Pesti Napló, 1901. június (52. évfolyam, 148-177. szám)

1901-06-01 / 148. szám

Takarodó, Budapest, május 31. Takarodót fújnak Kínában az európai hadaknak. Vagyis nem maguknak a ha­daknak, mert azok javarészben ott ma­radnak, hanem csak a fővezérnek, Wal­der­seenek­. Waldersee hazajön, mert a háborúnak vége, s a fővezérnek nincs több dolga. Egyébként pedig a békét is őrizni kell és pedig fegyveresen. Azért mindenik nagyhatalom, amely részt vett a háborúban, ott hagyja kézi zálogul fegyveres katonáit. Első felvonásnak elég volt az, ami történt. Megvan az expo­zíció. Most feltétlenül a «bonyodalom­nak» kell következnie, azután pedig az «összeütközésnek.» Ez a törvénye min­den drámának. S ezek alól a kínai Biro­dalom drámája sem számíthat kivételre. Csakhogy előbb pihenni és erőt szerezni kell mindazoknak, akikre a későbbi bo­nyodalmakban az összeütközés szerepe vár. Az expozícióban az összes európai nagyhatalmak együtt harcoltak s egymást segítették. S a mennyei birodalom fel­osztása megkezdődött. Látszólag minden nagyhatalom meg van elégedve azzal, amit a markában tart.Tényleg azonban egyiknek sem elég. De mélyebben egyik sem mer beleereszkedni, mert nem tudja, hogy­ mi következik utána? Vilmos császár örül legjobban annak, hogy a nagy ob­­ligóból, melyet vállalt, szép szerével ki­szabadulhatott, úgy indult neki, mintha egész Kínát meg akarná enni haragjá­ban , s úgy jön vissza, mint aki jól vé­gezte dolgát. De szerencséje volt ebben is, mint mindenben. A német presztízs föléje került minden más presztízsnek. Befészkelte magát az orosz és az angol szféra közé, s míg egyfelől kezet nyúj­tott Franciaországnak, másfelől minket is angazsálni tudott. Mi is bent vagyunk Kínában, és ott is maradunk. De most elég volt a kínai háborúból. Mert itthon is dolog van. A Bal­kán-félsziget forrong. Nem lehet tudni, hogy mikor tör ki. Nekünk Magyarország­nak és Ausztriának kedves dolog az, ha a világhatalmak a legkeletibb kérdésben dolgoznak, s különösen ha Oroszország koncentrál­ja minden gazdasági és katonai erejét a legkeletibb Ázsiában. De Angliá­nak nem kedves ez. Anglia inkább azt kedveli, ha Oroszország a Balkán-félszi­geten van elfoglalva. S ha Anglia ezt kedveli, akkor tud azon segíteni is, hogy valami ismét forrongjon a Balkán-félszi­geten. Mert senki sincs annyira rászo­rulva, hogy «időt nyerjen», mint Anglia, aki a búr­ háborúban még most is vo­naglik, s nemcsak pénze, hanem presztízse is apályba jutott. Az orosz pedig, hiába kötött velünk szerződést, hogy míg ő Ázsiában van elfoglalva, addig mi a Balkán-félszigeten ne engedjünk forron­gásba jönni semmit, — mégsem bízik bennünk föltétlenül. Mert hátha mégis kitör valami a Balkán-félszigeten, — és mi veszszük kezünkbe az első hegedűt ! — kezünkbe veszszük, annak dacára, hogy az uj ágyuk még nincsenek besze­rezve s az ujonclétszám nincs még föl­emelve. És talán Golub­ovszki is túl na­­gyot kiáltott a delegáció legutóbbi albi­zottsági ülésében. Egyszóval, úgy látszik Oroszország is odafordult, ahonnan ez a nagy hang jött, s ő is úgy találja, hogy jobb idejekorán neki is takarodót hi­vatni a kínai kérdésben, nehogy elkésve érkezzen a Balkánra a netaráni riadó­hoz. Hát most Kína egyelőre csak ma­radjon őrizet alatt, ámde a Balkán-fél­sziget se maradjon őrizetlenül. Hajdan az ázsiai hordák tettek úgy, hogy szabad idejükben fölkerekedtek, s rengeteg katonáikkal, lovaikkal és sátraik­kal nyugat felé szálltak. Elpusztítva, s meghódítva mindent, ami utjukba esett. De mihelyt otthon valami dolguk akadt, megint fölkerekedtek, s úgy, ahogy jöttek, visszamentek. Most az európai nagyha­talmak kezdik a régi ázsiai politikát utá­nozni. S mint hajdan a keresztes hábo­rúk alatt, fölkerekednek és Ázsiába ro­hannak. Aztán pedig, mikor elég volt a zsákmányból és a vérből, s itthon is akad dolguk,­­ takarodót hivatnak, de csak a fővezérnek. Mert a katonák ez­után is ott maradnak magnak. S várják, míg megint kapnak fővezért, hogy újra síkra szállhassanak az európai civilizá­cióért és a megsértett becsületért. Vájjon meddig fog mindez tartani ? Vájjon meddig fognak az államok és a népek ilyen látványosságokért oly nagy árt fizetni ? — Valószínűleg még belát- A szülők. — A Pesti Napló eredeti