Pesti Napló, 1903. november (54. évfolyam, 299-328. szám)

1903-11-01 / 299. szám

A liberális maszlag. Budapest, október 31. Azt mondják: örüljünk, mert győzött a liberalizmus. A katonai dologban elégedjünk meg annyival, amenynyit kaptunk s köszönjük meg a szabadelvű pártnak és Tisza Istvánnak, hogy a maguk személyében győzelemre segítették a liberalizmust. Mert ugyebár, az ország többsége liberális és ők is liberálisok? A Tisza-kabinetben a liberális politikának csupa kipróbált bajnokai foglalnak helyet s ahogy a konferencián a viszonyok alakultak, a konzervatív és reakcionárius frakció befolyásának, mely Székl alatt domináló volt, befellegzett. Meg kellett tehát érnünk, hogy amikor abszolutisztikus módszerrel, nemzeti jogok kisajátításával, kontroverzióknak önkényes, egyoldalú eldöntésével az országot a megalázásig kifosztják, igazából, akkor a politikában, mely ezt a nemzeti pusztítást szolgálja, a liberalizmust kell üdvözölnünk. Mintha pestisjárványkor azt mondanók: de jó, föllendül a koporsóipar! Vagy mintha a farkas megenne valakit, s örvendezve akadnánk rá a nadrágjára: nini, nem is szakadt el! Különös, hogy a liberalizmusnak fezt az állítólagos győzelme, melynek mi,voltát e kitérés után ki fogjuk fejteni. Ha csak ideiglenesen is, megszédítette a függetlenségi pártnak különösen protestáns elemeit is. Ti liberálisok vagytok az ellenzéken is és mégis ugyanúgy küzdenétek a liberális kormány ellen, mint Khuen ellen? Ti protestánsok vagytok s vesztét okoznátok annak a protestáns kormánynak, mely megállítója a reakciós, agrárius és katolizáló álliberalizmusnak? Nemzeti politika? Hát szolgáltok a nemzeti politikának azzal, hogy megdöntitek a liberalizmust? A reakció, a klerikalizmus, mely utána következik, nemzetibb lesz? A maszlag mesterien van beadva, de mesterkélten is. Most a nemzet jogáról van szó és nem a kormányzatnak irányzatáról. A kettő között nincs junkum és nem is lehet. Széll kormánya nem azért bukott meg, mert nem volt elég liberális és Tisza István sem állhat meg azon az alapon, mert liberálisabb. A felekezeti szempontot belevinni ebbe a problémába meg kész frivolitás. Nem volna jogunk síkraszállni a néppárt katolikus politikája ellen, ha a liberalizmus fogalmában elismernék a protestáns politikát. Ez falsum, ez eltévelyedés s haakormánypárt részéről lebecsülése az ellenzék küzdelmének az a föltevés, hogy a protestáns Tisza Istvánnal szemben enyhébb lesz a protestáns függetlenségiek harca, akkor az utóbbiak részéről e föltevés beigazolása el kellett némulnia költői harsogó dicsősége mellett, de benső regényed nem rejtve szintén a fájdalom szerelmes kincseit? Nem, nem lehettél te az a kegyetlen bálvány, ki csak szenvedhetni tudott, de érezni nem! Az a másik Laura, akit Petrarca nem látott fájdalmától, nagyon boldogtalan volt egy kíméletlen, zord férj oldalán, kihez nem szerelemből ment hozzá. Ily körülmények között szeretned kellett neked a költőt, és amitaz előbbi századok tán nem hittek el, ma már tudjuk: te szeretted is őt, szeretted sok szenvedéssel. Itt a nagy rejtély: te, az avignon-i egyszerű nemes hitvese, húsz éven át hogyan tudtál ellentállni a legszebb ifjúnak, a leghíresebb troubadournak, császárok, királyok barátjának, a század szellemi fejedelmének... hogyan? Hát én azt hiszem, úgy, hogy ő maga, Petrarca segített neked. Nemcsak te álltál ellent a kisértésnek, hanem, attól tartok, ő is... Oh, nem kisebbíteni akarom én szenvedélyét; imádott ő téged, de tán épp annyira imádta költészetét is. író volt, mindenekfelett és túlságosan író, — az, egész a mártiromságig! Szerette szenvedését, ápolta, táplálta azt, mint ihletének kutforrását. Félt volna ezt az ihletet elveszíteni... ismerte heves olasz vérét, azért védte eszményét olyan kétségbeesetten a szerelem realitása ellen. Mint nagyravágyó és elemző író, jól tudta ő, hogy a boldogtalanság könye az éltető nedve a költészet virágának, s hogy a boldog szerelem forróságában elfonnyad e világ, ezért nem tett soha drámai kísérletet arra, hogy Lauráját magáévá tegye, ezért menekült tőle mindig hosszú utazásokra. Merő számításnak bélyegezzük ezt? Nézzük inkább az eszményre való törekvésnek, a szememcsak elárulása volna a nemzeti jogoknak, hanem egyszersmind végleges diszkreditálása annak a liberalizmusnak, amelynek éppen deferálni akarnak. De nézzünk szemébe annak a hamvaiból föltámadt liberalizmusnak, mely Tisza István kabinetalakítása útján ismét kezébe fogta az elejtett