Pesti Napló esti kiadás, 1892. szeptember (43. évfolyam, 241-270. szám)

1892-09-01 / 241. szám

Budapest, 1892. A PESTI NAPLÓ ESTI LAPJA. Csütörtök, szeptember 1. 241. szám. — Ara 3 kr. vidéken 4 kr. (reggeli lappal együtt 7 kr.) Budapest, szeptember 1. Anglia, Oroszország és Khina. Nem múlik el nap, hogy újabb távirat ne érkeznék a Pamir­­vidéken folyó mozgalmakról. Ha az orosz jelenté­seket olvassuk, azt kell hinnünk, hogy ott tulaj­donképpen semmi sem történt, hogy az ott levő orosz expedíc­ió Janov ezredes vezetése alatt egész csekély és tisztán tudományos czé­­lokat követ, felméréseket eszközöl, kutatáso­kat tesz s mindez a khinai kormány tudtá­val történik, mert orosz részről hónapokkal ez­előtt bejelentették az expedíc­iót a pekingi kormánynak. A­mi az afghánokkal való ösz­­szeütközést illeti, az oroszok szerint az sem érde­mel szót: az afghánok idézték elő a harcrot, a­kik megtámadták az oroszokat, még­pedig olyan terü­leten, mely nem az övék, melyen megjelenni joguk sem volt. Mindezek után természetesen az afghá­nok nemcsak elégtételt nem követelhetnek, hanem meg kell őket büntetni azért, hogy a küzde­lemben három kozákot meg mertek sebesíteni. Mindez igen szép, csakhogy több tekintetben el­lenkezik a bebizonyított tényekkel. Az afghán emír először is nem osztozik az orosz felfogásban, hanem angol segítség nélkül is vissza akarja sze­rezni az oroszoktól a megszállott területeket,melyek az ő nézete szerint afghán birtokok, tehát nem az oroszokéi. Ezek viszont még néhány hónappal ez­előtt elismerték, hogy a kérdéses terület nem az övék, hanem Khináé. Az oroszok maguk be­vallják, hogy a tavaszszal bejelentették a pekingi kormánynak, hogy a Pamir-hegységbe tudomá­nyos expedíc­iót fognak küldeni. Akkor Khina nem emelt ez ellen kifogást, sőt ellenkezőleg biz­tosította az oroszokat, hogy ha kis számban, tudo­m­­ányos czélból jönnek, tevékenységük elé semmi nehézség sem fog emeltetni. Ugyanekkor azon­ban utasította a Pamir-vidék kormányzóját, te­gyen jelentést az ottani helyzetről. Ez a je­lentés már beérkezett, de kétségkívül egészen máskép rajzolja a helyzetet, mint az oroszok tették, mert a pekingi külügyi hivatal utasította európai nagykövetét, hogy haladéktalanul Péter­­várra utazzék s ott a Pamirvidék kiürítését köve­telje. Ez a tény világos bizonyítéka annak, hogy Klina meggyőződött róla, hogy az állítólagos tu­dományos expedíc­ió a valóságban egy egész had­sereg, melynek feladata a Pamirvidéket egészen vagy részben állandóan megszállani. Khina ezen f­ellépése élénk figyelmet kelt, mert ha a Glad­­stone-kormánytól nem is várható komolyabb ak­­c­­ió a legújabb orosz terjeszkedés ellen, a pekingi k­ormány mindenesetre nagyobb erélylyel fogja érdekeit megvédeni. A német katonai törvényjavaslatok. Mint távira­taink jelentik, a félhivatalos »Nordd. Alig. Zig« ma határozottan alaptalannak nyilvánítja a hírt, mintha a katonai törvényjavaslatok ügyében a kormány egyes tagjai közt nézetkü­lönbségek merültek volna fel. A c­áfo­­l­­t azon hírre vonatkozik, hogy Caprivi kan­­c­ellár és Miguel pénzügyminiszter közt nincs kellő egyetértés arra nézve, mikor terjeszszék a katonai törvényjavaslatokat a parlament elé. Ez irányban azonban nem merült fel differen­­czia; a javaslatok készek s azon alapelven nyug­szanak, hogy az összes gyalogságnál a szolgálati idő két évre szállíttatik le. E mellett a tényleges állomány tetemes emelést nyer, a­mi az állandó katonai kiadások egész nagy emel­kedését vonja maga után. Minderre nézve már létre­­ jött a megegyezés. Az ősz elején összehívják a po­rosz országgyűlést, hogy az új adótörvényjavasla­tokat megszavazza s a­mint ez megtörtént, meg­nyílik a birodalmi parlament, hogy