Pesti Napló, 1894. október (45. évfolyam, 271-301. szám)

1894-10-01 / 271. szám

A delegációk, Budapest, október 1. Az osztrák delegáció mai ülésének majdnem felét foglalta le dr. Kaftan, az ifjúcsehek egyik képviselője, aki teljes két óra hosszat beszélt s ez­alatt a legkülönbözőbb külpolitikai kombinációkba merült, csakhogy a hármas­ szövetség iránt való ellen­szenvét csöppen kint és óvatosan kiönthesse. E kom­binációk során Romániáról is beszélni kezdett és ekkor olyan hangon emlékezett meg Magyarországról és a magyarok nemzetiségi politikájáról, hogy az elnöklő báró Chlumetzky háromszor is megakasz­totta beszédében. Az ifjúcseh­ szónok azonban maka­csul ragaszkodott az írásból olvasott kész beszéd szövegéhez és csak akkor lapozta át az inkriminált részeket, amikor a karzat gúnyos lármája is feléje zúdult. Csak természetes, hogy sokféle kirohanása után Kaftan megtagadta a külügyminisztertől a bi­zalmat. Beszéde azonban úgy kifárasztotta a delegációt, hogy az elnök csak Bärenreiter delegátusnak pole­mikus megjegyzéseit hallgatta meg s aztán az ülést félórára felfüggesztette. A szünet után dr. Pacák kelt a Bärenreiter be­szédében kigunyolt ifjucsehek védelmére. Az osztrák, delegáció ülése. A Hungária átalakított dísztermében felgyújtották a gázlángokat, mert az őszi, esős időben a delegátusok egymást sem ismerhették volna meg. S mikor a zöld drapériás terem megvilágosodott, egymásután szállingóztak be a delegátusok. Legelül a három ifju cseh: Pacák, Slama és Kaftan, akik testvéri összetartással foglalták el helyei­ket egymás mellett a hegyen. Majd a külügyminiszter jött be és körültekintett a termen, amely ekkor már telni kezdett. Papok, ismert és ismeretlen delegátusok s egész sereg katona csoportosultak a padokban és a terem köze­pén, mig az elnök csengője megszólalt s rendekre bon­totta a beszélgető csoportokat. Tizenegy órakor báró Chlumetzky János elnök megnyitotta az ülést s ekkor első sorban felolvasták és hitelesítették a múlt ülés jegyzőkönyvét. A közös kormány padjain ezalatt helyezkedtek el gróf Kálnoky Gusztáv külügyminiszter, báró Steineck ten­­gernagy és Szállay Béni közös pénzügyminiszter. Báró Chlumetzky János elnök a jegyzőkönyv hite­lesítése után fölemelkedett és figyelmeztette a delegáció tagjait, hogy a király október 4-én ünnepli dicsőséges ne­­venapját, s miután a delegáció osztozik azokban a lojális érzésekben, amelyekkel a népek az uralkodó számtalan jótéteményéért telve vannak, felhatalmazást kért, hogy a delegáció változhatatlan hűségét és hódolatát a trón zsá­molyánál alkalmas módon tolmácsolhassa. A delegátusok állva hallgatták az elnök beszédét és javaslatához éljenezve járultak hozzá. Felolvasásra kerültek ezután a beérkezett átiratok és jelentések, amelyek a magyar delegáció megalakulásá­ról, továbbá az egyes delegátusok elmaradása következté­ben szükségessé vált behívásokról adnak hírt. Az elnök bejelentette, hogy Slama delegátus inter­pellációt jelentett be a közös hadügyminiszterhez egy cseh kaszárnya ügyében. Csak ezután tértek át a napirendre. Első­sorban a költségvetési bizottság jelentését tárgyalták a külügyminisztérium 1895. évi költségelő­irányzatáról. A bizottság jelentését a megjelenésben akadályozott Dumba helyett dr. Suess ajánlotta elfogadásra. Dr. Kaftan a jelentést nem vette tudomásul. Az utolsó években a háború és béke különös karrikatúrája fej­lődött ki