Pesti Napló, 1902. december (53. évfolyam, 330-358. szám)
1902-12-01 / 330. szám
* • A szakállas asszony. Irta : J. H. Bosny. Bantumnál, a szakállas asszony előtti Tenamine sokáig álldogált, aztán nagyot sóhajtott és a kiállítás másik végébe vont. — Ejnye.. — szóltam nevetve, — azt hihetné még az ember, hogy ez az asszony önben melankolikus gondolatokat ébresztett. — Mélyen megindított — felelte Jeannine és kissé elpirult. — Első szerelmemre emlékeztetett .. . első bohóságomra, ha úgy tetszik, mert végtelenül naiv és tiszta érzés volt ez. — De Jeannine, — kiáltottam fel szörnyüködve, — csak nem szeretett egy szakállas asszonyt! — Úgy van. Szerelmes voltam egy szakállas nőbe, aki feltűnően is hasonlított arra, akit most láttunk. Hogy nem volt csúnya, láthatta az imént. Szép, nagy fekete szeme, selymes arca volt ... Ne gondoljon semmi rosszra. Azt hiszem, hogy fehér, ártatlan lélek volt bennem és megmaradt belőle máig valami. Csak annyi igaz, hogy a szakállas asszony viszszaélt korlátlan bizalmunkkal, mert az apám nem sejtett róla semmi rosszat. Olyan könnyenhivők voltunk mindketten! Mikor megismerkedtünk C. kisasszonynyal, egy pillanatig sem élt bennünk a gyanú, hogy nem férfival van dolgunk. A kisasszonynak nemcsak szép fekete selyem szakálla volt és sűrű szemöldöke, hanem bariton hangja, lapos melle és kisebb cipője volt, mint akármely férfinak. Mellényt, férfi ruhát, redingoteot viselt, még pedig elegánsan. A Borromé-szigetekre rándultunk ki egyszer és ott ismerkedtünk meg a kisasszonynyal és az apám, aki vendégszerető ember volt, meghívta őt eburoni otthonunkba. Eljött és megtetszett neki a kis kedves fészek. Ott maradt hosszabb ideig és igy nem csoda, hogy a magányban feltámadt bennem a szimpátia iránta. Észrevette, mélyen meg volt hatva és meg volt zavarodva. Megkezdődött az idill, amely ártatlanabb és bohóbb volt, mint a mesék tündérjátéka. Csillagok tették virágossá az idillt és a virágok, mint csillagok sugározták be. Ő ismerte a poétákat és a szép alkonyokon, meg a nyári forró éjjeleken lágy lírai verseket szavalt. Udvarolt nekem oly gyöngéden, kedvesen, fordulatosan, hogy férfit ilyesmire nem is tartok képesnek. Valami hat hétig tartott az idill és az apám, aki mindent észrevett, napról-napra várta, hogy mikor nyilatkozik «Jacques.» Ezen a néven ismertük. És Jacques csakugyan megkérte a kezemet. (Ez az egy dolog, ami miatt haragszom rá.) Gyűrűt váltottunk, a hetedik mennyben éltünk és mikor visszatértünk Parisba, oly szerelmes voltam, amennyire az ember csak lehet az én koromban. Palásban az idill eltartott még néhány ragyogó, bájos héten át. És egyszer egy este, mikor B ’B'.színházban voltunk és apám eltávozott a páholyunkból, hogy felkeresse egy ismerősét, — a «vőlegényem» egyszerre szomorú lett és szeme megtelt könynyel. Piszkét veszett hozzám: — Tudom, hogy sohasem fog megbocsátani . . . — Miért? — kérdeztem meglepve és nyugtalanul. Sápadt lett mint a fal és felelt: — Nem bírom tovább . . . Meg kell vallanom mindent... És bocsánatot kell kérnem. . . * . Én nő vagyok! Először megborzongtam, de aztán tréfára gondoltam és nevetni kezdtem. De amint láttam nagy merev szemét, nevetésembe lassanként könyek szivárogtak és halkan perdültek le arcomról. Rögtön láttam, hogy igazat mondott és félelemmel, borzalommal néztem rá. Ő felállt, csaknem elesett reszketésében, zavaros szókat susogott és elment . . . * Nem