Pesti Napló, 1893. február (44. évfolyam, 37-64. szám)

1893-02-01 / 37. szám

Korona és kard. Budapest, február 1. A királyt illeti a korona, melyben az ural­kodásnak joga lakozik, de a nemzet élete nem az övé, hanem a saját magáé s tehát a hadse­reg is a nemzeté, mert ennek összes harcképes férfiai szolgálnak benne életükkel és halálukkal. Szolgálnak nem mint rabszolga gladiátorok, ha­nem mint szabad polgárai e hazának. Szolgál­nak törvényesen a nemzet szabad akaratából és alkotmányos elhatározásából, polgári kötelességet teljesítve. Szolgálnak nem bérért, hanem ingyen, nehéz áldozatot hozva azáltal, hogy szabad mun­kájukról és keresetükről hosszú időre lemonda­nak. Aki a hadseregről gondoskodik, pénzzel, fegyverrel őket ellátja, az nem a király, hanem a nemzet, melynek vagyonszerző sokasága mun­kája gyümölcsének tetemes részét évenként fel­ajánlja a hadsereg fentartására. Az országé te­hát, Magyarországé, mert állam vagyunk, a kar és a kard, az emberek és a fegyverek, kik had­seregünket képezik. A király e hadseregnek, a magyar állam hadseregének legfőbb hadura, mivel hogy ő az államnak feje. Ő vezeti csatába, ő rendeli béké­ben, mikép kormányoztassék s kik által vezérel­tessék. A magyar hadsereg hűséget esküszik fő­vezérének a királynak és ezt megtartja, de le­mondani, a magyar nemzeti hadseregéről le nem mondott soha és nem is fog soha. A hadsereg-kérdésnek nem volna szabad lé­teznie, nem rajtunk múlik s nem a mi hibánk, hogy e szerencsétlen kérdés el nem intéztetik bé­kés egyetértéssel a korona és a nemzet között. Nagyot vétkeznek a haza, a monarkia, a hadse­reg és a dinasztia ellen,­sak a hadsereg kérdé­sének megoldását akadályozzák azzal, hogy a nemzettől elvonják és el akarják venni jogát hadseregére s a koronával pedig elhitetik, hogy ha a magyar nemzet jogos kívánságainak engedne, parancsoló jogát a hadsereg felett kockáztatná s a monarkia védő erejét meggyöngitené. Ennek mindenben ellenkezője az igaz. Mert a magyar nemzet nemcsak hűséges és monarkikus nép, hanem vitéz és harcra termett is, mely sokkal több erkölcsi és anyagi erőt fej­tene ki és kölcsönözne a koronának Magyarország, és a pragmatika szankció értelmében Ausztriának megvédésére, ha ebben vissza nem tartatnék zsib­­basztó befolyások által. A hadseregre nézve a gyanúsítás, az idegenkedés, a magyar nemzet jo­gainak és érzelmeinek megtagadása, a kényszer és a féltékenység nagyobb kárt tesznek, mint a­mit a legmagasabb becsben megérhetnek azon hagyományos intézmények, melyek reformálása oly konokul megtagadtatok. Valóban élőit­életeknek áldoztatok fel a hadsereg és a nemzet közös ér­deke, egyetértése. Nem igaz, hogy Magyarország bármily cse­kély részben csorbítani kívánná a korona jogát a hadsereg felett. Nem igaz, hogy a hadsereg harcképességét csökkenteni akarná; nem igaz, hogy elszakadási törekvések rejlenek kívánságai mögött Ausztriától; nem igaz, hogy a viszonyok­kal és a nehézségekkel nem számolna s a tiszti kar iránt egészében, vagy személyenként ellenszenvvel viseltetnék; nem áll, hogy nemzeti túlzás által elragadtatva a hadsereget fel akarja bontani. A törvényt, mely a közös hadsereget Ausztriával közösnek állapítja meg, kötelező tör­vénynek elismeri mindenki, azok is, kik, mint a függetlenségi párt, módosítását s a magyar had­sereg önállósítását követelik. — Reszkessen! A jószágigazgató reszketett. — Süsse le szemeit szemérmesen! A jószágigazgató úgy csinált: — Most hódolatteljesen hajtsa le fejét! . . . Úgy! Tisztelettel közeledjék, egy lépést előre . . . . Most mintha gyökeret vertek volna talpai, megdöb­benve álljon meg! . . . Úgy! . . . Nézzen hosszasan a lábamra és most