Pesti Napló, 1903. szeptember (54. évfolyam, 238-267. szám)

1903-09-01 / 238. szám

ELŐFIZETÉSI ÁRAK! E14*2 éne _ 28 kor. — Féléne___ 14 , — Negyedévre _ 7 , — Egy hóra_ 2 , 40 Egyes szám ... _ 8 Vidéken..................... lo 54-dik évfolyam. 238. szám Apró hirdetések h­at Egy ezé 4 fillér, vastagabb betűvel 8­illér. Hirdetések nonparenle számítás­­sal, díjszabás szerint. Megjelenik minden nap, ünnep és vasárnap után is.» Budapest, 1903. Szerkesztőség és kiadóhivatal: VI. Andrássy-út 2. Kedd, szeptember 1. Örökös kárvallottak. Budapest, augusztus 31. (S. J.) Az emberi katasztrófák mély­séges és megrendítő hatása nem enyé­szik el nyomtalanul a temetők nyugo­dalmas kapuinál. A szerencsétlen áldo­zatok sírkövei megannyi mértföldmu­­tatói az emberi kutató elme újabb ha­ladásának. És miként a bécsi Ring­­színház szörnyű égése its színházépítő technikának vetette meg az alapját, a kerepesi-uti áruház rettenetes tanulsá­gai az egész művelt világot új probléma sikeres megoldásának szükségessége elé állítják és a gyarló emberi intézmények áldozatainak valószínűen új City-stí­­lust, tűzbiztos tárház-rendszert fog kö­szönhetni egész Európa. Mily csodálatos jelenség,, hogy ilyen nagy szerencsétlenségeknél a rész­véttel együtt szólal meg a megriadt ön­zés, s rideg számítással levonva a ször­nyűségek tanulságait, megnövekedett előrelátással halad tovább a jövendő felé. A gyászos katasztrófák mártírjai­nak­ véréből így sarjad ki új tapasztalás és biztonság a késő utódok számára. De az emberi önzés munkája mel­lett, amely még a katasztrófákat is a maga javára gyümölcsözteti, fellobba­­nik az emberszeretet, a testvéri össze­tartás tiszta érzése is. A magunk baja mellett meglátjuk a másét, az elpusz­tultak koporsói mögött az élve maradot­tak nyomorúságát. A halott áldozatok­nál talán részvétünkre érdemesebbek az élő áldozatok, akiket fenyeget a lassú elpusztulás, a hajlék és kenyér nélkül való nyomor. És a társadalom­ megnyitja szívét és erszényét a szűköl­­ködők részére. Miért, hogy akkor, mikor az em­beri elme és az emberi szív megnyí­lik, nem szólal meg az elme és a szív egyesülésében az emberi kötelességtu­dás is? A jövendő katasztrófák elhá­rítására összefog­hatóság, építész, tűz­oltó, kormány, főváros és közönség, de az élő áldozatoknak csak a holnapját építik meg és nem a­­ jövendőjét. Pe­dig elég hangosan sír fel az áldozatok — az alkalmazottak szava. Most csak százötven ember lett az elégett áru­háznak a nyomorultjává, de ország­szerte­ hadseregnyi a magánalkal­mazottak száma, akik megannyiait «égettek», vagy égetté lehetnek holnap. Miért veszszük észre csak azt, ami ököl­lel üt a szemünkbe? Miért veszszük­ észre csak a riasztó tűzvész által súj­tottak baját, s mién nem látjuk azok ke­servét is, akik sokkal többen vannak, s így nyomorúságuk, bajuk, sokkal je­lentősebb is a társadalomra. Mert nem­csak a tűz teszi földönfutóvá a magánal­kalmazottat. A bukás, a csőd, a rossz viszonyok, a kenyéradó szeszélye nem egyazon sorsra juttatja-e a szegény em­bert, mint a tűzvész? Ki védi meg eze­t föltenni és sok mindent hallottam már, de­­ róla — megvallom — ön mondta az első­­ gáncsoló szót. Önagysága: Csodálom, mert min­denki tudja. É­n : És mit ? Önagysága: Csak nem akarja, hogy mind elmondjam ? Látta a ruháját? Érezte par­fümjét ? Tisztességes asszony nem öltözkö­dik igy. É n : De hiszen mindig igy öltözködik s tudtommal elég gazdag, hogy igy öltöz­ködjék. Önagysága: Igen, mert mindig tisz­tességtelen. Tisztességes asszony, aki nem akarja elbolondítani a férfiakat, nem szeret úgy öltözködni, hogy mindenki utána forduljon. Én: S így az öltözködése elég önnek, hogy pálcát törjön a tisztessége fölött! Önagysága: Ugyan ne védelmezze. A ruhának van története is. Mindenki tudja, hogy minden ruháját más-más udvarlója kedve szerint csináltatja. É­n : Ejnye, én erről nem tudtam. Köszö­nöm, akkor én is beállok udvarlónak, mert nagyon szép asszony. Önagysága: Hallja maga, nem szé­gyell magát ? Egy ilyen nő ! Sohasem állok többé szóba magával. É­n . De kedves asszonyom. Egy