüsszelben a héten nagy utczai tüntetést ren­deztek csak azért, hogy a hanyag előadót, de Smit urat kigunyolják. Mindenféle szinti plakátokat osz­tottak szét,melyeken Smit ur nem valami megtiszte­lő módon volt feltüntetve; ezek a plakáthordók utóbb eláltották a képviselőház bejáratait s minden kép­viselőnek ilyen sorfalon kellett áthaladni, ha a házba akart jutni. A rendőrség végre kénytelen volt közbelépni s lefoglalta a plakátokat. Az elé­gedetlenség e nyilatkozatai azonban egészen hide­gen hagyják a képviselőház többségét, mely még mindig nem tett semmit, hogy az alkotmányreví­zió nagyfontosságú ügyének tárgyalását siettesse. ORSZÁGGYŰ­LÉS: A képviselőház ülése augusztus 1-én. A képviselőház mai ülésén folytatták a köz­­igazgatás államosításáról­­ szóló javaslat részletes tárgyalását s a vita során Petrich Ferencz, Kossa Dezső és V­á­­l­y­i Árpád szólaltak fel a javaslat ellen. Majd az interpellácziókra adandó válaszok kerültek sorra. Az ülés végén W­i­tt­m­a­n János intézett interpellácziót a pénzügyminiszterhez. Wekerle miniszter válaszolt. B­a­r­t­h­a Miklós interpellá­­cziója és gróf Szapáry Gyula miniszterelnök válasza következett még. Elnök: Péchy Tamás. Jegyzők: Gr. Esterházy Kálmán, Varasdy Károly, Madarász József. A kormány részéről jelen vannak: Gr. Sza­páry Gyula, Baross Gábor, Szilágyi Dezső, Josipo­­vich Imre. A múlt ülés jegyzőkönyve felolvastatván, hi­telesíttetik. A PESTI NAPLÓ TÁRCZÁJA. A kisértet. Beszély: Lolstontól. 9 Angolból fordította: Bohn Gyuláné. — Mikor látta Sybil ladyt ? — kérdé hir­telen. — Sir James halála óta egyszer sem. — Úgy, de én láttam őt tegnap. Miksa hangja oly különös e megjegyzésnél. — Azt a benyomást teszi reám — folytatja Miksa — mintha nem volna tökéletesen eszénél. — Tán a fájdalom okozta ez állapotot ? — Nem Amy, Sybil nem szerette soha sir Jamest s ennek halála nem tehet reá ily benyo­mást. Nem ezért busul ennyire. Egy gondolat villan fel agyamban. Hát ha azért busul, mert Pál s Lucy házasok ? Magamra haragszom e csúnya, gyanakodó eszmémért s igyekszem azt elűzni eszemből, azonban feltett szándékom Sybil ladyt figyelemmel kisérni. * A temetési szertartásnak vége van, s az egész család együtt van a könyvtárban, miután a ven­dégek elhagyták a házat, s a végrendelet fel lett olvasva. A szobában a kandalló tüze kellemes meleget áraszt s én mégis fázom. Vérem megfagyott ama nap óta, mikor Sybil lady oly görcsösen megszo­rította a kezemet. Mikor Miksa azt mondta, hogy a lady oly sajátságos benyomást tett reá, ezen cso­dálkoztam akkor, de most nem csodálkozom többé. Ő csak árnya az előbbeni Sybil ladynak. A nevető, ragy°gó szépségű nő eltűnt s maradt helyében egy megöregedett nő, kinek szépségét egy kegyet­len gonosz kifejezés elhomályosítja. Vájjon mi okozhatta e változást ? Pál igyekszik rábeszélni Lucyt, hogy hagy­ják el egy időre Cravent de, Lucy ebbe csak azon feltétel alatt egyezik bele, ha rövid idő múlva is­mét visszatérnek oda. Mindnyájan igen csendesek vagyunk. Pál a tüzet éleszti a kandallóban Lucy köze­lében, én Miksával halkan beszélgetek Sybil­lady pedig elkülönítve, fekete gyászöltönyében egy kar­székben ül. Hirtelen azonban felugrik s megszólal: — Pál, én nem maradok egyedül e házban. Pál felriad elmélkedéseiből. — Mit kíván tenni Sybil ? — Nem maradhatok itt, meg kell örülnöm, ha egyedül