Pesti Napló, 1893. október (44. évfolyam, 276-306. szám)
1893-10-01 / 276. szám
Ha pedig nem....... Budapest, szeptember 30. Wekerle miniszterelnök már a kérvényi bizottság tegnapi ülésén nagyon ideges volt. A borossebesi kérvényre nézve kevesebbet, a kőszegire vonatkozólag többet mondott, mint kellett volna. Már tegnap kifejtettük és ma csak ismételhetjük, hogy a képviselőház nem teheti minden megjegyzés, kijelentés vagy minden fentartás nélkül az irattárba azt a kérvényt, mely azon akad fenn, hogy a borossebesi királyi nyilatkozat semmi megkülönböztetést nem tesz az államot alkotó nemzet és az államban lakó nemzetiségek között. Kimutattuk már tegnap, hogy ezt a megkülönböztetést illetőleg büntető kódexünk is pótlásra szorul, s ma újból hangsúlyoznunk kell, hogy tekintve törvényeinknek erre vonatkozó mulasztásait, a képviselőház nemcsak hibát követne el, hanem veszélyes precedenst is teremtene, ha egy félremagyarázható nyilatkozatot, melynek súlyt és tekintélyt a korona közvetetten kapcsolata ad, minden magyarázat nélkül akarna eltemetni az irattárba. Mert ha akná is, akkor sem temethetné el. Mindig vb rátérne az onnan, s állandón kísértene. A képviselőház által megjegyzés vagy magyarázat alatt nem azt értjük, hogy abban ellenzéki rosszaidő jusson kifejezésre a korona nyilatkozataiért felelős kormány ellen. Nemzetiségi kérdésről lévén szó, szívesen elmegyünk mi is addig, ameddig Hieronymi belügyminiszter elment, midőn arra kérte a bizottságot, hogy a nemzetiségi kérdésből pártkérdéseket ne csináljanak. Ámde akkor aztán a szabadelvű párt se csináljon belőle pártkérdést, és ne dezavuálja a saját belügyminiszterét. Ne csináljon pártkérdést abból, hogy minden kijelentést vagy magyarázatot, mely a kérvényi bizottság javaslatát kiegészíteni akarná, a kormány elleni rosszalásnak tekintsen, s a korona nyilatkozatának túlbuzgó helyeslésével, a nemzet és a nemzetiségek fogalmának további összezavarására segédkezet nyújtson. Mert nincs az a heves ellenzéki agitáció, mely az államot alkotó nemzet tekintélyének annyit árthasson, s a nemzetiségi szarvakat jobban megnöveszthetné, mint ha a többség ily alakban akarná pártcélokra kihasználni a nemzetiségi kérdéseket. Wekerle miniszterelnök tehát, midőn a kérvényi bizottság javaslatához minden kiegészítést feleslegesnek tartott, kevesebbet mondott, mint kellett volna. S ezt mélyen sajnáljuk. De még inkább sajnáljuk, hogy a kőszegi nyilatkozatokra vonatkozó kérvénynél, mely a népámító jelszavakat s meddő ígéreteket tartalmazza, kelleténél is többet mondott. A Pesti Napló-nak alkalma volt annak idején erről a királyi nyilatkozatról elmondani véleményét, s felfogásunk az volt, hogy a koronának teljesen igaza van, ha népámító jelszavak s meddő ígéretek terjesztésétől (bárhonnan jöjjenek is azok) óva inti a közigazgatást. Mi teljesen korrekt nyilatkozatnak tartottuk ezt, s nem kerestünk benne semmi sértő vonatkozást sem a függetlenségi, sem a nemzeti pártra, sőt még a szabadelvű pártra sem. Wekerle miniszterelnök úr e kifejezések politikai vonatkozásait illetőleg minekünk adott igazat, midőn — mint a korona nyilatkozatának illetékes magyarázója — kijelenti, hogy a királyi beszéd e kifejezései a létező pártok egyikére sem céloztak és politikai vonatkozásokat csakugyan nem tartalmaznak. Ez korrekt és örvendetes nyilatkozat, mely elhárítja a méreganyagot, mely sok nyíl hegyét bemárthatták volna. De nagy kár, hogy a miniszterelnök e rövid kijelentésnél meg nem állott, hanem ideges hangulatában a saját személyét tolta előtérbe és a hírlapokban meg-megjelenő — s a miniszterelnök szerint — ámító híresztelések elpanaszolásával akarta megokolni, hogy a koronának igenis volt oka és joga kikelni a népámító jelszavak és meddő ígéretek ellen. No már, kérjük alassan, ez még szerintünk is túlságos megtisztelése azoknak az egyes hírlapoknak, melyekkel szemben a kormány