Pesti Napló, 1899. április (50. évfolyam, 91-119. szám)
1899-04-01 / 91. szám
ÖTTJETODIK ÉVFOLYAM. (91. BZám.) EláPBEfrtSI ÁRAK: ígfez évre _ 14 frt — kr. Félévre _ 7 . — . Negyedévre — 3 , 30 a % kor*------I . 90 . Fgyes Krim __ _ 4 kr. VMéken ,PESTI NAPLÓ Szerkentfaég: YL, Teréz-körút 21. * Kiadóhivatal: YL, Teréz-körút 23. AprAMrdeMMk kr*: Bgry asi a kr., vastagr&bb lstfivol 4 kr fflrdn éMk petit utel ti.nl dtlmbiU Kegjelen otadn mmp, ShiMp Mmina|Vitta I Budapest, 1899. Fff swerkesszö: Reményi Ambrus. Szombat, április 1. Kérjük azokat a vidéki tisztelt előfizetőinket kiknek előfizetése lejárt, hogy előfizetésüket az illető postahivataloknál minél előbb megújítani szíveskedjenek, hogy a lap szétküldésében fennakadás ne legyen. Salamon Ferenc, Budapest, március 31. Szomorú, szinte szégyenletes alkalomból újítjuk meg Salamon Ferenc emlékezetét. Amikor meghalt, néhány évvel ezelőtt, bevégzetlenül hagyván Budapest főváros grandiózus monográfiáját, a fájdalom, a veszteség nyomása alatt szerény mellszobrot szántunk emlékének. A szobor készen, a szobor helyében megállapodtak az arra illetékesek, de fölállítására nincs pénzünk. A Salamon-emlékre közadakozásból másfélezer forintnál csak valamivel nagyobb summa gyűlt össze, ami bizony még szerény mellszoborra sem futja. Ez a nevetségesen Ids summa nem a legnagyobb baj. A másfélezer forintos gyűjtésmég nem botrány, sőt még a hálátlanságnak, az érdemmel való nemtörődömségnek sem kétségbevonhatatlan bizonyítványa. Lehet, hogy csak kis körben, a nyilvánosság kizárásával gyűjtöttek; lehet, hogy nem a legjobb ajtókon kopogtattak. Végre is az a mellszobor nem kerülhet olyan tengerpénzbe, hogy okkal-móddal még a mi szűkös viszonyaink között is, össze ne lehetne hozni. A dolog azonban készül botrányos színt ölteni. Egy hírlapi támadásra a főváros azzal felel, hogy talán érdemén is felül honorálta Salamon Ferencet, amidőn monográfiája nyomtatott ivét, a nyomtatás költségét is beleszámítva, száz forinttal fizette, hogy jegyzeteit özvegyétől kétezerötszáz forinton vásárolta meg, hogy szobrára háromszáz forintot adományozott. Mindez igen szép, talán áldozatszámba menő cselekedet volt a fővárostól, de hánytorgatása már nem szép és nem is kegyeletes dolog. Inkább ne állítsunk szobrot Salamonnak, ezzel halhatatlan emlékén nem ütünk nagy csorbát, de ne is bánjunk érdemével, negyven évnyi munkájával, lángeszével kalmár módon; ne akarjuk hagyatékát rőffel és fonttal fölmérni; értékét ne határozzuk meg gazdaságosan krajcárokban. Salamon Ferenc történetíró, profeszszor és zsurnaliszta volt, mindenekfölött pedig ritka eredeti lángelme. Mint Temisztoklészt nem hagyta aludni a Miltiades babérja, úgy nyugtalanította őt már diákkorában a Körösi Csoma Sándor heroikus, a kora halál által erőszakosan megalakított vállalkozása. A nagyenyedi kollégiumban azon töprengett, hogy kikutatja a magyar rokonságot, hogy tisztázni fogja eredetünk kérdését. Ezzel a szándékkal érkezett Pestre, a forradalom küszöbén. A forradalom itthon tartotta, fegyvert fogott és végigküzdötte a szabadságharcot. Ott harcolt a vörössipkás 11-ik zászlóalj vitézei között a bukásig. Az ab-No, és a mi szegény barátunknak még hozzá olyan eszménye volt, amely nem ölthet matériát, amely arra van ítélve, hogy örökké elérhetetlen eszménynek maradjon. Bogara az volt, hogy független legyen, teljesen szabad, olyanforma, mint az erdő madara, amelynek életét s mozgását a Természet örök törvényein kivül nem irányítja semmi. Nem akarta belátni, hogy ez lehetetlen, s hogy mindnyájan láthatatlan kötelékekkel vagyunk egymáshoz fűzve, — láncokkal, nem zörgő, de súlyos láncokkal, melyek folytonosan zavarnak bennünket a szabad mozgásban. Ha hangyabolyt vizsgálunk, eleinte hajlandók vagyunk azt hinni, hogy a csoportok egyes apró alakjai kedvükre szaladgálnak össze-vissza a maguk piciny akarata szerint Csak gondosabb megfigyelés után jövünk rá, hogy e kis lények megállapított szigorú törvények szerint futják be pályájukat, hogy valósággal nincsen semmi szabadságuk, s hogy nem mehetnek jobbra, amikor balra parancsolják őket. Az ember is csak egy nagyobb hangya. Csoportmozgásnak van alávetve ő is, s csak kevésnek és ugyancsak nehezen sikerül