Pesti Napló esti kiadás, 1892. április (43. évfolyam, 92-120. szám)

1892-04-01 / 92. szám

Budapest, 1892. Péntek, április 1. 92. szám. — Ára 3 kr. vidéken 4 kr. (reggeli lappal együtt 7 kr.) Budapest, április 1. A német parlament berekesztése. A német bi­rodalmi gyűlés téli ülésszaka tegnap minden for­maság nélkül berekesztetett. Mielőtt ez történt, még nehány nappal ezelőtt megadta a többség a választ a kormány azon elhatározására, hogy visszavonta a porosz közoktatási tör­vényj­avaslatot. A válasz azon­ban olyan kérdésben adatott, mely a népiskolával a legcsekélyebb kapcsolatban sincs. A kormány már régebben hitelt kért egy új czirkálóhajó építésére s ezt két nyomós érvvel indokolta. Először is ki­mutatta, hogy a hajóra honvédelmi szempontból okvetlenül szükség van, másodszor hangsúlyozta azt, hogy a hajóépítés több száz munkásnak fog hosszabb időn át foglalkozást és kenyeret adni. Eleinte a parlament többsége meg is hajolt ez érvelés előtt ; a javaslat első és második ol­vasásakor csak a haladópárt és a szélső ellenzéki töredékek kifogásolták a kért hitelt, míg a czen­­trum és a konzervatívok jóakaró semlegességet tanúsítottak s várakozó magatartást követtek. Azt mondották, határozottan csak a harmadik olvasás­kor fognak állást foglalni. Be akarták várni, mi történik a porosz képviselőházban a népoktatási törvényjavaslattal, melynek sorsa tudvalevőleg kezdettől fogva bizonytalan volt. A­mint gróf Eulenburg porosz miniszterelnök kijelentette, hogy a kormány a népoktatási törvényjavaslatot elejti, a hajóépítés sorsa is el volt döntve, noha mindenki tudta, hogy Vilmos császár maga is nagy súlyt helyez a kért hitel megszavazására. De a konzervatívokat annyira elkeserítette a szabadelvűeknek az iskola­ügy terén tett engedmény­, hogy nagyobb részük a harmadik olvasásban megtagadta a hajóépítési hitelt s nagy többség szavazott a kormány ide vo­natkozó javaslata ellen. A tárgyilagosan ítélő köz­vélemény kedvezőtlenül nyilatkozik a többség ez eljárásáról. Csakugyan igen különös, hogy egy rész népiskolai törvényjavaslat fejében kész volt egy jó hajót megszavazni, ellenben mikor a népiskolai törvényjavaslat elejtetett, azt találta, hogy a német tengerészek egy ócska, rossz hajón is szembe száll­hatnak az ellenséggel. Érdekes, hogy a lengyelek hazafiasabb szempontból ítélték meg a dolgot s a czentrum és a konzervatívok ellenére a kormánynyal szavaztak.A konzervatív lapok most azt híresztelik, hogy a kormány többsége a német parlamentben a legutóbbi szavazással végleg felbomlott s hogy gróf Caprivi immár olyan törvényhozással áll szemben, melyben nincs többé többség s melylyel igen nehéz lesz sikeresen dolgozni. Ez azonban aligha­nem túlzás, mert ha a kormány olyan tör­vényjavaslatokat terjeszt elő, melyek elfogadása a közügy érdekében áll, akkor bizonyára talál több­séget is, mely azokat elfogadja. Egyébiránt a kér­dés ez idő szerint nem is aktuális, mert a ház ülésszaka éppen ma rekesztetett be. Most a parla­mentből a helyzet súlypontja a porosz képviselő­­házba van áthelyezve, mely azonban már szintén nem sokáig lesz együtt, mert közeledik a húsvét, midő­n az ő működésében is hosszabb félbeszakítás fog beállani. Hieronimy Károly, ki első helyen van felter­jesztve a pénzügyminisztériumhoz a nemzeti bank alkormányzói állásába, mint értesülünk, az al­kormányzói állást csak abban az esetben fo­gadná el, ha azt a képviselői állással kompatibilis­nek mondanák ki. A PESTI NAPLÓ TÁRCZÁJA. Az uj Fortunatus herczeg. — Black Williamtól. — 48 Angolból fordította: Szigethyné Szalay Erzsi. A tömeg sokkal feltűnőbben volt öltözködve, mint az angol nép szokott, mert a nők sokkal töb­bet engednek meg maguknak az élénk