magamra hagytok; igen megőrülök, megőrülök! Hangjának kifejezése oly kétségbeesett, hogy akaratlanul megszántam őt. — Lady Sybil, — szólok hozzá. De mit követtem el ? Ő rémülten néz reám s dühösen kiáltja: — Gyűlölöm önt. — Ah Miksa! — kiáltok megrettenve. De mire magamhoz tértem, Miksa már Dun­­stanhoz vezetett s ott érzékenyen mondja: — Szegény kis Amym, tekintsen reám, s Dunstanhoz fordulva folytatta: — Árnynak egy kis megnyugtatásra van szüksége Dunstan, azért hoztam ide. Azonban Miksa nem sokára belátja, hogy ő nélküle nem vigasztalódom s nálam maradt. Fejem az ő vállán pihen s igy végre találtam annyi bátorságot, hogy bevalljam neki félelmes kalandomat a »szürke ladyval«. Miksa türelmesen végig hallgat. Midőn vé­geztem megcsókol s szánalmasan mondja : — Szegény kis madárkám, mit nem szenved­tél már e házban, még kísérteteket is látsz. — De Miksa, igazán láttam... — Elhiszem angyalom, ha mondja. Tehát csakugyan meglátta azt a csodálatos tüneményt ? — Igen , a szürke ladyt is, pedig ez mindig halált jelzett előre. Ah, Miksa, miért kell itt ma­radnom e helyen, hol annyira rettegek lenni. — Szívesen elvinném Amy, ha tehetném, de miért fél annyira, nem hisz bánthatják a kisértetek. Fejem ég s kezemet hozzá szorítva halkan rebegem: — Sybil ladytől félek iszonyúan. Miksa nem érthette a mormogott szókat s megnyugtatóan mondja: — Legyen bátor, kis Amy! maradjon itt, mig Pál s Lucy visszajönnek, addig elkészülök Sunny­­dalenak átalakításával, siettetni fogom a munká­lásokat. Ugye most már nem ellenzi, a minél előbbi menyegzőt ? — Nem Miksa, de ígérje meg, hogy addig gyakran átjön, különben elhagy a bátorság. De utóbb még sem maradtam egyedül Sybil ladyval. Miksa Pállal értekezett s az értekezletnek az lett az eredménye, hogy Sybilnek egy távoli rokonát, Bell Saroltát hívták meg. Igen csendesen el­éldegélünk, Bell kisasszony sokszor mondja, hogy túlságos csendesen élünk, de ha azt mondom, hogy ez csak természetes a ha­láleset után, ő azt feleli: — Könnyű kegyednek, kit vőlegénye mind­untalan meglátogat. Bell Sarolta nem ellenszenves nő. Egy kissé ugyan lármás, élénk, de őszinte jószívű teremtés. Egy ízben előhozta Sybil lady megváltozott kül­sejét. — Alig ismertem reá — mondá — soha sem hittem volna, hogy ennyire bánkódjék sir Ja­mes után. Erre nem feleltem. Bell néhány perc­ után folytatja: — Ezt annyival inkább lehet csodálni, mert Sybil nem érezte magát boldognak házasságában. Ő azt hitte eleinte, hogy nagy befolyást fog gya­korolhatni férjére. Mulatságos, fényes életre szá­mított, de csalódott, e szerint egyre ment volna, ha mindjárt Craven Pálhoz megy nőül. * — Nem tudom, hogy valaha házasságról lett volna szó köztük , — mondom. — De hogy nem, hisz Sybil bolondulásig sze­relmes volt Pálba s ez viszont ő bele. Miután elfo­gadta sir Jamesnek házassági ajánlatát, heves je­lenet játszódott le közte és Pál között. Pál azzal vádolta Sybilt, hogy pénzért áldozza fel őt. Harag­ban válltak akkor el. Hallgatok. Jobb volna, ha nem figyelnék Sa­rolta szavaira, de akaratom ellen érdeket ébreszte­nek fel bennem. Sarolta halkan a következőt mondja el nekem: — Sybil amaz időben majdnem eszét vesz­tette. Féltünk tőle, mert Sybilnek indulatos érzel­mei fékezetlenek, ezen pedig nem lehet csodál­kozni, ha tekintetbe vesszük, hogy édes­atyja té­bolydában halt meg. Ah, de