Pesti Napló, 1896. október (47. évfolyam, 270-300. szám)
1896-10-01 / 270. szám
H Negyvenhetedik évfolyam. Egyes arám... , 4 kr. Vidéken ...................5 kr.PESTI NAPLÓ 270. sz. Budapest, csütörtök, október 1. 1896. ELŐFIZETÉSI ÁRAK: évre ... 14 frt —kr. Félévre ........ 7 „ — „ Negyedévre_ 3 „ 50 „ ESY hóra........ 1 „ 20 „ SZERKESZTŐ80. VI. Teréz-körut 21. sz. 11-dik emelet. —O— KIADÓHIVATAL, VI., Teréz körút 23. sz --Megjelenik minden nap, ünnep és vasárnap úton is. Az utolsó ülés: Budapest, szeptember 30. Meglehet, mondá a miniszterelnök, hogy a főrendiháznak a jelen országgyűlés tartamán belül ez a mai volt az utolsó érdemleges ülése. Ez a beszéd elég világos. Benne van az is, hogy a képviselőháznak pedig holnap lesz az utolsó meritoriálás ülése. Azután vasárnap még egyszer fungál ez az országgyűlés a hidavatásnál; hétfőn, október 5-ikén mind a két Ház rövid formális ülést tart a feloszlató legkegyelmesebb királyi leirat meghallgatása végett s aztán jön az özönbor. E számítás szerint október 26-án kezdődnének meg a választások s november közepére összeülne az uj országgyűlés. Legfölebb a jelöltekre, kortesekre nézve okoz financiális különbözetet, ha ez a legvalószínűbb határidő-beosztás pár napi, legfölebb egy hetes változást szenvedne, valamely, ma még nem ismert ok folytán. A miniszterelnök eme, minden félreértést kizáró nyilatkozata az utolsó vergődés bélyegét nyomta a főrendiház mai ülésének képére. Pedig hiszen a méltóságos és nagyméltóságú főrendi urak a jövő országgyűlésre is megkapják az őket törvény szerint megillető királyi meghívóleveleket, hacsak időközben egyik-másik túlbuzgó néppárti vezérnek éppen a heves képviselő-választásokra rá nem megy az egyetlen, vagyoni kvalifikációja. Miért hát az elkeseredett izgatottság, mérges hevedelem, amivel a szegény kúriai bíráskodáson töltötték ki a született törvényhozók egyházpolitikai maradék epéjüket? Nos hát szerencsésen kasztrálták is ezt a választói és jelölti erkölcs-nemesítő javaslatot olyan alaposan, hogy abból ugyan épkézláb-törvény ebben az életben nem lesz. Egy kimagasló mozzanatról lehet és kell megemlékeznünk a mai, utolsó főrendi ülés történetéből s ez a Samassa József egri érsek nagyszabású, érdekes s bizonyos tekintetben fontos beszéde. Ez a beszéd tulajdonképpen igen laza összefüggésben állott a napirenden levő kérdéssel, hanem inkább éleselmű és élesnyelvű kritikáját adta az egész magyar politikai életnek. Úgy tetszik, Samassa magát is ama «büszke lelkek» közé sorozza, amelyek bizonyos közéleti állapotok, érvényesülő irányok által közvetetlenül és személyesen érzik magukat sértve s ebből a szubjektív érzületből származtatják minden meglévőre sújtó ítéletüket. A gróf Apponyi Albert sokszor bonyodalmas pszichológiájához alkalmas kulcsnak látszik a Samassa gyakran brüszk szókimondása. Megértjük ezekből a rapszodikus vallomásokból, helyenként önkéntelen elszólásokból, hogy a szabadelvű kormányrendszer hívei voltaképpen egy nagy tévedésben leledzenek. Eddigelé általában azt hitték, hogy szerencse az országra nézve az az immár több mint két évtizedes kormányzati állandóság, amelyet Tisza Kálmán s az általa alapított szabadelvű párt inaugurált, s amelynek érdeméül tudták be a kezdetleges államháztartás zilált pénzügyi viszonyainak bámulatosan gyors rendezését, a modern állami fejlődésnek a kultúra