az új katonai javaslatokat elintézze. Ezüstérmek bevonása. A m. kir. pénzügymi­niszter körrendeletet intézett valamennyi pénz­­ügyi hatósághoz és hivatalhoz,­­ a pengőpénzláb ezüst érmeinek bevonása tárgyában. A rendelet, melyet ma közöl a hivatalos lap, így hangzik:­­ A birodalmi tanácsban képviselt királyságok és országok cs. kir. pénzügyminisztere, folyó évi augusztus hó 8-án kelt rendeletével a pengőpénz­láb alább felsorolt érmeinek 1892. évi deczember hó 31-ével, mint véghatáridővel ausztriai érték­ben alább kifejezett következő értékkel leendő bevonását rendelte el. — Bevonandó lesz : 1. A 2 frtos darab vagy scudo o. é. 2 frt 10 krral. — 2. Az 1 frtos db vagy 112 scudo o. é. 1 frt 05 krral. — 3. Az újabb veretű (9/10 finom) 1 /3 frtos db vagy huszas és a Lira Ausztriaca o. é. — frt 35 krral. — 4. A régibb veretű (91/3 fat finom) 1/3 frtos db vagy huszas o. é. — frt 34 krral__5. Az 1/0 frtos vagy 10 kros db és a 1j2 lira o. é. — frt 17 krral. — 6. Az 1jja frtos vagy 5 krajezáros és az 1j1 lira o. é. — frt 085/10 krral. — 7. Az 1j20 frtos vagy 3 kros o. é. — frt 05 krral — 8. A koronatallér o. é. 2 frt 30 krral. 9. A­z/a koronatallér o. é. 1 frt 12 krral. 10. Az koronatallér o. é. — frt 55 krral. Mint­hogy jelenleg a fentebb jelzett érmék ugyanez ér­tékben a m. kir. állampénztáraknál is elfogadtat­nak, a cs. kir. pénzügyminiszter úrnak ez intézke­dése alapján rendelem, hogy a m. kir. állami pénz­­tárak és hivatalok a felsorolt érméket a fentebb megállapított értékkel már csakis 1892. évi de­czember hó végéig fogadhatják el fizetésként, vagy átváltás végett. Az érmék az állami pénztá­rak és hivatalok részéről többé ki nem adatnak. Ennek a határidőnek lejártával ezeket az érmé­ket az állami pénztárak és hivatalok sem névérté­kük, fém anyagértékük megtérítése mellett többé el nem fogadják; a fémbeváltó hivatalok pedig azokat többé be nem váltják. Ugyanez a rendelke­zés kiterjed azokra a 6 pengő krajczáros ezüst váltó­pénzekre, a melyek az 1870. évi XXIV. t.-cz. alap­ján bevonattak ugyan, de a melyek az anyagérték megtérítése ellenében ez idő szerint még elfogad­tatnak. Ezek az érmék tehát szintén 1892. évi deczember hó végén túl többé be nem váltatnak. Különösen figyelmeztetem ezúttal a pénzügyi hatóságokat és hivatalokat, hogy az úgynevezett levanti tallérok, vagyis az 1870-iki verettel ellá­tott, s Mária Terézia császárné királynő mellképét viselő, szintén pengőpénzre szóló tallérok, melyek­nek törvényes fizetési ereje megszűnt, az állami pénztárak és hivatalok által sem fizetéskép el nem fogadhatók, sem be nem válthatók. Kelt Budapes­ten, 1892. évi augusztus hó 23-án A pénzügymi­niszter helyett: Márffy Ágost, s. k. h. állam­titkár, bányatiszt-számvivőt a zalatnai bányakerületbe III. oszt. bányatisztté nevezték ki. Alapítványi hely betöltése. A vallás- és közoktatás­­ügyi miniszter, a siketnémek váczi orsz. intézetében Karátsonyi Guido gróf által létesített alapítványi helyet, a kijelölése jogát gyakorló Karátsonyi Jenő gróf jelölése alapján, Schock Lipótnak, a nevezett intézett VI. osztályát végzett növendéknek adományozta. Alapszabály jóváhagyás. A veszprémi nemzeti ka­szinó alapszabályait a belügyminiszter a bemutatási záradékkal ellátta. A király Ischlból Bécsbe érkezett és Schün­­brunnba hajtatott. A király a kertesi róm. kath. hitközség ré­szére, a b­e­n­k­i ev. ref. egyházközségnek, a v­a­­j­ai evang. ref. egyházközségnek, a vajda-hu­nyadi ev. ref. egyházközségnek, az ó-becsei ág. hitv. ev. egyházközségnek, a báttaszéki gör. kel. szerb egyházközségnek, a felsőcser­­t­e­s­i gör. kel. román egyházközségnek, a h­ar­mádiai gör. kel. román egyházközségnek, a r­u­s­s­i gör. kel. román egyházközségnek, a