Pesti Napló, 1897. április (48. évfolyam, 91-120. szám)
1897-04-01 / 91. szám
KIFIZETÉSI Á BAK: Égisz éne ... 14 frt— kr. Félém------7 „ - „ Negyedévre 3 „ 50 „ Egy hóra........ 1 20 „ Egyes szint..............4 kr. Vidéken .......... 5 kr. T negyvennyolcadik évfolyam. Ol. sz. SZERKESZTŐSE 8: V11 Teréz-körut 31.ss, n-dik emelet. —en— KIADÓ HIVATAL: VI.,Teréz-körut 113. SS Megjelenik minden nap, ■sseyéevasArnapatin( Budapest, 1897. Főszerkesztő: Neményi Ambrus. Csütörtök, április 1. A pártok és a kiegyezés. Budapest, március 31. Mikor Szilágyi Dezső holnap kihirdeti, hogy a képviselőház a kvótabizottság tagjait megválasztotta, akkor nyílik meg voltaképpen az 1896-iki országgyűlésnek a munkaideje. Ami eddig történt — még az inkompatibilitási veszekedést is beleértve — az csak hangulat. Igaz, hogy olyan mérges hangulat, amilyen közvetlenül a háború kitörése előtt a készülődő feleknél uralkodni szokott. Érzi azt mindenki, hogy a jelen országgyűlésnek a sorsa nem apró összetűzések közben, hanem a kiegyezési hadjáratban fog eldőlni. Ennek az emlékezetes hadjáratnak az előestéjén kívánjuk az egyes pártoknak a helyzetét hű fotográfiában bemutatni. Reméljük, nem esik túlságos panasz amiatt, hogy egyik-másik alakot talán nem éppen «amatőr»-szemmel néztünk. A szabadelvű párton kezdjük. Hogy a párt ugyanazokat a férfiakat küldi ezúttal is a kvótabizottságba, akik a múlt parlamentben az országosan ismert és helyeselt álláspontot elfoglalták, az egymagában elegendő programm. Ha a szabadelvű pártnak nem sikerülne oly kiegyezésnek a megteremtése, amely egészében a múlttal szemben haladást jelent, akkor az országnak csak egyetlen szolgálatot tehet, azt, hogy vezető szerepétől visszavonuljon Tudnia kell a pártnak, hogy a kiegyezéstől nemcsak a kormánynak a fenmaradása függ — ami még a kormány előtt sem lehet a legelső szempont — hanem a pártnak a politikai hitele és a dualizmusnak a létalapja. Ha a mostani nagy többség — dacára annak, hogy olyan nagy, vagy azért, amiért olyan nagy — a kiegyezésnél nem állaná meg a helyét, ezzel a nemzet közszellemének egészen új irányt mutatna. Az ilyen eredmény egyenesen arra utalná a nemzetet, hogy Ausztria példáját követve, állandóan a kiegyezési alap ellen törjön. Ha az a konzervatív közjogi irány,amely az utolsó választásoknál országszerte győzedelmeskedett, a mi pozíciónknak a gyengítésére vezetne, akkor az önfentartási ösztön arra utalná a nemzetet, hogy maga is pályázzék arra a jutalomra, amely a dualizmus engesztelhetetlen ellenségei számára virít. És mert a szabadelvű párt legutolsó embere is érzi, hogy a meginduló harcban a kormánynak vagy magának a pártnak a bukása aránytalanul kisebb baj volna, mint a kiegyezés gondolatának a bekövetkezhető csődje — azért a párt nevével és hírnevével csak olyan kiegyezést fedezhet, amely igazolja azt a politikát, amelyet a nemzet az utolsó választásoknál felkarolt. Ha a szabadelvű párt kielégítő eredményeket nem tud elérni, akkor nem ő fogja az új kiegyezést megcsinálni — ha ugyan megcsinálják. Ennyit a többségről. Amikor ezek után a nemzeti pártra áttérünk, mint amely közjogilag legközelebb áll a szabadelvű párthoz, tartozunk neki azzal az elismeréssel, hogy az itt vázolt helyzetet fölismerte és bizonyos pontig logikusan járt el