Pesti Napló, 1896. április (47. évfolyam, 91-119. szám)

1896-04-01 / 91. szám

Taaffe recipéje. Budapest, március 31. " A jó orvos recipéje a beteg embernek visszaadja az egészségét, a kuruzslóó­­kórságot visz az egészséges ember szerve­zetébe. Volt Ausztriának egy politikai kuruzslója. Úgy hittük, hogy Taaffe. Ennek a határaira áhítozik most minálunk Ugron Gábor: Valósággal egészséges, teljes izomerő­vel rendelkező államtest Ausztria e század második felében egy pillanatig sem volt ugyan, de volt benne relatív egészség mind­addig, amíg a német elem, amely Ausz­triában az államalkotás művét végezte, az államfentartó tényező jelentőségének s ha­talmi súlyának birtokát élvezhette. De jött Taaffe s az államalkotó tényező államfentartói hivatását egy brutális és ostoba politika révén egyszerűen elkonfiskálta. Ezt a po­litikai műveletet Taaffe a Mengesztelődés politikájának nevezte el. Ez a kiengesztelő­­dés pedig odavezetett, hogy a meghason­­lás az osztrák közéletben nemcsak tartóssá, de egyszersmind élesebbé is vált, mint valaha. A németség ledöntetvén a hatalmi polcról, a kisebbségbe szorult, ahol jófor­mán egymaga képviselte az osztrák állam­­eszmét s ez eszmének felbonthatatlan egy­ségét, holott az új többség kivétel nélkül olyan elemekből szerkesztődött, amelyek a dualizmus természetes előfeltételeképp egy­ségesen szervezett osztrák államiságot a federalizmus szellemében a maga alkotó­részeire akarják­­ bontani. A kiengesztelő­­dés politikájának másfél évtizede hal­latlan rombolásokat vitt véghez az osztrák államszervezetben. A hatalmat azoknak a kezébe játszatta, akiknek nyíltan bevallott programmja Ausztriának atomizálását, az osztrák tartományoknak államokká fejlesz­tését hirdeti. S ezzel a bontó irányzattal nem lehetett semmi ellensúlyt szembe­állítani. A hatalomról leszorult németség elvesztette tekintélyét, befolyását s erkölcsi egységét, töredékekre bomlott, amelyek egymással civakodtak s tehetetlenné lett még arra is, hogy az állambomlás folya­matát, ha már gátolni nem tudja, legalább enyhítse és lassítsa, így állott be a szerencsétlen Ausztria dekadenciája. Csúfosabb hanyatlást ennél a világtörténelem alig látott. A kormány­­hatalom függő helyzetbe sodorva olyan többséggel szemben, amelynek minden egyes alkotórésze az osztrák állam­egység felbomlását vallja a program­já­nak alapjául, az államfentartásra egye­dül képes német elem pedig tehetetlen­ségre kárhoztatva s átszolgáltatva az el­­poshadás, az erkölcsi züllés s a szellemi tespedés dicstelen sorsának. így mérgezte meg Taaffe kuruzslópolitikája az osztrák államiságot. Tudtuk és vártuk, hogy a magyar kle­rikálisok nem soká fognak késni ennek az osztrák politikának Magyarországon való lanszírozásával. De hogy ily korán jöjjön a kísérlet, arra igazán nem voltunk elké­szülve. Ausztriában is nem a németséget, hanem a német szabadelvűséget kellett agyonütni. Csakhogy ott megvárták szé­pen, amíg a német liberalizmus fizikuma és pszichikuma annyi... elroncsolódott, hogy a beadott federalisztikus méreg kellő el­­lentálló képesség híján valószínűleg meg­teheti hatását. Nálunk a klerikalizmus­­nak sietősebb­ a dolga. A magyar libera­lizmust már most akarja elpusztítani, mi­sze gyermek. Hisz jönnek s itt járnak már azok a kisértetek hívás nélkül is. Ott vannak esténkint a színházakban, a színpadon és a nézőtéren, a teljes lelki üres­ség kisértete még a legszelidebb közöttük, — ott vannak a legkapósabb könyvekben s a