Pesti Napló, 1898. július (49. évfolyam, 180-210. szám)

1898-07-01 / 180. szám

Kérjük vidéki tisztelt előfizetőinket, hogy előfizetésüket az illető postahivata­loknál minél előbb megújítani szí­veskedjenek, nehogy a lap szétküldésében fenakadás legyen. Állami és kötelező biztosítás. Budapest, június 30. Az utolsó napok szerencsétlenségét egész terjedelmében áttekinteni még mindig nem bírjuk. Az ország nagy­része, némelyek szerint egy egész har­mada, kegyetlenül van sújtva, nem úgy, mint kedvezőtlen aratás sújtani szokta, amikor kevese terem a gazdának, ha­nem oly teljesen, amint csak valóságos katasztrófa teheti. Nem országos a baj, szűkebb körre szorítkozik, de ott aztán teljes. Egyes vidékekről azt írják nekünk, hogy tegnap még egy kis eső után csengtek az emberek. Az ország túlnyomó részében nincs baj és a legjobb auspiciumok közt kezdődik az aratási munka. De van sok olyan hely, mely a teljes pusztulás képét mutatja. Egy vesztett csata után olyan lehet a had­sereg kedve, mint amilyen például azon az egész vonalon, mely Budapesttől Hatvan vidékéig terjed, a falusi népé, mióta Isten haragja tönkretette remé­nyeit. Érezzük, hogy a sajtónak ily időben feladata nem a lehangoltságot nö­velni, hanem bátorságot és önbizalmat önteni a csüggedőkbe. De összeszorul a szívünk, ha a hozzánk érkezett tudósí­tásokat végignézzük és nem tudjuk, kit sajnáljunk jobban: a birtokost, a kis­gazdát, vagy a munkást? Szerencse a szerencsétlenségben ilyenkor a biztosítás. Ennek jótétemé­nyét csak két osztály nem élvezi: a leggazdagabb és a legszegényebb. A lati­fundiumok nagy része «önmagában» biz­tosít és ezzel a saját szempontjukból észszerűen cselekszenek az illetők. A kisbirtokos ellenben a jogbiztosításra nem igen adja magát, mert nem szokásos, s nem telik. A munkásé után a sújtott vidé­ken a parasztgazda sorsa a legmostohább. Tűz ellen is keveset biztosít, hát még jég ellen! Az olyan három nap tehát, mint az utolsó, koldusbotra juttatja egy évre — hogy ha nem örökre. És most talán a hivatalos körök is elismerik annak az aktualitását, amit régtől fogva hirdettünk, hogy a tűz- és jégbiztosítás ügyét az államnak kell szerveznie. Azért emeljük ki különösen a tűz- és a jég­biztosítást, mert úgy halljuk, az új biztosítási törvény már munkában van és előreláthatólag az őszi hónapokban fog a képviselőház elé terjesztetni. De a tűz- és jégbiztosításnál első a gazdasági és állampénzügyi szempont. Itt egy nagy és életbevágó elhatározás kell, mert erre más­ megoldás nincs, csak az állami és kötelező tűz- és jégbiz­tosítás. Hiszen a mai katasztrófa láttára bizonyára az unalomig fogják ismételni, hogy addig nem lesz boldog a magyar, míg iparosország nem vagyunk. Ami a «boldogságot» illeti, nem mernék ezt feltétlenül megjósolni, de kétséget nem szenved, hogy gazdaságunkat ki kell vet­kőztetnünk szánalmas egyoldalúságából. Csakhogy ez (még önálló vámterület mellett is) hosszú éveknek, talán egy nemzedéknek a kérdése. Addig pedig mindig többé-kevésbbé az időjárástól függ a földművelő-társadalom sorsa. És ha államilag gondoskodunk az árvíz ellen való védelemről, nincs ok, miért utasí­taná el magától az állam a tűzvész és a jégverés ellen való védelemnek a szervezését. Maguk a társaságok a jégbiztosítást a beteg üzletágak közé számítják és talán nincs is nagy hajlandóságuk éppen ezt fejleszteni. Az 1897-iki évben is veszteséggel záródott a jégbiztosítás — hát még az idén! De a krónikus veszteséget némileg meg­okolják az abnormis szerzési és igaz­gatási költségek, melyek a díjbevétel­nek tetemes részét felemésztik. Nem mondjuk, hogy az állam ezt az összeget tisztán megtakarítaná, de állítjuk, hogy olcsóbban dolgoznék és hogy a díjakat leszállíthatná. A magas díjak riasztják el a kisgazdát, a díjak magasságának oka pedig az őrült verseny, melyet a kartel csakis egyik irányban enyhít, abban az­­irányban, hogy a társaságok egymást ne öljék. Ellenben a biztosító közönség a versenyből nem lát hasznot, a kartelből még kevésbbé lát hasznot. A rengeteg költség teljesen improduktív módon úszik el a közvetítésre, mert ismételten hangsúlyozzuk, hogy a tár­sulatok erre az üzletágra úgyszólván állandóan ráfizetnek. Olvasóinknak talán még emlékezete- TÁRCA. Jégverés. — A Pesti Napló eredeti