eddigelé csak Futtaki urat szólaltatta meg. A korona miszerintünk egy kissé mégis magasabban áll, hogysem a hírlapokkal való félhivatalos polémiákra lehetne felhasználni. No de hát megtörtént, a miniszterelnök úrnak jól esett talán, hogy kiönthette haragját a hírlapok ellen, s reméljük, hogy a képviselőházban nem fogja a miniszterelnök úr ezeket ismételni, hanem meg fog elégedni a pártokra vonatkozó rövid kijelentéssel, mely után a népámító jelszavakra és meddő ígéretekre vonatkozó kifejezések tárgytalanokká válnak, s csakis a közjogi alapra vonatkozó királyi nyilatkozatok kelthetnek vitát, előreláthatóan csak a közjogi ellenzék soraiban. De csakis remélhetjük ezt, anélkül, hogy a teljesülésről jót is állhatnánk, mert a miniszterelnök úr idegességét a tegnapi evolúciók után még ma sem láttuk lecsillapodni. Wekerle miniszterelnök, a kötelező polgári házasságról szóló s most a korona előtt lévő törvényjavaslatra nézve tett olyan nyilatkozatot a képviselőházban, mely vagy egy nagyon magas fokon álló idegességet árul el, vagy pedig az egyházpolitikai programmot illetőleg a legkomolyabb válságot jelenti be. A képviselőház mai ülésén, a munkaprogrammról lévén szó, Polónyi Géza intézte a miniszterelnökhöz azt a kérdést, hogy mikor terjeszti be a képvelőháznak a kötelező polgári házasságról szóló törvényjavaslatot ? Kétségtelen, hogy Polónyi kérdésének taktikai háttere volt. A kötelező polgári házasságra vonatkozó törvényjavaslat már több mint egy hónapja a korona előtt van. A korona még nem nyilatkozott, s e bizonytalanság úgy az egyházpolitikai TÁRCA. A macska. — A Pesti Napló eredeti tárcája. — Irta: Szalai-Nógál Janka. I. Nem régen egy kedves asszonynyal ismerkedtem meg. Szerényen, elvonulva élt s nagyúri hajlamait csak azzal árulta el, hogy mikor egy uj kalapja akadt, elment a Váci utcába sétálni. De csak egyszer. S másnap már penitenciából leverte, nagy takarítás közben, mind a tíz körmét. A férje derék, okos ember volt; egészséges, vidám és hit. Becsülte az embereket. S ezért nem mondott gorombaságokat a férfiaknak és szépeket az asszonyoknak. A bajusza vagy a haja elől soha sem volt okozója mértéktelen irigységnek. Valamint a kabátja is csupán az öregnevaűüzérekben ébresztett felebarát ellen való gerjedelmeket. Szóval, nem abból a fajtából való volt, melyről azt hiszik a férfiak, hogy az asszonyoknak tetszik. Csak dolgozni tudott és szeretni. S olykor akad olyan asszony, ki megelégszik ezzel is, ha nem nagyon válogatós. De volt benne valami, amit csak erősebb lecke után tud megtűrni és megbocsájtani egy olyan aszszony, aki olvasott már valamicskét. Kelemennek hívták keresztnevén és tanító volt. Ezt a leckét szerettem volna én kiérezni abból, amit egykor, máskor mondott. Gyakran voltunk együtt , mert szörnyen unatkoztunk, nagyon bizalmasakká lettünk. Bevallottunk egymásnak mindent. Még azt is, hogy hány befőttünk romlott el, mert a férjeink beleavatkoznak még a dunsztolásba is. Aztán hogy hányan haltak meg érettünk reménytelen szerelem végett. Igen, így mondtuk: végett. De nem azért, hogy ezt félreértse valaki, hanem mert így szokás beszélni, ha adunk valamit a válogatott kifejezésekre. A harmadik héten már eljutottunk az asszonyi bizalom legutolsó határáig, a mások benső életéről bezséltünk. A másokéról. De az ilyen beszéd körülbelől olyan szokott lenni, mint az a furcsa kis képes játék, mely arra ösztökél: kutassuk ki, „hol van a macska?