most elárultam egy titkot, mit el kellett volna hallgatnom... De ugyebár, Amy, nem fogja elárulni ? — teve hozzá aggodalmasan. — Annyi igaz, hogy Sybilnek is meg vannak őrülési rohamai, úgy mint apjának. Szerencse, hogy nincsenek gyermekei. Sarolta kis szünet után ismét elkezdő: — De Amy, ön jelen volt a Pál s Lucy közti házasságnak megkötésénél. Hogy viselte magát Sybil ez alkalommal? Nem akarja elmondani, maga kis hallgatag ? de hisz elbeszélése nélkül is eltalálom, mit mivelhetett, hisz láttam elégszer, ha féltékenység­ rohamai bántották. — Ön csalódik Sarolta. Sybil ladyn nem lát­szott meg soha, hogy féltékeny volna valakire. — Kis Amy, kegyed még nagyon fiatal, nem érti ezt, de figyelmeztesse Craven Lucyt, vigyáz­zon magára, mert Sybil veszélyes egy ellenség... * Lucy s Pál haza érkeztek s a jövőre minden terv meg van állapítva. Sybil az uj évig még Cra­­venban fog időzni, azután Londonba megy lakni. Én pedig csak addig maradok itt, míg Miksa el­készül Sunny dale­vel. Lucy folyton sir Jamesnek tett ígéretemre emlékeztet, hogy nem hagyom őt el, míg szüksége van reám. — De hisz most nincs szüksége reám, — mondá, — hisz itt van férje. Lucy felsóhajt. — Árny, higgye el, hogy Pál igen jó hoz­zám, de néha még is azt hiszem, jobb lenne, ha nem lettem volna neje s hogy ő szabad akaratból nem választott engem nejének. — Miért ment akkor hozzá, — kérdem. Lucy pirulva nézett a gömbölyű gyűrűre az ujján s halkan suttogja : — Először, mert apám kívánta s azután Amy — szeretem Pált s reményiem, hogy idővel ő is fog engem szeretni! Adná az ég, hogy úgy lenne! A tél bekövetkezett s mi újra együtt ülünk az ebédlőben. Sybil lady könnyedén azt a meg­jegyzést teszi: — A karácsoni ünnepek iszonyúak lesznek ez idén. Jóslat volt-e ez ? Sokszor visszaemlékszem a lady e szavaira s borzadok. Borzasztó ünnepek ! — Lucy — mondá Pál — ha nem fázol, te­gyünk kis sétát Highamig. — Igen szívesen, — felelt Lucy élénken. A véletlen úgy akarta, hogy épp e pillanat­ban tekintetem a ladyn nyugodott. Megijedtem arcakifejezésétől. Remegek, ha reá gondolok. — Kívánatos volna, ha mi ketten, Amy, sem félnénk annyira a hidegtől . . . mondá sajátságos hangon. Levelet kell írnom Jánosnak, pedig jó hosz­­szu levelet, mert máskülönben János haragszik reám. Végre elkészülök e munkával s sietek leve­­levelemet a posta szekrénybe dobni. Már sötétedni kezd s a mint a hosszú folyosón végig futok, hir­telen egy alak jelenik meg előttem. Azt hívom, Miska az, mert ő megígérte, hogy vacsorára át­jön. De csalódom. Előttem egy mozdulatban sötét alak áll. Szi­vem hevesen dobog s homlokomon a hideg verej­ték áll. Halálos félelem vesz rajtam erőt, kiáltani akarok, de képtelen vagyok reá. A rémület meg­bénít, erőm elhagy! A szürke lady felém tart s én csak ke­zeimet bírom emelni, mintha közelítését meg akar­nám akadályozni. A következő szókat hallom még: — »Ha szereted életedet, úgy elhagyod Cravent.