Pesti Napló, 1898. április (49. évfolyam, 91-119. szám)

1898-04-01 / 91. szám

ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Erész évre 14 frt — kr. Félévre Negyedévre 3 „ 50 » Egy hóra ... 1 „ 20 „ Ex.­Egyes szám ........4 kr. Vidéken..................5 „ Negyvenkilencedik évfolyam. 91. sz. SZERKESZTŐSÉG: VI., Teréz-körút ai. sz. 11-dik emelet.­­4»­KIADÓHIVATAL: VI .Teréz-körút 23 sz. Megjelenik minden nap, ünnep és vasárnap után is. Budapest, 1898. Főszerkesztő: NEMÉNYI AMBRUS. Péntek, április 1. Kérjük azokat a vidéki tisztelt előfizetőinket, akiknek előfizetése március 31-én lejárt, hogy előfizetésüket az illető postahivataloknál minél előbb meg­újítani szíveskedjenek, nehogy a lap szétküldésében fenakadás legyen. Tessék lemondani! Budapest, március 31. Most, midőn a fák rügyedzenek s az egész természet ébred, a múlt őszön a fővárosi közgyűlés által szerencsésen elhantolt adóemelési javaslatok is újra kibújnak a föld alól. A főváros gazda­sági és pénzügyi ügyosztálya tudvalevő­leg tavaly egy terjedelmes munkálatot dolgozott ki, amelyben nem kevesebb, mint hét új adó behozatalát javasolta. A közgyűlés, tekintettel arra, hogy Budapest rendes bevételei az utolsó 22 év alatt úgyis 5 és félmillió forint­ról 15 millióra emelkedtek, visszautasí­totta az adóemelést. Senki sem kény­szerítheti a fővárost, hogy beruházá­sokra évenként nagyobb összegeket fordítson, mint a­mekkoráknak kamat­szükséglete a természetes növekedés foly­tán előálló jövedelmi többletekből fe­dezhető. Az újonan választott tisztikar, név­­szerint pedig annak feje, Halmos pol­gármester a fentebbiekben kifejezett Programm alapján lett az ügyek élére állítva. Ez a programm nem kivihetetlen, sőt ez az egyedüli, mely mellett a fő­város fölvirágzása beláthatatlan időkig biztosítható. De keresztülviteléhez komoly akarat és elszántság kell. Kényelmesebb az a másik rendszer, mely abban áll, hogy folytassuk a pazar gazdálkodást, mely mellett vígan tenyészik a büro­kratizmus és gazdagodnak mindenféle vállalkozók, ellenben az e rendszerből származó kiadási többleteket rakjuk adóemelések alakjában a lakosság vál­­laira. Kényelmesebb ez a rendszer, de aránylag rövid idő alatt a város fejlő­désének megakasztására vezet, mert a már most is nehezen elviselhető köz­terhek fokozása a fővárosi élet meg­drágítását, az ipari és kereskedelmi föllendülés megakasztását fogja maga után vonni. Mikor a belügyminiszter a legutóbbi költségvetést jóváhagyó leiratában föl­hívta a közgyűlést, hogy szakítson az eddigi gazdálkodási rendszerrel, mert különben kénytelen lesz gondnokság alá helyezni a fővárost, nem értette s nem érthette azt, hogy az említett két rendszer közül kövesse a város a másodikat, amelynek alapelve az adó­emelés. Ha a miniszter ezt értette volna, akkor nem sürgethette volna az eddigi gazdálkodás megszüntetését, mert hisz ennek összes pénzügyi bölcse­sége éppen az adóemelésben merült ki Hogy a tanács maga is az ügymenet célszerűbbé s ezáltal olcsóbbá tételét tartotta a helyes útnak, mutatja az, hogy ez irányban eszmecserét indi­kázódó füst . . . Emberek és mindenütt emberi mesterkedés. Ifjúsága merült föl emlékezetében — el­múlhatott azóta már egynéhány tél! — és eszébe jutott, hogy itt pompás helye volt egynémely derék hollócsaládnak. Hosszú, végtelen mezőségek, amelyeken töméntelen fiatal nyúl és madárka nyüzsgött, arra le a par­t felé pedig vad libák és gyönyörű, nagy tojások ... Szóval oly sok és külömböző fajta csemege akadt, hogy külömbet és többet nem is lehetett volna kívánni. Most azonban ház ház mellett áll, arany­sárga szántóföldek és zöldelő síkok. Ámde az eleség oly kevés, hogy egy öreg, méltó­ságteli hollónak mértföldeket kellett szállania azért a rongyos disznófülért. Az emberek!. . . Igen, az emberek! . . . Az öreg madár ismerte őket. Emberek között nevekedett fel, még­pe­dig egynéhány finomabb ember között. A nagy udvarháznál, egészen a­­város közelé­ben, töltötte el gyermekéveit és ifjúságát. És mindig, ha útja éppen az udvarház fölött vitte el, magasra lebbent föl a leve­gőbe, hogy ne ismerjenek rá. Mert mikor lenn a kertben egy hölgyalakot látott sé­tálni, azt gondolta, hogy az a fiatal kis­asszony berizsporozott hajjal, franciás sza­laggal ékesítve, valóban pedig csak a lánya volt, hófehér fürtökkel, özvegyi főkötőben. Hogy jól folyt-e a dolga azoknál az embe­reknél ? No ... Úgy, úgy ... Ahogy éppen vesz­­szük. Étel bőviben volt, de sokat is kellett tanulnia .