Pesti Napló, 1898. november (49. évfolyam, 302-331. szám)

1898-11-01 / 302. szám

m XT.IX évfolyam. (302. szám.) ElÖFÖRfltel ÁRAK: Fr4** tm __ 14 frt — hs. Fé’évr. ........ 7 , — , Negyedirre ... 3 „ 80 „ Ejt hóra........ 1 „ 30 „ Fryes szám .............. 4 kr. Vidéken ............ ... 6 » Apróhirdetések áré. Egy szó a kr., vastagabb betűvel 4 kr. Hirdetések petit számí­tással díjszabás szerint. Megjelenik minden nap, ünnep és vasárnap után is. Szerkesztőség: VI., Teréz-körút 21.­­ Kiadóhivatal: VL, Teréz-körút 23. Budapest, 1898. Főszerkesztő : Neményi Ambrus. Kedd, november 1.­­ Ötven év. Budapest, október 31. Október havának utolsó napjaiban ötven esztendeje annak, hogy leverték a bécsi forradalmat s hogy inauguráltak egy új politikai rendszert egy emberöltő félélet tartamára. Az az irány, amely Magyarországot és az örökös tartományo­kat szinte szándékosan és tudatosan ker­gette bele a forradalomba, 1848. október végén kezd diadalmaskodni. Háborúja a szabadság és az alkotmány ellen már­ciusban kezdődik, de októberig csak kudarcokat arat. Márciusban, a Metternich­­bukásával, amikor Ausztria, az öreg ház, amint a kancellár nevezte, fundamentu­mában és eresztékeiben rázkódott meg, egy korszak záródik, amelylyel az októ­berben megnyíló korszakot forradalom­­hidalja át. ( Hogy az 1848 előtt való politika és kormányzás lelkéről és eszközeiről vilá­gos képet kapjunk, csak Metternich nyolc (Vaskos kötetbe foglalt irodalmi hagyatékát­­kell átlapoznunk. Milyen fontoskodás, amennyi hamis pathosz, mennyi vértelen Ahimera ezeken a szellemesen megirt, ragyogó ötletektől tele lapokon! Az em­­­ber azt hihetné, hogy a politika és a­­kormányzás egyébből sem áll ügyes új paradoxonoknál, szellemes és invenció-­­zus levelezésnél. És — ez volt éppen a kor hibája — nem is állott egyébből. Metternich egész Európa helyett gondol­kozik, minden kóros politikai, vagy társa­dalmi tünetre tud csalhatatlan szert és minden gondolatát megírja diplomáciai jegyzékek alakjában. Ausztria Európá­nak első hatalmassága és ez a tu­dat elnyeli minden más állami és tár­sadalmi kötelesség teljesítését. A köz­­igazgatás, a frnancia, a judikatúra, a közoktatás szükségeivel nem törődik senki, mintha ezek semmivel sem konferálná­nak a birodalom nagyhatalmi állásában. Ennek a rendszernek vetett véget 1847 márciusa és ezt a rendszert restituálja némi változtatásokkal in dogmatibus et in membris 1848 októbere. A bécsi forradalom bukása megszün­tette az osztrák alkotmányosságot és az abszolutizmust ismét hatalomhoz jut­tatta. Az eszköz a dolog ez új rendjének megalakulásában az osztrák feudalizmus maradványai és a hadsereg voltak. Metter­nich nem kapott helyet az új rendszer­ben, szerepén megosztozkodtak Windiech­­grätz és Schwarzenberg hercegek. Ez a személycsere az egyik lényeges változás, a másik pedig, hogy oktrojált alkotmány­nyal megkísértik az Íjirodalom centralizá­lását, meg a geriminálást. Hogy mindjárt megkezdhessék a nagy munkát, annak útját állotta egy időre a magyar forrada­lom. Hogy radikálisan, kész tervvel láttak a munkához, az vitathatatlan. Félig-med­­dig erőszakos módon fosztották meg trón­jától a beteges és konciliáns uralko­dót. Három fegyelmetlen Scatona: Win­­dischgrätz, Schwarzenberg és Jellacsics, amint Hübner szavahihetően írja emlék­iratában, a birodalom regenerátorai. Szó sincs róla, a reakció is­ prin­cípiumot revelált, a régi Ausztriát, az öreg ház­at akarta restituálni. A múlt ha­gyományaiból átvette a birodalom nagy­hatalmi állásának mindeneknél elsőbb posztulátumát. Amint Magyarország elbu­kott Világosnál, többé nem volt gátja a kontemplált reformnak. A Verwirkungs­theorie segítségével, a leigazolt, a vére­­vesztett, a sebekkel borított Magyarorszá­got minden aggodalmaskodástól menten nem létezőnek, experimentálásra teljesen preparált kadavernek tekinthették. És Schwarzenberg hatalmas segítséget kapott Bachban! Ez a szövetség úgy szemre, furcsának, szinte érthetetlennek tetszhet­nek. A két férfi annyira egymástól távol álló származásánál, családi hagyományai­nól, társadalmi állásánál, véralkatánál és talentumánál fogva. Ilyen, szinte bizarr antagonizmusra azonban sok a példa a régi osztrák történetben. Rendes dolog, hogy a feudalizmussal a fölkapaszkodott latein­er fogjon kezet. Schwarzenberget, a katonadiplomatát, aki mindaddig, amig Itáliából, a Radeczky táborából Ausztria megmentésére Bécsbe lő, inkább szerelmi kalandjairól és kirúgá­sairól volt híres, mint politikai rátermett­ A váradi regesztuim. — A Festi Napló eredeti tárcája. — A magyar Macchiavelli: Fráter