Pesti Napló, 1893. július (44. évfolyam, 184-214. szám)

1893-07-01 / 184. szám

t előfizetési árak Budapesten. Egész évre — — 14 frt — kr. Félévre —-------7 „ — „ Negyedévre— — 3 „ 50 „ Egy hónapra 1 „ 20 ,, naponkint kétszer házhoz küld?«. Egész évre-------IS frt — kr. Félévre-- — — 9 „ Negyedévre — 4 „ 50 , Egy hónapra — 1 ,, 60 „ Egyes szám ára: Rreggeli kiadás — — 4 kr* Esti kiadás _ . — 8 „ Kiadóhivatal: IV., Foroccioli-tare, Farenciak-bazára. Befizetési Arak vidékre csak reggeli kiadásért: Egész évre ... 14 frt — kr. Negyedévre------ 3 „ 50 „ Reggeli és esti lap együtt köldve­­ Egész évre... 13 frt — kr. Negyedévre--. — 4 50 ., Kaponkint kétszer pest fia küldve: Egész évre___20 frt — kr Negyedévre-- - „ — „ Egyes szia ára: Reggeli kiadás — 5kr. Esti kiadás —------4 ., Szerkesztései B, Ferenciek-tera 3. ultranatva-épület 184. sz. Budapest, szombat, julius 1. 1893. Klofik­ és szabadszó. Budapest, június 30. A szabadság, mint Magyarországban, az al­kotmány, mint Angliában, hosszú időknek ez volt eszményképe. Az a büszke szabadság ugyan, csak a Werbőczy nemzetének, a magyar nemes­ségnek volt tulajdona, mégis a sötét zsarnokság­ban századokon át fáklya volt a kontinensen és képes volt megtartani a magyar nemzetet és an­nak országát és alkotmányát két világbirodalom: a török és a német császárszág ellen! És erre a szabadságra épült fel 1848-ban a népszabadság és a haza önállósága. Azóta is a magyar sza­badság Európa tiszteletének s a szomszédnépek irigységének tárgya, Magyarország éltető lelke. S mikor a népszabadságot behoztuk a nemesi szabadságok helyébe, behoztuk egyúttal az angol alkotmányt, azt ráoltottuk a régi magyar alkot­mány gyökerére! Sokat dicsekedtünk vele, hogy minisztériumunk parlamentáris és képviselőházunk parlament, főrendiházunk pedig a lordok háza, úgy hasonlítanak egymáshoz elvükben és szerke­zetükben. Az angol alkotmányos szokások pél­dáira hivatkozunk szüntelen. Az alkotmány, mint Angliában, most is nagy cél, melyet egy nép sem tudott Euró­pában utólérni. Erős, szilárd, hatalmas és független , s a nemzetben a politikai és tör­vényhozói tekintély forrása. Minisztériumok Lon­donban csak a parlamentből születnek és csak a parlamentben bukhatnak és senkinek eszébe nem juthat tagadni, hogy a parlament a nemzeti akaratnak törvényes kifejezése és szabad elha­tározása. És mégis Anglia alkotmánya válságba esett. Az egész angol nemzet háborog és kevéssé érdekli őt a világon egyéb az ir-kérdésnél. Home-rule, vagy unió, efelett döntsön a parla­ment. Izland állami önállóságot nyerjen vagy sem. Az öreg Gladstone a miniszterelnöki szék­ben makacs erőszakkal követeli a politikai ön­állóságot Izlandnak. Épp oly makacsul ellenzik az angol konzervatívok és mérsékelt szabadelvűek a radikálisok és írek szövetségéből eredeti tör­vényjavaslatokat. A vén Gladstone-nak nagy pártja van az országban és a törvényhozásban többsége. Ellenesei a főrendiházban bírnak több­séggel ; a helyzet hasonlít ahhoz, mely az egyház­politikában nálunk mutatkozik. Az alsóházban is a heves ellenzék makacs vitája olyanforma, mint nálunk lenni szokott. Hiszen az obstrukció is An­gliából származott mi hozzánk.Ott találták fél Parnell és az irek Salisbury és a konzervatívok ellen, midőn a volt kormány többsége a kényszertörvényeket Izland számára behozta. Ekkor történt először a világ kezdete óta, hogy az irek agyonbeszé­­lése ellen az angolok behozták a zárórát. A klotái­ Angliában a szólásszabadság korláto­zására nem úgy alkalmaztatik, hogy a szótól bárki eltiltatik, avagy a Ház többsége elhatá­rozza a vita berekesztését és csak a pártvezéreknek engednek zárszót,­­ hanem enyhébben akként, hogy egy előre meghatározott napon a vitának be kell fejezve lenni, mert bizonyos érára kitü­­zetik a szavazás, de addig akárki akármit be­szélhet. Ez a klotür mégis csak klotür. És mikor nálunk a véderővitában, vagy a közigazgatási reformnál az ellenzék egész erővel folytatta és nyújtotta a