megszerezni az egyéni mozgás szabadságát, amely azonban sohase lessz teljes, és sose lessz abszolút. Mindig csak részleges marad, s mindenkor viszonylagos lessz. Egészen szabad és teljesen független csak az őserdők ősembere, s ha a civilizált emberfia csak három napig viselkedne teljes szabadsággal, a harmadik nap délutánján már senki se találná civilizáltnak. szolutizmus alatt fontosabb érdek volt a múltak tisztázásánál, származásunk problémájának megoldásánál a jelen és a jövendő biztosítása. Hihetően ez marasztotta itthon Salamon Ferencet; ez a parancsoló szükség mondatta le arról, hogy folytassa és bevégezze a Körösi Csoma Sándor munkáját. A roppant csapás még az ő erős lelkét, objektív szellemét is megzavarta egy időre. Soká habozott az élet útjának megválasztásában. Előbb medikát, azután matematikát tanult. Szükségből ráadta magát a gimnáziális professzor nem nekivaló munkájára. Egy évig tanított az ötvenes évek magyar Athénedében, Nagy-Körösön. Csak akkor találta meg igazi hivatását, amikor Kemény Zsigmond és a Pesti Napló munkatársává szegődött. Manapság sűrű a panasz, hogy az újságírás, mint pálya, mint kenyérkereset, ellensége a tudásnak, gyilkosa a talentumnak. Akik ezt a vádat kisütötték és népszerűsítették, hihetően sohasem gondoltak a Jókai, a Kemény Zsigmond és a Salamon Ferenc példájára. Mind a hárman az újságírás emlőjén izmosodtak meg és újságírás közben alkottak remek dolgokat. Jókai legragyogóbb regényeit, az Új földes ur at, a Magyar nabob-ot, Korodtin Zolán-t, a Régi jó táblabirók-at akkor írta, amikor nap-nap mellett robotolt a szerkesztőségben. Kemény Zsigmond szerkesztette a Pesti Napló-t; türelemmel, okos megfontoltsággal ostromolta az abszolutizmust; ébrentartotta A privát ember. .1 Pesti Napló eredeti tárcája. — Nem mind szabad ember, aki rabláncát fitymálja. Német Mtg. Laivedan urat, a francia regényírót kivéve,már senki se alkalmaz jeligét az írásai fölé, s az önképzőkörök tehetségesebb növendékei is újabban már mottónélküli novellákban vétetik el grófjaikkal a cirkusz-leányokat, akikről később szerencsére kisül, hogy szintén grófi családból valók, ahonnan cigányok rabolták el őket picinykorukban. A nyájas olvasó hát, áld járatos az irodalmi divatokban, valószínűleg nevetni fog azon, hogy jelző mondást nyomattam e cikkely tetejébe. Igen helyes, csak nevessen. Ezentúl úgy se lessz alkalma rá, mivelhogy a történet, amely következik, éppenséggel nem nevetni való. I. Szomorú, szürke történet ez egy embertársunkról, aki az ideálját szerette volna megvalósítani. Ami magában is elég szerencsétlenség, mert régi dolog, hogy akiknek realitásaik vannak, mindig könnyebben boldogulnak, mint az ideálbirtokosok. Az eszmények mindig nagy minus az ember lelki mérlegében, egy örökös hiány a szellemi háztartásunkban, mert ha megvalósulnak, akkor se lesznek plussszá. Akkor egyszerűen megszűnnek eszmények enni. II. S az én emberem mégis, akiről itt szó van, egész életében erre a szabadságra törekedett. Az volt vágya, hogy megvalósítsa a szkvérember ideálját. Emancipálni magát a külvilág, a társaság és az embertársak minden befolyásától, megszabadulni minden függőségtől: ez volt a programmja. Kedve szerint élni: ez volt célja. Szerencsés vagyoni viszonyai megengedték neki, hogy ne vállaljon hivatalt, s magánember módjára éljen, a zárkózott természete pedig felszabadította a szocietás zsarnokságától. Nem tett viziteket, s hozzája se járt senki. Nem fogadott el meghívásokat s nem adott ebédeket. Úgy öltözött, amint az időjárás követelte, s nem volt kénytelen soha frakkot vagy redingot-t húzni, amikor jobban érezte magát a szürke kabátjában. Ez tulajdonképpen elég függetlenség, — közülünk ugyan ki dicsekedhetik vele? — joggal hihettem hát, hogy meg van elégedve a sorsával. Ő azonban egyre azon panaszkodott, hogy rabnak érzi magát, s hogy nagy áldozatokat hozna, ha függetleníthetné magát. Bámulva hallgattam. — Te is függsz valakitől? — kérdem. — Nagyon is! — felelte sóhajtva. — Ugyan kitől? — A cselédeimtől. Tudod, mit mond Balzac ? — Nem tudom. — Azt mondja, hogy a cselédek nem egyebek, mint érdek által megszelidült ellenségek... Már most nem gyötrelem-e, ellenségeket fogadni Mai számunk oldal.