Pesti Napló, 1902. július (53. évfolyam, 178-208. szám)
1902-07-01 / 178. szám
, bár azokat a tisztelt vidéki előfizetőinket, kiknek előfizetése június 30-ikán lejárt, hogy előfizetésüket az illető Ktfestohivatásnál szíveskedjenek minél előbb megújítani, hogy a lap szétküldésében fennakadás ne legyen. fesz --r--—■■ ■ ,rr: ■trrrr-: —.----------------------- ■ ■ A tapasztalati módszer. Budapest, június 30. (én.) Dicsérítessenek azok, akik nálunk a középületek építését intézik, mert ők azok, akik arról gondoskodnak, hogy az építkezés valahogy meg ne szűnjön. Azzal, hogy a középületeket úgy építtetik, hogy a céljuknak ne feleljenek meg. A meg nem felelő ház helyébe megfelelő házat kell építeni, így aztán egy ház helyett kettőt lehet építeni. Ez a módszer alaposan beválik középületeinknél, s ámbár az adófizetők nem szívesen látják, a szegény építési vállalkozók örülnek annak a csökönyösségnek, amelylyel állam is, város is ehez a módszerhez ragaszkodik. A módszer sikeres következése szükségessé teszi azt, hogy először is az épületeket olyan építészekkel csináltassák, akikről előrelátható, hogy a házat úgy építik, hogy mindenre lehessen használni, csak éppen arra nem, aminek szánták. A módszer másik kelléke az, hogy a középületet alkalmatlan helyre építtetik, s hogy kisebbre szabíták, mint amilyennek lennie kell. Alig tudok rá esetet, hogy ezeket a kellékeket szem elől tévesztették volna; mindig ügyeltek rá, hogy a ház jövendő házaknak magja legyen. Most a központi vásárcsarnok újjáépítéséről van szó. A csarnokról, rögtön a megnyitása után, bebizonyosodott, hogy kicsiny, hogy célszerűtlen, hogy alkalmatlan. A város urai azt mondják, hogy a forgalom fejlődését nem lehetett előre látni. Hiú beszéd. Most lehetett előrelátni, azt ugyanis, amit a középítkezéseink históriáját megfigyelők már akkor előreláttak, amikor a vásárcsarnok építésének még csak az eszméje vetődött fel, hogy tudniillik az, amit építeni fognak, hiábavaló építkezés lesz s hogy nem a versenyzésben kipróbált legjobb tudás fogja építeni. A város urai nem látták előre azt, amit nem is előre kellett volna látniok : csakis körül kellett volna tekinteniök, csak kissé vizsgálódniok kellett volna, hogy észrevegyék , hogy ez a város nagyváros, hogy élelmezési piaca hatalmas piac, hogy nem fér el szűk helyen az, ami tágas tért kíván. Miért, így akkor nem tartották Budapestet kis városnak, amikor a vásárcsarnok költségeit megállapították, amikor milliókat költöttek százezrek helyett, és lehetetlenül cifra palotákat építettek a födött piac számára ? Azt javasolja a vásárcsarnok igazgatója, hogy egyszerű, célszerű és lehetőleg olcsó építéssel segítsenek a bajon. Az igazgató úrnak igaza van. Ime megjött a főváros jobbik esze, miután zavaaros, nagyzó észszel milliókat elfecsérel Készen van az első ház, bebízom róla, hogy alkalmatlan, hogy drága, kicsiny, hogy cifra, hogy megnézi közélelmezést s hogy megdrágítkosság életét: jöhet a második jobb, a célszerűbb, az első, balból leszűrt tapasztalatok alapját tett újabb ház. Az a nevezetes taprlati módszer bevált, a főváros pedig megfizetheti a módszer diadal És meg is fogja fizetni. Csöndes lenyugvással, atiltakozásra nem dúlva, a módszer garázdálkodása él, föl nem lázadva. Miért háborogjunk épp a központi vásárcsarnok botránya miat amikor apatikusan nézzük, hogyan építenek most is egész sor olyan középületet, s hogy fognak hozzá éppen most, olyan közpaloták emeléséhez, amelyekről máris tudjuk, hogy rajtuk is be fog igazolódni a tapasztalati módszer. Hogy alkalmat adnak a jövendőben újabb házak építésére és módot adnak majd a következő nemzedékeknek, talán már a mienknek is, hogy a kitapasztalt hibás épületet lebontsák s a maguk jobb tudását célszerű ház építésével érvényesítsék. Fiaink és unokáink nevében örüljünk azoknak a cifra kaszárnyáknak, amelyeket drága pénzen most építenek. Lesz nekik Ali kutya. — A Festi Napló eredeti tárcája. — Irta: Homok. (Utánnyomás tilos ) Ütünk a tanyaim előtt a diófa alatt és szaporítjuk a szót egyről-másról. Odakint a mezőn süt a nap és szórja a fényt a fűszálakra, itt ellenben árnyék van és hűvös. Azonfelül