Pesti Napló, 1897. november (48. évfolyam, 304-332. szám)

1897-11-02 / 304. szám

RLOmfTfiSl­AKAI: Kféa im-U frt-kr, filévro _ _ T « — « Bír»*tevro _ 3­­ 59 « »CT him _ 1 « 20 « -130­Bffw nám----— 4 ki. VMitaa----------- 6 « Negyvennyolcadik évfolyam. 304. sz. SZKB KESZTÖ SÉfl t VX., Teréz-körút SLCB Il dik emelet. -É3K­KIADÓHIVATAl­ VI., Teréz-körút 33. U -KC5-Megjelenik minden m­i, ünnep de tmamp­után !» Budapest, 1897. Főszerkesztő: Neményi Ambrus. Kedd, november 2. Ausztria válsága. Budapest, november 1. Nemcsak a politikai világ, de az egész közvélemény feszült figyelemmel tekint Bécs felé. Azt a hirt, hogy a mai nap folyamában ő felsége elnöklete alatt koronatanács volt, bécsi levelezőnk meg­cáfolja. Tényleg, az esti órákig döntés még nem történt. Báró Bánffy bécsi útja a delegációk ügyével áll kapcsolatban, mert a delegációkat minden körülmények kö­zött összehívják, mihelyt Golub­ovszky Olaszországból visszaérkezik. Ez már hetek óta elhatározott dolog. Ennélfogva a dele­gációt jövő héten megválasztják és novem­ber közepén tárgyalni is fog. Különben is a magyar delegáció, mint hivatalos neve mutatja, közjogilag nem egyéb, mint az országgyűlésnek a közös ügyek tárgyalá­sára kiküldött bizottsága. A delegációk közelebbi ülésezésével kapcsolatos kérdések egyébiránt e pilla­natban csak második sorban állanak. A főkérdés az osztrák kormány helyzete s az osztrák parlamenti zavarból való ki­bontakozás. Badeni grófot a korona egy­előre elejteni nem hajlandó s ennek ér­telme az adott viszonyok közt alig lehet más, mint az, hogy az ő visszalépésével egyidejűleg biztosítani kívánják legalább a provizórium-törvény elfogadását. Hogy miként fogják ezt elérni, az bennünket közvetetlenül nem érdekel. A magyar ér­dek azt kívánja, hogy valamiképpen meg­találják az utat a békés kibontakozásra. Hir szerint báró Chlumetzky vállalkozott volna a közvetítő szerepére, de az bizo­nyos, hogy eddig legkisebb nyoma sincs annak, hogy akár a német ellenzék meg­puhulni készülne, akár pedig a többség a harcot feladná. Tegnap ő felsége Badenit hosz­­szabb kihallgatáson fogadta , ezt min­denki természetesnek találja, mert hisz az uralkodó hosszabb ideig távol volt s az osztrák kormányelnök , első feladata volt neki a helyzetről jelentést tenni. A mai nap folyamán ismét kihallgatáson volt gróf Badeni ő felségénél s ebben sincs semmi meglepő. Egy bécsi lap az a hire, mintha gróf Badeni már benyújtotta volna lemondását, valamint a Prágában és Salz­burgban elterjedt különös hírek is alap­talanok s csak azt mutatják, hogy a köz­vélemény mily türelmetlenül­ várja a dol­gok fejlődését. Hogy gróf Badeni bejelen­tette készségét, hogy­ félrevonul, ha a hely­zet tisztázása ezt " szükségessé tenné, ez annyira magától értetődik, hogy hozzá bármily kommentárt csatolni feles­legesnek tartjuk, de hogy ez még nem azonos a forma szerinti lemondással, az világos. Különben, ha Badeni még ma le nem mondott, azért könnyen megeshetik, hogy 8—10 nap múlva megy. Maradása egyszerűen politikai lehetetlenség — vissza­vonulása tehát csak idő és alkalom kérdése. Aki az uralkodónak válságos helyze­tekben rendesen tanúsított magatartását ismeri, az rögtöni elhatározásokat nem várhatott. Semmi sem jogosít arra a föl­tevésre, hogy ő felsége a jelen alkalom­mal eltérne ama régi szokásától, hogy fontos pillanatokban minden hivatott té­nyezőt meghallgat­­••vak miután a hal­lott véleményeket beható megfontolás