Pesti Napló, 1903. október (54. évfolyam, 268-298. szám)
1903-10-01 / 268. szám
ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egész évre _ 38 kor. — fill. Félévre _ _ 14 , — „ Negyedévre „ 7 , — „ Egy bóra... _ 2 , 40 „ Egyes szám ... ... _ 8 fill. Vidéken__________10 „ 51-dik évfolyam. 268. szám. Megjelenik minden nap, ünnep és vasárnap után is. PESTI Apróhirdetések irat Egy szó 4 fillér, vastagabb betűvel 8 fillér. Hirdetések nonpareille számitással, díjszabás szerint. Budapest, 1903. Szerkesztőség és kiadódnatal: VI. Andrássy-út 2?, Csütörtök, október 1. Kérjük azokat a tisztelt vidéki előfizetőinket, kiknek előfizetése szeptember 30 án lejárt,hogy előfizetésüket az illető postahivatalnál szíveskedjenek minél előbb megújítani, hogy a lap szétküldésében fennakadás ne legyen. Sötétség. Budapest, szeptember 30. Megállt ismét az ország dolga és nincsen, aki tovább lódítsa. Nincs kormány, még ügyvivő minisztérium sincsen, nincs többség, s ha van, nincsen programmja, nincsen rendes parlament, s ha volna, éppen úgy nem végezne semmit, mint ahogy most sem végzett. Mert ne tévedjünk el s a fától lássuk meg az erdőt is. A Khuen-Héderváry bukása esemény, a bukásának módja még nagyobb esemény, de a válság megoldása, az már mégis csak külömb esemény. Ez volna tán a kérdés, melytől fáj az ország feje, s nem az, ki hogy szava, ki hogy bukik, s ki hogy jut kormányra. Mert minden eseménynek az ország életében csak egy célja lehet: ezt az életet előbbre vinni, s a föltételeket számára biztosítani. Amelyik esemény nem ezt szolgálja, vagy nem erre vonatkozik, az káros, mert idő- és erőpazarlást jelent. Világos hát, a válság megoldása, ez a kérdés s ezt nem szabad semmiféle, bármily örvendetes dolog kedvéért szem elől tévesztenünk. Nos hát, amikor olyan diadalmas jókedv ül az arcokon, amikor a képviselőház és pártjai olyan elégtétellel hitegetik magukat, hogy tettek valamit, nézzük csak, ugyan mit végeztek? Szomorú bizony, de a válság egy lépéssel sem jutott közelebb a megoldáshoz. Sőt mondhatjuk, súlyosan kiélesedett. Azt mondják, új helyzet állt be. De hisz régiek az emberek! Az új, súlyosabb helyzetben ugyanazok az elvek és ugyanazok az érdekek kelnek majd tusára, amelyek miatt eddig nem volt megoldható a válság. Nem változott senki és semmi. A korona álláspontja ugyanaz, a nemzeté is, tudjuk, változatlan. Hát a politikusoké, akik a megoldásra hivatvák? Azokéról senki sem tudja, hogy milyen. Ha olyan az álláspontjuk, amilyen volt, hol akkor a kibontakozás? Hisz a király azért volt kénytelen újból gróf Khuen-Héderváryt bízni meg a kormányalakítással, mert a többinek álláspontja nem felelt meg felfogásának. Ha pedig megváltozott egyik-másik politikus álláspontja#2 hajolt valamelyest a kiányé felé,akkor mi lesz a nemzet harcával, amelyet tíz hónapon át vívott, amelyen annyit kockáztatott? És akkor az a politikus könnyen a Khuen-Héderváry sorsára juthat. Hol itt a kibontakozás? Nem látjuk s talán senki sem látja az országban. Csak egy az, ami történt : Khuent Héderváry el van távolítva a miniszterelnökségre jelölt urak útjából. De hogy mi jön, ki jöhet, azt senki sem tudja. Azt sem tudhatjuk, nem robbanik-e ránk ismét valami legfelsőbb megnyilatkozás Mürzstegből, ahol a király és a cár vadászik, mint ahogy ránk robbant Chlopyból és Bécsből.. A mostani bécsi császárlátogatásoknak különös és jelentősszerepük lesz a magyar történelemben. Edvárd angol király látogatása után kaptuk a chlopy-i hadparancsot, a Vilmos császár, vizitje nyomán a Khuenhez intézett királyi leiratot, ezt a valósággal második hadparancsot. Nem félő-e, hogy a Miklós cár látogatása szintén valami efélyt termel a számunkra? A hatalom érzése mindenkor megnő az ilyen császártalálkozásokon. És a zavar, a bonyodalom soha bántóbban nem hat, mint amikor a gyengeség látszatában tüntetheti fel azt, aki egyivásúnak érzi magát hatalmas vendégével. Ilyen pillanatban csapott be most már harmadszor a magyar válság újabb fellobbanásának híre Bécsbe. Vájjon bizonyos-e, hogy a Khuen távozása más, a magyar képviselőháznak tetszőbb ember jöttét jelenti? És ismerve az osztrák és az udvari cselszövést, nem történhet-e olyan fordulat, amilyennel az utóbbi hetekben Bécsben is, idehaza is sokszor megfenyegettek