« Azután elvesztettem eszméletemet. Mire ma­gamhoz tértem, Miksát s Dunstant láttam magam mellett, aggódva néznek arczomba. — A folyosón találtam ájultan, — mondá Miksa. Remegek és sírva kiáltok: Ah Miksa, Miksa! Miksa magához ölel s megnyugtatóan szól hozzám. — Miksa! — szólok, most már jobban vagyok. — Igen édes, é­s most jó lesz a meleg ká­vét meginni. Dunstan nemsokára egy csésze forró kávéval lép be, amit akaratom ellen Miksa parancsára ki kell ürítenem. — Tudják a többiek, hogy mi történt ve­lem ? — kérdem. — Nem, szeretett Amym, nem tudnak semmit rosszullétéról, de mi sem tudjuk annak okát. Szemeimet elfödöm kezeimmel. — A szürke ladyt láttam! — Amy, bizonyos ön abban, amit állít ? — Ah igen, láttam, esküszöm reá, hogy lát­tam a szürke ladyt, Miksa . . . (Folyt, köv.) Elnök : Kérem a t. házat, méltóztassék a ház elnökét felhatalmazni, hogy a Svastics Gyula, So­­m°gyvármegye marczalii választókerületének el­hunyt országgyűlési képviselője helyébe az új vá­lasztás iránt a törvényes intézkedéseket megte­hesse. (Helyeslés.) Ezt tehát határozottkép kije­lentem. Az elnökségnek több előterjesztése nincsen. Baross Gábor kereskedelmi miniszter bemu­tatja a román királysággal létesítendő vasúti és közúti összeköttetésekről s úgy az ezekre, mint a már létező csatlakozásokra vonatkozó viszonyok szabályozásáról szóló törvényjavaslatot; továbbá a kereskedelmi miniszter jelentéseit a felek-foga­­rasi és nagyszeben-vöröstoronyi helyi érdekű gőz­­mozdonyú vasutak engedélyezése tárgyában, je­lentését a győr-sopron-ebenfurti vasút némely ügyeinek rendezéséről szóló törvény végrehajtásá­ról s végül a vasárnapi munkaszünetről szóló tör­vényjavaslat 8. §-a alól felmentés tárgyában ki­adott rendeletet. A közgazdasági bizottsághoz utasíttatnak. Az interpellác­iós könyvben a következő újabb bejegyzések foglaltatnak: Wittmann Já­nos a telepítvényesek ügyében a pénzügyminisz­terhez és B­a­r­t­h­a Miklós a honvédelmi minisz­ter lemondása tárgyában a miniszterelnökhöz. Az ülés végén fognak megtétetni. A részletes tárgyalás. Következik a napirend: a közigazgatás re­formjáról szóló törvényjavaslat részletes tárgyalá­sának folytatása és pedig az első szakasz. Petrich Ferencz sem a szakaszt, sem Stelly módosítványát nem fogadja el, hanem a szakasz­nak következő fogalmazását ajánlja : A közigazga­tás állami feladatot képez, melyet önkormányzati elemek intéznek kinevezett közegek közreműkö­désével. Kossa Dezső szerint az egész vita meddő ma­rad, míg a kormány igazolni nem tudja, hogy mi ok van a javaslat ily rendellesen sürgős tárgyalá­sára. Polemizál a miniszterelnökkel és gr. Appo­­nyival, azt iparkodván bizonyítani, hogy semmi­féle kinevezési rendszer nem járhat oly üdvös eredményekkel, mint a­minek a szabad választási rendszer mellett várhatók. A szakaszt nem fo­gadja el. Vállyi Árpád a szakaszt nem tartja elfogadha­tónak s teljesen osztja Helfy azon nézetét, hogy a törvénynek rendelkezéseket kell tartalmazniuk, és nem jobb, vagy rosszabb theóriákat. Hogy a közigazgatás állami érdeket képez, ezt törvénybe iktatni nemcsak fölösleges, hanem nevetséges is. De ez a tétel nem is egészen igaz, mert kiváló jogtudósok legalább is vitásnak tartják, hogy min­den közigazgatás állami érdeket képezne. A maga részéről módosítást fog benyújtani, de előbb né­mely megjegyzést kíván tenni a vita során mon­dottakra. Első­sorban azokkal polemizál, kik a jelenlegi rossz adminisztrác­ióért egyedül a válasz­tott tisztviselőket akarják felelőssé tenni. Az igaz­ság az, hogy sub titulo szabad választás, Magya­­gyarországon évtizedek óta kinevezési rendszer uralkodik és pedig a legkényelmesebb, mert fele­lőség nélküli kinevezési rendszer. Éppen ezért a mai állapotok alapján nem lehet argumentálni