Pesti Napló, 1895. január (46. évfolyam, 1-31. szám)
1895-01-01 / 1. szám
Múlt és jövő. Irta: Balogh Pál. Budapest, december 31. Áldás a hazára, áldás a nemzetre e nehéz évforduló napon. Nemcsak az időszámításban érkeztünk ma a hanyatló száz év egy új határjeléhez, nemcsak planétánk gépezete indul egy új körívbe bolygó pályafutásán: egész közéletünk válságban van s mindenki érzi, hogy fordulóponthoz ért. A nagy természet funkcióival az ily válságok vele járnak. Minden tavasz, minden ősz meghozza a keletkező s az elszánő erők nagy mérkőzését, ami eldönti, hogy milyen évszak következzék. Egy makacs tél vagy egy mohó nyár ott is okozhat erőszakos elváltozásokat, miként a makacs nyár s a mohó tél ott is ádáz harcot idéz elő az elemi erők között. De a természet válságai az alkotás művét szolgálják kemény fegyelem alatt s a változó évszakok egymás túltengésének határt szabván, egymás hibáit gyorsan korrigálják. A nemzeti közélet ily szabályos évszakváltozást nem ismer, ott minden krízis anyagát hosszú perfolyam hordja össze, s ha kitörtek az ellentétek, ha megharcoltak és a döntés órája ütt, az hosszú évek, fél emberöltő, néha egy egész nemzedék sorsát dönti el. Egy mohó térszak a nemzetlétben elpusztulással fenyegetheti, mit az élő generáció tavaszkora vetett, a termést, mikor nyárszaka téli munkaidején begyűjthetni remélné. Ily messze kihalású válság hideg szelétől borzong most ez ország, hasonlón ahhoz, amit közjogi vívódásaink idején kellett átélnie. Akkor is ily általános bizonytalansági érzet izgatta az elméket s a nagy ismeretlentől való félelem dobogtatta meg a sziveket. Akkor is ugyanez elemek vívódtak egymással, miként most. Csak a küzdelem tárgya, alkalma volt más, történeti sorrendje és jelenetezése módosult, de a küzdő felek s a küzdés célja a régi: a tél harcolt a nyárral akkor is, ez harcol most is. 1840-ben a makacs tél szegült ellene az újjáalakító életerő törvényeinek. 1894-ben a mohó tél próbált rárontani ez életerő alkotásaira. Félszáz év előtt azt mondta neki: a te időd még nem jött el, ez országban az életerő még fejletlen, neki buzdulása nem tartós s csak bajt okozhat; én megfékezem, lekötöm, — beburkolom ködbe, hóba, megfélemlítem zivatarokkal, — földje ne teremjen, hanem pihenjen, a termelés izgat, a pihenés erősít. Most meg ezt mondja neki: a te időd már lejárt, ez ország életereje már fáradt, ne buzdítsad tovább, mert túlerőlteted; én megfékezem, bilincsekbe verem, hadd nyugodjék, — küldök rá ködöt, küldök rá havat, ha kell, zivatart is; a termelés leszerelte s ki nem elégítette, szüksége van pihenésre, nyugalomra, — majd lesz benne része a jégpáncél védelme, lesz része mélyen a hó alatt. . . Ha félszáz év előtt a makacs tél diadalmaskodott volna! Ha sikerül neki föltartóztatni e nemzet ujjáébredését, ha sikerül elaltatni tovább, dermedt, tétlen álomba, hólepelben az európai kikelet közepeit! . . . Hol volnánk akkor ma? S ha most a mohó tél zord lehellete győzelmesen gázolhat vetéseinkben, lefagyasztva a kalászt szárán, a gyümölcsöt ágán, megállítva az arató, a szüretelő munkát, évszakunk nyüzsgő feladatait, hogy a saját jogát bekövetelje rajtunk, és a cselekvő munkás erőket az izgató problémák gondja alól fölmentve, nyugalomba küldi, elaltatja! . . . Hova jutunk /kitör holnap? Ötven éve az elmaradtság fenyegetett, most a visszafejlődés ismétli ugyanezt. Se egyikben, se másikban nincs enyhítő fokozat. Amaz és emez egyaránt kívül állít a versenyen más nemzetek közt, és hogy ez mit jelent abban az ádáz versenyben, melylyel évszázunk végződik, midőn minden nemzet egész erejét megfeszíti, hogy létjogát fentartsa, nem szorul fejtegetésre. Az elmaradtság ellen meg tudott a magyar nemzet küzdeni. Átépítette alapzatig alkotmányát, jogrendjét s az alkotó munka kötelességei talpon látták e nemzet nagy többségét úgy az első kikelet ébresztő szavára, mint a zivatarok közt, melyek ellen a művet megvédelmezni kellett. Akkor a makacs tél minkéi, sötét eleme el volt tökélve harcra a végső kimerülésig, hogy elhárítsa a szabadságelv jelei.' .