t­a­­máspataki gör. kel. román egyházközségnek, templomépitési és javítási czélokra 100—100 frt­­segélyt adományozott. Kitüntetett borkereskedő. A király Zech­­meister Antal pozsonyi borkereskedőnek és pezsgő­­gyárosnak, közhasznú működése elismeréséül, a koronás arany érdemkereszte­e adományozta. Kinevezések az államrendőrségnél. Lukács Emil főkapitányi titkárt kerületi kapitánynyá, dr. Boda Dezső és Krecsányi Kálmán fogalmazókat fizetés nélküli kerületi kapitányokká, Pekáry Fé­rfitt fogalmazót és czimzetes kerületi kapitányt főkapitányi titkárrá, Barabás Péter írnokot detek­­tívfelügyelő-helyettessé, Forster György és Ferencz Albert II. oszt. fogalmazókat I. oszt. fogalmazókká, Jeszenszky Gellért czimzetes fogalmazót II. oszt. fogalmazóvá, M­­arkovics Imre írnokot fizetés nél­küli fogalmazóvá, Börzöny Béla kaposvári városi rendőrkapitányt írnokká, fogalmazói czímmel, Zsi­linszky Lajos­­ gyakornokot írnokká, Marinovich Jenő fizetés nélküli gyakornokot és Pichler Jenő végzett joghallgatót fizetéses gyakornokká, Stie­­gelbauer Ferencz helyettes gondnokot gondnokká, Vajda Józsefet, a számvevői teendőkkel ideiglene­sen megbízott gondnokot, számvevővé nevezte ki. Beteg ezred: Pozsonyból sürgönyzik. A po­zsonyi házi ezred a sok betegség miatt már holnapután visszatér Szeniczről, hol szeptember 10-ig kellett volna tartózkodni a gyakorlaton. A vá­ros két barakot állíto­tt fel, melyeket tökéletesen berendezett. E barakok kolerabetegek felvételére szolgálnának, ha a vész csakugyan elérné a várost. A Tátrafürednek idei saisonját különböző szóra­kozások, parthiek­­lawn tennis, mely már mind a három Tátrafüreden divatban van, stb.) s a társas élet számos vidám nyilvánulásai élénkítik. E hó 25-én Alsó-Tátrafüreden az ottani fürdőorvos dr. Papp Samu orsz. képviselő ülte névnapját s a fürdői előkelő társa­dalom számos tagja, köztük Szilágyi Dezső igazságügy miniszter is részt vett a kedélyes estélyen, f. hó 29-én pedig Új-Tátrafüred tulajdonosa dr. Szontag Miklós, ki orvosi hivatása mellett a nemes sport vadászati ágát műveli, adott a »Szekrényes-hegyen« zergevadászatot, melyben részt vettek . Gróf Mi­­gazzy Vilmos, gróf Erdödy Imre, gróf Oberndorn Hugó, dr. Szivák Imre, Téglás Lajos, Horn Valér, Stajevsky konzul és dr. Schulz (Sziléziából.) Nagy erdőégés. Aradról Írják: Sulkovszky József herczeg csermői erdejében tűz ütött ki. Da­cára a községbeli lakosság segélyének, a tüzet csak nagy nehezen bírták lokalizálni. A hivatalos je­lentés szerint mintegy száz hold erdőtel­je­­sen elpusztult. A »Saida« körúton. A »Saida« osztrák-magyar hadihajó Sachs fregattkapitány vezetése alatt ma reggel Polából a tengerészeti akadémia végzett növendékeivel körülbelül 19 hónapra tervezett útra indult Ausztráliába és Kelet-Ázsiába. Borotvált arezunk veszedelme. Budapesten ha­tározottan a dezinficziálás korszakát éljük mosta­nában. Mint pár évvel ezelőtt a cognac kezdete után-út­felen dominálni, épp úgy uralkodik mos­tan a korból. Kivált tegnap óta nagy a pánik. A lapok híre szerint Hamburgból egy Kiss József nevű vidéki színésznek és családjának sikerült el­illanni Bécsen keresztül Budapestre, a­nélkül, hogy magát és útitársnőit dezinfic­iáltatta volna. Ez idő szerint tehát Budapesten Kiss József úr a legnépszerűtlenebb férfiú, a­kit mindenki kerülne, ha ugyan tudná az ember, hogy melyik járókelő alakjában lappang. Erélyes rendőrségünk hiába keresi a vakmerő érkezőt, nem tud a nyomára jönni, de azóta erősen szemügyre vesz minden ide­gen arc­ú színészt, a­ki csak megfordul az utczán. Főleg a Kerepesi-úton nagy a titkos lesbenállás. Azt a színészt, a­ki nem olyan híres, mint Ujházy vagy Nagy Imre, komoly veszély fenyegeti, mert a rendőrök