György váradi püspök, Izabella királyné kincstartója, soknemü gondjai között 1550-ben Kolozsvárott, Heltai Gáspár könyvnyomtató műhelyében egy könyvet publikált, amelynek címe: Ritus explo­­randae veritatis, magyarán : Az igazság kiderí­tésének útja. Ez a könyv a híres váradi re­­gesztrum, amelyről az éppen nem szentimentá­lis Bartal György, a régi magyar jogélet kuta­tója lírai nyelven beszélt, azt mondván, hogy «aranyos kis könyv, szemének fénye és világa.» Ha száraz jogász ennyire elragadtatja magát, oknak kell lenni rá, nagy oknak. Van is , ámbár ha csak felületesen lapozzuk végig a Ritus explorandae veritatis-t, amelynek Fráter-féle kiadásából ma csak két példány van, nehezen értjük meg a Bartal lelkesedését. A váradi regesztrum, amint külömben címe is gya­­níttatja, jegyzőkönyv; okleveleknek rövid, szá­raz, ahogy ma mondanék, éppen nem szi­kes foglalata. A tartalom csupa név, meg faktum, nagyjában odavetve. Ha az olvasásban merő szórakozást keresünk, ám csupán agyon akarjuk ütni a lomha időt, képzelhetünk kívá­natosabb delieiát is háromszáznyolcvankilenc darab oklevél sommás kivonatánál. És mégis a Bartal lelkesedése csak formában naiv, lé­nyegben maga az igazság. A száraz jegyző­könyv egyszerre és egyben drága relikvia és megbecsülhetetlen tanulság. Amit Magyarország erkölcsi és szellemi életéről az Árpádok alatt, a tatár invázióig tudunk, egy pár hézagosan fönmaradt törvénynek, meg a váradi regesztrum­­nak köszönhetjük. A váradi jegyzőkönyvet II. András király korában írták a váradi káptalanban 1214— 1235 között. A háromszáznyolcvankilenc darab oklevél megannyi pörös ügynek az emléke. Magyarországnak harminchárom megyéjéből ke­resnek a vitás felek igazságot a váradi kápta­lanban székelő bíróság előtt. A pöröknek legnagyobb része kriminalitás. Ám Kerék­gyártó statisztikája a váradi regesztrumba foglalt pörös ügyekről : száztizenkilenc rab­lás és megsértése a tulajdonnak, harminc­négy eset megsértése a személyes sza­badságnak, száznégy eset lopás, csalás és sikkasztás, harminckét eset gyilkosság és csonkítás, tizenegy eset mérgezés és bo­szorkányság, öt leányrablás, egy lázasságtörés. Minthogy a felsorolt bűnesetek harminchárom megye területén, huszonegy év lefolyása alatt történtek, nem mondhatnék, hogy a civilizáció számbavehető módon apasztotta fajunkban a bűnre csábító ösztönt. Mindazáltal igazságtalanok volnánk, ha a középkort a mi korunk rovására dicsérnek. A bűn nem csupán raffinálódott, de fogyott is. A Kill. század népessége nagyon gyér és a középkori, ember nem szaladt minden­­sérelmé­vel a bíróhoz. Bizonyosra foghatjuk, hogy rit­kább esetben fordult bíróhoz, hanem igazságot szerez magának, ahogy tud. Sőt csakis akkor keresi meg a bírót, ha a maga módján nem juthat igazsághoz. Nemcsak nálunk volt ez így, de mindenütt a primitív időkben, amikor még nincs rendes bírói fórum, nincs pörös eljárás, nincs rendőr. A középkorban nem volt egyik sem. Ilyen időkben az erősnek, a hatalmasnak több szabad a gyöngénél, az alacsony állapo­túnál és ez a több jog, nagyobb szabadság a gyöngének föl sem­­tűnik. Egyébként vannak körülmények ma is, amikor a jog előtt jár a hatalom, amint arra Bismarck példát adott. A XIII. században a hatalom mindig a jog előtt járt. Fölülről alá­felé az egész társa­dalom ma már elképzelhetetlen és elviselhetet­len nyomás alatt áll. A királynak személyes szolgája a vazallus báró, annak a fegyveres nemes, a nemesnek a polgár, a jobbágy, a rabszolga. Ezek a társadalmi osztályok egy­mástól hermetb­e vannak elzárva, képzelhe­­tetlen tehát, hogy a jogszolgáltatás csak töre­kedjék is az egyenlőségre, hogy a jogszolgál­tatásban az igazság többet nyomjon a társa­dalmi pozíciónál. A kaszt-szellem, a hierarci­­kus társadalom még nem a legnagyobb, a leg­­bizarrabb gyöngéje a középkori jogszolgáltatás­nak. Hisz kaszt-szellem van ma is, a mi társa­dalmunk is h­ierarcikus berendezésű és még­sem élünk, normális körülmények között, a jogon kívül. A középkor legtöbbnyire azon kívül élt, mert nem volt bíróság és a jogszol­gáltatásban a lényeg nem a jogok védelme, de a sértés megtorlása volt. Ez a magyarázata an­nak­, hogy a középkori törvények miért olyan szigo­rúak, miért olyan aránytalan a középkorban a bűn­­hődés és a bűn. A mai igazságszolgáltatásnak, és közigazgatásnak az a fő gondja, hogy eltá­volítsa a bűnre csábító alkalmakat. Csend- és rendőrség ügyel vagyonunk és életünk biztos­ságára. Még ha nem is nagy bennünk a haj­landóság, hogy tiszteljük a másét, hogy ne erő­szakoskodjunk máson: kénytelenek vagyunk Mai számunk 20 oldal.

Next