“ Pedig azon minden van, ami egy valóságos macska alkatrészeit nem képezi. De azért akad olyan játékos, aki mégis megtalálja ezt a macskát. Az asszony beszédeiből, lehetőleg kivonatolva, a következő kis képes játékot állítottam össza. Nekem volt egy kedves, szép kis papám, fehér, mint a galamb. Malvinkának pedig volt egy férje, szintén fehér. De nem mondhatom, hogy olyan, mint a galamb. Inkább azt gondoltam: olyan, mint a gém. Az is fehér madár. Malvinka éppen annyi idős volt, mint én, a férje pedig szintén annyi, mint az én papám. Úgy véltük, hogy összeülünk, együtt tarthatunk a fürdőszezon alatt, felében fizetjük a kocsit. Az öregek majd politizálnak. Mi is. Csakhogy nálunk a politizálást, mely gyanúsítások, sértegetések, vetélkedés nélkül senkinél sem megy, benső barátságnak szokták nevezni. A kocsira úgy ültünk, hogy a két öreg elhelyezkedett hátul, én a keskeny ülésre kuporodtam. Malvin azonban felugrott a bakra. Összekapta a ruháját, hogy csipkés alsója kibodorodott, mint ha valami szép fehér hullám futott volna körül fekete bokái fölött. Formás térdein megfeszült a ruha. Keztyűje könyökig ért. Apróra nyírt fekete haja olyan furcsa kis kanyarintásban lapult a halántékára, ahogy csak tekintélyes úriembereknek, irodaigazgatóknak, sóhivatalnokoknak, fizetőpincéreknek szokott lenni. Hanem százszor szebben, kecsesebben, hogy én majd meghaltam irigységemben miatta. Kis férfi kalapját félre csapta, majd kivette az ostort a tót kocsis kezéből. Cserdített. Aztán, amint megindultunk s fehér fátyolát röpítette a szél, kacagott, sikongatott: — Hajjá hó, hájjá hó! Édes papa megsimította az én sovány arcomat, mely mindig nagyon sápadt volt. Nem régen bárány himlőben voltam, meg úgynevezett első szerelemben. Csak pár hónapja múlt, hogy a himlő is, az unokabátyám is elhagyott. Ennek következtében ecetet ittam, hogy sápadt legyek és esténkint Schoppenhauert olvastam, mert a papunk azt mondta, hogy attól elpusztul az ember. Nagyon keveset ettem. Részint a bánat, részint az új fűzőm miatt. De leginkább azért, mert egy lánynak így illik. Ezekkel a módokkal aztán többet is elértem, nemcsak sápadt, hanem majdnem zöld voltam. A fiatal emberek futottak előlem. Csak a papám szeretett és simogatott . Lásd csak kicsikém. Ha te olyan vidám tudnál lenni, mint Malvinka! Mindjárt kipirosodna az arcod is. A másik öreg úr azonban csak morgott. Az, aki a Malvin férje volt. Már olvastam is, hallottam is, hogy a férjek morogni szoktak. Hiába, kell nekik, eddig van. Éreztem, hogy már is pirulok. Pedig még egyszer sem hujjadáztam, hanem gondoltam valamit. Oh, Istenem, hiszen én is szeretnék, már vagy öt nap óta olyan lenni. Unom az ecsetet, a könyvet. Csipkés szoknyát szeretnék, bakra ülni, sikongatni és kacagni. De ahhoz nem papa kell ám, aki mindig a politikai nézeteivel, meg az én nagy olvasottságom emlegetésével mulattatja azt a pár fiatal embert, ki olykor mégis hozzánk kényszeredik. Hanem férj, aki morog. Ebben, egy öreg férjben, s a morgásban rejlik az a beverő, mely egy pont, egy csipkés-szoknyáás, kacagó pont felé vonja a fiatalembereket. Felesleges akkor drága szivarokat prédálni. Látom jól, hogy azok, akik Malvint olyan tömegesen mulattatják, még csak gyufát sem kérnek az öregtől. A szivart is maguk hozzák. S mig az én szegény lányos papám a szivarvéget is maga vágja, a trafikot is egyedül szidja, s összeégeti a körmét a nagy szívességben, annak a másiknak csak el kell szundítania s a szivar ég. Mai Negyvennegyedik évfolyamaan Miísi árai Tidoro csal reggeli kiadásért: Egész évre-------14 öt — kr. Negyedévre— — 3 „ 50 „ Itegstü ét eri lap együtt UMt«» Egész évre— — 18 frt — kr* Negyedévre— — 1 ,, 50 „ Kappaklat Miner psslíti Midre i Egész évre-------20 frt — kr. Negyedévre.. — 5 „ — w Egyes k’.ísi irat Reggeli kiadás— — — 6 kr. Esti kiadás -----------4 „ Szerkesztőség: R. Fsrusisk-tsrs 1 JUUsuatGsi-fpSItt, ECTMtód Ural BunfepestCB: Égése évre—__14 frt — fr. Félévre ...----------1 „ — „ Negyedévre-------S „ 50 „ Egy hónapra — 1 .. 20 „ lappelle'. kftórer Miéi k£14v«. Égési évre — — 18 frt — kr. Félévre-------— 9 „ — „ Negyedévre — 4 „ 50 „ Egy hónapra - 1 ,, 60 „ Egyes n£n éra: Reggeli kiadás-------4 kr-Esti kodés - ~ — S n Kiadóhivat".I. it. Fmané ürs. FMMdleHibra 276. sz. Budapest, vasárnap, október 1. 1893. Mai számmik Imszolmé&y old&L