légy sincs. A légy megkábul a diófa illatától, ez okból kerüli azt. Hárman vagyunk mindössze. A tanító, aki fiatal, selymesképű gyerek és csak mostanában került erre, a homokos, kutyatejfüves vidékre , meg egy öreg, roskadt úr. Ez már fehér, mint a hó, az arca barázdás, látszik, hogy sok viharral küzdött életében. Az öreget, hallgatjuk. A kifent bajuszú öreg urat, aki vöröshajtókás, sárgapitykés mandliban és végiggombos reithózisban ül itt a széken és csak úgy túrja a szájából az érdekes történeteket. Aki hallja ezeket a régi, romantikus dolgokat, annak mondani sem kell, hogy az öreg penzionált hadbiztos. Gyermekkora óta lóra termett zsandár, mindenféle zsírral megkent betyárfogó. A tekintete, mely szúr és kémlel, a mozdulata, a szava, mely szint azonképpen óvatos, elárulja benne a komiszárust. Amint igy esik közöttünk a szó egyikből a másikba, a ház vége felől köhögés hallatszik, utána a szalmakazal mögül előbukkan egy vén ember. Magas, szikár, sápadt paraszt, alig van vér az ereiben. Ócska , katonaköpönyeg van rajta, az is foltos és a rézgombjai zöldesfeke ék. Lassan, köhécselve jön s amint ide ér, kiveszi hóna alól a kutyaverő botot és a ház falához támasztja. Azután leveszi fejéről a sapkát és köszön: — Adjon Isten . . . A hangja fojtott, a tekintete révedező. Elfogadjuk a köszönést és a csendbiztos fog szóba: — Mi az Illés ? — Semmi, tekintetes uram. — Hol járt kend ? — Ide gyűltem — mondta — hogy megnézzem magát. Nincs-e valami hiányossága. — Ezekkel a rossz kerekekkel ? . . . Kár volt. Jó helyen vagyok. — Hízen rosszak kérem — fi síelte köhécselve az öreg. — Most is sajog ez a kutyaláb, nem főni nem-é lesz valami förgeteges üdő. Kis ideig várt még, azután pipára gyújtott és elballagott. Húzta a lábát, mintha leütötték volna. Látják az urak ezt a vén embert? — szólt, azután, a pipaszárral az öreg után intve a hajdani csendbiztos — olyan, mint a hű kutya . . . Jön utánam most is, mintha árnyékom lenne, mert már a vérben van a féltés. Pedig alig bir menni, sánta az ebadta . . . Hej, az a lövés, az a lövés . . . sóhajtott az ősz ember,s valami különös aggódó szeretettel nézett a távozó öreg perzekutor után. — Nekem volt az szánva, de ő viszi a sírba . . . És egyszerre elborult az arca, mintha lelkének egy fellegárnya szaladt volna rajta keresztül. A tekintete belemeredt a puszta levegőjébe, nézett merően az útszéli jegenyék felé, melyeknek fehéres leveleit fodrozta a bujdosó szél. — Ez volt a leghívebb emberem,— mondta, mikor visszakerült a tekintete, — ezzel az emberrel együtt tett tönkre engem is Bürgés Jankó, a híres betyár, akit még a földből is kihúz az átok. És megeredt a szava, mint akinek panaszkodni valója van, de nem tudja útját állani . Tudják, furcsa eset is volt az nagyon. Ilyen őszforma szürkületkor történt, amint odahaza üldögélek az asztal mellett, valaki kocogtatott az ablakomon. — Ki az ? — kérdeztem. — Én, tekintetesül kérem, — szólt, be a jövevény. fjf It ! Lányhang volt. Nem gyanakodtam semmit. Leeresztettem. Olyan ezerhetesforma parasztjam surrant, be az ajtón, megállt és körülnézett. — Mi járatban vagy búgom ? — kérdezem tőle. — Magáér együttem — felelte mosolyogva. tízép högyösszemü, parazsas lány volt — ezt már csak igy magunk közt mondom, hogy senki ne hallja. — No mi kell? — A gazd asszonyom hivatja egy szóra.ismerős volt eltem a lány, meg nem is. — Ki az? — tudakoltam tőle. — Hát a Julis néni, a csárdásné. Faggatom azután, hogy mi végről, mit akar, van-e valaki a csárdában, de biz’ nem bírtam kivenni belőle egy szót sem. A csárda alig volt egy puskalövésnyire, fölcidelődök, szólok az emberemnek és átmegyünk. Mai számunk 16 oldal. 4?— TöO.EGYErfolYj’ 53-dik évfolyam. 178. szám. ii.1TETÉSI AbaK: *jís.3 ín» _ , 28 kor. — fin. 'i . r t-----14 , — „ ^CT&réTO - 7 , - „ ,'£gy kerít... _ S , 40 , ■•'*5?' i, \'.m — — 8 fill. (Vidék««— io 41 A p r ó úi r d © 1 é 9 ®k Ar« Egy szó 4 fillér, vastagabb betűvel 8 fillér. Hirdetésere petit számitással, díjszabás szerint Megjelenik minden nap, ünnep és vasárnap után is. Budapest, 1902. Szerkesztőség és kiadóhivatal: VI., Andrássy út 27. Kedd, július 1.