bennünket? Halál. írta: Kóbor Tamás. (Utánnyomás tilos.) Azt akarom, ha itt az órám, engedjenek meghalni, mint a kutyát. Ne ácsorogjon, ne siránkozzék körülöttem senki, majd boldogulok egymagamban is. Önzésből akarom így és önzetlenségből. Meghalni látni valakit roszszabb, mint maga a meghalás. És én brutálisnak és embertelennek tartom, hogy erre a kínszenvedésre éppen azokat kárhoztatják, akik legkedvesebbek a haldoklónak. A természet egy adót rótt ki ránk: a halált, az ember még egyet teremtett hozzá: a halálnézést. Mire való? Az utolsó lehellet úgyis csak a haldokló ajkáról szabadul el és akkor magánosan van. Mi történik benne, míg utolsót lélegzik, a körülötte állók éppenséggel nem tudják. Betolakodnak a maguk rettentő szenvedése árán egy misztériumba, melynek zavartalan megismerésére a haldoklónak szent joga van. S amaz ismeretlen árnyvilágba földi tudatossággal csak az vethet látó tekintetet, aki elhagyatva hal meg. Csukjátok rám a szoba ajtaját és állítsatok elébe két égő gyertyaszálat. De odabent eresszétek le a kárpitokat s ne zavarjatok addig, mig nem szólok, most már meghaltam. Mert ezt megmondhatom. Ahol ember meghal, ott az utolsó lélegzettel jeges fuvarat hat át ajtókon, falakon ahhoz, aki a halottban valakit veszített. És aztán sírjatok, amennyi jólesik. Addig tiszteljétek emberi jogomat: magamban jöttem, magamban megyek, málhára nincs szükségem, az élet kedves úti társasága folytassa a maga utazását a maga célja felé. Nem beszélek, mint vak a színekről: én már sokszor meghaltam. S mindannyiszor kegyetlen, embertelen öröm szállt meg s szinte diadalmasan ordított valami bennem: állat vagyok! Hiába hamisítottak meg évezredes kultúrákkal, hiába állítottak az öntudat, a szabad akarat, a lekötött erkölcs millió rétnyi koturnusaira, — a halál pillanatában érzem, hogy lefoszlik rólam a mesterséges különbségtevés; egy vagyok veled, egyetlen nemes, dicső, önző, piszkos és örökkévaló természet, nem nyestek le rólam egyetlen ösztönt sem, nem oltottak belém egyetlen műtulajdonságot sem. A tied vagyok, rettenetes enyészet, melytől irtózom, mig csak látom elkerülhetetlenségedet, de melylyel egybeolvadok boldog harmóniában, mihelyest érzem, hogy elkerülhetetlen vagy. Ha tudnák az emberek, hogy élni anynyit jelent, mint: meghalni! Dehogy állnák körül a halottasággal! Hiszen így a bölcsőtől kezdve állhatnának körül az egész életen keresztül, lesve utolsó lélegzetemet! Az állatok tudják ezt, — mihelyest valamelyikük életre képtelen, otthagyják — annyi már, mintha meg volna halva. Mihelyest valamelyik érzi, hogy végét járja, a zivatar közepében is szögletet, vagy rejtekhelyet keres: hadd legyen magában s ne zokogjon fölöttte tovább néma könyörtelenséggel az élők világa. Bennök lüktet egyre a halál,— első ösztönük ébredésével már védekeznek a halál ellen, már készül- nek a halálra. Zörren a bokor, a gyík tovasiklik. Azt hiszi, hogy a haláltól menekült meg. Egy kézmozdulattal elhesegetem a legyet: úgy érez, mint az a boldog ember, aki épkézláb került az égő házból a mentőponyvába. Ha botom elől eloldalog a kutya, akkor a halál elől oldalgott el. A kis halacska úszójának minden libbenésében benne van a preventíva a nagyobb halacska gyomrába kerülése ellen. Halál, mindig és mindenütt halál! A szülői szeretet az állatoknál ugyancsak józan matematika a halálról. A fogoly messzire szalad el fészkétől, ahol fiókái vannak, úgy röpül föl, a gyilkos vadász szemét magára kényszerítve. Vele kevesebb élet pusztul el, mint a kicsinyekkel, akik előtt még az az életkvantum is van, melyet ő már elfogyasztott. A tyúk életét hagyja ott a tojásért, melyet költ, de azt a tojást, melyet nem költ ki, maga is megeszi, mint a kavicsot. Meghalni közönséges dolog, bármely percben lehetséges. Meghalva lenni nem is iszonyú, az állatmerő közömbösen nézi bajtársa holttestét. De a szenvedés, amivel a halál jár, az rettenetes. Amelyik állat természetszerűen hal meg, elbújik és várja a véget. Mi lelte az embert, hogy élni tud mindvégig, nem gondolva a halállal? Művelt lett, mindent megismer a tudatával, ennélfogva tudatlanabb az állatnál. Az élet és halál fogalmát ketté hasította s közéjük ékelt egy fikciót: a betegséget. Én nem tudom, olyik tekintetben mért Mai számunk 24 oldal.