Pesti Napló, 1895. január (46. évfolyam, 1-31. szám)

1895-01-01 / 1. szám

Múlt és jövő. Irta: Balogh Pál. Budapest, december 31. Áldás a hazára, áldás a nemzetre e nehéz évforduló napon. Nemcsak az időszámításban érkeztünk ma a hanyatló száz év egy új határjeléhez, nemcsak planétánk gépezete indul egy új körívbe bolygó pályafutásán: egész közéletünk válságban van s mindenki érzi, hogy fordulóponthoz ért. A nagy természet funkcióival az ily válsá­gok vele járnak. Minden tavasz, minden ősz meghozza a keletkező s az elszánő erők nagy mérkőzését, ami eldönti, hogy milyen évszak kö­vetkezzék. Egy makacs tél vagy egy mohó nyár ott is okozhat erőszakos elváltozásokat, miként a makacs nyár s a mohó tél ott is ádáz harcot idéz elő az elemi erők között. De a természet válságai az alkotás művét szolgálják kemény fegyelem alatt s a változó évszakok egymás túl­­tengésének határt szabván, egymás hibáit gyor­san korrigálják. A nemzeti közélet ily szabályos évszakváltozást nem ismer, ott minden krízis anyagát hosszú perfolyam hordja össze, s ha ki­törtek az ellentétek, ha megharcoltak és a dön­tés órája ütt, az hosszú évek, fél emberöltő, néha egy egész nemzedék sorsát dönti el. Egy mohó térszak a nemzetlétben elpusztulással fenyeget­heti, mit az élő generáció tavaszkora vetett, a termést, mikor nyárszaka téli munkaidején be­­gyűjthetni remélné. Ily messze kihalású válság hideg szelétől borzong most ez ország, hasonlón ahhoz, amit közjogi vívódásaink idején kellett átélnie. Akkor is ily általános bizonytalansági érzet izgatta az elméket s a nagy ismeretlentől való félelem do­bogtatta meg a sziveket. Akkor is ugyanez ele­mek vívódtak egymással, miként most. Csak a küzdelem tárgya, alkalma volt más, történeti sorrendje és jelenetezése módosult,­­ de a küzdő felek s a küzdés célja a régi: a tél har­colt a nyárral akkor is, ez harcol most is. 1840-ben a makacs tél szegült ellene az újjáalakító életerő törvényeinek. 1894-ben a mohó tél próbált rárontani ez életerő alkotásaira. Fél­száz év előtt azt mondta neki: a te időd még nem jött el, ez országban az életerő még fejlet­len, neki buzdulása nem tartós s csak bajt okoz­hat; én megfékezem, lekötöm, — beburkolom ködbe, hóba, megfélemlítem zivatarokkal, — földje ne teremjen, hanem pihenjen, a termelés izgat, a pihenés erősít. Most meg ezt mondja neki: a te időd már lejárt, ez ország életereje már fáradt, ne buzdítsad tovább, mert túlerőlte­­ted; én megfékezem, bilincsekbe verem, hadd nyugodjék, — küldök rá ködöt, küldök rá havat, ha kell, zivatart is; a termelés leszerelte s ki nem elégítette, szüksége van pihenésre, nyuga­lomra, — majd lesz benne része a jégpáncél védelme, lesz része mélyen a hó alatt. . . Ha félszáz év előtt a makacs tél diadal­maskodott volna! Ha sikerül neki föltartóztatni e nemzet ujjáébredését, ha sikerül elaltatni tovább, dermedt, tétlen álomba, hólepelben az európai kikelet közepeit! . . . Hol volnánk akkor ma? S ha most a mohó tél zord lehellete győ­zelmesen gázolhat vetéseinkben, lefagyasztva a kalászt szárán, a gyümölcsöt ágán, megállítva az arató, a szüretelő munkát, évszakunk nyüzsgő feladatait, hogy a saját jogát bekövetelje rajtunk, és a cselekvő munkás erőket az izgató problé­mák gondja alól fölmentve, nyugalomba küldi, elaltatja! . . . Hov­a jutunk /kitör holnap? Ötven éve az elmaradtság fenyegetett, most a visszafejlődés ismétli ugyanezt. Se egyikben, se másikban nincs enyhítő fokozat. Amaz és emez egyaránt kívül állít a versenyen más nemzetek közt, és hogy ez mit jelent abban az ádáz ver­senyben, melylyel évszázunk végződik, midőn minden nemzet egész erejét megfeszíti, hogy lét­jogát fentartsa, nem szorul fejtegetésre. Az elmaradtság ellen meg tudott a magyar nemzet küzdeni. Átépítette alapzatig alkotmányát, jogrendjét s az alkotó munka kötelességei talpon látták e nemzet nagy többségét úgy az első ki­kelet ébresztő szavára, mint a zivatarok közt, melyek ellen a művet megvédelmezni kellett. Akkor a makacs tél minkéi, sötét eleme el volt tökélve harcra a végső kimerülésig, hogy elhárítsa a szabadságelv jelei.' .