nem egyhamar ismerik föl. A népszín­ház tagjai közül csak Solymossy Elek nincs kitéve annak a veszélynek, hogy a­mit a Rátsu úr tordai lakásán szerencsésen kikerült: t. i. hogy leöntik, az megtörténhetik vele a Kerepesi-úton. De nem csak a színészeket, hanem még a plébános és káp­lán urakat is komoly veszedelem fenyegeti, mert Kiss József vidéki színész és hamburgi szökevény is bizonyosan olyan papábrázatú úriember volt. A tisztelendő urakkal is könnyen megeshetik az, hogy hús­vétet csinálnak velük és illatos rózsavíz helyett leöntik őket kevésbbé illatos karbolvizzel. Sőt még attól is lehet tartani, hogy valamelyik irodalom­­történetben nem eléggé jártas közrendőrünk meg­­füröszti egy kád karbolos vízben Kiss József ver­seit, a­kinek nincs olyan lírai tenorábrázata, de a­kinek a neve tökéletesen azonos a veszedelmes hamburgi turistáéval. Egyszóval mostanában nem czélszerű Budapesten borotvált arczc­al járni avagy Kiss József név alatt szobát bérelni a szál­lodában. Katonaorvosi kinevezések. A király kinevezte tart. főorvossá: dr. Kassowitz Hermann tart. se­­gédorvost, a bécsi 2. sz. helyőrségi kórháznál, be­osztva a boszna-herczegovinai 1. sz. gy. zászlóalj­hoz ; tart. segédorvosokká, a következő tart. se­­gédorvo­shelyetteseket: dr. Piatkowski Mariánt, a lembergi 14. sz. helyőrségi kórháznál; dr. Sehl Györgyöt, a budapesti 16. sz. helyőrségi kórház­nál ; dr. Remezs Móriczot, a 2. sz. vártüzér ezredben; dr. Weinberger Adolfot, a 68. sz. gy. ezredben; dr. Klauber Ábrahámot, a 77. sz. gy. ezredben, és dr. Lewicki Zenót, a lembergi 14. sz. helyőrségi kórházból a 7. dsidásezredhez; továbbá: a követ­kező tart. szakaszvezetőket: dr. Weisz Sámuelt, a 21. sz. egészségügyi osztálytól a nagyszebeni 22. sz. helyőrségi kórházhoz; dr. Horák Ervint, a 3. sz. egészségügyi osztálytól a 9. sz. huszárezred­hez ; dr. Kastenbaum Móriczot, a 2. sz. egészség­ügyi osztálytól a bécsi 2. sz. helyőrségi kórház­hoz ; dr. Brukner Frigyest, az 5. egészségügyi osz­tálytól a srünni 5. sz. helyőrségi kórházhoz; dr Strausz Zsigmondot, a 20. sz. egészségügyi osztály­tól a budapesti 16. sz. helyőrségi kórházhoz; dr. Hammersberg Árpádot, a 20. sz. egészségügyi osz­tálytól a kassai 20.sz.helyőrségi kórházhoz; azután: tart. 1. oszt. katonai orvosnövendékeket; — dr. Quoika Antalt, a theresienstadti 13. sz. helyőrségi kórháztól a brünni 5. számúhoz; dr. Perényi Ist­vánt, a zágrábi 23. sz. helyőrségi kórháznál; dr. Maresch Józsefet, a trieszti 9. sz. helyőrségi kór­háznál ; dr. Horn Ivánt, a przemsli 3. sz. helyőr­ségi kórháztól a 7. sz. drag. ezredhez ; dr. Pollák Ernőt, a prágai 11. számú helyőrségi kórháztól a brünni 5 dik számúhoz ;­­ dr. Hiebaum Ar­thurt, a gráczi 7.­­számú helyőrségi kórháznál ; dr. Tandlich Ignáczot, a kassai 20. sz. helyőrségi kórháztól a budapesti 16. számúhoz; dr. Bokor Gézát, a budapesti 17. sz. helyőrségi kórháznál; dr. Hermann Rudolfot, az olmützi 6. sz. helyőrsé­gi kórháznál; dr. Spitzer Sándort, a temesvári 21. sz. helyőrségi kórháztól a 37. sz. gyalog­ezredhez, és dr. Edelstein Hermannt, a lembergi 14. sz. hely­őrségi kórháznál; végül: dr. Jägermayer Gusztáv tart. 2. oszt., czimzetes 1. oszt. katonai orvosnö­­vendeket, a bécsi 1. sz. helyőrségi kórháznál. Sikkasztások a postán. Néhány héttel ezelőtt, mint lapunknak Debreczenből írják, bélyegsik­kasztásnak jöttek nyomára a postahivatalnál s ak­kor a bűnösnek talált és kinevezése előtt álló szol­gát elbocsátották a hivatalból. A postahivatalnál most Udvardy postaigazgatósági tag tart rovan­­csolást s nyomára jött egy csomó sikkasztásnak, melyet nem egy, de a postahivatal hat kinevezett szolgája s a postakocsival járó kocsis követtek el. A bűnös cselekmény nem