lassan, de lassabban, félve emelje tekintetét reám! . . .Helyes! . . .A művész urszólni kíván önnel. Ekkor Puritán szólott vele, kimérten és méltó­sággal. — Dörbli! Minket ma elhivatásunk súlyos gond­jai terhelnek, játszani f­ogunk a világot jelentő desz­kákon. Öltönyünk frakk, klakk és tiszta ing, csillogó és fehér, miként a szűz erény! Bízunk önben és szá­mítunk házunk iránt tanúsított rendületlen hű­ségében. Egy leereszkedő mozdulattal elbocsátá jószág­­igazgatóját Puritán, ki csodálatos módon kezelte a korlátlan gondjaira bízott ruhatárt s csupán annyit kívánt kegyes parancsolóitól, hogy huszonnégy órával előre adják ki rendeléseiket, mert lehetetlen másként, a zálogház délután nincs nyitva és ő, ha megőrül se tud engedelmeskedni. — Ön őrüljön meg! — monda Puritán és rá se tekintett a földi féregre, kinek mérhetetlen gondjai voltak, mert megesett, hogy a jellemszínész fárasztó próbáról jővén, így szólott a hőshöz: — Szenvedek! Tehát a hős-színész felment a pénztárnokhoz előlegért. A pénztárnok nem adott igazgatói utalvány nélkül előleget. A mór nem adott utalványt. — A mór ezért lakolni fog! mondá Puritán ko­moran, a színház udvarán. — Megvered ? — Nem bántom. — Hát? — Senkit se verek meg többé ő érte. Ripacs gondolkozott. — Puritán! Mit akar a hadsereggel a magyar nemzet ? Azt akarja, hogy magyar legyen.. Ezen fordid meg minden s alapjában a hadsereg kérdése Ma­gyarországon — nyelvkérdés. Semminő katonai szaktekintély nem fogja állíthatni egész Európá­ban, hogy a véderő nagyságának, szervezetének, harcképességének, vezérletének, tehát erejének forrása és kritériuma — a nyelv. Mindenki iga­zat fog adni nekünk abban, hogy a Magyaror­szágból kiállított katonaság harci képessége a háborúban minden egyéb tényezőtől inkább függ, mint a nyelvtől. De ha van befolyása a nyelv­nek a hadseregre, úgy ez a megérthetés és ki­képzés, valamint a hazafias lelkesedés szempont­jából a magyar nyelv használata mellett szolgál argumentumul. A magyar nyelvnek kitagadása a magyar állam hadseregéből gyakorlati eredményeiben oda vezetett, hogy a magyar értelmiség kerüli a katonai szolgálatot, melyben nevelésével és poli­tikai nézeteivel ellentétbe h­ozatik, s idegenek által elnyomatik, s állásaiból kituratik. E miatt sokan elkerülik a katonai pályát, a legképesebbek és leghivatottabbak, a­mi nagy veszteség a koro­nára, a dinasztiára, a monarkiára és a had­seregre nézve. Sokan a közös hadsereget elhagyják, s vagy a honvédséghez lépnek át, vagy a ma­gánéletbe lépnek vissza. E veszteségeken kív­ül nagy hátránya a jelen rendszernek, hogy A Ma­­gyarországból képzett altiszteket nem kaphat, mert ezek nem tudnak németül. A legnagyobb veszedelem pedig a legénység és a tisztikar közötti ellentétben rejlik, mivel a magyar sereg­­idegen tisztikarát olyformán tekinti, mint az indiai seppyk, vagy az egyiptomi redifek angol tisztjeiket. Az ország pedig, Magyarország úgy — Síi szenvedünk. — Egy pohár konyak, egy jó szivar? __ j r Ripacs intett a jószágigazgatónak, ki alázatosan közeledett. Sebesen levetette felső kabátját, azután az alsót. Az alsót átadta a jószágigazgatónak s a felsőt ismét magára öltötte. Egy hang se volt. Ők hárman értették egymást. Puritán melegen szok­ta meg ba­rátja jobbját. — A pióca — szólt a kávéházban Ripacs. — A­kadály — válaszolt Puritán. Ripacs kurizált a kaszk­os lánynak, Puritán egy ablakmélyedésbe húzódva, sötéten szivarozott. Történt azonban, hogy a jószágigazgató dúlt arc­cal jelentette a művész uraknak, hogy lehetetlen to­vább viselnie súlyos tisztét. Számadásai úgy össze­gabalyodtak, hogy ő tovább el nem búja, a tartalék­tőke, melylyel eddig dolgozott, egy