sem a kinevezési, sem a választási rendszer mellett. Ha vannak közigazgatási bajok, azokért egye­dül a főispánokat lehet felelőssé tenni. A főispán ma már nemcsak dignitás, hanem ellenőrző közeg s ha nem tudja kötelességét teljesíteni, ő a hibás. Szóló is az állami közigazgatás híve, de objektíve nézve a dolgokat, ki kell jelentenie, hogy ne a vá­lasztott képviselőket okolják mindenért, hanem terítsék rá a vizes lepedőt a főispánokra. Ő tizenöt év óta azt tapasztalta, hogy nálunk rosszul admi­nisztrálnak a választott tisztviselők és rosszul ad­minisztrálnak a kinevezettek is. Szerinte a bajok forrása abban van, hogy a közigazgatási jogsza­bályok kodifikálva nincsenek, hogy a tisztviselők rosszul vannak dotálva s hogy az egész közigazga­tás egy labirinthus, melyben csak rendkívül szak­képzett emberek igazodhatnak el. Már­pedig csupa ilyen tisztviselőt nem lehet találni. Nagy baj az ellenőrzés lazasága, a területi beosztások helyte­lensége s végül az, hogy a polgároknak a közigaz­gatási önkények ellen nincs biztosítéka. E bajokon tisztán a kinevezési rendszer be­hozásával segíteni nem lehet. A kormány kiin­dulási pontját nem helyeselheti, mert szerinte a reformot alul, a községek rendezésén kellett volna kezdeni. De ha már a kormány ezt nem tette, akkor legalább kezdte volna a reformot felülről, a belügyminiszternél. Szerinte szükséges, hogy a belügyi tárcza külön vezetőt kapjon. Szükséges az is, hogy a főispáni állás emeltessék ki abból az idomtalanságból, melyben ma van. A főispánok ma nem tudják, hogy ők méltóságok-e még, vagy hivatalnokok-e már. Ha az ország hatvanhárom főispánját egy szakbizottság megvizsgálná a köz­­igazgatásból, bizonyára több buknék meg, mint alispán. Az adminisztráczió egyszerűsítése elen­gedhetetlen. Kortesszolgálatoktól a főispánok tel­jesen eltiltandók s akkor a közigazgatás jobbá lehet. A kinevezési rendszert, mely a kormány ke­zébe sokkal nagyobb hatalmat ad, mint a válasz­tási rendszer, csak messzemenő garancziákkal fogadhatja el. Megjegyzi, hogy a kúriai bírásko­dást és a közigazgatási bíróságot nem tartja ele­gendő garancziának. Azt is megmondja már most, hogy e javaslatokat módosítás nélkül nem lesz hajlandó elfogadni. Gr. Apponyi szerinte olyan szende ártatlansággal, önzetlenséggel, sőt naivi­tással csinál most politikát, amin ő csak a jövő században fog megjárhatni. Nem érti, hogy miért védi Apponyi olyan előzékenyen azt a javaslatot, melyet maga is rossznak tart s miért védi azok­nak érdekében, kik kérés nélkül kikosarazták. Itt hetek óta párbaj folyik súlyos föltételek mellett s Apponyi, mint segéd, minden erősebb csapást felfog a miniszter elől. Hogy hébe-korba egy-egy vágást ő is mér a miniszterre, azt készséggel el­ismeri. Beöthy Ákos: Lapvágást a hasára. (Nagy derültség.) Vállyi Árpád: De gyönge párbajozó volna az, ki ilyenkor mindjárt a segéd ellen fordulna. Ezért a függetlenségi párt ezután is csak a miniszterel­nök ellen fogja a harczot folytatni. Polemizál ez­után a miniszterelnökkel s végül a következő mó­dosítást terjeszti be: »A közigazgatást a várme­gyékben kinevezett tisztviselők intézik önkor­mányzati elemek közreműködésével.