egyéb, mint az, hogy ezek az emberek már hónapok óta rendesen vagy megfosztották a feladott vagy érkező csoma­gokat, vagy pedig szépen egyszer s minden­­korra eltüntették. Végtelen csodálkozással említik ezt most fel a tisztikar tagjai, hogy ilyen ese­tekben csak egyetlen egyszer volt az eltűnt cso­mag megreklamálva s akkor a debreczeni posta­­hivatal ki is fizette a kárt. A vizsgálatban bűnö­seknek bizonyult szolganép, mint a vizsgálat be­bizonyította, a hajnali postánál követték el a vét­kes manipulác­iót. A postakocsival járó kocsis s a vele volt postaszolga a hajnali órákban legszaba­dabban foszthatták meg a csomagokat. Mintegy hat hóval ezelőtt merült fel az első eset, melynek a nyomára jöttek. Akkor a postahivatalnál megin­dították a vizsgálatot s minden további intézkedés egy jegyzőkönyv felvételében feneklett meg. Ta­lán éppen ez ingerelte a könnyen kibújt szolgát és társait arra, hogy a csomagokat fosztogatni kezdjék. Különben nem érdektelen, hogy a debre­czeni postahivatalnál alkalmazásban van olyan szolga is, a­ki már két ízben fegyelmileg volt bün­tetve s van olyan, a­kit büntetésből nem egyszer helyeztek el más-más posta­állomásra. A felvidéki ínségesek javára a »Felebarát« pénztáránál aug. 27-éig összesen 153,998 frt 08 kr. f­olyt be. Nagy tüzek a vidéken. Veszprém megyében, Dudaron aug. 28 án este ütött ki tűz. A nyugati szélben néhány pillanat alatt 18 beltelken mint­egy 80 lakóház és melléképületek szal­­mateteje lángban állott. Oltásra a vízhi­ány miatt gondolni sem lehetett, csak a háziálla­tok megmentésére törekedtek. Mégis egy pár ló, egy ökör, két tehén és két borjú, számos sertés és nagymennyiségű szárnyas állat veszett a tűzben. Miut­án a gabonatermés már be volt takarítva a takarmánnyal együtt, a kár igen nagy.­ Szé­c­s­e­n­y sopron megyei községben tegnap délután négy főt pusztított. Számos család hajléktalan lett és koldusbotra jutott. A tűz gyújtogatásból kelet­kezett. Hazai fürdőkből. A hozzánk beküldött hiva­talos kimutatások szerint Herkules-fürdőn aug. hó 25-éig összesen 6110 vendég fordult meg. Gyerm­ekszerelem. Egy nagyváradi lapban ol­vastuk : Kisszántó község tegnapelőtt szerelmi drámának volt színhelye, mely főleg arról neveze­tes, hogy hősei alig léptek ki a gyermekkorból. Tolvaj Albert szolgalegény 17 éves kora daczára szerelemre gyuladt a biró 15 éves leánya, Tóth A PESTI NAPLÓ TÁRCZÁJA. E­gy szív belseje. Irta: de Chandplaix Márk. 4 Francziából fordította: Szigethyné Szalay Erzsi. A­mi pedig anyámat és nővéremet illeti, ők minden szalonba beillettek,­­noha Jeanne csak tizenhatodik évében volt) és ime de Nessey úr még­se tartotta őket érdemeseknek arra, hogy pa­lotájába meghívja. — Mit gondolsz! — szólt anyám. Jeanne megjelenése versenyt idézhetett volna elő és hát­rányos lehetett volna legidősebb férjhez adó leá­­nynkra nézve, ki nem valami nagyon szép és egy fillérnyi hozománynyal se rendelkezik, mert abban a házban minden csak a látszatra van építve, nincs semmi vagyon s a mellett az apa tékozló, sőt játékos is, a ki főnemessége daczára is na­gyon szívesen elfogadja a császártól élvezett évi járadékot. — Aztán miért nem kísérte el de Nesseyné is férjét látogatásában ? — jegyezte meg atyám ? Pedig ájtatos, kegyes, leereszkedő és áldott kitűnő jó lélek hírében áll. Hja, de mi hozzánk nem eresz­kedhetett le, hiába, mi nagyon is apró emberek vagyunk neki. — Péter, — folytatta anyám hozzám for­dulva, — nem szükséges, hogy te abba a palotába eljárj. Ne menj oda, édes gyermekem. — Oh! — szólt atyám, — én vissza fogom adni de Nessy ur látogatását s azzal mindennek elég lesz téve. A látogatást csakugyan pontosan viszonozta nyolcz nap alatt és családaink érintkezése azzal véget