minden ágában káprázatos előrehaladását; szóval azt, hogy szerencsésen túlestünk az első berendezkedés minden veszélyein, nehézségein s ott állunk ma, ahová talán csak egy század múlva reméltünk eljuthatni. A «büszke lelkek» azonban azt vallják, hogy ez a legjobb esetben önámítás, kevésbbé elnézőn véve valóságos nemzetcsalás. A parlamentarizmus természete megköveteli a váltógazdálkodási rendszert, mert egy pártnak állandó uralma, a hatalom monopolizálása föltétlenül zsarnokságra vezet. A szabadelvű párt immár két évtizeden gyakorolja ezt a bűnt s az ő önkényuralmának tudandók be a magyar közélet összes létező s nem létező bajai, bűnei. Aki közelebbről ismerős a Samassa tagadhatatlanul érdekes és nagy egyéniségével, azt ez a kevéssé tárgyilagos kritika nem lepi meg. Alaposan, vagy ok nélkül áll ez a nagyeszű, de erős temperamentumú egyházfejedelem abban a hírben, hogy jelentékeny és maradandó érdemei vannak a szabadelvű egyházpolitikai reformok létrejövetele, szerencsés beteljesedése körül. De ebből a minőségből aligha folyik némi logikai döccenés nélkül az a lesújtó kritika, amelylyel ma jónak látta éppen a szabadelvű kormányrendszert illetni. Ez körülbelül olyanforma következetesség, mint az a másik, sajnosan közismeretű tény, hogy Samassa Budapesten barátja minden néven nevezendő miniszternek, míg Samassa Egerben s az egész hatáskörébe tartozó régión kérlelhetetlen üldözője, áldozatkész ellensége nemcsak a kormánypárt, hanem általában a szabadelvűség bármily csekély mozgalmának is. Mindenesetre különös egy megnyilatkozása a lelki büszkeségnek, ha Samassa — Szederkényire büszke. Az írás, amelyet ő excellenciájának hivatalos kötelessége jobban ismerni, ha jól emlékszünk, alázatos telkekről tesz említést, akiknek bizonyos prioritásuk volna a mennybéli üdvösségre. Nekünk úgy tetszik, hogy a bibliai parabola pendantjaképp ezek a «büszke lelkek» önmagukban hordják emésztő poklukat. Nos, azért nagyobb baj nem történt. Eger harcias érseke körülvagdalkozván minden lehető és lehetetlen párt felé, segített tisztességesen eltakarítani a vérszegény kúriai bíráskodást, kancelparagrafusostól s egyéb szörnyű rendszabályostól együtt. Ezt a kis halottat aligha fogja túlbuzgó sietséggel feltámasztani az új országgyűlés. ________________________ ORSZÁGGYŰLÉS, Budapest, szeptember 30. A néppárt elénekelheti a népdallal: Nagy az én rózsám ereje, kilenc pandúr sem bir vele . .. íme a kilenc miniszter akármit tegyen, gróf Zichy Nándor csak összeharangozta az egész egyházpolitikai ellenzéket. A márványfalak mellé oda kellett állítani a mezei hadak számára a pótszékeket, az előcsarnokba be kellett állítani a buffet-t, s a karzat minden helyét meg kellett nyitni a kereszténység diadaláért buzgón imádkozó, de mindamellett kissé koros hölgyeknek. — Le fognak bennünket szavazni — pattogott a nagy felvonulás láttára a kis Gyulai Pál, aki liberális jegyző. — Bánffy se fogja sajnálni — jegyezte meg a másik jegyző, aki klerikális és arra gondolt, hogy a kúriai bíráskodás bukása miatt a miniszterelnök három szál haja nem fog kihullani. Közben pedig csakugyan megtelt a terem. Lilas ..iben virított már az egész ellenzéki mező, mert a főmagasságú klérus olyan pontosan bevonult, mint az az ifjúság, amelynek holnap megszólal a nóta: «októbernek elsején be kell rukkolni . . .» S mire báró Vay Béla