Pesti Napló, 1902. március (53. évfolyam, 59-88. szám)

1902-03-01 / 59. szám

Pénzözön, Budapest, február 28. (S. J.) Van-e olyan naiv ember az országban, aki ne akarna 100 forint adósság után négy és fél forint kamat helyett csak négy forintot fizetni. Még akkor is, ha a négy forint helyett nyolc koronára kötelezné magát? Bátran rá­mondhatjuk, hogy ezt a műveletet min­­denikünk a maga részére elfogadná, és ebben meg van adva a konverzió kriti­kája. Ha mindenik egyednek jó, akkor a köznek is előnyös az olcsóbb kölcsön. Már van is négyszázalékos államadós­ságunk koronaértékre vagy 1074 millió. Ha már most a február 12-iki számunk­ban ismertetett papír-, ezüst- és arany­­értékeket egységes négyszázalékos korona­­címletekre cserél­jük ki, nem új állapotot teremtünk, hanem egységesebbé teszszük és olcsóbbítjuk államadósságainkat. Ez 1100 millió koronás kölcsön ré­vén bevonjuk az 1888. és 89. évekből származó négyféle adósságunkat és évente hatodfélmillió koronát takarítunk meg kamat fejében. Igaz azonban, hogy a jelenleg 971/s­árban jegyzett négyszáza­lékos címletek második milliárdját csak vagy 95-ön fogja a bankcsoport át­venni. Ez tehet vagy huszonötmillió ko­rona árkülönbözetet, de milyen csekély áldozat ez e konverzió számtalan egyéb előnyével szemben. Ebből az esetleges huszonötmilliós árkülömbözetből az ország részére a pénzügyminiszter haszonrészesedést is köt ki és azonfelül a konvertálandó kölcsönök törlesztésétől is megszabadul a budget, mert a régiek egy része eddig évente kisorsoltatott, holott az új címletek soha­sem fizetendők vissza és mindenkor csakis kamatoztatandók. Tudja ezt a sort igen jól Lukács is, főhadsegéde, Popovics is. Nem kell őket kergetni ebbe a műveletbe, mert ha nagyon tüzesen csinálják, még meg találjuk adni az árát. Rothschildék nél­kül még nem tudunk konvertálni és ha a bankcsoport látja, hogy a pénzügymi­nisztert a parlamentben a jóhiszemű Pichler és mögötte az egész közvélemény szorítja a gyors konzumálásra, nem 95-nél magasabb, hanem alacsonyabb árfolyamot fognak kínálni az új címle­tekért. Pedig itt minden tizedpercent­­nyi különbözet több egy milliónál. Ke­vesen beszéltek és írtak most a konverzió­ról, és azok sem sokat, de bátran mond­hatjuk, hogy több volt ez is a kelleténél. Mert olvastuk azt is, hogy Lukácsnak cmn?­-cím­eteket kellene most kibocsá­­tania, mert jobb árfolyamot érne így el, mint egyszerű koronaértékkel. De sza­badna-e kompromittálni annyi évnek be­csületes munkája által révbe hozott valuta­rendszerünket ? Nem kriminális hiba volna-e ilyen módon dekretálni, hogy új­­koronaértékünk» nem arany ?! egy-egy ilyen világító sugár. Az ízlése gyújtotta meg számára azt a világot; az ízlése óvta meg attól, hogy odatévedjen, ahol az életnek mélységei, rejtelmei vannak, ahol a sejtelem vergődik, ahol a művészet keresve­ keresi az ember helyét ebben a komplikált világban, az ízlése óvta meg attól is, hogy odatévedjen, ahol a szerepjátszó színészek a pózt tanulgatják és az érdekességet hajszolják. Igaz, hogy azok, akikre rámondják, hogy különcök, néha a legérde­kesebb emberek, de igaz az is, hogy nem értékes emberek azok, akik arra pályáznak, hogy kü­löncöknek mondják őket. Az igazi és az affek­­tált különösségtől mindig távol állott Herczeg Ferenc. Amattól megóvta a rendkívülitől irtózó nyugodtsága, emettől megóvta finom ízlése. Ez az ízlés művészi energiává tud lenni ott, ahol a művészet az emberi indulaton innen és a fantázián túl alkot. Ott, ahol a költő nem érzi az emberiség szenvedéseit és ahol nem tud örülni az embernek azon a boldogságán, hogy naivitásával mindennapi elemekből rend­kívülit alkothat. Ezek között a határok között mindenható az ízlés, és mester az, aki uralko­dik rajta, de odakint, a határokon kívül, a művészi alkotásnak egyéb energiái vannak. Most ezekből a határokból kifelé vágyako­zott Herczeg Ferenc. Elfogta a csatangolás vágya, mint Mátyás diákot. És elment a Bala­ton rejtelmes világába sellők és egyéb csodák közé. Várjon csak megpihenni-e a sok okos művészet után, vagy pedig uj hazát keresni a maga művészete számára ? Ezeket az uj hazá­kat a művészetnek csak úgy elfoglalnia nem lehet: gyökeret kell vernie bennük. Amit Her­czeg Ferenc művészete a maga új terrénumán Hiszen csak egy tollhúzásba kerülne, hogy a fakultatív aranyfizetéseket végle­gesítsük. Megvan az ércfedezetünk, és csak politikai rézen a kanktátoroskodás. Ha pedig úgy fordulnának, ments Isten, valamikor még a viszonyok, hogy várat­lan viharok széthordanák a valuta ara­nyát, akkor