színek te­kintetében a brightoni évad ideje alatt, s az a verőfényes reggel igen is alkalmas volt a kiöltöz­ködéshez. Vájjon a friss­ség élvezete, vagy a tenger morajának hallgatása indította-e csupán Lionelt arra, hogy a két hölgyet rábeszélje a sétára ? A fiatal embereknek is meg van a maguk hiúságuk és gyengesége, mint akárki másnak. Lionel nevét nem egyszer hozták már hírbe egyik vagy másik fiatal hölgy nevével.... ki tudja, nem hizelgett volna-e neki, ha most ezzel a főrangú, igazán szép fiatal leánynyal emlegetnék együtt a nevét. Még soha se találta olyan ragyogó szépnek a szép mamának bájos leányát, mint azon napsugaras reggel; s ön­kénytelenül eszébe jutott miss Georgie mondása Homnor büszke és kecses szépségét illetőleg. Sok ismerőst talált a kirándulók között, s éppen nem bánta, hogy azzal a magas, szép angol leánynyal látják együtt sétálni bizalmas csevegésben... kit szintén igen sokan ismertek. — Mr. Moore, ön mindenkit ismerni látszik! — mondá a fiatal hölgy mosolyogva. — Bámulatos dolog, de olyan, mintha egész London itt lenne ma reggel! — felesé Lionel. Néha-néha meg is állottak csevegni egy-egy ismerőssel; olyankor Lionel mindig kissé félre ál­lott, n­éhány szór lady Cunyngham be is mutatta, mi nagyon hizelgett neki, noha maga se tudta, mi­ért. De végre így szólt..... —­ Most már talán mégis haza mehetnénk. Őszintén szólva nincs is jogunk az imakönyves­­sereg között élvezni a friss levegőt­, miután ma reggel nem voltunk a templomban. A fiatal­ember szívesen időzött ugyan a vidám társaságban, de dúsan kárpótolva volt, midőn haza menve tapasztala, hogy csak hárman ülnek a kedélyes villásreggelihez. És mi minden­ről nem csevegtek az alatt a meghitt bizalmas reg­gelizés alatt! Sajátságos, hogy nem miss Busqoyne, de Nina nyerte meg jobban a két hölgy tetszését a megelőző estén, midőn pedig lady Cunyngham ar­ról értesült, hogy Lionelnek régi gyermekkori ba­rátnője és tanulótársa, még jobban érdeklődött a fiatal művésznő iránt s szeretett volna hallani va­lamit nápolyi tapasztalataikról. Ekkor miss Hom­nor újra rátért a valódi hivatott művészek és a műkedvelők közötti különbség fejtegetésére. — Igazán, Mr. Moore, —­ mondá — önnek bámulatos türelme lehet. Ha én olyan művész len­nék és egy sereg műkedvelő előadását kellene vé­gig néznem, nem tudom nevetnék-e, vagy bosszan­kodnék felette. Az Aivron völgyben engem is mu­lattatott, mikor Lestrange Georgie önnel mindig duettet akart énekelni. — Ah, de miss Lestrange igen csinosan éne­kel, — mondá Lionel. Lady Adela­s nővéreinek buzgalma pedig szinte érdekes, aztán higgje el,ha a hivatott színész műkedvelőkkel együtt szerepel, maga is igyekszik... — Műkedvelővé válni, egészíti ki a monda­tot miss Homnor. — Némileg igen. Különben úgy venné ki magát, mint a kínai porczellán tartóba helyezett művirág. És ha egy olyan félreeső helyen, mint a regényes Aivron-völgy, műkedvelői előadásokkal is szórakoztatni iparkodik a hölgyek vendégeiket, az csak elismerést érdemel és nagy önzetlenségre vall... habár igaz, hogy lord Fareboroughot ren­desen sikerült azzal ágyába kergetni. De igazság, lőtt-e azóta lord Fareborough szarvast ? Különös dolog, de a fiatal művész mindig iparkodott elejteni a színházra vagy a színi pá­lyájára vonatkozó tárgyat és sokkal örömestebb beszélt az Aivrin völgyről, a halászatról, vagy a vadászat sportjáról. — De hogy lett, azt az egy alkalmat kivéve, mikor együtt voltak lesben, soha se ment ki többé és saját vallomása szerint akkor is majd bele­halt a fáradtságba. Olyan hypochondrikus embernek, mint ő, nem is való az efféle sport. És fejébe vet­te, hogy mi közös elhatározással vettük rá arra a borzasztó kirándulásra. Egyébként