is ért. De bármilyen rövid volt is az isme­retség, annyit minden esetre eredményezett, hogy nem lett belőlem hivatalnok. Atyám megfontolta a dolgot, kikérdezett engem, felfogta, hogy az én heves, rajongó ter­mészetemnek mozgásra van szüksége, hogy kép­zelő tehetségem sokkal élénkebb, semhogy elége­dett miniszteri hivatalnok váljék valaha belőlem és leküzdhetetlen ellenszenvemet tekintetbe véve, arra gondolt, hogy nem áll útjába hajlamomnak, mely engem Saint-Cyr felé vonzott. Ugyanaz nap estéjén erős vita tárgya let­tem atyám és anyám közt. Anyám ellene volt, nem ugyan nyíltan, hanem szokott álmegadásával, vagyis a gyengéknek azzal az erélyével, mely ren­desen a makacsság révén győz, azzal a »légy a mit akarsz« mondással, a­mit folyton ismételnek s olyan bánatos, panaszos hangon, hogy örökös szemrehányásként üldözi az embert. Egész hónapon át tartott megbeszélések után anyám végre engedett, hogy mindent megfontol­va Nessey úr beszédje folytán mégis csak legszí­vesebben látná, ha a tengerész pályára lépnék. Általában véve fényes pálya az és ki tudja, milyen szép jövő várhat­ott rám, ha kitüntetem magamat, sőt talán egykor még valami előkelő fényes házas­ságra is vezethet. Szóval anyám a nélkül, hogy nyilatkoznék, nem bánta volna, ha engem ugyan­abba a helyzetben lát futni, a­milyet Nessey Lajos vicomre elfoglalt. De hogy befejezzem e tárgyat, atyám meg­kérdezte tőlem, tetszik-e nekem a terv? Bevallottam, hogy én nekem ugyan még fo­galmam sincs a tengerészetről, de hogy az az is­meretlen pálya mégis sokkal inkább kedvemre lenne, mint a közjegyzői iroda , ekkor aztán ko­moly családi tanácskozás után elhatározták, hogy haladéktalanul megkezdem a szorgalmas tanulást, hogy minél előbb állást kapjak a tengerészeti pályán. Ily módon szokott képződni a legtöbb hivatás. VI. A Goulette horgonyozó helye, 1881. szeptember 25. és 26. Néhány nappal de Nessey látogatása után, mialatt még folyton afölött vitatkoztak, hivatal­nok legyen-e belőlem vagy katona ? viszontláttam Madeleinet az utczán s ő azonnal régi jó ismerős­ként futott felém. És mind a két nap, ahányszor csak két órakor a lyczeumba mentem, igy talál­koztam vele Miss Betsy társaságában, ki sétájában kisérte. Aztán együtt folytattuk utunkat; én kér­dezősködtem egészsége után, tanulmányairól, mu­latságai felől, s­­ mint valamennyi kis leány, el volt ragadtatva, hogy foglalkoznak vele. De legtöbbször és legtovább lehettem társa­ságában a ligetben, hová eljárt croquettet játszani esténként ebéd előtt a hosszú nyári napokon. Mi­helyt megérkeztem, rögtön ütőt adott kezembe és felszólított, szegődtem hozzá; ha pedig véletlenül ellenfelek lettünk, látni kellett volna, mennyi kí­mélettel bánt el velem; soha se dobott előttem, sőt ügyetlennek mutatta magát csakhogy én nyer­hessek. A többi kis leány bosszankodva tiltako­zott, hangsúlyozva, hogy »játékban nincs ba­rátság.« Magam pedig szinte szégyenlettem, hogy ennyire pártfogoltja legyek egy kis leánynak, miért is legtöbbször vonakodtam játszani. Olyan­kor ütőjét átadva Louisenak, vagy a kis Bertának, mellettem maradt s csak onnan érdeklődött a já­ték iránt, vagy leült mellém a padra. Ebben az esetben aztán vége-hossza nem lett a csacsogásnak, melyben kimerítette mindazt, amit csak a bábukról elmondani lehet, de azért néha komoly párbeszéd is fejlett ki közöttünk az öltözékről, tanulásról, zongorázásról, a világról és házasságról, igen, még a házasságról is. Sőt minden arra a tárgyra irá­nyult. És én, ki már a lyceumba jártam, valameny­­nyi iskolatársamhoz hasonlóan arrogáltam magam­nak, hogy minden tárgyban meg legyen önálló vé­leményem, jóakaratú szánalommal hallgattam, de azért gyakran megleptek a kis leány tudatlansá­gában