Pesti Napló, 1896. február (47. évfolyam, 31-59. szám)

1896-02-01 / 31. szám

A visszatérő káosz. Budapest, január 3-­­. (—) Az osztrák kormány vezértagjai Bu­dapestre jönnek, hogy a gazdasági kiegye­zésre vonatkozó alkudozásokat folytassák. Mi ezúttal csakis arról a kaotikus állapot­ról akarunk szólni, amely Ausztriában a gazdasági kiegyezés alkalmából támadt. A gonoszindulatú véletlen úgy akarta, hogy az osztrák tartományok Landtagjai éppen a kiegyezési tárgyalások megkezdésének idején nyíltak meg. Valamennyi tartomány­­gyűlés szót emel, hogy hozzászóljon a reá nem tartozó dolgokhoz. Épp úgy mint a közjogi kiegyezés előestéjén nem kevesebb mint tizenhét Landtag mondta el a maga fölösleges megjegyzéseit a dualizmusról. Bernt akkor nagy c­arivarinak nevezte el a Landtagok össze-vissza kuszált bölcsesé­­gét s a dualizmus bizony keveset köszön ennek a bölcseségnek. Inkább a Landtagok ellenére létesült, mint az osztrák provin­­cializmust követelménye folytán. Hasonlót mondhatunk a gazdasági ki­egyezésről is. A Landtagok charivarija ismét fellép, zűrzavaros képet mutatva, mintha az osztrák-magyar monarkia abban a veszélyben forogna, hogy visszazökken régi kaotikus állapotába. Az egyik Landtag a közös vámterület okvetetlen felbontását követeli, a másik annak szükségképp való fentartását. Az egyik garanciákat követel Magyarország mezőgazdasági versenyével szemben; a másik Ausztria iparos érdekeit akarja biztosítani, sőt harmadik is akad, olyan, amelynek álláspontjából az következ­nék, hogy nemcsak a monarkia, hanem magának az osztrák államnak gazdasági egysége is veszélyben forog, amennyiben legideálisabb állapotnak azt tartaná, hogy Ausztria - Magyarország gazdasági trializ­­musba kerüljön. Természetesen ez a cseh álláspont. Alap­­gondolata a fundamentális artikulusokban gyökerezik. Csehország 1871-ben nemcsak külön állami egyéniséget követelt magá­nak, hanem egyszersmind gazdasági ön­rendelkezési jogot. Az 1871-iki cseh dekla­ráció elismerte ugyan a Magyarországgal kötött gazdasági kiegyezést, de az elisme­rés tényével szembeállította a cseh államnak azt a jogát, hogy meghatározza azt a kvó­tát, amelylyel a közös terhekhez járul. A gazdasági viszony dolgában pedig Cseh­ország ugyanarra az alapra akart helyez­kedni az osztrák örökös tartományok irá­nyában, amelyen Magyarország Ausztriával szemben áll. A fundamentális artikulusok e tekintetben, valamint általában a közös ügyekre nézve, a következő nyilatkozatot tartalmazták: «Ezekre a tárgyakra vonatko­zólag Csehország országgyűlési képvise­lete hajlandó a magyar koronához nem tartozó országokkal és királyságokkal olyan egyezményre lépni, hogy az ezekre a tár­gyakra vonatkozó törvényhozást Ausztria országainak és királyságainak országgyűlése által választandó kongresszus gyakorolja.» Hajlandónak mutatkozott továbbá Cseh­ország arra, hogy ezeknek a tárgyaknak kezelése közös orgánumra bizassék. Ez pe­dig a szakminiszterekből, az udvari kancel­lárokból s az egyes országok miniszterei­ből állott volna. De természetes, hogy a döntés a megállapítani célzott számarány szerint történt volna. A csehek fülében a Hohenwart-féle Programm cseng. A gazdasági kiegyezés megújítását ennek az álláspontnak ki­hegyezésére akarják felhasználni. És hogy a gazdasági szeparatizmust annál inkább megokolhassák, egyszersmind élesen ki­domborítják a politikai szeparatizmust. Csehország kétségkívül nagy gazdasági té­nyező