ő nunkakor­­szakát ez országról, megmenteni az elmaradtság fölött trónoló tekintélyeket. S a küzdelem három nemzedéken át folyt nem lankadó kitartással. A tekintélyelv végre megtépve, lealázva, kimerülve nyújtotta kezét békére a szabadságelvnek és egyesült vele, beléje olvadt, el is enyészett benne, miként a téli elemek felszívódnak, alakot váltva a nyárszak tartamára ennek elemei közt. Mintha örökre eldúlt volna küzdelmük az akkori erőpróbával, mintha leszámolásuk végle­ges lett volna, úgy elolvadoztak a tekintélyelv képviselői, a hagyományok emberei a szabad­ságelv uralma alatt. De miként a természetben nyári depresz­­sziók idején is megjelen a dér, a hó, jéggé der­­meszthet az északi szél fúvása, úgy a tekin­télyelv meddő elemeiről is országos kalamitások idején mindig megtudtuk, hogy léteznek, együtt vannak, s várják az alkalmat, amely nemcsak hatalmi igényeikre, hanem harci kedvükre is időszerű. Az alkotmányos kezelés nagy pénzügyi vál­ságai hívták volt újból életre a konzervatívokat s késztették szervezkedési kísérletekre, hogy le­szereljék a munkás szabadságelvet és restaurál­ják a pihentető télszakot. E kísérletek ellen egy szerencsétlen kormány a megalkuvás útjain pró­bált megküzdeni. A termelő erő engedményeket tett a meddőségnek, a nyár a télnek, s meddővé T­ÁRCA. Hogyan mérték meg az égi testek távolságát? A Pesti Napló számára írta: Flammarion Kamill. (E tárcacikkely lenyomtat­ás­a vagy fordítása törvénybe ütközik ! ) Azok közül, akik esténkint néma áhítattal vagy azzal a borzadálylyal, amelyet a végtelenséggel való foglalkozás gerjeszt a véges emberben, vájjon hányan vannak, akik valaha föltették magukban azt a kérdést: hogyan mérték meg a csillagok távolságát és hogyan számították ki ez elérhetetlen világok súlyát. Pedig ezek a mérések épp oly egyszerűek, mint könnyen érthetők. Mindenki tudja, hogy mennél messzebb esik a tárgy a néző szemétől, annál kisebbnek látszik. A geometria révén ismerjük a távolság s a megkiseb­­bülés arányait. Minden tárgyat, mely oly messze van tőlünk, mint átmérőjének 57-szerese, egy foknyi szög alatt látunk. Például egy-egy méter átmérőjű korong 57 méter távolságból épp egy fok. Azt is mindenki tudja, hogy egy fok a 360-ad része bármely körnek. Egy 3 méter 60 centiméter kerületű asztal szélén egy fok egy centiméter s ez ama szögnek a foka, melyet az asztal középpontjá­ból látunk. Ha az asztal kétszer akkora­z na, a fok két centiméter lenne rajta, de azért mégis csak egy fok lenne. Mert a szög, akár egy, akár tíz, akár száz mé­ter távolságról, akár az ég végtelen messzeségében mérjük, mindig csak tulajdon az a szög. Ha megmérjük a Hold átmérőjét, azt találjuk, hogy valamivel kevesebb egy fél foknál. Ha épp egy tél fok volna, azt állíthatnék, hogy tőlünk való távol­sága átmérőjének 114-szerese. Minthogy azonban kisebb valamivel, arány szerint a távolság csak 110 átmérőnyi. Ez tehát fölöttébb egyszerű dolog. Csak ki kell számítanunk a Hold átmérőjét és azonnal tudjuk, hogy mily távolságra van tőlünk. Hogy kilométerekben fejezhessük ki e távolságot, azt kell kieszelnünk, hány kilométer a Hold átmérője. Az pedig így történik. Két megfigyelő lehető messzi helyezkedik el egymástól, hogy a legnagyobb háromszög-alap álljon elő, amely a földön csak van. Az egyik például Európában, a másik Afrika déli csúcsán dolgozik. Azon egy időben figyelik meg a Holdat s így három­szöget alkotnak, melynek alapja az állomások távol­sága, két nagy oldala pedig a Holdon végződik. Ez tulajdon az a geometriai művelet, amelyet a föld­mérők használnak, mikor valamely