meg kár volna az államot, egy aránylag csekély árfolyamkülönbözet kedvéért, bizonytalan ércfedezeti zavarok­nak kitenni. Attól a megrovástól, hogy megkés­tünk a konverzióval — bárha a fináncot védni hazánkban nem népszerű —felmen­tik Lukács Lászlót a — tények, mert a tökebőség napról-napra­­ ijesztőbb mérve­ket ölt és a kamatláb, mondhatnék rohan­­vást hanyatlik. Berlinben a Reichsbank e hónap 11-én 3­2-ről 3 százalékra szál­lította le a kamatlábat és a napokban már 2­ 5 százalékra fogják redukálni. Már Budapesten is kapható háromszázalékos váltókölcsön és az Osztrák-Magyar Bankot csakhogy föl nem veti a soha nem lá­tott mérveket öltő készpénz-fölösleg özöne. úgy vagyunk bár a pénzbőséggel, mint az egyszeri ember az operai akusz­tikával : az ipse körülszimatolt az orrával ,és nem érzett belőle semmit.» Te sem érzed, szegény magyarom, hogy ilyen gazdag vagy. De azért ne féltsük a konverziót. Ügyes emberek csinálják, megvannak a precedensek, s ma már nagy a rákészült­ség nem kísérlett meg. A látása sem formáló­dott át, a sejtése sem változott meg. A fan­tázia világában is csak életképet lát. Sellők és nimfák életképét. Az a lámpás most is csak a felületet világítja meg, és nem küld egyetlen sugárt sem abba a mélységbe, amelyben a naivitás testet öltet a titokzatossággal. Csak kiszólítja a színpadra az ismert misztikus ala­kokat, és rájuk veti a maga nagy világosságát. Ha matematikai nyelven szólhatnék, azt mon­danám, hogy az egyenletnek mások által meg­fejtett ismeretlenjeivel aritmetikai gyakorlatokat végez. Azok a sellők és nimfák csak egy újabb társadalmi osztály, amelynek a szokásairól, mesterkedéseiről, hibáiról és erényeiről élet­képet fest. Míg azonban a múlt idők, tehát ugyancsak messze, idegen világ életképét meg tudja festeni az intuícióval, ennek az idegen világnak életképét a fantáziájával kellene megfestetnie. Hanem a fantázia, még ha szertelen is, primitív energia a megismeréshez és az intuícióhoz képest. Herczeg Ferencben pedig nincs semmi primitivitás. A világosság az ő főelementuma, a világosság az ő művészete. De a sellők és a nimfák világának megalkotásához mégis csak az kell, hogy az író lelkülete az a híres világot átfiltráló szűrő legyen, ne pedig az a lámpás, amely csak világosságot vet a dolgokra. úgy lehet, hogy az író maga is megérezte ezt, s hogy ez a tudat nyomasztotta is. Még ott is, ahol olyan sokszor szuverénnek mutat­kozott. Még a fantáziától messze eső vi­lág életképének megfestésénél is. A kiváló milienfestő az új témától nem tudta meglátni a régit. A képe alak­jáit és staffageát nem két premier. — A Festi Napló eredeti tárcája. — Balatoni rege. (Herczeg Ferenc regényes szinjátékának bemutatása a Vígszínházban.) A múzsa csak egy kincset adott Herczeg Ferencnek, de az író már nem őrzi híven bir­tokát. Elkalandozik messzire, nem is a szom­szédba, hanem idegenek közé. Talán kicsiny­nek érzi azt a territóriumot, amely az em­beri indulat és az írói ügyesség között fekszik. Valamikor amabba nem kívánkozott, emezt pedig a maga magasságából nagyon alacsony­nak tartotta. Valamikor úgy érezte, hogy az emberi indulattal nem bir meg, a puszta írói ügyességre pedig nem kívánkozik. Óvakodott tehát az egyiktől és tartózkodott a má­siktól. Megelégedett a maga országával, amelyben minden élet életkép. A mai élet is, a tegnapi, a múltaké is. Volt szeme, hogy a mai képet meglássa, volt intuíciója, hogy a múltak képét megfejtse, és volt művészete, hogy mind a kettőt megfesse. Művészetének alkotó eleme az Ízlés, a jó, a finom, az elő­kelő ízlés. Ez az Ízlése kalauzolta a világos­ság felé. Csak arról ír, ami világos neki, és vi­lágos minden, amit ír. És világosság az is, ahogyan ir. Az 5 világában nincs semmi, ami rej­télyes volna ég és föld között, az ő­­lelkülete nem amolyan művészi szűrő, ame­lyen egy darab világ átfiltrálódik, az ő lelkü­­­lete lámpás, amely rávilágít az életre és telje­sen megvilágítja a felületét. Minden mondata 53-dik évfolyam. 59. szám. ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egész éne _ 38 kor. — áll. Féléne____1* , — ,, Negyedéire — 7 , — Egy hóra— _ 1 , 40 „ Egyes szám _ — — S Vidéken_ _ _ _ _ 10 EH.PESTI NAPLÓ Szerkesztőség és kiadóhivatal: VI., Andrássy­ út 27. Ap r­óhi r de t i­­ ek itt Egy esd 4 fillér, vastagabb betűvel 8 fillér. Hirdetések petit számítása a díjszabás szerint. Megjelenik minden nap, és vasárnap után is. Budapest, 1902. Főszerkesztő: If­j. Ábrányi Kornél. Főmunkatárs: Surányi József. Szombat, március 1. A mai számunk 18 oldal.

Next