Pesti Napló, 1897. január (48. évfolyam, 1-31. szám)

1897-01-01 / 1. szám

ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Ejísz évn ... 14 frt — kr. Félévre------ 7 „ — „ Negyedévre ... S „ 50 „ Egy tóra...... 1 „ 20 „ Egyes szám. Vidéken ... . , 4 la. Negyvennyolca­dik évfolyam. 1. sz. , 5 kr.PESTI NAPLÓ Budapest, 1897. Főszerkesztő: Neményi Ambrus. Péntek, január 1. SZERKESZTŐSÉS: VI., Teréz-körut 31.Szá n­dik emelet. KIADÓHIVATAL: VI.,Teréz-körut 23. sz Mcfftelenik minden nap, ünnep és vasárnap után 19. PESTI NAPLÓ. Tisztelettel fordulunk az új év küszöbén a Pesti Napló előfizetőihez, kérve hogy előfizetésüket minél előbb szíveskedjenek megújítani, nehogy a lap szét­küldésében fennakadás történjék. Figyelmeztetjük egyúttal tisztelt vidéki előfizetőin­ket, hogy az előfizetés megújításánál, valamint minden reklamációhoz, lakóhelyváltozás bejelentéséhez és egyéb fölszólalásokhoz egy-egy címszalagot mellékelni szíves­kedjenek. Előfizetési árak: Egész évre .. 14 frt — kr. I Negyed évre 3 frt 50 kr. Fél évre.... 7 frt — kr. I Egy hónapra 1 frt 20 kr. A Pesti Napló kiadóhivatala. (VI. Teréz­ körút 23.) Kiinaiiiiiiiianiiiiiiiiiiii Vezető szellemek. Budapest, december 31. Verőfényes utjának végére érve, méla alkonyi csendben hanyatlik alá az idők tengerébe a millennium nagy esztendejé­nek napja. Bucsu sugarainak világánál még egy pillanatra megelevenül az átélt szép napok emléke s a nemzet még egyszer számba veszi azokat a kincseket, amelyek­kel e nagy esztendő megajándékozta. Azt a fényes tanúságot, amelyet saját meg­­ifjult erejéről szolgáltatott neki; azt a di­csőséget, amelyet számára a műveit, világ előtt szerzett és az együttérzésnek azokat a fényes manifesztációit, amelyeket vele ünneplő királya ajkaira adott. És számba véve mind a kincseket, hálával fordul a nemzetek sorsát intéző Gondviseléshez, hogy a betelő ezer év annyi viszontagsága között mindig rendelt számára vezető szel­lemeket, akik kijelöljék útját egy jobb jövő ígéretföldje felé. Kijelöljék azoknak a nemzetfentartó eszméknek hirdetésével, amelyek történe­tének tanulságaiban, hivatásának szellemé­ben rejlenek, s amelyek az immár elmúlt ünnepi év fölemelő tapasztalataiban mint­egy diadalmas megdicsőülésüket érték. A magyar hazát erő szerezte, egy di­csőségtől fénylő szent korona tekintélye tar­totta össze, a szabadság szeretete s a nyugati civilizáció szövetségéhez való csatlakozás biz­tosította fennállását Európa közepén. Ebből a három alkotó elemből fejlődik ki a ma­gyar nemzeti politika hármas vezérmotí­­vuma: a szabadsághoz, mint az állam al­kotmányának alapjához való törhetetlen ragaszkodás; a szent koronának, mint a belső egység és szilárdság palládiumának kultusza, és a nyugattal való kapcsolat, mint a magyar állam európai helyzetének biztosítéka. E három vezérmotívum egységes ér­vényesülése teremtette meg a nemzeti nagyság korszakait s ha akár belső gyen­geség, akár külső erőszak ezek valame­lyikét háttérbe szorította a magyar politi­kában, a következmény rövidebb. Vagy hosszabb időre mindig a nemzeti vissza­esés volt. Elég Lajos és Mátyás korára s az utánuk következő szomorú időkre mutat­nunk. A két nagy király fején teljes fényében ragyog Szent István koronája s oltalma alatt a szabad nemzet a nyugati kultúra szárnyain Európa vezérnemzetei sorába emelkedik. S ime: Mátyás halála után a korona fényének elhomályosulása csakhamar felszabadítja a hatalomért ver­sengő osztályérdekeket s a nemzet nagy királya sírjától harminchat év alatt eljut a mohácsi temetőhöz. Az ezután következő háromszáz év tör­ténete nem egyéb, mint hányódás egy­felől nyugat és kelet, másfelől a koroná­hoz való ragaszkodás és a nemzeti jogok védelmére támadó forradalmak között. A hosszú hányadáában aztán lassankint maguk ezek az alkotó elemek is veszen­dőbe mennek: a jogokért való küzdelem helyébe a tétlen önmegadás lép, a ko­rona tekintélyét a hatalom erőszaka pó­tolja s Magyarország megszűnik tényező lenni Európában, így találják a nemzetet az egyetemes megújhodás ifjitó hullámai s igy virrad rá a felvilágosodás nagy százada. Sorsa döntő fordulathoz ér s ha a pondviselés tartott még fenn számára hivatást ezen a földön, ujjátületése nem késhetik soká. &^j$Nem­ is késik. Megindul azoknak a i­dőbe jutott alkotóelemeknek egyen­lít való visszahelyezésével a magyar po­­litka vezéreszméi közé s befejeződik ak­kori, amikor azok összhangzó érvényesülése