megközelíthetetlen pont távolságának meghatározásáról van szó. Így dolgozott 1751-ben és 1752-ben két francia csillagvizsgáló: Lalande és Lacaille. Az előbbi Berlinben volt, az utóbbi a Jóreménység-Fokán. A megfigyelé­sek összeegyeztetéséből kiderült, hogy a szög, melyet a Hold fél átmérője a holdkorong közepén alkot, 57 ívperc (vagyis csaknem egy egész fok). Ez a Hold parallaxisa. Ez az 57 percnyi parallaxis kideríti, hogy a Föld távolsága a Holdtól fél átmérőjének 60-szorosa (pontosan: 60'27-szorosa). Tudjuk viszont, hogy a Föld félátmérője 6371 kilométer. Tehát a Hold tá­volsága 6371 kilométer,­­megsokszorozva 60‘27-dal, vagyis 384,000 kilométer. Ugyanekkor, tulajdon­i számítás révén, kiderül az is, hogy mivel a Hold átmérője a Földről körül­belül fél foknak (pontosan 31 percnek) látszik, a Föld átmérője a Holdról nézve viszont 114 perc, a Hold valódi átmérője 31 és 114 arányában, ami egy 273 és 1000 arányával. Vagyis valamivel több a negyednél. Minthogy pedig Földünk átmérője 12,742 kilométer, a Holdé 3484 kilométer. A Hold távolságának és nagyságának e meg­határozása épp oly pontossággal történt, mint a leg­gondosabb földi mérések. És éppenséggel nem nagyí­tunk, ha azt állítjuk, hogy a Föld középpontjának és a Hold középpontjának távolságát sokkal tökéle­tesebben ismerjük, mint például Páris és Budapest távolságát. A csillagászok a leglelkiismeretesebb szá­mítók és nincs az a drága kelmét tíz-húsz méterjé­vel áruló kalmár, vagy aranyat, ezüstöt, cukrot, cso­koládét, kenyeret, húsz font­számra mérő kereskedő, aki hozzájuk fogható becsületes lenne. Rövideden elmondtam, hogyan mérték meg a hozzánk legközelebb eső égi­test, a mi szomszédunk, a Hold távolságát. Ez a távolság, mint láttuk, har­minc földátmérőnyi, vagyis harminc egymás mellé rakott földtekéből épített híd a Holdig érne és per­­cenként egy kilométer sebességgel haladó vonat 384,000 perc, azaz 640 óra vagyis 26 nap 16 óra alatt érne oda, sőt még annyi idő sem kellene, ha le­vennék a felületek és középpontok távolságát. A te­legramra 1­25 másodperc alatt jutna a Holdba. Vagyis a Hold csak egynéhány lépésnyire van tőlünk , a Föld külvárosa. II. Más csillagok távolságát egy kicsit nehezebb volt megmérni, de a módszer, melyhez folyamodtak, ugyanaz maradt. Mindazáltal jegyezzük meg, hogy ez esetben a Föld már nem elég nagy a számítás­hoz szükséges háromszög alapja gyanánt szolgálni; akár a Nap, akár a bolygók, akár a csillagok méré­séről van szó, igen kicsi e célra a mi Földünk. A nap 385-ször messzebb van tőlünk, mint a Hold. Tehát az a két képzelt vonal, melyet a föld­átmérő két végéről vonnánk a napkorong közepébe, útközben érintkeznék, mert a kiinduló pontok köze tizenkétezerszer kisebb a Nap távolságánál. Éppen olyan ez, mintha valamely háromszög alapjául egy milimétert vennénk s ennek a milliméternek a két vé­gére akarnók állítani a 12 méteres oldalakat. Ezt a nehézséget le kellett győzni. Minthogy a Vénus bolygó időnkint elhalad a Föld és a Nap kö­zött, kettős háromszöget szerkesztettek; az egyiknek alkotó részei a földátmérő és két végéről a Vénusig Negyvenhatodik évfolyam. A reggeli és esti lMis félre** külön házhoz vagy postán küldve Budapesten és a vidéken: Egész évre------18 írt — kr. Félévre —. — — 9 „ —• n Negyedévre------ 4 „ 50 „ Egy hónapra t_ 1 „ 60 n Egy szám ára a vidéken: Reggeli kiadás-------— 5 kr. Esti kiadás--------------4„ Kiadóhivatal­­ IV. Fmuidk tere 4. tb. I. intM. A reggeli és esti kiadás egyfitt» egyszerre bűidre Budapesten és a vidéken: Egész évre —. — 14 firt — kr. Félévre ... __ 7 „ — „ Negyedévre— — 3 „ 50 n Egy hónapra — 1 „ 20 „ Egy szám ára Budapesten: Reggeli kiadás_____ 4 kr. Esti kiadás __ _______3 . Szerkesztőség: II. Ferenciek­ben 3. Athsanouia-éj MMI 1. SZ. Budapest, kedd, január 1. 1895. Mai számunk bárminckét oldal.

Next