arról, hogy va­laha csak egy szarvast is elejtett volna, soha se hallottam. De Nini, mr. Moore, — mondá egyszerre elmosolyodva miss Homnor — mi jutott önnek eszébe, hogy nekem olyan temér­dek sok lazacz csalétket küldött ? — Azt gondoltam, hogy nem árt, ha több van készletben. Azt persze nem mondhatta meg, miszerint az a számítás vezette, hogy az által­a is tovább marad meg a bájos halászó leányka emlé­kezetében. — Remélem eddig már megkapta ön a szarvas fejet ? — kérdezé miss Homnor. — Oh, igen, és rendkívül büszke is vagyok rá, — sietett Lionel hévvel felelni. — Hisz tudja, hogy az ön bátorítása nélkül soha se vállalkoztam volna szarvas lesre menni. Sőt biztosan kudarczot is vallottam volna, ha..... — Emlékszem, hogy nagyon bántotta az a gondolat, hogy eltalálja téveszteni a vadat, — mondá kedvesen a fiatal leány. — S hogy ön a si­kerre milyen nagy súlyt fektet, azt tegnap este is tapasztaltam, mikor oly tökéletesen uralkodott a saját szférájában ... s annyira otthonos volt... — Óh, igen, nagyon otthonos, — felesé Lionel némi keserűséggel.­­— A bohóczkodásban talán könnyű otthonosnak lenni... ha nincs is nagyon kedvünkre, — folytatá és mintha újra terhére lenne a színpadi dolgokról beszélni, ismét elej­tette, utána téve: — Karácsonyra majd küldök egy kis jó dohányt az öreg Róbertnek. — Hallottam is már önnek ilyes küldemé­nyéről, — szólt mosolyogva a fiatal leány. — Tudja-e, hogy ön könnyen elronthatná az embe­reket, sőt az egész vidéket pazarlásaival? Azt kell hinnem, hogy az Aivron-völgynek összes ke­rülői és hajtói már eddig is áldják az ön nevét. — S a tavaszszal ön ismét oda megy ? — Igen. A fő halászó évadban. Mi ketten Hugh bátyámmal nagyon szeretjük azt a helyet s akkor is csak ketten leszünk ott. Lady Adela s a többiek szívesebben időznek Londonban, Lionel szive sugallatától ösztönözve csaknem felkiáltott. Nem mehetnék-e oda én is akkor, ha csak egy rövid hétre is, hogy hat verőfényes nap­ját élvezhessem a virányos tavasznak s a Geriig kedves buborékolását hallgatva, boldog lehessek ? Mit törődött ő a színházzal s a komédiás bohócz­­kodással, melylyel életét vesztegette el ? Nem szök­hetne meg egy hétre ? Hiszen Invershin nincsen oly nagyon távol. Úgy tetszett neki, hogy szabaddá té­ve magát, azonnal egészen más vér lüktetne erei­ben ... ha a tiszta, üdítő levegőt szívhatná magába. Képzelete oda ragadta a nyírfák árnyába, a kies bérerek közé, s szinte üdülni vélt az ápri­lisi nap arany sugarainak melegétől. Mi az éneket illeti, ott is énekelhetne, ha éppen kell... csakhogy ott nem lógszesz világit... ott nincsenek kifestett arczok... és nem kénytelen a clownok bohóczko­­dásai felett bosszankodni... A merész ábránd itt egyszerre félbeszakadt, a kedves légvár hirtelen összedült, mert lady Cunyngham felkelt az asztaltól s a fiataloknak is követni kellett példáját. — Tudom, hogy önök gentlemanek szeret-­­ nek reggelizés után szivarra, vagy czigarettere­­ gyújtani, — mondá a lady Lionelhez, — itt hagy­juk hát egy kis időre, de ha majd kedve tartja, feltalálhat bennünket a nappali szobában. Lionel persze hallani se akart erről az enged­ményről, hanem kitárva az ajtót előttük, felkísérte őket az emeletre. Mit bánta­m a szivart akkor, mi­dőn kilátása nyílt Cunyngham Honnor dallamos hangjának zenéjét hallgathatni, vagy elleshetni a szép mandula szemeknek egy-egy bűvös mosolyát ? A társalgóba lépve miss Cunyngham meg­mutatta neki azt a csecsebecse gyűjteményt, mit egy angol tiszt küldött neki Egyiptomból. Lionel azt kérde magától pillanatra, hogy mily czimen­s minő joggal és lassan-lassan felmerült benne az a gondolat, hogy a szívélyes fogadtatásért nem sza­bad magát nagyon elbizni. De azért sok