« Dárday Sándor előadó beszédére reggeli la­punkban visszatérünk. A vitát kedden folytatják, Szilágyi válasza. Ezután Szilágyi Dezső igazságügyminiszter válaszol Szalay Károly interpellác­iójára a sze­gedi kir. tábla területén egy bíró állítólagos bűn­cselekménye tárgyában. A tényállás az, hogy egy járásbtó mámoros állapotban egy ázsiai barátot, kit muszkakémnek nézett, levetkőztetett és fog­ságban is tartott. Ezért a bírót a szegedi tábla 100 frt pénzbírságra ítélte. Bűnvádi útra az esetet nem terelték, mert a közvádló fegyelmi ügyben ezt nem kérte. Az ügy most a kúriánál van. Szóló ez esetből kifolyólag úgy intézkedett, hogy jövőre, ha fegyelmi ügyben bűncselekmény ismérvei me­rülnének fel, az ügy a közvádló kérése nélkül a fegyelmi térről a bűnvádi útra tereltessék. Kéri válasza tudomásul vételét. Szalay Károly a választ örömmel veszi tudo­másul. A negyedik és német színház ügyei. Gr. Szapáry Gyula válaszol ezután dr. Kaas Ivor két és Ugrón egy interpellácziójára. Gr. Szapáry Gyula miniszterelnök: A t. ház engedelmével megadom a választ, egyidejűleg d. Kaas Ivor képviselő úrnak hozzám a negyedik magyar színház ügyében intézett interpelláczió­jára ; továbbá báró Kaas Ivor és Ugron Gábor képviselő uraknak a német színház tárgyában elő­adott interpelláczióira. (Halljuk!) Az elsőre, báró Kaas Ivor képviselő úr inter­pellácziójára, kénytelen vagyok mindenekelőtt egy tévedést rektifikálni, mert Kaas Ivor képviselő úr interpellác­iójában az foglaltatik, hogy az ilyen színház létesítésére ,egyedül a magas kormány lé­vén hivatva, általa volnának erre vonatkozólag a szükséges előmunkálatok megindítandók és a czélszerű­ intézkedések megteendők, mely esetben kijelenti a főváros törvényhatósága, hogy annak létrehozására és fentartására a maga részéről a legmesszebbmenő áldozatok meghozatalára min­denkor kész volna.­ A t. képviselő úrnak ezen tévedését kényte­len vagyok rektifikálni, mert a főváros törvény­hatóságának ily határozata nem létezik. Van a ta­nácsnak egy előterjesztése, a­mely a Náday és társai által létesítendő színházra vonatko­zik; ezen tanácsi előterjesztésben foglaltatik azon kijelentés, a­melyet a képviselő úr idézett, a fő­város közgyűlése azonban, a­mely május 27-én 165. sz. a. ezen ügyben határozott, mint a főpolgármes­ter úr felszólításomra hozzám intézett hivatalos elő­terjesztésében világosan kijelenti, hogy a tanács javaslatának ezen részével nem foglalkozott és így erre vonatkozólag fővárosi törvényhatósági ha­tározat nem állhat fenn. (Mozgás.) Ennek kö­vetkeztében a kormány arra nem is alapíthatta valamely elhatározását. A­mi a kérdés lényegét illeti, részemről igen kívánatosnak tartom, hogy sikerüljön Buda­pest fővárosban egy negyedik színház létesítése, amely természetesen a fővárosi közönség művelt­ségi fokának és igényeinek megfelel, és a­melyben nemcsak a főváros közönsége, hanem a fővárost látogató idegenek is mulatóhelyet találjanak. (He­lyeslés jobbfelől.) De nem tartom a kormány feladatának a törvényhozásnak előterjesztést tenni az iránt, hogy ily vállalat akár az állam erejéből, akár a kormány kezdeményezése folytán létesít­­tessék. (Helyeslés jobbfelől.) Az elsőt, hogy t. i. az állam létesítsen ily intézetet, azért nem tartom kívánatosnak, mert az állam színházi czélokra jelenleg is többet fordít évenkint 300.000 forintnál és így az állam, már megfelel azon kívánalmaknak és igényeknek, a­melyeket e tekintetben irányában formálni lehet. Azonfelül van sok más kulturális intézmény, a­melyeket