leg­­mélységesebb erkölcsi közönyt beatifikálják és köztük például a sadizmus már naivság. A divat például csak a múltak imitációja, de kö­vetkezetesen domborítja ki abban is, amit a múltból kölcsönöz, azt, ami perverzus, akár az asszonyok ruháin, akár a székek vagy kanapék formáiban, például az egészséges, feszes női mell nem divat, hanem az egész alacsonyan vágott fűző fölött buján elömlő petyhüdt for­mák az előkelők. A virág! ... A szinte bűnös formájú, diabolikus orchideák a keresettek s valami izgató kontrasztban érvényesülnek mel­lettük a szelíd ibolyák, a karcsú nárciszok és liliomok. Képzeljék a fehér liliomot egy ünne­­pelt mulatt horizontale mellén s az édes szép ibolyákat egy lilás-sápadtra kendőzött arcú, rozsdásvörösre festett hajú pajistenne kalap­ján! . . . Mintha a zárdakertből hurcolnának egy fiatal leánykát a fekete misére, hogy a hörgése legyen a veni­ sancte. És a misék! Vájjon mit kérhetnek a déli miséken azok a hüllővérű asszonyok, kiknek a szalonjaiban asszony flirtel az asszonynyal ? Meg azok, akik irtóznak a férfiaktól, vagy leg­alább is ádázul gyűlölhetnek bennünket. Mert hisz valami olyan kemény, olyan kegyetlen van az arcukon, a nézésükben, ha az asszonyt keressük bennük! Milyen különös lehet az, amikor egy ilyen dáma a gyerekét szoptatja! Várjon akad, aki megteszi?! . . . Aligha. A gyerek létezése jóformán csak akkor kezdődik nekik, mikor már öltöztetni, kocsikáztatni le­het. Talán vannak, akik e célra bérelnek is szép szőke kis gyerekeket, mint ahogy a­m­i­kor még a magyarsága is meg a szabad­­elvűsége is tökéletesen ép egészséggel di­csekedhetik. De csak a tempóban van kü­lönbség, a mérgezési kísérlet koncepciója ugyan­az. Dicső egy koncepció, mondhatjuk. A magyar választási törvény úgy van meg­szerkesztve, hogy 1867-től mostanáig zavar­talanul biztosította a magyarság politikai és parlamenti hegemóniáját. De mert a ma­gyarság liberális, és mert a magyar libe­ralizmus meg­merészelte alkotni az egyház­­politikai reformokat, tehát föltétlenül meg­változtatandó a választási törvény, hogy megbukhassék a magyarság hegemóniája. Ki van adva a jelszó s a dicső Ugron Gábor aj­kairól röppent először világgá, hogy be kell hoznunk az általános szavazatjogot. Az általános szavazatjog a parlamentet nemzetiségi tekintetben ha tükrévé teszi az ország lakosságának. Magyarország né­pességének fele magyar, másik fele idegen ajkú; az általános szavazatjog tehát oly képviselőházat fog teremteni, amelyben a szavazatok fele a nemzetiségeké lesz. A nem­zetiségekhez csatlakozó klerikális magyar­ság lesz tehát a helyzet ura s akkor biz­tosan meglesz a várva-várt revízió, az egyházpolitikai törvények eltörlése, az a nagyszerű vívmány, amely —­ ugyebár? — nem lesz túlságos drágán megfizetve, a magyar hegemónia lefagyásával, a ma­gyar nemzet deposszedálásával, a magyar államiság feltartóztathatatlan bomlásával. Majd úgy jön minden, ahogy Ausztriában jött. Az államalkotó magyar elem leszorít­­tatik az államfentartás hivatásáról, a kor­mányzati hatalmat kicsavarja kezéből a nemzetiségekben képviselt centrifugális fő­professzionátus­i koldusok kaphatnak vézna, szürke kis csecsemőket kölcsön. És esténkint, az utcákon ... Annyinak kell kenyér és persze, azt kell árulnia érte, amit vesznek. Hogy mindez csak felül van, hogy ez csak az a szenny volna, melyet színén sodor a mély nagy vizek felé a sebes ár és alul tisztán hömpölyög az erős folyam ? ... De az is bizonyos, hogy a nap nem jut