csevegni való tárgyat találtak egymás közt; különösen a korosabb hölgy rendkívül nyájas volt iránta és ki­váló sajátságos varázst talált Lionel abban, hogy egészen családiasan lehet velük. De sajnos­ ha úgy Lionel, mint a hölgyek meg is feledkeztek róla, a november délutáni korai alkonyodás eléggé figyelmeztette őket, hogy elérkezett a távozás ideje. S Lionel el is ment végre. Elbúcsúzott, a szívélyes búcsúhang még akkor is fülébe csengett, midőn a lépcsőn le­s a kapun kiérve, újra Brighton város üres utczáján találta magát. Nem vette útját az Orleans-klub felé, mert agya és szíve annyira el volt fogalva, hogy nem örömest találkozott volna ismerősökkel. Shoreham­­nak tartott, de egy futó zápor visszafordulni kész­­tett. Mire a városba visszaért, már égtek a lámpák aranyszínű fényt vetve a nedves aszfaltra, de az eső megállott, csendesen lépdelt tehát végig a kékes alkonyban s alig vette észre a sötét járó­kelő alakokat. Mi lehetett oka annak a szórakozottságnak, annak az elégületlen, csaknem csüggedt lelkiálla­potnak ? Nem volt-e szerencsésebb mint a­mennyit remélhetett ? Korán reggel találkozott miss Hom­­norral s anyjával, az egész napot velük tölthette el; a legszívélyesebbek voltak hozzá, mint jó ba­rátok váltak el egymástól; és visszagondolva, egyet­len szóra se tudott visszaemlékezni, a­mit nem mondottá tenni szeretett volna. Ekkor szerencsés ötlete támadt, fel akarta keresni Mangan Móriczot, kinek baráti modorától sokat várt, rosz kedélyhangulatának eloszlatására. Úgy is történt, mert mihelyt Lionel valami­vel 10 óra után beérkezett a fővárosba, azonnal elsétált Mangan lakására a Viktoria­ Streeten, hol barátját otthon is találta a kandalló mellett ülve. — Örülök, hogy betértél hozzám, Linn, üd­­vözlé barátját Mangan. — Nem igen sok dolgod lehet öregem; ki látott téged valaha könyv vagy pipa nélkül? — Ábrándoztam s arról álmodoztam, hogy miért nem vagyok költő, — mondá a magas so­vány egyéniség, kinek éles, szürke szemei ez este kissé szórakozottaknak látszottak. Az egész tudod csak bolondság, mert talán még sikerülhetne olyas valakinek a­ki rímelni tud... — De hát mi bajod? —• kérdező Lionel. — Tudod, folytatá a másik az előtte lobogó tűzbe bámulva, szeretném megénekelni »az ibolya keserveit« azokét a szegény kis virágokét, melye­ket éjfélkor elárusítanak a Haymarketen. Nem gon­dolod-e, hogy érdekesen lehetne megírni az ibolyák regényét s élettörténetét. És elmondtam mi indí­tott engem erre a gondolatra. Ma reggel a Wins­tead templomból visszajövet... (tudod mily enyhe volt az idő) találtam és szedtem is néhány szál ibolyát... s oda adtam miss Franciénak, ki azt ma könyvébe tette s úgy vitte haza. S azt gondoltam, hogy a kis ibolyák nem fognak neheztelni érte, ha érzik és tudomással bírnak is róla. — Te tehát lent voltál ma reggel Win­­steadben ? — Igen. — Nos, hát miként vannak az öregek! — Oh, nagyon jól. — És Francié ? — Úgy hiszem, nagyon el van foglalva és nagyon boldog. Ki is érdemelné azt meg jobban nálánál? — folytató Mangan neki hevülten. Hiszem, hogy nincs hiba nélküli nő a világon, gyakran mégis azt gondoltam, hogy ugyancsak gondot adna a legszőrszálhasogatóbb kritikusnak is, hogy csak egyetlen nagyobb hibát is felfedezzen Miss Fran­ciéban. Nem feladatom a hibák kutatása, de gyak­ran eltűnődtem Miss Francis foglalkozásain, elméletein, egyéni tulajdonságain, sőt még ruháza­tán is, és nem voltam képes sehol felfedezni azt a hiányt, a­melyen változtatni lehetne. Mert, lásd, más is lehet jó nő, de nincs meg benne a kedély; lehet jótékony, — de az dicsekszik is könyörüle­­tességével; lehet rajongó a kötelesség felfogásában, és szinte túl szigorú azok iránt, kik nem tudnak felemelkedni