Európában: az úgynevezett fegyveres béke, a rothadt béke. A külügyminiszternek ugyan meg van az az érdeme, hogy viszonyunkat a szomszédos államokhoz s kü­lönösen a hatalmas Oroszországhoz is kedvezőbbé tette, de a rothadt, furcsa békének terheit ezzel nem vette le a szegény nép vállairól. Nem is tehette, s ennek oka a hár­mas-szövetségben rejlik, amely Ausztriára nézve nem ér­téktelen, de egyenesen ártalmas. Ezt az állítását politikai és történeti okokkal támogatta, többek között azt állítván, hogy Bismarck a hármas-szövetséget csak azért kontem­­plálta Oroszország nélkül, mert nagyon tudott gyűlölni és nem felejtette el Oroszországnak, hogy közbelépésével meg­akadályozta Franciaországnak második megtámadását, amely a magához térő francia nemzetre a halálos csapást akarta mérni. A hármas­ szövetség csak Németországnak használ, amely osztrák, magyar és olasz hadakkal védi a német egység palotáját Elszász és Lotharingia kísérletei ellen, de nem használ nekünk akiknek Franciaország­ban vagy Oroszországban nincs keresnivalónk. Mert a mi érdekeink kelet felé vonnak bennünket, ezekért az érdekekért pedig Németország — Bismarck kijelentése szerint — egy káplár egészséges csontjait sem fogja ve­szélyeztetni. Gazdasági szempontból sem használt nekünk a hármas­ szövetség, és kereskedelmi szerződéseink megköté­sénél tapasztalhattuk, hogy veszíthetünk mi háború nélkül és szövetségeseinkkel szemben is. Németországra kritikus időben biztosan nem számíthatunk, Olaszországra pedig voltaképpen csak azért volna szükségünk, hogy megvédjen bennünket az irredentától, amely a tengerparti vidékeken kezdi felütni a fejét. Ámde az irredenta ellen biztosabban meg volnánk védve, ha a litteráló délszláv lakosságának megadnék az ő szabadságát és jogait. Jó a hármas­ szövet­ség Németországnak és a magyaroknak, hogy a szlávokat lenyűgözve tarthassák, de a szlávok ellentállóképessége ezt a hasznot is illuzóriussá teszi. Ellenben Ausztriának ez a szö­vetség csak árt, mert az ő érdekei mások. Oroszországgal egy kettős szövetség mindenesetre hasznosabb volna—emlékezzék csak vissza Ausztria, hogy milyen jól esett neki negyven, kilencben az orosz szövetség — s ha az ifju csehek ezt a ket­tős szövetséget most még nem propagálják, ez azért van, mert előbb még sok érdek vár kiegyenlítésre , mert egy kettős szövetséghez tudvalevőleg kettő kell. Hosszabban beszélt ezután Szerbiáról és az utolsó eseményekre való tekintettel azt kérdezte a külügyminisztertől, hogy milyen álláspontot foglal el ezekkel az eseményekkel szemben, amelyek gróf Takova jogtalan visszatérése és az alkot­mány erőszakos felfüggesztése következtében állottak elő s amelyek nemcsak a szerb királyság nyugalmát veszé­lyeztetik, de a Drinán, Szá­va és Dunán túl is éreztethe­­tik hatásukat? Majd a bolgár ügyekkel foglalkozott ?­őt azt kérdezte, hogy nem tartja-e a külügyminisz­­ter idején valónak Bulgária törvényes képviseletének viszonyát Oroszországhoz valamiképpen elősegíteni? Ez­után Romániára tért át és azt állította, hogy a kolozsvári memorandumper az összbirodalom presztí­zsének nagyon ártott Romániában, s a magyarok, akik annyi vér árán küzdötték ki jogaikat, nagyon hamar elfelejtették, hogy csak az a nemzet érdemli meg a szabadságot, amely más nemzetek szabadságát is tiszteletben tartja. Báró Chlumetzky János elnök itt csöngetett: — Felkérem a tisztelt delegátus urat, hogy ezt a