ő nunkakorszakát ez országról, megmenteni az elmaradtság fölött trónoló tekintélyeket. S a küzdelem három nemzedéken át folyt nem lankadó kitartással. A tekintélyelv végre megtépve, lealázva, kimerülve nyújtotta kezét békére a szabadságelvnek és egyesült vele, beléje olvadt, el is enyészett benne, miként a téli elemek felszívódnak, alakot váltva a nyárszak tartamára ennek elemei közt. Mintha örökre eldúlt volna küzdelmük az akkori erőpróbával, mintha leszámolásuk végleges lett volna, úgy elolvadoztak a tekintélyelv képviselői, a hagyományok emberei a szabadságelv uralma alatt. De miként a természetben nyári depreszsziók idején is megjelen a dér, a hó, jéggé dermeszthet az északi szél fúvása, úgy a tekintélyelv meddő elemeiről is országos kalamitások idején mindig megtudtuk, hogy léteznek, együtt vannak, s várják az alkalmat, amely nemcsak hatalmi igényeikre, hanem harci kedvükre is időszerű. Az alkotmányos kezelés nagy pénzügyi válságai hívták volt újból életre a konzervatívokat s késztették szervezkedési kísérletekre, hogy leszereljék a munkás szabadságelvet és restaurálják a pihentető télszakot. E kísérletek ellen egy szerencsétlen kormány a megalkuvás útjain próbált megküzdeni. A termelő erő engedményeket tett a meddőségnek, a nyár a télnek, s meddővé TÁRCA. Hogyan mérték meg az égi testek távolságát? A Pesti Napló számára írta: Flammarion Kamill. (E tárcacikkely lenyomtatása vagy fordítása törvénybe ütközik ! ) Azok közül, akik esténkint néma áhítattal vagy azzal a borzadálylyal, amelyet a végtelenséggel való foglalkozás gerjeszt a véges emberben, vájjon hányan vannak, akik valaha föltették magukban azt a kérdést: hogyan mérték meg a csillagok távolságát és hogyan számították ki ez elérhetetlen világok súlyát. Pedig ezek a mérések épp oly egyszerűek, mint könnyen érthetők. Mindenki tudja, hogy mennél messzebb esik a tárgy a néző szemétől, annál kisebbnek látszik. A geometria révén ismerjük a távolság s a megkisebbülés arányait. Minden tárgyat, mely oly messze van tőlünk, mint átmérőjének 57-szerese, egy foknyi szög alatt látunk. Például egy-egy méter átmérőjű korong 57 méter távolságból épp egy fok. Azt is mindenki tudja, hogy egy fok a 360-ad része bármely körnek. Egy 3 méter 60 centiméter kerületű asztal szélén egy fok egy centiméter s ez ama szögnek a foka, melyet az asztal középpontjából látunk. Ha az asztal kétszer akkoraz na, a fok két centiméter lenne rajta, de azért mégis csak egy fok lenne. Mert a szög, akár egy, akár tíz, akár száz méter távolságról, akár az ég végtelen messzeségében mérjük, mindig csak tulajdon az a szög. Ha megmérjük a Hold átmérőjét, azt találjuk, hogy valamivel kevesebb egy fél foknál. Ha épp egy tél fok volna, azt állíthatnék, hogy tőlünk való távolsága átmérőjének 114-szerese. Minthogy azonban kisebb valamivel, arány szerint a távolság csak 110 átmérőnyi. Ez tehát fölöttébb egyszerű dolog. Csak ki kell számítanunk a Hold átmérőjét és azonnal tudjuk, hogy mily távolságra van tőlünk. Hogy kilométerekben fejezhessük ki e távolságot, azt kell kieszelnünk, hány kilométer a Hold átmérője. Az pedig így történik. Két megfigyelő lehető messzi helyezkedik el egymástól, hogy a legnagyobb háromszög-alap álljon elő, amely a földön csak van. Az egyik például Európában, a másik Afrika déli csúcsán dolgozik. Azon egy időben figyelik meg a Holdat s így háromszöget alkotnak, melynek alapja az állomások távolsága, két nagy oldala pedig a Holdon végződik. Ez tulajdon az a geometriai művelet, amelyet a földmérők használnak, mikor