ilyen nő ! Hát milyen nőnek udvaroljunk mi, magá­nos kandúrok ? Csak nem ostromolhatom, nem csábíthatom önt ? Világos, hogy az ember azzal szemben bátrabb, akiről tudja, hogy nem tisztességes ő­ket, jogaikat, érdekeiket, ki segít raj­tuk, amikor kenyerük vesztén támasz nélkül állnak a világban? Törvényeink sehogyan sem védik a társadalomnak is mostoháit. Való igaz, hogy kereskedel­münkben és magánvállalkozásunkban nemcsak az alkalmazott, hanem munka­adója is nyomorogva érdekel a bizonyta­lan megélhetés hullámai között De nem mára, nem is holnapra alkotjuk mi az új építő­szabályokat sem, nem a múló pillanat keserves nehézségeire szabad tekintenünk tehát, mikor a szociálpo­litikai alkotások elkerülhetetlen szük­ségessége előtt tétovázunk. A kereske­delmi alkalmazottak nem is sokat kér­nek: a felmondó idő törvényes szabályozását. Többet kell adni e jognélküli osztálynak, meg kell alkotni a magánalkalmazottak nyugdíj- és be­­tegsegélyző-alapját, s keresni a módo­zatot a munkanélküliség esetén­ való tá­mogatás lehetővé tételére. Hogy tűzben, csődben, betegségében és aggkorában­ ne nyomorult éhenhalás legyen sorsa az ipar és kereskedelem közkatonájának. Fogjon össze a munkaadó és az alkalmazott, a társadalom, a kormány és minden hivatott tényező, hogy eb­ből a kiáltó alkalomból ne csak technikai, hanem társadalmi haladásra is mutat­hassunk. Építsünk ne csak tűzbiztos házakat, hanem életbiztos társadalmi rendszereket is. És ha követtük Ausz­triát a színházépítés terén és a militá­c nagysága (keserűen) : Igen, az a férfigondolkodás. A maguk szemében hiba a tisz­tesség, és előny a cédaság. Elég azt hallani valakiről, hogy nem érdemel becsülést és utána vetik magukat. Igazán, bolond az, aki tisztes­séges. É­n. De édes nagyság, hiszen azzal mu­tatjuk hódolatunkat a női tisztességnek, hogy távol tartunk tőle minden frivolitást. Önagysága: Csak hagyja, ezt is tudom. Nem esik nehezükre, mert maguknak nem is tetszik a nő, ha tisztességes ! Én: S ezt nekem mondja, a régi barát­jának ? Önagysága (elkeseredetten): Mind utá­nuk vetik magukat a léhának, a cédának s még az a megkülömböztetésünk sem jár, hogy leg­alább a mi jelenlétünkben tartóztatnák magu­kat s látnák be, hogy külömbek vagyunk nálukt­ál. É­n: Tudják ők azt anélkül is. Azután meg látják is. Önagysága: Nem tudnám, miből. Az én társaságomban annak a jómadárnak épp oly tisztelettel köszönt, mintha csak tisztességes lett volna. Én (elérzékenyedve): Engedjen meg, ked­ves nagyság, olyan nagy áldozat az, tisztessé­gesnek lenni ? Önagysága: Áldozat? Én. Nos igen, mert önök tisztességes nők mindig úgy beszélnek, mintha a tisztességükért valami kárpótlást vártak volna, amely elmaradt. Pedig én úgy gondolom, hogy a női tisztesség állapot, jellemvonás, erény, szóval valami» Mai számunk 20 oldal. « A tisztességes nő. Irta: Kóbor Tamás. . (Utánnyomás tilos.) A minap egy tisztességes nővel sétáltam a központi vásárcsarnoktól a Nádor­ utcáig. A hordár nagy kosárral a hátán, cipelte utánunk a friss ebédre valókat. Régi, jó barátok va­gyunk, noha önagysága nem öreg, sőt ellen­kezőleg. És igen bizalmasan tudnánk egymás­sal beszélgetni, noha önagysága nem csúnya, sőt ellenkezőleg. Ekkor — a Kecskeméti utcában — én megemelem kalapomat egy hölgy előtt, aki igen nyájasan, sőt szinte boldogságosan fogadta köszönésemet s elmenőben egy kicsinyes, szúró pillantással mérte társnőmet. Ez ma­gából kikelve rontott rám . Önagysága: Hogy tehette azt, hogy az én társaságomban köszön ennek a nőnek ? É­n­­ámulval : Nem értem— ismerem, hát köszöntem neki. Önagysága: Ah, ez kedves. Ön bizonyára másfajta hölgyecskéket is ismer, azok­nak is köszönne. Vagy be is mutatna ben­nünket egymásnak ? É­n : A tudtommal az a hölgy egy igen derék embernek derék felesége volt s most, hogy özvegy lett. .. Önagysága: Most nagyon sok de­rék embernek az igen derék szeretője. Tudja ? És az ilyen hölgyekről nem illik tudomást venni tisztességes nő társaságában .. . Én: Ez igaz. De valóban nem tudtam. Én minden nőről hajlandó vagyok a legjobbat

Next