témát ne fejtegesse tovább, mert ez Magyarország belügye és nem a delegáció dolga erről beszélni. Dr. Kaftan azt jegyezte meg, hogy ezt a kérdést nem hozta volna szóba, ha a magyar delegáció nem fejte­gette volna olyan részletesen, s nem hangoztatták volna éppen ott, hogy e kérdés elől nem szabad kitérni Báró Chlumetzky János elnök konstatálta, hogy a magyar delegációnak joga volt ezzel a kérdéssel foglal­kozni, de ahogy például Kaftan úrnak nem tetszenék, ha a magyar delegáció Csehország belső dolgaival foglalkoz­nék, azonképpen ne bocsátkozzék ő sem magyar belügyek taglalásába. Dr. Kaftan most már megszakította a megkezdett témát, de néhány szót még nem tudott magába fojtani s gróf Zichy Nándorra hivatkozott, mint aki a románokkal szemben követett eljárást szerencsétlenségnek mondotta. (A karzaton gúnyos zúgás támadt.) — Ne méltóztassanak a szónokot zavarni — jegyezte meg ekkor az elnök, a karzat felé fordulva. Dr. Kaftan pedig áttért a csehekre. Míg a magyarok megengedhetik maguknak azt a fényűzést, hogy polgártársaikkal küzdjenek, addig a szerencsétlen csehek kétségbeesett élet-halálharcot vívnak létükért. Hosz­­szan beszélt a csehek helyzetéről s ezek közben megint Thun helytartóról mondott nem éppen hizelgő szavakat. — Távollevőkről nem illik személyeskedve szólani — hangzott ismét az elnök figyelmeztetése. — Nekünk politikai ellenfelünk és nem távollevő — folytatta a szónok és azzal végezte felszólalását, hogy a csehek jogainak respektálása előtt a külügyminiszternek bizalmat nem szavazhat. Bärenreiter delegátus, aki a jelentést elfogadta, első­sorban az előtte szólóval polemizált. Konstatálta, hogy Kaftan a hármas szövetségtől való eltérést javasolja, anél­kül, hogy bizonyítékkal tudna szolgálni arra nézve, váj­jon az ő szemei előtt lebegő új konstelláció üdvösebb - kevesebb teherrel járó volna. Sőt maga Kaftan kénytelen volt azt mondani, hogy Oroszországgal addig nem is lehet szerződni, míg az érdekkörök kölcsönösen meghatározva nem lesznek. A hármas­ szövetségtől tehát térjünk el s azután várakozzunk. Ez az a semlegesség, amiről a bizott­ságban Pacák is beszélt. Ámde kis országok maradhatnak semlegesek, Ausztria-Magyarország nem, mert reá nézve a semlegesség elszigeteltséget jelentene. Ami a katonai fölszere­lést és a fegyveres békét illeti, Kattannak talán igaza van ha azt mondja, hogy a fölszerelésre szánt milliókkal olyan hajózási utakat lehetne nyitni, amelyek az ország gazda­ságát föllendítenék. Igaz, de a hadi fölszerelés nélkül kér­dés, hogy ezek a hajózási utak a mieink volnának-e ? Egy­általán különös, hogy az ifjú cseh­szónokok mindig úgy gerálják magukat, mintha az egész cseh nép nevében be­szélhetnének. Pedig Csehország egyharmada német és ez föltétlenül helyesli a hármas­ szövetséget. A másik kéthar­mad pedig szintén megoszlik. Hisz az ifjú­ csehek mögött Bangno szellemeként állnak az ó-csehek, akiket ők politi­kailag meggyilkoltak azzal, hogy őket túllicitálták. Ámde a túllicitálót is túl lehet licitálni s ma már van Csehor­szágban egy áramlat, amely az ifju-cseheket is túllicitálja s amelyen az ifju-csehek uralkodni nem tudnak. Ezeknek nevében tehát szintén nem beszélhetnek. S igy az ifju­­csehek külpolitikai törekvéseinek nagyon kevés súlya van. A szónok ezután áttért a külpolitikai jelentésre és konsta­tálta, hogy a hármas­ szövetség ma már a köztudat sze­rint a béke fentartásának eszköze és a belügyminiszter­nek sikerült éppen ennek a körülménynek alapján azokkal az országokkal is barátságosabb viszonyt teremteni, amelyek a szövetségen kívül állanak. Azonfelül a mi kül­politikánk tudatosan dolgozik azon, hogy a Balkán-államok függetlenül fejlődhessenek s e tekintetben az idő rövidsége dacára már sikerei is vannak. A külügyminiszter tehát megérdemli a bizalmat. Ezután a beszéd után az elnök az ülést egy félórára felfüggesztette. Negyvenötödik évfolyam. 