Pesti Napló, 1894. február (45. évfolyam, 32-59. szám)

1894-02-01 / 32. szám

A legjabb taktika. Budapest, január 31. A minden rendű­ és rangú „reverzálisok“ és a kétféle becsület patentirozott nagymesteré­nek a jelenlegi kormánynak kínos vergődése hovatovább mindinkább szánalomra méltó kezd lenni. A főispán urak, a pénzügyigazgatók, zsan­­dárkapitányok, finánckomisszáriusok egyáltalában nem vállalkoznak egyházpolitika mellettes tünte­tések rendezésére a községekben. A városok egy­­része, a felekezeti viszály felidézésének lehetősége fe­lett érezett hazafias aggodalmában lábhoz eresztette a fegyvert, más részében pedig — úti figura Te­mesvár docet — visszafelé kezd sülni a ve­szedelmes puska. A párt összetartására irányuló minden kí­sérlet sikertelen. A marasztás, rábeszélés, fenye­getés, ígéret nem használnak semmit. A szabad­elvű párti képviselők egymás után hagyják oda a Lloyd-épület nagy kényelemmel berendezett fényes termeit, hogy a Vadászkürt egyszerű, de barátságos helyiségeiben keressenek menedéket. A szívós miniszterelnök azonban ennek da­cára sem adja fel a harcot. Rimánkodik a kilé­­pendők előtt és minden módon körülhálózni tö­rekszik a már kilépetteket, hogy az egyházpo­litikaiakon kívül­­eső kérdésekben a kormánynyal szavazzanak s már sikerült is neki egy pár érzékenyebb szivü honatyát lépre vinni. Hogy ily helyzetben hova sülyed a minisz­terelnöki méltóság, mivé fajul a magyar parlia­­mentarizmus és minő szánalmas alakok lesznek azok a képviselők, kik a Wekerle-kormány lét­alapját képező főkérdésekben ellene, más aláren­delt kérdésekben pedig mellette fognak szavazni, azzal Württembergi Sándor éppenséggel nem tö­rődik. Ő csak könyörög és kapacitál, mint a krokodilus sír, midőn benyeli áldozatát. Könnyen minket meg nem indítanak. Nem hiszü­nk nekik, sem neki. Hamis embernek tart­juk Wekerlét, őszintén a szemébe mondjuk. Jeles tehetségeit elismerjük; szorgalmát, tudását, bü­rokratikus szakképzettségét, közigazgatási gya­korlottságát, szónoki képességét a parlamentben, csípős humorát, jókedvű könnyelműségét, meg­nyerő modorát dicsérjük; de e mellett kitapasz­taltuk megbízhatatlanságát, szívének felületességét, ambíciójának önzését, amelylyel minden embert eszköznek tekint, leereszkedő önhittségét és ami legfőbb, annak az erkölcsi súlynak a hiányát, amely nélkül egy országot kormányozni nem való s egy nemzetet regenerálni nem lehet. Hasznos munkát végezni tud, sikereket elérhet s a helyzeteket ügyesen kiaknázza, — de sem pártvezér, sem a nemzet vezére. A pártot nem tudja áthatni, csak fogásokkal és személyes le­­kötelezéssel tartja össze, egyik napról a másikra. Gyöngesége érzetében gyakran enged illetéktelen befolyásoknak s erőszakos emberek és klikkek eszközévé válik. Egy országot összeveszejteni van bátorsága, sérteni az ellenzéket sokszor volt me­részsége, de politikai tartalmat önteni közéle­tünkbe s az erőket összefoglalni a nagy célokra s a lelkeket a sülyedésből felemelni, apró esz­közeivel képes nem volt. Jelentékenyebb ember s erősebb tehetség, semhogy legyőzve eltűnjék, de nem elég határozott arra, hogy az ellenzék élén elvekért önfeláldozó hosszú harcot folytas­son. Túlbecsülte erejét és szerencséjét. Azért, a­mit maga és társai vétettek és el­hibáztak, másokat okolni kész, s ellenfeleit, ha meg nem nyerheti, üldözteti. Bár látja közeledni kormányzása végét, mindent elkövet, s ezt nem veszszü­k rossz néven tőle, hogy megtarthassa állását. Amit neheztelünk, az, amit mondottunk, hogy hamis, mert eszközeinek megválasztásában nem kényes. Modern, mert tüntetéseket rendez­­tet, mióta a kormányon ül, maga mellett és má­sok ellen, kik neki alkalmatlanok. Most is a­lábbi kutatás céltalan, ami ő benne szubjektív sejtés, az eléggé megérett arra, hogy dogma lehessen, kulcs, amely zárt kapukat tár fel, és megoldás, amely kielégíti a tévelygő emberiséget, az állító­lag tévelygőt. Ámde az eredetiségnek ezt a ma­gas fokát meg kell tagadnunk a programaitól, mert a programm, az ékes rátöri fomnák túltengésével, va­lóságos szellemi barokstílben felépült ez alkotmány