tárcája. — Irta : Szo­maházy István A család együtt ül az ebédlőben és türel­metlenül látszik várakozni valakire. Becsüle­tes gondolkodású, megvagyonosodott nyárs­­polgárok, akik pedánsul hozzászoktak az egy­órai ebédhez. A szobalány azonban most hiába jön jelenteni, hogy az ebéd készen van, a háziasszony egy­­ kézlegyintéssel kiküldi. Az ebédlőben levő személyek a követ­­kezők: Garay úr, a családfő, körülbelül 55 esz­tendős, a kereskedői körökben a legkitűnőbb hírnévnek örvend, soha sincs ébren este 9 órán túl és kereskedő létére talán sohase rövidített meg senkit egy fillérrel. A korrekt nyárspolgárok mintaképe. Újságot olvas és láthatólag haragszik. Garayné, a felesége 48 éves, a kerületi jótékonyság élén áll, a kórház-egyesület vá­lasztmányi tagja, de azért a gyerekeit is ki­tűnően neveli. El­a, a leányuk, ez idő szerint még az an­golkisasszonyok intézetébe jár, de három év múlva már kitűnő partié lesz, amennyiben ötvenezer forintnyi hozománya gyümölcsözik már a Hazai Takarékpénztárban. R .. ( két egészséges szőke kamasz, V'fj * ( akiknek ereiben úgynevezett ele­­­­ven kéneső csörgedez. A férj (Az óráját nézi) : Félkettő! (Dühö­sen lecsapja az újságot.) A feleség: Még tíz percig várunk, aztán tálaltatok. Ella (akit az éhség szinte sápadttá tett) : Mindjárt itt lesz a francia nő! Bandi, Pál­­az asztalról elcsentek egy darab kenyeret és most titokban lökdösik egymást­. A feleség: Isten ments, csak nem történt valami baja ? A férj­­Keserűen felkacag. Majd halkabban)­. Fogadni mernék, hogy most is ott lebzsel annál a perszonánál. Az irodából már tizenegy óra­kor megszökött. A feleség (szomorúan) '■ Tönkre fogja tenni az a teremtés ... A férj : Már­is tönkretette. Ella (magában): A Pista kedveséről beszél­nek . .. úgy látszik igaza van Partich Erzsi­nek, hogy a bátyám egy félvilági nőnek ud­varol . . . A feleség: Megtudtad, hogy miféle fajta az a kisasszony ? A férj: Hogy miféle ?. .. Még százszor rosszabb, mint a többi . . . Már tizenhétéves korában egy öreg gróf barátnője volt, azóta pedig fokról-fokra sülyedt . . . Céda, haszonta­lan, romlott teremtés, akiben még ennek a hit­vány fajtának a jószívűsége sincs meg . . . Addig nem nyugszik, amíg áldozatának az utolsó csöpp vérét is ki nem szívta . . . A feleség: Szegény fiam: A férj. Ezért neveltük, ezért tanítottuk, azért voltunk oly mértéktelenül büszkék reá. Öreg napjaim támasza, az utódom, a nevem viselője . . . (keserűen bólint).­­ A felesség . Ha talán okosan beszélnél vele ... A férj­. Inkább bennünket hagy el, mint azt­ képes volna az életét eldobni magától,­­sem­hogy azzal a hitványnyal szakítson .. . (Össze­­szorítja az öklét): Ej ! A feleség: Mi jutott az eszedbe? A férj: Megtagadom, hogy valaha fiam volt! Az ebédlő ajtaja e pillanatban feltárul és Garay Hista ur megjelenik a küszöbön. Igen halavány, a szemében könyek nyoma látszik. Egy fejbiccentéssel köszön, aztán szó nélkül leül a helyére. A férj­­fojtott haraggal a nyakába veszi szal­vétáját). A feleség­­gyöngéd pillantást vet a fiára). Ella {halkam): úgy látszik valami vihar volt köztük ! Istenem, de érdekes lehet ! Pál, Bandi­­rohamlépésben elfoglalják a helyüket.) A szobalány behozza a levest, melyből csak Ella, Pál és Bandi kanalaznak. A férj, a feleség és a nagy fiú alig esznek valamit. A feleség (halkan Pistához): Nem kellene így megszomorítanod az édesapádat. Pista:­­a válla görcsösen megrándul és a szeme megtelik könyekkel). A feleség (ijedten): Mi bajod? Pista {csöndesen zokogni kezd): Oh, anyám ! A feleség: Valami szerencsétlenség történt veled ? Pista {nagyon halkan): A szívem úgy tele van, hogy talán megszakadna, ha neked se szólnék . . . Tudod, honnan jövök? 52-dik évfolyam, 148. szám ELŐFIZETÉS, ÁRAK: Eger: ívre _28 koz, — áll. Félévre _ 14 _ _ Negyedévre _ 7 , —, így Miu _ 2­­­40 . Egyes szám ... _ _ 8 EU. VidékenTM _ _ _. 10 ,. Szerkesztőség: VI., Teréz-körút 21.­­ Kiadóhivatal: VI., Teréz-körut 23. Apr­éh ed été­neh éra' Egy szó 4 fillér vastagabb betűvel 8 fillér. Hirdetések petit raímítiml, díjszabás szerint. Megjelen minden nap, ünnep ét vasárnap után is. Budapest, 1901. Főszerkesztő: ifj. Ábrányi Kornél. Főmunkatárs: Surányi József. Szombat, június 1. Mai számunk h­. oldal.

Next