Pesti Napló, 1899. január (50. évfolyam, 1-31. szám)

1899-01-01 / 1. szám

Kérjük azokat a vidéki tisztelt előfizetőinket, kiknek előfizetése lejárt, hogy előfizetésüket az illető postahiva­talnál minél előbb megn­yitani szíveskedjenek, hogy a lap szétküldésében fennakadás ne legyen. Egy fél századév. Budapest, december 31. Ötvenedik évfolyamát kezdi meg ime, a Pesti Napló. Bár sürgősen szólít a nap kötelessége, kilépünk egy pillanatra mégis a küzdők sorából, hogy elme­rengjünk a múltak emlékezetén és az újságunk első korszakába eső harcok szemlélésén. A századvégi magyar, ha érett észszel olvassa ez időknek do­kumentumait, mindig megtalálja az összefüggést múlt és jelen között, azt is, mit származtat át tanulságokban és ta­pasztalatokban a múlt — melynek csatáit a nemzetiségért, az alkotmányért és a szabadságért vívták — a jelenre, melynek oly sok küzdelme a pártos érdek győ­zelméért folyik. Szomorúbb, sivárabb, reménytele­nebb korszaka nincs a magyar histó­riának annál, amelyben a Pesti Napló született. Annak az esztendőnek, amely­ben támadt a Pesti Napló, nem volt far­sangja; abban az esztendőben a magyar szívekben nem lakozott sem öröm, sem reménység. Az igazi nagy csapás nem az volt, hogy heroikus erőmegfeszítésben összerogytunk, hogy nemzetünk megadta magát kegyelemre. A csatamezőn ért minket is, más nemzeteket is hasonló gyászos katasztrófa, de azért nem kon­­dult még meg a halálharang. A mi fe­jünk fölött a halálharangot húzták meg. Az a hatalom, amely a kardot kezünkből csak idegen hatalmasság segítségével tudta kiverni, rövid uton halálra szen­­tenciázott. Eltörölte az ezeréves magyar alkotmányt; a magyar földet bekebelezte az osztrák örökös tartományokba ; a ma­gyar nemzetet proskribálta az élők sorá­ból. Ez az intézkedés azonban a jöven­dőnek szólt. Az egykorú ivadékot bün­tetni is kellett. Osztotta a halált és a börtönt pazaron, gyarapította a magyar martirológiát két kézzel. Ebben a sötét éjszakában, amely nem biztatott hajnallal, gyuladt egy kicsiny mécses: a Pesti Napló. Amikor első száma megjelent, még csak hónapok vá­lasztottak el a forradalomtól. Mindenfelé, amerre a szem tekinthetett, rom és gyász. Az álétt nemzet «oldott köve» volt: egy­­része a külföldön bujdosott, hajszolt kába reményeket; másrésze itthon megadással várta a lassú, a dicstelen halált. Az történt most is, hogy a letargiából először az irodalom ocsúdott. Amikor földünket és fajunkat a hatalom parancs­szóval, erőszakosan megsemmisítette, bá­tortalan hangon, tapogatózva megszó­lalt az irodalom. A lelkes, optimiszti­­kus ébresztgetők közé tartozott a Pesti Napló is. Sem Császár Ferenc, az első kiadó, sem Szenvey József, az első szerkesztő, nem voltak a nemzet vezérei, nevük nem volt programra. Ha az, úgy nem alapíthatnak lapot, burkol­tan nem élesztgethetik a nemzetet, így vállalkozásuk a hatalomban nem ébresz­tett kora gyanút. A Pesti Napló fennállásának első né­hány esztendeje, mely alatt az abszolu­tisztikus marok a legerősebben szerű­, merő szerkesztő-válsát­oi­ból áll. Szenvey, Bánfalvy, Récsey Emil, Töröl-­ János nem voltak rebellis szellemek, de azért még­sem bírtak a hatalom ízlése szerint dol­gozni. Amint a nemzet közvéleménye hatá­rozott alakot öltött, amint a nemzet a pass­ivet resistentid-t fogadta el alapul a kibontakozásra, a Pesti Napló is meg­találta a maga helyét a nemzeti élet­ben : orgánumává lett a nemzeti tö­rekvéseknek. Innen kezdve két évtizeden keresztül nemcsak a legteljesebb képe a magyar közéletnek, de vezére is. Életében ezt a korszakot Kemény Zsigmond