Pesti Napló, 1896. április (47. évfolyam, 91-119. szám)
1896-04-01 / 91. szám
Taaffe recipéje. Budapest, március 31. " A jó orvos recipéje a beteg embernek visszaadja az egészségét, a kuruzslóókórságot visz az egészséges ember szervezetébe. Volt Ausztriának egy politikai kuruzslója. Úgy hittük, hogy Taaffe. Ennek a határaira áhítozik most minálunk Ugron Gábor: Valósággal egészséges, teljes izomerővel rendelkező államtest Ausztria e század második felében egy pillanatig sem volt ugyan, de volt benne relatív egészség mindaddig, amíg a német elem, amely Ausztriában az államalkotás művét végezte, az államfentartó tényező jelentőségének s hatalmi súlyának birtokát élvezhette. De jött Taaffe s az államalkotó tényező államfentartói hivatását egy brutális és ostoba politika révén egyszerűen elkonfiskálta. Ezt a politikai műveletet Taaffe a Mengesztelődés politikájának nevezte el. Ez a kiengesztelődés pedig odavezetett, hogy a meghasonlás az osztrák közéletben nemcsak tartóssá, de egyszersmind élesebbé is vált, mint valaha. A németség ledöntetvén a hatalmi polcról, a kisebbségbe szorult, ahol jóformán egymaga képviselte az osztrák állameszmét s ez eszmének felbonthatatlan egységét, holott az új többség kivétel nélkül olyan elemekből szerkesztődött, amelyek a dualizmus természetes előfeltételeképp egységesen szervezett osztrák államiságot a federalizmus szellemében a maga alkotórészeire akarják bontani. A kiengesztelődés politikájának másfél évtizede hallatlan rombolásokat vitt véghez az osztrák államszervezetben. A hatalmat azoknak a kezébe játszatta, akiknek nyíltan bevallott programmja Ausztriának atomizálását, az osztrák tartományoknak államokká fejlesztését hirdeti. S ezzel a bontó irányzattal nem lehetett semmi ellensúlyt szembeállítani. A hatalomról leszorult németség elvesztette tekintélyét, befolyását s erkölcsi egységét, töredékekre bomlott, amelyek egymással civakodtak s tehetetlenné lett még arra is, hogy az állambomlás folyamatát, ha már gátolni nem tudja, legalább enyhítse és lassítsa, így állott be a szerencsétlen Ausztria dekadenciája. Csúfosabb hanyatlást ennél a világtörténelem alig látott. A kormányhatalom függő helyzetbe sodorva olyan többséggel szemben, amelynek minden egyes alkotórésze az osztrák államegység felbomlását vallja a programjának alapjául, az államfentartásra egyedül képes német elem pedig tehetetlenségre kárhoztatva s átszolgáltatva az elposhadás, az erkölcsi züllés s a szellemi tespedés dicstelen sorsának. így mérgezte meg Taaffe kuruzslópolitikája az osztrák államiságot. Tudtuk és vártuk, hogy a magyar klerikálisok nem soká fognak késni ennek az osztrák politikának Magyarországon való lanszírozásával. De hogy ily korán jöjjön a kísérlet, arra igazán nem voltunk elkészülve. Ausztriában is nem a németséget, hanem a német szabadelvűséget kellett agyonütni. Csakhogy ott megvárták szépen, amíg a német liberalizmus fizikuma és pszichikuma annyi... elroncsolódott, hogy a beadott federalisztikus méreg kellő ellentálló képesség híján valószínűleg megteheti hatását. Nálunk a klerikalizmusnak sietősebb a dolga. A magyar liberalizmust már most akarja elpusztítani, misze gyermek. Hisz jönnek s itt járnak már azok a kisértetek hívás nélkül is. Ott vannak esténkint a színházakban, a színpadon és a nézőtéren, a teljes lelki üresség kisértete még a legszelidebb közöttük, — ott vannak a legkapósabb könyvekben s a legmélységesebb