szintén szükséges, hogy az állam ere­jéhez képest támogasson. (Helyeslés jobbfelől.) Nem tarthatom helyesnek azt sem, te­hát, hogy a kormány kezdeményezze ily vállalat léte­sítését , mert ennek természetes következménye az lenne, hogy azért, a­mit a kormány kezdeményez, a felelősséget úgy erkölcsileg, mint anyagilag el­vállalja és azon esetben, ha azon hozzájárulások, melyek a vállalat létesítésére és fentartására tör­ténnének, nem volnának elégségesek, az azzal járó terheket is viselnie kellene, a­mi végeredményé­ben ugyanaz lenne, mintha a vállalatot az állam létesítené. (Helyeslés jobbfelől.) Ez a felfogásom e kérdésben, de ez nem zárja ki azt, sőt ellenkezőleg biztosíthatom a t. házat, hogy a­mennyiben ilyen vállalat akár ma­gánvállalkozás, akár magánosok adakozása, a tör­vényhatóság kezdeményezése folytán létesülne, az iránt a kormány a lehető legjobb indulattal fog viseltetni, és nem fog azon szűkkeblű álláspontra helyezkedni, hogy ezen intézet esetleg konkur­­renc­iát képezhet az állam­­ által támogatott és fenntartott színházaknak. (Élénk helyeslés jobb­felől.) Ez a kormány álláspontja b. Kaas Ivár­t. képviselőtársam első interpellácziójára nézve. A második interpelláczió — azon sorrendben leszek bátor válaszolni, a­mely sorrendben az in­­terpellácziók tétettek — a fővárosi törvényható­ságnak egy német színház nyitására adott enge­délyére vonatkozik. Engedje meg a t. ház, hogy a két kérdést, melyek az interpellácziók alkalmával múltkor szóba jöttek, egymástól különválassszam, mert azok nincsenek egymással szoros összefüg­gésben. Az egyik a fővárosi törvényhatóságnak intézke­dése a német színház engedélyezése tárgyában, a másik azon kérvény, a­melyre a t. képviselő urak felszólalásaikban hivatkoztak, nincsenek össze­függésben, mert az egyik hatósági intézkedés, amely iránt a kormányhoz kérdés intéztetett, a másik oly ügy, a­mely bizonyos tekintetben nem tartozik a kormány intézkedési körébe. Erre vonatkozik dr. Kaas Iver­t. képviselő úrnak az a kérdése, mely a fővárosnak a német színház engedélyezésére vonatkozó eljárását érinti. Bátor leszek erre is megadni a választ. Álláspon­tom e tekintetben nem lehet más, mint hogy meg­tegyem azt, a­mit a törvény rendel és a­mire a törvény a belügyminisztert felhatalmazza. Az 1848. XXXI. t.-cz. 1. §-a értelmében a színházak engedélyezése a törvényhatóságok ha­táskörébe tartozik. Az 1872. XXXVI. t.-cz., mely a főváros rendezéséről szól, azon határozatokat, melyek ily szinházak engedélyezésére vonatkoz­nak, nem sorozta azok közé, melyekhez a kormány jóváhagyása szükséges; ennélfogva azon határozat jogerősségéhez, melyet a főváros közönsége e te­kintetben hozott, nem szükséges kormányi jóvá­hagyás és így ezen határozat megsemmisítésére hatáskörömben, mint belügyminiszternek, jogom nincs. Ki kell azonban e mellett még két dolgot emelnem. Az egyik az, hogy a főváros ezen hatá­rozatát június 24-én hozta meg és azon időtől fogva ezen határozat ellen hozzám felebbezés nem érkezett. Tehát már ezért sem voltam abban a hely­zetben, hogy a kérdésben intézkedjem. A másik, a­mit ki akarok emelni az, hogy a színházak enge­délyezésére vonatkozó előbb említett törvényes intézkedésekből egyáltalán nem következik az, hogy Magyarországon szabad mindenféle színházi előadásokat tartani, legyenek azok akár nemzet­­ellenesek, akár erkölcstelenek és ezekkel szemben nem léteznék rendelkezési jog. A színházak felügyeletére nézve ugyancsak az 1848: XXXI. t.