Pesti Napló, 1903. december (54. évfolyam, 329-358. szám)
1903-12-01 / 329. szám
Remények. Budapest, november 30. A reménykedők munkáját ne zavarják a kétségbeesettek. Azok, akik már nem bíznak benne, hogy fölvirradhat még a nemzeti béke. íme, a vészszel viselős felhők közül kiragyog a békességnek egy gyönge sugara, valami messze csillagnak tündöklése a fekete éjszakában. És akadnak néhányan, akadnak sokan, akik azt hiszik, hogy a csillag után járván, eljuthatunk oda, ahol az elméken a bölcseség uralkodik. A politikusokén és hazafiakén, akiknek a látását olyan nagyon megzavarja az aggodalom. A jogokat féltvén s a nemzeti energiáért aggódván, nem egészen biztosak a veszedelmek megítélésében, de nem egészen biztosak annak a megítélésében sem, hogy tulajdonképpen hol is kezdődik az az állami szükségesség, amelynek alája kell rendelni mindent, nemzeti ideált és parlamenti jogot is ? Ebben a végzetes bizonytalanságban hadakozik egymás ellen a két tábor; az egyik, amely a nemzeti követelményekért a végletekig elszántan küzd, s a másik, amely ugyancsak a végletekig elszántan igyekszik kielégíteni az állami szükségességeket. Márpedig a végletek világában a meggyőződés gyűlöletté fajul és az eszközök válogatásánál nem igen érvényesül sem az ízlés, sem a méltányosság. Még a lelkiismeretesség sem. Aki bírja, erőszakoskodik; aki ért hozzá , mesterkedik ; akinek módjában van: földül mindent, ami útját állja s akinek tehetsége van hozzá: tőrbe csal mindenkit, aki le akarja ütni, így viaskodik most magyarral a magyar. Ez a viaskodás nemzetrontás, országbontás. És nem a bűnöse, hanem csak az áldozata az ádáz küzdelemnek mindegyik fél. A nemzeti ellentállás tábora is s az állami rend ármádiája is. Megint éjszaka borult a magyar nemzetre, ki tudja, hogy ezer év óta hányadszor! A napot most is a régi felhők sötétítették el: a lidércnyomásos aggodalom, az indulatos gyűlölség, a haragos gyanakvás. Hát köszöntsük éjnek keserves éjszakáján azt a gyönge sugárt is, amely világítva beleszeg a sötétségbe! Halovány világításától is meglátjuk a nemzet lelkiismeretének ébredését. Mélységesen aludt a szenvedelmek sugalása alatt. Vájjon fölébredhet-e egészen ? Hogy megérttesse egymással azokat, akiknek okvetetlenül össze kell egyeztetniük a céljukat, hogy ne pusztítsák egymást és a nemzet javát a cél szentesítette eszközökkel. Íme, ma a parlament ülésén fölmerült annak a lehetősége, hogy a becsületes küzdelmet becsületes békével megszüntessék. Olyannal, amely a nemzeti energiákat tetemesen meggyarapítja. A késhegyig menő küzdelem kellő közepén egy pillanatra félretették a késeket, hogy a megbékélésről gondolkozzanak. E pillanat olyan a gyülölséges harcban, akár valami oázis a sivatagban. Amikor a pusztaságon számom tombol végig, minden, ami él, az oázisra menekül. Hát meneküljön mindenki ebbe a pillanatba. A meggondolás szigetére, amelyet elkerül a pusztító indulat! Milyen tengersok dolgot kell a küzdőknek abban az egy pillanatban meggondolni! Azt is, hogy a békét tulajdonképp nem is maguk számára kötik, hanem a nemzet számára. S hogy éppen azért a béke lehetőségét nem szabad abból a szempontból megítélniük, hogy váljon az ő programmjukból mennyit elégít ki, hanem abból, hogy a nemzet erélyét menynyivel gyarapítja? Ennek a békének a becsületességét nem az dönti el, hogy a megkötésének módja milyen volt, s hogy a diadalmasság hogyan oszlik meg a békekötők közt, hanem pusztán, csak az, hogy a nemzet azokért a szertelen áldozatokért, amelyeket a tizenkéthónapos hadjáratban hozott, mit kap, menynyit kap? A béke csak akkor becsületes, ha a nemzetet kárpótolja az áldozataiért, a veszteségeiért. A békének ma még csak a reménysége dereng, de mintha már kivehetnők a szürkületben a tájékot, amelyet meleg verőfénynyel be akar világítani, Kossuth Ferenc beszédéből is, még inkább a miniszterelnökéből. Valami ko- Elment nagyapó. Irta: Krúdy Gyula. (Unajoni, tilos. ) Ha behunyom a szemem, az ősz nyirkos ködén is látom ragyogni a szőlőhegyeket ott a Bakony körül és a napsugár játszik a gondolataimmal, midőn visszaszállnak, mint vándormadarak arra a tájra, hol egykor nagyapóék laktak... Talán, mert nagyapóék laktak ott, azért oly