Ausztriában. Az a három tartomány vagy ország, melyből régen az é-­s most az ifjú-csehek a cseh királyságot szervezni akarják, Ausztria gazdasági nagyságának oszlopa. Cseh- és Morvaország, valamint Szilézia nélkül Ausztria gazdaságilag gyenge állam volna. Az osztrák ipar legvirágzóbb régiói ezekben az országokban vannak. Az osztrák állam gazdasági fölényének gyökerei e három provinciában ágaznak szét. Még a birodalmi székvárosnak, Bécs­nek fejlődését is leginkább ez a három tartomány mozdítja elő. A csehek és szlávok bevándorlása növeli a Nagy-Bécs lakosságát, amelynek szaporodását a természetes pro­­pagáció megközelítő arányokban sem tenné lehetővé. A cseh, morva és sziléziai ipar adja leginkább az osztrák metropolisnak a maga modern, iparos-kereskedelmi és nem­zetközi jellegét. Bécsnek nem igen volna sokkal nagyobb mértékben modern élete, mint akár a lagúnák városának, ha az a hatalmas szellem nem lüktetne benne, mely Csehországot, Morvaországot és Sziléziát a műveit világ legelőrehaladottabb és leg­virágzóbb országai közé emelte. A valódi német tartományok erejéből Bécs csak je­lentéktelen, másodrangú tartományi főváros lehetne Legfeljebb mint az osztrák csá­szárság székhelyének lenne politikai jelen­tősége. És az osztrák császárok jótékony­sága adhatna neki, mint ahogy adott is, fényes koloritot. de gazdasági hatalmas tartalmát az északi szláv-német országok­tól veszi. Ekképp tehát, noha igaz, hogy Ausztriának és metropolisának gazdasági nagysága nem tisztán szláv alkotás, mert TÁRCA. A hátulsó kis kapunál. — A Pesti Napló eredeti tárcája. — Irta: Ábrányi Emil. Több elegáns fiatal úr jött velem szembe a Váci­ utcán déli tizenkettő és egy óra közt, kifogástalan séták és előkelő csavargások idején. Alig lehetett mozogni a zsúfolásig meg­rakott aszfalton. Minden kirakat előtt ember­tömegek álldogáltak és a hangos társalgás való­ságos zsivajjá olvadt össze a hideg, tiszta téli levegőben. Éppen ki akartam térni egy mellékutcába, amikor a fiatal urak szélső jobbszárnya köze­lembe ért és egyikőjük erősen belém ütődött. Pardon­ kiáltott föl distingvált francia kiejtéssel, nyilván nem azért, hogy engemet kiengeszteljen, hanem hogy a finom, urias kiej­tését megcsodáljam. Szótlanul haladtam tovább, de az ismeret­len úr, aki erősen megnézett, amikor a par­dont kimondta, utánam rohant és egyenesen az utamba állott. Ha ez a fickó most belém köt és megfért, úgy lököm félre az egész Váci­ utca szeme­­láttára. Nem volt időm befejezni a harcias gon­dolatot, mert az elegáns ismeretlen villámgyor­san megfogta mind a két kezemet és rázta, rázta sokáig, nagy, tüntető szeretettel. — Szervusz! szervusz! Hát csakugyan te vagy! — Szervusz! szervusz! mennyire örülök! Csak most néztem meg igazán. Csalódtam, mikor fiatalnak hittem. Ráncos, barázdás, sár­gás-fehér arcán nyoma sem volt a fiatalság üdeségének. Csak a szemeiben villogott valami csodálatos, gyermekes könnyelműség. Semmi becsvágy, semmi tudomány, semmi komolyság, csak a vegetáló életösztön, csak a napró­l- napra való élet gyönyörűsége, csak a levegő­höz, a napfényhez, az emberi társasághoz való erős ragaszkodás, csak az az egyszerű, egész­séges kívánság, hogy mindennap együnk, igyunk, fecsegjünk, mulassunk, elaludjunk és újra felébredjünk. Ez a bamba, állatias élet­kedv vigyorgott ki rám a nyugtalan, barnás, apró szemekből. Jól megnézve, a ruházata sem volt kifo­gástalan. Rikító sárga keztyűjét akármelyik