nadrágra olvadt s ez nem fedezet. Ripacs a sértett önérzet hangján tá­madt ellene, — a páriák merészelnek feltámadni el­lenünk, hitvány szolgahad arcátlanul dobja szemünkbe vádjait? Dörbli, belőled most a nemzeti raj gyűlölet, nem az igazság beszél! — De instálom, én nem tehetek róla — — Hah! Megállj! Ezen haza­­s felségárulót láncokba verjétek — parancsolom! — Puritán vállon ragadta a kapálódzó kis em­bert, a­ki eskü­düzött, hogy ő nem tréfál, istenucscse baj lesz, majd meglátják a tekintetes urak! — Térdre! — dörögte Puritán. — Térdre áruló! Nyeld le a bilincsed jajgatva és edd magadnak a halált! — De becsületszavamra uraim, úgy éljek, ebből egy olyan skandalum lesz. Holnapra nem tudom ki­hozni a frakkot, mit csináljak? — Szaggasd fel az utcakövezetet, emelj tor­laszokat! Puritán h­elybenhagyólag bólintott. — No jó! Én nem bánom akármi lesz. Engem ne tessék okolni. — Ivislelkű­! — mondta foghegyről a jellemszí­nész. — Távozzál! Hozz egy váltót öt krajcárért. T­ÁRCA. A váltó. — A Pesti Napló eredeti tárcája. — Irta: Szalonyay Dezső. Pipacs páncélos hősöket játszott fényes pléh­­­nadrágokban, és h­a belemelegedett, úgy meggyomrozta Shakespearet, hogy elhallatszott az a westminsteri apát­ságba is, hol a gyanútlan brit óriás aluszsza örök álmát. Civilben állandóan bekötött torokkal járt, mert nagyon mérges természetű mandulái voltak s féltette a hangját. Egyebet semmit se féltett a világon. Úgy tudott nevetni, mint egy gyermek s olyan vidám volt, mint egy fázó veréb. Puritán jellemszinész volt és állandóan elvei voltak. Elvei voltak a próbák idejét illetőleg­, — ő hajnali tiz órakor a római szentszéknek se megy pró­bára! Elvei voltak a gázsit illetőleg, — a mór (a di­rektor) rabszolgatartó, a színész-sztrájk szervezésével kötelessége immár foglalkoznia jelenkor művészeinek. Eke továbbá, hogy Ripacs ordít, mint egy nílusi behemót. Ő komoly volt és kimért, keveset szólt, mert kedvelte a nagy igazságokat. Ripacs és Puritán szerelmes jó barátok voltak. Együtt is laktak és bíztak a gondviselésben, miként a jég madarai s a mezők liliomai. Ha a gond­viselés késett és minden földi nemző gáládul cserben hagyta a haza művészeit, akkor Puritán lefeküdt és miután annak a ki fekszik, ruhára nincsen szüksége, a hős színész beküldte a jellemszínész ruháit a zá­logházba a jószágigazgatóval. Máskor viszont a hős színész feküdt le. A jószágigazgató rajongott a művészetért. Dörbli urnak hívták, mert statisztálván a Vasgyár­os­om. igy jelentette Derblay urat. Dörbli urnak kötelessége volt bámuló áhítattal tekinteni föl a művész urakra. Eme bámuló áhítatra Ripacs oktatta őt. — Dörbli! — Parancs. — Egyenesen álljon, ne úgy, mint egy kifli! — Igenis. .. — ? Negyvennegyedik évfolyam. Előfizetési árai Budapesten Egész évre .. ..34 írt —ki» Félévre............. 7 ., — „ Negyedévre.... 3 ,, 50 „ Egy hónapra .. 1 ,, 20 „ Naponkint kétszer fi .,*ho* küldve ! Egész évre .. .. 18 frt — kr. Félévre............... 1» ,, — ,, Negyedévre.... 4 ,, 50 „ Egy hónapra .. 1 „ 60 „ Egyes szám ára: Reggeli kiadás .* .. .. 4 kr. Esti kiadás................... 3 „ Kiadóhivatal: IV. F­ranciák-tere, Ferenciek-határa.PESTI NAPLÓ­­.rmmn—mm Előfizetési árak vidékre csak reggeli kiadásért: Egész évre .. .. 14 frt — kr. Negyedévre.... S „ 50 „ Reggeli és esti lap együtt küldve: Egész évre.. ..is „ — „ Negyedévre.. .. 4 „ 50 „ Naponkint kétszer postán küüldv«: Egész évre .. ..20 frt — kr. Negyedévre.. .. 5 „ Egyes szám ára: Reggeli kiadás ...... 5 kr. Esti kiadás.................. 4 „ Szerkesztőség, IV., Ferenciek-téri 3., Atheasou-épu­s 87. sz. Budapest, szerda, február 1. 1898. Mai számunk tizenhat oldal.

Next