tár­gyává tette, érleli meg elhatározását, így lesz ez a mostani helyzetben is. A pártok egyelőre harcias hangulat­ban várják a helyzet további fejlődését. Csütörtökig azonban, mikor a reichsrath képviselőházának legközelebbi ülése lesz, sok minden történhetik. Ha sikerülne addig valami oly megoldást találni, amely újabb botrányok elkerülését teszi lehetővé, ez nagyon örvendetes és kívánatos volna. Azonban találgatásokba bocsátkozni, vagy optimisztikus reményeknek tért engedni nem tanácsos. A helyzet a lehető legfeszültebb, az indulatok mind a két párton a legmagasabb fokot érték el. A jobboldal, amelyet a pénteki balsiker mélyen lehangolt, kezd felocsúdni pillanatnyi csüggetegségéből. Azt nem tagadják, hogy a provizórium­törvény keresztülvitelére rendelkezésre álló úgyis rövid időből öt napot vesztettek, de el vannak határozva, hogy ezt a veszte­séget kipótolják s a csütörtöki éji ülésben a provizórium-törvény első olvasását ki­­küzdik. A német ellenzék, részint a múlt­kori sikertől vérszemet kapva, a jövő csü­törtökre még fokozottabb erővel s részben új eszközökkel szándékozik folytatni az obstrukciót. Lec­er tizenkétórás beszéde erősen izgatja a szónoki ambíciókat s Funke képviselő a csütörtök délelőtti ülésben hétórás beszédet szándékozik tar­tani, hogy az esti ülés kezdetét kitolja. Ez a mindkét részről mutatkozó harci kedv jelentheti újabb hosszú küzdelmek kez­detét, de jelentheti esetleg gyors és váratlan fordulatok közellétét is. A politikai szenvedé­lyek is alá vannak vetve a lélektan általános törvényeinek, amelyek szerint a feszültség bizonyos határon túl nem fokozható. Mi­kor a politikai küzdelem az idegek és a beszélő szervek harcává fajul, akkor bekövetkezhetnek olyan szélsőségek, ame­lyek minden eddigit túlhaladnak, de be­következik a felek kimerülése folytán a józanabb fölfogás felülkerekedése is. Ta­lán mondanunk is fölösleges, hogy mi az utóbbit tartanók minden tekintetben kí­vánatosabbnak. Különösen kívánatosnak TÁRCA. Egy francia gárdatiszt emlékei a forradalomból.* — A Pesti Napló eredeti tárcája. —■ A turini királyi könyvtár miscelláneai közt egy kis kvart-alakú, egyszerű kötésű kézirathalmaz lappangott sokáig: Memoires de la Révolution de France» címmel, amely­nek fontos tartalmát csak a «manuscrit précieux et unique» jegyzet engedte sejteni. Egyikétől származhatott az irat ama sok francia emigránsnak, akik a forradalom kitörése után rajokban lepték el a legitim királyságok udvarait, hogy képviseljék ott a hazájukból száműzött monarcikus eszmét, fentartsák a külhatalmakkal a diplomáciai összeköttetést s előkészítsék a Bourbonok visszatérését Francia­­ország trónjára. De ki lehetett az anonym kézirat szerzője? Ezt is kiderítette Roberty minden kétséget kizáró kutatások alapján s így láthatott most végre napvilágot az érdekes históriai dokumentum beigazolt szerzője, Maleyssie neve alatt. A nagy forradalom panegyristáinak dythi­­rambjait ma már szétfúrta a történeti kritika szigorú elemzése. Látjuk a vért, látjuk a szennyet a forradalmi mámor hazug pose­ai mögött. S mindezt abban az arányban, amint a családi arhívumok zárai fölpattannak és előadják rejtekeikből a könyek és üldözések közvetetlensége alatt papírra tett benyomáso­kat. A reakció egészen jogosult, de azért az objektív történetírásnak ebben az irányban is föladata megóvni pártatlanságát s hideg ítéle­tének mérlegén egyenlíteni ki a szenvedé­lyes elfogultságból