nem egyéb, mint a régi pantheizmusnak megismétlése. Azonfelül semmi új sincsen benne, se pedig olyas valami, ami fölségeseb­b volna a krisztusi morálnál. Ennélfogva, uraim és hölgyeim, kénytelen vagyok konstatálni, hogy önök nagyon fölösleges munkát vé­geztek ezzel a második megváltással. És el is késtek vele, mintegy kétezer esztendővel. Leginkább azért, mert a világ, amelyet önök szkeptikusnak és egy új világnézet után epekedőnek mondanak, alapjában véve jól kitart a pozitív vallás mellett. Békának nem nézi a hitet, és epekedik ugyan a földi boldogság után is, de ehhez nem tartja föl­tétlenül szükségesnek és megkívántatónak azt, hogy a régi istenséggel is szakítson. A szkepszis tényleg létezik, az ember sokban kételkedik, kételkedik pél­dául abban, hogy Beksics Gusztáv és Pártos Béla nem fognak többé röpiratokat írni, kételkedik más egyébben is. Hume Dávid a maga részéről szívósan kételkedett az ok és okozat között való össze­függésben is, de legyenek önök meggyőződve, hogy vallás dolgában fanatikusok, vagy hitetlenül kételke­dők csak azelőtt voltak az emberek. Ma megszűnt ez a két véglet, és a művelt társadalom éppen csak hogy a helyes középúton jár. Éppen ott, ahol az önök programmocskájának semmi keresni valója sin­csen. Bis nem féltem én a religiót, mindaddig, amíg látom, hogy a szabadgondolkozó urak is néhanapján besurrannak a reggeli misére, és az Egyenlőség szer­kesztősége nagyokat böjtöl hosszú napkor. Tehát álta­lános szkepszisben éppen nem szenved az emberiség; szenved inkább egy általános hátviszketésben, ame­lyet nem programmal kell gyógyítani, hanem más valamivel­ tüntetésekbe veti végső reményét, s nem bánná, ha mindenütt Magyarországon kitörne is a fele­kezeti háború, csak ez­által a bukástól meg­­menekednék. Készül a Terézváros, készül az Erzsébetváros hivatalos kormánypárti tünteté­sekre, s a főispánok egymásután felrendeltetnek, hogy szóbeli utasítást kapjanak bizalmi és bizal­matlansági szavazatok gyűjtésére, hogy eképpen a kormánynyal szavazók buzdíttassanak, a kor­mány ellenesei terrorizáltassanak. Ez a kormány­hoz nem illő eljárás annál veszedelmesebb, mert a nyomás­­térhatást szül és a veszedelmes izga­tottság .Abb fokoztatik. Béke és rend helyet..­­.m­ig nagyobb lesz a zavar és párt­viszály. De bár a kormány elnöke és minden tagja a legnagyobb gondot fordítja azon szabadelvű és függetlenségi képviselők megnyerésére, akik a kormány egyházpolitikai javaslatait megszavazni hajlandók, a rábeszélés és lekenyerezés még­sem ér célt s a kormányt és javaslatait meg nem mentheti. A függetlenségi­ és 48-as párt kiköl­csönzött támogatásával sem lesz képes boldogulni. Megtanulhatta volna Machiavellitől, hogy „min­den uralom csak az azon alapon állhat meg, a­melyen keletkezett.“ Ha politikájával uralmának alapját, a szabadelvű pártot feloszlatta, a radika­­lizmussal való barátkozása s a közjogi ellenzék­kel való kacérkodása sem segíthetnek rajta. A szabadelvű pártból a kilépések, az ígére­­tek és rábeszélés összes módjaival sem lesznek beszüntethetők. A független és önérzetes elemek megkezdett kivándorlása nem ért véget s a sza­badok és szabadelvűek pártonkívüli állásban ke­resnek menedéket meggyőződéseik nyílt bevallá­sára. Akik a Lloyd-épületben maradtak, nem képezik többé a szabadelvű pártot, ott kétszáz ember közül ötven találkozik és biztatja egy­mást érdekeik közös védelmére. A többség vidé­ken van, szétszórva, elbujdosva, akiknek erejük igaz ugyan, hogy önök, mint öntudatlan egy­­házpolitikusok, meglehetősen plauzibilis módját ajánl­ják a függő kérdések megoldásának, van benne va­lami, hogy az igazhitű embernek sokszor kellemetlen a felekezeti különbözőség. A jó katolikust „krucifix­­beiszer“-nek nevezi a frivol és ostoba éle, sőt az „ultramontán“ jelző is használatos, leginkább azok részéről, akik nem igen vannak tisztában azzal, hogy mit tesz az ultra és mit a mons­­ha pedig valódi protestáns a protestáns, tehát igazsá­gos, mint a fiatal Zay gróf, no erről jobb lesz nem beszélni. Ellenben a mózesi hitüekről még mindig szól a vérvád, ámbár nem tudom, hogy