­­. . És fogság volt csak mégis .. . tett meg. De a jószándékú kezdés csakhamar zátonyra futott. Ma már az optimisták is belátják, hogy ha a mos­tani fővárosi tanács egyszer szervezni, ügyrendet módosítani kezd, ez csak az irka-firka szaporítását, új hivatali állá­sok teremtését, a költségek szaporítását, szóval a mindent elnyomó, minden erőt fölszívó bürokrácia továbbfejlesztését je­lenti. A főváros közigazgatásából ki­veszett a lélek. Egy óriási, de rozoga gépezet ez, amelyben a tehetséges em­ber is csakhamar automatává alakul át. Ebben a rozsdás gépezetben a súrlódás oly nagy, hogy az erők legjavát fel­emészti. A város ügyeinek intézői­éhez a rubrikázó automatához — mely a száját egyre nyitva tartja, elnyeli a pénzt, de gyufát nem ad — hozzányúlni nem mernek. Úgy magyarázzák tehát a mi­niszter leiratát, hogy az eddigi gazdál­kodási rendszerrel való szakítás azt jelenti: hagyjuk meg a rendszert, de emeljük az adókat az egész vonalon. Nosza rajta, exhumálták a gazdasági és pénzügyi ügyosztálynak a múlt őszön eltemetett munkálatát s hamarosan vé­gigtárgyalták azt, elfogadván az abban javasolt hétféle teheremelésből hatot. A­z egyetlen házbérkrajcáremelésre mel­lőzték. Ellenben javaslatba hoztak egy­némely új dolgot is. Elfogadták a kövezést s csatornázási járulékok emelését, most pedig törik magukat újabb járulékok fel­találásán. Elfogadták a külön községi jó-Fogság, amelyhez első idejében levágott balszárnya, később pedig becsületszava kö­tötte, amint az öreg úr szokta mondani. Ezt a becsületszót szegte meg eggy bol­dog, mámoros tavaszi reggelen, mikor egy üde, ragyogó fekete hollóhölgyike szállt át a kert fölött. Röviddel azután . .. bizonyára elmúlt már egynéhány tél... újra visszatért. De több idegen fiú kővel hajigálta meg, az öreg úr és a kisasszony nem volt odahaza. «Bizonyára a városba mentek», gondolta a holló és nemsokára újból odaszállott. De újra csak úgy fogadták. Ekkor az öreg, tiszteletre érdemes ma­dár (bizony megöregedett!) megsértődött és most magasan szállott el a ház fölött. Sem­mit sem akart tudni az emberekről. És az öreg úr és a kisasszony­t ugyancsak vár­hatták!... Mert várták, erről a holló meg volt győződve. És mindent, amit megtanult, elfelej­tett; a nehéz francia szavakat, amelye­ket a szalonban tanult a kisasszonytól, éppen úgy, mint az erősebb, de határtala­nul könnyebb káromkodásokat, amelyeket, a cselédszobában lesett el úgy jószántából. Két emberi szólásmód maradt meg csak emlékezetében, tovatűnt tudományának két szélsősége. Ha igazán jókedve volt, megtör­tént néha, hogy így kiáltott fel: «Bon jour — Madam» ... De ha haragos volt, dühösen rikácsolta: «Vigyen el az ördög!» Gyorsan és biztosan siklott át a ködös levegőn; messziről már lehetett látni a hullámtörés fehér koszorúját a part mentén. TÁRCA. A holló. — Norvég elbeszélés. — Irta: Kielland L. Sándor. Magasan a mezők fölött egy vén, méltó­­ságteli holló szállott. Még sok-sok mértföldet kellett maga mö­gött hagynia a tengerpart hosszában, hogy kiáshassa azt a disznófület, amelyet jobb időkben ott elrejtett. Késő őszbe fordult már az idő és bizony híján volt az ele­delnek. Ha egy holló száll fölöttünk — mondja Brehm apó — akkor csak körül kell néz­nünk és többet is fölfedeznünk. De sokáig és élesen nézhettünk volna arra, a­merről a vén, méltóságteli holló szállott — csak szállott egyesegyedül. És anélkül, hogy bármivel is törődnék, lomhán lebegett erős, szénfekete szárnyán, keresz­tül a nehéz, ködös levegőn, egyenesen nyu­gat felé, hangtalan némaságban. De amint lassan és gondolkodón szál­lott, szállott. Önkéntelenül is látta éles szemé­vel az alatta tovahúzódó vidéket és az öreg madár boszankodott. Évről évre több és szélesebb lett ott alant az a sok zöld és sárga sáv; darabról darabra szakították ki a pusztaság földjét; azután apró házak támadtak vörös cserép­fedővel, alacsony kémények és vastagon Mai számunk húsz oldal.

Next