valamely megközelíthetetlen pont távolságának meghatározásáról van szó. Így dolgozott 1751-ben és 1752-ben két francia csillagvizsgáló: Lalande és Lacaille. Az előbbi Berlinben volt, az utóbbi a Jóreménység-Fokán. A megfigyelések összeegyeztetéséből kiderült, hogy a szög, melyet a Hold fél átmérője a holdkorong közepén alkot, 57 ívperc (vagyis csaknem egy egész fok). Ez a Hold parallaxisa. Ez az 57 percnyi parallaxis kideríti, hogy a Föld távolsága a Holdtól fél átmérőjének 60-szorosa (pontosan: 60'27-szorosa). Tudjuk viszont, hogy a Föld félátmérője 6371 kilométer. Tehát a Hold távolsága 6371 kilométer,megsokszorozva 60‘27-dal, vagyis 384,000 kilométer. Ugyanekkor, tulajdoni számítás révén, kiderül az is, hogy mivel a Hold átmérője a Földről körülbelül fél foknak (pontosan 31 percnek) látszik, a Föld átmérője a Holdról nézve viszont 114 perc, a Hold valódi átmérője 31 és 114 arányában, ami egy 273 és 1000 arányával. Vagyis valamivel több a negyednél. Minthogy pedig Földünk átmérője 12,742 kilométer, a Holdé 3484 kilométer. A Hold távolságának és nagyságának e meghatározása épp oly pontossággal történt, mint a leggondosabb földi mérések. És éppenséggel nem nagyítunk, ha azt állítjuk, hogy a Föld középpontjának és a Hold középpontjának távolságát sokkal tökéletesebben ismerjük, mint például Páris és Budapest távolságát. A csillagászok a leglelkiismeretesebb számítók és nincs az a drága kelmét tíz-húsz méterjével áruló kalmár, vagy aranyat, ezüstöt, cukrot, csokoládét, kenyeret, húsz fontszámra mérő kereskedő, aki hozzájuk fogható becsületes lenne. Rövideden elmondtam, hogyan mérték meg a hozzánk legközelebb eső égitest, a mi szomszédunk, a Hold távolságát. Ez a távolság, mint láttuk, harminc földátmérőnyi, vagyis harminc egymás mellé rakott földtekéből épített híd a Holdig érne és percenként egy kilométer sebességgel haladó vonat 384,000 perc, azaz 640 óra vagyis 26 nap 16 óra alatt érne oda, sőt még annyi idő sem kellene, ha levennék a felületek és középpontok távolságát. A telegramra 125 másodperc alatt jutna a Holdba. Vagyis a Hold csak egynéhány lépésnyire van tőlünk , a Föld külvárosa. II. Más csillagok távolságát egy kicsit nehezebb volt megmérni, de a módszer, melyhez folyamodtak, ugyanaz maradt. Mindazáltal jegyezzük meg, hogy ez esetben a Föld már nem elég nagy a számításhoz szükséges háromszög alapja gyanánt szolgálni; akár a Nap, akár a bolygók, akár a csillagok méréséről van szó, igen kicsi e célra a mi Földünk. A nap 385-ször messzebb van tőlünk, mint a Hold. Tehát az a két képzelt vonal, melyet a földátmérő két végéről vonnánk a napkorong közepébe, útközben érintkeznék, mert a kiinduló pontok köze tizenkétezerszer kisebb a Nap távolságánál. Éppen olyan ez, mintha valamely háromszög alapjául egy milimétert vennénk s ennek a milliméternek a két végére akarnók állítani a 12 méteres oldalakat. Ezt a nehézséget le kellett győzni. Minthogy a Vénus bolygó időnkint elhalad a Föld és a Nap között, kettős háromszöget szerkesztettek; az egyiknek alkotó részei a földátmérő és két végéről a Vénusig Negyvenhatodik évfolyam. A reggeli és esti lMis félre** külön házhoz vagy postán küldve Budapesten és a vidéken: Egész évre------18 írt — kr. Félévre —. — — 9 „ —• n Negyedévre------ 4 „ 50 „ Egy hónapra t_ 1 „ 60 n Egy szám ára a vidéken: Reggeli kiadás-------— 5 kr. Esti kiadás--------------4„ Kiadóhivatal IV. Fmuidk tere 4. tb. I. intM. A reggeli és esti kiadás egyfitt» egyszerre bűidre Budapesten és a vidéken: Egész évre —. — 14 firt — kr. Félévre ... __ 7 „ — „ Negyedévre— — 3 „ 50 n Egy hónapra — 1 „ 20 „ Egy szám ára Budapesten: Reggeli kiadás_____ 4 kr. Esti kiadás __ _______3 . Szerkesztőség: II. Ferenciekben 3. Athsanouia-éj MMI 1. SZ. Budapest, kedd, január 1. 1895. Mai számunk bárminckét oldal.