éreznék magu­kat a tisztelt antiszemita uraságok, ha valaki rájuk fogná, hogy ők is meg szokták enni a rombach­ utcai kövérebb minőségű zsidógyerekeket, á la Chateau­briand elkészítve. Célszerű volna talán ezeket az ellentéteket egyszer s mindenkorra eltörölni, de ennek nem az a módja, hogy valamennyien a szellemi val­lás kötelékébe lépjünk. Vonatkozással a szellemi val­lás „örök szeretetére“, elég lesz, ha figyelmébe ajánl­juk az emberiségnek, hogy az „örök szeretet“ már a szellemi vallás előtt is itt volt közöttünk, kinek a templomában, kinek a zsinagógájában lakozván. Az adózó polgárnak különben semmi kifogása se lehet az ellen, ha szekták alakulnak. A katoli­kusnak például nem kell szükségképpen a terézvárosi szabadelvű katolikusok közé tartoznia, hogy a lel­kiismereti szabadságot pártfogolhassa. Megy az anél­kül is, még a nem szabadelvű katolikusok se aka­dályoznak meg ebben senkit sem, és tessék csak ki­kelni a pozitív vallás ellen. Aki el tudja felejteni azokat a határozottan körül nem írható, de tényleg meglevő impressziókat, amelyeket a saját religiójá­ból nyert, az, ha keresztény, hát csak mondja ki bát­ran, hogy őt nem elégítik ki a krisztusi dogmák, és hogy ő egyáltalában nem emlékszik már a cir­­kumdederunt-ra, amelylyel az édesanyját temették; ha zsidó, hát csak legyen hittelen ahhoz az ő szi­gorú Jehovájához, és nevesse ki Seiffensteiner Sala­mont az engesztelődés ünnepén. Ni, a bolond, még T­AR­C­A. „Szellemi vallás.“ ■— A Pesti Napló eredeti tárcája. — Mindenekelőtt kijelentem, hogy­­az érdemleges argumentációt egy külön ülésre halasztom, amint az igazságügyminiszter szokta cselekedni a bizottságban, és ezúttal csak a személyes impresszióimat mondom el, amelyek keletkeztek egy figyelemreméltó közmű­velődési mozgalom nyomán. * Urak és hölgyek, köztük többen vegetáriánu­sok is, új vallást alapítottak. Magyarországgal és a kapcsolt részekkel meg nem elégszenek, a szellemi vallás az egész művelt világot meg akarja hódí­tani, hogy Hammerfesttől Palermóig, Nisni-Novgorod­­tól Sevilláig érjen az egy akol, amelynek pásztora lészen a vallásalapítók részéről oly feltűnő módon protezsált Őslény. A programm megjelent nyomtatás­ban, intézve van az igazság­ és emberiség minden barátjához, és nagyjából az foglaltatik benne, amit Schmitt Jenő doktor, az egyik alapító, már elmon­dott a Krisztus istenségéről írott könyvében. A legtöbb ember hajlandó magát túlbecsülni és így én is csak számítom magamat az igazság és emberiség barátjai közé, s mint ezeknek a nagyszerű fogalmaknak igazi tisztelője, szívesen elismerem, hogy Schmitt Jenő doktor eredeti egy tehetség. Ez a szerény hivatalnok-filozófus eredeti volt már akkor is, amidőn magyar királyi telekkönyvi kiadó létére elnyerte a berlini filozófiai társaság nemzetközi pá­lyad­íj­át, és orra elől vitte el a babért a szent római birodalom valamennyi magántanárjának. Valóban, eb­ben a dologban nem volt senkinek se epigonja. Szint­úgy csak eredeti a doktor úr most is, amikor eddigi filozofálása egy még eddig nem eléggé érthető miszti­kában olvad fel és proklamációi szerint úgy véleke­dik, hogy a szellemi vallás megalapításával a bölcsé­szet tulajdonképpeni célját elérte már. Minden tő­ Negyvenötödik évfolyam. JECH ketéti árak Entrapasseri: Egész évre— — 14 írt kr. Félévre ~-----7 „ — „ Negyedévre— — 3 „ 50 „ Egy hónapra — 1 „ 20 „ Naponkint kétszer h&ho­ küldve. Egész évre------18 irt — kr. Félévre —------9 „ —- „ Negyedévre — 4 „ 50 „ Egy hónapra — 3 „ 60 „ Egyes szám ára: Reggeli kiadás — — 4 kr- Esti kiadás . — 3 „ Kiadóhivatal: QL Fw*nciJí­t3is. ferencitk-bunra. Clensetési ftrsk rM&m csak reggeli kiadásért: Egész évre —. — 14 frt — kp. Negyedévre------ 3 ,, 50 „ h­eggoU és csll lap együtt kőidről Egész évre— 18 frt — ki*. Negyedévre— — 4 ,, 50 „ Xapaaklot kétszer postán kőidre: Egész évre___20 frt — kp. Negyedévre— — 5 „ — „ Egyes szám ára. Reggeli kiadás— — — 5 ki. Esti kiadás ----------- 4 „ Szerkesztőség: HL Fftrccd­ok­tora 3. filhönaflum­ínOsek 32. sz. Budapest, csütörtök, február 1. 1894. Mai számunk busz oldal.

Next