napsugárosak a sárga szőlőhegyek, a gyermekmesék összekeverednek a valósággal, a palotai szőlődombon sem én jártam talán, hol a Bakony végződik, mint egy nagy erdővé válott legenda, — s taban a másik legenda kéklik, mint az álom, a Balaton... Nagyapó — talán százesztendős volt, mint a mesebeli ember — mindennap feljárt bort inni a hegyre és mindennap nem birtuk hazahozni. Elnyomta, az öreget a fáradtság a vén dió alatt. Leheveredett a fűre a bundájára és a faleveleken át aranyfoltokat rakott ruhájára a délutáni nap. Csendesen pihent ott fehér szakállával az öreg, meleg szél járt a dombokon és a szilvásban sárga rigó furulyázott___ Estefelé mindig megdörzsölte a szemét és halkan káromkodott: — Nézdd meg csak, öcskös, még mindig nem jönnek azzal a szekérrel?... Azzal a szekérrel, amin nagyapót haza szoktak vinni. Dehogy is nem jöttek. A sárga dülőúton már kocogott a kis szekér és a nagyehető Lőrinc, a nagyapó legénye, a kocsi mellett ballagva, tépdeste az útjába eső gyümölcsfákat. Nagyapónak mikor ezt hírül vittem, megint csöndesen káromkodott: — Sohasem ér ide az a kutya Lőrinc!... De bizony Lőrinc egyszer mégis a dombtetőre ért és nagyapót hosszadalmas és hangos biztatásokkal segítettük a szekérre. — Sohasem jövök ide bort inni, — fogadkozott nagyapó, mikor a szekér csendesen elindult vele. De másnap, alighogy megettük az ebédet, titkosan intett felém a kampós botjával és lopva elszöktünk hazulról, miután nagyapó ellopta a pincekulcsot. Alattomos nevetéssel döcögött nagyapó a kertek alatt és bőkezű ígéreteket tett: — Meglásd, öcskös, el nem alszom a világért se... Dehogy alszom... Kemény legény vagyok én. Ilyen beszélgetések között ballagtunk mindennap a hegyre. A rigók, mikor már jönni láttak, nevetve bújtak el a lombok között, a kóbor szél kötekedve tépdeste nagyapó fehér szakállát. Hisz tudták előre, hogy nagyapó megint csak elalszik a diófa alatt... Aféle hatesztendős gyerek voltam, s így nem tudtam annyit, mint a rigók és a szél. Történt-történt, hogy egyszer mégis csak odakünn felejtették a hegyen. Nagyapó valami valószínű hazugság ürügyével szökött el hazulról, — tán éppen azt mondta, hogy valamelyik öreg barátja látogatására megy, — eljött az este, nagyapó káromkodva dörzsölte a szemét, de a nagyehető Lőrinc csak nem jött. Jött azonban egyéb. Mégpedig egy nagy, fekete felhő a Balaton felől, egy másik felhő a Bakony felől. Az én gyermekszemeimmel úgy néztem ezt a két felhőt, mint két fekete komondort, amelyik most az ég kékségében vicsorgatja egymásra a fogát. Még az alakjuk is a komondoroké volt... A gyermeknek még nincs egyéb dolga, mint a felhők alakjait figyelni. Nagyapó is észrevette a felhőket, ha másról nem, az árnyékukról, amely a dombra vetődött. . ! — Be hamar esteledik, — mormogta — és Lőrinc még nem jön! A két komondor pedig mindig nagyobb lett odafent az égen. Olyan nagyok lettek, hogy eltakarták az eget, a Bakony a dombok mögött elsötétedett, mint az éjszaka, a Balatonra piszkos, sárga fátyol húzódott. S egyszerre nagyot zendült az ég a messzeségben. Nagyapó ezt már észrevette. Nagy nehezen felemelkedett a bundáról és haragosan fenyegetőzött: - - Szíjat hasitok a Lőrinc hátából. A vén dió levelein nagyokat koppantak az esőszemek és nagyot villámlott a sötét égben A borház ajtaja nyitva volt. Nagyapó odahuzodott be. Leterítette a bundáját és komoran nézett ki a zivatarba. Hosszú, sötét volt ez a borház. A régi elhasznált hordók halomban hevertek a hátuljában. Talán még patkány is lakik ott a sötétben . . Közel húzódtam nagyapóhoz s egyszerre azt vettem észre, hogy nagyapó nehezen, hörögve lélekzik. Nagyon fehér volt az arca, a szakálla pedig torzonborzan feküdt mellén. 5á-dik évfolyam, 329. szám ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egész évre _ 38 köt. — fill. Félévre-- 14 , — „ Negyedévre ... 7 , — „ Egy hóra......... 3 . 40 „ Egyes szára ____8 fill. Vidéken_ ...______ 10 .,PESTI NAPLÓ Budapest, 1903. Szerkesztőség és kiadóhivatal, VI., Andrássy út 27. Kedd, december 1. Apróhirdetések ital Egy szó 4 fillér, vastagabb betűvel 8 fillér. Hirdetések nonpareille számítással, díjszabás szerint Megjelenik minden nap, ünnep és vasárnap után is. Mai számunk 24 oldal.