a nemzet sorsának intézésében a jövő­­számára biztosítva ivan. Megindítja Széchenyi a nyugati kul­túrával való kapcsolat helyreállítására célzó társadalmi reformokkal, folytatja Kossuth a nemzeti szabadság védelmében való ti­­táni küzdelem szervezésével és befejezi Deák a nemzet és a korona közti összhang helyreállításával, amely nemcsak a nyugat­tal való szoros összetartozást, hanem a nemzet erőinek szabad kifejtését is belát­ható időkre biztosítja. A nemzetre várt most a feladat, a kijelölt utón haladva, rég szunnyadó erőit a maga boldogulására felhasználni. És a nemzet megértette ezt a feladatot; egyre növekvő bizalommal haladt a kijelölt utón előre és fölfelé. Érezte és érzi a rögöket, amelyekre lép és érzi a verejtéket, amely a fölfelé való haladás fáradalmai közben ellepi; de érzi egyszersmind azt is, hogy a tespedés posványából lépésről-lépésre üdébb, szabadabb levegőbe jut, látóhatára mind felségesebb arányokban bontakozik ki s maga fölött mind közelebbről hallja azt a biztató szózatot, amelylyel a műveit nemzetek a civilizáció nagy versenymun­kájában való részvételre hívják. Érzi és tapasztalja, hogy ezen az útón van tere kifejteni mindazt a nemesebb őserőt, ami századok harcai alatt felhasz­nálatlanul szunnyadt ereiben. Jól érzi ma­gát a mindennapi küzdelemben, amelynek eredményeit mintegy a földből látja kinőni s biztosabb útnak tekinti azt a nemzeti nagyság eszménye felé minden hiú ábránd­nál, meddő sóvárgásnál és tétlen keser­­gésnél. És nem hagyja magát erről az útról, amelyet legjobbjai jelöltek ki számára, el­­téríttetni. A nemzet, ha egyes rétegeiben meg is téveszthető, a maga nagy egészében fel tudja ismerni a különbséget a Gondvise­léstől kijelölt vezérszellemek és azok kö­zött, akik a vezéri hivatást maguknak kö­vetelik. És összehasonlítást téve amazok és ezek közt, látja, hogy Széchenyi, Kossuth és­­Decik egy küzdelmekben kifáradt, erőtlen nem­zethez szólottak a remény és bizalom hang­ján, hogy új erőt öntsenek belé — ezek egy megerősödött nemzetet akarnak a kétségbeesés jajkiáltásaival bizalmatlanná tenni önmaga­ iránt. Széchenyi a beteg nemzetnek, amely már csak múltja emlékein tengődik, új, fényesebb jövőt igér, — ezek a tettvágy­tól és reménységtől duzzadó nemzetet hir­detik betegnek és katasztrófát jósolnak neki. Kossuth, mielőtt a nemzet élére akarna állani, leborul annak nagysága előtt s fennen hirdeti, hogy Magyarországot a poklok kapui se döntik meg, s ezek fölébe helyezik magukat a nemzetnek s ereje előtt szemet hunyva, kicsinyléssel mutatnak gyarlóságaira. Deáknak van ereje, oly időben, mi­dőn a méltatlan szenvedések özöne min­den hazafias szivet fellázított, mérsékletet hirdetni, hogy a hazát uj szenvedésektől megkímélje, — ezek minden kínálkozó al­kalmat megragadnak arra, hogy régi ellen­téteket felújítsanak s tápot adjanak szuny­­nyadó gyülölségeknek, amelyekből áldás nem fakadt még soha. Azok a nemzet erejére támaszkodva, a próféta-lelkek rendíthetetlen hitével és meggyőződésével várják az események fo­lyamát, amely eszméiket a történelmi kényszerűség ellenállhatatlan árjával viszi diadalra, — ezek ingadozó meggyőződé­sekkel fordulnak a nemzeti szenvedélyek­hez, hogy az azokból időnkint ki­induló áramlatok zavaros hullámain ve­zessék a nemzet hajóját bizonytalan célok felé. Ahol az összehasonlítás ilyen különb­ségekre vezet, ott valóban nem nehéz a választás s a politikai érettség alantabb fokán álló nemzetnek se volna mit ha­boznia, ha egyik oldalon a tényekben nyilvánuló siker, másikon a minden ag­godalomra jogosító bizonytalanság állana előtte. A nemzet régen választott. Döntött a hivatott vezérek mellett a politikai religiójává tette azokat az esz­méket, amelyekben múltja tanulságait és jövője biztosítékait ismerte föl. És az ünnepi pihenő után, amelyet pályája e nagy mérföldmutatójánál tartott, újult erővel indul tovább a kijelölt után a második ezer évbe: a véres harcok meze­jéről arra a verejtékes küzdőtérre, amelyen a nemzetek az emberi előhaladás művei­ben mérik össze fegyvereiket. Tudja, hogy az ítélet, amelyet a világtörténelem egy­kor róla mondani fog, attól függ, meny­nyire lesz képes ezen a küzdőtéren is megállani helyét. És e tudattal szívében, bízva kéri to­vábbi útjára Isten áldását, amelyet erős hittel és mindennapi buzgó imádsággal akar kiérdemelni: a szabadelvűség hitével és a munka imádságával. Mai számunk busz oldal»

Next