tudom mindazt szóval kifejezni, amit azután és egész éjjel éreztem. Sem fájdalomnak, sem bánkódásnak nem lehet nevezni. Fájhatott-e nekem az, hogy elvesztettem vőlegényemet, aki szakállas asszony volt? Mégis nagyon szomorú voltam, elhagyatottságot éreztem, sőt folytonosan sírtam is. Idők múltán csak melankolikus érzés maradt bennem vissza, amely tele volt nevetségességgel. Haragudtam C. kisasszonyra, cinikusnak, képmutatónak tartottam. Még három év múltán is megvolt bennem ez a harag, sőt valami megvetést éreztem minden szerelem iránt. Egy reggel, mikor a kertben, a harmatos fűben jártam, apám egy levelet és egy dobozt hozott elém. Kinyitottam a dobozt és valami húsz rózsaszínű levelet, néhány száraz virágot, szalagot és egy gyűrűt találtam benne. Mily különös érzés!... Az én leveleim voltak, az én virágom, az én gyűrűm, szalagom, amiket «Jacquesnak» adtam. És ezek az emlékek meg Rákóczi emlékéért. Budapest, november 30. Országossá lett ma egy mozgalom, amely a magyar történelem legtisztább és legnobilisabb alakjának, II. Rákóczi Ferencnek emlékezetét akarja felújítani s ez a maga igaz mivoltában és vonatkozásaiban az egész magyar nemzet elé állítani. Kassáról, Rákóczi egykori székhelyéről indult ki a mozgalom, s ma a fővárosban egy, a közélet előkelőségeiből alakult gyülekezet elfogadta akassaiak javaslatát, s biztosította az ország hozzájárulását a hazafias és jelentős vállalkozáshoz. Az emlékünnepek a Rákóczi szabadságharca kezdőnapjának kétszázadik évfordulóján, 1903. június 14-én, a Rákóczi-kiállítás megnyitásával fognak kezdődni. Azünnepekben bizonyára részt vesz az egész ország, mert mint a mai értekezleten is kifejezték, eltúlt az a vak idő, amikor Rákóczit rebellisnek nézték. Az ő hite, neve és dicsősége már sehol sem kelt féltékenységet. A értekezésről tudósításunk itt következik . Az értekezletet vasárnap délután négy órakor ■jí Tudományos Akadémia heti üléstermében a Kassán rendezendő Rákóczi-kiállítás és az ő emlékezetére tervbe vett egyéb ünnepélyek tárgyában, Bubics Zsigmond püspök és gróf Zichy Jenő meghívására, a magyar társadalom legkiválóbb tagjai tartották meg. A megjelentek között voltak: Berzeviczy Albert k. t. t., Péchy Zsigmond főispán, gróf Dessewffy Aurél, dr. Kammerer Ernő és Radisics Jenő miniszteri tanácsosok, dr. Takács Menyhért prelátus, Kozora Endre kanonok, Balázsovics József kúriai bíró, Szily Kálmán akadémiai főtitkár, Thaly Kálmán képviselő, Deii Jenő, Sipos Gyula, Endrődy Sándor, Jakab Árpád, Szemere Miklós, Benczúr Gyula, Lippich Elek min. osztálytanácsos, Lotz Károly, Székely Bertalan, Beöthy Zsolt, Székely Géza, Szalay László képviselő, Rákosi Jenő, Nemes Mihály, Roditzky Jenő, Dietz Lajos stb. Dr. Bubics Zsigmond kassai püspök a kitűzött időben a gyűlést megnyitván, felkérte Zichy Jenő grófot, hogy az értekezlet célját adja elő, mire elmondta lelkes megnyitó beszédét. Vázolta az ország állapotát a Rákóczi szabadságharcának kitörése idejében, azt a csodálatos lelkesedést, mely Rákóczit fogadta, a furor Rákócziánust, amely hihetetlen hőstettekre ösztökélt nemest és pórt egyaránt. A Rákóczi nemes nagy egyénisége, idealizmusa keltette mindezt, úgy, hogy korának egész képzeletvilágát az ő alakja tölti be. Elfogódott lélekkel állunk meg két évszázad távlatán Rákóczi történelmi egyénisége előtt! Nemzete, szabadságának zászlaja, pajzsa volt és itt hagyott rangot, fényt, pompát és a mai fogalmak szerint egy milliárd értékű vagyont, mindent a nemzetért! (Tetszés.) Hősiessége ihleti a mai nemzedéket, a mártír szenvedése szítja az önzetlen lelkesedést. Valami művészi kegyelet költözik lelkünkbe! Érezzük, hogy ilyen fejedelmek tisztelete nem lehet pártos érzés. .