vitát, a többség obstrukcióról panasz­kodott, s Angliára hivatkozva klotürrel fenyege­tett. Sokszor komolyan volt róla szó, hogy meg­kísértik, sőt a kormány hivatalos programmjába is bevette szabadelvű reformnak. De bár eleget tanácskoztak róla, behozni nem merték; az el­lenzék a feltétlen és korlátlan szólásszabadság­ban, ennek hátrányai mellett, Magyarország ön­állóságának és alkotmányos szabadságának leg­főbb biztosítékát látta, s körömszakadtáig védte volna, úgy, hogy e harctól a szabadelvű kor­mányok és többség visszariadtak. Rámutatunk most Angliára és Gladstonera. Gladstone alkalmazza a klotárt, hogy törvényja­vaslatát Izland önkormányzatáról keresztül vi­­hesse. Mert másként nem vihetné keresztül semmi módon, erről meggyőződött. Az ellenzék érvei és támadása mindinkább kétessé tették a kormány­­politika sikerét. S a­mint a partmentben vitat­koztak a pártok, úgy vitatkoznak „ berek a népgyűléseken és politikai tüntető"­n­egdobál­ják a miniszterelnök kocsiját ” a j­ó sikertől. Gladstone elhatározta, hor vény­javaslatot sietteti és erőszakolja, ha a­ak kell lenn, ám jöjjön mentül előbb. Ő az alsóházi többségre épít, a válság a főrendiháztól és a királynétól jöhet. Mert ha az alsóház a home­rület elfogadja és a főrendiház elveti, Angliában az alsóház fel­oszlatása következik, hogy a törvényhozás két tényezője között döntően a nemzet ítéljen. Gladstone nem akarja magát és programmját az alsóházban lejáratni, inkább megkísérti a szónak az ellen­zéktől való elvonását. Nem fog használni az sem, a válság ki fog törni s a nemzet még egyszer meg fog kérdeztetni. De a mi legjellemzőbb a klotürben, az, hogy az ango­lok hozták be az írek ellen s a konzervativok a ra­dikálisok ellen, most pedig az írek és radikáli­sok alkalmazzák a kényszert az angolok ellen. Mily kétélű ezen fegyver! Ha az angol toryk, a konzervatívok sejtették volna, hogy a szabadszó megvonása valamikor ellenük fog az angol parla­mentben alkalmaztatni, dehogy hozták volna be a klotárt. A­mi Angliában történik, ismétlődhetik Ma­gyarországon, ha itt szájkosár vettetnék a kisebb­ségre, a kormánypárti szabadelvűség és a többség érdekében. Ki áll jól, hogy legközelebb nem jön oly kisebbségi kormány, mely a klotürt alkal­mazná a magyarokra és a szabadelvűekre ? Mert valamint az irek elnyomására kifejtett klotür az angolokon boszulja meg magát, azonképpen a T­ÁRCA. Ortír János. «— A Pesti Napló eredeti tárcája. — Irta: Hook János. Az ember, mikor már féllábbal a sírban van, még akkor is a halhatatlanságról álmodozik. S ez olyan jól esik nekünk. Mert nincs szomorúbb és vi­gasztalanabb gondolat, mint az elmúlás, az elfeledtetés. A szívben megfagy minden érzés, midőn arra gondolunk, hogy lesz idő, mikor senki se tudja már többé rólunk, hogy nekünk is voltak egykor remé­nyeink és álmaink. Hogy a mi szívünket is átmele­­gítette a napsugár, s mi is éreztük egykor az élet örömét és boldogságát. Nem a halál gondolata fáj nekem, hanem az el­feledtetés. Hát azért éltem és küzdöttem végig egy emberélet nehéz küzdelmeit, hogy nyomtalanul tűnjek el a múlandóságba, mint a víz színén szétpattanó bu­borék, a­melyet elsodor az ár? Talán egy-két jó ba­rát elkísér még síromig, s kényes szemekkel őrzi emlékemet. De ha ezek is egy arasznyi élet rövid pályafutása után oda fognak roskadni mellém a porba, ki emlékezik arra, hogy egykor én is boldogságra születtem ? Kivész és elmosódik emlékezetem s az idő minden nap leterül belőle egy részt, mint a sírkö­vemre vésett betűk kiemelkedéseiből. Oh az a temető az igazi egyenlőség földje, a melyen nivellálódik minden nagyság. Be nem léphet a sír alacsony bejáratán keresztül senki, a kinek fejéről sisakját vagy koronáját le ne sodorná a halál. S míg bennünk a természeti erők működni kezdenek visszafelé fordított rendben, hogy a szerves életet szétbontsák parányaira és alkotó elemeire, addig az élet habzása új örömöket nyújt és kínál egy új nem­zedéknek, a­kik azt hiszik, hogy csak övék