dandy fölhúzhatta volna és a lakkcipőjén is frissen ragyogott a máz, de a felöltőjén kopás­nak indult a bársonygallér, a nyakkendőn meglátszott, hogy huzamosabb idő óta és egy­folytában viselik és a gondosan kefélt cilinder karimáján zsirfoltok ütögettek át. A nyájas, túlontúl meleg üdvözlés elle­nére ezzel a hideg kérdéssel fordultam hozzá:­­— Kihez van szerencsém? — Kihez van szerencséd! No ez jó! Jeten ucscse nagyszerű! Kihez van szerencséd! Ne bolondozzál, pajtás! Hiszen én vagyok a . . . . De hiszen csak ismersz? — Mondom, hogy nincs szerencsém . . ! — Krisztus Jézus ucscse, nagyszerű! Ha te nem tudod, hogy ki vagyok én, akkor az apa bátran eltagadhatja a fiát, és a testvér a testvérét! Hát nem emlékezel, hogy tizenöt­­húsz évvel ezelőtt testi-lelki barátok voltunk? — Nem emlékezem arra, hogy . . . — Micsoda, hát nem emlékezel a szálkas agarászatokra ? Nem százszor kacsáztunk az ecsedi lápon Dsuha Ábrissal, Ilosvai Ferivel, meg a vörös Jeszenszki sógorral, akit később úgy összehúzott a köszvény, hogy három esztendeig kocsin tolták idestova, mint a pólyás gyereket? Hát Reszege­ Szaniszlón ki szerezte meg a cigányt? Ér-Mihályfalván ki lőtte meg a dög­lött nyulat ? Hahahahaha! Kik csinálták a nagy nemzeti skandalumot március tizenötödikén Nyíregyházán, amikor az egész garnizont ki­dobáltuk a színházból? Ha te nem emlékezel én rám, akkor nincs több emlékezőtehetség a világon... — Akárhogy erőlködöm, uram, nem tudok visszaemlékezni arra az időre ... — No de már ez igazán kolosszális! Hát a fenszterpromenádok Nagy-Kállóban a szép alispánná ablakai alatt? Hát az Uszubu félbajusza, amit a megyei közgyűlésen le­vágtunk, amíg Uszubu szundikált mellet­tünk . . . ? És az a rettentő kacagás, ami­kor Uszubu felállott és beszélni kezdett a hosz­­szú félbajuszával. . . ? És azután a kettős duellum életre-halálra ? összesen tizenkét pisz­tolydurranás és semmi sebesülés ? Barátom, milyen idők! Hát igazán nem emlékezel rám? — Igazán nem emlékezem. . . — Becsületemre mondom, megérdemelnéd, hogy többé ebben az életben ne álljak szóba veled. De én jó fiú vagyok. Akit én egyszer a szívembe zártam, azt én nem felejtem el soha! Csak egy kis büntetést szabok rád: itt az utcán nem mondom meg, ki és mi vagyok. De hol­nap elmegyek a lakásodra . . . igaz, hol is la­kói, kedves barátom? — József-körút 26-ik szám ... földszint... — Nincs elegánsabb a földszinti lakás­nál ... és mekkora kényelem ! Most egy kis asztmám van . . . köhögök . . . nehezen má­szom az emeleteket és Budapest még akkora Kraehwinkel, hogy csak minden huszadik ház­ban van lift! Köszönöm, pajtás, hogy a föld­szinten lakói! Holnap nálad leszek . . . nálad leszek! Majd bemutatom magamat! Pá! Most Negyvenhetedik évfolyam. A rregeli (• Mtf kisüli eS'iitt, egynf­rre küldvű kun­speltet is s Titékon: Égési évre _ 14 frt — kr. Félévre ... 7 „ — „ Negyedévre ._ S „ 50 „ Egy hónapra... 1 „ 20 „ Egy szám ára Budapesten Reggeli kiadás ... ... 4 kr. Eső kiadás ... ._ ... 3 „ Szerkesztőség: VI., Teréz-körut SI. is.PESTI NAPLÓ A reggeli éacstl kiadás kB 15u* kü­löe házh­oz v.postán küldve Budapesten és a vidéken: Egész évre _ 18 frt — kx. Félévre.............9 „ — » Negyedévre ... 4 „ 50 „ Egy hónapra... 1­8­60 „ Egy szám ára a vidéken: Reggeli kiadás____5 k* Esti kiadás..................4 „ Kiadóhivatal: VI., Teréz-kurut 13. se. 31. sz. Budapest, szombat, február 1. 1896. Mai számunk tizenhat oldal.

Next