(Tetszés.) Érezzük, hogy a Rákóczi-kultusz a magyar lélek virtuális ereje, amelyet Istennek, királyunknak és hazánknak közös üdvére szítani és ápolni kell. (Élénk éljenzés.) Elkövetett nagy tettek emléke és az újabb nagy tettekre való akarat: ez a nemzetek elpusztíthatatlan összetartó ereje. Elkövetett nagy tettek emléke előtt állunk és mélyen érezzük szükségét annak, hogy újabb nagy tettekre akaratot merítsünk belőle, mert ma tespedt egész közéletünk és minden tevékenységünk. Ma nem az uralja közéletünket, ami kétszáz évvel ezelőtt. Talán, ha furor Rakoczianus, az az átöröklött igaz magyar érzület,mely kétszáz év előtt a csatatéren hőstettekkel tündökölt, talán ha ez költöznék bele politikánkba, művészetünkbe, gazdasági és társadalmi életünkbe: az átalakult energia ma kulturális tevékenységben hőstettekre képesítene. (Élénk tetszés.) A franciák néhány év előtt nagy fénynyel ünnepelték meg Napóleon dicsőségének százéves emlékezetét. Nekünk, magyaroknak nincsen Napóleonunk, de állítom, hogy Rákóczi idealizmusa nekünk éppen olyan történelmi regeneráló forrás, mint a franciáknak Napóleon katonai dicsősége. (Tetszés.) A nemzetnek nagy impulzusok kellenek és azoktól, akik erre vállalkoznak, nagy áldozatokat kíván. De ha mi Rákóczi idealizmusát a mai nemzedékbe át tudjuk ültetni, olyan jótéteményt cselekszünk, amelyért a király és nemzet egyformán hálás lesz. (Élénk éljenzés.) Gerlóczy Géza, a kassai előkészítő bizottság elnöke utalva arra, hogy a kurucvilág bővelkedik a hazafias és művészeti szempontokból egyaránt hálásan kiaknázható epizódokban, elmond egy szép epizódot 1706. április havának második feléből, amikor folyt az alku Rákóczi és a bécsi udvar között. Ekkor Wratislaw kancellár azt tanácsolja a császárnak, hogy Rákócziék megnyerésére használják fel magát a kuruc oroszlánnak életepárját, a bécsi fogságban levő hessen Charlotte Amália hercegnőt. Wratislaw indítványát elfogadják, Rákóczinét a két császárné, I. Lipót özvegye és az uralkodó I. József felesége kihallgatáson fogadják és tudtára adják, hogy hazaküldik urához. Az udvar nemcsak azt engedi meg, hogy Rákócziné a rangját megillető kísérettel utazzék el, hanem bizalmas felhívás megy a bécsi és pozsonyi arisztokráciához, hogy az udvar igen jó néven venné, ha Rákóczinét Pozsonyban minél nagyobb fénynyel fogadnák. Az udvar felhívásának természetesen foganatja lett és mire Rákócziné 1706. április utolsó napján Pozsonyba érkezik, útja valóságos diadalul. Pozsony alatt Rákóczi 800 daliás lovas kuruca veszi át Rákóczinét az osztrák kísérettől. Maga, a dicsősége és szerencséje tetőpontján álló Ocskay 53-dik évfolyam. 330. szám. ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egész évre _ 28 kor. — 611, Félévre — ... 14 „ Negyedévre ... 7 „ — » Egy hóra... — 0 * 40 „ Egyes szám . VidékenTM ... . 3 fill. 10 „PESTI NAPLÓ Apró hirdetések Ára: Egy szó 4 fillér, vastagabb betűvel 8 fillér. Hirdetések pettt számításiér, díjszabás szerint. Megjelenik minden nap, ünnep és vasárnap után is. Budapest, 1902. Szerkesztőség és kiadóhivatal: VL Andrássy-út 27. Htff.m. dfií*Amber 1. Mai számunk 8 oldal.