azzal, hogy egész erejét a kiegyezési tárgyalásokra rezerválta. Ha valakinek, akkor a nemzeti pártnak a jövendője ezen a ponton dől el. Ha a mostani alkalmat is elmulasztaná, vagy ha hivatásáról és múltjáról annyira megfeledkeznék, hogy a szélső balnak függelékévé szegődnék, akkor a kiegyezés után létjogosultsága végleg megszűnnék. Különös jóslási tehetség nélkül megmondhatjuk már ma, hogy a nemzeti párt vezérei egy újabb vereségre következő napon táboruknak a helyét megtalálnák, a táborkarukat csak részben megtalálnák, a csapatjaikat azonban egyáltalában nem találnák meg sehol. A szó legszorosabb értelmében vett élet-halálharcot folytat tehát ezúttal a nemzeti párt és magatartása bizonyítja, hogy ennek tudatában van. Már az a javaslat, amelylyel Horánszky Nándor tavaly a nyilvánosság elé lépett, mutatta, hogy nem az ellentétek kiélesítésére törekszik, hanem inkább azoknak áthidalására. A mi benyomásunk az, hogy nemcsak Horánszky Nándor, de gróf Apponyi Albert is az új kvótabizottságban ezt az irányt fogja folytatni, olyképpen, hogy a hatvanhetes pártoknak a szolidaritása, legalább ebben a kérdésben és legalább Ausztriával szemben, határozottan dokumentálva lesz. Nem számítjuk a hatvanhetes pártok közé a néppártot, amelynek körében — az eddigi nyilatkozatok után ítélve — megvolna a hajlandóság oly kiegyezést is lenyelni, amelyet a szabadelvű párt és még inkább a nemzeti párt magától messze elutasítana. A néppárt különben többnyire új emberekből áll, akikben alig lesz meg a kellő tudás és tapasztalás, hogy a vitás nagy kérdésekben bármi tekintetben is döntőleg felléphessenek. A kiegyezés elleni küzdelemnek a súlypontja tehát a Kossuth-pártban van. Ennek is egész tárgyilagosan rajzoljuk meg a helyzetét. Néhány nap óta különböző híreket terjesztettek, amelyek a párt benső egységének megbontásáról és a Kossuth Ferenc vezetése ellen felmerült állítólagos elégületlenségről szóltak. Magunk is tudomást vettünk ezekről a hírekről, de, az igazsághoz híven, konstatáljuk, hogy a pártnak számottevő és múltjuknál fogva is legtiszteltebb férfiai Kossuth Ferencről a legnagyobb ragaszkodással nyilatkoznak. TARCA A fölkel foga. — A Pesti Napló eredeti tárcája. — Irta: Szomaházy István. Alulírottat, az önök alázatos szolgáját a minap nagy megtisztelés érte. Egy neves zeneszerzőnk, akit mi a magyar Ofenbach néven szoktunk illetni, azzal a kéréssel fordult hozzám: Írnék neki librettót legközelebbi operettje számára. Ki ne írna szívesen librettót? Maga az olaszos név is imponál nekünk, irodalmi strébereknek, mert elvégre mégis csak más dolog, ha az ember az előkelő librettó-iró nevét biggyesztheti a névjegyére, mintha a regény- vagy novellairó egyszerű címével kénytelen kitölteni az adófizető ivét. Egy vidéki nagybátyámnak, aki egész életében csak vetéssel és aratással foglalkozott, rögtön meg is írtam: «A jó Isten fölvitte a dolgomat, édes bácsi, végre elértem azt, amire annyi idő óta vágyódom: librettóiró lett belőlem.