az ő álláspontjához; de miss Francié­nál mind­ez nem úgy van. (Folyt. köv.) ORSZÁGGYŰLÉS. A képviselőház ülése április 1-én. A képviselőház mai ülésén, mielőtt a párbe­szédek el­mondattak volna, Wekerle Sándor pénzügyminiszter tartott beszédet, melyben össze­gezte az általános vitában vallott és a kormány pénzügyi politikájára vonatkozott nyilatkozatokat- A pénzügyminiszter több fontos nyilatkozatot tett, melyek nemcsak a kormánypárton, hanem az ellen­zék padjain is elismerő tetszésre találtak. Ilyenek voltak azok, melyeket a pénzügyminiszter az ad­­minisztráczióra és az italmérési jövedékre és re­gálé-bérletekre nézve tett. Azok közül, kiknek párbeszédre joguk volt, csak Helfy Ignácz tartott hosszabb párbeszé­det. Helfy beszéde jobbára polemikus megjegyzé­sekből állt s ezek közül többen kitűnően sikerül­tek. Nagy hatást tett Helfy azzal, midőn kimu­tatta, hogy a kormánypártból többen úgy nyilat­koztak a múltban, hogy mikor a valuta­rendezés megtörténik, akkor kell megoldani az önálló nem­zeti bank kérdését is. Helfy az ellenzék nagy tet­szése mellett figyelmeztette őket ígéretükre. Utána Molnár József tartott rövid pár­beszédet, ajánlva a pénzügyminiszternek, hogy a szabad italmérést a szeszre is terjeszsze ki. Apponyi elállván a zárszótól, követke­zett a szavazás, mely egyszerű felállással történt. A többség a költségvetést elfogadta a részletes tárgyalás alapjául. A részletes tárgyalás holnap kezdődik. Elnök: Dr. Bánffy Dezső. Jegyzők: Schober Ernő, Széll Ákos, Lizs Gyula. A kormány részéről jelen vannak: Gróf Sza­páry Gyula, Wekerle Sándor, Baross Gábor, Szilágyi Dezső, gr. Csáky Albin. A múlt ülés jegyzőkönyve felolvastatván, hitele­síttetik. Elnök bemutatja a kassai, kolozsvári és miskolczi állami tisztviselőknek Beöthy Ákos, Hegedűs Sán­dor és V­a­d­n­a­y Károly által benyújtott kérvényeit érdekeiknek a tisztviselők fizetésének szabályozásáról szóló törvény megalkotása alkalmával való tekintetbe vétele iránt. A kérvények a pénzügyi bizottságnak adatnak ki. Felolvasásra kerül az elnök előterjesztése a füg­gőben levő ügyekről, mely tudomásul szolgál. A budget-vita. Következik a napirend: a zárbeszédek meg­tartása. Wekerle Sándor pénzügyminiszter tegnap in­­diszpozíc­iója következtében nem szólalhatott fel, de azt hiszi, hogy azok, a­kik felszólalására reflek­tálni akarnának, a részletes vita során is megtehe­tik megjegyzéseiket. Egyébként, a­mennyiben a pénzügyi ellenvetések nem voltak nagymérvűek, beszéde csak polemikus irányú lesz s választ fog magában foglalni az adóreformok s italmérési ügyekben hozzá intézett kérdésekre. A költségve­tés helytállósága mellett alig tud egyebet felhozni, mint a­mit már a pénzügyi bizottság újabb jelen­tésében felhozott. Bevételi összegeink az idén is nagyobb mértékben fognak befolyni, mint a­hogy előirányoztattak. A költségvetés kedvező számté­­teleiből nem akar messzebb menő következtetése­­ket levonni, csak azt akarja kijelenteni, hogy­ a költségvetést reálisnak, a pénzügyi helyzetet kon­szolidáltnak tartja, melynek csak két ellensége le­het : és pedig a helyzet vérmes megítélése és a túl­ságos igények támasztása. Miután ő a túlságos óvatosságot minden al­kalommal hangsúlyozta, megütközéssel kellett vennie az ellenzéki felszólalások ama vádszerű megjegyzését, hogy a kormány túlzott önérzettel hivatkozik az egyensúly helyreállítására. Ő soha sem tette ezt, de másrészt nem fogadhatja el Ap­ponyi azon állítását sem, hogy az egyensúly hely­reállításának érdemét mindenki követelheti magá­nak, csak a jelenlegi kormány nem. Szóló azt hi­szi, hogy az érdemet legkevésbbé vindikálhatja magának az a párt, mely mindig bizalmatlan volt pénzügyi politikánk