az élet. S még az emlékezet szála is elszakad, a mi mások által bennünket az élethez s az emberi örömök kö­zösségéhez kapcsolt. Porrá vált test és elmosódott emlék, — ez lenne tehát a végcél ?! Értem Heine kanyeit a Louvre nagytermében. A jövőt, a jövőt adjátok nekem! Nem akarok nem lenni. Lelkem teljes ösztönével kapaszkodik a halha­tatlanság gondolatába, s még az örök pokol is vi­gasztalóbb nekem, mint az elmúlás, a megsemmisülés. Az élet folytonosságát hiába keresem a tömeg emlékezetében, epedő vágygyal fordulok azért érte az Istenhez! Hogy mily nagyon könnyen feled a világ, itt a példa rá a mai lapok egy rövid újdonságában. ..Lipcséből jelentik, hogy a hamburgi főtörvény­szék Orth János elveszett hajójáért 230.000 márkát ítélt meg.“ Alig két éve történt meg a katasztrófa, mely kényekre indította a romantikus szíveket egy szerető pár szomorú sorsa fölött s most már ki beszél a viharban összetört hajó boldogtalan népeiről ? A ham­burgi törvényszék még egyszer emlékezetünkbe idézi a szerelem vértanúit s azután eltűnnek a feledésbe, mint hajójuk összetört roncsai az Óceán hullámaiba. Fűit! Őrzi egy ideig még emléküket a krónikás bus regéje s az a bus rege is elmosódik már holnap talán. A jövő nemzedék már nem fogja tudni, hogy volt egy ember, a kinek szive nagyobb volt, mint dicsőségvágya és büszkesége. A ki bíborban szüle­tett és bölcsőjét bearanyozta a fény. A ki fenn állott a csodás magasságban, a hova a nagy tömeg zaja csak a hódolat, vagy a szolgahizelkedés szavában juthat el. A ki urat és szolgát ismert csupán ! Királyi vér lüktetett ereiben s belenevelték Madách rabszolgájának gondolatát: Milliók egyért! Oh, de sem a fény, sem a büszkeség nem tölthette be lelkében azt az űrt, amit az ember érzett. Mert a boldogságot sohase a külső helyzet előnyei nyújt­ják, hanem az a bennünk élő hangulat, mely vágyain­kat összhangzásba hozza az élet viszonyaival. Benne is egy erő forrongott, a munka vágya és a boldogság ösztöne. Meghasonlott sorsával, amely csak élvezni és ragyogni tanította meg, mikor ő dol­gozni és szeretni akart. De az a munka, amelybe a közönséges ember lelkének erejét öntheti, hogy kiemelje vele nevét a homályból, ő nála reávetette árnyékát a trónra, amely­nek fényében ő is osztozott. Az erő önérzete, ami nálunk erény, az nála bűn volt, s ő megbünhődött érte. Ez a bünhődés tette őt szabad emberré, mert a trónok fojtó légkörét felválthatta a tenger friss levegőáramlatával. A szertartások bágyadt szolga­­hódolatát és tömjénezését az óceán sós illatával cse­rélte fel. Odadobta a hatalmat a szabadságért, a ragyo­gást a szerelemért! Mert csak a szabadság és a szerelem szülhet vértanukat. Lemondani mindarról, a mi szokásainkhoz hoz­zánőtt, kiszakítani magunkat emlékeinkből; odadobni dicsőséget, befolyást, oda az egész világot azért az egy asszonyért, akit imádsz, ez a szerelem! Ezt tette ő! Kereste a boldogságot, a­mi rit­kább a trónok fényében, mint a gunyhók nyugalmá­ban. Mert hiába vonja fénybe a bércek ormait a kelő nap, csak a völgyben terem fagytól és vihartól el­rejtve az életet adó buba. Egy világ tapsolt ii hősnek, a­ki szétzúzta a korlátokat, a­melyek mint születési akadályok meg­bénították benne a férfi-energiát. Lelkünk elszakadt felének tekintettük, mert az ő lelke is szomjúhozta a szerelmet és a szabadságot. A szolgalelkek megbotránkozása, a Tartuffe­­szemek silány szánakozása lelkében nem ingathatta meg az elhatározást, s ha szive szerelmét nem emel­hette föl magához, volt ereje leszabni hozzá. A jó szivek imádsága kisérte Útjukban s mikor a felvont vitorlákat dagasztotta a szél, s a tarajos hullámok csapkodták a hajó oldalát, lenn a szűkhajó­­szobácskában nyugodtan hajtotta pihenésre fejét a boldog szerelem. Király volt ő itt és királya egy napfényes örök birodalomnak, a­hol nem koronákról és trónusokról álmodoznak, hanem bölcsőkről és gyermekmosoly­gásról. A királyi főherceg sohasem volt olyan boldog. Mai számunk tizenhat oldal.

Next