erkölcsi közönyt beatifikálják és köztük például a sadizmus már naivság. A divat például csak a múltak imitációja, de következetesen domborítja ki abban is, amit a múltból kölcsönöz, azt, ami perverzus, akár az asszonyok ruháin, akár a székek vagy kanapék formáiban, például az egészséges, feszes női mell nem divat, hanem az egész alacsonyan vágott fűző fölött buján elömlő petyhüdt formák az előkelők. A virág! ... A szinte bűnös formájú, diabolikus orchideák a keresettek s valami izgató kontrasztban érvényesülnek mellettük a szelíd ibolyák, a karcsú nárciszok és liliomok. Képzeljék a fehér liliomot egy ünnepelt mulatt horizontale mellén s az édes szép ibolyákat egy lilás-sápadtra kendőzött arcú, rozsdásvörösre festett hajú pajistenne kalapján! . . . Mintha a zárdakertből hurcolnának egy fiatal leánykát a fekete misére, hogy a hörgése legyen a veni sancte. És a misék! Vájjon mit kérhetnek a déli miséken azok a hüllővérű asszonyok, kiknek a szalonjaiban asszony flirtel az asszonynyal ? Meg azok, akik irtóznak a férfiaktól, vagy legalább is ádázul gyűlölhetnek bennünket. Mert hisz valami olyan kemény, olyan kegyetlen van az arcukon, a nézésükben, ha az asszonyt keressük bennük! Milyen különös lehet az, amikor egy ilyen dáma a gyerekét szoptatja! Várjon akad, aki megteszi?! . . . Aligha. A gyerek létezése jóformán csak akkor kezdődik nekik, mikor már öltöztetni, kocsikáztatni lehet. Talán vannak, akik e célra bérelnek is szép szőke kis gyerekeket, mint ahogy amikor még a magyarsága is meg a szabadelvűsége is tökéletesen ép egészséggel dicsekedhetik. De csak a tempóban van különbség, a mérgezési kísérlet koncepciója ugyanaz. Dicső egy koncepció, mondhatjuk. A magyar választási törvény úgy van megszerkesztve, hogy 1867-től mostanáig zavartalanul biztosította a magyarság politikai és parlamenti hegemóniáját. De mert a magyarság liberális, és mert a magyar liberalizmus megmerészelte alkotni az egyházpolitikai reformokat, tehát föltétlenül megváltoztatandó a választási törvény, hogy megbukhassék a magyarság hegemóniája. Ki van adva a jelszó s a dicső Ugron Gábor ajkairól röppent először világgá, hogy be kell hoznunk az általános szavazatjogot. Az általános szavazatjog a parlamentet nemzetiségi tekintetben ha tükrévé teszi az ország lakosságának. Magyarország népességének fele magyar, másik fele idegen ajkú; az általános szavazatjog tehát oly képviselőházat fog teremteni, amelyben a szavazatok fele a nemzetiségeké lesz. A nemzetiségekhez csatlakozó klerikális magyarság lesz tehát a helyzet ura s akkor biztosan meglesz a várva-várt revízió, az egyházpolitikai törvények eltörlése, az a nagyszerű vívmány, amely — ugyebár? — nem lesz túlságos drágán megfizetve, a magyar hegemónia lefagyásával, a magyar nemzet deposszedálásával, a magyar államiság feltartóztathatatlan bomlásával. Majd úgy jön minden, ahogy Ausztriában jött. Az államalkotó magyar elem leszoríttatik az államfentartás hivatásáról, a kormányzati hatalmat kicsavarja kezéből a nemzetiségekben képviselt centrifugális főprofesszionátusi koldusok kaphatnak vézna, szürke kis csecsemőket kölcsön. És esténkint, az utcákon ... Annyinak kell kenyér és persze, azt kell árulnia érte, amit vesznek. Hogy mindez csak felül van, hogy ez csak az a szenny volna, melyet színén sodor a mély nagy vizek felé a sebes ár és alul tisztán hömpölyög az erős folyam ? ... De az is bizonyos, hogy a nap nem jut