iránt. Legjobb az érdem kér­dése fölött egyszerűen napirendre térni. De nem térhet napirendre a fölött, a­mit az egyensúly helyreállításának módjáról Helfy és Molnár mondottak. Felszólalásaik elpanaszolják a nemzetre rótt óriási terheket, de elmulasztják rá­utalni arra, hogy váljon ők a terhek csökkentésé­vel képesek volnának-e az egyensúlyt helyreállí­tani és fentartani. Egyszerűen tévedés fölemleget­ni azt, hogy a kormány Bécscsel megalkuszik; a kormány csak az ország legvitálisabb érdekeivel alkuszik meg s azoknak szellemében jár el. Hosszabban polemizál ezuán Molnár Jó­zseffel s azt bizonyítja, hogy Molnár felszólalásá­ban oly kérdéseket vetett fel, melyek ma már nem feszegethetők. Molnár azt hozta fel a budget rea­litása ellen, hogy túlságos súlyt fektetünk a fo­gyasztási adókra s hogy a vasúti jövedelmekre sem lehet állandóan számítani. Ez egészen új té­tel s homlokegyenest ellenkezik az egész gazda­sági tudomány eddigi irányával. Tagadja azt, hogy a fogyasztás terén a végkimerülés kezdene mutatkozni. A vasúti jövedelmek sokkal jelentékenyebb emelkedést mutatnak, mint a­mily mértékben azo­kat előirányozták. A­mi azt illeti, hogy az egyen­súlyt a hadi követelések fokozódása okvetlen meg fogja zavarni, erre megjegyzi, hogy a túlzott hadi követelésekkel a kormány erélyesen és sikerrel tu­dott és fog tudni szembeszállani. A hadi szükség­leteket nem ismerheti el nagyobbaknak, mint a­meddig pénzügyi helyzetünk mennünk enged. Nem ismerheti el azt sem, hogy a kisebb váltóűrlapok forgalmának növekedéséből a közvagyonosodás csökkenésére lehessen következtetni; szerinte a váltóűrlapok forgalmának növekedése csak azt bi­zonyítja, hogy nálunk a naturál-gazdaság pénz­­gazdasággá kezd átalakulni. Ez pedig természetes és egészséges fejlődés. Hellynek válaszolva megjegyzi, hogy a va­lutaszabályozással semmiféle újabb közös ügy sem fog teremtetni s a magyar király önálló fémverési joga sérelmet szenvedni nem fog. De arra ígéretet nem tehet, hogy a mai bankszerződés lejártával az önálló magyar bank már létesíthető lesz. Az adó­reformokat illetőleg csak azt ismételheti, amit már a pénzügyi bizottságban elmondott. Egy gyöke­res adóreformot az adminisztrác­ió teljes reformja előtt elképzelni nem tud. Az egyenes adók reform­jánál az egyéni adózó képességnek apprec­iálását tartja szükségesnek s ez egyoldalú pénzügyi kö­zegekkel szintén nem képzelhető. Egyes önállóan reformálható adókra vonatkozólag, mint a másod- és harmadfokú kereseti adók, a megfelelő javasla­tokat be fogja terjeszteni, mihelyt a folyó előké­születek be lesznek fejezve. Az italmérési jövedéknek a kizárólagos jog alapján való értékesítése tekintetében a reformra valóban szükség van, mert a mai állapot nem felel meg azon várakozásnak, melyet hozzá a regále­­megváltás alkalmával fűztek és pedig azért, mert az egészséges forgalmat lehetetlenné teszi. A ki­zárólagosságot tehát a jövőre nézve föltétlenül megszünteti és pedig a borra és sörre nézve már 1893. január 1-től, a szeszre nézve később, mert a szeszgyárosok érdeke ezt megköveteli. Ezekben fe­lelvén a hozzá intézett kérdésekre, kéri a költség­­vetésnek általánosságban való elfogadását. Helfy Ignácz párbeszédében megjegyzi, hogy ha a pénzügyminiszter e beszédet a vita bezárása előtt mondja el, akkor a vita egy kissé hosszabbra nyúlt volna. Majd azt mondja a pénzügyminiszter­nek, hogy a pénzügyi helyzet konzolidáltságának más az ellensége, mint amit ő felhozott s ez a kö­zös hadügyminiszter. Ezzel tessék a miniszternek megküzdenie. Beszélt a pénzügyminiszter úr arról is, hogy Magyarország pénzügyeinek romlását az európai konstelláczió okozta. Ismerjük mi e kon­­stellácziót; gr. Szapáry Gyulának