kormányrudat. Föltámadt? Győzött? Avagy legalább ott, ahol hatalma forrása nyílt, a liberalizmust akarták restaurálni? Beckék, mikor Tisza Istvánra esett a választásuk, azt mondták-e: hadd legyen Magyarországon ismét liberális politika? És Tisza István maga, mikor a missziót elvállalta, azzal tette-e: ideje, hogy a magyar kormánypolitika ismét liberális legyen? Az a Tisza István négy éven keresztül ült Széll Kálmán mögött, majd Khuen-Héderváry mögött s meg volt elégedve annyi liberalizmussal, amennyivel szolgáltak. Széll ellen csak akkor fordult, mikor azt nem találta elég energikusnak a nemzeti követelések legyűrésénél. Nem több liberalizmust akar, hanem több erőszakot. Most sem több liberalizmust diktált a szabadelvű párt programmjába, hanem több nemzetietlenséget és az abszolút aulikusságot. A politikában a dolgokat egységes szempont szerint kell megítélni. Liberalizmusról beszélni most, mikor nemzeti politikáról van szó, általános korlem diadalának az anyag felett... Szegény Laura, végzetes a kettőtök szerelme, de várjon Petrarcára-e? Övé az örök dicsőség, — igaz értelemben, úgy hiszem, te vagy itt a vesztes. Költőd csak verseiben, de a valóságban te szenvedtél többet. I. Petrarca annak a rejtélyes XIV. századnak a legkimagaslóbb alakja és minden korszaknak egyik legkomplexebb és legegyetemesebb elméje. Egy egész emberiség ez az elme, nem egy rövid életre, hanem ezredévekre való anyagot foglal magában: az egész múltat, jelent és jövendőt. Ha lelkében útrakelünk, olyan óriási birodalomba tévedünk, amelyben (mint akár a természetben!) harmonikusan férnek el a legnagyobb ellentétek. E lelki birodalomban aránylag kis helyet foglal el a költészetnek bűvös kertje, s nagyobbszerüek ott az eszményi lendület hegyláncai, a végtelenre való törekvés havas csúcsai, a bölcseleti kételyek tépett szirtei, a hit árnyas völgyei, a hazafias küzdelmek zord csataterei, s végül azok a virányos mezők, melyeken ő vetette el a humanizmus, az egész új kultúra magvát. Mögötte Dante fejezi be a középkort, Dante a gótikus rózsa a középkor épületének a csúcsában, — Petrarca az uj világnak, a mi kultúránk renaissance-palotájának a fundamentuma. Ismétlem, ő maga, főleg utóbbi éveiben, kevés súlyt fektetett olasz és profán szerelmes verseire, hisz ő csak azért írt vulgáris nyelven, mert Laura nem tudott latinul, de a latin nyelv és a klaszszikus tudomány volt az ő igazi eleme, s e munkáitól várta ő halhatatlanságát. Petrarca nemcsak szerelmes és költő volt, hanem főleg BE«1—...................' --------- Végzetes szerelmek: Petrarca és Madonna Laura. Irta: Pékár Gyula. (Utánnyomás tilos) 0 bella man, che mi distringi’l core E’n poco spazio la mia vita chiudi... «Oh, te szép kéz, mely szivemet szorítod és oly pici térre, markodba, életemet zárod!...» Laurájának zengte ezt a költei, s a szonett rimvirágai frissen illatosak ma is, nem hervadtak el hat század óta, sőt minden tavaszszal csak annál szebbre nyílnak a költészetnek amaz isteni rózsatőjén, mely egy réges-régi husvétvasárnapon virult először a szerelmes Provánszban, s melynek neve: Francesco Petrarca. Hat század ünnepelte azóta azt a kezet, mely a Canzoniere-t irta, — hódolattal hadd hajoljak én most afölé a másik, kisebb és fehérebb kéz fölé, melyről a költő énekelt, s mely a halhatatlan szonetteket ihlette. Hálásan hadd csókoljam meg e sorokban a Madonna Laura múzsakezét... Dicső zsákmányt, a Petrarca szívét tartja, s mégis, úgy érzem, reszket aztán még jobban remeg, mint ahogy a fogoly szív dobban. Szegény Laura, te rólad a világ csak azt tudja, amit éretted szenvedett költőd, de amit netalán te szenvedtél, azt senki se kérdi. A szent berekben istennő vagy te, de szobor-istennő, ki csak papja által tud beszélni, te csak a Petrarca szájával szólsz hozzánk (pedig ajkaitok csókra sose forrtak össze!) és ő, mi tagadás? belőled csak a maga szenvedését ismeri. Avignon-i szép, szőke aszszony, nem volna-e neked magadnak is mondanivalód? Persze, a te szived halk szavának 54-dik évfolyam. 299. szám ELŐFIZETÉSI ÁRAK! Egész éne _ 88 kor. — fill. Félévre____14 „ — „ Negyedévre _ 7 , — „ Egy bóra... _ 2 , 40 „ Egyes szám __ Vidéken_ — ,_ S fill. • - *0 „PESTI NAPLÓ Budapest, 1903. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Vl„ Andrássy-út is Vasárnap, november 1. Apróhirdetések Acél Egry szó 4 fillér, vastagabb betűvel 8 fillér. Hirdetések nonpareille számítással, díjszabás szerint. Megjelenik minden nap, ünnep és vasárnap után is. Mai számunk 33 oldal.