tárcája. — Babonás hit büszke gunyolói, fölényes mosolygástok tárgyául szolgáltatom ki e­lőre írásomat. És szólok most az uj Sodomáról és Gomorráról, — mely nagyobb és romlottabb a réginél s szólok a pusztulásról, mely ez álszenteskedőn vétkező nemzedéket fenye­geti s szólok az örök természetről, mely —­ mint mondják — emberek erényével, em­berek bűnével csöppet sem törődik .. . Életet érlelő fény, hő és permeteg áldá­sos ereje, — életet irtó mennykőcsapások, jégverések, záporos szélvészek kárhozatos hatalma nem vonul el kétkedésben s tudás­ban egyaránt gazdag lelkem előtt oly közönyös-fönségesen, horgy napsugár vagy villám, szellő-susogás vagy égzengés jelével, avagy más mi módon ne beszélne hozzám. Álmokat látó, álmokat űző, álmokért élő s álmokba haló lelkem, mely oly egyedül s önmagában vivődik e nemzedék harcának közepette, titokzatos összefüggést lát egy szomorú napi hírben is az emberiség vét­kei és a közömbösnek hirdetett nagy ter­mészet dühöngése közt. Szól pedig e napi hír ragyogó meleg nyári hajnalról, forró, tikkasztó napszaká­ról s szól aztán hirtelen borulásról szaka­datlan villámlásról s égzengés közt omló jeges zápor pusztításairól — országszerte — rémes éjidőn. E napi hirt én is megírhatom. Ott állok a nyitott ablakban s oly különös érzelmek­kel fürkészem a viharos éjszakát s nem félek a villámtól, mert meghalni talán a legrosszabb esetben is csak jó le­het. S előttem ott terül a város, a gazdagság és nyomor tanyája, hol napról­­napra oly pokoli szenvedéllyel oly esze­veszettül óriási mindenféleségben harcol az élet két főösztöne: az éhség és a szerelem. Oh mily vadul dühöng most fölötte a vi­har! És ott terül el tovább az ország, a földrész, és magam előtt látom im az egész földkerekséget s rajta az egész emberisé­get, amint az éhség és szerelem harcát vívja mindenütt.. . S egyetlen pillanatban látok millió győzelmet és bukást ... A villám pedig egyre villog, a mennydör­gés túlzengi a szélvész zúgását s a jeges zápor csak veri, veri a harctért, az éhség és szerelem harcterét, — várjon miért ? És látom im­a?nagy zivatar utján mint pusztul el milliók, munkája és reménye: a fényben, hőben, pörmetegben érlelődött élet s látom, az éhség­ hadseregének földmives közkatonái, birtokos-tisztjei és milliomos gabona-királyai, mint nézik tanácstalan el­keseredéssel vesztett csatájukat — s úgy érzem, hogy a pusztító viharnak igaza van, mert ők, akik magot vetnek a földbe, pi­­polva jó bolondnak nézik a természetet s ki akarják zsákmányolni csaló nyerészkedési vágygyal, hogy pénzt, kamatozó pénzt sze­rezzenek rajta — nem a becsületes megél­hetésre, de megvásárlására mindannak, ami­ben romlott lelkük, testük csak gyönyört találhat s ami sohasem más, csak bűn . . . És eszembe jut a fényes hajnal s a de­rült napszaka, mely megelőzte az est s az éj zivatarát! Ah, e romlott nemzedék, mily káprázatos haladásról beszél, mily nagyszerű vívmányokkal dicsekszik, mint épit palota­városokat, mint dőzsöl pompázó kedvtelések mámorában— mintha csupa boldogság volna a földön minden ember élete;mintha nem volna igaz, hogy mindenki nyomorultnak s rossz­nak érzi, ha nem is önmagát, de minden­esetre felebarátait; mintha nem volna igaz, hogy mindnyájan tudjuk, mily óriási elke­­serdettség forr milliók és milliók szívében, akik nem bírnak boldogulni, de mégis a boldogulás komédiáját kénytelenek játszani. S a káprázatos haladást dicsőítő hozsan­­názás zajában alig hallható egy-egy pisztoly­dörrenés, öngyilkos csalók, vagy csalódot­tak halálhörgése,­­ mert kellemetlen volna azt hallgatni, hiszen az könnyen olyasmit is mondhatna. Sokan, nagyon sokan vagy­tak, akik szintigy hörögnétek, ha a ti órá­tok is ütött volna már ... Oh csak titkon tudni is elég, hogy az éhség és szerelem e harcát milliók és mil­liók mily becstelenül vívják ... És amikor Negyvenkilencedik évfolyam« 180. sz HI FIZETÉSI ÁRAK: Egész évre—14 frt — kr. Félévi«« — 7 * — „ Negyedévre 3 „ M . Egy hóra ... 1 „ 20 „ Egyes szám ... Vidéken..................5­4 kr.PESTI NAPLÓ SZERKESZTŐSÉG: ▼ 7.,Teréz-körit 31. as. U-dik emelet. KIADÓHIVATAL: VI. ,Teréz-körút 23. sz. Megjelenik minden nap, ünnep és vasárnap után is. Budapest, 1898. Főszerkesztő: NEMÉNYI AMBRUS. Péntek, július 1. Mai számunk tizennyolc oldal.

Next