hívják. Ő ron­totta meg Magyarország pénzügyeit. A pénzügy­miniszter megjegyzései daczára fenntartja azon állítását, hogy az egyensúlyt egy-két rossz eszten­dő megzavarhatja, mert a mi bevételi tételeink termelésekre és üzemekre fektetvék, ezekre pedig egy rossz esztendő romboló hatással lehet. Újból hangsúlyozza, hogy 1897-ben az osztrák-magyar bankkal fennálló szerződésünket nem szabad meg­hosszabbítanunk, hanem meg kell végre alapítani az önálló magyar bankot. Az adóreformokról adott felvilágosításokat tudomásul veszi, csak azt nem helyeselheti, hogy ezeknek absolut előfeltételéül a közigazgatás államosítását állítják oda. Beszé­dének további folyamán közbevetőleg fölemlíti, hogy az egészen b­eve­sz,s ha apáry a mágnásokat be akarja hozni a képviselőházba, de akkor refor­málja a főrendiházat is úgy, hogy abban a nép választása útján foglaljanak helyet a főrendek. Végül határozati javaslatát újból elfogadásra ajánlja. Molnár József rövidre akarja fogni párbeszé­­dét s nem tesz egyebet, mint az általa felhozottak­nak igazságát erősíti a pénzügyminiszter megjegy­zéseivel szemben. Ajánlja a pénzügyminiszternek, hogy a szabad italmérést éppen a nagy tömegre való tekintettel a szeszre nézve terjessze ki. Hiába akarja a pénzügyminiszter tagadni, hogy az elsze­gényedés mind jobban harapódzik, hisz éppen teg­nap hallottuk a kormánypárt egyik tekintélyes tagjától, hogy majdnem az egész felsővidék foko­zatosan merül nagyobb és nagyobb nyomorba. Ha­tározati javaslatát elfogadásra ajánlja. Elnök jelenti, hogy gróf Apponyi Albert nem kívánván a zárszó jogával élni, következik a sza­vazás. A ház többsége a költségvetést általánosság­ban a részletes tárgyalás alapjául elfogadja. Ezzel a mai ülés napirendje ki van merítve. Elnök jelenti, hogy dr. Csáky Albin kultusz­­miniszter holnap fog válaszolni Madarász József­nek a temes megyei népoktatási állapotokra vonat­kozó interpellácziójára. Ugyancsak holnap fog tárgyaltatni a kisebb tárczák költségvetése. Horánszky Nándor tájékoztatást kér aziránt, hogy az egyes tárczák mily sorrendben fognak tár­gyaltatni. Gróf Szapáry Gyula miniszterelnök jelenti, hogy a tárczák füzeteik számozása sorrendjében fognak tárgyaltatni, kivéve a pénzügyi tárczát, mely utoljára marad. (Helyeslés.) Elnök jelenti még, hogy ugyancsak a hol­napi ülésen fog tárgyaltatni a kérvények I. sor­­jegyzéke is. Ülés vége 12 óra 40 perczkor. Képviselő választási mozgalmak A keczeli kerület választási mozgalmairól szóló hírek, mint bennünket értesítenek, nem felelnek meg egészen a valóságnak, mert ott tényleg csak két jelöltet állított a választóközönség. Az egyik jelöltet a függetlenségi és 48-as párt állította fel V­á­­­­y­i Árpád volt képviselő személyében, a­ki tegnap meg is tartotta programmbeszédét s a­kit nemcsak Keczel községének választói fogadtak nagy osztentáczióval, hanem az egész kerületből be­­sereglett választók nagy zöme is. Ugyancsak tegnap kiáltotta ki vagy 20 választóból álló gyüle­kezet, kik nagy részben papok és tanítók vol­tak, dr. Komlóssy Ferencz volt országgyűlési képviselőt, ki beszédében 48-asnak vallotta magát, de kijelentette, hogy a pártba nem lép be. A teg­napi napon a keczeli járás jegyzői kara felkérte Gajári Ödönt, hogy az általuk felajánlott jelöltsé­get fogadja el. Gajári ez óráig nem nyilatkozott, de a járásban az a vélemény, hogy a jegyzői kar­nak ajánlatát nem fogadja el már csak azért sem, mert jól tudja, hogy a jegyzők bárhogy kortesked­jenek is, a határozott függetlenségi kerületet a kor­mánypártnak semmiféle presszióval s semmi pénzzel megnyerni nem lehet. Járt még a keczeli kerületben Pálfy Ferencz budapesti ügyvéd is, de mert kor­mánypárti hívőkre, olyanokra, a­kik