inaugu­­rálta. Az a néhány év, amelyet Bach po­litikai kísérletezéssel töltött el, két tanul­ságot adott. Most már világos volt, hogy a Verwirkungstheorie nem több üres ábrándnál, amelylyel előbb-utóbb föl kell hagyni; és világos volt az is, hogy Magyarország nem restaurálható negyven­hetes alapon, hogy a nemzet nem tagadja meg a jogfolytonosságot, hogy nem csonkítja meg törvénykönyvét a negyvennyolcas törvények kidobásával. Minda két törekvés, az abszolutizmus és a konzervatív párt törekvése csődöt, mondott, csak még nem jelentették be a tönköt. Minda két törek­vés a fogyatékán járt az expedienseknek. Az abszolutizmus elfáradt a vérengzésben, az üldözésben, kivált, mert nem járt semmi haszonnal. A nemzet még csak nem is rugdalódzott a nyomás ellen, bárhogy tiporták is. A konzervatívok sem dicsekedhettek több sikerrel. Próbálták megnyerni Deák Ferencet és­ általa a nemzet zömét, hogy negyvennyolcat és a forradalmat töröljék az emlékezetből, de a sima kapacitálás nem volt sikeresebb a brutális nyomásnál. A passiva resistentia küzdelmében a Pesti Napló szerepe korszakos. Iránytűje és lelkiismerete volt a nemzetnek. Mér­sékletet, tűrést tanított, de tanította azt is, hogy ideig-óráig tartó haszonért az alkotmányból egy jottányi sem adható föl. Soha még gondolatban sem kacérkodott forradalmi tendenciákkal, de visszautasított minden engedményt, amely az alkotmány integritásán ütött csorbát. Nem akart egyéb lenni, mint az alkotmányos érzék ébren­­tartója a nemzetben, ezt a tisztét azon­ban becsülettel végezte. Nem hirdetett politikai panáceokat, nem profetizált és a vérmes reménykedést inkább lohasz­­totta, mint tüzelte. Sohasem ígért olcsó diadalt, inkább a valóságnál is rögösebb­nek rajzolta a kibontakozáshoz vezető utat. Soha egy pillanatig sem szűnt meg­­ébresz­teni a nemzeti öntudatot, védeni egyetlen palládiumunkat, a nyertet, amelyet abból a «nagy hajótörésből — a forradalomból — a hitvány és örömtelen életen kívül» megmentettünk. Ezt a dogmát nagy és illusztris gárda hirdette a Pesti Napló­ban; a vezérszel­lem azonban Deák Ferenc és Kemény Zsigmond voltak. A Pesti Napló örök dicső­sége, hogy e férfiak honmentő küzdelmeinek osztályosa lehetett. Ez a múltja szabja meg irányát most is. Múltunkból is ezeket vonjuk le magunkra nézve, mint tartozó kötelességet. Ötven esztendő alatt nemzedékek jöttek és mentek, melyeknek érkezését följegyeztük és letűnését láttuk. Az újság vezetésében is idők és körül­mények szerint más-más férfiak váltakoz­tak. Közjogi és politikai meggyőződése ezeknek a miénktől — kik a Pesti Napló-t a második félszázadba átvezetjük — némelykor eltérők, nem egy tekintetben ellentétesek. Mégis fölemelt fővel mond­juk, és hálát adunk érte elődeinknek, nemcsak a legnagyobbaknak, kiket a hal­hatatlanság glóriája övez, de a hozzánk hasonló modereknek is, hogy valameny­­nyien egyenlő buzgósággal ápolták a nyelvnek ügyét, a nemzetiségnek szere­­tetét és az alkotmány érintetlen szentségét és tiszteletét. Ezekből a hagyományokból kiindulva, Hu ÉVFOLYAM. (l.SZáffi.) ELŐFIZETÉSI ÁRAK: E­jjész évre ... 14 Irt — kr. Félévre ........ 7 „ — „ Negyedévire ... 3 „ 60 „ Egy hóra........ 1 „ 20 „ lígyas szám .............4 kr. Vidéken ... ... ..._5 „PESTI NAPLÓ Szerkesztőség: TI., Teréz-körút 21. * Kiadóhivatal: TI., Teréz-körút 23. Budapest, 1899. Főszerkesztő: Neményi Ambrus, Vasárnap, január 1. Apróhirdetések &1» Egy Bz° a kr., vastagabb betűvel 4 kr Hirdetések petit eziai­­rással díjszabás szerint. Megjelenik minden nip­ , ünnep és rnsimp után is. Mai számunk 32 oldal

Next