*» A bácsit, aki életében most hallott először librettóról, olyan érthető büszkeség fogta el, hogy rögtön gratulált a család nevében, mégpedig nem levelezőlapon, mint eddig szokta, hanem egy rózsaszínű pénzesutalványon. Az első kérdés, ami köztem és a Mester közt fölmerült, a librettó tárgya volt. Micsoda kor legyen az, amelyben operettünk meséje lejátszódjék? A Mester (a zeneszerzőt rövidség okáért Mesternek szoktuk hívni) értelmetlenül nézett a szemembe. — Furcsa kérdés, mondta vállat vonva — természetes, hogy a rokokó-korszakból veszszük operettünk meséjét. A tenoristának ezüsttel hímzett frakkot és hófehér harisnyát kell viselnie, a primadonnának pedig aranynyal hímzett frakkot és rózsaszínű harisnyát. — Hát a primadonna férfiruhában jelenik meg? — Gyermek, mondta a Mester nagyot kacagva, — hát csak nem képzeli, hogy a primadonna női ruhát visel ? Miben különböznék akkor az operett a vígjátéktól? Beláttam, hogy a Mesternek igaza van, s nyomban hozzáfogtam ahhoz, hogy a mesét elkészítsem. Rövid gondolkodás után körülbelül a következőkben állapodtam meg: Dorozsmán a XVI. század végén cour d’amourt vagyis magyarul szerelmi törvényszéket tartanak. E cour d'amour elnöke Boldizsár, zenggi püspök, aki egymásután kihallgatja a panaszra jelentkező feleket. Megjelennek többek közt Lóránt, madárhangutánzó, Lappert, hódmezővásárhelyi kormányzó és Domonkos, a canterbury-i érsek főszakácsa. Mind a három szerelmes Estrella spanyol táncosnőbe, aki valamennyi udvarlóját az orránál fogva vezeti. Boldizsár püspök, aki előtt két égő gyertya áll, sorra meghallgatja a panaszokat, s végül kimondja az ítéletet, mely szerint Estrella azé lesz, aki a mexikói fölkelők vezérét elfogja és Dorozsmára hozza. Különféle hányattatások után, melyek az operett festői kiállítására bő alkalmat nyújtanak, Lóránt madárhangutánzó fogja el a fölkelők vezérét, míg a kormányzó és a canterbury-i érsek főszakácsa hoppon maradnak. A lakodalmat nagy vigasságok közt megtartják és a zenggi püspök atyai áldásával illeti a boldogságban úszó szerelmeseket. A Mester, aki, nagy figyelemmel hallgatta meg a librettó vázlatát, jóindulattal bólogatott. — Csinos mese, mondta méltánylattal,— de ha megengedi, tennék rá néhány észrevételt. Elsősorban is hol a primadonna, aki férfiruhát visel? — Hopp, erről megfeledkeztem, szóltam szégyenkezve. — Nem nagy baj, mert néhány ügyes tollvonással könnyen segíthetünk a bajon. Estrella ugyanis, aki szemtanúja akar lenni a lovagjai küzdelmének, maga is férfiruhába öltözködik s kardosan, rózsaszínű harisnyában megy el a fölkelők táborába. — De nagyobb hiba, hogy a librettóban nincs elegendő bonyodalom ... — Bonyodalom? — Természetes. Ha a tanácsomra ad valamit, a második felvonás elején kideríti, hogy Lappert, a hódmezővásárhelyi kormányzó, a zenggi püspök természetes fia, míg a canterbury-i érsek voltaképp egy szegedi halászmester átöltözködött felesége. Ez először is közelebb hozza a librettó tárgyát a magyar viszonyokhoz, másodszor pedig üde változatosságot vegyít a cselekmény menetébe. — De szabad tudnom, hogy hol játszódnak le az egyes felvonások ? — Az első Dorozsmán, a szerelmi törvényszék előtt, a második Mexikóban, a harmadik a dorozsmai főutcán. A Mester fitymálva intett. — Naiv fiatalember,mondta— az operettnek legelső kelléke, hogy festői legyen. A mexikói felvonásba még keverhet az ember némi színeket, de ugyan mit akar Dorozsmával? Az első felvonás egy tengeri fürdőben fog játszani, a második, Isten neki, Mexikóban, a harmadik pedig Korzika szigetén, a vendetta hazájában . .. Mai számunk tizen. .it oldal.