jelöltet állí­tanak, nem talált, visszajött, lemondván remélt jelöltetéséről is. Pálfy a jegyzői karhoz is fordult, de ezek kijelentették, hogy csak Gaják­ kedvéért tennék ki magukat, más kormánypárti jelöltért, egy lépést sem tesznek. Ennélfogva a keczeli kerület­ben jelölt a függetlenségi Vállyi Árpád és a 48-as pártonkívüli Komlóssy Ferencz, a­ki a papoknak és tanítóknak a jelöltje. Ef. református zsinat. A mai ülés első tárgyát "a lelkészképe­­sítő szakvizsgák tárgyában a dunamelléki egyházkerület által benyújtott indítvány képezi. Eddig a lelkész jelöltek az illető kerületi theolo­­giai akadémiákban tehették le úgy az első, mint a második képesítő vizsgát. A dunamelléki kerület most a lelkészi minősítés lehető egyöntetűsége czéljából azt indítványozza, hogy egy az összes egyházkerületek 2­2 küldöttjéből álló vizsgáló­bizottság előtt tegyék le a jelöltek a második vizs­gát s ennek osztályzata vétessék általános érvé­nyűnek, Mitrovics Gyula theológiai tanár szólt először a tárgyhoz. Nem fogadhatja el a javaslatot, mert arra szükség nincs, minthogy nem régen sza­bályozták a theológiai akadémiák tantervét egyön­tetűen a legapróbb részletekig. Az indítvány ke­resztülvitele különben is roppant nehézségekkel járna. A szegénysorsú vizsgázók nem képesek az utazással járó költségeket elviselni, s sok jelöltet már ez a költségkérdés is visszatarthatna a vizs­gáló bizottság székhelyére való utazástól. Ha van valami hiba a lelkészkérdésben, azt lehet más után is orvosolni. Ezt az indítványt üdvösnek nem tartja. Papp Gábor püspök szintén nem tartja szükségesnek a lelkész képesítő második vizsga egységesítését. Attól fél, hogy ennek az intézke­désnek ugyanaz a hatása lesz, mint annak idején a jogászoknál a kötelező doktorátus behozatalának.A joghallgatók tömegesen hagyták oda a jogakadé­­miákat s inkább az egyetemre iratkoztak be Bu­dapesten, mert attól féltek, hogy az egyetemen a doktorátusi vizsgákat nem lesznek képesek letenni, ha a vidéki akadémiákon végzik a tanfolyamokat. Egyébként ez az egységes vizsga nem emelné sem­mivel sem a lelkészek képzettségét s nagy igazság­talanság volna, hogy idegen tanárokból álló vizsgáló bizottság elé állítsák a jelöltet, a­ki egy másik ta­nár módszere szerint végezte tanulmányait. A ja­­vaslat sem nem szükséges, sem nem czélszerű s csak a jelöltek fölösleges megterheltetésével járna. Nem fogadja el az indítványt. Szász Károly védelmére kel az indítvány­nak. Az utolsó vizsgának, mely a lelkészkedésre való képesítést adja meg, a képesség mértékére nézve egyöntetűnek kell lenni, mert az, hogy az osztályzatok egyformák, nem bizonyítja, hogy az osztályzatoknak mértéke is ugyanaz valamennyi theológiai akadémiában. Ha az öt egyházkerület küldöttei összejönnek, a képesség mértékében fenn­álló ezt a különbséget közös megállapodás alapján kiegyenlítik s a vizsgára lelkészjelöltnek képessé­géhez mért osztályzatot adhatnak. Megdönteni igyekszik a javaslat ellenzőinek felhozott aggo­dalmait s a zsinat figyelmébe ajánlja az in­dítványt. Révész Kálmán szerint a második vizsgá­lat nem lehet pusztán gyakorlati vizsgálat, mert tárgyai közé elméletiek is vannak fölvéve. A vizs­gálat egységesítése esetén a második vizsga tan­tárgyait is meg kell változtatni s ezért nagy vál­toztatásokkal járna az új intézmény. A vele járó előnyök pedig nem érnek föl azokkal a hátrányok­kal, melyeket az indítvány elfogadása esetén csak később tapasztalnánk. Nem látja egyébként szük­ségesnek sem a kontemplált intézkedést s igy nem fogadja el az indítványt. , Kovács Albert szerint az egységes vizsga nem alterálhatja semmikép a kerületek autonó­miáját. Itt arról van szó, hogy mik­­ép lehet a pap

Next