ártatlan, naiv és mégis mély értelmű ész­revételei. Beszélgettünk a tengerészetről is és e tekin­tetben sokat tanulhattam tőle. Atyja csak az el­múlt évben vonult nyugalomba, közvetlen tenge­rész kapitánynyá lett kinevezése után. Akkor jött Versaillesba lakni, hol a császár nyugdíjat rendelt számára. Azelőtt Toulonban laktak a tenger közelé­ben, hol folyton tengerésztisztek körében éltek. Ah! Madelaine nagyon jól ismerte a tengerésztisztek minden rangfokozatát, még a matrózokét is, és azok összes válfaját, az alkotmányosokat, az ár­­bóczőröket, az iszkádásokat, meg a tüzéreket... Hát azok a tengeri hajók! Milyen szépen pompáz­tak mindenfelé! Elképzelni se lehet, ha az ember nem látja! Sőt még hadihajón is tett rövid tengeri utat Toulontól Villafrankáig és egy cseppet se félt a tengertől. Sőt szeretne visszatérni oda. Versail­les nem tetszik neki... Az­nap, mikor tudtára adtam, hogy tengeré­szeti iskolába lépek, és ha szorgalmas leszek a jö­vő év végén Brestbe utazhatom, el volt ragadtat­va, Madeleine. De aztán hirtelen elfakadt sírva, mire Louise, az idősebb nővér körülbelül az én ko­rombeli leányka, a­ki kihallgatta beszélgetésünket, felkaczagott. — Szavamra! Már nincsenek többé gyer­mekek. — Jól van, — szólott könnyei közepette Ma­deleine büszkén, nem bánom akárhogy csúfolódol is, kimondom, hogy én szeretem, nagyon szeretem... Semmi se olyan ragadós, mint a rokonszenv;­en is szerettem az én kis Madeleinemet, nagyon, de nagyon­ szerettem volna egy hozzá hasonló kis testvért. Hanem azért nagy fiúi büszkeségemet meg is sértette az a gyerek szerelem és elég osto­bán csatlakoztam Louise kisasszony nevetéséhez. De az én kicsiny barátnőm, ki korát megelőző, finom tapintatával kitalálta erőltetett vigságom okát, nem haragudott rám. De azt hiszem, hogy e meghittség daczára se léptem volna át soha a de Nessey palota kapuját, ha augusztus végén Lajos haza nem érkezik. De Madeleine útján természetesen megismerkedtem Lajossal; megvallom, hogy miután most már fővá­gyam a tengerészeihez vonzott, magam is keres­tem azt az ismeretséget és csakhamar jó bará­tokká lettünk. Egy hónapi szünidő alatt, a­mit úgy ő, mint én is Versaillesban töltöttünk, csaknem állandóan együtt láttak bennünket akár Lajosok­nál, akár nálunk, Madeleinet pedig nagyon mel­lőztük az egész idő alatt. Lajos újra elutazott, befejezni tanulmányai­nak második évét. Elérkezett az új iskolai év is, de ez az év csakis a kitartó vasszorgalom emlékét hagyta meg bennem, mert éjjel-nappal tanultam, csakhogy bejussak abba a tengerészeti iskolába, m­ely most már összes vágyaim netovábbját képezte. Abban a korban egy év nagy változásokat szokott előidézni, s így én is rendkívül megkomo­lyodtam. Madeleine első áldozására készült, hát igen ritkán láttam. De valahányszor találkozni alkalmam volt vele, a­ki már szintén komolyabbá lett, habár azért mindig oly kedves, olyan szelíd és bájos volt, sajátságos öröm lepett meg és űzte el legalább pár pillanatra a jövővel komo­lyan foglalkozó gondolataimat. De az augusz­tus visszaidézte valamennyit, az a rettenetes augusztus hónap, mely hirtelen jelent meg kopasz fejű, rövid szavú és mindig elégedetlen tekintetű vizsgáló­bizottságával. Aztán a várakozás hosszú hónapja következett, mielőtt meg lehetett tudni a pályázat eredményét. Lajos, ki akkor már tenge­­részhadapród volt, bátorított, biztatott, hogy fel fognak venni s mindent el akarva követni, hogy aggályaimat eloszlassa, több ízben magával vitt Párisba. Ezt a nagy várost én még alig ismertem. Lajos jó szivü, szelíd ifjú volt s egészen úgy bánt velem mint idősebb fivér; gyöngédségét és érzel­meinek ártatlan tisztaságát csak később méltányol­tam és csodáltam