eredő mindkét oldalú túl­zásokat. Mindenesetre érdekes és tanulságos azon­ban egy tisztavizü royalistának, amilyen Ma­­leyssie, tollából olvasni fölfogását az esemé­nyekről, Ítéletét a szereplő egyéniségekről s leleplezéseit azokról a titkos rugókról, ame­lyek a nagy katasztrófa megdöbbentő jelenet­változásait mozgatták és irányozták. Érdekkel kisérhetjük, a politikai és pártnézetek ezen vibráló hullámzásában miként válik ki például az ünnepelt szabadsághős, Lafayette alakja Ma­­loyssienél egy közönséges gonosztevővé, akit ri­deg becsvágya emel a nemzetőrség élére, aki semmi bűntől sem riad vissza, ha azzal szemé­lyes érdekei kielégítésére szolgálhat, s akit még ott is, ahol a királynak kétségtelenül nagy szolgálatokat tett, nem annyira lelke nemes indulata s érzületének igazságossága vezetett Maloyssie szerint, mint inkább az a rejtett ok, hogy az orleánsi herceggel meghaso­­nolva, nem akarta siettetni annak trónrajutá­­sát, így akkor is, mikor az október 5-diki és 6-iki mészárlások után közbelépésével lecsilla­pította a vérszemre kapott csőcseléket s XVI. Lajost megjelentette palotája ablakában, hogy kijelentse alkalmazkodását jó népe óhajtásához s visszatérését Párisba. Az emberi cselekedeteknek s rugóiknak ily ellentétes felfogása mellett kétségeskednünk kellene abban, hogy létezik-e egyáltalán külső etikai mértéke a közéleti szereplésnek ? Vájjon nyerhetünk-e egyáltalán teljes objektív képet a história aktív személyiségeiről abból a kö­zelségből, ahonnan a kortársak erősen in­dividualisztikus világában a ráfogás és rágalom, a sértett érdekek és szándék­­talan félreértések ezerfelé húzó torztük­rében jelentkezik képük ? És ha nem, akkor mire alapítják a késő nemzedékek ítéletüket, hogyan hatol át szemük a múlt borongó szür­keségein, hogy fizikai és lélektani valóságában ragadják meg azt az élő és működő erőt, mely a foliók és pergamenek kibetűzött poros gar­madái dacára is örökre megfejthetetlen isme­retlene marad a történetírásnak — az embert, az egyént. Nyilvánvaló azonban, hogy Maleissye túl­ságosan apró tényezőkre bontja szét a kortár­sak minuciózus közellátásával ezt a nagy his­tóriai revelációt, amely a francia forradalom­ban tárul elénk. Emlékiratai abban nem lát­nak egyebet, mint az orleánsi herceg féktelen hatalomvágyának eszközét, amelylyel maga ré­szére akarta egyengetni a trónhoz vezető utat. Maloiss­e szerint ő vezette a fölkelő népet Versaillesbe abban a reményben, hogy vagy ott helyben mészárolják le a királyi családot, vagy pedig menekülése közben döfik le or­gyilkos kezek. A flandriai ezredet ő nyerte meg százezer tallérral, épp úgy a versaillesi nemzetőrséget is célzatosan terjesztett rágal­mai által, s az október 5-diki rettentő zavar­gásokat is pénzen szította. Szavahihető forrásból hallotta Maleissye, hogy e napon Versaillesben ezer meg ezer hang kiáltotta: «Éljen Orleans királyunk!» Komolyan állítja azt is, hogy midőn a vérengzések után ugyanaz az egyén, aki két testőr fejét ke­gyetlenül levágta, véres kézzel megjelent Taloris svájci, a királynő főpalotamestere pá­holyában, hogy pipára töltsön, ezeket beszélte neki: «No bizony, érdemes is volt idehívni engem csak azért, hogy két testőr fejét le­ *) Général De Maleissye: Memoires d’nn officier anx gardes frangaises (1789— 1793). Publiés par M. G. Roberty, profesaeur á l’aoademie militaire de Turin. Paris. Librairie Plon 1897. Mai számunk tizenhat oldal.

Next