-cz. 3. és 5. §§-aiban intézkedik, a­melyek a felügyelettel az illető törvényhatóságot bízzák meg és az esetben, ha az engedélyezett szín­házban haza-és nemzetellenes vagy erkölcstelen elő­adások tartatnak, azok ellen fellépni és intézkedni el­ső­sorban az illető törvényhatóságnak a feladata, a­mennyiben pedig bármely törvényhatóság ezen feladatát nem teljesítené, erre az illető törvényha­tóságot utasítani s szükség esetén a további intéz­kedéseket megtenni a kormánynak feladata. De ez felfogásom szerint egészen más dolog, mint­ az engedélyezés körüli eljárás, mely az idézett tör­vény 31. szakaszában van körülírva. (Helyeslés jobbfelől.) Következik most a Kaas Ivor képviselő úr második interpellácziója, mely a következőleg hangzik. (Olvassa): 1. Nyilatkozzék az iránt, hogy minő álláspontot foglal el a kormány ama fel­­ségfolyamodvány belső tartalmával és aláíróinak eljárásával szemben? 2. Szándékozik-e a német színház felépítését megengedni ? 3. A felségfolyamodványban említett daltár­sulatok számát korlátozni, ízlés- és erkölcsrontó előadásait a legszigorúbb rendőri felügyelet alá fogni ? Ezen interpellác­ió második pontjára, a szín­­házengedélyezésre nézve már előbb megadtam a választ. A­mi az első kérdést illeti, hogy mily ál­láspontot foglal el a kormány az említett felség­folyamodás belső tartalmával szemben, bátor va­gyok kijelenteni, hogy a kormány minden cselek­véséért vagy mulasztásáért elvállalja a felelőssé­get , de nem lehet feladata, hogy felelősséget vál­laljon magánegyének eljárásáért és felfogásáért. És minthogy az a felségfolyamodvány, mely itt felemlíttetett, semmiféle hatósági intézkedést nem tesz szükségessé s a kormány ebben az ügy­ben sem nem intézkedett, sem mulasztást nem kö­vetett el, de a kormánynak alkalma sem volt, hogy abba beleavatkozzék: nem tartom ezt a tárgyat olyannak, hogy azért a kormányt feleletre vonni lehessen. (Élénk helyeslés jobbfelől.) A­mi az interpelláczió harmadik pontjában foglalt daltársulatokat illeti, ezen, a fővárosban, megengedem, nagy mértékben elterjedt daltársu­latok csakis hatósági engedélyezés alapján állít­tathatnak fel és szigorú rendőri felügyelet alatt állanak. Ha e daltársulatok átlépik azt a kört, mely az engedélyben foglaltatik, joga van a ható­ságnak ezen daltársulatok birtokosait akár pénz­­büntetéssel sújtani, akár a daltársulati helyiséget be is záratni. Ezen hatáskörben, ha a szükség előáll, az intézkedés meg is történik, a­minthogy a rendőri felügyelet folyton szigorúan gyakoroltatik és éppen ezen rendőri felügyelet következménye, hogy — habár, mint említettem, ily daltársulatok túlságos nagy számban léteznek a fővárosban, e szám nem szaporodik, hanem éppen a rendőrség ezen intézkedése folytán évről-évre csökken. Kü­lönben, hogyha e tekintetben bármi intézkedés szükségesnek mutatkoznék, az iránt a rendőrség meg fogja tenni a kellő intézkedéseket. (Helyeslés a jobboldalon.) De te­hát, úgy Ugron Gábor, mint dr. Kaas Ivor képviselő úr hivatkoztak felszólalásaikban a közszellem sülyedésére, különösen a fővárosban is felhívták úgy a kormány, mint a ház figyelmét arra, hogy már most szükséges intézkedni arra nézve, hogy a közszellem továbbra ne sülyedhes­

Next