igazán, mikor megértettem, mi­lyen ostoba hiúság késztet bennünket, hogy a gyermekkorból való kilépéskor képzelt bűnökkel is kérkedjünk, mihelyt a teljes szabadalom élve­zetébe jutunk. De szüleimnek nem tetszettek ártatlan ki­rándulásaink. Szememre lobbantották néha még Lajossal való barátságomat is, kinek pedig egye­dül sikerült rokonszenvet kivívni az egész csalá­domnál. Mindamellett kifogásolták, hogy oly gyak­ran keresem annak a fiatal embernek a társaságát, mert szüleim véleménye szerint Lajos csak a fényűzés káros hajlamait csepegtetheti belém, elő­kelő születése, előítéletei és atyjának rosz példája folytán ... Kértek, ne járjak olyan gyakran szom­szédainkhoz, de én figyelembe se vettem ellenke­zésüket. Pedig elégszer hallottam tőlük, hogy a csillogás pompájától elkápráztatva, nem látom, mennyire éreztetik velünk, hogy nem tartozunk az ő világukhoz. És elég büszkeség lehetne ben­nem arra, hogy ne fogadjam el meghívásai­kat. Nessey grófnak úgy is rossz vége lesz, mert hiszen folyton pénzszükségben van, a­mi ugyan­csak veszedelmes állapot egy kincstárnoknál, már palotája is meg van terhelve adóssággal... de Nes­seyné pedig,_ bár máskülönben el kell ismerni, hogy derék, jó nő, a szó szoros értelmében kreol nő vagyis képtelen házát helyesen vezetni. Végre Louise kisasszony az idősebb leány, egészen ame­rikai nevelésű, kaczér leány, kiről már egész Ver­sailles rebesget egyet-mást. Pedig még csak tizen­hét éves! Egy szóval nincs abban a házban rend se erkölcsi, se anyagi tekintetben! Ezek a gyakran ismételt támadások bántot­­tak egy kicsit, miután azok ellen irányultak, a­ki­ket szerettem, de a­kiket szüleim elítéltek a nél­­kül, hogy őket eléggé ismernék. Hanem érzelmei­met azért meg nem ingatták, mert éreztem, hogy vádjuk igaztalan. De hát lehetséges-e, hogy valaki jobb legyen Lajosnál? És de Nesseyné, az a nemes szivü, szel­lemes, jó lelkű, előkelő művelt hölgy, a­kinek már mosolya is csupa gyöngédség! Nem is volt más hibája, mint én, később tapasztaltam, csak az, hogy kissé túlságig érzelgős, és tagadhatatlan, hogy a vele való gyakori érintkezésnek tulajdonít­hatóan azt, hogy az én érzékenységem is sokkal jobban kifejlett, mintsem óhajtottam volna. Szen­­zimális volt, de nem könnyelmű, még csak nem is kaczér. Sőt ellenkezőleg épen rajongó, regényes hajlamának kellett megóvni minden közönséges aljas botlástól, de úgyis volt, mert szépsége da­czára még a rosszakaratú rágalom se támadhatta meg soha jó hírnevét. Igaz ugyan, hogy má­sok szívügyeit szerette támogatni, de termé­szetesen­­ csakis a becsületes tiszta szerelmet és soha se érezte magát boldogabbnak, mint akkor ha valami jó házasságot elősegíthetett. Férje, a­ki szerelemből vette nőül Új-Orleans­­ban, esküvő után elhanyagolta, először a kártya miatt, később számos szerető kedvéért. De azért nem szűnt meg férjét épp úgy szeretni, mint az első napon, és ki tudja, talán elvesztett illúzióinak ábrándjaival vigasztalta magát, miután makacsul hitt a mások szerelmében. (Folyt. köv.) KÜLÖNFÉLÉK. — szept. 1. A hiv. lapból Kinevezések. Láng Mihály pancso­­vai állami polgári iskolai tanítót és képesített kisded­­óvónőképző-intézeti tanárt, a sepsi-szent-györgyi állami­lag segélyezett kisdedóvónőképző intézethez — egyelőre ideiglenes minőségben — igazgatóvá, F­­­é­l­a Izabella nagyszebeni állami polgári leányiskolát és képesített kisdedóvónőképző-intéze­t tanítónőt, a szepsi-szent-györgyi államilag segélyezett kisdedóvónőképző-intézethez — egyelőre ideiglenes minőségben — rendes tanítónővé, F­ehér József II. oszt. miniszteri irodatisztet I. oszt. és T­h­ü­rr Nándor fizetésnélküli miniszteri irodatisztet valóságos II. oszt. irodatisztté, Schmidt Géza nagyági

Next