alelnök az ülést megnyitotta, feltűnt a szemhatáron két piros kappa is: megjött a bíboros hercegpimás és Nagyvárad jubiláns bíborosa is. Most már együtt volt mind a két tábor. A csata hatalmas éljenzéssel kezdődött. — Éljen a király! — hangzott mindenfelől, amely tüntetésre a kalocsai érsek adott alkalmat, amikor megkérte a főrendiház elnökségét, hogy a király neve napján tolmácsolja a trón zsámolyánál a főrendek szerencse-kívánságait. De a tüntetést nyomon követte az igazi csata. Mert már napirend előtt fölkelt báró Vécsey József és meginterpellálta a miniszterelnököt, hogy mi igaz abban a szállongó hírben, hogy az országgyűlést időnap előtt feloszlatják ? És erre báró Bánffy Dezső lapidáris rövidséggel körülbelül ezt mondotta: — Igenis a kormány azon a véleményen van, hogy az országgyűlést mielőbb föl kell oszlatni és erre nézve kérni is fogja a korona jóváhagyását. Valószínű tehát, hogy a főrendeknek ez az utolsó érdemleges tanácskozása ebben az ülésszakban .. . A válasz olyan határozott volt, hogy a főrendek nem tehettek egyebet, egyszerűen tudomásul vették. (Csak fenn a karzaton hangzott valami halk, rekedt nevetés. Ugron Gábor kapta el ott a végre mégis kiugrasztott nyulat. Úgy tetszett, hogy nagyon örvend a kis nyulacskának, amelyet holnapra kellő szakácsművészettel fog a törvényhozás másik Házában föltálalhatni.) Báró Vécsey Józsefnek volt azonban tartalékban másik interpellációja is. Ez a belügyminiszternek szólott és nem éppen általános meglepetésül az úgynevezett választási visszaélések megelőzését sürgette. Perczel Dezső belügyminiszter erre nagy határozottsággal azt felelte, hogy a karhatalmat a választásoknál csak annyiban veszi igénybe, amennyiben azt a törvény megengedi. Egyébként pedig éppen most fekszik a főrendek előtt az a törvényjavaslat, amely a választási visszaélések megelőzését célozza. Fogadják el a főrendek s akkor az interpelláló is megnyugodhatik. Báró Vécsey József azonban nem akart megnyugodni s a választ sem akarta tudomásul venni. Ennélfogva szavazás vált szükségessé. És kitűnt, hogy kik vannak többségben. Mert a főrendek többsége a választ nem vette tudomásul. Napirendre kellett volna tűzni a miniszteri válasz tárgyalását, de báró Vécsey József általános derültség közben azt indítványozta, hogy a válasz tárgyalását tűzzék a jövő ülés napirendjére, amely jövő ülés ideje — a miniszterelnök nyilatkozatából ítélve — kissé messze esik . . . Az első mérkőzés eredménye tehát nem nyújtott valami rózsás kilátást, sőt inkább meglehetősen bizonyosnak tetszett, hogy a kúriai bíráskodásról szóló javaslatnak baja esik. Ila általánosságban meg is áll majd, de részleteiből veszendőbe kell mennie — talán éppen a legbecsesebbnek. A tanácskozás hangulatába ilyenformán valami keserűség lopódzott. Kelletlenül tárgyalták le a napirend első tizenhat pontját s egy kis mozgás csak akkor támadt, amikor tizenkét óra után a kúriai bíráskodásról szóló javaslat került sorra. Az igazságügyminiszter emelkedett fel, hogy kimutassa, milyen tévedés a kanzel-paragrafusban üldözést keresni, holott az csak annak a bibliai tanításnak megerősítése, hogy: Isten nevét ne vedd hiába az ajkadra. Aztán Samassa József egri érsek szólalt fel s hatalmas beszédben tört lándját a népakarat szabad és hamisítatlan megnyilatkozásának biztosítására törekvő ja- Mai számunk tizenhat oldal.