le hozzá a felszínt takaró szenny miatt, iszaposodnak és kezdenek veszedelmesen kihűlni az alsó vizek is. Minden arra vall, hogy: valami fog történni! Mert hisz hálásan tudjuk, hogy itt mindig történt s mindig a kellő időben megtörtént az az eredményeiben az egész emberiségre áldásos robbanás, mely most is meg fogja tisztítani talán az egész világ levegőjét. Új ideálok, egyátalában ideálok kellenek minden vonalon, hár honnan kapnék, ha nem innen. Renan fiatalabb rácétól, a szláv népektől várta, — de vájjon nem francia lészen ott is az apa ? A két év előtti pompás orosz-francia ölelkezés úgy hasonlított egy szerencsés mennyegzőhöz s az eszme-áramlatok uj medervárásaiban, az ideák párosodásánál miért ne gondolhatnánk Schopenhauerre, hogy: a saját sorsáról szuverénül és mindig a legszerencsésebben gondoskodó faj amit csak bennünket apró szerelmeinkben a saját egyéni érdekeinkkel s amikor mi halálra készen küszködünk egy asszonyért, ő akar élni és e célból éppen erre van szüksége. Hátha az orosz-francia közeledés összes politikai motívumai csak olyan utóbb femálló apró egyéni érdekek egy magasabb célra létesülni kívánó házasságnál ? És hát egyáltalában olyan teremtésképtelenül vén már ez a race? Az, hogy sorra ellapulnak s elkorcsosodva, kiskorúan pusztulnak el a renaissance ideák, T A R C A. Az egyesült művészetek. — A Pesti Napló eredeti tárcája. —Irta: Malonyay Dezső. Páris, március 28. I. — Valami fog történni! •— nyíltan vagy titokban, ezt sóhajtja itt mindenki és akik hallgatnak, azoknak a hallgatásában is ott zsibbad az az aggodalmas, az a nyugtalanító, hogy: —valami fog történni! De mi ? ... Mintha a várakozásban túlfeszült idegek a következő pillanatban pattannának szét, de addig is siessünk, sőt annál inkább siessünk. Mert azt érezzük mindnyájan, hogy telítve van a levegő robbanóanyagokkal, a hol s ki rántja el az első szál gyufát? Talán egy gyermek ártatlan keze?! ... Ennek a számtalanszor élő világnak összes megnyilatkozásain, kezdve a napi divattól, a kirakatokban spekuláló raffinementtól s a koncon marakodó apró újságoktól, a nagyokat se véve ki, a tengődő művészet és irodalom legkomolyabb kísérletein, a nagy politika erőlködésein, de az egész szellemi világon, mindenütt ott az a félve reménykedő kapkodás, az az elbizakodottan dacoló arcátlanság vagy az a nagy viharokat megelőző tikkadtság, mely annyira hasonlít a meddő várakozás kínlódásaihoz. Vagy a katasztrófától rettegők kétségbeesett időtöltése ez, ami itt történik ? Vagy a közeledő ismeretlen előtt való borzongás?... Annak az estének a rémei elől bujkálnak egyik végletből a másikba, melyre a reggelt se merik már hinni és tréfálkozva idézik a kísérteteket, mint a sötét szobában rettegve fötyörő N negyvenhetedik évfolyam. A reggeli és esti kladízs együtt, egyszerre küldve Budapesten és a vidéken. Egész évre ... Félévre ........ Negyedévre ... Egy hónapra... 14 frt — kr. 7 a .» 3 „ 50 Egy szám ára Budapesten: Reggeli kiadás ........ 4 kr. Esti kiadás .............. 3 „ ’ Szerkesztőség: VI., Teréz-körut 21. sz. A reggeli és esti kiadás különkülön házhoz v. postán küldve Budapesten is a vidéken: Egész évre ... 18 frt — kr. Félévre............ 9 „ — „ Negyedévre _ 4 „ 50 „ Egy hónapra _ 1 „ 60 „ Egy szám ára a vidéken: Reggeli kiadás __,__6 kr. Esti kiadás____~.„4 „ Kiadóhivatal: VI., Teréz-körut 28. v. 91. sz. Budapest, szerda, április 1. 1896/ Mai számunk tizenhat oldal.