le hozzá a felszínt takaró szenny miatt, iszaposodnak és kezdenek veszedelmesen kihűlni az alsó vi­zek is. Minden arra vall, hogy: valami fog tör­ténni! Mert hisz hálásan tudjuk, hogy itt min­dig történt s mindig a kellő időben megtör­tént az az eredményeiben az egész emberi­ségre áldásos robbanás, mely most is meg fogja tisztítani talán az egész világ levegőjét. Új ideálok, egyátalában ideálok kellenek minden vonalon, hár honnan kapnék, ha nem innen. Renan fiatalabb rácétól, a szláv népek­től várta, — de vájjon nem francia lészen ott is az apa ? A két év előtti pompás orosz-fran­cia ölelkezés úgy hasonlított egy szerencsés mennyegzőhöz s az eszme-áramlatok uj meder­­várásaiban, az ideák párosodásánál miért ne gondolhatnánk Schopenhauerre, hogy: a saját sorsáról szuverénül és mindig a legszerencsé­sebben gondoskodó faj amit csak bennünket apró szerelmeinkben a saját egyéni érdekeink­kel s amikor mi halálra készen küszködünk egy asszonyért, ő akar élni és e célból éppen erre van szüksége. Hátha az orosz-francia kö­zeledés összes politikai motívumai csak olyan utóbb femálló apró egyéni érdekek egy maga­sabb célra létesülni kívánó házasságnál ? És hát egyáltalában olyan teremtésképte­lenül vén már ez a race? Az, hogy sorra ellapulnak s elkorcsosodva, kiskorúan pusztulnak el a renaissance ideák, T A R C A. Az egyesült művészetek. — A Pesti Napló eredeti tár­cája. —­­Irta: Malonyay Dezső. Páris, március 28. I. —­ Valami fog történni! •— nyíltan vagy titokban, ezt sóhajtja itt mindenki és akik hall­gatnak, azoknak a hallgatásában is ott zsibbad az az aggodalmas, az a nyugtalanító, hogy: —­­valami fog történni! De mi ? ... Mintha a várakozásban túlfeszült idegek a következő pillanatban pattannának szét, de addig is siessünk, sőt annál inkább siessünk. Mert azt érezzük mindnyájan, hogy telítve van a levegő robbanó­anyagokkal, a hol s ki rántja el az első szál gyufát? Talán egy gyer­mek ártatlan keze?! ... Ennek a számtalanszor élő világnak összes megnyilatkozásain, kezdve a napi divattól, a kirakatokban spekuláló raffine­­menttól s a koncon marakodó apró újságoktól, a nagyokat se véve ki,­­­ a tengődő művészet és irodalom legkomolyabb kísérletein, a nagy politika erőlködésein, de az egész szellemi vilá­gon, mindenütt ott az a félve reménykedő kap­kodás, az az elbizakodottan dacoló arcátlanság vagy az a nagy viharokat megelőző tikkadt­­ság, mely annyira hasonlít a meddő várakozás kínlódásaihoz. Vagy a katasztrófától rettegők kétségbe­esett időtöltése ez, ami itt történik ? Vagy a közeledő ismeretlen előtt való borzongás?... Annak az estének a rémei elől bujkálnak egyik végletből a másikba, melyre a reggelt se me­rik már hinni és tréfálkozva idézik a kísérte­teket, mint a sötét szobában rettegve fötyörő­ N negyvenhetedik­ évfolyam. A reggeli és esti kladízs együtt, egyszerre küldve Budapesten és a vidéken. Egész évre ... Félévre ........ Negyedévre ... Egy hónapra... 14 frt — kr. 7 a .» 3 „ 50 Egy szám ára Budapesten: Reggeli kiadás ........ 4 kr. Esti kiadás .............. 3 „ ’ Szerkesztőség: VI., Teréz-körut 21. sz.­ A reggeli és esti kiadás külön­k­ü­lön házhoz v. postán küldve Budapesten is a vidéken: Egész évre ... 18 frt — kr. Félévre............ 9 „ — „ Negyedévre _ 4 „ 50 „ Egy hónapra _ 1 „ 60 „ Egy szám ára a vidéken: Reggeli kiadás __,__6 kr. Esti kiadás____~.„4 „ Kiadóhivatal: VI., Teréz-körut 28. v. 91. sz. Budapest, szerda, április 1. 1896/ Mai számunk tizenhat oldal.

Next