1 reggeli és esti kiadás együtt, egyszerre küldve Budapesten és a vidéken. Egész évre — — 14 írt — ki. Félévre ... — — 7 „ — „ Negyedévre-- — 3 „ 50 „ Egy hónapra — 1 „ 20 „ Egy szán ára Budapesten: Reggeli kiadás------- 4 kr. Esti kiadás —--------— 3 „ Szerkesztőség: IV. Firencitá társ 3. Athenaeum­-épitet. 271. sz. Budapest, hétfő, október 1. • A reggeli és esti kiadás külön* külön házhoz vagy postán küldve Budapesten és a vidéken: Egész évre------- 18 frt — kr. Félévre — 9 „ — „ Negyedévre— — 4 „ 50 „ Egy hónapra — 1 „ 60 „ Egy szám­ára a vidéken: Reggeli kiadás — 5 kr. Esti kiadás----------------- 4„ Kiadóhivatal, IV., Finnetek tere, Ferenciek határa. 1894. Hat oldal, BELFÖLD. A magyar katonai akadémia. A nemzeti párt német nyelvű orgánuma Krieghammer szombati nyilatkozatára való reflexióképpen szól a magyar katonai akadémiáról, és ifjabb Ábrányi Kornél dele­­gácionális akciójának egyik sikere gyanánt tekint­hető, hogy a nemzeti párt orgánumának az alábbi sorokban letükrüződő felfogása közeledés ifjabb Ábrá­nyi Kornél álláspontjához. A hadügyminiszter válasza, ha nem elégített is ki bennünket, kétségtelenül tapintatos volt és ügyes. Lényegesen különbözik előde nyilatkozatától, aki tavaly egy Ábrányiéhoz hasonló kérdésre egyszerűen azt mondta, hogy magyar katonai akadémiáról, amíg ő hadügyminiszter, szó sem lehet. Ennek az volt a következése, hogy a delegáció plénumában a vi­ták olyan hevesek voltak, amilyenekre korábbi időkből alig emlékezünk. Ellenben Krieghammer megtalálta a módját, hogy ebben a kényes kérdésben is biztosítsa a plénum tárgyalásainak azt az objektivitást, amely a hadügyi albi­zottság idei vitáit jellemezte. Mindenesetre Krieghammer belemehetett volna a dolog érdemébe is, minthogy beszé­dében azt mondja, hogy a katonaképző intézetekkel foglal­kozik annyira, am­ennyire éppen tárcája körébe tartoznak. Hát az a katonai akadémia, amelyben magyar volna a tanítás nyelve, szintén az ő reszortjába tartoznék. Nézetünk szerint katonai szempontból a magyar tannyelvű katonai akadémia el­­len csak akkor lehetne katonai szempontból kifogást tenni, ha a katonai tudományok csak egy bizonyos nyelven, még­pedig németül volnának elsajátíthatók. De ezt bizonyára senki se hiszi Ha hát a magyar katonai akadémiában nevelt tisztek úgy megtanulják a hadsereg szolgálati nyelvét, nálunk a németet, a­hogy a­ szolgálat igényeinek meg tudnak felelni, akkor semmiféle önállóan gondolkozó és önállóan ítélő ember nem mondhatja, hogy a magyar tannyelvű katonai akadémiában való tisztképzés ellen ki­fogást lehet tenni. Mese a községi törvényről. Vasárnapi számunkban már kimutattuk a Magyarország című­ lap ama hírének, jobban mondva meséjének a képte­lenségét, hogy Szilágyi Dezső igazságü­gyminiszter megtagadta hozzájárulását a községi törvényjavaslat­hoz. Ma a félhivatalos Budapesti Tudósító illetékes helyről szerzett információ alapján csakugyan, meg­

Next